Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-04 / 209. szám

Szombat, 1976. szeptember 4. 5 Küldöttek a népfront kongresszusára Waldmann Józsefné A gazdaságfejlesztési Az idő óriáscsizmáival lépve mintha az egész nem is olyan régen, éppen tegnap történt volna. Waldmann Józsefnének sem a régmúlt jut eszébe, mikor felelevenednek Szeged és Tápé egyesülésének pillanatai. Mert azok jeles napok voltak és Waldmanné akkor érezte igazán ennek a tömegmozgalomnak erejét, jelentőségét Akkor éppen népfront-titkár volt és nyolc éven keresztül irányította a tápéi népfront-munkát. Igaz, nem illik múltidőben beszélni, hiszen ő a tápéi körzeti bizottság vezetőségének ma is tagja. A népfront kongresszusára készülve azonban önkéntelenül is felelevenednek a népfrontélet közelmúltjának fontosabb mozzanatai. — A hagyománynak nagy ereje van. Akár munkás, paraszt, vagy értelmiségi az illető. De a foglalkozást nem is kell nézni, mert mindenki ragaszkodik a közösség teremtette értékekhez. A népfrontnak óriási szerepe van abban, hogy az értékekre, hagyományra felhívja a figyelmet Amikor 1973-ban Tápé Szegedhez csatlakozott, érdekes módon vetődött fel az egész kérdés. A tápéiak közül többen arra gondoltak. a gyors tempójú városi életben a hagyomány felszívódik A népfrontnak azért kellett nagy munkát vállalni, hogy az embereket meggyőzze a közigazgatási változás hasznot hoz, előnyös a •tápéiaknak, s a régi értékeket így is meg lehet őrizni — mondja a fiatalasszony. Szavai nyomán eszembe ,1ut a szegedi küldöttértekezlet. ahol a tápéi felszólaló a tájház kialakításához kérte a város segítségét Azóta már más városrészekben ls gondoltak ilyenre, tehát a hagyománynak nemcsak Tápén van nagy ereje. De Waldmanné visszatér megkezdett témájához. — Ma már senkinek sem jut eszébe, hogy az egyesülés előnyeit vitassa, vagy a hagyomány elmúlásán keseregjen. A fiatalok is törődnek ezzel. Érdekes témához érkeztünk. Sokszor szóltak arról az elmúlt években, hogy a fiatalokra jobban kell építeni a népfront-mozgalomban. Waldmann Józsefnének, — aki a városi tanács művelődésügyi osztályának főelőadója is —, hasonló a véleménye. — A fiatalok nem érdektelenek, mindig lehetett és lehet rájuk számítani. Móricz Jenőné Deszk utcáin sétálva a kétnyelvű feliratokat olvasva, azon meditálok, gondolkozom, hogy a nemzetiségiek miként kapcsolódnak be a közéletbe. A népfront és más fórumok sok lehetőséget kerestek és találtak ehhez. De segítettek abban is, hogy a nemzetiségiek minél kedvezőbb körülmények között ápolják hagyományaikat, fejlesszék kultúrájukat Csongrád megye népfrontmozgalmában erre különösen nagy gondot fordítanak. A deszki nemzetiségi klubot. a délszlóv-klubot már fotózták, filmezték, legutóbb a tévé készített róluk riportot Móricz Jenőné kongresszusi küldött olyan dolgokról ls beszél, amit a celluloid szalagról nem tudhatunk. — Mi, fiatalok már csak hallomásból ismerjük a nemzetiségi ellentéteket. Nekem ls sokat meséltek arról gyerekkoromban, hogy régen milyen „bűn" volt, ha egy magyar fiú szerb lányt vett feleségül, vagy fordítva. Ma már mosolygunk az ilyen történeten. És a népfrontmozgalomban a szerb nemzetiség is a nemzeti egység erősítésén munkálkodik. A klubunkban pedig a régi szokásokat próbáljuk megőrizni, az emlékeket összegyűjteni. — Könnyen megy ez? — A fiatalok már nemigen tudják énekelni nagyapáink dalait, nem járják táncaikat, és keveset tudnak a népviseletről is. Az idősebbek segítségét kérjük a gyűjtésnél, eléneklik nekünk a régi szerb népdalokat és megtanuljuk a táncokat is. Hamarosan egy lakodalmas népitáncot mutatunk be. — Nyelvtudásának milyen hasznát vette? — Az újszeged! biológiai központban technikumként kulcsproblémája Elrojtott milliárdok (S.) dolgozom. Nemcsak szerbül, hanem oroszul is jól beszélek, nem egyszer voltam tolmács. Kislányomat is úgy nevelem, hogy jól megtanuljon szerbül is. Deszkén a népfront sokszor szervezett út, járda, játszótér, sportpálya építéséhez társadalmi munkát. A községpolitikai feladatokat okosan rangsorolták és így szinte minden körzetet meg tudtak nyerni programjukhoz. Móricz Jenőnétől azért megkérdeztem, mire gondolhatna, miben segíthetne még a népfront-bizottság? — Az óvoda csak reggel 7 órakor nyit. így, akik hatra mennek dolgozni, gyereküket nem tudják odavinni. Ezen mielőbb változtatni kellene. H, M. Nincs 60k értelme újra ismételgetni a meglehetősen reménytelen helyzetet tükröző munkaerő-prognózisokat; újra és sokoldalúan bizonygatni, hogy a jelenlegi foglalkoztatási szint, például 10 év múlva, csak oly módon tartható, ha még több nőt és időskorút sikerülne munkába állítani. A jól ismert adatokból következik, hogy legalább másfél évtizedig nem számíthatunk a társadalmi munkaidőalap jelentősebb növelésére. Más adatok viszont sejtetni engedik, hogy azért lenne honnan pótolni a kieső munkaidőalapot, anélkül, hogy a foglalkoztatottak számát növelni kellene. Megbízható és korántsem túlzó számítások szerint a munkaidő 20—25 százaléka megy veszendőbe évente, és ez nem kevesebb, mint 2— 2,5 milliárd munkaóra. (ösz_ szehasonlításként: ha a társadalmi munkaidőalap minden percét produktív munkával töltenénk, akkor a jelzett 2—2,5 milliárd munkaórából az évente tervezett gazdasági növekedésnek éppen kétharmadára futná. Ez persze csak játék — de sokatmondó játék — a számokkal és arányokkal.) Ez a roppant veszteség csak részben vezethető viszsza a vállalati gazdálkodás szervezetlenségére, a laza munkafegyelemre, mert például a 2—2,5 milliárd elvesztegetett munkaórának majdnem fele az egész napos, és legalább 600 millió óra, az úgynevezet törtnapi (fél, vagy egyórás) hiányzásokból adódik. (Üjabb összehasonlítás: ha — nemcsak a munkafegyelem szigorításával, de például a szolgáltatások jobb szervezésével, a hivatalok munkaidejének célszerűbb beosztásával, vagy éppen a gyógykezelés koncentrálásával — csak 10 százalékkal sikerülne csökkenteni az egész napos hiányzásokat, akkor ez évente körülbelül 100 millió munkaórát jelentene. nagyjából annyit, mintha a foglalkoztatottak számát 50 ezerrel növelnénk.) Még egy jelentősebb tétel a veszteséglistáról: a feleslegesnek ítélhető tevékenység (ha például a diplomás közgazdász kimutatásokat készít, ha a szakmunkás „anyagot mozgat" és takarít, ha az anyag, és alkatrészhibák miatt újra és újra neki kell fogni ugyanannak a műveletnek, ha a könnyen gépesíthető adminisztrációt primitív módszerekkel végzik, vagy ha például a „nagyker" és a „kisker" kétszer és kétféleképpen végzi ugyanazt a munkát), tehát az általános szervezetlenségből adódó felesleges tevékenység évente elvisz 1,7— 1,9 milliárd munkaórát, ami 800 ezer, 1 millió ember telj jes munkaidejével egyenlő. Mindezt a köznyelv „rejtett tartaléknak" nevezi és az ember eltöpreng azon, hogy vajon miért rejtett az, ami mindenki előtt nyilvánvaló? Persze vannak rejtettebb, valóban nehezen felderíthető és még nehezebben hasznosítható tartalékok, amelyek esetében — a jelek szerint — nem sokat segítenek a határozatok és a rendeletek. Az egyik legutóbbi — és nagyon jellemző — példa: a kormány az elmúlt tavasszal tárgyalta az alkalmazotti létszám csökkentéséről szóló, jó másfél évvel korábban hozott határozatának végrehajtási tapasztalatait. De azonkívül, hogy a határozat végrehajtása „folyamatban jvan" semmi érdemleges eseIményt, eredményt nem állat píthattak meg. Magyarán: az alkalmazotti létszám, a kormányhatározat ellenére, változatlanul és egyre gyorsuló ütemben növekedett, s ezt a jelenséget az érdekeltek minden lehető módon védték és magyarázták. Pedig mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy az alkalmazottak száma indokolatlanul magas, s hogy az elmúlt években legalább azt kellett volna elérni, hogy az alkalmazottak száma ne növekedjék addig, amíg munkájuk, tevékenységük nem mérhető le a hatékonyságon, a termelékenységi eredményeken. Viszont az is tény, hogy meglehetősen nehéz feladat a felesleges létszám felderítése és más helyeken, hasznosabb munkával való foglalkoztatása. Más példa: évek óta, minden közép- és hosszabb távra készült munkaerő-prognózis a segédmunkás-állomány majdani csökkenésével számol. Nem is alaptalanul: a munkaerőforrások beszűkülése, a fiatalok pályaválasztási törekvései, az egész iskolarendszer, a műszaki fejlesztés gyorsításának követelménye, s még egy sor egyéb tényező, a mai értelemben vett segédmunka visszaszorulására enged következtetni. A segédmunka azonban változatlanul tartja magát Az anyagmozgatással, a rakodással, a raktározással ma is körülbelül egymillioan foglalkoznak, akárcsak egy évtizede. A segédmunkás ma is keresettebb, mint a legképzettebb szakmunkás. És félő: a helyzet nem is változik egyhamar. Mert a munkaerőforrások beszűkültek ugyan, de az elosztás és az újraelosztás változatlanul szervezetlen. A műszaki fejlesztés meglehetősen vontatott, s egy korszerű nagy termelékenységű gép helyett még mindig olcsóbb és egyszerűbb néhány segédmunkást alkalmazni. Az iskolarendszer is — minden reformtörekvés ellenére — tömegével bocsátja ki a szakképzetlen fiatalokat, akik vagy megkaparintanak egy íróasztalt, vagy átmenetileg a segédmunkás-állományt gyarapítják. Ezek a gondok nem sorolhatók egyértelműen a vállalati szférában megoldható tennivalók közé, jóllehet — félreértés ne essék! — mindez nem jelenti a vállalatok felmentését. Csak éppen annak — ki tudja há. nyadszori — jelzését, hogy a gazdálkodási környezet, a gazdálkodás általános feltételei nemcsak befolyásolják, de alapvetően meghatározzák a vállalati magatartást. Vértes Csaba Következik: Irányelvek helyett gyakorlati segítséget. tájékoztatója Az elmúlt tanév tapasztalatairól és az új tanév főbb feladatairól tartott tájékoztatót dr. Polinszky Károly oktatási miniszter pénteken a Parlamentben. A miniszter elmondotta: pedagógusaink túlnyomó többsége az elmúlt tanévben is eredményes munkát végzett, és áldozatkészségükért, fáradságot nem ismerő lelkiismeretes munkájukért köszönetét fejezte ki. Bejelentette, hogy a közeljövőben megjelenik a pedagógus-továbbképzés új rendjével és módszerével foglalkozó utasítás, amelynek egyik legfontosabb tétele: a továbbképzés igazodjék az iskolai élet követelményeihez és körülményeihez. A továbbképzés legsürgetőbb feladata, hogy gondosan és alaposan felkészítse a pedagógusokat az 1978—79-es tanévtől fokozatosan bevezetendő új iskolai dokumentumok — tantervek, tankönyvek — használatára. Hétfőn a különböző iskolatípusok nappali tagozatán több mint 1 350 000 diáknak és hallgatónak kezdődik meg az új tanév. Az új tanévben iskoláinkban mindenekelőtt a folyamatosságot kívánjuk biztosítani. A miniszter tájékoztatót adott az egyetemi és főiskolai felvételekről is. A nappali tagozatokra az idén összesen 36 760 fiatal jelentkezett és a sikeres felvételi vizsga alapján közülük mintegy 14 ezret vettek fel. Az úgynevezett előfelvettekkel együtt közel 16 000 fiatal kezdheti meg tanulmányait. Az első gyors számítások alapján 41,5 százalékuk fizikai dolgozók gyermeke. Szeptemberi folyóiratok Tiszatáj Illyés Gyulának a Tíszatáj legújabb számában megjelent hét új verse a jelenkori magyar költészet páratlanul jelentós és izgalmas teljesítménye. Aki ezeket a verseket írta, tárgyilagosan tanulmányozta és mérte föl önmagát, a teljességre vágyót, s a szüntelenül akadályokba ütközőt. A szeptemberi Tiszatájban Szepesi Attila három verse is olvasható. Nem kétséges: bonyolult, de nem formai bravúrokban, hanem gondolatiságában összetett ez a líra. Aczél Géza Kallódások című versciklusára hívjuk még föl a figyelmet. Aczél kitűnően formált „közérzetverse" mellett Bisztray Adám, Győri László, Péntek Imre és Szálai Csaba verseit ismerheti meg a folyóiratolvasó. Száraz György a mai magyar (elsősorban történelmi) dráma jelentős alkotója a történeti témák feldolgozásáról így nyilatkozott nemrég a Film, Színház, Muzsikában: „ ... nem históriás túrkálódásról van szó.. Egy hajdani kor fölidézése „máig is elevenbe vág". A Tiszatáj új számában Worafka tanácsos úr című televíziójátéka jelent meg. Érdekes válogatás készül a Szépirodalmi Kiadónál Tömörkény István műveiből. A kötetet Vas István állítja össze, az utószó — melyet e számban olvashatnak — is az ő tollából származik. László Gyula Levelek a régészetről című sorozatának második részében — többek között — a „középkor hétköznapi emberéről" ír. A hetvenéves Balogh Edgárt, „a kelet-európai realizmus következetes képviselőjét" köszönti a Tiszatáj szeptemberi száma több nagyszerű írással. A Kelet-európai Néző című rovat folytatja azt a sorozatot, amely több mint egy éne indult a folyóirat hasábjain. A magyar irodalom külföldi fogadtatását ismertető sorozat most az utóbbi öt-tíz évben orosz nyelven megjelent magyar műveket összegzi. (A cikk szerzője Bagi Nagy István.) Hasonló vállalkozás A magyar irodalom fogadtatása Észtországban című munka, Mary Toming írása is. Kiss Dénes a rokon népek irodalmának jó ismerője a huszadik századi észt lírát bemutató, az Európa Kiadónál megjelent kötetet ismerteti. „A Viharsarok kemény szavú írója most epébe és mézbe mártott tollal írta meg századunk első felének magyar provinciáit, a felvidéki Lévától Óbudáig." — írja Funk Miklós Féja Géza Sűrű, kerek erdő című kötete kapcsán. A kritika rovatban bírálatot olvashatunk Páskándí Géza, Horváth István, Rákosy Gergely új könyveiről. Két csehszlovákiai magyar művet bírál Görömbei András. Kása László Bakos Istvánnak a Gyorsuló idő sorozatban megjelent könyvét (Éhe kenyérnek ...). Makk Ferenc pedig Kristó Gyulának a Magyar História cimü sorozatban napvilágot látott munkáját (Az Aranybullák évszázada) ismerteti. Kisa Lajos könyvét (Az esztétikum keresése) Seres József értékeli. A Gyulai Várszínház idei évadjáról (Keresztury Dezső Nehéz méltóság és Illyés Gyula Dániel az övéi között című müvének bemutatójáról) Annus József írt kritikát. A Tiszatáj szeptemberi számában Csikós András rajzait láthatjuk. rr Kincskereső Két hónap szünet után, az iskolai könyvekkel és füzetekkel együtt megérkezett az általános iskolásokhoz a Kincskereső szeptemberi száma is. Beszámol a folyóirat legfontosabb nyári eseményéről, a zánkai Kincskeresőtábor munkájáról, közöl néhány ott született gyerekverset, rajzot is. Az új úttörőév kulturális feladatainak megoldására, A művészet vándorútján akcióra hívja és várja a gyerekeket egy felhívás, s ezen a vándorúton jó barát, útitárs kíván lenni a folyóirat A Kincskereső ezúttal is sok szép verset kínál a fiataloknak. Olvashatják Kormos István, Benkö Attila. Kiss Anna, Szöllősi Zoltán, Pákolitz István, Tornai József, Garai Gábor és Iván Cancv verseit Sánta Ferenc, Vidor Mildas éa Tőke Péter elbeszéléseit. Folytatódik Janikovszky Eva és Réber László groteszk-rajzos sorozata Az úgy volt.melynek további darabjai a folyóirat következő számaiban jelennek majd meg. A Kincskereső ezúttal az egyik legtehetségesebb fiatal festőnél, Kiss Benedeknél tett látogatást, s a beszélgetés mellé két Benedek-verset is kapnak az olvasók. A Könyvek között rovatban nagy és jeles írók és költők emlékeznek gyermekkori olvasmányaikra, az Edes anyanyelvünk rovatban Szende Aladár ír a jelentéstapadásról. Sebő Ferenc két megzenésített Weöres Sándor versének, a Galagonyának és a Tekereg a szélnek kottáját is megtalálhatják a lapban az olvasók. A szeptemberi számot a még főiskolás, kiváló tehetségű grafikus, Stetaaamts Péter késsi tette.