Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-02 / 233. szám
8 Szombat, 1976. oktőlieT 2; Komplett bőrgarnitúra Tanfolyam a Szolnok megyei Üjszentgyörgyön A csaknem 25 esztendős szövetkezetünknek Tápén van a központja. Annak idején gyékényfonók és szatyorkészítők alakították meg. Tápé Szegeddel határos község volt, 1973. óta Szeged része. Tagságunk •egyötöde Tápén él, a többi 1800 Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Borsod, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár megyében — több, mint 110 községben. Ez a szorgalmas 2500 szövetkezeti tag szerzett jó hírnevet szövetkezetünknek, bel- és külföldön egyaránt. A tagság többsége bedolgozó, vagyis mintegy 2200 ember a saját otthonában termeli meg a szövetkezet által meghatározott termékeket. A többiek csomagolással, szállítással, forgalmazással és irányítással vannak elfoglalva. A szövetkezet termelési értéke és taglétszáma a IV. ötéves terv időszaka alatt megtöbbszöröződött. Évente mintegy 10—20 millió forinttal növelte termelési értékét. Ez az esztendő is előreláthatólag kimagasló eredményeket hoz. A szövetkezet termékei iránt nagyon nagy az érdeklődés, kül- és belföldön egyaránt. Többek között ezért is döntöttünk úgy, hogy a szövetkezet termelési értékét és taglétszámát is tovább növeljük. A taglétszám növeléséhez megkaptuk az Illetékes megyei tanácsok engedélyét. flz export fejlődése Szövetkezetünk termelésének specialitása, hogy az előállított termékmennyiségnek több, mint 70%-a exportra kerül, s az export fejlődése az általános fejlődésnél jóval gyorsabb. 1970-ben 8 millió forint értékű terméket exportáltunk, s ebben az évben az export megközelíti a 100 milliót. Nálunk tehát az exporttermelés fejlesztését állandó feladatnak tekintjük, ugyanakkor a belföldi termelésre is nagy gondot fordítunk. Exporttermelésünk érdekessége, hogy többségében szalmát, gyékényt, sást és emberi munkát értékesítünk a nyugati piacokon. Teljesítjük a párt és a kormányhatározat ránk jutó részét. Kihasználjuk a tőkés piacokban rejlő lehetőségeket, jó minőségű term®. Új részlegek, a Tápéi Háziipari keket gyártunk. Széküléslapból például ebben az évben több mint 500 ezer darabot szállítunk Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába, Svédországba stb. De az igény jóval nagyobb, a kivitelt akár meg is duplázhatnánk. Ezenkívül kárpitozott bárszékeket és egyéb típusú, szalmával, gyékénnyel, sással befont székeket, széküléslapokat készítünk külföldi megrendelők részére — tízezer számra. Ugyanakkor a belföldi kereskedelemnek és megrendelőknek is szállítunk többféle termékeket gyékényből, sásból, textilből, műanyagokból, pl. sisál lábtörlőt, bőrgyékényt, subaszőnyeget, papírkosarat, portörlőt, gyermekkocsi-hálót, ruhaszárító kötelet, gyékényés műraffia táskát. Textiliából munkaruhát, munkaköpenyt, otthonkákat, ágyneműt. Az utóbbi hónapokban pedig gyékényből készült divattáskákat is, szakajtót, vázát stb. Termékeinket a 7 megyéd ben működő bedolgozó tagjaink termelik meg. Vannak közöttük 20—50 éve működő gyékénytakaró szövők, szatyorkészítők; 10—15 éve bedolgozó műanyaghorgolók és 3—4 éve tevékenykedő széküléslap készítők, textilvarrók; fiatalok és idősebbek egyaránt. A nagy többség természetesen nő. A bedolgozó nők száma több mint kétezer. Bedolgozóinknak korábban csak időszakonként tudtunk munkát adni, az utóbbi években viszont annyi munkát vállalhatnak, amennyit csak akarnak, illetve amenynyit elvégezni bírnak. A termelésbe bevonhatják a családtagokat: gyermekeket, férjeket, idősebbeket egyaránt. A nagy felfutás természetesen nagy kockázattal jár, de az a véleményünk, hogy kockázatvállalás nélkül nem lehet eredményesen és dinamikusan fejlődni, újabb és újabb piacokat meghódítani. Ugyanakkor a kod'" a /.átvállalással együtt a nagyobb felelősséget is vállaljuk. Eredményeink egyik titka, hogy bízunk tagjainkban, támaszkodunk rájuk, meghallgatjuk véleményeiket, beavatjuk őket a szövetkezet életébe. Rendszeresen tanácskozunk velük, elmondjuk eredményeinket és problémáinkat; ha sürget a munka, hozzájuk fordulunk, tőlük kérünk segítséget, egyetlen egy értékesítési lehetőséget sem akarunk elszalasztani. A mi dolgozóink a nagy szétszórtság ellenére is —1 hiszen a kétezren kétezer helyen termelnek — megszokták a rendet, a fegyelmet és a jó munkát. A szövetkezet vezetői és tagsága közötti szoros kapcsolat alapja annak a nagyon szigorúan tartott termelési, határidőtartási fegyelemnek, amely nélkül a 110 községben működő bedolgozó tagsággal nem' volna lehetséges kiváló minőségű, sőt olykor különleges kívánság szerint elkészített termékeket határidőre szállítani. A termelés emelkedésével együtt emelkedett szövetkezetünkben az átlagbér, valamint a bedolgozók egy főre jutó átlagkeresete. Az a célunk, hogy ez, az összeg a jövőben tovább emelkedjék. Erre ösztönözzük dolgozóinkat, a különféle feladatok teljesítésére — heti ütemezéssel — szerződést kötünk tagjainkkal. A szerződés betartása érdekében tekintélyes összegű célprémiumot tűztünk ki. Ha a bedolgozó a negyedév minden hónapjában pontösan teljesiti a szerződésben előírtakat, a negyedév végén komoly öszszegű prémiumban részesül. Havi 40—50 darab után széküléslaponként 1,50 forint, 51—60 darab után darabonként 3 forint, 61 darab után darabonként 6 forint célprémiumot kap. természetesen a béren felül. Egy széküléslap bére 1976. április 1. óta 32 forint. Aki azonban a saját anyagából — sás, gyékény — készíti a széküléslapokat, az több mint 40 forintot keres darabonként. Miután ezen a területen elég sok a gyékény — úgy is lehet mondani, hogy itt a gyékény hazája — a nyári időszakban minden bedolgozó beszerezheti éves szükségletét. A szövetkezet érdeke is azt kívánja, hogy a nyersanyag minél rövidebb úton kerüljön bedolgozóinkhoz. A jövőben a varróknál és a gyékénytáskák készítőknél is bevezetjük a premizálást. Az a célunk, hogy a kereskedelem igényeit minél jobban kielégítsük. Új részlegek szervezése Miután termékeink iránt az igények állandóan emelkednek, az év elején hatodik, majd a hetedik megyében kezdtük meg a szervezést. Január óta 8 Szolnok megyei községben tartottunk tanfolyamot a jelentkezők részére. Tiszaderzs, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Üjszentgyörgy, Tomajmonostora, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaroff községekben több, mint kétszázan tanulták meg a széküléslap-kárpitozás tudományát. A nyári hónapokban a Szabolcs-Szatmár megyei tanácstól kaptunk engedélyt, hogy a megye egyes részein új részlegeket szervezhetünk. Már befejeződött a tanfolyam Nagyecseden. Tanulnak Csengersimán, Márokpapin és Méhteleken. A téli hónapokban más községekben is beindul a tanítás. Űj bedolgozókkal emelkedett a létszám, Borsod megyében is. Golopon 12 fő, Gesztelyen 21, Megyaszón 15, Monokon 15 fő dolgozik, és a részlegek száma 15-re emelkedett. Szinte naponta növekszik bedolgozóink száma HajdúBihar megyében, és lassan eléri az 500 főt. Itt új részlegek is vannak, a régi részlegek létszáma is nő. Békés megyére ugyanez vonatkozik. Csongrád megyében különösen a szegedi járás teu rületén van fejlődés. Itt alaLábtSrlük készítése Kisteleken mmmmmm SS^BÍ Polipropilénből készült termékek