Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-14 / 270. szám

Vasárnap, 1976. november 14. \J- • A XL KONGRESSZUS határozatában a következőket olvashatjuk: „A szocialista építés alapvető követelménye — és a soron levő feladatok végrehajtásának feltétele —, hogy a munkásosztály vezető szerepe a társadalmi élet egészében érvényesüljön. Tagjainak céltudatos eszmei nevelésével, általános és szakmai ismereteinek bővítésével növelni kell politikai felvértezettségét, közéleti aktivitását. Gondoskodni kell megfelelően felkészített utánpótlásról. E feladatok megoldásában is nagy segítőerő az országossá vált szocialista brigádmn+ealom." Amikor a munkásosztály műveltségéről, magatartásáról szólunk, a társadalom vezető erejéről alkotunk véleményt E véleményalkotás rugója csak annak vizsgálata lehet számunkra, hogy munkaterületünkön miként szolgálhatjuk a leghatékonyabban a munkásosztály politikáját, vezető szerepének mind gazdagabb és magasabb szin•tű kiteljesedését. A munkásosztály magatartásában a műveltség csupán egy tényező, de az is közismert, hogy a társadalmi-tudományostechnikai forradalom kibontakozása során a műveltség szintje a magatartásnak mind jelentősebb eleme. Hazánk munkásosztálva a szocialista építőmunka több évtizedes folyamatában tett tanúbizonyságot arról, hogy a társadalom méltó vezető ereje. Miközben a munkásosztály létszáma gyors ütemben növekedett, egyidejűleg emelkedett műveltsége is, és mind következetesebben kibontakoztak az osztály legjobb tulajdonságai, Amikor ezt leszögezzük, ezzel azt is mondjuk, hogy a munkásosztály különböző osztagainak, az egyes munkásnak a műveltsége, magatartása is sokat fejlődött. Nem szabad azonban a munkásosztály műveltségét és magatartását sem idealizálni. Tudjuk azt is, hogy az osztály és a különböző csoportok, az egyes i munkások magatartásának I pozitív összhangja mellett az • ellentmondásokkal is számolni kell. Témánkkal kapcsolatban azt • kutatjuk, hogy miként segíthetnénk a munkásosztállyal szembeni növekvő követelmények sikeres teljesítését. Hiszen végső soron a feladat a világ marxista értelmezése és értelmes megváltoztatása, a jövő fejlődésének tudatos befolyásolása. E nagyszerű feladathoz munkásosztályunk számára jók a feltételek. Az MSZMP, munkásosztályunk — és egyben a társadalom — vezető ereje közelmúltban tartott XI. kongresszusán elfogadta 15—20 évre szóló programnyilatkozatát. E programnyilatkozat reális jövőtervet fogalmaz meg az ezredfordulóig tartó időszakra. Pártunk és testvérpártjaink reális jövőtervei is jól mutatják a munkásosztály, a párt vezette szocializmust építő társadalom fölényét a kapitalizmussal szemben. Hiszen miközben a burzsoázia a kapitalista társadalom történelmi és mai antagonisztikus konfliktusaival van elfoglalva. eközben a szocializmus reális jövőtervek realizálására mozgósíthatja a társadalmat. E tényező nagyszerű bizonyítéka annak, hogy a társadalom számára reális perspektívát egyedül a munkásosztály és annak marxista—leninista pártja képes adni. E perspektívát a munkásosztály a szocialista és kapitalista viszonyok között különböző módon adja meg: a szocializmus építése során — túljutva a nagy politikai osztály-összeütközéseken —, az osztályok közeledésének folyamatában; a kapitalista társadalomban szövetségeseket gyűjtve a nagy politikai * Részlet a szerzőnek a TIT 1976-os Művelődéseiméiért Nyári Egyetemén tartott előadásából. Munkásosztály és közművelődés osztály-összeütközések sikeres megvívásához. Tények igazolják a kapitalista országokban a tömegek növekvő elfordulását a burzsoáziától, az igazságtalan és értelmetlen kapitalizmusból való kiábrándulást. és a baloldal növekvő tömegbefolyását A MUNKÁSOSZTÁLY magatartásának döntő eleme a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus követelményeinek ismerete és gyakorlása. Ennek számos műveltségi tényezője van — a múlt, a jelen és a jövő marxista szemléletében egyaránt. A Szovjetunió, a szocialista közösség országai a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom növekvő erejének eredményeként, az emberi haladás közös érdekéből vezéreltetve, mind sokoldalúbban kibontakozik a békés egymás mellett élés. Ez hatalmas eredmény. Az eredményeknél kisebbek, de nem hagvhatók figyelmen kívül azok a negatív melléktényezők, melyek a burzsoázia alkalmazkodási készségéből adódóan jelentkeznek. A burzsoázia is polarizálódik. Egy része a régi módon harcol ellenünk, más része együttműködik, de a fellazítási taktikát törekszik alkalmazni. Ilyen viszonyok között az együttműködés, a kapcsolatépítés és a harc egy olyan burzsoáziával, amelynek magasan felkészült, művelt osztagai vannak, magas követelményeket támaszt mindanynyiunk számára. Vagyis mind a hazai, mind a nemzetközi követelmények és feladatok legalább olyan ütemben növekednek a munkásosztállyal szemben is, amilyen mértékben a munkásosztály harcának, munkájának, vezető szerepe sikeres gyakorlásának eredményeként a feltételek pozitív irányban változnak. Ügy véljük, hogy a munkásosztály magatartásában megnyilvánuló műveltségét vizsgálva e kérdésekkel a^ jövőben sokoldalúan és az eddigieknél többet kell foglalkozni. A marxizmus klasszikusai maguk is rendkívül nagy figyelmet fordítottak a műveltség társadalmi szerepére. Marinak az a megállapítása, me'y szerint „az emberiség jövője teljességgel a felnövekvő munkásnemzedék képzettségétől függ", jól mutatja, milyen nagy jelentőséget tulajdonított Marx a társadalom vezető osztálya műveltségének. A társadalom, a munkásosztály műveltségének nagy jelentőséget tulajdonított Lenin is. Már 1918-ban foglalkozott azzal. hogy a „népesség képzettségének és kultúrájának fejlettsége a munkatermelékenység növekedésének egyik legfontosabb feltétele". A marxizmus klasszikusainak egyik döntő szerepe és érdeme éppen az, hogy vezetésükkel — és a forradalmi értelmiség közreműködésével — a világ értelmes megváltoztatásának tudatos programja belekerült az ösztönös munkásmozgalomba, és azt képes 'volt a tudatos küzdelem irányába formálni. Mindaz a hatalmas eredmény, amit a munkásosztály küzdelmeiben elért, a növekvő műveltségének is következménye. A SZOCIALISTA társadalon% mindenekelőtt termelői társadalom. A munkásosztálynak — többi között — éppen a termelésben betöltött kiemelkedő szerepe alapján realizálódik a társadalmi vezető szerepe is (a burzsoázia „fogyasztói társadalom" szemlélete éppen a munkásosztály vezető szerepének kétségbevonását is szolgálja). A munkásosztály magatartásának, életmódjának alapvető, mutatója a termelési tevékenysége. Annak biztosítása azonban, hogy a munkások hatékonyan, takarékosan, ésszerűen termeljenek, széles körű társadalmi feladat és felelősség. Ezért indokolt e kérdésekkel szélesebb összefüggésben foglalkozni. Annál is inkább, mert a XI. kongresszus hangsúlyozta, hogy az ötödik ötéves tervidőszakban a gazdasági növekedés szinte kizárólagos forrásává a termelékenység emelkedése válik. A gyorsuló növekedési ütem ellenére még elmaradunk a nemzetközi élvonaltól. A termelékenység színvonalában számottevő az elmaradásunk, mind lehetőségeinkhez, mind a hozzánk hasonló fejlettségű szocialista országokhoz képest. Ezt nem indokolja a technikai színvonalban levő különbség, fő oka az üzem- és munkaszervezés viszonylag alacsony színvonalában keresendő. Döntő fontosságú, hogy menynyire tudunk előrehaladni az üzem. és munkaszervezés fejlesztésében, a rendelkezésre álló munkaerő racionális, takarékos felhasználásában, a munkaerő-gazdálkodás javításában. Utalni kívánunk a szabad idő és a munkaidő rendeltetésének biztosításával kapcsolatos problémák egy részére, azok szemléleti okaira. Nem haszontalan talán e téren egy rövid történelmi visszapillantás. Különösen az 50-es évek első felére gyakran volt jellemző az, hogy — gyakran szükségszerűségből, nem ritkán indokolatlanul — a törvényesen biztosított szabad időt összekevertük a munkaidővel, az előbbi rovására, és tulajdonképpen a munkaidő a gyakorlatban a szabad idő jó részét is igénybe vette. Némi túlzással fogalmazva, a 60-as években viszont egy másik tendenciárg kellett felfigyelni. Miközben helyreállítottuk a munkaidő és a szabad idő törvényes rendjét, mintha esetenként összeolvadt volna azok határa, és olykor mintha a munkaidőt összekevertük volna a szabad idővel — ugyancsak az előbbi rovására. TALÁLÓAN érzékeltette a problémát Kádár János elvtárs a budapesti pártértekezleten 1975-ben tartott felszólalásában : „Elmondtam, legutóbb a Ganz-MÁVAGban is: lelkes híve vagyok az ötnapos, 40 órás munkahétnek, ha rajtam múlna, már régen bevezettük volna. Csakhogy ez nem olyan egySomogyi Királyné felvet ebei A szegedi textilművek könyvtárában 3 ezer szakkönyv is a dolgozók rendelkezésére áll. A munkások köréből a könyvtárból sokan kérnek köteteket, hogy általuk is gyarapítsák tudásukat. Képünkön: a műszaki könyvtár részlete szerű. Mert ahol most papíron 44 óra a munkaidő — s az ország nem kevés munkahelyén már ennyi —, ott a 44 óra valójában csak 41,5 óra. Mert van fizetett ebédidő, ami jó dolog. Fizetett is marad, ezt nem változtatjuk meg. Mi azonban föltaláltunk valamit, ami igazi magyar találmány: azt, hogy az ebédidő jogilag munkaidőnek számít. Ezzel nem lehet egyetérteni. Ha napirendre kerül az ötnapos, 40 órás munkahét bevezetése, nem csökkenthetjük négy órával azok munkaidejét is, akik most heti 41,5 órát dolgoznak és két és fél órát ebédelnek — jogilag munkaidő alatt. Azt talán nem is kell mondani, hogy ha mindenütt valóban kidolgoznák a teljes munkaidőt, akár már a következő hétfő reggeltől be lehetne vezetni az ötnapos, 40 órás munkahetet. A jelenlegi körülmények között azonban nem lehet. Mert ma még sok munkahelyen attól számítják a munkaidőt, amikor az illető látótávolságba kerül és kívülről integet... És sokan háromnegyed órával a munkaidő vége előtt mennek kezet mosni, öltözködni, készülődni. így nem tudunk 40 órás munkaidőt biztosítani. Akik ezt nem értik meg, akik azt hiszik, hogy lógással nyernek valamit, tévednek, önmagukat csapják be: az így okozott kár — más vonalon — őket is sújtja, legföljebb közvetlenül nem érzékelik." Azt gondoljuk, a fejlett szocialista társadalom építésének menetében mindenképpen mind teljesebben gyakorolni kell a munkaidő és a szabad idő eltöltésének helyes gyakorlatát. A munkaidőt mindenkinek kivétel nélkül a munkára kell fordítani. A munkaórákat, a munkaperceket hatékonyan, szervezetten a termelésnek, az alkotásnak kell szentelni. Itt még nem kis lehetőségek vannak. Fontos azt tudnunk, hogy a munkafegyelem szilárdításában a munkásság legnagyobb tömegeire biztosan számíthatunk. De nem kevésbé jellemző ez a parasztság, az értelmiség nagy részének magatartására is. Mégis, valószínűleg nem rövid idő feladata lesz a társadalom munkaidőalapjának optimális hasznosítását biztosítani. Ami a szabad időt illeti, ott azt a marxi alaptételt kell figyelembe vennünk, hogy a szabad idő pihenőidő, és magasabb tevékenységre való idő. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt az fontos, hogy a törvényesen biztosított szabad időt általában biztosítani kell a dolgozók számára, ettől csak kivételesen indokolt esetben lehet eltérni. A másik fontos elem, hogy természetesen biztosítani kell a pihenés lehetőségét, feltételét ts. E téren — azt gondoljuk •— különösebb elemzésre szoruló ál talán06 problémákkal nem találkoztunk. Sokkal inkább tisztázatlan a szabad idő, „magasabb tevékenységre való idő" tartalma, és az ebből adódó mai feladatok. A magasabb tevékenységre való idő több oldalról megközelíthető, e helyen csupán néhány momentumot említünk. Az egyik a rxditikai. közéleti rendezvények kérdése. A közösségért vállalt és végzett politikai, társadalmi munka legdöntőbb eleme természetesen a munkában való helytállás, a termelési magatartás. A közélet azonban számos olyan munkát ad az állampolgároknak, amelyek túlnőnek a gép és íróasztal melletti helytálláson. <Nos, a korábbi években, évtizedekben kialakult egy olyan gyakorlat, hogy ezt a közösségi munkát is nem ritkán a termelési időalap rovására oldottuk meg. Most ezen a gyakorlaton kell változtatni. A közösségi munkának ezt az elemét a munkaidőn kívülre kell döntő mértékben helyeznünk, hiszen a növekvő szabad idő ezt lehetővé, a csökkenő munkaidőalap szükségessé teszi. Ezért törekszünk arra, hogy a társadalmi, politikai rendezvények zömét munkaidőn kívül tartsuk meg. A MÁSIK TÉNYEZŐ a magasabb tevékenységre való idő megközelítésében a tanulás, önképzés. Ahhoz, hogy a csökkenő munkaidő alatt többet tudjunk alkotni, ismereteink állandó növelése, felfrissítése szükséges. A mai szabadidő-gyakorlatunkban e téren még komoly lehetőségeink vannak. Az elmúlt évtizedek fejlődése itt is teremtett szükségszerűen sajátos gyakorlatot. Általánossá vált az, hogy a tanuláshoz különböző kedvezményeket adunk. Ez valószínűleg még hosszú távon fennmarad, és indokolt lesz. A .tendenciát tekintve azonban meg kell néznünk azt is, hogy a tanulásnak melyek azok az elemei, formái, amelyeket a növekvő szabad időben kell megoldani. Itt foglalkozunk a termelési magatartás fontos elemével, nevezetesen a tudományos-technikai forradalom hatásával a munkásosztály tevékenységére. Ahhoz ugyanis. hogy a tudományos-technikai forradalom feltételei között is mind hatékonyabban biztosítsuk a munkásosztály vezető szerepét, ennek konzekvenciáival is foglalkozni kell. Alapvető feladatunk és kötelességünk a munkásosztály általános és szakmai műveltségének, ideológiai kulturáltságának állandó emelése, hiszen a kultúra területén ezzel járulhatunk hozzá leghatékonyabban vezető szerepe gyakorlásához. A munkásság szakképzettsége jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben, a jövőt illetően azonban mind menynyiségi, mind az ismeretek minősége szempontjából dinamikusabb növekedés szükséges. E helyen csupán utalunk arra, hogy a társadalom termelési időalapja nem növekszik, így a tudományos-technikai forradalom hatékony alkalmazása fejlődésünk alapkérdése. Persze látnunk kell, hogy nálunk sajátos a helyzet e téren. Bizonyos egyszerűsítéssel a termelési technikában együtt van jelen egy megkésett ipari forradalom, és egy — már jelentkező — tudományos-technikai forradalom. Milyen következményei vannak ennek a szakmatanulással kapcsolatos közgondolkodásra ? Az állandó tanulás, az önképzés szükségességét viszonylag nem nehéz annak felismerni, aki a legkorszerűbb gépen dolgozik. Annál nehezebb azzal elfogadtatni, aki az elavult technikával kénytelen dolgozni Itt tulajdonképpen azt kell megérteni, hogy egy elavult technika felcserélése a legkorszerűbbre — megfelelő feltételek esetén — néhány hét alatt megoldható, az emberi ismeret széles körű felújítására azonban ennyi idö nem elegendő, ez csak folyamatos tanulással biztosított. DR- EOMCZ liuu ,1