Délmagyarország, 1976. december (66. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-15 / 296. szám
2 Szerda, 1976. december 13. Próbajáratok az új metróvonalon Rendszeres próbajáratban közlekednek az új metróvonal szerelvényei a Nagyvárad (ér és a Deák tér között. Képünkön: a Deák téri végállomás Zöld kártya kempingezőknek A Magyar Camping és Caravanning Club Csongrád megyei szervezete hétfőn este tartotta alakuló ülését Szegeden. Az érdeklődőket Kovács Mihály, az MCCC elnökségének képviselője tájékoztatta a gyalogos- és autós turistákat megillető kedvezményekről. A klubtagság a jövő évtől kezdve már független lesz az autóklubbéli tagságtól. A 20 forintos egyszeri belépési és az évenkénti 60 forintos tagsági díj azonban megtérül: a klubtagok 20 százalékos kedvezményt kapnak 27 európai és tengerentúli ország kempingjeiben. A hétfőn megválasztott ' elnökség hamarosan munkához lát, addig is az érdeklődők a Klauzál téri Idegenforgalmi Hivatalban, Illetve a városi tanács kereskedelmi osztályán kapi hatnak felvilágosítást és belépési űrlapot. A kempingszezon kezdetén, jövőre már a Csongrád megyei szervezet adja majd ki a klubtagoknak a kedvezményekre jogosító zöld kártyát. SZ6Q6l Felkészülés az ünnepekre — Javítani kell a vállalatok együttműködését Egy hónapon belül már másodízben rendez tanácskozást a városi pártbizottság Szeged ellátásáért felelős vállalatok részvételével. A tegnapi megbeszélésen, amelyet a városi tanácsházán tartották, jelen volt dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára is. Berta István, a városi pártbizottság osztályvezetője megnyitójában hangsúlyozta, á mostani találkozó célja, hogy a kereskedelmi vállalatok, a tejipar, a húsipar, a MÉK, a vendéglátó vállalat stb., tehát az ellátás felelősei az év végi, az ünnepekre való felkészülés lehetőségeit megvitassák, valamint a felkészülés eredményeit egymással ismertessék, hogy tisztában legyenek az áruellátás helyzetével minden területen. Ugyanis a kölcsönös tájékozódás alapján a vállalatok gyorsan tudnak cselekedni, s a helyzetnek megfelelően jobb intézkedéseket tenni. A régebbi megbeszélésen kiderült az, hogy a város ellátása, bár elfogadható, de tovább kell javítani. Azóta a vállalatok intézkedtek, s ennek következtében Szeged ellátása javult. A szegedi tanács kereskedelmi osztálya szervezett ellenőrzéssel, készlétek vizsgálatával szintén elősegítette a javulást. Kedvezőek tehát a jelenségek, amivel a vásárlók az üzletekben találkoznak, azonban továbbra is maradt bosszankodni való. Bbítiia Miklós, a városi tanács vb kereskedelriii osztályának vezetője még elég sók olyan árucikket említett — rizs, étolaj, kockacukor —, amelyet nem mindegyik szegődi boltban lehet venni, bár ezek a termékek máshöl kaphatók. Az ellátás felelősei a hiáfiyöSSágok okaként elsősorban a szállítási késéseket említették. A tegnapi megbeszélésén szó ésett arról is, hogy a vállalatok rrtiíjren erőfeszítéseket tesznek az ünnepi zavartalan ellátásért Például a Szegedi ÉLIKER vezetői szocialista brigádokkal, boltvezetőkkel tanácskoztak az elmúlt hetekben az említett cél érdekében. Korábban előfordult, hógy délután némelyik boltban nem lehetett tejet kapni. A vállalat ígéretet tett, hogy az ilyén ellátási Zavarokat a jövőben kiküszöböli. A mirelit készítményekből, egyes cigarettafélékből a szegediek továbbra sem tudnak válogatni. Megkezdődött a déligyümölcsök szezonja, narancsból elégendő lesz, de fügéből csak meghatározott mennyiség érkezik az üzletekbe. A hűsipar ígérete szerint bőven jut tőkehúsból, virsliből, debreceniből az asztalokra. A szegedi kereskedelem pedig 100 mázsa májat ad el ezekben a hetekben. A tejipar, a sütőipar is teljes készültséggel várja az ünnepeket. Közel 6 ezer beiglit, 90 mázsa kalácsot sütnek.. December végén néhány diabetikus péksütemény gyártását is megkezdik. Az éttermek, bisztrók szintén felkészülnek a nagy vendégjárásra. A vendéglátó vállalat azonban a negyedosztályú italértékesítésre is jelentős árumennyiséget halmoz fel. A központi raktárban ügyeletet szerveznek és ha kell, azonnal útnak Indítják a szállítmányokat az éttermekbe, bisztrókba. Nem fog hiányozni a malac a szilveszteri mulatságból, de igazi óévet búcsúztató műsor csak a Szegedben lesz. Sajnos, a gyermekjátékoknál a tavalyihoz képest nem bővül a választék. A felszólalásokból kiderült, hogy az ellátás tovább javítható. Mégpedig leggyorsabban ügy, ha a FÜSZÉRT a szállítási megrendeléseknek időben eleget tesz. Talán akkor kevesebb áru fog hiányozni az üzletek polcairól. A vállalat azonban a munkaerő- és alkatrészhiány miatt szerződéseit nem mindig tudja teljesíteni. Végül is: a város .ellátá sáért felelős vállalatok egy más segítésével, jobb együttműködéssel és egymás pontos tájékoztatásával az ellátást tovább javíthatják. H. M. hasznosítása W/J egtörtént a tagkönyv' * csere, helyesebben — miután a régit mindanynyian megőriztük — új párttagsági könyvet kaptak a kommunisták. Ez azonban az akciónak csupán a technikai oldala. Sokkal fontosabbak azok a politikai tapaszta'átok, amelyeket ebben a politikai kampányban szereztünk. Mert miről is volt szó? A párt vezetősége széles körű politikai beszélgetések kapcsán tulajdonképpen Véleményt kért az egész párttagságtól a párt politikájáról. És a párttagok tíz- és száZeZrei po-' litikai érettséggel és felelősséggel elmondták véle. ményüket. E vélemény legfőbb tanulságáról már többször szó esett: a párttagság egyetért a pdtt pblü tikájávat, azt kész teljes érejébőí és minden tudásával támogatni, s részt vállal a politika végrehajtásából. Ám a kérdés másik oldala — a leggyakrabban elhangzott kritika —, hogy több következetességei vár e politika végrehajtásában. A beszélgetés persze kétoldalú volt: nagyobb igényt támasztott a párttagsággal szemben is, hiszen a nagyobb következetesség nem csupán felsőbb vezetői intézkedéseket kíván, hanem nagyobb következetességét az egyes kommunistáktól is, határozottabb kiállást és harcosságot. A beszélgetés, a tagság véleménynyilvánítása. ezenkívül egyfajta ellenőrzés is volt a párttagok részéről, hogv a vezető az Sdott területen ho. gyan hajtja végre a párt politikáját és ebből a tagság miként veszi ki részét. Ám a beszélgetések sok más — főleg helyi — kérdést is félszínre hoztak. Ezeket az alapszervezetek, majd a pártszervek összesítették. értékelték és véleményezték. jól tudva, hogv azokra a kérdésekre is Választ vár a párttagság, amelyekre a beszélgetések során esetleg nem kanott kielégítő feleleteket. Nos. amilyen nagy felelősséggel nvilatkoztak a kommunisták a párt politikájáról hasonló fe1elösséggel kéli minden arra illetékes szervnek választ és megoldást adni a kommunisták felvetéseire. A megyei párt-végre" hajtóbizottság éppen ezért nemrégiben — megyén!? legnagyobb pártszervezete, a szegediek jelentése alapján — áttekintette, hogy milyen intézkedések történtek Szegeden a tagkönyvcsere során elhangzott észrevételek és javaslatok hasznosításáról és ezzel kapcsolatban milyen intézkedéseket tettek. örvendetes, hogy egyre több alapszervezetben megkezdték az észrevételek hdsznosi'&sát és több esetben már intézkedtek ls. Például a textilművekben megvizsgálták és orvosolták a művezetők bérezésével kapcsolatos gondokat; a KSZV-nél fórumok keretében tájékoztatták a dolgozókat a lakáskérdésfői; sőt, az olajipari VEGYÉPSZEÍÍ alanszefvezetében a párt-végrehajtóbizottság pártvizsgálatot rendelt el. A megyei párt-végrehajtóbizottság természetszerűleg nemcsak a szegedi, de de égési megye tapasztalatai alapján vont lé általánosító következtetéseket. Az természetes, hogv a párttagok által felvetett kérdések egyike rövidebb, másik csak hosszabb távon oldható meg. Akadt persze olyan felvetés is, aminek vagy nem völt realitása, vagy a feltételek nem teremthetők meg a közeljövőben. Öe ezekre a többségükben már az elbeszélgetés során elvi vitában feleletet adtak. Most a reális és jogos észrevéte. leket szükséges hasznosltdni, mert óriási erőt jelent ez a tapasztalathalmaz a párt életében, politikájában. Hogy sehol ne feledkezzenek meg erről a kötelességről. meg kéli mindenütt teremteni a sietvetéti feltételt á Párttagsági felvetésék megoldására, maid a párttagok ézzel kapcsolatos rendszeres táfékoztdtásáta, a pártélet minden fórumán, kezdvé a vezetőségi ülésektől a pártbizottság! tanácskozásokig. Már ez év másod'k félévi munkatervben is több alapszervedet tervezte a legexpönáltabb kérdések napirendre tűzését. Például a gazdasági vezetők beszámoltatását; a tömegszervezetekben dolgozó párttagok munkájának értékelését; néhány tsz-alapszerve"etben a zöldségtermelés és a háztáji gazdaságok segítésének helyzetét; egyes egyetemi alapszervezetekben a vallásos ideológia elleni eszmei harc feladatait, a pártcsoportok tevékenységének értékelését stb. Az 1977. évi munkatervekben ismét rögzíteni szükséges azokat a javaslatokat és problémákat, amelyek legidőszerűbbek. Az ilyen szervezeti feltétel megteremtésének nemcsak az a jelentősége, hogv a kérdésekről nem feíedkeznék meg, hanem az Is, högv a tagság érzi, nem hasztalanul nyilvánította véiefnényét, ércíefnes javaslatot tenni, tehát tovább aktivizálható a párttagság és ezzel növelhető a páit ereje, befolyása. Nyilvánvaló, hogy a tagsági felvetésekre legjobb alkalom lesz a sörra kefülő beszámoló taggyűlés, amely egy év munkáját értékeli majd. A beszélgetések során ** természetesen vélemények hangzottak el az állami, gazdasági, kulturális szervek tevékenységéről is. ezekről a területekről is sok bíráló megjegyzés hangzott el. Nyilvánvaló, hogy a pártszervezetnek figyelemmel kell kísérnie azt iá. hogv mit tesznek az érdekeltek, s az itt dolgozó kommunisták révén meg kell követelni a panaszok orvoslását, a javaslatok hasznosítását, valamint azt is, hogy tájékoztassák a kommunistákat. sőt az egész lakosságot. Végül fontos völt a megyei párt-végrehaitóbtaottságnal^ az a megállapítása is, hogy nemcsak másókkal szemben, de at egyes kommunisták itánt is növelni kell a követelményeket, hiszen csak fgv. közös erővel tudunk eljutni a nölitikai-gáddasági-társadalm? életben újabb magaslatokra. Ehhez Viszont a tagkönvveserét megelőző politikai beszétaefések tapasztalatai új erőt adnak. RÁCZ LAJOS Dr. Gyula Moszkvában Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kedden este Moszkvában fogadást adott a magyar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XVIII. ülésszaka alkalmából. Országos árvízvédelmi Szegeden Háromnapos nagyszabású tanácskozás kezdődött tegnap Szegeden, az Alsótiszavifléki Vízügyi Igazgatóságon az Országos Vízügyi Hivatal, az Ár- és Belvízvédelmi Központi Szervezet és a Í2 vízügyi igazgatóság szakemberéinek részvételével. Az OVH által minden esztendőben megszervezett országos értekezletnek ezúttal az ATIVIZIG a házigazdája. A résztvevőket tegnap dr. Sifh'ády Béla vízügyi igazgató köszöntötte és megnyitó jában ' hangsúlyozta Szeged város különleges árvízvédelmi helyzetét. A Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőjében lehullott csapadékok által okozott árhullámok az ország legmélyebb pontján levő szegedi szelvényben folynak át. Az előadássorozat és a vitaülések elnöke Zórkóczy Zoltán, az OVH árvízvédelmi osztályának vezetője. Az első napon Litauszki István (OVH), a folyók hullámtérének rendezésével kapcsolatos tervek készítésérő!, Gráczer Imre (OVH). a lokalizációs' tervezési munkákról tartott előadást. Ezt köVétően á Vízügyi igazgatóságok képviselői beszámoltak ilyen irányú munkájukról. A mai napon az V. ötéves értekezlet terv és a távlati fejlesztés árvízvédelmi szakágazati feladatai szerepelnek napirenden, majd Török Imre, az ATIVIZIG árvízvédelmi és folyószabályozási osztályának vezetője tart tájékoztató élőadást a szegedi partfal korszerűsítési münkáiról, Az előadást követően a résztvevők a helyszínén tanulmányozzák az építkezést. Az értekezlet zárónapján, december 10-árt a tapasztalatok összefoglalására és különböző aktüális kérdések, problémák megtárgyalására kerül sor. A fogadáson jelen volt dr Szekér Gyula minisztereiftök-helyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke, s a vézefésévél Moszkvában tartózkodó magyar delegáció tagjai. Megjelent M. A. Lészecska, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság szoVjet tagozatának élnöke, B. G. Bratcsenko, a Szovjetunió szénbányászati minisztere, L. A. Kosztandov, vegyipari miniszter, P. F. Lomako színesfémkohászati miniszter, valamint az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Külügyminisztériumának vezető beosztású munkatársai. Tőrük delegáció Magyarországon Ali Naili Érdem török oktatási miniszter — dr. Polinszky Károly oktatási miniszter meghívására — kedden egyhetes hivatalos látogatásra — küldöttség élén — hazánkba érkezett. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Polinszky Károly, továbbá az Oktatásügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézete vezető munkatársai. Jelen volt Talat Benler, a "török Köztársaság budapesti nagykövete is. A vendégek tanulmányózzák a magyar oktatásügy helyzetét, eredményeit és az együttműködés további lehetőségeit. 1 Magvnrsk VS!á|?szt véts éje elnökségi ölése Jövőre tervezett programjairól volt szó egyebek között a Magyarok Világszövetségének kedd délelőtti elnüRségi ülésén, összesítet <éH a világszövetség i'deí tevékenységének eredményéit, az elnökség jelentése alapján, A jövő évi események közé tartozik például, hogy ismét szervez az anyanyelvi konferencia védnöksége gyermek- és ifjáSági táborokat, ahol a kü'cszágokban élő magyarság ifja generációjának tágjai ismerkedhetnek meg Magyarországgal, tanulhatják a magyar nyelvet. (MTlj