Délmagyarország, 1976. november (66. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-16 / 271. szám

Kedd, 1976. november 16. 7 A fogyasztási szövetkezelek kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) A SZÖVOSZ elnöke ezután mények ellenére is sikerült szólott arról, hogy a mostani alapvetően kiegyensúlyozott zata es az ott elfogadott tervidőszak jó alapokról in- áruellátást biztosítani, mi­programja. Ramutatott: a fo- dult: az ÁFÉSZ-ek és a Szö- közben a forgalom tíz száza­gy asztasi szövetkezetek elozo vetkezeti vállalatok múlt évi lékkai nőtt. Élve a központi kongresszusán kijelölt célok- összes árbevétele nőtt, a szö- döntések nyújtotta lehetősé­nak megfelelően a beszamo- vetkezeti külkereskedelem gével, megfelelő a háztáji lasi időszak során az ÁFÉSZ- 1975 évi exportjának értéke gazdaságok termelésének fel­ek tevekenysege valóban al- elérte a 14,4 milliárd forin- lendülésével biztató eredmé­talanos jelleguve valt; a ke- tot> s a lakásszövetkezetek nyele születtek a sertéste­reskedelem mellett hateko- altal kezelt lakásvagyon ér- nyésztésben, a kertészeti ter­nyan segítik a mezőgazda- téke több mint 40 milliárd melésben is. A takarékszövet­sagi kistermelest, s e teny- forjnt. A szövetkezetek és kezetek tovább növelték bé­ről tanúskodnak a jol fejlő- vállalatai középtávú tervei- tétállományukat és a koráb­dő lakas- es munkasszovet- nek ellátáspolitikai és fej- binál nagyobb mértékben kezetek; megsokszorozódott lesztési céljai, hatékonyság- elégítették ki a kistermelök üzleti tevékenységüket jól növelő elképzelései a népgaz- hiteligényeit. A lakásépítő kiépített hálózattal ellátó ta- dasági érdekkel összhangban szövetkezetek több mint két­karékszövetkezetek is. A gaz- jól illeszkednek a terület- és ezer lakást építettek fel, és dasági munka mellett a moz. településfejlesztési progra- további 7 ezer lakás került galom társadalmi jellegének mokba. A tervidőszak első a lakásfenntartó szövetkeze­megfelelően a szövetkezetek tíz hónapjának eredményei kezelésébe, sikerrel tevékenykednek a az ötödik ötéves terv kedve­kultúra nepi nak ápolásán, A beszámoló után megkez­dődött a vita. Felszólalt Né­hagyományai- zo indulását jelzik. A közis- meth Károly, az MSZMP PB merten megnehezült körül- tagja, a KB titkára. Németh Károly felszólalása Németh Károly átadta a a magyar szövetkezeti moz- gazdasági önállósága, felelős­Magyar Szocialista Munkás- galom egyre magasabb szín- sége, javult gazdálkodásunk párt Központi Bizottsága szí- vonalon tölti be hivatását, színvonala. rélyes üdvözletét és jókiván- sokmilliós tagsága becsülete- Ezután rámutatott: ságait, majd így folytatta: sen teljesíti a szocializmus _ Figyelmünket most a — Pártunk lenini elvekre építésében reá háruló íelada- xi. kongresszus határozatai­épülő szövetkezetpolitikájá- tokát nak végrehajtására, azoknak ból következik, hogy a ma- Pártunk Központi Bizott- a céloknak és programoknak gyár szövetkezeti mozgalom sága a fogyasztási szövetke- a megvalósítására kell össz­a szocialista társadalmi gaz- zetek tevékenységét úgy ér- pontosítanunk, amelyek dasági rendszer szerves ré- tékeli, hogy az alapvetően előbbre viszik a fejlett szó­szét alkotja. Az ipari, me- megfelel a velük szemben cialista társadalom építését, zögazdasági, fogyasztási, ta- támasztott követelmények- Nagy biztonságot ad, hogy a karék- és lakásszövetkezetek nek. Elismerésre méltó az a pártnak, az országnak van sefkrétű tevékenysége terme- nagyszerű fejlődés, amelyet a hosszabb távra és öt évre lési, forgalmi részarányukat lakosság áruellátásában, a szóló programja. Olyan öt­meghaladó jelentőségű. Szo- kereskedelem kultúrált6ágá- éves tervvel rendelkezünk, cialista államunk az állam- nak növelésében, a szolgál- amely a számunkra is ked­polgárok önkéntes, személyi tatások bővítésében, a ház- vezőtlen világgazdasági vi­és vagyoni hozzájárulásával táji és kisegítő gazdaságok szonyok ellenéré nemzetközi létrehozott szövetkezeteket termelésének szervezésé- összehasonlításban is dina­sokoldalúan támogatja. Szö- ben és fejlesztésében, a ta- mikus fejlődést irányoz elő. vetkezetpolitikánk arra irá- karékszövetkezeti szolgálta- Azt azonban tudnunk kell, nyul, hogy a szövetkezeti tásokban, a lakásépítési hogy töretlen gazdasági fej­mozgalom különböző ágai program megvalósításában lődésünk, népünk életszínvo­továbbra is fontos bázisai elértek. nalának emelése mindenkitől legyenek a szocializmus fel- Nagy jelentőséget tulajdo- magas színvonalú, fegyelme­építésének hazánkban. A szö- nítunk annak, hogy szövet- zett munkát igényel. Abból vetkezés erősíti szocialista kezetpolitikánk gyakorlati kell kiindulnunk, hogy továb­rendszerünk legfőbb politikai megvalósítása nyomán to- bi gazdasági fejlődésünk alapját, a munkás-paraszt vább nőtt a szövetkezeti tag- alapkérdése a társadalmi szövetséget. ság aktivitása, öntevékeny- munka hatékonyságának erő­— Jóleső érzéssel állapít- sége a helyi tartalékok fel- teljes javítása, a rendelkezé­hatjuk meg — mondotta ez- tárásában, erősödött a szö- sünkre álló anyagi és szelle­után a többi között —, hogy vetkezetek önkormányzata, mi erőforrások ésszerű, ta­M , karékos felhasználása. Annak érdekében — muta­tott rá —, hogy a szövetkeze­tek még hatékonyabban lás­sák el feladataikat, szükség van a gazdálkodási fegyelem javítására, a társadalmi ér­dekek következetes érvénye­sítésére. Végül sok sikert kívánt a feladatok megoldásához. * A kongresszus ma folytat­ja munkáját. Zöld út a zöldnek S ok költőt megihletett A Hazafias Népfront VI. sítenék ezáltal. Gyakran fel­a kert, a fákkal, vi- kongresszusa nagy jelentősé- vetődik a kertészkedők kö­rágokkal való bíbelő- get tulajdonított a kertbarát- zött gépek kölcsönzésének dés szépsége, embert for- mozgalomnak, s fejlesztését lehetősége. A mezőgazdasági máló ereje. Rousseau vissza- szükségesnek tartotta, nagyüzem nagy gépei azon­vágyott a természetbe. Vol- Ugyanakkor fokozott figyel- ban nem alkalmasak a ma­taire Candidja is kiadta a met fordít a népfront a köz- roknyi földek megművelese­jelszót: „Csak műveljétek művelődésre is. összefonód- re. Mas intézménnyel való kertjeiteket." De Csokonai és hatnak ezek a feladatok, a kooperáció itt nyilván celra­Fazekas Mihály tollából is népfrontnak nem kell feltét- vezetőbb lenne. Szegeden az születtek szép költemények, lehűl egymástól elszigetelt ÁFÉSZ és a MEK mar part­s József Attila versét — most tevékenységeket szerveznie, nere volt a népfront kert­megzenésítve — slágerként Az olvasás, a zenehallgatás, barát körenek. hasznos len­éneklik a fiatalok: „Kertész a városnézés alkalmanként ne tovább mélyíteni ezt a leszek, fát nevelek / kelő nap- célja lehet egy kertszeretet kapcsolatot, pal én is kelek." által összekovácsolódott kö- Az ápolt kiskertnek a hasz­más, Napjainkban valóbán „slá­ger" a kertészkedés, valljuk be, kissé divattá vált. De valójában több ennél: által összekovácsolódott kö­zösségnek is. kedvtelésen, gazdasági [indenki tudja azonban, nán kívül van: még M nemcsak szellemiek­egyént és közösséget éltető, ben gazdagítja az embert, a kiskertmozgalom nem kevésbé fontos szerepe: a kornyezetvedelem es az esztétikai hatás. Nem mind­gazdagító tevékenység. Olva- közösséget. A munka gyü- ^J^f Sfakon'T­som, hogy a fóti kertbara- mölcsére nemcsak a család- Vagv tok Somogyi Imre köre cite- nak van szüksége, a mara- "anyagólt íwamioM, vagy razenekart alakított, és rend- dékra igényt tart a lakosság. fPP™ ^mor^ iLTvt" szeresen jár vendegségbe más Különösen a nem termesztő ta"ak elszomonto látványt, kertbarát klubokhoz. Amel- várclakók. Fontos, hogy fo- ^pülés^SS lett, hogy muzsikájukkal jó lyamatosan kapjanak az üz- - - _ lomhok éke, hangulatot teremtenek, ki- letek friss zöldségfélét. Sze- ÍJ „ cserélik a növénytermesztés- geden például 40—45 szaza­ben szerzett tapasztalatokat lékban a kisegítő gazdaságok rr vem, a szállító Nem kell jósnak lenni ah- zalékát képes szállítani a hoz, hogy a jövőbe lássunk: bánya). S hogy mégsem ér­nincs is olyan messze az az kezett a házhoz időben az idő, amikor a fáskamrák, áru? Ez a kérdés éppúgy a pincék tüzelőtárolásra nyomasztja a TÜZÉP-telepet, használt rekeszei kiürülnek mint a vásárlókat. Az egyik és másféle holmiknak adnak ok a fuvarhiány. A Volán­majd helyet. Mert az olaj nak általában két-három ko­és egyre inkább a gáz kiszo- csija dolgozik, legalább két­rítja a több ezer évig bevált szer ennyire lenne szükség, tüzelőanyagokat. hogy a megrendelő idejében Egyelőre azonban még megkapja a tüzelőt. A TÜ­nem fenyeget ez a „veszély", ZÉP egy-egy téesztől, válla­kednek ott. Éppen ezért a városi tanács és a népfront is. Fóton új hagyomány kezd járulnak hozza a város zöld- hAjasz£?Íd * ££ gyökeret ereszteni: június ség-, gyümölcs- es húsellátá- ^^Llak etaerheük a első vasárnapján kertbarát sához. Természetes igény napot tartanak. Ilyenkor szí- tehát, hogy némi táreadal­„Mintakert" címet, amely­vesen látják a bárhonnan ér- mi támogatásban részesülje- ~ itthoniak és idegenek — cso­'bizotteága dá-íara járhatnak. Az egész­sege6 versenyszellem a ker­tészeknek, az egész mozga­lomnak — valamennyiünk­nak hasznára válik majd. S aki nem törekszik, és város több éve műkő- csúfja lesz a parcellája? kezö érdeklődő kertbarátot, nek a kiskerttulajdonosok. A Bekukkantanak közösen a népfront szegedi fóliasátrak alá, eldicseksze saját eszközeivel — igyek­nek a híres fóti paradicsom- szik szervezetté tenni ezt a mai. De nemcsak a kisker- mozgalmat, és a megfelelő tekben gyönyörködnek ilyen- szakmai irányításról is gon­kor hanem megmutatják a doskodik. A vendegeknek muemlekeiket, a ..,,„, ,, , .. dő kertbarát kör tevekenyse- Akadnak ilyenek is, hiszen elég egy séta, templomot, s ellátogatnak „ „„„ ., . .. gyermekvárosba is. gének, lehetőségeinek fej- egy seta, hogy jo ne­A fóti példa jelzi mivé lésztéséről komoly terveik hany elhanyagolt kertet lás­szélesíthető a kertbarát- vannak. Az illetékes gazda- son az ember. A népfront mozgalom. Akik felüdülés- sági szervek és a mezőgaz- tervezi> h°sy feltérképezi a ként ásót, kapát vésznek a daaágl szakképesítésű értei- 6zegedi kiskerteket. A ko­kezükbe, azok elóbfc-utóbb , k pár, gaznőtte területek . tu­szakirodalomért nyúlnak a nusegiek bevonasaval a ker­könyvespolcra. Aki eljut idá- tészkedők szakmai tudását lajdonosaival - akik kozul ig, annak igényei is növe- tovább akarják fejleszteni, bizonyéra sokan idos koru­kednek, ezért továbbműveli tóbbek között megismertetik ak- betegségük miatt nem mtgát nC Vtmáu fá" őket a korszerű mezőgazda- tudnak töródni értjükkel _ vit^^'m megt^^^flö ^nu'n- sági technológiákkal. Külö- te-"™* megoldást talál­kajáért is az elismerő szót, nősen a csatlakozott közsé- nt- Előfordulhat, hogy pelda­az „ez igen!" — tekinteteket. gekben támogatják a szak- ul bérbe adia va)aki ez* a A kertészkedéshez nézőkre, Uubok kertbarát kö_ kis területet, vagy valame­SStlSuSti Tozá rök működését. A közeljövő ^ _ téesz segítségével ter­cél, a tapasztalatszerzés' vá- ben fórumokat szervez a gya új barátokat toboroz, népfront a gazdasági szervek mővé teszi. Közösséget alakít, amely a bevonásává!, művelődés, az egészséges ki­kapcsolódás fészke is lehet lakolják meg közösen tu­a lakosság különösen a kisebb, régi épületek idős lakói várják Szegeden is — sokszor tü­relmetlenül — a szenet, fát hordó kocsi megérkeztét. A TÜZÉP rókusi pályaudvari telepének vezetőjét, Sándort kérdeztük. lattól próbál alkalmanként segítséget kérni, hiszen nem elegendő saját három-négy üzemképes autója sem. (Ezek szerint szerencsésebb az, aki — kénytelen, kellet­Maróti len — maszek fuvarost ta­raiként lál.) Oka volt az esetleges alakult az idén Szegeden a késlekedő szállításnak az is, tüzelőellátás. hogy a kedvezményes tüzelő­A TÜZÉP szakemberei — vásárlási akció idején — áp­éppen az újfajta tüzelőanya- rilis 1-től júniusig — valójá­gok rohamos térhódítása ban több brikettfélét adtak miatt — elég bizonytalan el, mint amennyit akkor a előrejelzés alapján tudják telep készlete volt. A több­megtervezni az évi szükség- letmennyiség viszonylag ke­letet. Amennyi szenet, fát sőn érkezett a megrendelők, eladnak • például az idén, höz. A hideg napok beálltá­nem biztos, hogy annyira val azonban legtöbben meg­szükség lesz a következő év- kapták a vásárolt tüzelőt, ben. Mégis — jó előrelátás- Jelenleg többféle brikett, sal — több tüzelőanyagot hazai és külföldi koksz, va­rendelt a telep, mint tavaly, lamint tűzifa kapható a te­Az 5 millió forint többlet- lepen. Bevált a Fáklya-alá­értékből 2 millió a lakos- gyújtó, az idén kétszeresét ságnak eladott készlet árát vitték el a vásárlók a tava­növelte. Arányosan többet lyi mennyiségnek. akár Fóton. fc. igényeit, elképzeléseit. Gyakori panasz, hogy kiskerttulajdonosok nem tud­rendeltek brikettből, koksz­ból és tűzifából is 1976-ban. Ez a „pult" egyik oldala. És a másik: úgv tűnik, a vásár­lóknak a sok sem elég. Né­hány megrendelő joggal érezhette, várva a megren­delt. kifizetett tüzelőre, hogy egvik-másik szén vagy fa hiánycikk. Valójában azon­ban ez csak a pécsi iszapra áll (az igénynek csak 50 szá­A számok tanúsága sze­rint kevesebb ok lennie az idén panaszra, mint koráb-i ban. S ha a nagyobb válasz­ték ellenére mégsem zökke­nőmentes a tüzelőellátás, az főként a szállítási nehézsé­gekből adódik. S ez a tény i maga is jelzi, a TÜZÉP-nél hol „szorít a cipő", és hol j A szegedi elképzelések biztatóak. De valóra válásuk nemcsak a népfronton és a kertbaráto­kon múlik. Zöld utat kell a adniuk ehhez mindazoknak intézményeknek, ame­nak hozzájutni időben bizo- lyekt61 a segítségel elvárják, nyos vetőmagokhoz. A nép­front el szeretné érni, hogy Kel1 a kiskert- Felüdülés­a téeszek ne csak tagjaikat re- Pihenésre. Kell a gyü­segítsék, hanem a kiskertben mölcsc- h°Sv aki nevelte, te­dolgozókat is. Hogy számít- nyerében< tartva lemérje hasson rájuk, akinek palán- "^J13 saiat tudását. Kell. tára, szerves trágyára vagy mert közösséget formál, mert növényvédő szerre van szük- mozgósítja a jóra, az okoso­; (sége. Mindez természetesen dásra val° energiát ^ keU­nem ingyenes szolgáltatás mert mindenki asztalára jut­lenne, nem ajándék. Csak a hat terméséből. MTI-fotó - Jászai Csaba felvétele Százhalombattán felavatták a Duna menti Hőerőművet és a kellene egy kicsit kitágítani. Dunai Kőolajipari Vállalat II. beruházást szakaszában épült Ch.Á. létesítményeket. Képünkön; a hőerőmű új egysége beszerzés módját egyszerű­CHIKÁN ÁGNES Védik a Balatont A Nyugat-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság szakembe­rei már részleteiben is ki­dolgozták a Balaton vízvé­delme, közelebbről a Keszt­helyi-öböl további iszaposo­dását megakadályozó tervet. Alapvető, hogy a tó víz­utánpótlásának 50 százalékát tése után 7500 hektár terü­letet árasztanak el vízzel. A régi funkcióját visszanyerő Kis-Balatonban egyszerre 100 000 000 köbméter vizet tárolnak, ez csak a fdlyama­tos öntisztulás után jut a Balatonba. A töltések, a védő- és a szállító Zala folyó szennyező terelőgátak kialakítására tevékenységét megakadá- mintegy másfél millió köb­lyozzák. méter földmunkát kell elvé­Ügy tervezik, hogy a Zala gezni. folyó évi 300 000 000 köbmé- A nagyszabású munkála­ter vízhozamát a kis-bala- tok együttes költsége meg­toni természetes tározókban közelíti az 1 milliárd forin­3—4 hónapig pihentetik, üle- tot. A kormány döntése szé­pítik. s csak ezután engedik rint a kis-balatoni természe­a tóba. tes tározó kialakítását a je­A részletes tervek szerint lenlegi tervidőszakban el a természetes tározó vízfe- kell kezdeni, a hatodik öt­lülete 75 négyzetkilométer éves tervben pedig be kell lesz. A terelőgátak megépi- fejezni.

Next

/
Thumbnails
Contents