Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-14 / 217. szám

Kedd, 1976. szeptember 14, J Képernyő Évfordulók Nincs talán hét, amelyre ne jutna évfordulós műsor a tévében. Világ és ország eseményeire sokféleképpen lehet emlékezni, a fő meghatározó mindenesetre: szívesen gondolunk vissza, vagy sem, előrevivők, vagy visszahúzók voltak az egykori történések az ember- és társadalomfejlődés vargabetűkkel tarkított, de megállíthatatlan folyamatában. Így lesz egy-egy évforduló ünnep vagy mementó, emlékidézés vagy emlékeztetés. Az évfordulós műsorok műfaját persze sokkal prózaibb szempontok szabják meg. Kikerülhetetlen ugyanis a készítők kérdésfeltevése: mi mindenből lehet „gazdálkodni", mekkora a válogatás lehetősége; avagy: ez van, „eszi, nem eszi, nem kap mást". Általában dokumentumműsorok születnek, mert alapanyaguk — több-kevesebb — majdnem mindig rendelkezésre áll, nem kevesen vannak, akik a dokumentumot tartják a leginkább tévészerü műformának. Mások (szintén sokan) a tévéművészet kialakulásának járható útját a fikció felé tartó erőteljesebb elmozdulásban jelölik meg, és a televíziónak írt, irodalmi értékű forgatókönyveket sürgetnek. Ezek hiányában egyelőre az irodalomból kénytelenek dolgozni: már elkészült műveket (drámákat, novellákat, regényeket) adaptálnak. A í,műsorcslnálásnak" ez utóbbi útja legritkább az évfordulók alkalmából, most mégis megtörtént, szerdán sugározták a Görgey Gábor azonos cimű darabjából készült tévéjátékot, a Népfürdőt, mementóként a második világháború kitörésének 37. évfordulóján. A háromszereplős játék olyan hatást keltett, mintha eredetileg tévére irt produkciót láttunk volna, és nem átdolgozást. Az ilyenfajta siker nagyon ritka, ezért mindenekelőtt az alkotógárda névsora kívánkozik papírra: Horváth Ádám rendező Sík Igor kamerájának közreműködésével arcok és szemek játékából olvastatott jellemképeket; Kézdi Lóránt díszlettervezői munkája segítette, hogy sikerült egyetlen jelképbe sűrítetten lényegit közölnie a fasizmusról; ugyanebben szolgálták Wieber Mariann jelmezei; Mádi Szabó Gábor, Dózsa László és Safranek Károly arcáról pedig volt mit leolvasni. Elsősorban a következő képtelen folyamatokat: minél hétköznapibbnak látszottak, annál nem mindennapibbak voltak valójában, minél emberibb és normálisabb volt viselkedésük, úgy váltak igazában embertelenné és abnormissá. ök hárman a „népfürdő" felfokozottan lázas ütemű szerelése közben, a fehér csarnok zuhanyrózsái és csillogó csapjai között ügyködve, az első pillanattól éreztették: itt valami egészen más történik, mint amit a saját szemünkkel látunk. Pedig szorongásunk oka csak a játék legvégén tisztázódott, amikor kiderült, hogy a műgonddal készült zuhanyrózsák alatt hullahegyeknek fényesített padlót a mester, a segéd meg az inas. Szigorúan tévés eszközökkel sikerült tehát a drámai hatáskeltés. A másik emlékeztető a pénteki dokumentumjáték, A vád tanúi volt, cseh író, Román Hlavác tévéjátéka, amelyben dokumentumot és fikciót ötvözött. A chilei katonai puccs végrehajtóinak képzeletbeli perét valóban elhangzott vagy megírt nyilatkozatok felhasználásával „rendezte meg", a sok áttétel (a tévéjáték képzelt tévétudósítás keretébe foglalta a per első napjának tanúvallomásait) azonban megszaggatta a játék hangulati-drámai egységét. Ugyancsak a chilei tragédiáról szólt a szombati dokumentumfilm; az NDK-beli forgatócsoport megrázó erejű felvételei hatásosabb emlékeztetők voltak a tévéjátéknál. Shakespeare művének, A viharnak tévéváltozata is emlékeztetett — a klasszikusok feldolgozásának veszélyeire. Egy másik sikeres Shakespeare-adaptáció, a III. Richárd már bizonyította, hogy a tévé a klasszikusok ügyében vállalt ismeretterjesztő funkcióját is szuverén művek, önálló értékeket teremtő átdolgozások révén töltheti be leghatásosabban. Csokhogy ehhez utat kell találni valahol a film és a színház jellegzetes közvetítésmódjai, eszköz- és hatásrendszerei között, vagyis megteremteni a jellegzetesen televíziós alkotásnormákat. Sulyok Erzsébet „Zöld leve A Tolcsvay-egylittes Sándorfalván A beatzenében a népdal olyan, mint az irodalomban a nyelv. Bánni tudni kell vele Kezdetben a népdalok kincsestárát alakítgatták a Tolcsvayék is, az Ulés-együttessel. Saját zenei nyelvezetükre formálgatták a rengeteg könnyedséget, harmonikusan összefogható, lágy dallamvilágot kínáló ósanyagot, a nép énekelte melódiákat, balladákat. A zenekedvelők Tolcsvayékat kezdetben Bob Dylan, Donovan magyar megfelelőjének tartották, kik a beatvilágban tiszta népdalszerű melódiáikkal az „egyszerű virágdalokkal" közel hozták a városi fiatalokat a népköltészethez. Modernizáltak, a mai kor elektromos ritmusaira dolgozták át az ősi dallamokat. Évről évre nagyobb elismerést kaptak a hazai folk hirdetői. Közönsége lett a beatzenei műfajoknak. Az is igaz, lehetett miből válogatni. De a népzene oszlopa maradt a mai zenének is. Közben cserélődtek a zenészek. Tolcsvayék mostani felállásban (Tolcsvay Béla, Czipó Tibor, Egri László) dobos nélkül játszanak. Áttértek az úgynevezett countrymusic-hoz, ami külföldön, elsősorban az angolszász országokban ismert. Közérthető dalok, a tehenészek, farmerek esti pihenőjén, ivókban felcsendülő, néha vidám, néha panaszos hangvételű dallamok. Ezt olvasztotta magába a beatzene is. (Johnny Cash, Matthews Sonthern Comfort vagy a Crosby Stills, Nash and Young együttes.) Ezek után könnyen mondhatnánk, Tolcsvayék „lekoppintották" a külföldi nagyokat. Erről szó sincs. Ami nem eredeti, nem egyéni elképzelés, a zenében is „tiszavirág" életű. Tulajdonképpen mit is játszott ez a három kitűnően képzett muzsikus a napokban Sándorfalván? ök, akik bevitték a népdalokat a betondzsungel-lakók fülébe, most, hogy járják a vidéket, mit nyújthattak a tanyavilág, a falu szülötteinek? Elsősorban közvetlenséget, a fagyos hangulatot feloldó dalokat, csöppnyi műhelytitkot. (Hogyan lesz a zenei elképzelésből sok buktatóval, variációval kész nóta?) Néhány megzenésített verset a „hobó" költőtől, Róbert Burnstől. A mindennapok egyszerűségét. Nem is koncert volt ez, hanem baráti beszélgetés — természetesen sok zenével. Hirdették az érzés tisztaságát, tömören megfogalmazott dalszövegeikkel, lágy, elektronikus zenével, messziről síró szólógitárral. Megtudtuk azt is, hogy fellépnek majd Debrecenben, a Latinovits-emlékesten (ugyanis tavasszal közösen turnéztak Jugoszláviában vele.) Voltak kétszer Kubában, elvitték a magyar népzenei dallamvilágot a környező országokba, Lengyelországba, Szovjetunióba, NDK-ba. De mindezt úgy, hogy nem feledkeztek meg egy pillanatra sem a „kenyéradójukról", az ország kis faluiról. Tolcsvay Béla tréfásan erről ennyit mondott: „Mi már teljesen vidéki zenekar vagyunk, hiszen csak néhány napot töltünk Budapesten." Majoros Tibor Folyóiratszemle Irodalmunk és az amatőrmozgalom A Társadalmi Szemle öszszevont (augusztus—szeptemberi) számában két érdekes tanulmány foglalkozik irodalmunk, illetve amatőr művészeti mozgalmunk helyzetével. Az elmúlt években az a vélemény alakult ki, hogy kétségtelen eredményei dacára a magyar irodalom nem tükrözi oly művészei érvénynyel a mai valóságot,' mint korábban. A stagnálás, pontosabban a relatív „visszaesés" okainak vizsgálatakor Tóth Dezső Mai irodalmunk — mai életünk című tanulmányában visszatekint a hatvanas évek irodalmának „felfutására". A társadalmi kibontakozást nem annyira a szocializmus építésének új feladatai jellémezték a hatvanas évek elején, hanem sokkal inkább az, hogy a szocialista társadalom alapjainak már megkezdett lerakását a kétfrontos harcban helyreállított lenini politika kedvezőbb feltételei között lehetett befejezni. Irodalmunk (miként társadalmunk is) felszabadult a dogmatikus és revizionista torzításoktól, kötöttségektől — Írja Tóth Dezső, leszögezve —: a hatvanas évek irodalmát a megelőző periódustól nem elsősorban a társadalmi-politikai tartalom, sokkal inkább annak sematizmust és „ellensematizmust" meghaladó, esztétikailag teljesebb ábrázolása különböztette meg. Döntő, hogy mihez viszonyítunk. A „stagnálás" végső okait a társadalmi alakulásban kell keresni, s ebből az összefüggésből világosabban tetszik föl, nem annyira irodalmunk „visszaeséséről", hanem (a gazdasági-társadalmi élet más szféráihoz hasonlóan) annak alkalmazkodási preiódusáról kell beszélnünk. Tóth Dezső tanulmánya mai irodalmunk keli jellegzetes sajátosságát elemzi: a személyiség előtérbekerülését és a történelmi érdeklődést. A hétköznapi embert, akit eddig a „miből éljünk?" foglalkoztatott, most próbatétel elé állították a gazdagabb életlehetőségek és az új erkölcsi kötelezettség. A személyiségértelmezés mai irodalmunkban karakté riszVállalatok, szövetkezetek, intézmények! A vas-, fém-, papír-, textilhulladék mellett mindenfajta hasznosítható hulladékanyagot és mellékterméket megvásárol a (mjeÍ Mindezeket egyetlen szállítási szerződéssel, egy helyen értékesíthetik ELŐNYBEN RÉSZESÍTI SZERZŐDÖTT ÜGYFELEIT A LEGKÜLÖNBÖZŐBB IIASZONARUK (haszonvas, haszonfém, haszonpapír, géptisztító anyag, göngyöleg) ÉRTÉKESÍTÉSÉNÉL. Kedvező átvételi ajánlatokkal szeptember hónapban a vállalatok, intézmények és szövetkezetek gazdasági vezetőit megbizottaink felkeresik. HAZÁNK NYERSANYAGELLÁTÁSA ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK, KÖSSENEK SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉST A (jj&jEiH?) VÁLLALATTAL. Dél-magyarországi f ] Nyersanyag-haszn. V. tikus eszmei-esztétikai „vízválasztó" lett, s érzékelhetővé vált a személyiség mai kibontakozásának egyfajta individualista hangsúlyú „visszavetítése, méghozzá a polgári látásmódú önigazolás ürügyeként. Az „izolált én" nyíltabb támogatásban részesült, illetve csökkent vele szemben a marxista kritika ébersége. A személyiség módosult helyzetében-ábrázolásában, a „távlatvesztésre" valló jelenségek mellett, megmutatkozik a fiatal írók müveinek pozitív újszerűsége is. Az „újszerű" alapja — az irodalom szempontjából — az egyes ember eddigieknél közvetettebb társadalmi meghatározottsága, kiszélesedett, összetettebb választásiállásfoglalási lehetősége és felelőssége. A „fiatal" irodalomra különösen jellemző, ha az egyes ember társadalmi-történelmi meghatározottságát elsősorban mint erkölcsi meghatározottságot éli át és ábrázolja. Mai irodalmunk másik jellemzője a korábbinál nagyobb fokú történelmi érdeklődés. Költészetünkben gyarapodtak a történetiballadisztikus-folklórisztikus motívumok, fiatal prózaíróink regényeiben szokatlanul gyakori a múlt idő, régi korok jelenét támasztják fel újabb drámáink, s prózairodalmunkban hullámként jelentkeznek a fasizmus üldözöttéinek szörnyű emlékei. A múlt felé fordulás mögött a „stabilizálódott" forradalom önismeretigénye és egységesülő társadalmunk új, szocialista tartalmú nemzeti önismeretigénye együttesen, ellentmondásos egységben munkál. Tóth Dezső külön szól irodalmunkban arró] a legjellemzőbb áramlatáról, melyet általában realista szemléletűnek nevezünk. Egyén és közösség viszonya itt konkrétan kötődik a szocializmushoz, s ez az irodalom nem a szocialista társadalmi rendszert, hanem az attól elmaradó vagy attól idegen jelenségeket bírálja: kritikai hangsúlyát tehát semmiképpen sem szabad valamiféle negativizmussal azonosítani. Azért sem, mert ez az irodalom visz el leginkább a társadalmi és a termelői munka, a dolgozó ember, a parasztság, a munkásosztály világába. A példák, a teljesség igénye nélkül elősorakoztatott szerzők között találjuk Fenákel Juditot, Mocsár Gábort, Tóth Bélát, Veress Miklóst. A tanulmány külön fejezetet szentel az irodalmi tudatnak, hiszen a mai helyzetben megnövekedett a jelentősége. Az irodalmi élet vitáinak középpontjában ma erőteljesebbek az ideológiai, társadalompolitikai kérdések. Más érdekelt fórumok mellett az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség is megvitatta a Népművelési Intézet munkabizottságának tanulmányát, melyet a bizottság vezetője, Vitányi Iván ad közre Az amatőr művészeti mozgalom ideológial-politikai helyzetéről és feladatairól. Mindenekelőtt a definíció: amatör tevékenységnek a művészetnek azt az aktív és legalább részben alkotó jellegű gyakorlását nevezzük, amelyet olyan emberek folytatnak, akik foglalkozásuk, a társa, dalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük szerint nem sorolhatók a művészek közé. S bár az így értelmezett amatőr művészet egyidős a hivatásossal, jelen formájában lényegében az elmúlt évszázad terméke. Két, szorosan összekapcsolódó funkciója: a művészeti tevékenységben való cselekvő részvétel és szerepe a szocialista, a közösségi, a politikai nevelésben. Kitér a tanulmány az amatőr művészeti mozgalmunka felszabadulás előtti fejlődésére (első számú forrása a munkásmozgalom), s hogy az akkori magyar művészet leghaladóbb törekvéseivel kereste a kapcsolatot. Ugyanakkor szélesedett az értelmiség által kezdeményezett amatőr mozgalom is, elsősorban a népművészet felelevenítését célzó törekvésekben, s igy a fejlődés során a két törekvés egyre szervesebb kapcsolatba került egymással. A felszabadulás utáni robbanásszerű növekedés, a haladó irányzatok előretörése, 1951-ig töreti en maradt, amikor mintegy tízezer csoport működött, tehát lényegében telítődésről beszélhettünk. Az ötvenes években merevedes következett be, majd szinte természetszerűen átmeneti visszaesés, mígnem a hatvanas években a csoportok száma ismét gyarapodott, s körülbelül ugyanott állandósult, mint 1951-ben. A korábbinál nagyobb arányban vált az amatőr mozgalom értelmiségi és diák jellegűvé, viszonylag csökkent a munkások részvétele, majd fokozottabb minőségi igény alakult ki, s minden művészeti ágban egy viszonylag magas szinvonalat képviselő élgarda. A hatvanas évek közepétől új vonás, hogy fokozódik az aktív közösségi művelődés iránti igény. Végül az elmúlt két évben a csoportok és tagok száma nem változott ugyan, de ismét átalakult a szakági összetétel, csökkent a színjátszó együttesek száma és aránya, s megnövekedett a népművészettel foglalkozóké. A mozgalmat több szem. pontól a sokféleség jellemzi napjainkban. Színvonalában kifejezetten heterogén, bár művészi és tartalmi szempontból tapasztalhatunk bizonyos egységességet. Stilárisan ezt a népszerűség és a korszerűség dialektikus ellentétpárjával jellemezhetjük. Vagyis az amatör művészet korszerűségre törekszik, ami viszont sohasem szakadhat el a közönség igényétől. Ugyanilyen fogalompárt alkot, az amatőr művészet tartalmában, a pozitív és a kritikai magatartás egysége. Társadalmi mondandójának lényegével azt tükrözi, hogy a fiatalok igenlik, természetes közegüknek tartják a szocializmust. ugyanakkor kritikai megjegyzésekkel is illetik, ami természetes. Inkább az okos problémát, ha ez a kritikai magatartás gyakran, alaptalan, nem találja meg a formát, és tárgyát, túllő a célon, vagy el. vész a puszta külsőségekben. A tanulmány további részében öt kérdéscsoportról olvashatunk tanulságos elemzést: az amatör művészeti mozgalom közvetlen ideológiai-politikai problémáiról, stílusának alakulásáról, a népművészettel kapcsolatos összefüggéseiről, műsorpolltikájáról, és az általános helyzetével, működésével, elvi irányításával kapcsolatos tényekről, tennivalókról. N.L