Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-03 / 208. szám

Péntek", 1976. szeptember 3. 5 kulcsproblémája Munkaerő-tartalékok — útközbon (4.) Az elmúlt őt év egyik leg. fontosabb tapasztalata, hogy a gazdálkodás mai feltételei között, a munkaerőforrások beszűkülése önmagában nem váltja ki az ésszerűbb vállalati munkaerő-gazdálkodást. Mi több: ebben az időszakban a vállalatok úgy „alkalmazkodtak" az erŐ6en csökkenő munkaerő-kínálathoz, hogy ínég jobban növelték a keresletüket. De megkockáztatnám: ezért nem. csak — s talán nem is elsősorban — a vállalatok hibáztathatok. Igaz: számolni kell az úgynevezett — és sokat ostorozott — „helytelen vállalati szemlélettel", a konzervatív vállalati magatartással. De nem szabad megfeledkezni egyéb tényezőkről; arról például, hogy a vállalati bér- és jövedelemszabályozási rendszer a legutóbbi időkig lényegében az 1967—69-es állapotoknak megfelelően működött s ez alapvetően befolyásolta a vállalati munkaerő-gazdálkodást. Tekintsünk most el az átlagbérszabályozás előnyeinek és hátrányainak aprólékos méricskélésétől, s annak boncolgatásától is, hogy a különböző bérszabályozási fonnák, ösztönzési módszerek esetleges korábbi alkalmazása mennyit segíthetett volna a munkaerőgazdálkodás korszerűsítésén. Ma már tény: az átlagbérszabályozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a vállalati létszámgazdálkodáson s mindenre ösztönözte a vállalatokat, éppencsak a munkaerővel való takarékos, ésszerű gazdálkodásra nem. De ne feledkezzünk meg egyéb, úgymond „apróságokról" sem, amelyek hosszú évek alatt szintén nem a legkedvezőbb irányba befolyásolták a sokat emlegetett vállalati magatartást. Gondolok például arra, hogy nem is olyan régen, alig néhány éve, az átlagosnál magasabb színvonalú szociális ellátást nyújtó vállalatok egyrészt követendő példaként állíttattak a közvélemény elé, másrészt kárhoztatnivaló munkaerő-csábítókként ítéltettek el, abban az esetben, ha szociális tevékenységüket — nagyon is önös és érthető szempontoktól vezettetve — közhírré tették. Vagy gondolok azokra a szórványos és félénk kísérletekre, amelyek a vállalati létszám belső átcsoportosításával voltak kapcsolatosak, vagy éppen bizonyos létszámfeleslegek megszűntetésével próbálkoztak s aztán gyorsan beleütköztek azok értetlenségébe és ellenállásába, akik előtt egyedüli és kizárólagos szempontként lebegett a teljes foglalkoztatottság jelszava és akik közül sokan, a mai napig is képtelenek fölfogni, hogy a teljes foglalkoztatottság megteremtése és fenntartása nem a vállalatok, nem a munkahelyek, hanem az állam feladata. A létszámgazdálkodással és általában a munkaerő-politikával kapcsolatos vállalati magatartást befolyásoló tényezők közül — meglehet: önkényesen — a már-már parttalan méretű fluktuációt tartom a legfontosabbnak. És gyorsan hozzáteszem: a amelyben a munkaerő spontán, befolyásolhatatlan és jószerével ellenőrizhetetlen mozgása tág teret kapott A társadalmilag nem szükségszerű munkaerőmozgás összes költsége — tehát a népgazdaságot ért közvetlen anyagi kár — már a hetvenes évek elején is meghaladta a 3 milliárd forintot. Egy-egy nagyobb vállalatnál, évente több millió forint veszteséget okozott a munkaerő-fluktuáció, s amikor az ebből származó károkat bizonyos nagyvállalatok már elviselhetetlennek minősítették és egymással szövetkezve radikális intézkedéseket hoztak a fluktuáció csökkentésére, akkor megintcsak bizonyos körök, bizonycwfajta értetlenségével és tiltakozásával találhatták magukat szemben. Mondván: nem lehet korlátozni a szabad munkavállalás jogát. (Megjegyzendő: ezek a próbálkozások, kicsiben és a helyi viszonyok figyelembevételével, kísértetiesen hasonlítottak a mai — és országosan érvényes — kötelező munkaerő-közvetítéshez.) Az egyre nagyobb méretű fluktuációnak volt azonban egy másfajta — s a közvetlen anyagi kárnál talán sokkal súlyosabb — következménye is. Az emberek tekintélyes része ugyanis állandó — és többnyire csak személyes indokkal okolható — mozgásban volt (Mert kedvezőbb körülmények kőzött akartak dolgozni, mert többet akartak keresni, vagy egyszerűen csak azért mert unták a munkahelyüket...) E mozgás mértékét, nagyságát könnyű volt — különböző ígérgetésekkel — fokozni. S miközben sokan jöttek és mentek, kiléptek és beléptek, rövidebb távon és vállalati szinten valahogy elmosódtak az általános munkaerőhiányra utaló tények és jelek. Jutott ls, maradt is. Ha valaki kilépett, helyére rendszerint másvalaki jelentkezett, a vállalati létszám — bár a fluktuáció miatt sokat kínlódtak — valahogy azért mindig megvolt. S mert a vállalati munkaerőgazdálkodás többnyire csak az aktuális tennivalókra, a rövidebb távra szóló feladatokra figyelt (ez is jórészt a „szoktatáson" múlott, mert sokáig, még a legnagyobb, a népgazdasági szempontból különösen fontos beruházásoknál sem vizsgálták komolyan, hogy honnan és hogyan lesz majd kellő számú ember az új gyár működtetéséhez), szóval, mert munkaerő-szempontból inkább csak máról holnapra gondolkodtunk, a munkaerő társadalmilag szükséges mozgatása gyakorlatilag ismeretlen volt. A kívánatos — és tervszerűen alakított — munkaerő-mobilitás helyett kizárólag a spontán fluktuáció jellemezte a „munkaerőpiacot". A feltételeket a munkavállalók diktálták, a munkáltatók — irányító hatóságaikkal együtt — kénytelen, kelletlen alkalmazkodtak ezekhez a feltételekhez. S mert ez éveken át így volt, nyilvánvaló, hogy — az ugyancsak éveken át jelzett — belső munkaerőtartalékok mobilizálása, hasznosítása, nem automatizálható, nem könnyen megoldható feladat Annak ellenére sem, hogy az elmúlt öt évben, az ipar, a tervezett létszámnövekedés egyharmadával teljesítette az eredetileg tervezett termelési tervét Vértes Csaba Következik: Elrejtett milliárdok. szerencsét! Ismerősen cseng ma már a bányászköszöntés Szegeden és a környező alföldi vidéken is. A szénhidrogénmedence dolgozói, az olajbányászok, amikor föltárták a szegedi mezőt, egy csapásra változtattak a tájon, s Szeged hagyományos iparszerkezetén is. Már nem tűnik újdonságnak az sem, hogy a móravárosi családi házak szomszédságában fúrótorony kémlel a Belváros felé, vagy a homoki tanyavilág kútgémjei mellett acélszerkezetek zömmögnek. Egyik legfontosabbá vált nyersanyagot és energiaforrást hozzák a felszínre az olajbányászok. A mi szűkebb pátriánk örömmel fogadta a „Jó szerencsét!" köszönő embereket, s az itt lakók közül is egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Soksok régi olajbányász szakember vált szegedivé és szegedi olajbányásszá. Így van ez az élet rendjén is. A szegedi szénhidrogénmedencében több ezer ember szorgoskodik, hogy a mélyben szunnyadó olajat és földgázt előbb megtalálja, majd kitermelje. A kormányzat is jelentős anyagi támogatást nyújtott, hogy mielőbb korszerűvé váljon a szegedi olajmedence, és a termelés zavartalanul meginduljon. Több mint 6 milliárd forintot költöttek kutakra, berendezésekre, műhelyekre, csővezetékekre és természetesen a dolgozó ember körülményeinek jobbá és szebbé tételére. Az algyői területen épült ki az olajbányászok központja, modern étteremmel, fürdőkkel, öltözőkkel, orvosi rendelőkkel, s természetesen korszerű munkahelyekkel. Ezer szegedi olajbányásznak építettek lakást. A mai, energiában és nyersanyagokban szűkös és drága világban, különösen hazánkban igen lényeges, hogy minden rendelkezésünkre álló lehetőséget és ásványi forrást kiaknázzunk. A szegedi medence dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy a rájuk háruló feladatokat teljesítsék. Több mint 1 millió tonna kőolajat és 3 milliárd köbméternél több földgázt adnak a népgazdaságnak évente. Részben eredményeiknek, szorgalmas munkájuknak ls köszönhető, hogy a hazai energiamérlegben a szénhidrogének aránya meghaladta a 60 százalékot, s környezetünkben is alig találni már olyan lakást, vagy üzemet, ahol a vezetékes, vagy a palackos gázt ne használ, nák. A társadalom ls elismeri az olajbányászok erőfeszítéseit. A kitüntetett vállalatok és dolgozók sorából sohasem hiányoznak az „olajosok". A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat az elmúlt ötéves tervidőszakban végzett kiemelkedő munkájáért az idén elnyerte a Minisztertanács és a SZOT Vörös zászlaját, s a szocialista brigádok közül a dorozsmai feltárók legjobb kollektívája, a Münnich Ferenc nevét viselő műszerészcsoport elnyerte a Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetést, amely a szocialista brigádmozgalom, a munkaverseny legmagasabb kitüntetése. Az Állami díjas főfúrómestert, Vad Jánost is a szegediek között köszönthetjük. Az idei bányásznapon ujabb munkasikereket mondhatnak magukénak a szegedi mendence dolgozói is. Ma adják át a rendeltetésének a móravárosi ötödik termelőkutat, s ha talán hihetetlennek is tűnik, de a szegedi olajbányászok közül száznál többen már a törzsgárdajelvény ezüst fokozatát vehetik át. Bizony, telik az idő, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy a tápéi termelőszövetkezet földjén a felszínre buggyant az első csöpp szegedi kőolaj. További munkaslkereket. és „Jó szerencsét!" minden olajbányásznak. Gazdagh István Önálló műsor Intorjú Döme Lászlóval Tél éve a rádió Gondolat című irodalmi műsorában jelentkezett először Péchy Blanka színművésznő és Deme László nyelvészprofesszor Beszélni nehéz című „rovata". Hat hónap alatt kinőtte kereteit, s Péchy Blanka rádióújságbeli írását idézve „Adj a tótnak szállást, kiver a házból" — mától önálló műsorként jelentkezik 17 óra 5 perckor a A cél kiválasztása Üj film Kétrészes színes szovjet film. Forgatókönyv: Danylil Granyin és Igor Talankin. Rendezte: Igor Talankin. Fényképezte: N. Ardasnyikov. Zene: A. Snyitke. Főszereplők: Szcrgej Bondarcsuk, Szergej Jurszkij, Irina Szkobceva, Innokentyij Szmoktunovszkij, Georgij Zzsnov, Mihail Uljanov, Alla Gyemldova. Amerikai és szovjet katonák találkoznak 1945. április 23-án az Elbánál. A folyó egyik oldalán sarló-kalapácsos zászló, másik oldalán amerikai lobogó. Egy szovjet katona aknát észlel a sebes sodrású folyóban. Érte megy, kiderül, hogy egy földgömb. Vállán hozza ki a partra. E kimerevített képre vetül a kétrészes szovjet film címe: A cél kiválasztása. Az ért- vagy az ellen nagy dilemmáját érzékelteti ez a jelképes mozzanat. Mert ennek a filmnek középpontjában az atom áll. Az atombomba, mely Hirosimában 1945. augusztus 6-án a tudomány eredményét az ember ellen használta fel, holott van egy másik célja: az atomenergia békés célokra való felhasználása. , , , Igor Talankin dokumentuvallalatok legföljebb csak mokra épülő krimuzgalmasj| hozzájárultak ahhoz a gaz- I sagú filmje a második vitt dálfcoclá6i ._ időszak azon momentumait idézi, melyeknek középpontjában azok a tudósok állnak, akik Németországban, Amerikában és a Szovjetunióban az atomkutatás szolgálatában állnak. Megjelenik a filmen Ottó Hahn, Heisenberg, von Laue, Niels Bohr, Oppenheimer és a szovjet atomkutató munka irányítója, Korcsatov. Talankin, a rendező nagyszerűen él filmjében a montázs technikával. az idősíkok egymásra vetítésével. így végigkísérhetjük 1940-től 1947-ig azokat az eseményeket, amelyek a világon az atomenergia kutatása körül zajlanak. A film első része a Hirosima elleni atomcsapással indul. A pusztítás megdöbbentő, jelképes erejű képsorai többször visszatérnek a filmben, hol valóságként, hol félelmetes vízióként. Az alkotók nem kitalált eseményeket és jellemeket férceltek történetté, hanem a rendelkezésre álló gazdag, szakatlan drámaisággal telített történelmi anyagból építettek szinte deketívhistóriák izgalmasságával vetekedő dokumentum-játékfilmet. Alkotásuk lényege a tudósok jellemének pszichikai elemzése és a történelmi események bonckés alá vétele. A mas tudású, kimagasló tehetségű, rendkívüli tudósai, akiknek a legkiélezettebb helyzetekben adódott a nagy emberi dilemma: az emberiségért vagy az emberiség ellen. A film alkotói számára fontosabb tehát a tudósok munkájának morális, politikai oldala. A film főhőse. Kurcsatov akadémikus nagyszerű tudós, kiemelkedő államférfi, aki életét teszi fel a Szovjetunió atomhatalmának megteremtésére, mert tudja, hogy ez a munka a világbéke egyik záloga. Éppen ezért hordoz nagyszerű humanista gondolatokat A cél kiválasztása című szovjet film. mely megajándékozza a nézőt néhány kiemelkedő színészi alakítással. Elsősorban a Kurcsatovot megszemélyesítő Szergej Bondarcsuk. szerepformálását kell kiemelnünk, aki minden külső effektus nélkül, visszafogottan, szinte befelé játszva tárja fel előttünk e nagyszerű ember belső életének, gondolatainak jelentőségét, fontosságát. A cél kiválasztása olyan film, mely nemcsak történelmi lecke valamennyiünk számára, de példa az emberi helytállásra, s figyelmeztet, hogy életünket jó cél szolgálatába állítsuk. Ui., Kossuth adón. A kéthetenkénti műsor közbeeső hetének keddjein pedig az adások ismétlésére kerül sor. Deme Lászlótól, a nyelvtudományok doktorától, a JATE tanszékvezető egyeteml tanárától, a Kincskereső főszerkesztőjétől, e műsor egyik szülőjétől kérdeztük, mi az oka e népszerűségnek. — Természetesen elsődleges oka nemzeti beszédkultúránk fontossága. Az önálló műsoridőt nem mi, hanem a műsor képviselte ügy kapta. Ügy indultunk a Gondolat keretében, hogy öt-hat perces műsorainkkal. játékunkkal próbáljuk alakitani, formálni beszédkultúránkat. Ezt az öt-hat percet rendszeresen túlléptük méganynyival. A gondolatok, a feladatok fontossága szorított bennünket, az nyújtotta a műsoridőt. Az adás időpontja eddig mindig a Tv-híradó alatt volt. Az emberek választásra kényszerültek, vagy a híradót nézték, vagy a Gondolatot hallgatták. Most nagyszerű időpontban, 12 perces önálló műsorral jelentkezhetünk kéthetenként. Az időpont azért megfelelő, mert 5 órakor már az emberek nagy része otthen tartózkodik, s még nem kapcsolta be a televíziót Az önálló műsor azért is jó, mert a kéthetes időtartamban a megfejtéseket is fel tudjuk dolgozni. — Kedden indult a televízióban egy új beszédművelő műsor, a Szépen, jól, magyarul... — örülünk a televízióban megindult beszédművelő műsornak, mely elsősorban beszédtechnikai ismeretekkel gyarapítja a nézők felkészültségét Biztosak vagyunk abban, hogy a televízió és a rádió e két műsora segíti, kiegészíti egymást, hiszen mindkettő azonos céllal született. —A változás hordoz-e magában új terveket, lehetőségeket? — Tervek mindig vannak. A Gondolat keretében létrejött műsorunk bebizonyította léte értelmét, ezt szeretnénk önálló műsorként is folytatni, ezt igyekszünk gazdagítani. Várjuk a hallgatók megfejtéseit, véleményét. Bízunk benne, hogy az érdeklődők tábora mindig szélesedik és aktivizálódik. T.U A Magyar Numizmatikai Társulat jubileumi közgyűlése Idén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját a Magyar Numizmatikai Társulat. Ebből az alkalomból rendkívüli közgyűlést tartottak csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián. Csillag Ferenc, a társaság elnöke ünnepi beszédében szólt az éremgyűjtéssel tudományosan és amatőr szinten foglalkozó szakembereket egybegyűjtő társaság történetéről, s a legújabb eredményekről. A társaság jelenleg 530 tá-, kot ssx&áL » nak mindenkit, aki a numizmatika iránt érdeklődik. Az ünnepi közgyűlésen adták át a társaság emlékérmét Huszár Lajosnak, a nemzetközi szaktekintélyű tudósnak, a Numizmatikai Közlöny szerkesztőjének. A jubileumi év kiemelkedő eseménye lesz a szeptember 13-án Varsóban kezdődő nemzetközi numizmatikai szimpózium, amely szeptember 16-tól 18-ig Budapesten folytatja majd munkáját.