Délmagyarország, 1976. szeptember (66. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-17 / 220. szám

Péntek, 1976. szeptember lf: 7 Betörők a bíróság előtt Együttesen és folytatólago­san, bűnszövetségben elkö­vetett betörések miatt ke­rült a vádlottak padjára Korom István 22 éves, Öpusztaszer. Pitricsom 585., Tóth Albert 21 éves. Öpusz­taszer, Pitricsom- 587., Raj­nai Ferenc 23 éves, Sándor­falva, Ady Endre utca 17, és Gercsó László 35 éves, Algyő, Kassai utca 37. szám alatti lakos. Korom, Tóth és Gercsó eddig büntetlen elő­életű volt. Rajnait a szegedi járásbíróság 1973-ban már elítélte súlyos testi sértés és garazdaság miatt. Korom, Rajnai és Gercsó az algyői vasúti híd felúji­lási munkáin dolgoztak együtt. Tóth gyermekkori barátja volt Koromnak. Munkájukból adódóan is­merték a környéken dolgo­zó vállalatok telephelyét is. Korom elhatározta, hogy odahaza barkácsműhelyt rendez be. Az ahhoz szüksé­ges felszereléseket munka­helyéről akarta „beszerezni". Tervét közölte Tóth Albert­tel, aki azt helyeselte. Elő­ször egy villanymotort lop­tak el. Később csatlakozott hozzájuk Rajnai és Gercsó, ezt. követően a bűncselekmé­nyek sorozatát követték el, rendszerint mindig a hét végén és az éjszakai órák­ban. A betörések színhelyére Korom személygépkocsijával mentek. Betörtek a Hídépítő Vál­lalat építésvezetősége algyői telepére, ahonnan több ezer forint értékű szerszámot és gépi berendezést vittek eL Jártak az Üt- és Vasútépítő Vállalat algyői - ipartelepén. Leszerelték és elvitték a vil­lanymotort az aszfaltkeverő és zúzalékszállító gépről. Többször is betörtek az ATIVIZIG dóc-erzsébeti szi­vattyútelepére. Feltörtek a Csongrádi sugárút végén egy, lakókocsit, amelyből rádiót, körszivattyút, szerszámkész­letet vittek el. A Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazda­ság kisteleki erdészetének ópusztaszeri csemetekertjé­nek raktárába két alkalom­ma'. is betörtek. Feltörték a Szeged és Környéke Vízgaz­dálkodási Társulat szerszá­mos kocsiját, az algyő—irma —lúdvári csatorna partján dolgozó kotrógépről elvitték a kompresszort. A Ganz­MAVAG algyői telepéről vil­lanyfúrót és szerszámokat loptak el. Elektromos kézi köszörűt, 80 kilogramm gu­miszőnyeget és egyéb értéke­ket tulajdonítottak el a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szegedi üzemének egyik lakókocsijá­ból. Gépkocsit törtek fei Hódmezővásárhelyen és aa Algyői úton, illetve az autókról leszerelték a hátsó kerekeket. Dócon egy dűlő­úton hagyott két munkagép­ről értékes alkatrészeket sze­reltek le. Amerre csak jár­tak, mindenütt jelentős ká­rokat okoztak. A szegedi járásbíróság Ko­rom Istvánt halmazati bün­tetésül 3 év börtönre ítélte Mészszállítás konténerrel és 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Tóth Albert büntetése 2 év bör­tön és 2 évre eltiltás a köz­ügyektől. Rajnai Ferencé I év 10 hónap szigorított bör­tön és 2 évre eltiltás, Ger­csó László büntetése 1 év 2 hónap börtön és 2 év el-i tiltás a közügyek gyakorlá­sától. Ügyüket fellebbezés foly­tán tárgyalta a szegedi me­gyei bíróság. Megállapította, hogy a vádlottak a soroza­tos betöréssel több mint 250 ezer forint kárt okoztak, amelynek csak egy része té­rült meg. A szegedi megyei bíróság Korom István bün­tetését 4 év szabadságvesz­tésre súlyosbította és 10 ezer forint értékű vagyonelkob­zásra ítélte. A büntetést szi­gorított börtönben kell le­töltenie. Tóth Albert bünte­tése 3 év szabadságvesztés, Rajnai Ferencé 2 év 6 hó­nap. Gercsó László bünteté­sét 2 év szabadságvesztésre súlyosbította a másodfokú bíróság, amely egyebekben helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét. Mind a négy vádlott esetében jogerős az ítélet , « tflv'.wi... -x * ­Kisiparosok telefoniigyeleti gyorsszolgálata hétfőtől péntekig 8—17 óráig 12-255 tel.: 17—20 óráig 12-198 tel. szombaton 8—12 óráig 12-255 tel. 12—18 óráig 12-198 tel. Moszkva­Moszkva X. 6—16-ig repülővel és hálókocsival Elhelyezés: Ifjúsági szállodában. ."**..' Részvételi dí j : 2850,— Ft + 30,— rubel zsebpenz. Weimar—Erfurt IX. 23—28-ig gyorsvonattal fi'rrrafsK'oéá'Tis' Az Ajkai Timföldgyar évente 70 ezer tonna meszet használ fel a timföld gyár­táshoz, s ennek döntő több­ségét a Dunai Cementipari Művektől Vácról szállítja. Eddig igen sok gondot oko­zott a mész kirakása, üzemen belüli szállítása, egyrészt mert nehéz fizikai munká­val járt, másrészt az egész­ségre is ártalmas. Az ajkai gyár és alumíniumkohó szakemberei kidolgozták a konténdres mészszállítás módszeréit, s ezeket még az idén bevezetik. A tíztonhás konténerek gyártására a Magyar Hajó ós Darugyár váci gyáregysége vállalko­zott. Rt Elhelyezés: Interhotelben. Részvételi díj: 1610,— Ft + 40.— márka zsebpénz. Jelentkezés és felvilágosítás: EXPRESS Utazási Iroda, Szeged, Kígyó u. 3. Telefon: 11-792. 11-095. KÉNYELMESEN, GYORSAN, MÉLTÁNYOS ÁRON ADHATJA EL HASZNÁLT KOCSIJÁT E; 3 IIIITI cur -NÁL Ma már nem érdemes Budapestre utazni. Keresse fel a lakóhelyéhez legkö­zelebb eső Merkúr telephelyet! Nem kell naphosszat a piacon állni, vagy apróhirdetéseket feladni. A Merkúr várja az ön használt ko­csiját. Tapasztalt szakemberek vizs­gálják át az autóját és reális árat állapítanak meg. A vételárat azon­nal kézhez kapja. Ha ön kívánja megszabni a kocsijának az árát, a Merkúr bizományban is átveszi a kocsit. GYÖR. MISKOLC. Lórántffy Zs. u. 49. BUDAPEST KECSKEMET DEBRECEN PÉCS* , „ BÉKÉSCSABA SZÉKESFEHERVAR SZEGED SZOMBATHELY ÖN CSAK BEHOZZA KOCSIJÁT ÉS ELVISZI AZ ÁRÁT! APRÓ/ * HIRDETESEK ADÁSVÉTEL Kiadó 19 db választást malac. Fodortelep, Ig lói u. 6. 1973-es kiadású, 3200-as automata FIAT eladd. — Érd.: du. Csuka u. 4. X Grundja eredeti tárcsás magnetofon Juuoszty szovjet kis televízió, ak­kumulátorról és hálózat­ról mllködó, eladó. Ér­deklődni: Egressy B. u. 10.. emelet. X Deszka garázs és ablak eladó. Sárvárt te lep. Szabadkai út S'B. z 15 nagv levelű fllodend­ron eladó, közületnek la megfelel. Alsóváros. Bo­smrkanysztget u. 39. X sürgősen eladó S 110 L. 25 000 km-rel. Érdek­lődni lehel: Gyapjas P. u. 14. X Zsiguli kitűnő áliapol­ban eladó. Kisebb kocsit beszámítok. Lábápoló szalon, Gogol u. 3. t> I. pe. Sebészeti KI1­ntka 10 kg feletti kutyá­kat vásáré!. X Ebédlő- 5 hálóbútor, ragvméretü velencei tü­kör. Lanberger—Glosa rongora eladó. Megte­kinthető: szeptember 20­án. 10-16 óráig. Szeged, Dózsa György u. 3/B. földszint. x NDK sport babakóoal el­adó. Retek u. 37., III. A 7 db 7 m hosszú 15—30 egészséges bontott geren­da eladó, krd.: Orosal. lengyel u. 5/B. Du. 5 órától, vasárnap egész nap. Kiadó heverő. székek, ssztsl, farostlemezek. — Bimbó u. 1. Dugonlcs­tometőoéá. Családi okból eladó mű­szaki vizsgáztatott FI­AT 500-as (25 ezer kp.) ás 350-es Java. Érd.: vasárnap S—12 óráig. — Szeged-Felsóvároe 118/1. B, II. 5. I Elad. kézi meghajtású betegtolókocsi új álla­potban. Érd.: Dugonics tér 11., fizt Du. 18-20 óráig. Eladó új állapotban vl­kendbódc. újszeged, Ha­ladás tér 10. Kiadó 3011-es Zetor. Kálmány Lajos u. 6., I. •m. ÚJ hullámpala eladó, újszeged, Derkovlts fa­sor 59 Fehér 1300-as Lada el­adó. Karikás Frigyes n. 11. Renault 10 friss műsza­kival, eladó, CX frsz. ­Érd.: délután. Szégéd. Közép fasor 82 ZB-s Skoda eladó. Odesz­szai krt. 23/A. Váczl. — Érdeklődni: 16 órától. Nagyméretű konyhabútor és előezobafal eladó. Ssi­várvány u. 31. Kis Weltmelster orgona. 50 W-os Tesla erősítő hangfallal eladó. Ifj. Du­dás János tjllés, Petőfi­dűlő 31. Eladó hőcsővee olajfcály­ha, modern konyhaszek­rény, kétrésaes babako­csi. Érd.: Petőfitelep. Május 1. u. 88. Ksrbidoa lánghegesztő, hegesatötranszformátor eladó. Teréz u. 13. Nagyméretű tégla. be­ton áthidaló, padláslép­cső. ajtók, ablakok el­adók. Szeged, Egreesy B. U. 48. Használt cserép, kétfal­cos. melegégyl ablakok, cement vályúk eladók. Pálíy u. 60. Héra-égő eladó. Érd.: aZ esti órákban. Teleki u. 7/A„ Hl. 13. Tel.: 16-317. üj szovjet elektromos szamovár eladó. Móra u. 37. Tel.: 11-871. Eladó szép francia por­celán étkészlet, rekamié, eezlon. szekrény olcsón. Antik tükör, matrac, madonnakép szép rámá­ban. Érdeklődni: Pacsir­ta u. 13/B. Délután. Eladó príma olajkályha, 2 db 200 literes olajhor­dóval József A. sgt. 10. fszt. 3. Érd : szombat­tól, Stölóprés darálóval együtt eladó. Debrecenl­né Szatymaz, n. ker. 90. Új Camping-kerékpár el­adó Clm: Szeged: Háló u. 5/B. NDK mély babakocsi el­adó. Garázs kiadó. Bér­kert n. 30. Központi fűtéshez VI­nylsztó kazán eladó. Pe­tőfi sgt. 73. Olajkályhák. 750 literes boroshordó eladó. Ba­rát. ú. 18/B. 200-as Diesel Mnrcedesbe való motor eladó, újsze­ged. PllUctl Kálmán u. 83 B. IT rendszámú Zmporozsec 1 éves műszakival sür­gősen eladó. Tarján 11. ép., A lh., I. em. 7. NDK gyermek sportkocsi és autóba való btzton­ságl gyermekülés eladó. Érd.: Veszprémi Károly, Rózsa u. 8. 2 db ú.l üveges átjáró­ajtó és 200 literes olajos­horrfófc eladók. Sándor u. 33. 220 V-os hegesztótrafó alkalmi áron eladó. Kls­kundorozsma. Felszaba­dulás U. 24 ALBÉRLET 1 nagy szobás lakrész, szépen berendezett, ki­adó igényesnek (2 -sze­mély), asonnal ls, csa­ládi okok miatt. Petőn Sándor sgt. 40., C épü­let, IV. emelet, 4, ajtó. Házaspár szoba. kony­hás albérletet keres böl­csődés gyermekkel. — ..Azonnal 1693" jeligére a Sajtóházba. Másfél szobás üres la­kást bérelnék, érájénls­1 okkal „Azonnal 1914" Jeligére a Sajtóházba l Központi fűtéses szoba albérletbe kiadó, diák­lány részére Tápé. Iker út 8. Szerény, nyugdíjas ess­szony albérletet kaphat Paprika u. 59. Központi vagy gázfűté­ses. független. bútoro­zott albérletet keres jó­zan életű férfi. ..Októ­ber 1. 22 152" jeligére á Hirdetőbe. Háznspár két klegyer­mekkel albérletet keres. „Sürgős 22 188" jeligére a Hirdetőbe. Fiatal házaspár egy kis­gyermekkel szoba, kony­hás, esetleg fürdőszobás albérletet keres. „Októ­ber 1-től 1858 Jeligére a Sajtóbizba g Középkorú műszaki dol­gozó férfi külön bejára­tú bútorozott albérletet keres „Egyedül 23 208" jeligére a Hirdetőbe L A K A S Kicserélnem szegedi, 3 szobás. ebédlöfülkés, összkomfortos, gázfűté­ses. balkonos, tanácsi la­kásomat hasonló kecske­métiért. Ajánlatokat: „Október 1904" Jeligére a Sajtóházba. X Elcserélném belvárosi. 3 szobás. összkomfortos, IQ. emeleti, étkezórülkés. gázfűtéses Iák ásom ha­sonló vágy 1-2 szobáéra. „Első emeletig 1910" jel­igére á Sajtóházba. ' Elcserélném belvárosi, földszinti. nagyméretű, háromszobás, összkom­fortos. tanácsi lakásomat kétszobásra. Válaszokat: „össze! 1874" jeligére s 3 szabás, loggiás lakás eladó. Kösóp fasor 5/B, IV. 14. Társa, bál-építkezéshez társaka' keresünk, köz­műves utca „Jól építünk 1878" jeligére a Sajtó­házba Szeged-belvárssf, 80 mt gázfűtéses, két és fél szobás, tanácsi lakáso­mat vidéki, vagy szegedi kisebb lakásra cserélem Térítést kérek „Tágas 22 164' lengére a Hir­detőbe. Belvárosi egy szobámat e.lozeré'-Ttém t és fél seo­bás összkomfortért. — ..Megegyezünk 23 138" lellgére a Hirdetőbe. Tarjánl. másfél szobás, III. emeleti, tanácsi la­kásom elcserélném szo­ba-konyhásra. „Térítés 22 140" jeligére s Hir­detőbe. Szentesi, kétszobás, össz­komfortos, gázfűtéséé, tanácsi lakásomat elcse­rélném snzgedt hasönló­ra. „őszt csere 22 130" jeligére a Hirdetőbe. Odesszai 2+fél izobár szövetkezeti lakásunkat eladnánk, zagy magán­házra. esetleg házrészr­elcsetélnóDk. „Újszeged 23 128" JellséTe s Hir­detőbe. Elcserélném udvari, régi bérű, fslújltott szobs, konyha, spájz, előszobás, szép, világos lakásomat hasonlóra. Minden meg­oldón érdeke' Farkasné. Párizsi krt. 28. INGATLAN IjssegeSeo kétszobás, ballon társasbáarásx el­adó. Érdeklődni: délután. Egresay B. u. 18., eme­let. X Gazdálkodó, céljaira al­kalmas tanya (fél rész, vagy egész) melléképü­letekkel. gyümölcséével eladó. Szatymaz, EH. ker. 17. rvtlmaezállásl vonst­megauótól 5 perc.) Mag­tekletfcMő bármikor. Magáaháe eladó vagy tanáoslra cserélhető. — Szöreg, Magyar utca 137. x Kétszobás. összkomfor­ton. beköltözhető, belvá­rosi lakás-ingatlanrész eladó. Érdeklődni: Bár­ka u 7. Este 5-7 óra között . x Gyálaréten, Apáthy ü! 3/B alatti telek, terv­rajzzal. építési enge­déllyel, téglával eladó. ­Érd.: du. a helyszínen X Hadé kis magánház. Pe­töfttelep, Dalos u 9 Újszegeden kétszobás családi ház sürgősen el­adó, vagy két garzonra cserélhető Kétszintes társasház építésére is al­kalmas. „Terv Is van — 23 135" jeligére a Hir­detőbe. Felióvárse, Dankó "písta u. l/A számú házrész, szoba, konyha, spájz el­adó. Újszegeden 2 szobás magánház 500 n-ól kert­tel. melegházakkal, be­tegség miatt eladó. Ki­sebb kertes vagy kert nélküli házért elcserél­hető, némi fizetéskönnyí­tés lehetséges Érd.: Batthyány u. 10 Kizpé­ter. 3 szabás, komfortos ma­gánház 400 n-öl telken, családi okok ml&té, el­adó. szőreg belterületén, Petőfi n. 15. Érdeklődni: ugyanott mindennap 3 órától, szombat, vaeár­nap egész nap. Eladó Sándorfáivá. Sza­porhegy 41. számú ház 1/3 része, bontásra, sür­gősen. Érdeklődni: Csongrádi sgt. 107. Beköltözhető magánház eladó. Petőfitelep. Ben­czúr u 7d, Érdeklődni: Csaba u. 74. x Belvárosi, kétszobás, kertes magánház, taná­cs! Ízkáecserével eladö. Érd.: 9 órától Lengyel Sándor utcában,. a Nagy­körút és a Kecskeméti utca küzdött szakaszon magánház nagy pincével, garázzsal eladö, 2 lakás átadásával. Másfél szo­bás. szövetkezeti vagy OTP-s lakást beszámí­tok „Megegyezés 185Ő" jeligére a Sajtóházba. házasság Krredül élő. lé megjele­nései, gépkocsival rendel­kező. 40 éves, 190 cm magas, műszáki értelmi­ségi kereai reprezenta­tív, erősen telikarceú, szép aaxú, gyermektelen, lakással rendelkező nő Ismeretségét 30 éves ko­ng, házassag céljából. Pedagőgusnő előnyben. — Fényképes levélre vála­szolok. „Európa-utazó — 22 156" jáUgóte á Hirde­tőbe Jó megjelenésű, szerény és rendes, félparaszt nö, faluról, rendezett anya­giakkal. hasonló és őszinte férfi válaszát várja 50—60 éves korig, házasság céljából.. Kel­lemes hajlékomba vá­rom. „Egymásért 1911" jeligére a Sajtóházbm. 21 éves, 175 cm magas, szőkésbarna hajú fiatal­ember megismerkedne házasság céljából hozzá­illő lánnyal. „Minden­kinek van egy álma — 1691" jeligére a Sajtó­házba 22 éves, 172 cm magáz, sötétbarna halú fiatal­ember megismerkedne hásassag céljából hozzá­illő és mégértő lánnyal 24 évés korig. Egy gyer­mek nem akadály. „Min­dennap várom 1883" jel-. Igére a Sajtóházba. 172 cm magas. 36 éves 1 tataiember házasság cél­jából megismerkedne jó megjelenésű, intelligens, értelmiségi lánnyal vagy átvált asszonnyal. „Szep­tember 1886" Jeligére '• SaJtóbáJtm. Adminisztratív munka­körben úolgosó, 47 éves özvegyasszony korban hozzáillő, józan életű férfi ismeretségét keresi házasság céljából „Rossz egyedül 1884" jeligére á Sajtóházba; 36 éves. elvált, diplomás nő megismerkedne 40 éves korig diplomás, gyermektelen vagy egy­gyermekes férfivel há­zasság céljából „Tabuja rasa 1765" lellgére a Sajtóházba 33 érea. elvált tanárnő megismerkedne 40 éves korig diplomás, jó meg­jelenésű férfival házas­ság céljából. „Hetedik ecloga 1786" Jeligére a sajtóhazha. 27 éves, 180 cm magas, diplomás lérfl kertjei hozzáillő. kifejezetten csinos hölgy Ismeretsé­gét. „Együtt 23 166" lel-' Igére a Hirdetőbe EGYÉB Felvételi vizsgára felké­szítés. korrepetálás .ma­tematikából és fizikából. Leveleket: . .Egyetemi oktató 32 133" Jeligére a Hirdetőbe Gombbehúzáit, kézi kö­tést. elorajzoláat. hím­zést, kötött kardigánok átalakításit éd javítását vállalom. Udvary Margit kézlmunkaüzlet. Kígyó u. 8. X Kevés anyagiakkal ren­delkező üzlettársat kere­sek. Leveleket „Nagy Jövedelem 1801" jeligére a Sajtóházba. X Moderntánc-tanítás IÜI lönórákon korhatár nél­kül. Hajnóczy utca 31 Sza hónénál. X Elvessett fgv motormág­nés. Megtalálót Jutalma­zom. Szűcs Ferenc Bak­tó. Tölgyla utca 33. Parkettással! parketta? csiszolást, -lakkozást, vállalt*. Füge sor 3 ­Hájoel kMpuxx, X Angol nyelvtanítást, kor­repetálást és matemati­kából korrepetálást, fel­vételire előkészítést vál­lalunk. Érdeklődni: va­sárnap délelőtt Oelger, Dugonics tér 1., IV. cm Orvosi rendelő kiadó. ­..Belváros 1880" Jeligére a Sajtóházba. x Orvostanhallgató nő ái­tálános iskolás korrepe­tálását vállalja birmelv tárgyból. „Jó tanulmá ­nyi eredmény 187g" jel­igére a Sajtóházbá. Kakasú mou - vermek fe' ­ügyeletét vállalom, „út­törő tér 1873" jeligére a Sajtóházba Felest keresek Vasút ut­cai. baktói kiskertembe. Érdeklődni: szombat du. Madách u. 4., n em. 4. ÚJ badacsonyi nyaraló 1977-től kiadó „Nyár ­1833" Jeligére a Sajtó­házba. Tizenegyedikén a Bolyát Utca és s Hajnóczy ulca sarkán egy kulcscsomó­elvesztettünk. „Jutalom 1966" jeligére a Sajtó­házba Fehér-fekete kan agár­kutya, keresi gasdájét. Csongrádi sgt. 14/A. Orosz, oLnnz nyelvtaní­tást, korrepetálást vál­lalok „Ötödéves 1869" Jeligére a Sajtóházba Egyetemi, főiskolai azlc. ten Ismeretbővítésben se­gítek Ideológiai tantár­gyakban. „Marxista egyetemi végzettséggel — 1799" Jeligére a Sajtó, házba. . . Egyelem! ohtatő mate­matikából felvételire elő­készít. „1977 - 23 136" Jeligére a Hirdetőbe, Gásfütéshez tervkészítést vállalok Tarján 10L ép. 3. em. 8. Garázs kládő. Béoel krt" elején. Telefon: KW34Ő,

Next

/
Thumbnails
Contents