Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-03 / 182. szám
6 Kedd, 1976. augusztus 3. 7 Viszontlátásra Moszkvában! M inden olimpia záróünnepélyén ott vibrál az elmúlt két hét nagy küzdelmeinek, csodás sportsikereinek minden emléke. Így volt ez már Münchenben is, a XX. Nyári Játékokon és most Montrealban. A megnyitó eseménye mindig fölemeli az embert — végre elkezdődött. A záróünnepély pedig némi szomorúsággal tölt el valamennyiünket — kár, hogy ilyen hamar vége lett. Viszontlátásra — köszönnek egymástól a sportolók, nemre és fajra való tekintet nélkül. A búcsú, a viszpntlátásba vetett hit ez esetben felhívás is, készülj, mert a verseny könyörtelen, s ha elmaradsz, elfelejtenek. De benne van az emberi alkotóerő és az akarat diadala is. Színpompás záróünnepség A tizenhat napos rendez- igazi színeit lehetett látni, a hat-hat sportolóval. A zárj vénysorozat, a montreali kéket, a feketét, a pirosat, a szót Lord Ktllanin mondtaj XXI. Nyári Olimpiai Játé- sárgát és a zöldet. A kana- — Felhívom minden ország kok küzdelme, amelyet „élő- dai indiánok néptáncosaival ifjúságát, hogy négy év műiben" több mint hárommillió az élén kezdődött meg a va találkozzunk Moszkvában, néző tekinthetett meg, va- résztvevő nyolcvanöt ország együtt ünnepeljük a XXII. sárnap este az olimpiai sta- felvonulása, nemzetenként olimpiai játékokat! dionban tartott záróünnepÖkölvívás séggel befejeződött. A „szertartást" a hagyományokhoz híven naplemente után tartották meg, s több mint hetvenezer néző látta az egyszerű, de mégis színpompás, hangulatos záróünnepséget. Amikor a hivatalos személyek elfoglalták helyüket. Ha érkeznek haza olimpikonjaink A XXI. Nyári Olimpiai 3-án, kedden 13.10 órakor éra A döntő küzdelmek nagy ó:tszáz fehér köntössel" bori- Játékokon részt vett magyar kezik meg a Ferihegyi reérdekességét jelentette, hogy tott leány futott a pályára, olimpiai küldöttség második pülőtérre. három súlycsoportban kubai hogy kialakítsa az olimpiai csoportja augusztus 2-án, A késleltető sztrájk miatl . ... . . , , . , . „ , és amerikai versenyző került ötkarikát. Miután ez meg- montreali idő szerint előre- egyelőre bizonytalan, hogy „A beke vagy te. Sport! A nepeket egymáshoz fűző szembe. Az aranyérmeken történt, kifordították köntö- láthatólag 23.55 órakor indul a gép a jelzett időben lana szép szalag..." — irta Pierre de Coubertin, az újkori mindössze öt ország öklözői süket, s ekkor az öt karika haza és a tervek szerint dol-e Budapesten, olimpiák létrehozója. Jól tudta, hogy az olimpiai mozga- osztoztak, a következő meglom többet jelent, mint négyévenként ismétlődő játékok három^K ^RDk'— sorozatát. Am hiába törekedett a béke eszméjének meg- oreai en- D„ Kurbjuweit, Kische Súlylökés, olimpiai bajnok: kg. olimpiai bajnok: Feterson , , .. .. , , . Ryelorszag — NDK egy-egy. V„',o'„ Ivanka Hrlsztova (Bulgária) (USA), !. Novozsllov (Szovjetvalositasára, az ő koraban nem voltak meg ennek feltéte- Az egyes súlycsoportok he- ~~ L,auck- behade, nainer — 21.16i 0)imPiai csúcs (régi: 21.03, unió). 3. seger (NSZK). 90 kg. lei. A szocialista világrendszer létrejöttével, a Szovjetunió- lyezettjei: Hofímann, Löwe - R.ediger. csizsova 1972.) 2. Csizaova olimpiai• b«Jnok: T-g-vul 0 J * . . Papírsúly. Olimpiai bajnok- Lengyelország: Tomaszewski (Szovjetunió) 20.96 J. Fiblngero- (Szovjetunió) 2. Peterson^USAK nak és a többi szocialista orszagnak az olimpiát mozga- nernandez (Kuba), 2. Bjong uk (Mowlik) — Szymanowski, vá (Csehszlovákia) 20.67. lomba való aktív bekapcsolódásával megteremtődött a le- (Koreai NDKJ, 3. Maidonado Wieczorek, Zmuda. Maszcyk (Puerto Rico) és Pooltarat -- , ... , . hetősége annak, hogy az olimpia a béke. a népek közötti (Thaiföldi). Légsúly, oumpiai — Kasperczak, Wawrowski, barátsag hatásos eszköze legyen. M^MMU^ JESU."m£ ífÍSS A szocialista országok bekapesolodasa az olimpiai moz- * ^ ^Szo'imumó) gólt szerzett az NDK. Egy galomba tehát új szakaszt nyitott a játékok történetében, Harmatsúly, olimpiai bajnok-* jobb oldalról belőtt labdát s az olimpiai eszme közelebb került a világ békemozgal- ^MEEL.1-? Schade továbbította a kaP"; iVatl^n8* A fogásnem ér- HSA: mához. Am a harc ezzel korántsem ért véget. A haladó és r. Cowdeu ^agy-BrtuSÍ,u£ ba- 1:0:. Hét perccel később mes helyezettjeinek névre™ « J brs0*onz- * , ,, „,.,,, „ , .„ , , ..... V. Rtbakov (Szovjetunió). Pe- éles szögből Hoffmann nagy kg. Olimpiai bajnok: Iszajev Japán. 2. arany, 3 Dronz. a reakciós erők küzdelmét ma is állandóan eszlelhetjuk az helysúly. olimpiai batnok: Her- gólt lőtt 2:0. Fordulás után h™1,"*1^ <»zov- _ _ , olimpiai mozgalomban is. ÍNDKÍ*?*'* magára 131011 3 korábbi oÚmpfií 'bajnok:"rTula"<jI |_OVaalá& Montrealban az olyan sokat emlegetett biztonsági okok- és L. ' Kosedowski (Lengyeior- olimpiai bajnok és az 59. pán). Ljvanov (Szovjetunió). 3. bői a béke és barátság szelleme, az olimpia eszméjének $*>ok. ^"Sff^SK! Latónak sikerült a g*™*^ £ ápolása háttérbe szorult. Tajvan részvételéből politikai SKT l&Á*be S? JáikSf Llsó^^Ss^ Birkózás Kitűnően szerepeltek a szovjet szabadfogású birkózók 3. Morcov (Románia). 100 kg. Olimpiai bajnok: Jarlgin (Szovjetunió)!. Helickson (USA). 3; Kosztov (Bulgária). Nehézsúly. Olimpiai bajnok: Angylje-.' (Szovjetunió), 2. Balla Józset (Magyarország), J. Simon (Románia). A szabadfogású birkózás olimpiai éremtáblázata: .1. Szovjetkérdést igyekeztek egyesek csinálni. A háttérben meghú- és v. szoíomin (Szovjetunió), eredményt. 3:1. Olimpiai baj- ,Ju"« J*®. . (,Dél," mára vasárnap került sor. A zódó diplomaták, vezetők arra törekedtek, ha másutt már ,baJr,?: nok: NDK- 2 Lengyelország, SSdT'(U8A) «. k«° olimpiai Nemzetek Nagydíja loL narű fLcvesult " ' . bajnok: Plnylgln (Szovjetunió), vasversenyének olimpiai baj2 Keaser (USA) 3. Szugavara noka: Franciaország, 2. (Japán). 74 kg. Olimpiai baj- Nc7K- „ RPi-iIIm T TT«5A nok: Date (Japán), 2. Barzegar NS^K, 3. Belgium, 4. UaA, arán), 3. Dzsiedzsics (USA). 82 5. Kanada, 6. Spanyolország. Ray Leonard (Egyesült Alla- * Rmvietunió 4 Brazília mok). 2. A. Aidama (Kubm. .7. ó- azovjeiumo, 4. Brazília. Atlétika Az utolsó versenynapon nem veszik figyelembe őket, az olimpia iránti érdeklődést mok). 2. A. Aidama (Kuba), 3. kihasználva magukra tereljék a világ figyelmét. Mester- v. Kmevrb(Bu\^á^fa)e!%á?itösüiyS kedésük azonban most is kudarcba fulladt. Nem sikerült Olimpiai bajnok: ,r. Bachfeid (NDK), 2. P. Gamarro (Venemegzavarniok a játékok menetét, az olimpia eszméjet, a zueia). 3. v. ziiberman (Románia) és R. Skrlcek (NSZK). sport oiaaaiat! Nagyváltósúly. Oltmoial bajnok: Gyönyörű olimpia volt ez a XXI., melynek sikereiből J- Ribicki (Lengyelországi, 2. , ' . ,, , , .... , .. . . ... , T. Kacar (Jugoszlávia), s. v. nyolc dontővel búcsúztak az a magyar sportolók is kivették a részüket. Igaz, szereztünk szavesenko (Szovjetunió) és n. atléták a zsúfolt olimpiai mór korábban több győzelmet, több pontot, de ha a sport- MKÖ*s°PinkÍ stadionból. Három meglepő eredmények beláthatatlan fejlődését vesszük alapul, most (Egyesült Aüamo'K). s." R RÍSZ eredmény is született. Csiis helytálltak sportolóink. Ha mégis úgy éréi valáfc, W ^é^lTV* . ver'f mte csalódott - nincs igaza. Mert a sportoan. a versenyben (Kuba,, ™nehtesú)y. oumpte, gj^ "Jg™ a vert menem lehetünk mindig győztesek. Hiszen annyi összetevője Atiamok). 2. s soria (Kubai, Férfiak 1500 méter oumpiai van egy olimpiai aranyérem elnyerésének, hogy felsorolni Neh* .ág™,. .klemen 'jl is nehéz lenne. És végtére is kevés ország dicsekedhet az- ba,lnoJ[, Tsimon "°r' magyarország> •t:'13"zal, hogy az újkori olimpiák történeteben százötször kúszott (Románia').Tate (EgyeTüit Maratoni futás. Olimpiai baj fel nemzete lobogója a legmagasabb árbocra. sz'ÍS*. * C* (Bermu"aFárasztó olimpia volt ez a XXI. Mert most még azok is kora hajnalig a televízió képernyője előtt ültek, akik egyébként csak tudomásul vettek egy-egy sporteredményt. Azok is végighallgatták a rádió hajnali közvetítéseit, akik néhány óra múlva munkába indultak. Hogy teljesítményük talán elmaradt a megszokottól, meglehet, de hogy bepótolják valamennyien, abban is biztosak vagyunk. A rekordok olimpiája volt ez a XXI. Annyi világcsúcs Labdarúgás nok: Waldeinar ClerplnskJ (NDK) 2:09:58,0, olimpiai csúcs (regi: 2:12:11.2 Bikila, etióp. 1964.), 2. Shorter (Egyesült Ai lamok) 2:10:45,8, 3. (Belgium) 2:11:12,6. 4 Hazai sportesemények •# f* • r Nyári Totó Kupa Sz, Dózsa—Jánoshalma 1:0 (0:0) Jánoshalma. 600 néző. Ve- lett helyezte a hálóba. 1 ü. Ltsmont zette: Martinez. Jó: Bíró. Pipicz, Magyar Gy., Kardong Sz. Dózsa: Tóth — Ződi, illetve Fenyvesi III.. FenymnnöS1 22ÍV:io;«': 3* ^módi dr. Bíró Nyári - vesi IV.. Horváth. 4x100 méter. Olimpiai bajnok: Pipicz, Pócsik, Magyar Gy. A végerfsdmény Egyesült Államok (Harvey Glan- — CsOmor, Szamosszegi, Vej 1. KTE 5 3 l 1 13- 8 T re, John Jones, Millard Hampton, res (Nagy I.). 2. Szegedi Dózsa 5 2 3 - 9- 6 T Steven Rlddick) 38,33, 2. NDK 38,66, 3. Szovjetunió 38.78. A győztes gól a 87. pereAz olimpiai stadionban 3. Szentes , ,„„ „„ , , „ , , ben esett, Csomor átadását 1" Kafö^1^* 4x400 méter. Olimpiai bajnok: L.„„,.., „„1 f' y? „ , r^zi,, a)i'i Egyesült Államok (Hermán PlPlcz a klfuto kaPus mel" 6- "noshalma meiy laiaju vrazler> Benjámin Brown. Fred született, hogy az eddigi olimpiák törlénetében alig akadt meglehetősen hozzá hasonló. És még ebből Is kivettük a részünket. So- ^^SST' *£££ SoS:^ S ElőkéSZÜleti mérkőzéSSIt káig emlékezetes marad a pillanat, amikor Németh Miklós Mindkét együttes bemutatót 3:0Í'°- FCI VNKIVI N VSV ÉVII kezéből elszállt, mit elszállt, kirobbant a gerely. És tap- tartolt a korszerű labdarú- Magasugrás. Olimpiai bajnok: _ • ... . „, - .,„.,, . Jacek Wszola (Lengyelország) soltunk önfeledten, csakúgy, mint Tordasi Ildikó, Magyar gasbol. A győzelmet végül is 225 oltmpiai csúcs (régl: 224 . „• ..,.„„„ . az NDK labdarugói szerez- Fosbury, amerikai. 1968). 2. Joy Zoltán es a vízilabdacsapat gyozelmekor. ték meg A müncheni baj„ (Kanada) 223. 3. stones (EgyéMost valahogy csöndesebb lett a szerkesztőségi szoba, nok> jengyel együttesnek ez- 2^;.teT OUmpial ma valahogy visszazökkentünk a hétköznapok törvénysze- úttal csak az ezüstérem ju- bajnok: NDK (Marás oeisncr rű egymásutániságába. Eltűntek a kilométernyi telexszala- tott ^^^Bárbcr Eíkeír^^.^oum: gok. A kéthetes ünnep vége, ért. A montreali olimpiai a döXe Kanadában la^- T^s^ szTv^ stadionban méltóságteljesen kialudt a prométheuszi tuz, egy darúgó-találkozót még soha unió 43.09. 4 x400 méter. Olimpiai bajnok: SZEOL—Szolnoki 2:1 (0:1) 5 3 1 1 10- 8 T 5 2 2 1 12- 7 6 5 113 3-13 3 5 - - 5 6-11 MÁV pillanatra sötétségbe borult a nézőtér, aztán az eredmény- nem tekintettek meg enyNDK (Dorls Maletzki. Brlgitte Szolnok, 500 néző. Vezette: után rákapcsolt a SZEOL, Asztalos. Kőműves kiegyenlített, majd SZEOL: Bencze (Bozóki) Szalai góljával alakult ki a jelző táblán megjelent egy mondat: , Do szvidanyija v nyien. Az uruguayi Barreto Rohde." Ellen streidt. christina — Szalai, Egervári, Forgács, végeredmény. Moszkve!" Viszpntlátásra Moszkvaban! A XXI. Nyári sípjelére a következő össze- ^ri^i. Háge^athotoafTzerd^ ST*fl allitasban látszották a csa- regi: 2:23.0. NDK. 1972.) 2. Xf 1/ Xm .1 'I^í nrrft nni-f t O t r. y4 i /MS Bagamcry László Olimpiai Játékokon, 1980-ban. allitasban játszották a csa- .. , . ,TT,T„ „ ... . Egyesült Allarhok 3:22,8, 3. Szovpatok. NDK: Croy — Weise, jetunió 3:24,2. (Wenner), Kőműves, ötkör a Tisza-parti stadionban a Kiskunhalasi MEDOSZ XXI. Nyári Olimpiai látékok érem- és ponttáblázata Ország arany ezüst bronz pont Ország arany ezüst bronz pont 1. Szovjetunió 47 43 35 790 19. Dél-Korea 1 1 4 34 2. NDK 10 25 25 638 20. Svájc I 1 2 24 3. Egyesült Államok 34 35 25 609 21. Jamaika 1 1 — 15 4. NSZK 10 12 17 282 22. Koreai NDK 1 1 — 17 5. Japán • 0 10 188 23. Norvégia 1 I — 18 6. Lengyelország 8 6 11 192 24. Dánia 1 •— 2 18 7. Bulgária 7 s 9 167 25. Mexikó I — I 13 8. Kuba 6 4 3 88 26. Trinidad 1 — — 8 !>. Románia 4 9 14 181 27. Kanada — 5 6 108 10. Magyarország 4 5 12 155 28. Belgium — 3 3 35 11. Finnország 4 2 — 56 29. Hollandia — 2 3 41 12. Svédország 4 1 — 55 30. Portugália — 2 — . 12 13. Nugy-Rrltaunia 3 5 5 96 31. Spanyolország — 2 — 23 14. Olaszország 2 4 7 101 32. Ausztrália _ 1 4 52 15. Jugoszlávia 2 3 3 56 33. Irán 1 1 16 18. Franciaország 2 2 5 71 33. Irán 16 17. Csehszlovákia 2 2 4 75 34. Mongólia ™ I 14 18. Új-Zéland 2 1 1 36 33. Venezuela — 1 5 ma II Jernei. A szolnokiak nagy kedv- együttesével játszik barátsá1 , .. , ,4 , • gos mérkőzést. Előtte a tarvei, lendülettel játszották, es ^,ékcttpatuk az SZVSE-vel az első felidőben Papp réven találkozik, ez az edzőmérkővezetés szereztek. Szünet zés fél háromkor kezdődik. Salakmotor Szombaton és vasárnap a SZEOL-stadionban rendezték meg az országos felnőtt salakmotor-bajnokság I. osztályának III. fordulóját. öt egyesület 16 motorosa vette fel a küzdelmet az első helyért. Jellemző a színvonalra, hogy a húsz futamban három esetben buktak a versenyzők. A legizgalmasabbnak a 20. ígérkezett, ahol Mészáros L. (Borsodi Volán) és Zahorán L. (Szegedi Volán) között dőlt el a második hely sorsa. Sajnos, a szegediek kedvence, Zahorán bukott az utolsó körben, s így a negyedik helyre szorult. A borsodiak ezúttal is kitűnően helytálltak: 1. Sziróczki I. (Borsodi Volán) 15 ponttal — legjobb ideje 1,10,8, 2. Szabó J. (Szegedi Volán) 13, 3. Mészáros L. (Borsodi Volán) 13 ponttal. A vasárnapi csapatversenyen már nem volt akkora az iram, s különösebb meg. lepetés sem született.. Itt . is a Borsodi Volán csapata szerezte meg az első helyet 43, 2. Debreceni Volán 28. 3. Szegedi Volán 25 ponttal. Augusztus 19-én kerül sor a nemzetközi versenyre Szegeden. s eddig bolgár, szovjet, NDK, osztrák versenyzők küldték el nevezésüket