Délmagyarország, 1977. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-28 / 23. szám

8 Péntek, 1977. január 28: vnlcsie A csapás Eltűnő villamosok Olvasom, hallom a hírt: hogy az idén két villamosvonal megszűnik majd Szegeden. Vizsgálom szomorú­ságomat, ami eltölt. Mindig jobban szerettem a villamost a rázós, túl gyors, benzinbűzös buszoknál. Jól emlékszem a poros fű közé rejtett síneken döcögő, régi, peronos, fel-le­csukható hajtósokra, úgy-ahogy mo­dernizált változataikkal Budapesten lehet még itt-ott találkozni. Csilin­gelésük furcsán borzongató század­eleji hangulatokat ébresztett, s a ka­lauzoktól szakaszt vagy átszállót le­hetett kérni. Gyermekkorom nagy szenzációi, a velem együtt felnőtté vált csuklósok is, külvárosi estékbe hasító csikorgásaikkal éppolyan ked­vesek, mint ők voltak. Gyakran utaztam hazafelé az utolsó villamoson, éjfél-fél egy tájban, nya­ranta a szitáló por szürke függönyé­be burkolva, mámoros, egymásba feledkezett szerelmesek, magukba roskadt részegek, fehér ingekben ha­zatérő cigányzenészek között, télen átizzadt télikabátok kigőzölgésétől fűtött, lucskos padlójú, fagyoskodva­csikorgó kocsikon. Mindenkit haza­felé vittek, zúgva és zötykölve, a munkásszállásra igyekvő hosszú ha­jú, kopott farmeres srácokat, orö­mökben-bánatokban bővelkedő ran­devúk fényességéből egyszoba-kony­hába megtérő lányokat, akiknek sze­mén néha elmázolódott a festék. Megkésett éjszakai utasok táskái, talán fiaiknál-lányaiknál látogatóba járt fejkendős nénik szatyrai adták a díszleteit ennek a kései mozgókép, előadásnak, ami oly sokat mutatott annak, aki igazán érteni akarta. Az otthon menedékei előlegeződtek itt az egymásra pillantásokban, a meg­állók előtt felemelt arcokban, a megélénkült . tekintetekben; vitt a villamos a kedvtelések, a szerettek és a pihenés — az élet magánbar­langjai felé. S a halványszürke, pá­rás reggeleken ébredő Munkával is a villamos találkozott először, a gyá­rak előtt elköszönve, hogy aztán visszafelé, s másnap az induláskor, újra találkozzanak, örökös, megszo­kott körforgásban — örökös szövet­ségben. Ha poros utcákon újságpapírt so­dor a szél, vagy ha eső permetez a járdák tócsáiba, sorsokat szállító villamosok bukkantak elő és tűntek tova, egyik nagy olvasmányélménye­met idézve, amelyben a peronon egy pillanatnyi zökkenéskor szemvilla­násig egymásra mosolygó két ember sugallja a remény mondatát, hogy valahol, talán a lelkünk legmélyén mégsem lehetünk végzetesen idege­nek egymástól. Vajon a megszűnő villamosvonalak utolsó útján, az utolsó járat legeslegutolsó villamo­sának utasa érez-e csak egyetlen másodpercre is egy csöppnyi szomo­rúságot, s hajt-e gondolatban némán fejet e sárga kocsik emléke előtt, melyeken egymás közélében, sót oly­kor bizony egymáshoz preselve az emberség lehetőségeivel utazhatott? Városban gyorsabban érkeznek a hírek, gyorsabban is száguldanak tova, akárcsak a villamosoknál a buszok vagy a trolik. Dübörög a for­galom, minden közeledik és távolo­dik egyszerre, autók és kerékpárok, buszok és villamosok, melyekből néhány két útvonalon is szükségsze­rűen és örökre eltűnik majd a ka­nyarokban. S ahogy távolodnak, még a kanyaron túl is látom, még egyre látom az utolsó, a legutolsó kocsi hátsó lámpájának halvány, de mégiscsak világító szemét az éjsza­kában. Domonkos László Somogyi Karolynú felvétele Fngedelmet, hogrj fogadatlan prókátornak csapunk fel, s védelmünkbe vesszük az autósokat, akik sáros-esös időben lecsapják a járókelőket. S elnézést a közlekedési rend őrei­től is, hogy a gépjárművezetők az ellenőrzéskor szóbeli „összecsapásra" kényszerülnek, lia nincsenek az autó hátsó kerekei mögött a sárvédő gumilapocskák. S bocsánat, hogy az AUTÓKER-üzletek ajtóit mostanában becsapják maguk mögött a vevők: a január elsejétől kötelező „leffentyűk" ugyanis nem kaphatók. Így aztán akadálytalanul csapkodja össze az elöl haladó autó követőjének széIrédő üvegét is. Leginkább persze a kereskedelem csapta be önmagát azzal, hogy nem számolt a megnövekedett kereslettel. Hiszen az autósok előbb-utóbb megtalálják majd a csapást, amely egy élelmes kisiparoshoz vezet A MEZŐGAZDASÁGRÓL A NÉPFRONTNÁL Ülésezett tegnap, csütörtö­kön a népfront megyei bi­zottságának elnöksége. A TES2ÖV megyei titkára. Ábrahám Vince tartott tájé­koztatót a mezőgazdasági termelőszövetkezetek III. kongresszusáról, a megye téeszeinek helyzetéről és a háztáji árutermelés fokozá­sának lehetőségeiről. CSATORNÁZÁS MAKÓN Az elmúlt években nagy­arányú csatornázási munkák kezdődtek Makón, a Honvéd városrészben, ahol nagyobb esőzéskor a felgyülemlett csapadék veszélyeztette az ott levő lakó- és gazdasági épületek állagát. Az elemi károk elhárítására új, nagy mennyiségű víz elvezetésére alkalmas csatornák készül­tek, a meglevő árkokat pe­dig felújították, kitisztítot­ták. A fenti munkákra 1 millió 200 ezer forintot köl­tött a tanács.' NYUGDTJASMATINÉK A KPVDSZ megyei bizott­ságának négy alapszervezete — a MÉK, az ÁFÉSZ, a sze­gedi Éltker, a Komplett ru­házati vállalat — nyugdíja­sai részére minden vasárnap délelőtt 10 órától: fél egyig matinét .szervez Szegeden, a Tisza Gyöngye étteremben. Az első matiné január 30-án, vasárnap lesz. A négy vál­lalat szakszervezeti bizott­sága szeretettel várjn nyug­díjasait, hogy kultúrált kö­rülmények között szórakoz­hassanak a rendelkezésükre bocsátott játékokkal: domi­nóval. sakkal. kártyával. Minden hónap harmadik va­sárnapján műsorral is ked­veskednek a szervezők a nyugdíjasoknak. MADÁR VENDÉGEK A FEHÉR-TÓN Északi madárvendégek ér­keztek vissza a szegedi Fe­hér-tóra. A korábbi hetek erős eljegesedése elől még délebbre szorult vizi mada­rak az enyhe felmelegedést követve visszatértek a jég­páncél alol felszabadult vi­zekre." A sok ezernyi tőkés réce csapatot csörgő récék, néhány kerce réce, valamint kisbukó és egy-két bütykös ásólúd teszi tarkává. És a vissza­út?! — Ha így viselkedsz, hazamegyek a mamához — fenyegetőzik aZ ifjú asszony. — Tessék, itt a pénz a jegyre — nyúl a zse­bébe az ifjú férj. — Az ifjú asszony ab­bahagyja a sírást, s mérgesen felkiált: — A visszautat talán a saját zsebemből fizes­sem?! HARMONIKAEST A Liszt Ferenc Zeneiskola Tábor utcai koncerttermében Récz Tibor harmonikamű­vész ad ma este hat órakor szólóestet. A műsorban klasz­szikus és mai szerzők művei szerepelnek. „DIVAT A SORSOLÁS" A városi Sportcsarnokban tartott divatbemutató alkal­mával a jegyzék mellé egy­egy sorsjegyet is ajándéko­zott a rendezőség. A sorsjegy felirata azonban nem tájé­koztatott arról, hogy a sor­solási jegyzék mikor jelenik meg. Olvasóink közül többen keresték meg szerkesztősé­günket. hogy hol szerezhet­nének tudomást a sorsolás eredményéről. Éppen ezért tájékoztatásul közöljük, hogy a hivatalos nyereményjegy­zék a Népszabadság január 14-i pénteki számában je­lent meg. A FEJLŐDŐ VASVARI TÓ Vasvár festői szépségű környékét, pihenés, felüdülés céljából egyre többen kere­sik fel, látogatjak. Az idén tovább szépül a tó környéke. Társadalmi munkával a fák százait ültetik el. s labdarú­gásra, kézi- és röplabdamér­kőzések lebonyolítására al­kalmas bitumenes kispályát építenek. Szerepel a fejlesz­tési tervben atlétikai pálya létesítése is. A horgászok örömére nagyobb mennyisé­gű halat telepítettek a tóba, azok részere pedig, akik csó­nakázni akarnak, a nagyköz­ségi közös tanács csónakokat bocsát rendelkezésre. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhő­zet, elszórtan záporral. Nap­közben többfelé megélénkü­lő nyugati szél. Főleg éjsza­ka és reggel helyenként köd. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken: plusz 3, plusz 8 fok között. ELTEMETTÉK DR. SOLYMÁR ISTVÁNT Családtagok, barátok, pá­lyatársak, tisztelők kísérték csütörtökön utolsó útjára a Farkasréti temetőben dr. Solymár István művészettör­ténészt, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyette­sét. a Magyar Képzőművé­szek Szövetségének és a Ma­gyar Népköztársaság Művé­szeti Alapjának tagját. Az életének 53. évében elhunyt tudós érdemeit a hamvasztás utáni búcsúztatáson dr. Po­gány Ödön Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója méltatta. GYŐZÖTT AZ IKARUS A MOGÜRT Külkereske­delmi Vállalat és az Ikarus autóbuszgyár nemzetközi versenytárgyaláson vett részt Kuvaitban. Miután számos neves autóbuszgyárat meg­előztek ajánlatukkal, a MOGÜRT 140 autóbusz szál­lítására kapott megrendelést a kuvaiti partnertől. A csü­törtökön aláírt szerződés szerint a 100 városi és 40 távolsági autóbuszt még ez év első felében átadják. VESZÉLYEZTETTÉK ÉLETÜKET A Szeged városi és járási rendőrkapitányság garázda­ság miatt indított eljárást Galzó Polyák Mihály 19 éves, Szeged, dr. Boross József utcT 3. szám alatti lakos és G. N. fiatalkorú szegedi la­kosú társa ellen. Egy este mindketten felmásztak a sze­gedi közúti híd boltívére, ve­szélyeztették életüket és testi épségüket. A boltíven mász­kálásukkal megbotránkoztat­ták az őket figyelő járókelő­ket. A két „bátor" fiatal­embert a rendőrség szedte le a híd tetejéről, s mind­kettőjüket 30—30 nap elzá­rással sújtotta. LOPOTT, CSAVARGOTT A Szeged városi és járási rendőrkapitányság lopás és közveszélyes munkakerülés alapos gyanúja miatt, letar­tóztatta Megyeri Vilmos 22 éves, Szeged, Alföldi utca 22. szám alatti lakost, aki tavaly augusztus óta nem vállalt megélhetést biztosító mun­kát, csavargott. A Marx té­ren egy kiskereskedőnél far­mernadrágot próbált, majd alkalmas pillanatban meglé­pett vele. Azzal is gyanúsít­ják, hogy a Tisza-parti gim­názium folyosóján a ruhafo­gasról ellopott egy farmer­kabátot, amelyet értékesített. Ügyét hamarosan átadják vádemelésre az ügyészség­nek. Gyorsszán... FERIHEGY KŐDBEN A köd ismét hátráltatta a légiközlekedést, Ferihegyről csütörtökön reggel csak 20— 60 perces késéssel, indíthat­ták útnak a, MALÉV belg­rádi, berlini és moszkvai járatát. A külföldről érkező gépek fogadása nagyobb gon­dot okozott, s így a Pan American légitársaságnak Bukarestből Frankfurtba, az Aeroflotnak Moszkvából Da­karba tartó gépe nem száll­hatott le Budapesten a köd miatt. A meteorológiai inté­zet jelentései szerint a kora délelőtti órákra az ország nagyrészén felszakadozott a köd, s várhatóan a déli órák­ban a legmakacsabb párás­ság is feloszlik Nyíregyháza, Miskolc és Börzsöny térsé­gében. ÜJ MŰSZER A Zala megyei növényvé­dő-állomás egyik üzemmér­nöke, Sütő Gábor új műszert szerkesztett, amely nagy szolgálatot" tehet a mezőgaz­dasági üzemekben a növény­védelem megszervezéséhez. A berendezés a hőmérséklet függvényében automatikusan figyeli és feljegyzi az idő­járási tényezőket Ha az idő­járás kedvez például a gom­bafertőzés kialakulásához, a készülék azt előre jelzi, sőt a fertőzés várható erőssé­gére is felhívja a szakember figyelmét. A többi, mármint a megfelelő permetezés el­végzése a mezőgazdasági üzem&k feladata. KISGRAFIKAK PÉCSETT A pécsi Kisgrafika Barátok Köre az idén ünnepli meg­alakulásának 15. évforduló­ját. Ebből az alkalomból nemzetközi exlibris kiállítást rendeznek február 12. és 25. között. PÁLYÁZAT ÜTTÖRÖKNEK Mindenki újakra készül elnevezéssel, Ady szavaival hirdette meg a Magyar Üt­törők Szövetsége 1977. évi nyári művészeti szaktáborát. A részvételre február l-ig pályázhatnak azok az úttö­rőközösségek, úttörő művé­szeti csoportok, amelyek te­vékenységében kiemelkedő helyet foglal el az interna­cionalista, forradalmi kul­túra, művészet hagyományai­nak ápolása. A tábor a ma­gyar úttörők ünnepi felké­szülését szolgálja, műsorok­kal, ötletekkel kíván hozzá­járulni a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordúlóját köszöntő csapat­ünnepségekhez. A csillebérci tábor augusztus 18—27. kö­zött 1000 úttörőpajtásnak nyújt majd minden bizony­nyal felejthetetlen élményt. Előkészületek a nyárra A balatoni idegenforgalmi szervek és a szolgáltatásban, ellátásban résztvevő vállala­tok megkezdték a tavaszi előkészületeket. Több száz faház, nyaralóépület, kiszol­gáló létesítmény és vízi jár­mű javításáról, megóvásáról kell gandoskodniuk. A Siótour és a Balaton­tourist Nord karbantartó részlegeinek dolgozói hozzá­láttak többek között a Ba­latonalmádi motel felújításá­hoz és korszerűsítéséhez. A déli parti kempingekben újabb gyermekjátszóterekét alakítanak ki. Siófokon, Balatonfüreden, Balatoníöldváron és Balaton­almádiban több száz vitor­lást és csónakot újítanak feL Csúszósak az utak A gépjármű veszélyes üzem, éppen ezért a reggeli ködös idő, a síkos utak fo­kozott figyelmet igényelnek a gépjárművek vezetőitől. Egy-két perces előny nem éri meg az élet és a testi épség veszélyeztetését, az anyagi károkat. Január első heté­ben jelentős számú közleke­dési baleset történt Csong­rád megyében. Az Állami Biztosító gépjármű-kárren­dezési fiókjához 322 balesetet jelentettek be. A sérültek száma 11. A bejelentett ká­rok alapján 1 millió 200 ezer forint kártérítést fizet ki az Állami Biztosító Csong­rád megyei Igazgatósága. MINIKÖNYV KECSKEMÉTRŐL 58 fametszettel miniatűr könyv jelent meg Kecske­métről. A gyufásdoboznál kisebb könyv illusztrációi az ódon parasztváros múltját és jelenét örökíti, Andruskó Károly Jugoszláviában élő magyar művész fametszetei alapján. A képek a hírős város jellegzetes települését, épületeit, és irodalmi, művé­szeti emlékhelyeit idézik a parányi könyvben, amely a kecskeméti Petőfi Nyomdá­ban készült. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának oaDiiaola. Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja to. - Telefon: 12-633. Felelős kiadó KOVÁCS LASZLO A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsv Zsilinszky utca 24. Nyomdaigazgató: DOBÓ JOZSUF —a. l'etjesili a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési dlj egy hónapra Jn forint. - Index: 20 051 ISSN: 0133—021 M I

Next

/
Thumbnails
Contents