Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-09 / 213. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 66. évfolyam 213. szám 1976. szeptember 9., csütörtök Ara: 80 fillér Népfront­kongresszus: szeptember 18-19. Szerdán a Parlament va­dásztermében Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Az elnökségben foglalt helyet többek között Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke és Phillai Árpád, a Központi Bizottság titkára. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára beszámolt a népfront VI. kongresszusának előkészítő munkálatairól, majd ismer­tette az országos tanács szó­beli kongresszusi beszámoló­jának tervezetét. Az országos tanács Jóvá­hagyta a kongresszus napi­rendjére, valamint munka­programjára vonatkozó ja­vaslatokat, és a félesztendős országos vitában elhangzott észrevételek, javaslatok alap­ján átdolgozott, a kongresz­szus elé terjesztendő doku­mentumokat. Az országos tanács úgy határozott, hogy a Hazafias Népfront VI. kongresszusát szeptember 18-ára és 19-ére, szombatra és vasárnapra hívja össze. Elutazott Magyarországról a norvég külügyminiszter Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke szerdán az Országház­ban fogadta Knut Fryden­lundot, a Norvég Királyság külügyminiszterét. Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke szintén szer­dán, hivatalában fogadta a norvég külügyminisztert. A szívélyes légkörű talál­kozón jelent volt Púja Fri­gyes külügyminiszter, Kár­páti József, a Magyar Nép­köztársaság oslói nagyköve­te, valamint Kjeid Vibe, a norvég külügyminisztérium főigazgatója és Rolf I. Jer­ving, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. Knut Frydenlund szerdón sajtókonferencián találkozott a magyar és a külföldi sajtó kéviselőivel a Duna Inter­continental-szállóban. Sza­pora Sándor, a, Külügymi­nisztérium osztályvezetője üdvözölte a külügyminisz­tert. A norvég diplomácia vezetője utalt arra, hogy sze­mélyében első izben látoga­tott el norvég külügyminisz­ter Magyarországra. Hansú­lyozta, hogy a norvég—ma­gyar kapcsolatban aktívabb szakasz kezdődött a norvég kormányfő 1974. évi magyar­országi látogatása óta. Hiva­talos szinten már több irá­nyú kapcsolat alakult ki a két ország között. Elmondot­ta, hogy kellemes benyomá­sokkal távozik Magyaror­szágról, s arra törekszenek, hogy a további találkozókat is, miként mostani látogatá­sát, az immár meglevő jó kapcsolatok további erősíté­sére használják fel. A Norvég Királyság kül­ügyminisztere, aki Púja Fri­gyes külügyminiszter meghí­vására hivatalos látogatást tett hazánkban, szerdán el­utazott Magyarországról. Búcsúetatására a Nyuga­ti pályaudvaron megjelent Púja Frigyes, Nagy János külügyminiszter-helyettes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt a búcsúztatásnál Rolf I. Jerving, Norvégia buda­pesti nagykövete és Kárpáti József, Magyarország oslói nagykövete. Ott volt a bú­csúztatásnál dr. Václav Mo­ravec, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövete is. A szovjet vendégek látogatásai Munka verseny a kábelgyárban MSZ-esek a termelés sikeréért A Magyar Kábelművek sze­gedi kábelgyárában 47 brigád több, mint ötszáz dolgozója vesz részt a szocialista mun­kaversenyben. Mind a közös­ségek, mind a tagok száma nőtt a tavalyihoz képest, el­sősorban azért, mert a kiste­leki gyáregységben hét bri­gádot alakítottak a közel­múltban. A termelőmunkát végzők igyekezete többféle vállalás időbeni, illetve ha­táridő előtti teljesítéséhez se­gítette a gyárat: így például szeptember vége helyett augusztus 31-re elkészítették azt a 800 kilométer hírközlő kábelt, amelyet Csehszlová­kiába exportált a vállalat Szovjet megrendelésre 500 kilométer erőátviteli kábelt kell gyártaniuk december utolsó napjáig, ehelyett azon­ban várhatóan december ele­jére elkészítik e tételt. Sok nehézséget okozott a dolgozóknak a telefonzáelé­vel töltött kábelek gyártásá­ra való átállás is. Ebből a termékből többféle készül az üzemben, a legvékonyabb 20 erű, a legvastagabb pedig 400 erű. A gyártás mielőbbi indulása, valamint a zavar­talan termelés érdekében a gyár KISZ-bizottsága véd­nökséget vállalt a kábelké­szftés kezdeti szakaszára. En­nek megfelelően a fiatal gép­kezelők szakmai tanfolyamon vettek részt, s jó minőségű, pontos, fegyelmezett munkát ígértek. Óvják a gépeket, a legkisebb meghibásodást is azonnal jelentik. A gépcso­port sorozatgyártásra való előkészítésére, valamint az üzem rendiének fenntartásá­ra év végéig 150 óra társa­dalmi munkát is vállaltak. A berendezéseket a fiatal szak­munkásokból alakult csoport tartia karban. A fiatalok igyekezete reményt ad arra, A háromtagú szovjet dele­gáció, amely az MSZBT or­szágos központjának vendé­geként kedden érkezett Sze­gedre, tegnap reggel Deák Bélának, az MSZMP Sze­ged városi bizottsága titká­rának kíséretében a városi tanács épületébe látogatott. Kedves vendégeinket Papp Gyula, a városi tanács elnö­ke és dr. Csikós Ferenc, a végrehajtó bizottság titkára fogadta. A küldötteknek, Vlagyimir Pavlovics Kolo­szovnak, a Nagy Honvédő Háború Érdemrenddel kitün­tetett tartalékos őrnagynak, az 1505-ös, Szegedről elneve­zett önjáró rohamtüzérségi ezred veterántanácsa elnö­kének, aki jelenleg a kovil­kinói városi tanács szociál­politikai osztályának vezető­je; Vaszilij Ivanovics Golov­csenkónak, a Szovjetunió Hősének, az Azovi Szőlőter­melő Milliomos Állami Gaz­daság Szocialista Munka Hő­se és Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett igazgatójának, valamint Ja­kov Iszakijevics Bljaherov tartalékos mérnök kapitány­nak, a Nagy Honvédő Hábo­rú és a Vörös Zászló Érdem­rend tulajdonosának, a Ki­jevi Speciális Építkezések Trösztje mérnökének kitün­tetést nyújtott át. A Szege­dért érem arany fokozatát adta át vendégeinknek, akik részesei voltak városunk fel­szabadításának, s ezredük a környéken folyó hadművele­tekben tanúsított hősi helyt­állásával érdemelte ki a Sze­ged nevet Bajtársai nevében Vlagyi­mir Pavlovics Koloszov mon­dott köszönetet a kitünteté­sért, s azért a meleg, bará­ti vendégszeretetért, amely­ben egész magyarországi tar­tózkodásuk során, és Szege­den is részük volt, s átnyúj­totta Papp Gyulának az ez­red veterántanácsának elis­\merését kifejező jelvényt Somogyi Károlyné felvétele A városi tanácsnál Papp Gyula tanácselnök köszönti vendégeinket Egyúttal további sikereket kívánt Szeged dolgozóinak a szocializmus építésében. Ez­után baráti beszélgetésen tá­jékozódtak vendégeink a ta­nács munkájáról, s a város­fejlesztés kérdéseiről. A tanácsnál fett látogatás után a küldöttek szakmai ér­deklődésük szerint ismerked­tek tovább Szegeddel. Vla­gyimir Pavlovics Koloszov a Móra Ferenc szakmunkás­képző intézetbe, Vaszilij Iva­novics Golovcsenko a Sze­gedi Állami Gazdaságba, Ja­kov Iszakijevics Bljaherov pedig a DÉLÉP házgyárába látogatott. Szegedi program­jukat délután a küldöttek a Sajtóházban fejezték be, ahol a sajtó és a helytörté­neti kutatás képviselőivel ta­lálkoztak baráti beszélgeté­sen. A beszélgetésen részt vett dr. Koncz János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára és Sza­bó Gs László, a > Csongrád megyei tanács elnökhelyette­se is. Ezzel vendégeink sze­gedi programja véget ért, s visszautaztak Budapestre. > A megye és Szeged párt- és ál­lami vezetésének képviselői Kisteleken vettek búcsút kedves látogatóinktól, akik tevékeny részesei voltak ha­zánk és Szeged felszabadítá­sának, felszabadulásunk sok áldozatot követelő időszaká­nak. Acs S. Sándor felvétele Dolgoznak már a pctróleumzselcvcl töltött kábelt készítő gépsoron hogy a tervnek megfelelően növekszik a termelés, s a közeljövőben megkezdődik az exportálás. A műit hónapokban is be­osztóan gazdálkodtak a ren­delkezésre álló anyagokkal a kábelgyáriak. Az első félév­ben javítható anyagok késztermékké való alakí­tásával 184 ezer forint megtakarítást értek el, egyéb hasznos tevékenység­gel további 157 ezer forint értékű anyagot dolgoztak föl, s mentettek meg a pusztu­lástól. Létszámgondokkal to­vábbra is küzd a gyár, ezért létkérdés, hogy egy dolgozó ha lehet, több gépet kezel­jen. Ezt mégértve jó né­hány munkás vállalta két, vagy több gép kezelését. Valamennyi brigád dolgo­zott az április végén megtar­tott kommunista szombaton. Ezenkívül a gyárban 428, a sportpályán 144, gyermekin­tézményekben, öregek nap­közi otthonában és kislakás­építésnél pedig 621 óra tár­sadalmi munkát végeztek. Nőtt az EFIfl és a szocialista országok közötti gazdasági kapcsolat Egyedül az európai szocia­lista országokkal növelték érdemlegesen kereskedelmü­ket egy év alatt az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagjai. Az Ausztriát, Izlandot, Norvégiát, Portugá­liát, Svédországot és Svájcot felölelő gazdasági szervezet most közzétett 1975. évi je­lentésében megállapítja: egymás után már a második éve ez a forgalom sokkal nagyobb mértékben emelke­dik, mint a világ más ré­szeivel folytatott kereskede­lem. A KGST európai tag­államaiba irányuló export a most lezárt gazdasági évben 31,4 százalékkal nőtt, s elér­te a 4 milliárd 765 millió dollár értéket, az import 11,4 százalékkal emelkedett, ér­téke csaknem 4,4 milliárd dollár. Ezen belül a Jelentés sze­rint különösen Finnország, Svédország és Portugália nö­velte kivitelét az európai szocialista országokba. A ke­reskedelmi forgalom azon­ban a növekedés ellenére is csak mintegy hét-kilenc szá­zalékát jelenti az EFTA-or­szágok egész • kereskedelmé­nek. A forgalom túlnyomó ré­szét az Európai Közös Piac­cal bonyolították le, Jelentős passzívummal zárva a keres­kedelmi mérleget. Ugyancsak veszteséges az Egyesült Álla­mokkal folytatott kereskede­lem is. Egészében véve a szabadkereskedelmi társulás tagjainak külkereskedelmi mérlege csaknem 10 milliárd dollárral kevesebb bevételt mutat ki egy év alatt, mint amennyit importárukra for­dítottak'. Az évi jelentés szerint a hét országból álló egyesülés 100 millió dolláros iparfej­lesztési alapot hozott létre a portugál gazdaság megtámo­gatására. A jelentésben nagy hang­súlyt kapott az az igény, hogy világméretekben csök­kentsék a kereskedelem és a gazdasági együttműködés út­jában álló akadályokat. A kiadvány ezzel kapcsolatban külön kiemeli, hogy Magyar­ország csatlakozott az EFTA­államok gyógyszeripari meg­allapodasahoz. Gáspár Sándor Düsseldorfban Szerdán délelőtt Düssel­dorfba érkezett a Szakszer­vezetek Országos Tanácsá­nak küldöttsége Gáspár Sán­dornak, az MSZMP KB PB tagjának, a SZOT főtitkárá­nak vezetésével. A düssel­dorfi repülőtéren a magyar küldöttséget Gerd Muhr, a Német Szakszervezeti Szö­vetség (DGB) alelnöke és az elnökség több tagja fogad­ta. A fogadásnál jelen volt Hamburger László bonni magyar nagykövet is. A Gáspár Sándor vezette küldöttség szerdán részt vesz a DGB Düsseldorfban megtartandó elnökségi ülé­sén, majd délután Bonnban felkeresi Hans-Jürgen Wischnewski külügyi állam­minisztert. A két szakszervezeti dele­gáció hivatalos tárgyalásaira pénteken kerüi sor. Ezeken — a rendszeres szakszerve­zeti találkozók keretében — a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatok továbbfejleszté­sének lehetőségeiről lesz szó, ezen belül különös figyelmet szentelnek a munkásképzés és -művelődés terén szerzett tapasztalatok kicserélésének. A magyar delegáció prog­ramjában több szakszerveze­ti oktatási intézmény megte­kintése is szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents