Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-12 / 241. szám

83 Kedd, 1976. oktdber 12; Lesz-e fotojáspatkolo? A döntés nehéz. Egri János a veterán versenyző. Menetrendszerű jelentkezéseivel meglehetős adásidő kitöltésének gondját veszi le a műsorszerkesztők válláról, de nerri biztos, hogy ezt értékeli a közönség is. Meglehet, hiába van állandó edzésben, a kizárólag csak „nagy versenyeken" induló Vitray Tamás mégis lekörözi. De hány új, ismert és ismeretlen vetélytársa támadhat! Hamarosan megkezdődik a Ki mit tud?, és itt van már az új vetélkedő, a népművészeti. Amely a tojáspatkoláshoz nélkülözhetetlen leleményt, ügyességet, tudást várja el a résztvevőktől, a nézőktől pedig, hogy üljenek csendben, csak üljenek... Ha esetleg gondolkodnak, az ő bajuk. Mert, ha megfeszülnek. akkor sem jönnek rá, hogy Antal Imre felszólításaira mikor, mit, mivel párosítsanak. A vetélkedőben ugyanis folyvást párosítani kellett, képet szöveggel, élőtáncot képpel, „képtáncot" zenével, tájakat emberekkel és fordítva. De főleg: asztalokat, csapatokat, zenéket és táncokat — sorszámokkal. Eleinte próbáltam fejben (párosítani), nem ment, aztan papíron, úgy 6em. Végül csak irigykedtem, hogy ők olt, a stúdióban (mit a stúdióban! itt az orrom előtt, a saját szobámban!) egyre párosítanak, engem orcapirulás nélkül kizárnak e pontokat gyümölcsöző tevékenységből. Az irigység pedig nem szép dolog. Rombolja a személyiséget. Mennyivel építőbb a részvétel öröme, a közös játék élménye. Eredetileg ezért találták ki a társasjátékokat. A tévéseknek már csak azt kellene kitalálni, hogyan, milyen módon őrizzék a játékok eredeti értelmét és célját. Nem kis feladat, de ehhez mérten is túl ritka a siker. A legújabb vetélkedőből kölcsönvett megtisztelő cím, a főtojáspatkolói, annak járna, aki a legtöbbször rálelne nemcsak a jó témára, de a jó formára is. Azon lehet vitatkozni, hogy kellenek-e a tévés tárAnyegin Operabemutato a szegedi színházban Kiállítási napló Megnyílt a Vásárhelyi Őszi Tárlat Vasárnap Hódmezővásárhelyen 23. alkalommal nyílt meg a Vásárhelyi Oszt Tár. lat a Tornyai János Múzeumban. Százegy művész több mint 300 festménye, grafikája, szobra és iparművészeti alkotása látható a tárlaton. Az ünnepélyes megnyitón m népes közönség soraiban •ott volt Szabó G. László, a fCsongrád megyei tanács elnökhelyettese, dr. Sebe Já'nos, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának helyettes veze-' •tője, és dr. Szalontai József, B vásárhelyi pártbizottság első titkára is. A megnyitó közönségét dr. Dömötör János, a Tornyai Múzeum igazgatója köszöntötte, majd dr. Bereczky Lóránt művészettörténész, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa mondott megnyitó beszédet Szavai után dr. Csatordai Antal, a hódmezővásárhelyi tanács elnöke nyújtotta át a Tornyai-plakettet és a munkajutalmakat, méltatva a kitüntetettek művészi munkásságát. A Tornyai-plakett idei nyertese Patay László Munkácsydíjas festőművész, aki e mostani tárlaton Kubában című tiptihonját mutatja be. A három munkajutalmat V. Bazsonyi Arany festőművész, Csizmadia Zoltán festőművész és Varga Éva szobrászművész nyerte. A tárlatnyitás előtt a városi tanács elnöke fogadást adott a kiállító művészek és a meghívott vendégek tiszteletére. A hagyományokhoz híven vasárnap délután a Vásárhelyen élő képzőművészek kollektív kiállítást rendeztek, ezúttal a Rákóczi Tsz kultúrtermében. A sóshalmi kiállítást Bíró Józsefné, a vásárhelyi tanács elnökhelyettese nyitotta meg. A város, amelyben élünk sasjátékok, vetélkedők, vagy sem — addig is: vannak. És amig többségükből ennyire kirekesztődünk, mint a Tojáspatkolóból, csak pontozhatunk. Máskor, reméljük. Mert most, sajnos, nem tudunk pontot adni. Talán más műfajoktól is el lehetne tanulni egyet-mást a közös szórakozás és ismeretgyűjtés megvalósításához, A vasárnapi két kisfilm főcíme — Nézzük meg együtt! — például hiába szólított volna mindannyiunkat Rodin-ezobrok és a Keszthelyi pieta csodálatára, ha alkotóik nem a megfelelő filmi eszköztárral „neveznek" a néző mozgósításáért való állandó tévés versenybe. A kamera „játszott", fényhatásokkal, nézőpontokkal, amint körüljárta az örök tavasz tökéletességét. Ez a játék azonban nem önmagáért való volt, hanem értünk, a közönségért. Szolgált, valamenynyiünk épülésére és szórakoztatására. A nézőket „konstruktívan provokálni", rokon- és ellenszenvre, de mindenképpen töprengésre késztetni, gondolkoztatni — így deklarálta tévéfilmjének célját Cserhalmi Imre a műsorújságban. Igaz, a létező összes műalkotás körülbelül ezért született és születik, az igényesebbje önmagáért beszél. A kissé didaktikus beajánlás mégsem lett volna akadálya a magunkról-töprengésnek, ha maga a film valóban erre késztet. Csakhogy az izgalmas témát nem sikerült hatásosan kibontani. A Csillagok változása lehetett volna a drámai megfogalmazása kétféle életforma — egy múltban erősen gyökerező, de napjainkban anakronisztikus és egy új, születő — harcának, a váltás pillanaténak. Helyette hosszadalmas, feszültségmentes, laza szövetű, dramaturgiai fesz nélküli szerelmi történetet láttunk. Egy szerelmi történet is lehet persze drámai, ha súlyos és egyenlő erők csapnak össze. „Ennyire megváltoztál?" — mondta a film vége felé a fiú az anyagi előnyökről értekező lánynak. Valójában azonban nem tudtuk meg a filmből azt sem, milyen volt ez a Rózsa annak előtte, de nem ismertük meg igazán a többi szereplőt sem Homályban maradtak tetteik indítékai, lehetetlenné téve a néző 6zámára azonosulást es ellenszenvet. Aki így csak egy elszalasztott lehetőség miértjein gondolkodhat. Sulyok Erzsébet A város, amelyben élünk címmel hirdetett fotópályázatot a Szegedi Fotóklub azzal a céllal, hogy a most Szegeden éló és dolgozó fotósok alkotásaikkal mutassák be a város múltját, jelenét. A beérkezett fotókból vasárnap délelőtt kiállítás nyílt a Bartók Béla Művelődési Központ nagytermében. A tárlatot, mely október 30-ig látható naponta 10-től 18 óráig, dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára nyitotta meg. A Szeged felszabadulásának 32, évfordulója tiszteletére megnyílt fotókiállításon tizenkét alkotó — dr. Benedek László, Csúri Judit, Gyenes Kálmán, Gyeviki János, Horváth Dezső, dr. Lajos Sándor, Liebmann Béla, Nagy Sándor, Németh János, dr. Somogyi Károlyné, Süli István és Tatár Tibor fényképei láthatók. A különböző vállalatok és szervek által felajánlott dijakat Liebmann Béla a felszabadulás évfordulójához kapcsolódó képeiért, dr. Lajos Sándor kollekciójáért, dr. Benedek László kollekciójáért, Horváth Dezső algyői képsoráért, Gyenes Kálmán építészeti fotóiért és dr. Somogyi Károlyné a tiszai motorcsónakversenyt megörökítő képeiért nyerte. Czene Jánosné naiv képei A Sajtóház Művészklubjábsn tegnap, hétfőn este kiállítás nyílt a Kiszomborban élő özv. Czene Jánosné naiv alkotó 50 festményéből és 10 szobrából, A tárlaton eredeti szépségében bontakozott ki egy naiv szemléletű íestőguwzony érzés- és gondolatvilága. Vírágesendéletek, portrék, tájábrózolások és szimbolikus-szürreális festmenyek, valamint szoborportrék és állatfigurák láthatók a bensőségesen szép kiállításon. (Mindhárom tárlat értékelesere visszatérünk.) Övutos tartózkodással az elmerevült operai sémáktól Csajkovszkij lírai jelenetekben költötte újra az Anyegin t. Bizonyára, mert ezt a formát érezte alkalmasnak Puskin verses regényéhez. A színpadi hatást egyébként sem becsülte sokra, „nem tudom mi az, de mindenesetre fütyülök rá, mint ahogy fütyülök az úgynevezett színpadszerűeégre is" — írta valahol. Mégsem szabad eme kijelentésének túlzott jelentőséget tulajdonítani. Más típusú operát írt, mint a kor divatja, s a mű korszakos nagysága éppen az, hogy színpada az orosz táj Illataival telik meg, Puskin „tengermélyi költőisége" a lélek zenéjében él tovább. „Kerülöm az idegen témákat — — vallotta Csajkovszkij —, mivel csak az orosz embert, az orosz lányokat és asszonyokat ismerem és értem meg, márpedig ahol a szív érintetlen marad, nem terem meg a muzsika." Jarusztovszkij lélektani operának mondja az Anyegint, a filozófus Csernisevszkij „az emberi gondolatok és érzelmek dialektikus mozgását" csodálja benne, Aszafjeo pedig találóan hasonlítja Csehov drámáihoz a „technikai fogások észrevehetetlenségével", a lelki cselekvések folyamatával: itt jelenik meg orosz operaszínpadon a pszichológiai realizmus, mint az általános emberi mondanivaló hordozója. Színpadra állításának legfőbb gondja, hogy tulajdonképpen kétfajta színpadi világot kell megteremteni benne. Az egyik a drámai történésé, mely jószerivel nem egyéb: Tatjana reménytelenül beleszeret Anyeginbe, és később Anyegin Tatjanába. A sivár földesúri létforma fullasztó közérzetéből menekülő fiatalember eltéveszti a pillanatot, akaratlanul is barátjának gyilkosa lesz, az imádott asszony pedig meg másé: íme Anyegin tragikuma, melyből magának kell levonni a konzekvenciákat. A másik színpadi világ epikus. Larina vidéki kúriájában íölvonul a múlt századi orosz vidék megannyi jellegzetes figurája, a hétköznapok apró-cseprő gondjaival; gyümölesbefőzéssel bajlódnak, aztán aratók jönnek és dalolnak, majd bálon csivitelnek, táncolnak, szórakoznak, s tulajdonképpen színpadi akciók nélküli a második kép is, amikor Tatjana levelét megírja. Az Anyegin operai szerkezetében ez a kétfajta szinpadvilóg építkezik össze, s a szombati premier román Hernádi Oszkár felvételt Jelenet a harmadik képből: Anyegin (Gyimesi Kálmán) visszautasítja Tatjana (Berdál Valéria) szerelmét Nagy érdeklődés előzte meg a szegedi Ifjúsági Ház dzsesszklubjának idei első önálló rendezvényét, ahol első alkalommal szerepelt külföldi együttes, a drezdai Elb Meadow Ramblers dixieland. A házigazda szerepét a Molnár Dixieland vállaJta (még tavaszról Ismerik egymást; közös koncertkörúton voltak az NDK-ban). A műsor első felében Molnárék játszottak — most Is kiválóan, örömmel hallottuk repertoárjukban az új számokat (dicséretes, hogy nem feledkeztek meg műsoruk felfrissítéséről, pedig volt mit tenniük a nyáron: elkészítették első nagylemezük felvételeit, szeptember, ben a Debreceni Jazz Napokon vettek részt, sikerrel). Élményt jelentettek Garay Márta stílusos zongoraszólói, éneklése és Molnár Gyula klarinétjátéka. Szünet után lépett pódiumra az Elb Meadow Ramblers. Igazi amatőrök: nincs köztük hivatásos venesz, mindannyian műszakipályán dolgoznak- (Az együttes 1955-ben alakult, azóta természetesen sokszor cserélődtek a tagok. Mint elmondták, a mostani felállásban sem régóta játszanak együtt.) Ügy gondolom, az igazán jó amatőrök el tudják velünk feledtetni, hogy ők „csak" amatőrök. Hiszen ebben a műfajban a kategória nem a színvonalat, hanem a zene és zenész viszonyát hivatott meghatározni. Ramblensék aránylag jó fúvóskórusa mellett a ritmusszekció elég egyhangúan dolgozott. Említést érdemel az alto-szaxofonos játéka, ő azonban inkább a swinges stílusban mozog otthonosan. Jól illeszkedett az együttesbe Kovács Ferenc, a Molnár Dixieland volt bendzsósa, és halottunk még ezen a koncerten egy nálunk alig ismert régi néger ritmushangszert a washboadrot, amelyet a dobos ügyesen kezelt: ha eredeti hangszerén is így játszik, jobban örültünk volna. Mentes Ádám vendégrendezője, Bob Massini, rendkívül tudatos és átgondolt koncepcióval nyit ablakot rá. Sándor Lajos hangulatos (színeivel inkább tartózkodó) díszleteiben egyetlen szereplő dolgát sem bízta a véletlenre, precízen megtervezett minden mozgást és gesztust, ami operában kiváltképp hasznos dolog, hiszen az énekesek több figyelmet fordíthatnak a zenére. Massini nemcsak értően tanulmányozta Csajkovszkijt, de a szövegből visszakereste Puskint is, s láthatóan Tatjanát találta a legrokonszenvesebbnek. Érzékletesen rajzolta meg, leheletfinoman, más kérdés viszont, hogy javára „gyengítette el" a nő érzelmeiben érdekelteket: Anyegint például oly bántó fölénnyel küldte hozzá, ami már több mint sértő. lekezelő, de G remin herceg kissé bubódoktoro6ra beretvált tonzúrájával ls jobb esetben a hóbortos Don Pasquale inkább, semmint a harcmezők sikeres győzője. Az ötlet nem rossz, még6incs kellő hatása a hangulatfestésre beidézett naturális zajoknak: a Larina-bál csecsemősírása (valamivel diszkrétebben persze) még csak elfogadható, hanem a párbajképben fura látványt nyújtanak a süvöltő szélben lassacskán aláhulló hópelyhek. Annál sikerültebbek viszont azok a manőverek, ahol a fénnyel játszik a rendező, kiemel és összefüggéseket láttat, arcokat keres nagyon operaszerűen, hiszen — mint utaltunk rá — az Anyegin muzsikójának érzelmi telítődését a lélekábrázolásban találjuk. Aszafjev kitűnő tanulmánya elemzi, hogy az Anyegin újszerűsége az opera románcjellegében mutatkozik meg. A románeos stíl szimfonikusán bomlik kl, egyfelől az érzelmek megfogalmazásában jelentkezik, másfelől a hang és a szó között teremt kapcsolatot, azok melódikai rokonsága folytán. Várady Zoltán korrekt zenei vezetése nem téveszti el a feszült pillanatokat. A zsánerképek meghittségének románeos dalolásóval, a mű epikájának csendesen vágyakozó, nosztalgikus melegségével, a zene poézisével ugyan hellyel-közzel adósunk marad, -'m a dráma' szituációkat tehetségesen fakasztja föl, s elsősorban ilyenkor emlékezetes. Bob Massini láthatóan fontos feladattal bízta meg a kórust, a táncosokat, s aligha lehet rájuk különösebb panasz, a Larina-bál .például az előadás legmozgalmasabb jelenete. Gyimesi Kálmán Illúziókeltő Anyegin. Tud hűvös és kimért lenni, magába zárkózó és rideg, noha akkor érzi igazán jól magát, ha érzelmeit föltárhatja. Zenei feladata annyiban hálátlanabb, hogy nem adatik neki olyan „látványos ária", mint Tatjánának, Lenszkijnek vagy Greminnek, mindazonáltal Gyimegi ökonomikusán építkezik a zenei folyamatból, s meggyőző lelki tükröt mutat a fiatalemberről, aki hasztalanul keresi élete értelmét. Berdál Valéria inkább Puskis Tatjanája mint Csajkovszkijé, amiről persze nem tehet. Lírai természetű szopránját a levéláraiában éreztük kevésnek, bár egeszében azonosulni lehet ezzel a szerepfelfogással, hiszen rendkívüli atmoszférateremtő képessége valósággal sugárzik a színpadról: az utolsó képben énekesi teljesítménye ls kifogástalan. Az előadás nagy élménye — két hálás ária tolmácsolásával — Réti Csaba és Sinkó György. Réti, aki szólamának mélyebb regisztereiben el-eltünedezett, olyan fűtötten, átszellemülten dalolta el Lenszkij fájdalmas búcsúját, mintha évek óta erre a pillanatra várna, Sinkó pedig búgó orgonahangon árult el megannyi életbölcsességet, filozófiát, diszkrét vallomást Greminrői, Gortva Irén Olgája üde jelenség, játéka kellően színes, dallamformálása tiszta, 6 Lengyel Ildikó némileg indiszponált LarlnáJa sem nélkülözi figurálisán a zsarnok asszony érdes indulatait. Farkas Éva odaadó és készséges dajka, de a szerep mélységeit nehezen győzi, Juhász József ügyes és szellemes Triquet-Je valamivel visszafogottabb lehetne, Zareckij Huszár Ferenc, a kapitány Herczeg Ferenc volt Az előadás légköréhez paeszentos jelmezek Vágvölgyi Ilona munkái, a tetszetős báli képek koreográfiája dr. Baróthy Zoltánnét dicsén*. A premier síkerében méltón osztoztak a pontosan, erőteljesen játszó szegedi szimfonikusok. Nikoleayi István i n