Délmagyarország, 1976. december (66. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-17 / 298. szám
6 Péntek, 1976. december 17. * Szezon végén a röplabdásoknál Asztalitenisz A bent maradás nem volt kétséges Első helyen a Szuper Ligában Holnap az MNK-ban SZEOL— Dunar • újváros A labdarúgó MNK-ért holnap, szombaton délután újabb fordulót játszanak a csapatok. A SZEOL együttese a Dunaújvárosi Kohász gárdáját fogadja a Tiszaparti stadionban. A vendégek szerdán otthonukban játszottak, s a Tatabánya ellen 2:1 arányban győztek. Így jobb gólkülönbségükkel megelőzték a SZEOL-t. Ha a szegediek a szombati, majd a Tatabánya elleni mérkőzésüket is megnyerik, az sem lehetetlen, hogy" csoportelsők lesznek. A mérkőzés délután 1 órakor kezdődik. A ITI. csoport állása: 1. C. Dózsa 3 2-1 4-3 4 ?. Békéscsaba 3 111 4-3 3 3. Dtnnújvároa 2 1-1 2-2 2 4. SZEOL 2 1-1 3-4 2 5. Tatabanya 2-11 2-3 1 Fiatalítás, bázisgond —, e két probléma éreztette hatását a szezon kezdetén városunk NB l-es női röplabdacsapatánál, a Szegedi Spartacusnál. Mivel az új rendszerre való áttérés miatt mindössze egy volt a kiesők száma, annak ellenére, hogy a Szegedi Spartacus most az NB I második legfiatalabb együttese, a bentmaradás nem volt kétséges. A szakosztály kezdeti célkitűzése az 1975. évi jó szereplés alapján ugyan többet ölelt fel ennél —, gondolunk itt az egységes csapatszellem és összjáték kialakítására, ütőképesebb, nagyobb kombinatív erővel rendelkező csapat létrehozására, stb. —, de ezt már csak részben sikerült megvalósítani. Sajnos, ez egyre nagyobb gond mutatkozik a játékosok sokszínű egyénisége miatt. Mondhatjuk: a csapat tagjai egyénileg mind jól képzett, technikailag is felkészült röplabdások, de hiányzik közülük az irányító és szervező egyéniségű játékos, aki elgondolásaival, példamutatásával, lelkesíteni tudó erejével jó hatással volna a csapatra. S érzi hiányát az 1975-ös csapat továbbra is Jávorkúti Juditnak, Tóth Margitnak, mert mindketten nagy erősségei voltak a gárdának. (Patakiné Tóth Katalin távozása ugyancsak vesztesége lesz a Spartacusnak.) Sakk Ivánka negyedik, Verőci ötödik Tbilisziben és Roosendaalban befejeződött a női sakkvilágbajnok-jelöltek tornája. Mindkét helyen indult magyar versenyző, de egyikük sem került a továbbjutást jelentő 1—3. helyre. Tbilisziben Ivánka Mária hal pontjával holtversenyben a negyedik helyen végzett, s ezt az eredményt a szovjet világbajnoknő, Gaprindasvili a legnagyobb meglepetésnek tartja. Ügy nyilatkozott, hogy Ivánkát feltétlenül az első három közé várta. A hollandiai Roosendaalban Verőci Zsuzsa 8,5 pontot szerzett, de ez csak az ötödik helyhez volt elegendő. Együttműködés A KISZ Szeged városi bizottsága és a helyi sportfelügyelőség a közelmúltban értékelte, a két szerv közötti együttműködés eredményességét. Kölcsönösen megállapították, hogy jó a kapcsolat, de még nem aknáznak ki minden lehetőséget. Nem sokáife kellett azonban várni, mivel a megállapítást hamarosan tett követte, s a párt ifjúságpolitikai irányelveit, az OTSH, a Minisztertanács, az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ IX. kongresszusán az ifjúság testnevelésének és tömegsportjának fejlesztéséről elfogadott határozatokat figyelembe véve az alábbi együttműködési feladatokat jelölték meg: 1. Mindké. szerv összehangolt éves versenynaptárban határozza meg a tömegtestnevelési akciókat. 2. A tömegtestneveléssel foglalkozó munkatársak rendszeresen, személyes kapcsolatot tartanak a feladatok maradéktalan végrehajtása érdekeben. 3. A sportfelügyelőség megküldi eves versenynaptárat es a versenykiírásokat a XlSZ-szervezeteknek. 4. A sportfelügyelőség a KISZ-rendezvényekhez megfelelő sportlétesítményt és szakembereket biztosít. 5. A KISZ-bizottság alapszervezetein keresztül Ismerteti a sportprogramokat, mozgott, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a fiatalok a tömegsportakciókon. 6. Együttműködnek a lakóhelyi tömegtestnevelés szervezésében és a feltételek biztosításában. 7. A tárgyi feltételek javítása érdekében évenként — közösen — társadalmi, pályaépítési akciót hirdetnek. 8. A szakember-utánpótlás biztosítása érdekében a KISZ is javasol sportfelelősöket az alapvető vezetőképző és játékvezetői tanfolyamokra. 9. Kölcsönösen segítik az 1977. évtől kezdődő „Edzett ifjúságért" mozgalom elterjesztését és hatékonyságát. 10. A saját területükön propagandamunkát fejtenek ki az ifjúság szemléletformálására. amivel elősegítik a sportigény felkeltését is. A legjobb teljesítményét a csapat az őszi fordulóban nyújtotta. Nagyobb volt a tervszerűség a munkájukban, színvonalasabban is játszottak. Ellentétben a tavalyi évvel, az idén általában itthon nyújtottak gyengébb teljesítményt, s nem vidéken; tavaly mindössze egyszer nyertek idegenben, most pedig hatszor. A közepes szereplés ellenére a Szegedi Spartacus együttesében sok érték található. Például a válogatott keret tagjai közé tartoznak Kovács Éva, Kovács Ágnes, Lengyel Gabriella, Daróczi Klára. A most felállításra kerülő utánpótláskeretbe meghívást kapott Piukovics Éva, Fábián Ildikó, Molnárné Bukta Katalin. A magyar röplabdaválogatótt vezetőedzője a napokban úgy nyilatkozott, hogy az újjáalakult magyar „A"-válogatott kerettagjai lettek Kovács Éva és Kovács Ágnes. (Ezekután felvetődik az emberben a kérdés: vajon meddig fognak tudni még itt maradni' Szegedén?) Mindez azt is bizonyítja, hogy a csapaton bélül a szakmai munka megfelelően halad. S olyan szempontból is nagyon érdemes felfigyelni a Spartacusra, hogy 7 tanárképző főiskalós hallgató játszik benne. Többen már a jövő évben végeznek a testnevelési szakon. Hozzá lehet tehát kezdeni a szakemberhiány pótlásához, illetve kiegészítéséhez. Egy kis törődéssel jó szakembergárdát nevelhetünk belőlük. Értékes a Spartacusnál az utánpótlást jelentő gárda is. A junior csapat az országos döntőben az előkelő második helyet szerezte meg. A serdülőcsapat bekerült az OIK területi döntőjébe. Jövőre nehezebb lesz a csapat helyzete, s nem lesznek tétnélküliek a találkozók. Felemelték 14-re az NB l-es csoport létszámát. Az „A"-csoportban 6, a ^"-csoportban 8 együttes indul. Mi továbbra is a ^"-csoportban leszünk, ahonnét az új évadban már 3 csapat esik ki. A feljutott három NB Il-es együttes — Bp. Külker SE, Bp. Testnevelési Főiskola, Székesfehérvári Volán — egytől-egyig jó játékerőt képvisel. A jövő szezonra tehát gondosan fel kell készülni. Vajon megoldódnak-e a problémák addig az anyagi fedezet és a bázis kérdésében? Paragi Ferenc, a Szegedi Spartacus SC elnöke a kö vetkezőket mondta: — A Szegedi Spartacus bázis szervei úgy nyilatkoztak hogy továbbra is megfelelő anyagi lehetőséget tudnak biztosítani — az ésszerű gázdálkodás keretein belül — a szakosztály eredményes működtetéséhez. Az OKISZ Sportosztály vezetője és a KISZÖV elnöke is n^egígérte, hogy az anyagi lehetőségek határán belül — figyelembe véve a népgazdaság helyzetét — mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szakosztály működtetéséhez a szükséges anyagi bázist biztosítsák. A Spartacus elnökségének az a véleménye, hogy az 1977 évre a sportkör és ezen belül a röplabda-szakosztály rendelkezésére álló pénzöszszeg, feltétlenül és zavartalanul biztosítja a szakosztály működtetését... A megnyugtató nyilatkozatnak örülünk. Ügy látszik ezek után, hogy sokkal zökkenőmentesebben kezdődik az új évad, mint az elmúlt ... B. J. Teljes fordulót bonyolítottak le szerdán az asztalitenisz Szuper Ligában. A magyar válogatott Zágrábban bravúros 5:2 arányú győzelmet aratott Jugoszlávia ellen. Ugyancsak idegenben nyert a Szovjetunió és Csehszlovákia együttese is. Négy forduló után Magyarország négy győzelemmel áll az .élen, két ponttal lemaradva Svédország és Szovjetunió követi. A Szuper Liga további eredményei. Jüelich: Szovjetunió—NSZK 5:2. Amiens: Csehszlovákia—Franciaország 4:3. Varberg: Svédország—Anglia 7:0. A Szuper Liga állása a negyedik forduló után: 1. Magyarország 17—11 8 pont, 2 Svédország 20—8 6, 3. Szovjeunió 19—9 6, 4. Franciaország 18—10 4, 5. Csehszlovákia 15—13 4, 6. Jugoszlávia 11—17 2, 7. NSZK 10—18 2, 8. Anglia 2—26 0 ponttal. MINDENFELŐL A Radnótt-hétfftk kispályái labdarú^á-bajnaksácr legu'óbbJ fordulójának eredményei: Fogtechnika—Gyufagyár 9:6. Silver SC-Henger SC 7:4, VETERESZAtföldi Vendéglátó 2:2, FC ACCY -Gold SE 4:4, Csillag FC-Móra 4:2. 51 Hétfőn délután a Radnóti Gimnáziumban az Iskola kosárlabdajátékosainak Szabó János országos szakfelügyelő tartott filtnve'ítéssel egybekötött bemutatóedzést. 5ÍA Houstonban megrendezett mesterek teniszversenyét a spanyol Orantes nyerte. A döntöben: Orantes-Fibak 5:7, 6:2, 016, 7:6, 6:1. A lengyel bajnok második helye nagyszerű fegyvertény. Érles'fiik vásárlóinkat, hogy a karácsonyi és szilveszteri ünnepekre elfirende éseket veszünk fel: DIÖS ÉS M.4KOS BL1GU KRÉMESLAP FISKÓTAKARIKA VAJAS TÉSZTA készítményeinkre. Megrendelhető: Boszorkánykonyha Szeged, Kelemen u. 11 Jégkunyhó presszó Szeged, Lenin krt. 53. Somogyi tejivó S2eged, Somogyi B. u. 21 Széchenyi tejivó Lila Akác étterem Szeged. Budanesti krt. Tarján bisztró Szeged, Budapesti krt. M/t ajánl karácsonyra, újévre a Szegedi ÉLIKER ? Az ünnepekre előre vásároljunk az üzletekben A Szegedi Élelmiszer-kis- kat a gazdaságokat, amelyek az üvegházi primőrök, a kereskedelmi Vállalatnál nagyban foglalkoznak dió paradicsom, a retek, a saláesztendők óta hagyománnyá termesztésével. Az árube- ta, a hegyes erős zöldpaprivált az évközi alkalmi vá- szerzők olyan nagy mennyi- ka. sárok rendezése, amelyek ségű dióbelet vásároltak, Burgonyából folyamatos, minden esetben kedveznie- hogy ebből a cikkből za- jó minőségű áruval készült nyes árakat biztosítanak a vartalan ellátást ígér üzle- fel a vállalat A MÉK kisvásárlóknak. Az idén is teiben a vállalat. Éppen zombori tárolójából biztosittöbb kedvezményes vásárt ezért az első osztályú dióbél ja az ünnepekre a rózsaourrendezet üzleteiben a válla- kilogrammját — kockázati gonya tulajdonságaival egyelat. A többi között olcsóbb alapja terhére — egységesen ző desirefajtát áron lehetett vásárolni pél- 90 forintra mérsékelte. Ezdául tojást, különböző Kon- zel az újabb kedvezménnyel Mikor a legjobb zerveket Az ősszel hetekig együtt az idén rendezett ai- 3 tartott az árengedményes kalmi vásárokkal megköze- vásárolni í dinnyevásár, november el- lítően egymillió forint ársnsejétől kezdve pedig vala- gedményhez jutottak a vá- A háziasszonyok tekintete mennyi üzletében almavá- sárlók. az ünnepekre felkészülés sárt rendezett a Szegedi Huszonkét üzletében áru- nagy munkájában elsősorÉLIKER. Az eddigi adatok sít a Szegedi ÉLIKER fe- ban a kamra polcain függ, szerint 15 vagon almát é> nyőfát, méterenként egysé- hogy minden kellék időben tékesítettek, négyféle mi- gesen 24 forintos áron. A és elegendő mennyiségben nőségben. Ezzel a vásárlók fák mérete zömmel 70—130 odahaza legyen. A háztartámintegy 200 ezer forint ked- centiméter közötti nagyságú, sok általában nem hagyják vezménynhez jutnak. A sza- amelyet általában vásárol- utolsó pillanatra a legfontobolcsi almák általános sikert na'.c a családok. Ez a méret sabb vásárlásokat, a háziarattak Szegeden, és ezt a kislakásokban is kedvező, asszonyok különben is tgyetudva határozott a vállalat S mit aggassunk a fenyő- keznek elkerülni a tumulvezetösége úgy, hogy az al- fákra? Erről is messzemenő- tust. Éppen ezért az ünnemavásárt meghosszabbítja a en gondoskodott a Szegedi pekre való alapvető árucikkarácsonyi ünnepek utánig, ÉLIKER. Széles a választék keket jó előre megvásárolsőt az eddigi választékot ki- szaloncukorból. Kapható a ják, és odahaza tárolják, és bővíti Szeged környékéről kilogrammonként 22 forintos csak a tejet, a kenyeret, a származó piros jonatán al- konzum szaloncukor, 50 it> péksüteményt hagyják az mával, ugyancsak árenged- rintért a csokoládés, 58 fo- utolsó napokra. A Szegedi ménnyel. rintért a csokoládés krém- ÉLIKER hentesüzletei és szaloncukor, valamint a mindazon boltjai, amelyekEgymillió desszert, kilogrammonként ben húst és hentesárut is _ 62 forintért. Szaloncukorból árusítanak, zavartalan elláa vasanoKnoK 450 mázsát kötött le partnc- tást ígérnek tőkehúsból, Az ünnenekre való takin reinél a vállalat, 20 száza- hentesárukból, előhűtött és tettel ^ áreneldménveT ak' lékkal többet' mint Uvaiy faSvasztott baromfiból. Az teitei az arengeamenyes a*. ilyenkor Díszítésül kapha- ünnepekre tekintettel gontó továbbá a csokoládéba doskodnak az üzletek puly. í^oiLJ, a u - ' mártott, úgynevezett fondant káról, hízott libáról, előhűShetetaM k az íü^elék' habkarika, csoko- tött és fagyasztott csirkéről. országot és fefkerestékazn ládés P^Söspalack. csoko.á- tyúkról. Kielégítő választéorszagot es lei Kerestek azo- déból kés2Ült „ajac, cs:)ki_ kot ígérnek az üzletek virsfigura és tejcsokoládé — liből. Kapható kocsonyahús ünnepi csomagolásban. Na- is, gondoskodtak mélyhűtött rancsból és citromból is zöldborsóról és gesztenyeigyekszik kielégíteni vá- masszáról. Szállító partnesárlóit a Szegedi ÉLIKER. A reivel olyan megállapodása szezonban ebből folyamatos van a vállalatnak, hogy lesz az ellátás, kevesebb lesz azok zökkenőmentes száliiaz idén datolyából és fügá- tásra törekszenek, hogy műiből. Korlátlan mennyiség- den áruval időben odaérjeben és választékban kapha- nek az üzletekbe. A húsipar tó az ünnepekre üdítő ital. például az év végéig minden héten 50 mázsa sertésNeajelenfek májat is tud biztosítani tel.: 15-237 tel.: 11-000 tel.: 12-329 tel.: 12-449 tel.: 18-185 tel.: 18-284 Hidegkonyhai készítményeinkre Megrendelhető: Mini bisztró Szeged Kölcsey u. 2 Dóm bisztró Szeged. Oskola u. 16 Koizó nreiszó Szeged. Kárász u. 11. Búbos büfé Szeged, Mérey u. 15. a primőrök hentesüzleteknek. A háziasszonyok otthoni i~l.: 11-139 tel.: 12-322 tel.: 12-249 és valamennyi vendéglátó egységünkben. Cs. m. Vendéglátó Vállalat munkáját igyekszik a maga Egész esztendőben nagy eszközeivel megkönnyíteni a figyelmet fordítottak a Szegedi ÉLIKER. Ezért bizgedi ÉLIKER üzle'eibe-i a losította. hogy üzleteiben lezöldségfélék és gyümölcsök gyen elegendő tortakan ka, beszerzésére, választékban és krémes'ap, fonott és foszlós minőségben, valamint érté- k3lács. mákos és diós beigli, kesítésben egyaránt. Üzle- vajastészta, a tésztasütéshez teixe ez a figvelem a jellem- szükséges összes kellék, 'blző az esztendő hátralevő ró- teléknek a külünböző gyüszében is. A téli állandó mölcsíz stb. Az árukeszietcikkek mellett — burgonya, ben minden üzletben ott van vöröshagyma, sárgarépa, a tejfel, a tejszín, a vaj, áiíokhagyma, gyökér, fejes tatában valamennyi tejterkáposzta, ókaralábé, kelká- mék, amely minden háztarposzta, vbrös cékla. zeller, tasban a legalapvetőbb arcvörös káposzda, savanyú cikk közé tartozik, káposzta — megjelentek már (x)