Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

Csütörtök, 1976. október U. 5 Hagyományok és kezdeményezések Sorok a XXIII. Vásárhelyi Őszi Tárlatról {••HHHMMj .íms S ifelp5 Medgyessy Ferenc sarlózé asszonya a Vásárhelyi Öszi Tárlat emblémája. Nagysze, rü jelkép, utal az őszi beta­karításra, éves munka ősz, szegyűjtésére, s ilyenkor te­,szi mérlegre a kenyér és bor mellé művészi termését a Vásárhelyhez kapcsolódó képzőművészet. Százegy mű­vész több mint háromszáz festménye, szobra, érme, grafikai lapja, iparművészeti alkotása reprezentálja az alföldi realizmushoz kötődő kortárs képzőművészet évi termését. Ahogy gazdasági életünkre mondani szoktuk, úgy jellemezhetjük a XXIII. Vásárhelyi Öszi Tárlat anya­gát is: jó évünl^ voIW „Vásárhely képi kultúránk egyik alapvető központja, vannak döntő többségben, tiszta forrásokat őrző hagyó- melyek hol nosztalgikusán, mányokkal és lendületes hol dokumentalista hiteles­kezdeményezésekkel" — írja séggel, hol derengő lírával, a katalógus bevezetőjében hol drámai izzással kapcso­Losonczi Miklós művészet- lódnak az eltűnő múlthoz, történész. Bár nincsenek A vásárhelyi múzeum kiállí­messze kiemelkedő alkotá- tótermeiben a legtöbb fest­sok, a tárlat fő vonalát azon mény még ma is olyan művészek alkotásai jelentik, „klasszikus" tanyakép, me­akik e táj örökségéből, mű- íyet 50—70 esztendővel ez­yészi hagyományainak tiszta el6tt is megfesthettek volna, forrasaibol taplalkoznak. , ... , , . . .. Szalay Ferenc, Németh Jó- Mintha ezt a talat énntetle­zsef, Kurucz D. István, Fe- nül hagyta volna az elmúlt jár Csaba, Vecsési Sándor, évtizedek óriási fejlődése. Csizmadia Zoltán, Csikós Tanya _ boglyával gémes­András neve fémjelzi azt a iíflte­H r 1 Í m • mm ttPl tvmm. 'X* Csizmadia Zoltán: Hóolvadás pillanatfelvételeken rögzített dokumentumait és a festő érzelemvilágát békítette ösz­sze hármasképében. Időben ez az ív részint több grafika kapcsán Berzsenyiig, részint elsősorban érmekkel az olasz reneszánszig húzódik. Mind­ezeknek egyszerre sajátja egy tágan értelmezett, elkö­telezett realista szemlélet, emberközpontú ábrázolás. Természetesen a megoldási módok nagyon különbözők. — —"J— aM - kúttal s7ek(wrf fiaurávaI A nosztalgiáktól a dokumen­vonulatot, mely leginkább kutta1' SZekérre1' ílgulava1' tumokon át, a derengő han­kötödik az e tájon kialakult faval, különböző évszakok- gulatokt6, a dekoratív hagyományokhoz, akik leg- ban, eso utan es eso előtt... inkább a múlt örökségének művészi megfogalmazására A töprengés és vívódás törekednek. Ebből követke- természetesen elvitathatatlan zően a táblakép műfaja az, a művészek java alkotásain, mely kapcsolódik e hagyó- Szalay szinte dokumentatív mányőrző tendenciához, míg erejű és hitelű festményein, az előbbi idézet „lendületes bar mint a szocio-művésze­kezdeményezéseit" elsősor- tek döntő többsége, a mába expresszionizmusig, a lírától a drámai töltésű művekig széles a skála. Különösen figyelemre mél­tó a grafikai anyagból Al­másy Aladár groteszk-iro­nikus tüske-rajzsorozata, Gabriella, Engel Tevan Ist­ván, Agotha Margit, Dróz­dik Orsolya stb. — képvise­lik. A tárlatot szemlélve nem első ízben vetődik fel a né­zőben a kérdés: világunk változásaival, gazdasági, tár­sadalmi életünk dinamikus fejlődésével párhuzamosan bar) n grafikusok — Almásu éro múltat rögzíti, benne fe- Nagy Gábor Tiszagáti portré­? £ ° ~ A Tl szül a továbblépés igénye- sorozata, Agotha Margit ba Aladar, Nagy Gábor, Sulyok iehetősége. Németh József rokkos gazdagságú fametsze­figuratív alkotásain ismét az tei, valamint az idei Kondor­ember és szerszám évezredes piakettes Drozdik Orsolya kapcsolatait kutatja, a közép- érzékeny rajzai. A szobrok kori ikonográfia törvényeit közül méltán érdemel figyel­ötvözve a legősibb ábrázoló- met a szegedi Szathmáry művészet megoldásaival és a Gyöngyi kis terrakotta szob­mai summázó törekvésekkel, ra, mely érzékeny plasztikai Fejér Csaba rutinos csend- fogalmazásával, ugyanakkor élete és tanyaképe mellett döbbenetes erejű művészi elsősorban két jellemábrázo- üzenetével ragadta meg a lásban is elsőrangú portréval látogatókat. Mellette Gera alakulnak, gazdagodnak-e szerepel. Ezen alkotások lát- Katalin parasztasszonyfeje, a tán sokadszor fogalmazódik Nívó-díjas Varga Éva játé­meg bennünk az igény: sze- kos domborművei. Czinder retnénk tőle minél több na- Antal apró érmei, Kligl Sán­gyobb alkotást látni. A nem- dor és Ligeti Erika ötletes régiben elhunyt Almási Gyu- plasztikái, Fekete János ösz­la Béla posztumusz képei szefogott, tiszta fogalmazású egy változásokra is érzékeny, fadomborművei és Csizmadia gyan, milyen művészi hő- de az éltető hagyományokhoz Zoltán népi ihletésű kerámia fokon élik át azt az immár erős szálakkal kötődő mű- faliképei emelkednek ki. Jó több mint egy évtizedes fo- vész utolsó üzenetei, melyek teljessé teszik életművét. képzőművészeti alkotásaink; milyen új tartalmi és formai elemekkel tükröződik a szo­cialista realizmushoz legkö­zelebb álló, a vásárhelyi mű­vészet köré csoportosuló al­kotók ezt a változást? Ho­lyamatot, melyet a magyar parasztság életformaváltásá­nak nevezünk? Hogyan kap­csolódik az elmúló kor bú­csúja az új születésével, ho­gyan változik ezeken a ké­peken a hajdani klsparcellás Alföld végeláthatatlan táb­lákká, hogyan ábrázolják ezek-a művészek az életfor­A fiatal Csikós András első­sorban mint táj- és portré­festő hívta fel magára a fi­gyelmet évekkel ezelőtt. s mindmáig ebben a témakör­ben készíti — bravúros tech­nikával, virtuozitással — ké­peit. i lenne egyszer együtt látni Szabó Ivánnak Bartók tisz­teletére készített totem­oszlopait. Tandi Lajos Á látvány színháza A Kolozsvári Állami Bábszínház vendégjátéka Két este, hétfőn és ked- kaimasabbat találni, ha ko- hol zavaróan hatottak a öen tapsolhatott a közönség mikus helyzetekben bővelke- több 6íkban pergetett játék a Szegeden vendégszereplő dő. vaskos humorral jellem- következetlenségei (hol a Kolozsvári Állami Bábszín- zett szereplőket felvonultató „csupasz" báb játszott, hol a ház együttesének. A Bartók ..játékanyagot" keresünk' — „civil" színész, hol a bábot Béla Művelődési Központ- Bábszínházi feldolgozásra. Az imitáló színész). A panto­ban megtartott hétfői elő- egy-két vonás felnagyításá- mim világában való jártas­adáson pantomimműsort, val torzzá tett jellemek szin- ság mindenesetre csak jót másnap bábelőadást, Csoko- te felkínálkoznak: bábok- tett a bábművészeknek, akik r.ai özvegy Karnyónéjának kent keljenek életre; a nyer- közül a Karnyónét életre feldolgozását láthattuk. sen egyszerű játékfordulatok keltő Péter János tehetségé­Budapesti vendégszereplés alkalmat adnak, hogy vas- vei, mozgástudományával, után érkeztek ide. Szegeden kosán reális cirkuszi forga- nagyszerű „humorérzékeny­először; de az ország más tag keletkezhessen a szín- e-égével" hatalmas közönség­városaiban már többször padon. A kolozsváriak mind- sikert aratott. A kolozsvári jártak. Például az első za- ezt kihasználták, ráadásul a vendégeknek két nagyszerű laegerszegi pantomimfeszti- darab humorát megtetézték estét köszönhet a szegedi válón, ahol tulajdonképpen a hagyományos színpadi közönség, amely oly ritkán fölfedezték a 27 éve alakult előadásformákat ironizáló élvezheti e két művészeti ág bábszínház művészeinek kis játékstílussal. Észrevehetően nyújtotta élményeket, csoportját, a pantomimnak nehézséget okozott viszont az kedvtelésből, stúdiókeretek archaikus nyelvezet, és né- S. E. között hódoló együttest. Ko- ^mmmmmmmmm lács Ildikónak, a bábszín­ház rendezőjének titkos vá­gya vált valóra, amikor a bábművészethez kívánatos mozgástudomány elsajátítá­sán fáradozó csoport panto­nvmegyüttessé szerveződött. Ö hajdan Budapesten, Die­nes Valériánál tanult moz­gasművészetet, ez volt az alap. amelyről indulhattak a hagyomány és iskola nél­küli (az egyetlen pantomim­iskola ma Párizsban van) műfaj meghódításáért. Szegedi estjükből nem­csak azt mérhettük le, hol tartanak, hanem azt is, mer­te. A bemutatott jelenetek sorrendje a műsor tudatos tervezéséről árulkodott: a gesztusnyelv játékos elemeit hangsúlyozó, sok ötlettel felépített, ironikus portréso­rozat utón fokozatosan ha­ladt az előadás a csúcspon­tig, a súlyosabb tartalmakat közvetítő jelenetekig (Az ember és a virág, A bábos és bábuja). Hogy a drama­turgiái tudatosság fontos eleme az együttes munká­jának, kitűnt az egyes pan­temimszáfftökból is. Nyilván­való szándékukat — nem találós kérdéseket akarnak feladni a nézőnek, hanem v'lágos, egyszerű, közérthető előadásmóddal megkönnyíte­ni a csak egyetlen érzék­szervre támaszkodható meg­értést —, jelezte a klasz­sz'kus séma szerinti jelenet­építés. Minden darabnak volt kezdete, tetőpontja, befejezése, akár az egész műsornak. Egyetlen előadás aiapján merészség ugyan a következtetés, mégis úgy véljük, nyitott az együttes útja a művészeti ág eszköz­rendszerének tökéletesítése és az általánosabb érvényű tartalmak közvetítése felé. A látvány, pontosabban a mozgó látvány megteremté­sében produkáltak nem le­becsülendőt a vendégek, a keddi bábelőadásban. Csoko­nai komédiájánál kevés al­,,,, . „_„„ , - E Vásárhely és Alföld­mavaltást Wélo-szenvedo centrikug ábr/z0iás0któl aZ parasztság differenciált és bonyolult világát, hogyan cselélődik föl az alkotások során az évszázados szer­szám modern gépekké, s ho­gyan teljesdik ki korunk emberének gondolat- és ér­zelemvilága? A válasz sajnos még ma sem megnyugtató. Kísérle­tek, részeredmények, próbál­kozások természetesen szép számmal akadnak, de még mindig azok az alkotások idén örvendetesen időben és térben távolabbra is feszül az alkotások íve. Patay László, a mostani Tornyai­plakett nyertese kubai uta­zásának élményeit festette meg nagy méretű triptichon­jában, mely ugyan kicsit idegen testként szigetelődött el a tárlat egészében, mégis felhívta magára a figyelmet nagyszerű mesterségbeli megoldásaival. A vásárhelyi realizmust, egy távoli ország Indítvány gazdasági bírság kiszabására A közelmúltban a főváro- taianul alakította ki. A sza­si tanács ipari főosztálya át- bálytalan anyagköltség fel­fogó árhatósági vizsgálatot számításával a szövetkezet tartott az Argon Elektromos- két év alatt több mint 2 es Gépipari Szövetkezetnél. miJlió forint jogellenes bevé­Megállapította, hogy a szö- telhez jutott. A végrehajtó vetkezet a szabad árformába bizottság a szövetkezet ellen tartozó különböző rugótipu- gazdasági bírság kiszabását sok termelői árait szabály? indítványozta. A népművelés Csengelén Több mint egy éve nincs Csengelén olyan szerv, ame­lyik Irányítaná a közműve­lődési tevékenységet. De olyan szakember sincs a köz­lök nevelését nehezíti, hogy csökken a KISZ-tagok szá­ma, és egyre több az alko­holista. Nagy feladat várna itt az ségben, aki felelne azoknak értelmiségre, azonban a köz­a feladatoknak a végrehaj- ség eddig nem teremtett szá­tásáért, amelyeket a Köz- mukra olyan feltételeket, ponti Bizottság 1974. már- amelyek vonzanák és meg­ciusi határozatában megfő- tartanák őket Csengelén. galmazott a közművelődés Mindez elhangzott tegnap, fejlesztése érdekében. szerdán a csengelei tanács­Pedig lenne tennivaló bő- ülésen, ahol a népművelési ven, hiszen a község 3154 la- tevékenység helyzetét Doro­kosából 2700 szétszórt ta- gi Géza általános iskolaigaz­nyákban él. Az általános gató elemezte. A tanácsülés műveltség fejlesztésén kívül a népművelés helyzetének indokolt lenne a szakmai iesmeretében határozatot ho­képzés megszervezése is. A zott, amelyben utasította a tavaly január 1-én <j három szakigazgatási szerv vezető­termelőszövetkezet egyesülé- jét, haladéktalanul bízzon séből létrejött tsz-ekben nagy meg valakit a népművelési jelentősége van a növény- ügyintézéssel, aki szervezet­termesztésnek és az állatte- ten irányítja a közművelő­nyésztésnek. A szakmunkás- dési munkát. Ezenkívül szó­képzésen kívül nagy teret mos feladatot tűzött ki a kaphatnának itt a TIT által községben élők politikai és rendezett mezőgazdasági té- szakmai műveltségének eme­májú előadások is. A fiata- lése érdekében. Befejeződött a szocialista hazafiság kérdéseivel foglalkozó tanácskozás Szerdán Egerben befejező- hirdették ki az 1976. évi dött a szocialista hazafiság honvédelmi témájú irodalmi kérdéseivel foglalkozó orszá- pályázat eredményét, s adták gos tanácskozás. A kétnapos át az egri városi tanács ál­hagyományos eszmecsere tal alapított „Pro Agria" ki­résztvevői ezúttal az interna- tüntetést, cionalizmussal és a békés egymás mellett éléssel ösz­szefüggésben vizsgálták a té­mát A tanácskozás szerdai zá­róülésén Dobozy Imre, a Ma­gyar Írók Szövetségének el­nöke mondott beszédet. Hasznosnak és eredményes­nek ítélte a kétnapos egri fórumot Ezt követően az eg­ri Park Szállóban rendezett fogadáson átadták azokat a kitüntetéseket, amelyeket a Magyar Népköztársaság hon­védelmi minisztere adomá­nyozott a hazafias nevelés terén elért eredmények el­ismeréseként. Ez alkalommal Diákköri konferencia Október 26—31. között Pé­csett, illetve Budapesten rendezik meg a szocialista országok I. tudományos di­ákköri konferneiáját. Ezt je­lentette be dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára szerdán, a Hotel Ifjúságban megtartott sajtó­tájékoztatón. Uj film Az utolsó szolgálat Színes szinkronizált ame­rikai film. Rendezte: Hal Ashby. Zene: Johnny Man­del. Darryl Ponicsan regé­nyéből irta: Róbert Towne. Szereplők: Jack Nicholson, Otis Young, Randy Quaid. Carole Cane. nem zord tekintetű, kegyet­len lelkű tengeri medvék, akik csak nagy pofonokat tudnak adni, és ha kell, csí­pőből tüzelnek. Egyikük né­mi jártasságot mutat a lé­lek mély titkai közötti el­igazodásban, sőt olyan irány­A vetítés közben néha jut jelző karókat is le tud szűr­idő arra, hogy a néző elgon­dolkozzon, miért is guberál­ta le a pénztárnál a forin­tokat. Hogy szórakozzon, vagy információkat gyűjtsön egy életformáról, vagy hogy lelke a katharzis szent levé­ben megfürödjön, mert a celluloid szalag a művészet felhőbevesző szirtjeit ostro­ni, ami alapján rá lehet mondani, jó emberismerő, kedves pofa. Éppen ezért nem éri váratlanul a nézőt, amikor a kísérők jóvoltából kitérők tarkítják a cella-aj­tóhoz vezető utat. A bün­tetésére váró fiú hol a sö­röspoharak mellett, vagy a jégpályán, hol a boldogsá­molja. Jutna néhány perc got kereső szekta szeánszán az ilyen töprengésre, de az unalmat elűzi az amerikai haditengerészet három kato­bukkan elő. De a szex sem hiányozhat, amit a rendező különös pikantériával spékel nájának harsánysóga, a min- meg. Talán azért nem szere­dig kiszámított és már az utolsó percekben érkező aranyköpéseik. A három szimpatikus fickó szárazföldi utazásra vállalkozik, ponto­sabban kettőjüket parancs­nokuk bízza meg azzal, hogy bajtársukat a portsmouth-i tengerészeti börtönbe kísér­jék. A forgatókönyvíró nyolc napot engedélyez, hogy az utazás alatt valami azért felvillanjon az amerikai életmódból is, miközben megismerkedünk a bűnös ti meg a nyilvános ház bá­jos hölgyét a világ efféle dolgaiból nyolc évre kire­kesztett katona, mert akkor a filmből múltszázadi tör­ténet kerekedne. A rendező pedig kínosan ügyel: a sztori mai és faj­tiszta amerikai legyen. Ezért a néző bensejét végig feszí­ti a kétely, amelyből min­den negyedórában kap egy nagy injekcióstűvel. A szo­rongást okozó kérdés, vajon az erőszak társadalmában fiúval, aki nagyon hosszúra mikor fog lázadni a jámbor nőtt, lomha észjárású, klep- fiú? Sajnos az alapötletet adó tomániás és különös ismer­tető jele az ártatlan tekin­tet. A haditengerészet fiatal katonája elkövette azt a bűnt, hogy parancsnoka fe­leségének jótékony célra gyűjtött pénzét el akarta emelni. Ezért nyolc évet mértek ki rá. A börtönbe vonatozó fia­gondolat a képsorok mögött csak epizódként bújik meg. A lázadás módozataiból és annak társadalmi indíttatá­sából egy gombosfejnyit ka­punk, mert a film kihegye­zett poénjei a közönség ne­vetőizmait akarják mozgás­ba hozni. Feltehető, hogy a lassú jelenetek ellenére ez talember kísérői azonban sikerülni is fog. IL M,

Next

/
Thumbnails
Contents