Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-16 / 245. szám
8 Szombat, 1976. október 16. . • ,»..<>' .'•••• ír.- V SPORT Tatabányán játszik a SZEOL Portisch győzelme Az olaszországi Vareseben folytatódott a sakkvilágbajnok-jelöltek hármas körmérkőzéses tornája, a továbbjutást jelentő két helyért. Portisch Lajos az ex-világbajnok szovjet Tal ellen ült asztalhoz és több mint 5 órás küzdelem után a 40. lépésben feladásra késztette ellenfelét. A győzelem értékét növeli, hogy Tal vezette a világos bábukat. A hármas torna állása: 1. Petroszjan 2 pont — három mérkőzés, 2. Portisch 1,5 pont — 3, 3. Tal 1,5 pont — 4. Túl a labdarúgó NB I. első „félidejének" felén, kéthetes szabadság után ma, szombaton délután ismét pályára lépnek az első osztályú csapatok. Válogatottunk két mérkőzésen — VB-selejtezőn és barátságos mérkőzésen — szerepelt, mig egyes csapatok nemzetközi mérkőzéseket vívtak. A többiek, így a SZEOL is, idehaza készülődött a bajnokság folytatására. A szegedi kék-feketék sem töltötték tétlenül az elmúlt két hetet. A rendelkezésükre álló időt — szem előtt tartva a most következő mérkőzések fontosságát — főleg az idegfeszültség feloldására használták fel. A fő hangsúly most is a kemény, következetes munkán volt, de szerepelt a programban szüretelés is, ahol szintén kitett magáért a csapat valamenynyi játékosa. A múlt héten nyolc, a héten hét edzést tartott az együttes. Szerdán . Kiskunhalason edzőmérkőzést játszott a SZEOL, s 4:3 arányban győzött A péntek délelőtti edzésen jókedvű, vidám társaság gyakorolt. Ugratásban, viccelődésben sem volt hiány, amiLabdarúgó Középiskolai Kupa Négy szegedi csapat a megyei elődöntőben A labdarugó Középiskolai Kupa első fordulójának viszszavágó mérkőzésein több meglepő eredmény született A Rózsa Ferene Szakközépiskola együttese 0:2-ről harcolta ki a továbbjutást. Vereséget szenvedett a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola (Hódmezővásárhely) csapata, de ennek ellenére meggyőző, 9:3, gólaránnyal jutott tovább. A visszavágó mérkőzések eredményei: 824. sz. Szakmunkásképző Intézet— Kisteleki Gimnázium 1:3, Rózsa Ferenc Szakközépiskola—600. sz. Szakmunkásképző Intéze „B" (Szeged) 6:2, 603. sz. Szakmunkáspépző Intézet—Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola 2:1, Pollák A. Szakmunkásképző Intézet (Szentes)—Horváth Mihály Gimnázium (Szentes) 8:1, 610. sz. Szakmunkásképző Intézet—Mezőgazdasági Szakközépiskola (Csongrád) 3:0, József Attila Gimnázium (Makó)—600. sz. Szakmunkásképző Intézet „A" 3:1, Vedres István Szakközépiskola (Szeged)—Ságvári Endre Gimnázium 2:0, A következő együttesek jutottak a megyei elődöntőbe; 624. sz. Szakmunkásképző Intézet, Rózsa Ferenc Szakközépiskola. Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola (Hódmezővásárhely), Pollák A. Szakközépiskola (Szentes), 610. sz. Szakmunkásképző Intézet (Csongrád), József Attila Gimnázium (Makó) és Vedres István Szakközépiskola (Szeged). A megyei elődöntő első fordtilójának mérkőzéseit október 18-án, hétfőn 14 órai kezdettel játsszák le. A következő párosításban játszanak a csapatok: Déry Miksa Szakközépiskola—624. sz. Szakmunkásképző Intézet, SZEOL-pálya. Rózsa Ferenc Szakközépiskola—Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola. SZAK-pálya. Vedres István Szakközépiskola—József Attila Gimnázium (Makó), DÉLÉP-pálya. Szentesen, a helyi Kinizsi pályáján kerül sor a Pollák A. Szakközépiskola—610. sz. Szakmunkásképző Intézet összecsapására. kor két gyakorlat között egyérintős cicázásra került sor. Míg a játékosok Pataky Tamás pályaedző vezényletével pergő ritmusban végezték az előírtakat, addig Himer István vezető edzővel váltottunk szót. — Igyekeztünk jól kihasználni a kéthetes szünetet — mondta az edző. Igaz, hogy hét pontot gyűjtöttünk eddig, de csapaton belül nyoma sincs az elégedettségnek, az elbizakodottságnak. Mindenki érzi, a jövőben még többet kell tenni azért, hogy elképzeléseinket megvalósíthassuk. Gyors szemrevételezés után kiderült, hogy Nagy. Kőműves, Wenner nem vesz részt az edzésen. Hogy miért, erről a következőket mondta az edző. — Nagy Pistának „rakoncátlankodik" a térde, ezért hagyta ki a mai edzést. Kőműves kéthetes gyógykezelés után hétfőn kezdi el a rendszeres munkát. Bízpm, hamarosan a csapat rendelkezésére áll, ismét elfoglalhatja helyét a középcsatár posztján. Wenner az egyik edzésen térdsérülést szenvedett, ő is kihagyta a hetet. Talán pár nap múlva elkezdheti a munkát. A mai, Tatabánya elleni mérkőzésre terelve a szót, az esélyekről, illetve a SZEOL taktikájáról így szólt Himer István: — A tatabányaiaknak kitűnő a hazai teljesítményük, eddig gólt sem kaptak otthonukban. Éppen ezért taktikailag nagyon felkészültünk erre a találkozóra. Köztudott, középcsatáruk, Jakab jól fejel, neki Forgács lesz a párja. Minden bizonnyal nagy harc alakul ki kettőjük között. Halászra Zámbori vigyáz majd. A bányászoknak két gyors szélsőjük van, hátvédeinknek arra kell koncentrálni, hogy ezt az erényüket ellenünk ne tudják kamatoztatni. Sorsdöntő szerep jut Birinyi Istvánnak. Tatabányán sok múlik rajta, kivételes irányítókészségét feltétlen érvényesítenie kell ahhoz, hogy taktikánk megvalósulhasson. Persze, csatárainkon is nagy a felelősség. Eddig valamennyi vidéki mérkőzésünkön helyzeteket dolgoztak ki, kérdés, így lesz-e most is, tudják-e majd értékesíteni azokat. Ha a csapat a taktikai utasításokat betartva, fegyelmezetten játszik, nem lehetetlen a pontszerzés. A hallottak után megkérdeztük Birinyi Istvánt — akinek sorsdöntő szerep jut ezen a mérkőzésen is —, mit vár a találkozótól? — Nem szerénytelenség vezérel, amikor azt mondom, van esélyünk az egy pont megszerzésére — jegyezte meg mosolyogva a szőke középpályás. — Tudom, érzem, mekkora felelősség hárul reám. Igyekszem jól irányítani, helyzetbe hozni társaimat. Sőt, hadd tegyem hozzá, végre gólt is szeretnék rúgni. Miért ne sikerülhetne ez éppen most? A SZEOL összeállítása a mai mérkőzésen: Nagy — Kádár, Egervári. Forgács, V. Tóth — Hojszák, Birinyi, Zámbori — Kozma. Hegedűs, Jernei. Cserék: Merlei, Há gelmann, Kolozsvári. Gy. E. Költséges tiltakozás Róma közepén, a Piazza Venezián bankjegyeső hullott a felhők közül. Egy sportrepülőgépből szórták a lírákat. A járókelők először filmreklámra gondoltak. Később azonban kiderült, hogy egy kétségbeesett apa így tiltakozik az olasz igazságszolgáltatás lassúsága miatt. A 40 éves Vito Pennetta idősebb fia ugyanis tavaly májusban szörnyethalt, vitorlázó repülőgépe Róma közelében lezuhant. A tragédia' oka titokzatos. Egyes tanúk szerint a gépre rálőttek. Az apa azóta is sürgeti az ügy kivizsgálását az államügyészségen. Hiába. Most Vito Pennetta — aki maga is szenvedélyes sportrepülő —, másfél millió lírát szórt az égből. E feltűnő akcióval hívta fel a' közvélemény figyelmét a hivatal packázására. GyászközleméRyek Dr. Lakat Károly vezetőedző megromlott egéazségl állapota miatt kérte a Bp. Honvéd elnökségét, hogy labdarugó-vezetőedzői megbízatásából átmenetileg mentse fel. A kérést a klub elnöksége — az MLSZ előzetes hozzájárulásával — elfogadta, s egyben Ideiglenesen Tlchy Lajos másodedzőt bízta meg az első csapat edzői teendőinek ellátásával. Az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokság szegedi csoportjában újabb fordulóra került sor. Eredmények: Kiskunhalas —Jánoshalma 3:0 <1:0), Szentesi Vízmű—KTE ld (1:0), KSC— Békéscsabai Előre Spartacus 2:2 (2:1), Nagyszénás—Szegedi Dózsa 0:4 (0:3), SZEOL—SZVSE 12 rt> (5:0), Gyulai SE—Békéscsabai TASK 0:2 (0:2). Az élcsoport állása: 1. Békéscsabai Előre Spartacus, 13, 2. Sz. Dózsa 11, 3. SZEOL 10 ponttal. * A közelmúltban Szentesen megrendezett megyei tenisz seregszemleversenyen jól szerepeltek a szegedi fiatalok. Kanalas György második. Seres Judit és Pálvötgyi Imre (valamennyien a SZEOL versenyzőt) pedig a harmadik helyet szerezte meg korcsoportjában. A párosok küzdelmét a Kanalas György, Válya Attila (SZEOL, Kinizsi Húsos) kettős nyerte. Az országos serdülő kupa Csongrád megyei negyeddöntőjében szép SZEOL siker született. HMSE—SZEOL SI 2:2 (2:1). A SZEOL 0:2-ről, Hegyesi és Kiss góljaival egyenlített. A mérkőzés után 11-es rúgásokra került sor. Czirok, a szegediek kapuvédője három 11-es hárított, mfg társai sorra értékesíte ték a büntetőket, tgy 5:2 arányú SZEOL SÍ győzelem született. A területi döntő mérkőzéseire későbbi Időpontban kerül sor. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik GÉMES ANTAL temetésén részt vettek, és megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló özvegy és családja - Sándorfalva. Tudatjuk, hogy KLÍMÁK GYÖRGY elhunyt. Temetése október 18-án 11 órakor lesz a Dugonics-temetó ravatalozójából. — A gyászoló család — Árvíz u. 76 B. 16 512 Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS IMRE MAV-nyugdíjas, műszaki főellenőr 78 éves Korában meghalt. Csendben eltemettük. A gyászoló család — Oltványi u. 5. sz. 16 491 Megrendülten, szomorú szívvel tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa és nagytata FÁTYOL SÁNDOR posta műszaki vezető, kezelő hamvait október 18-án du. 3 órakor helyezzük örök nyugalomra az Cjszcgedi temető ravatalozójából, A gyászoló család. 16 504 Tudatjuk, hogy ÖZV. ROZSA DEZSÖNÉ Kozáky Elelka hamvasztás utáni búcsúztatása október 21-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. — A gyászoló család. 16 513 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, i nagyapa, TÖDOR M1IIALY életének 69. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október I8-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. — A gyászoló család - Petöfitelep, Szellő u. 14. 16 313 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, leány, testvér, nagymama, PAPP TAKÁCS BALAZSNÉ Hetes! Anna életének 67. évében, hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 18-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család — Szabad sajtó u. 7. 16 516 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama és dédmama, ÖZV. KMETYKO I.AJOSNÉ Kertész Anna volt ecsetgyári nyugdíjas, életének 92. évében csendesen elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászojó család Szűcs u. 3 A. 16 518 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, após, LOVÁSZI JÓZSEF életének 69. évében váratlanul elhunyt. Kívánságára elhamvasztaljuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család - Szűcs u. 7. 16 520 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, KAKUSZI MIHALYNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a sebészeti és az idegklinika orvosainak cg ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család - Kecskeméti u. 25. 16 496 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, FARKAS ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Szabadsajtó u. 10. 16 498 Köszönjük a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, a ház lakóinak, akik szeretett nagynénink, ÖZV. SPITZSTE1N LAJOSNÉ sírjánál megjelentek! és sírjára virágot helyeztek. Köszönjük az összes kezelőorvosának, a deszki gyógyintézet főorvosnőjének és nővéreinek a munkáját, melyet élete hoszszabbitásaért, fájdalmai enyhítéséért tettek. A gyászoló Sisak család. 16 491 Köszönetet mondunk minden jó barátnak. Ismerősnek, akik drága halottunk, MONORT BÉLA hamvainak örök nyugalomra helyezésekor fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - Párizsi krt. 30. 16 036 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik szeretett halottunk, RUSZNAK JANOSN3 temetésén részt vettek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekezte!.. A gyászoló család. 16 500 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek. akii/ szeretett halottunk, KÉRI JUSZTINA temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család - Bécsi krt. 21. 16 503 Köszönetet mondunk a testvéreknek, rokonoknak, a P1ÉRT Vállalat vezetőjének, dolgozóinak, a Városgazdálkodási Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, a ház lakóinak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk. SZŰCS VINCE temetésén megjelentek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetei mondunk továbbá az I. belklinika orvosainak és ápolóinak odaadó munkájukért. A gyászoló család — Faragó u.. Bajai út 12 A. 16 503 Fájó szívvel, tudatjuk, hogy SALANKI ISTVANNÉ Ágoston Ilona életének 40. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 1976. október 16-án 15 órakor lesz Szegváron. A gyászoló család. 16 521 Sportműsor SZOMBAT Atlétika Csongrád megye felnőtt nyílt bajnoksága. SZEOL-staidion, 15. Asztalitenisz Szeged felszabadulási emlékversenye, újszeged! Sportcsarnok. 10. Röplabda NB II. Nők. Közép: KSZVSEMagonezit. Kisstadion. 15. Férfiak: DÉLÉP-OSC, SZÉF tornaterme. 14. labdarúgás NB I: Tatabányai BányászSZEOL, Tatabánya, 13.30. Csepel -Újpesti Dózsa. Népstadion, 17.15. Bp. Honvéd-Vasas, Népstadion. 19. DVTK-FTC, Diósgyőr, 13.30. MTK-VM-Rába ETO, Hungá: ta lert., 13.30. Békéscsabai Etőre-Spartacus—Dorogi AC, Békéscsaba. 13.30. Haladás VSEDuna/újvárosl Kohász. Szombathely. 13.30. ZTE—Kaposvári Rákóczi. Zalaegerszeg. 13.30. Videoton—SBTC. Székesfehérvár, 13.30. NB L Tartalékcsoport: Tatabányai Bányász—SZEOL, Tatabánya, ÍJ.30. Horváth. VASÁRNAP Asztalttenisz Szeged felszabadulási emlékversenye, uj szegedi Sportcsarnok. 8. Atlétika Csongrád megye felnőtt nyüt bajnoksága, SZEOL-stadion, 9. Kézilabda A Csongrád megyei bajnokság osztályozója. (Valamennyi mérkőzés az újszegedl Sportcsarnokban.) Nők. Sz. Textilművek —Csongrád, 15. Sz. Konzervgyár —Sz. Tanárképző. 17.1a. Férfiak. MEZŐGÉP—Makói SVSE, 18. Hunyadi SE-VtaQgyt SE, W.VX Vívás A Szegedi Postás első osztályú kardversenye, Élelmiszeripari Főiskola tornaterme (Marx tér 7.) o. Labdarúgás NB III. Délkelet. Szegedi Dózsa —Gyulai SE, Hunyadi tér. 13.30, Pálvölgyi. Szentesi Vízmű— SZVSE, Szentes. 13.30, Pató. Megyei I. osztály. SZJAK— Csongrád, SZAK-pálya, 10.15,, Bács m. jv. Alsóváros—Szentes, Szabadság tér, 14. Oláh, KSZVSE —H. Porcelán. Kertész u„ 13.30. Práger. Makói SVSE—HODIKÖT, Makó. 13.30. dr. Jármai. Sándorfalva—Klskundorozsma. Sándorfalva, 13.30, Barna. HMSE— Kinizsi Húsos. Hódmezővásárhely, 13.30, Zsemberl. Mindszent —DELÉP. Mindszent. 13.30, Bús. Csanádpalota—Apátfalva. Csanádpalota, 13.30, Békés m. jv. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak játszanak, a SZAK-pályán utána. Megyei II. osztály. Szőreg— Nagymágocs. Szöreg, 13.30, Laczkó. Ferencszállás—Mórahalom, Ferencszállás, 13.30, Dobrl. Tápé—Algyő, Tápé. 13.30. Szaller. Fábiánsebestyén—Sz. Volán, Fábiánsebestyén, 13.30, Pál. Pitvaros—Székkutas. Pitvaros, 13.30, Papp F. Kistelek—Bordány. Kistelek. 13.30. Dobó. Sz. Tanárképző—Derekegyház. repülőtér, 11, Seres. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak játszanak. Megyei HL osztály. Ullés— Kübekháza, Ullés. 13.30. Kocsis M. Domaszék—Zákányszék, Domaszék, 13.30. Kocsis J. Asotthalom—Pusztaszer. Asotthalom, 13.30, Megyeri. Forráskút—Szatymaz. Forráskút! IXJO, szűcs Gy. Baks—Röszke, Baks, 13.30, Jakus. Balástya—Rúzsa, Balástya, 13.30. Somodi. Kinizsi Húsos II.—Gyálarét, Cserepes sor, 9, Herczeg. KSZVSE II.—Sz. Postás I., Kertész u„ 10, Bárányi. KSZVSE III.—Kossuth SE. Juta-pálya, 9, Horváth. SZAK n.—IKV, SZAK-pálya. 8.30, Szailer. Alsóváros II.—Sz. Postás n., Szabadság tér. 9.30. Altorjay. SZEOL ifi III.—DÉLÉP II.. SZEOL-stadton. 11, Czombos. Országos ifjúsági bajnokság. SZVSE—Bcs. Előre Spartacus, Vasutas-stadion, 11.15. Abranov. NB-s tartalékbainokság. SZVSE—Bcs. Előre Spartacus, Vasutas-stadion, 9.30, Zsarkó. Járási előkészítő mérkőzések. Öpusztaszer—Domaszék n.j Opusztaszer. 13.30. Szécsl. Dóc— Csengele, Dóc, 13.30, Rácz. HÉTFŐ Kézilabda A Csongrád megyei bajnokság osztályozol. (Valamennyi mérkőzés az újszegedl Sportcsarnokban.) Nők. Sz. Tanárképző —Sz. Textilművek, 10. Csongrád —Sz. Konzervgyár, 12.10. Sz. Tanárképző—Csongrád. 14. Sz. Konzervgyár—Sz. Textilművek, 16.10. Férfiak. Makói SVSE—Hunyadi SE. 10.55. Vízügyi SE—MEZŐGÉP, 13. Hunyadi SE—MEZŐGÉP, 15. Vízügyi SE—Makói SVSE, 17.10. labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium pályáján. Tápéi öregfiúk—DELÉP öregfiúk, 16.30. Alföldi Vendéglátó—Kozmosz. 17.30. SZAK öregfiúk—FC ACCY, 18.30. BM— Újszeged SC, 19.30. Óriási lehetőséget kínál: Éljen ön is a kedvező alkalommal! Most vásároljon! Vas- és műszaki cikkek f0—40%-os engedménnyel vásárolható november 30-ig NÉHÁNY AJANLATUNK: PERFEKT 150 hűtőgép OZON légtisztító ROMA DE LUXE rádió ATLANTIK asztali rádió LEMEZJÁTSZÓ NZC—130 MAGNETOFON MK—43/A. MZ TS 125 cm3 motorkerékpár SZOVJET férfikerékpár GAZKÁLYHA Promontor, kéményes KOMFORT GÁZTŰZHELY S, T, PB. FV—III. ROBOT terménydaráló PERMETEZŐ D—2 M és MK NDK KÖTŐGÉP egytűágyas NDK KÖTŐGÉP kéttüágyas 4 900 Ft 2 980 Ft 2 750 Ft 2100 Ft 4 500 Ft 4 480 Ft 11 100 Ft 1 100 Ft helyett 3 920 Ft helyett 1 940 Ft helvett 2 200 Ft helyett 1 470 Ft helyett 3 820 Ft helyett 2 910 Ft helyett 8 880 Ft helyett 770 Ft 3 200 Ft helyett 2 400 Ft 3 520 Ft helyett 2 950 Ft 3 920 Ft helyett 2 350 Ft 801 Ft helyett 561 Ft 2 800 Ft helyett 2 200 Ft 6 980 Ft helyett 4 890 Ft TEKINTSE MEG A TÖBBI ENGEDMÉNYES ÁRUAJÁNLATUNKAT IS AZ ÁLLAMI ÉS AFÉSZ SZAKÜZLETEKBEN. J