Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-18 / 273. szám
Csütörtök, 1976. november 18. 5 Lengyel vendégek látogatása a megyei tanácsnál és Makón Városnéző séta Makón Enyedi Zoltán felvétele A megyénkben baráti látó- Kwiatowski vezetésével — ról, a párthatározatok helyi gatáson tartózkodó lódzi Makóra látogatott, ahol a végrehajtásának eredményeipárt- és tanácsi küldöttség pártszékházban a város párt- ról. A lengyel elvtársak több Klemens Kwiatowskinak, a bizottsága, tanácsa, KISZ-bi- kérdést intéztek vendéglátóLEMP Lódz megyei jogú vá- zottsága vezetői fogadták a ikhoz, akik készségesen városi bizottsága másodtitkárá- vendégeket. Dr. Vezér Ká- laszoltak azokra. A baráti nak vezetésével tegnap dél- roly, a pártbizottság első tit- beszélgetésen a lódzi külelőtt a megyei tanácsra látó- kára tájékoztatta a lengyel döttség is tájékoztatta a magatott, ahol dr. . Perjési delegáció tagjait Makó város kői vezetőket városuk gazLászló, a megyei tanács el- életéről, adottságairól, múlt- dasági és politikai eredménöke fogadta a vendégeket, járói és jelenéről, gazdasági, nyeiről, aktuális feladataikTájékoztatta a küldöttség szociális és kulturális fejlő- ról, munkájukról, tevékenytagjait az időszerű közigaz- déséről. Szólt továbbá a ségükről. gatási, gazdasági és kulturá- párt-, állami, társadalmi és A lengyel vendégek az esti is kérdésekről, az ezekül tömegszervezetek munkájá- órákban elutaztak Makóról. kapcsolatos tanácsi munka apasztalatairól. A baráti OMMMMMMMM^B icszélgetéseken részt vettek Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Kovács Imre, a megyei tanács elnökének általános helyettese, dr. Paczuk István es Szabó G. László elnökhelyettesek, dr. Bozó Sándor, a végrehajtó bizottság titkára, dr. Varga Dezső, a szegedi pártbizottság titkára és Olasz Sándor, a tanácsi pártbizottság tagja. A Lengyel Népköztársaság közigazgatási átszervezése utáni tapasztalatokról, s elsősorban a lódzi vajdaság helyzetéről a küldöttség vezetője tájékoztatta a Csongrád megyei vezetőket. Majd a delegáció tagjai érdeklődtek a vendéglátóktól a gyorsan fejlődő városi közlekedés, a szolgáltatási igények kielégítéséért végzett Csongrád megyei tanácsi munka eredményeiről, a helyi tanácsok és az ipari, kereskedelmi vállalatok kapcsolatáról, a lakásépítés és -elosztás helyzetéről. A küldöttség a délelőtti órákban a szegedi koordinált kereskedelmi raktárbázist is megtekintette. A délutáni órákban a lenEvei küldöttség — Klemens Befejezőéin a fogyasztási szövetkezetek kongresszusa A fogyasztási szövetkeze- A 379 takarékszövetkezet tek VIII. kongresszusa szer- küldötteinek ágazati tanácsdán reggel ismét plenáris kozásáról Tóth Jánosné, a üléssel folytatta munkáját, csákvári takarékszövetkezet A tanácskozáson részt vett elnöke számolt be. Sarlós István, az MSZMP A 180 000 tagot tömörítő Politikai Bizottságának tag- 1302 lakásszövetkezetet képja, a Hazafias Népfront Or- viselő szekció munkájáról szágos Tanácsának főtitkára, Bakos János, a békéscsabai Pórdt Imre, az MSZMP KB lakásszövetkezeti elnök adott gazdaságpolitikai osztályá- számot. nak vezetője, dr. Korom Mi- Az összefoglalót követően hály igazságügyminiszter, a kongresszus egyhangúlag Részt vett a tanácskozáson elfogadta az Országos TaJean Delattre, az SZNSZ nács beszámolójáról, a FelKözponti Bizottságának tag- ügyelő Bizottság jelentéséről ja és 12 külföldi ország szö- a fogyasztási szövetkezetek vetkezeti delegációja is. gazdasági és társadalmi teA kongresszus meghall- vékenységének továbbfejgatta a szekcióülésekről szóló lesztéséről szóló határozatot jelentéseket, amelyeken meg- Állást foglalt a szövetkezeti választották az ágazati vá- törvény, a fogyasztási szölasztmányok tagjait, vezető- vetkezetekről szóló törvényit is. erejű rendelet és a lakásszöA fogyasztási és értékesítő vetkezeti jogszabályok toszövetkezetek szekciójának vábbfejlesztéséről, valamint munkájáról Ocskó Imre, a módosította a SZÖVOSZ kisteleki ÁFÉSZ elnöke adott alapszabályát. számot. Százéves a Magyar Könyvszemle Az Akadémiai Kiadó gon- Tudományos Akadémia tudozásában megjelenő Ma- dós klubjában. Itt Mátrai gyár Könyvszemle című László akadémikus, a szerkönyvtörténeti folyóirat első kesztő bizottság elnöke mélszáma száz éve látott nap- tatta az évforduló jelentőV,1ÍT ünnepi alkalomból ségét- és ismertGtte a könyv" szerdán, tegnap sajtótájé- történeti folyóirat célkitűzékoztatót tartottak1 a Magyar seit, szerepét. (MTI) Kitüntetés Szerdán a megyei hadki- demérem arany fokozatával egészítési és területvédelmi tüntette kí. A kitüntetési parancsnokságon bensőséges Szűcs Ferenc vezérőrnagy ünnepséget rendeztek. Ez al- nyújtotta át. Az ünnepségen kálómnál Gulyás András megjelent dr. Komócsin Miparancsnokot több évtizedes hály, a Csongrád megyei szolgálatának és érdemeinek pártbizottság első titkára, dr. elismeréséül — nyugállo- periS.{ , á„ió n mpevei ta_ mányba vonulása alkalmá- yer)'st Laszl0' a mGgye' ta ból — a honvédelmi minisz- "ács elnöke és a társ-fegyfer a Haza Szolgálatáért Ér- veres testületek képviselői. A 133 tagú Országos Tanács elnöke ismét dr. Molnár Frigyes. A felügyelő bizottság elnöke újra Nánási László. A nőbizottságot Nagy Józsefné, a szarvasi ÁFÉSZ elnöke, az ifjúsági bizottságot Gerhát Gézáné, a gyöngyösi ÁFÉSZ osztályvezetője irányítja. Dr. Molnár Frigyes zárszavával ért véget a fogyasztást szövetkezetek VIII kongresszusa. Rango N incs okunk tartózkodni a rang szótői, hiszen természetes az alá- és fölérendeltség akkor, ha emberek kisebb vagy naevobb csoportjainak tevékenységét — főként termelőmunkáját — kell megszervezni. A rang. legven az művezetői, vezérigazgatói, üzemrőnöki, osztályvezetői, jogosítvány bizonyos cselekedetekre és cselekedetsorokra, s ezekkel arányban felelősségvállalásra, beszámo'ásra kötelez. Forma, papír szerint, a vállalati, intézményi, működési sémát felületesen szemlélve. Figyelmesebb vizsgálódás nyomán ugyanis rájövünk: több a rang, m!nt a hatáskör, nagyobb a cím súlya, mint a vele járó jog és felelősség. Szó sincs véletlen, elszórt, kivételként szabályt erősítő esetekről. Meg'ehetősen általános jelenségről beszélhetünk, olyan hagyományról, amelynek élettere ugyan szűkül, de nem tűnt el. Hosszú időn át a vállalatok — s hasonlóan a szövetkezetek, intézmények — úgy próbáltak megbirkózni feladataikkal, hogy új és újabb részekkel bővítették a szervezetet. Megnőtt az értékesítés jelentősége, tehát létrehozták a piackutató csoportot, főosztállyá dagasztották a kereskedelmi osztályt. Jó néhányan megkapfák az ilyen meg amolyan rangQt, de kiderült: az illetékes igazgatóhelyettes nem enged részükről semmiféle érdemi beleszó'ást az ügyekbe. Azután: a kereskedelmi főosztály csak szemlélője lehetett annak, mit csinál az anyaggazdálkodási osztály, hatásköre nem terjedt ki oda, s kínlódhatott, még elsózta azt a silány terméket, amelyet az anyagbeszerzők hozta alapanyagból készítettek, szintén küszködve a műhelyekben, üzemekben. Látszatra a szervezet rendben volt, a munka mégis akadozott. Hagyjuk most azt a szerencsére nem sűrű esetet, amikor valaki „végkielégítésként", esetleg kétes szívességek jutalmaként kap rangot, mindenféle hatáskör nélkül. Kecskepásztorságból királyságra megy, mondták az ilyen emberre valamikor, azt sem hallgatva el, hogy képességeiben királyként is megmarad kecskepásztornak. Fontosabb, mert sűrűbb az előbbieknél az, amikor a vállalati szervezet csak a rangot adja, de megtagadja a rang gyakorlásának feltételeit, nem jelöli ki a jogés hatáskört, a felelősségi rendszerben elfoglalt helyet, nem szabja meg a célokat, nem bocsátja a rang birtokosának rendelkezésére a célok elérésének erkölc i. do'ogi eszközeit. Korántsem irigységből, felületességből történt ez így, hanem mert a vállalati szervezet legfőbb formálói valójában nem értik igazán teendőiket. Ügy hiszik, a puszta kinevezési határozat egyenlő bizonvos fg'adatok mego'dásávnl, letehetik tehát azok gondját. Később ők csodálkoznak a legjobban, ha mégsem mozdul előre semmi, mondván, .hiszen kineveztük oda"... Miért nem boldogult? Mert csak rangot kapott. Formális lehetőséget, s vele ' formális felelősséget. Ha nagyon becsületes, teljes szívvel igyekvő ember, akkor szenvedett emiatt. Ha azonban a dolgok könnyebb végét kereső, akkor húzott egyet a vállán, ha a főnökségnek jó így, nekem is megfelel, ezzel intézte el lehetetlen helyzetét. Elgondolkoztató néhány számadat. Az, hogy a szocia'ista iparban 1980 és 1975 között 93 ezerről 159 ezerre nőtt az adminisztratív és 97 ezerről 160 ezerre a műszaki alkalmazottak száma. Persze, a növekedés egy része indokolt, természetszerű következménye a gazdálkodás bonyolultabbá válásának, a gazdasági egységek önállósága fokozódásának, ám az is kétségtelen, hogv sok hatáskör nélküli rang. beosztás rejlik e bővülés mögött. S nemcsak Ipari gond ez, hiszen például az építőipari közös vállalkozásoknál az 1970-es 19 ezres munkáslétszám 1975-re 17,6 ezerre csökkent. ugyanakkor az alkalmazottak 2700 fős tábora 3300-ra gyarapodott. Vajon attól lesz jobb a munka, ha a művezető fölött ott áll egy főművezető, ha az üzemvezetőnek két helyettese is van, s a főosztályvezető a valóságban mindössze három embert „vezet"? N apjaink bokros teendőinek első sorában áll a vállalati szervezet korszerűsítése, mint az üzem- és munkaszervezés ésszerűsítésének elengedhetetlen része. E feladat azért égetően sürgős, mert alapja, sarkköve a munka társadalmi hatékonysága növelésének, a vállalatokkal szemben támasztott magasabb követelmények teljesítésének. A rang önmagában nem biztosítéka a sikeres munkának, s még kevésbé, ha puszta cím, papírfontosság. A rang nem a szép hangzásától kapja meg súlyát, tekintélyét, ezt csak a mun. ka, a cselekvés, jogok és kötelességek gyakorlása, teljesítése teremti meg mások és — a rang viselője előtt. LÁZÁR GÁBOR Szocialista brigádok értekezlete A szocialista brigádvezetők a szocialista brigádok tevéV. országos tanácskozását kenységét. megelőzően a Szegedi Terve- A hozzászólások után a jező Vállalat szocialista bri- lenlevők megválasztották az gádvezetői november 16-án építésügyi ágazati tanácskolartotfák tanácskozásukat. A zás küldöttét. A küldött Lautanácskozáson Kenderes Já- kó Pál szocialista brigádvenos, a vállalat Igazgatója szá- zető, akinek brigádja a tamolt be az idei tervteljesí- valyi munkaversenyben"' a íésről, ismertette az 1977. vállalat Kiváló Brigádja cíévi feladatokat, és értékelte met nyerte eL Csökken a lakosság gyógyszerkiadása Rendelet a gyógyszerek áráról, beszerzéséről A Magyar Közlöny leg- zást az eddigi teljes árból lehetővé válik, s ugyancsak utóbbi számában megjelent számított 15 százalékos té- Ingyenesen kaphatók majd az egészségügyi miniszter- rítéshez viszonyítva. A leg- a reumás lázon átesett gyenek' a gyógyszerek rendelé- jelentősebb eltérés az, hogy rekeknél tartósan alkalmasérői és kiadásáról, illetve a a gyári gyógyszerkészítmé- zandó gyógyszerek is gyógyszerek térítési díjáról nyek esetében az eddigi 50 A cvóevszeralaoanvaeok. szól rendelete. A rendeletek filléres minimális térítési a lyógreSrak^n klzí hátteréről az Egészségügyi díj két forintra növekszik. gyC^k úT térítési diiái Minisztériumban tájékoz- Ez természetesen növeli a St^vereVmaSzSs tattak lakossag gyogyszerkiadasait nem lehetett egységesen banaT^ m gyógyszertárak- - mintegy 160 millió forint- Satáro^f SzámL S " vZyL V,p' tz, ~ altakjnos azonban a anyagot a belkereskedelem tottak be. Ennyi recept fel- vélemény, hogy az egy-egy is forgalmaz „ feihasználárásakor és ennyi gyógyszer gyógyszerért kifizetet két suk nem tótórólaTÍvoEvákiadásakor nemcsak a terá- forint az alacsony jövedel- "eSt «SáL SSdEi kövePttSveH nehézségét. Ezzel szemben MV stb. kzek általában olkovetelmenyeit is figyelem- komoly megtakarítás, hogy készítmények a srvóevsrer£32 VT' rendiéten W1 srerekh^rlienngSt "J. rneadf.be" e" f, élT,e.nyesuí®k az használnak belőlük, térítési me/klohafó P v^f Pe'd,ául a díjuk az eddigi árhoz vlszoA famfór-1 ón óVtb. 1ór,ő T ^u r^,,,6^ • re- nyítva nem sokat raökken. A január 1-én életbe lépő cept nélkül 7.50 forintot, A kizárólag gyógyszerként me sk zűnHr el"» 'fJóT Jólf ^^ ^ ^ í^ ^mazotf alapan^gokl megszűnik a gyári gyógy- ni, a jovoben — függetlenül térítési díja viszont az edszerkészítmények és gyógy- a vénytől - egységesen 2 ár 10-2o Sékfl^z szeralapanyagok fogyasztói forintot. Az egyik oldalon például a láLillanító A^L ára illetve az értük fize- tehát 90 fillér többletteher, da^phen vagTaz ^ztml^k kettősség. Az uj arak nem tas. A népgazdasagi egyen- TheonhviHn sth jelentenek lényeges váltó- súly is hasonlóképpen ala- " f _., ^ Változatlan áron kerülnek kul, a 160 millió forintos . „„, „, , többletkiadással 250 millió , a, szórumok, forint megtakarítás áll SyÖgytápszerek ós kötszerek, szemben: tehát 90 millió fzeknél meghatározott eseforinttal csökken a lakos- íf^e ~ a?. kfJvez" ság gyógyszerkiadása. kib5v"^el T megmarad a térítésmentes Ennél jelentősebb kedvez- beszerzés lehetősége is ményhez jutnak olyan meg- A felírt recept egyszeri betegedésben szenvedők, beváltás után nem veszti ak'iknek tartósan keli — vt- érvényét, nem kell a gyógyszonylag drága — gyógysze- szertárban visszatartni, nem reket szedniük. A mostani- kell elszámolni velük, az nál olcsóbb lesz például a orvos úgy is rendelkezhet, vérnyomáscsökkentő Do- hogy beváltásuk többször — pegyt-tabletta, s ugyanígy legföljebb háromszor — kevesebbet kell fizetni az megismételhető legyen. A erek állapotát javító Pro- betegnek tehát nem kell dectin tablettáért. Az epi- nyolc-tíz napontként receptlepszia, a Parkinson-beteg- íratás céljából megjelenni ség, a cukorbaj, a zöldhá- az orvosnál. Kizárólag a belyog, az asztma egyes meg- tegség jellege, lefolyása határozott gyógyszereinek szabja meg az orvosi vizsténtésmentes rendelése is gálát gyakoriságát. (MTI)