Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-08 / 187. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁR T LAPJA íée évfelyti*5 187. szám 1976. augusztus 8„ vasárnap Ára: 1 forint \ ? I Qo VILÁG PROLETÁRIAL £GY£SÖ LJETEIC! DELMAGYAROR, Lázár György látogatása a Szegedi Ipari Vásáron ^Nekem Szeged mindig nagyon tetszett..." — így foglalta össze véleményét tegnap a kérdezősködő új­ságíróknak Lázár György, az. MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke, aki feleségével Csongrád megyei, szegedi lá­togatáson tartózkodik • hőt végén. S a miniszterelnök érdeklődését fáradhatatla­nul végrehajtott programja bizonyítja: jó két-két és fél órás séta é» figyelem a Cen­tenáriumi Szegedi Ipari Vá­sáron, és este Az ember tra­gédiájának megtekintése a Dóm téren. Lázár György és féleség® délben érkezett a Szegedi Ipari Vásárra, dr. Komócsin Mihálynak, az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága első titkárának és dr. Perjé­si Lászlónak, a Csongrád megyei tanács elnökének kí­séretében. A főbejáratnál dr. Csikós Ferenc, a vásár Igaz­gató tanácsának elnöke, Sze­ged megyei várra tanácsa végrehajtó bizottságának tit­kára köszöntötte a vendége­ket, majd végigkalauzolta őket a vásáron. Miniszterelnökünk elöször az Országra Gumiipari Vál­lalat termékbemutatóját te­kintette meg, majd a bőr­ipari és a textilipari bemu­tatót. Ütja innen a HÓDGÉP gazdag kiállítási anyagához vezetett, s a mezőgazdasági szállítóeszközöknél hossza­san elidőzött: Kozári József­nek a HÓDGEP műszaki .igazgatójának igen sok kér­désre kellett válaszolnia, a termékstruktúrától kezdve a KGST-együttműködésig. A porcelán- és üvegipar, az Ikarus, a DEPAG, a Láng Gépgyár vezetői köszönthet­ték ezután a termékeik iránt érdeklődő miniszterelnököt. Az állami gazdaságok pavi­lonjában ismét sok téma szóba került a gazdaságve­zetőkkel. Zsibók András, a (Folytatás a 3. oldalon.) Lázár György és felesége » szabadtéri játékok megyei vezetők társaságában Magyar küldöttség utazott Mongóliába Szombaton reggel magyar küldöttség utazott Mongóliá­ba, a magyar—mongol gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyra együttműködési bizott­ság 10. ülésszakára. A dele­gációt Borbándi János. a Minisztertanács elnökhelyet­tese, az együttműködési bi­zottság magyar tagozatának elnöke vezeti. A küldött­séggel utazott Bamdarijn Dügerszüren, Mongólia ma­gyarországi nagykövete. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Karakas László munkaügyi miniszter bú­csúztatta. jelen volt Jada­min Sirendev, a mongol nagykövetség ideiglenes ügy­vivője. Gyár Uszty-Ilimszkbe Befejezték » Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárá­ban az (Jszty-Illmszkben épülő óriási papírgyár épü­letszerkezeteinek gyártását. A 23 hónapos munka utolsó megrendelését, két hónap­pal a határidő előtt, július végén indították útnak Kecs­kemétről. A szerelvény rö­videsen megérkezik Szibéri­ába. oézőteréo. Milliók a belvízvédelemre Nélkülözhetetlen a társadalmi összefogás Beszélgetés a játékok szünetében: Lázár György. Papp Gyu­la, Szeged megyei város tanácsának elnöke és Horváth Mi­hály, a szabadtéri játékok ügyvezető Igazgatója Az !s baj, ha sok, de an­nak sem lehet örülni, ha kevés van a vízbőL Az el­múlt években bőven hullott csapadék a megye területén és a belvizek komoly káro­kat okoztak. (Csongrád me­gyében az elmúlt öt év alatt a belvíz 8 eaer épületet ron­gált meg.) A helyzetet súlyosbítja az a természeti körülmény, amellyel a jövőben továbbra is számolni kell. A megye azért te a belvíz által leg­jobban veszélyeztetett terüle­te az országnak, mert a ta­lajvízszint magas, a föld vízbefogadó-képessége kicsi, és a szomszédos megyék bel­vizel a mély fekvés miatt ide folynak. A vízelvezető csatornák kiépítése a nagy költségek mellett, gondot i6 okozott. Annak ellenére, hogy a kiépítettség elmarad a kí­vánt szinttől, a negyedik ötéves tervben a helyi ta­nácsok sokat törődtek ezzel a kérdéssel. Szegeden elké­szültek, illetve folyamatosan épülnek az egyesített köz­csatorna főgyűjtői, a Rókus— Móravárraé, Alsó- és Felső­várraé, valamint a kapcso­lódó gerinccsatornák. Szen­tesen befejezték 12 millió forintos költséggel a Nagy­völgy, Hódmezővásárhelyen a hódtói-kistiszai, Csongrá­don a bökényi, Makón foly­tatták a Nagyér csatorna építését. Mindszenten, Ár­pad halmon. Eperjesen, Kis­zomboron hozzákezdtek a belvízelvezető közművek épí­téséhez; A negyedik ötéves tervben a tanácsok 123 mil­lió forintot fordítottak a bel­terület! vízrendezésre. Az Országos Vízügyi Hivatal 6 millió forinttal támogatta a munkákat. A települések nem egyfor­mán veszélyeztetettek. A nagy eső, vagy a folyók magas vízállása elsősorban Szege­den, Makón, Hódmezővásár­helyen, Apátfalván, Földeá­kon, Marralelén, Kiszombo­ron, Mindszenten, Szegváron okoz gondot Ebből követ, kezik, hogy az építkezések­nek kialakult egy sorrend­je, amit a természeti adott­ságok alapján határoztak meg. Csongrád megyében a bel­vízcsatornák jelenlegi ho6z­sza 3 ezer 852 kilométer. Sok vagy kevés ez — kérdezheti a laikus. A vízügyi szak­emberek szerint a belvizek levezetési ideje lassú, átla­gosan 19 nap. Ennek egyik oka, hogy a védelmi hálózat még nincs kiépítve. Durva becslések szerint a belvízel­vezető művek kapacitását kétszeresére kell növelni. Az ötödik ötéves tervben a tanácsok 187 millió forin­tot költenek a belvízvédelem­re. Szegeden befejezik a fő­gyűjtők építését, kiépítik a Vásárhelyi utca gerinccsa­tornáját Makón és Szent* sen pedig folytatják a meg­kezdett nagy munkákat A feladat rendkívül nagy, több középtávú terv mellett társadalmi összefogásra is szükség van. A városi és községi tanácsok a csatornák felújításánál és karbantartá­sánál továbbra is igénylik a lakosság támogatását és fe •lelősségerzetét A felelőssé­get azért kell hangsúlyozni, mert gyakran előfordult, úgy kelétkezett a belvíz, hogy a csatornák nem voltak ki­tisztítva Az utcák lakói szeméttel vagy törmelékkel hányták tele. A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága legutóbbi ülé­sén határozatot hozott, amelyben felhívja a helyi tanácsok figyelmét, hogy a belvízkárok csökkentése ér­dekében fokozott gondot for­dítsanak a csapadékvíz-csa­tornák rendszeres és folya­matos karbantartására A jövőben ezt a karbantartást szigorúbban ellenőrzik. *L m * Elénk kereslet — szükülő kínálat í Eredményes a nyári ruházati rázár első hete Enyedi Zoltán felvétele A Szegedi Ipari Vasáron, » HÓDGÉP saabadtéri kiállításán A nyári ruházati vásár első hete igazi csúcsforgal­mat hozott a ruházati keres­kedelemben, annál is in­kább, mert a kedvezményes cikkek mellett erősen növe­kedett a változatlan áru termékek iránti kereslet is. Az első napi rohamok után egész héten egyenletes volt az érdeklődés, és állandósult az előző hetieknél nagyobb forgalom. Az országos vásár szám­szerű eredményét csak a végén összesítik, néhány vállalat azonban elkészítette az első hét gyorsmérlegét, amely kedvező mind a bol­toknak, mind a vásárlóknak. A Centrum áruházak kö­zül változatlanul a budapesti Corvin bonyolította le a legnagyob forgalmat, 18 mil­lió forintért "árult engedmé­nyes ruházati cikkeket. Jól ment Bz értékesítés az „ikeráruházban" a Divatcsar­nokban és az Otthonban, ahol a hetet 30 millió forin­tos bevétellel zárták. Az Üttörő Áruház 5,5 millió fo­rintos forgalma szám szerint elmarad a „nagyokétól", de annál eredményesebb, mert azt az amúgy is olcsóbb gyermekruházati cikkek — kötöttáruk, rövid ujjú ingek, fürdőruhái; — révén érte eL Ugyancsak erős keresletet elégítettek tó a peremkerüle­ti áruházak, köztük az új­pesti, a csepeli, míg vidé­ken a miskolci, a szegedi és a debreceni Centrum-áru­házban vásárolták a legtöbb kedvezményes nyári holmit. Mindent egybevetve, a 32 Centrum-áruház 14o millió forintos vásári forgalmat bonyolított le az első héten. A kedvezményt figyelembe véve 38 millió forintot ta­karítottak meg a vásárlók az áruházakban. Még min­denfajta cikk megtalálható a Centrum üzleteiben, jut áru a vásár második félidejére is, természetesen már ko­rántsem olyan választékban, mint az akció kezdetén. A nyitás napjának forgal­mát is jóval meghaladta a Skála Áruház hétfői bevét* le. Ezen a napon csaknem 100 ezer vásárló fordult meg a nagyáruházban, ahol egész héten változatlanul nagy volt az érdeklődés. Az új áruház jó néhány újdonság­gal várta vevőit Végered­ményben 18 millió forintra heti vásári forgalommal 6,3 millió forint engedményt adott vevőinek a Skála. A Szivárvány Áruház ked­vezményes árukészletének nagy részét értékesítette az első héten. 21 millió forintra forgalmából — amely 26 százalékkal haladta meg a tavalyi kiárusítás első hetét — 7 millió forint volt az en­gedmény. Elsősorban a vál­lalat peremkerületi áruhá­zai bonyolítottak le nagy forgalmat, a ruházati és a cipőszaküzletek forgalma te jelentős volt. 1

Next

/
Thumbnails
Contents