Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-05 / 235. szám
33 Kedd, 1976. október 5. Tömlők exportjai Somogyi Kőrolyné fettétele A gyors, korszerű rakodás alapja a biztonságos áruszállításnak. Legyen az belföldre szánt, akár külföldre irányított fuvar. Mindkétszer azt tartják szem előtt a szakemberek, hogy a lehető leggyorsabban adjanak túl a kész portékán. Ne vesszen kárba a megtermelt érték. A szegedi gumigyáriaknak is öröm ilyenkor, ha az exportra készített termékeik közé beáll a ponyvás teherautó, mert tudják, pénz jön a közösség kasszájába. Ugyanis innen már vagonokba kerülnek a gyár termékei. Képünkön: Temesi József targoncás és társai éppen a nagy nyomást kibíró, acélhálóval erősített gumicsöveket, a szaknyelv szerinti, hidoltömlöket rakják a teherautóra. Ebből az áruból az idén belföldi piacra 700 ezer, különböző országok megrendelőinek pedig 1 millió 100 métert szállítanak Október 12—13.: Tanácskozás a szocialista hazafiságról Október 12-én és 13_án tartják Egerben a szocialista haraíiasággal foglalkozó VIII. országos tanácskozást. Az egri Dobó István téren katonai díszszemlével kezdődik a kétnapos esemény, majd a tanács dísztermében kezdődik meg az eszmecsere. Dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője A szocialista hazafiaság, internacionalizmus és békés egymás mellett élés címmel tart vitaindítót. Ezt követően a tanácskozás résztvevői — pedagógusok, írók, újságírók, a közművelődés munkásai, az ifjúsági mozgalom, a társadalmi szervezetek, a hadsereg vezetői — mintegy másfélszázán — megvitatják a fiatalok hazafias, internacionalista nevelésének feladatait. Október 13-án a Honvédelmi Minisztérium fogadásán a rendező szervek kitüntetéseket nyújtanak át az ifjúság és a lakosság hazafias nevelésében kitűnt személyeknek. Milyen a nlvő—a Nívó ipari szövetkezettel ? A Nívó Játék- és Faipari nek. Munkaerőhiánnyal épp- dugót kapnak a különösen Isz az idei Centenáriumi Sze- úgy küszködünk, mint kapa- hangos gépek kezelői. gedi Ipari Vásáron termékei- citásgondokkal. Gépparkunk Hogyan történik a por vei a Csongrád megyei KI- eléggé elavult, s mivel a tő- elszívatása? SZÖV elnökségének különdí- kés exportra termelés érde- . , ját nyerte el — joggal. Gyárt- kében többféle hitelre kény- .. A P°r«amraban gyűlik mányai itthon és külföldön szerültünk, ezek visszafizető- °*SZLaZ ~ egyaránt ismertek: Angliá- séig, 1981-ig anyagi lehetősé- Ceyan' néhíaz egész udvar ban, Hollandiában, az NSZK- geink annyira korlátozottak, "gyan .a az egesz ,uavar ban vagy Svédországban épp- hogy nagyobb arányú fejlesz- /'sz°"\. ™a úgy megtalálhatók, mint a tésre nem is gondolhatunk, j^'SlStTsS^ nazai piacon. ^ Ez a hír azt sugallhatná: ha vannak is talán apróbb A gondok más vonalon is problémák, nagy vonalakban jelentkeznek: faipari üzemmégiscsak jól mehetnek a ben közismerten nagy a pordolgok a Dorozsmai úton: ártalom, sőt, a csiszológépek « 1/U1UM..1.1 uvuu. au.™ II, wi, <» ^is^usc^ kítiuk át minden szempontból nívós mellett a zajártalom is. Fokor egész hegyek álltak az udvaron. A szabászrészleg épületében azért nem találni berendezést, mivel azt rövid időn belül raktárépületté alaszövetkezet lehet a Nívó Isz. kozott figyelmet követel így Hogy valójában mi a hely- a munkavédelem. a zet. arról Tóth István műszaki vezető tájékoztatott bennünket. Ha egy gond megszűnik, máris ott a másik, szokták mondogatni. Reméljük, a Nívó Isz valóban nívós készítményei előbb-utóbb még in— A gépteremben porelszívó berendezés van. a csiszológépeknél a legártalma- kább megállják majd helyü— Gvártmánvainknak mint Sabb aZ egészsé§re a szeny- ket itthon és külföldön egynyeldes. A korábban fizetett aránt. Gondjaik megszűnteporpótlék (a fizetés 10 szá- tése nyilván nem lesz könya nyű: ám annál inkább töre. ... normába beépítve kapják a kedni kell a többre, a jobbra T-mk' .3,11 dolgozók ezt az összeget. A — hogy a Nívó még nívózajártalom lellen úgynvezett sabb legyen, „svéd vattát", magyarán fül- Domonkos László egy 50—60 százaléka kerül tőkés exportra — mondja X1T megszüntetése "óta Tóth István. — Ez a terme- zaleKa> megszuntetese ota lési érték 1973-ban még 30 millió forintot jelentett, tavaly már csak 24-et. Kétségtelenül közrejátszott a csökkenésben az a tény, hogy 1974-ben korábbi anyagáraink 30—40 százalékkal emelkedtek. Az üzletkötés egyre nehezebbé válik, a partnerek minőségi kifogásokra hivatkoznak. — S ezek megalapozottak? — Véleményem szerint nem. Persze, mindenben lehet hibát találni, ha valaki nagyon akar. (?) Valójában arról van szó, hogy telítődött a piac, s a szerződések megkötésének módja sem a legelőnyösebb számunkra. A jövő évi termésért S zaporodnak azok a hírek, amelyek az őszi búza vetéséről tájékoztatnak. Ez a figyelem nem ok nélküli.' A jövő évi jó termés a tét. Ezt csak az idejében és jó minőségben végzett vetéssel tudják a mezőgazdasági üzemek maradéktalanul teljesíteni. Az őszi búza vetésideje most érkezett el. A termelőszövetkezetekben, s az állami gazdaságokban rendelkezésre áll a vetéshez szükséges mad. Eldőltek a fajták körüli viták is. E tekintetben az idei év nagyon sok hasznos tanulságot adott a szakembereknek. Legtöbb üzemben az idei őszön már igyekeznek is az új. korszerű és elismert fajtákat alkalmazni. Különösen örvendetes az, hogy Csongrád megyében a gabona vetésterületének összetétele — az elmúlt évekhez viszonyítva — kedvezően változott. Jelentősen csökkent a rozsvetés. Ezzel szemben nőtt a takarmánykeverék és az őszi búza vetésterülete. Ez a növényváltás természetesen csak akkor vezet jó eredményhez, ha az agrotechnikai előírásokat az üzemek mindenütt szigorúan be is tartják. A vetőmagválaszték a különböző jelentések szerint megfelelő. Van ugyan néhány keresettebb fajta, amelyből kevés áll még az üzemek rendelkezésére, de ezeket más, hasonló hozamú fajtákkal tudják helyettesíteni. Azokban a téeszekben, gazdaságokban, ahol saját vetőmagot használnak fel, célszerű a vetőmagvizsgálat elvégeztetése vetés előtt. Már eddig is több gazdaságban észlelték, hogy nagyobb ferzöttségű vetőmagvakat akartak felhasználni. A jövő évi termés miatt ezért minden olyan gazdaságban célszerű e vizsgálat elvégeztetése, ahol saját vetőmagvat használnak föl. Ha nem megfelelő a rendelkezésre álló vetőmag, most még lehet ezen segíteni. A gabonatermesztésnél a gondos és jól végzett növényvédelmi munkasorozat első fázisa a csávázás. Szükség van erre, mert Csongrád megyében, az eddigi vizsgálatok szerint, változó a búza fusáriumfertőzöttsége, ami általában 6—12 százalék közötti, de néhol elérte a 30 százalékot is. Nagy figyelmet kell tehát fordítani a vetőmagvak kiválasztására, mert a 8 százaléknál magasabb fertőzöttségű tételek felhasználása már semmiképp sem javasolható. A jövő évi termést a helyes agrotechnikai módszerek betartása jelentősen befolyásolhatja. Az idei tapasztalatok egyértelműen bizonyították, hogy a jó terméseredményeket csak azok a gazdaságok produkálták, ahol szakszerűen és jó minőségben vetették el az őszi gabonaféléket. A jól előkészített és ülepedett magágyban sokkal erőteljesebb volt a gabona fejlődése. Csak a rosszul előkészített és későn vetett búzák esetében figyelték meg a szakemberek a téli kifagyást és kiritkulást. A múlt évi tapasztalatokat tehát érdemes figyelembe venni és okulni belőlük. Törekedjünk a talaj-előkészítés és a vetés • előírás szerinti elvégzésére. Hasznos, ha célprémiumokat tűznek ki az üzemi vezetők e fontos munkát végző traktorosoknak. Természetesen, itt nemcsak a mennyiséget, hanem a minőséget is jutalmazni kell. Az őszi munkacsúcs sokszor teszi próbára a termelőszövetkezeti gazdákat és a gazdasági dolgozókat. A nagyobb erőfeszítés azonban nem lehet görcsös erőlködés, mert ez sohasem válik a munka hasznára. Inkább meggondolt munkaszervezéssel és főként több műszak bevezetésével lehet most jelentős előnyöket szerezni. Sok gazdaságból jelentették, hogy sietve változtatják meg a korábbi vetésterveiket, mivel a kukorica érése késik. Kicsit meghökkentő ez a hír, hiszen ezt már a tavaszi vetéskor is sejteni lehetett. Az akkori kedvezőtlen időjárás miatt később került a földbe a kukoricavetőmag. A nyári aszály, ami az aratóknak ugyan kedvezett, a kukorica fejlődését jelentősen hátráltatta. Gyors fejlődéshez csak augusztusban volt kedvező az idő, noha a csapadékkal sokszor a levegő is erősen lehűlt. Az érés elhúzódását minden szakembernek látnia kellett. A módosító intézkedésekre tehát szinte valamennyi gazdaságban szükség van. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a monokultúrás táblákat sem. Sajnos, a szártőbetegségek fertőzésének veszélye és a különféle kártevők elszaporodása évről évre nagyobb. A helyes vetésforgók alkalmazása, vagy a talajfertőtlenítés ugyanolyan jelentőséggel bír, mint más termelési feladat. A talajvizsgálatok alapján indokolt esetben szükségszerű a talajfertőtlenítő szerek kijuttatása, hogy az őszi időszakban a kis gabonanövénykéket megvédhessük. H a a jövő évi termés megalapozásáról esik szó, érdemes megemlíteni a különféle műtrágyák, valamint a szerves anyagok kiszórását is. Köztudott, hogy jó szakértelemmel végzett tápanyagpótlással jelentősen növelhető a terméseredmény. Mégis nagyon sok termelőszövetkezet visszamondta az AGROKER-nél megrendelt műtrágyát. Többnyire pénzügyi nehézségekre hivatkoztak. Ez semmiképpen sem elfogadható álláspont, hiszen erre vonatkozóan a nemzeti bank új intézkedést hozott. A műtrágyára minden gazdaságnak szüksége van a korszerű agrotechnika során. Különösen helytelennek tűnik, hogy a gazdaságok káli- és foszforhatóanyagú műtrágyák átvételéről mondtak le. Az idei év jó átlagtermése a mezőgazdasági üzemek számára magasabb mércét állított a jövő időszakra. A népgazdaság és mindannyiunk közös érdeke, hogy ezt ezután is el tudjuk érni. Ezért összetett és felelősségteljes munkára, valamint a technológiai fegyelem maradéktalan betartása szükséges. Radics Ferenc Együtt nézzük a szövetkezet mintaraktárát: kempingbútorok, cipőipari fakellékek, eredeti gyermekjátékok, iskolatáblák, óvodai bútorok, összesen 86-féle terméket gyártanak az idén. — A ktsz termékprofilja megoszlik a három részleg, a csongrádi, a hódmezővásárhelyi és a szegedi között — mondja a műszaki vezető. — Sajnos, az egyre növekvő belföldi igényeket nem tudjuk kellőképpen kielégíteni, bár nagyon örülünk készítményeink egyre nagyobb keresletéHz SZMBT munkásságáról I. V. Szalimon nyilatkozata Több mint fél évszázados nista és szocialista építő- megyei és városi, kerületi bimúltra tekinthet vissza a munka tapasztalatainak el- zottsága irányítja, szervezi a Szovjet Baráti Társaságok mélyítését, az új munkasike- dolgozók, diákok százezrei Szövetsége abban a küzde- rek népszerűsítését. Baráti körében a baráti társaság lemben, amelyet a népek társaságaink együttműködési gazdag programjait, barátságáért, együttműködé- tervében foglalt feladat to- — A Szovjetunióban ma séért folytatnak. A nemzet- vábbá, hogy bemutassuk a már minden magyar megyéközi méretű tevékenység ak- két országnak, valamint a nek és sok városnak van tív részese az MSZBT test- szocialista közösség más tag- testvérkapcsolata egy-egy vérszervezete, a Szovjet— jainak a világbéke megőrzé- tájegységgel. A krími terüMagyar Baráti Társaság, sére irányuló külpolitikáját, let például Bács-Kiskun meMilliókat átfogó munkájáról és annak eredményeit. Fon- gyével, Lvov megye Bara_ I. V. Szalimon, a Szovjet- tos küldetésünk, hogy be- nyával, Odessza megye a unió budapesti nagykövet- mutassuk a hivatalos kap- csongrádiakkal, a kárpátonségének tanácsosa, az csolatok fejlődését. Mozgó- túli megye a szabolcs-szatSZBTSZ és SZMBT magyar- sítsunk közös feladatainkra, máriakkal, Omszk Pest meországi képviselője nyilat- s a mindennapi életben, a gyével alakított ki szoros kozott. A többi között el- munkahelyeken szélesítsük együttműködést, mondotta: együttműködésünk, barátsá- — Ebben az esztendőben — Munkánk legfőbb poli- gunk hatósugarát, tömegbá- is szovjet és magyar dolgotikai célja, hogy segítsük a zisát. Szovjetunió és a Magyar — A Szovjet—Magyar Ba- Barátság-vonatokon egymás Népköztársaság közötti ba_ ráti Társaságnak ma 12 hazájába. Messzemenően tárátság eszméjének széles kö- köztársaságban van közpon- mogatjuk a személyes találrű elterjesztését, a kommu- ti elnöksége, ezenkívül sok kozók sűrítését. Ankétok, ötletnapok A műszakikönyv-napok üzemi rendezvényei A 15. országos műszaki- Még aznap, ugyanott könyv- gazdászok Tanácsának. Szokönyv-napokat — mint ar- kiállítás nyílik, délutánra cialista brigádokat hívnak ról már beszámoltunk — ok- pedig fórumot terveznek, össze, és ismertetik velük a tóber 8-án nyitják meg Sze- amelyen a Műszaki Könyv- szakkönyveket, geden, a Technika Házában, kiadó szakembereitől és a ötletnapokat tartanak a könyvek, kiadványok íróitól Szegedi Ruhagyárban, szakkapnak választ az érdeklő- mai és munkavédelmi vetéldők. A könyvnapok idején, kedőt a Volán 10. sz. Vállaoktóber 8-tól 31-ig, a megye latnál. Utóbbinál előadást nagyobb üzemeiben, intéz- hallanak az érdeklődők a ményeiben műszaki ankéto- korszerű gépjárművek elektkat, író-olvasó találkozókat romos berendezéseiről. A rendez a Művelt Nép Könyv- Szegedi Konzervgyárban az terjesztő Vállalat, az MTESZ V. ötéves terv időszakában és a Szakszervezetek Csöng- megoldandó élelmezésipari, rád megyei Tanácsa. Az üze- konzervipari feladatokról és mekben sok érdekes kijtetet a gyár műszaki fejlesztési mutatnak be, amelyeket a tervéről tartanak előadást. A helyszínen meg is vásárol- 600-as és a 624-es szakmunhatnak a dolgozók. kásképzők fiataljai ugyanA Szegedi Textilművek- csak kiállításon és az ismerben a magyar pamutfonó- tetők alkalmával kerülnek iparban megoldandó felada- közeli barátságba a műszatokról, a termelékenység fo- ki könyvekkel. A 600-asban kozásáról, a minőség javítá- szellemi vetélkedőre is sor sáról, a termékválaszték bő- kerül. vítéséről és az orsó nélküli Mérlegkiállítás nyílik Váfonásról hallanak az érdek- sárhelyen, a METRIPONDlődők. A KSZV szegedi ken- nál, a vállalat és a .dolgozók derfonógyárában előadást kapcsolatáról cserélnek esztartanak a kenderfonó- és mét a HÓDIKÖT-nél. A szövőipari új technológiák- BMG makói gyára a városi ról, színes filmet vetítenek könyvtárral közösen nyit a tűzött nemezről. Találkoz- könyvkiállítást, ezenkívül nak a Szocialista Brigádok előadást tartanak a zöldségzók, diákok ezrei jutnak el Klubjának tagjai és kicseré- termesztés gépeiről. A FIM lik tapasztalataikat. Az új'- Alföldi Porcelángyárában a szegedi szövőgyárban újítási szilikátipari műszaki irodaankétot tartanak, s előadást lomról és az oktatásról haL a Fiatal Mérnökök és Koz« Iának a doLíüaáia