Délmagyarország, 1976. augusztus (66. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

29 Péntek', 1976. augusztus 29: A kombájnos — Erre a munkára nem mondja senki, hogy szép, legföljebb aki csinálja. Amikor legjobban megy, akkor legnagyobb a por, legforróbb a kánikula és akkor leghosszabbak a napok. Lehet, hogy messziről nézni is szép, hogy megy a nagy gép, harapja a termést, benne egy ember nyomkodja a pedált, emelgeti az asztalt, de 25 napon át mindig ezt csinálni — próbára teszi a kötélidegzetű embert is. Aki ezt mondja, Fodor László hivatalos státus szerint a szegedi Űj Élet Termelőszövetkezet növénytermesztési gépésze, nyaranként kombájnosa. — Akkora gép a kombájn, arra csak fölnézni lehet. Amikor először szembekerültem vele, a kíváncsiság és a rémület egyszerre fogott el. Elindul ez akkor is, ha én akarom? És mi lesz, ha elindul? Ügy tanultam meg kezelni, mint régi parasztgyerek a lovat kormányozni. Idősebb kombájnosok mutogatták, hogyan kell bánni vele. Mégsem jó a lovas hasonlat, mert szétszedni-összerakni, hibás szerkezetét jóra cserélni hamarabb megtanultam, mint vezetni. összesen 6920 mázsa búzát aratott idén. Számolgathatnánk, hány embernek sütnek majd ebből kenyeret vagy kalácsot. — Aratáskor mindenki vizsgázik. Aki szántott, mert a gödrös, hepe-hupás talajon fönnakad a kasza; aki vegyszerezett, nyert a gazos búza torkán akad a gépnek — úgy mondjuk, medvét fogott a kombájn —; aki műtrágyázott, mert ha sokat adott, jobban megdől a gabona, ha elspórolta, kevesebb termett; de legjobban a kombájnos vizsgázik. Akinek a mezőgazdasághoz semmi köze nincs, az is azt figyeli, elkezdtük-e már, vagy befejeztük-e már. És mennyit arattunk? Hogyan arattunk? Nem panaszkodhatom, szem . előtt vagyunk egész évben, de aratáskor fél nap nem múlik el, hogy ránk ne nézzen valaki. Elnök, elnökhelyettes, föagronómus, brigádvezetö mind azt nézi, jól dolgozunk, vagy rosszul és azt kérdezi, mire van szükségünk. — Űj gépet kaptam idén. Először örül az ember, aztán aggódik: és ha nem válik be? Minden csavart újra húztam, minden szerkezetet beállítottam, az égvilágon semmi bajom nem volt, csak az, hogy a második hét utan már ketszer olyan hoszszúnak tűnt minden nap, mint kezdés táján. Regebben két emberre jutott egy gép, de kevés a kombájnos, be kellett érnünk azzal, ami van. Reggel négykor fölkeltünk, este kilenckor lefeküdtünk. Hét kombájnra hét kombájnos jutott. Jött az olimpia — tőlünk jöhetett. Megpróbáltam odtülni a lévé elé, amikor más legjobban izgult, en akkor aludtam legjobban. — Azt mondtam az előbb, aratáskor mindenki vizsgázik. Tegyük hozzá, minden előző munka eredménye a mi kezünkben van. Ha a kombájnos lógatja a lábát, hiába dolgozta végig az egész évet a többi, abból kenyér nem lesz. Aratás után? Hazahoztam a gépet, rendberaktam, és kivettem öt nap szabadságot. Gyerek született, a Zsolt, örültem* hogy otthon lehetek. A magtáros — A központi vezérlőteremben állni, figyelni és kapcsolgatni a gombokat, így irányítani a búza tárolási munkáit sokkal könynyebb, mint zsákolni — mondja Oltványi József, a Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat új toronytárolójának kezelője. — Parasztember voltam. Arattam, csépeltem, zsákoltam eleget Röszkén, ahol nevelkedtem. Azután elszegődtem én is az építőiparhoz, és beköltöztem Szegedre. Itt voltam a silótornyok építésének kezdetén is, 1971-ben, mikor elkezdtük ásni az alapot. Az építkezés alatt folyamatosan figyeltem mindig, merre vezetnek a búzaszállitó csövek és hogyan működnek a beépített gépek. Billenőplatós ZIL gépkocsi érkezik, a tornyok melletti rámpához. A silókezelő a vezérműhöz lép, néhány gombot megnyom, egy másikat elfordít, s máris áramlani kezd a búza vastag sugárban a gépkocsira. — Örömöm telt benne, hogy az építkezés során megismerhettem a silótornyokat. Ezért is fogadtam el rögtön, 1973 nyarán az első gabonatároló üzembe helyezésekor, Bartha Lajos telepvezető ajánlatát. így lettem én a modern magtár kezelője. Almomban is tudom már, melyik gép mi célt szolgál és mi hol található, mire kell a legjobban figyelni, a búza tárolásánál. Közben megtelik a gépkocsi. Megállítja a gépeket, a sofőr int és elhajt. — Nemcsak nagy mennyiségű búza tárolására alkalmasak ezek a tornyok, hanem itt a minőségre is sokkal jobban tudunk ügyelni, mint bárhol másutt. Ezek a hőmérők egy-egy toronyban tárolt búza hőmérsékletét jelzik, négyméterenként. Ha melegszik a búza, rögtön észreveszszük, és tudunk intézkedni. Ilyenkor átrostáljuk és átfejtjük a melegedő toronyban levő búzát egy másik toronyba. így hűtjük. Az ajtó mellett levő búzával telt zsákból kivesz egy marékkal, s mutatja. — Nagyon szeretem a gabonatárolási munkát. Az elmúlt négy év alatt megtanultam minden csínját-bínját. Állandóan figyelem azt is, milyen kenyérgabonát hoznak hozzánk a gazdaságok. Tessék, nézze meg, ennek is milyen jó a szine, s milyen leltek a szemek. Az idei aratás jó volt és aranylag gyorsan is végeztek a gazdaságok ezzel a munkával. Most rajtunk a sor. hogy az itt tárolt mennyiséget minden károsodástól megóvjuk és a malmokat jó minőségű búzával tudjuk ellátni az év minden szakában. Egy toronyba 78 vagon gabona fér, s tizenkét torony van. A munkát felhordók, automata tisztítógépek, csúzdák, elszívók végzik, Oltványi József irányításával. Most újabb pótkocsis gépkocsi jön, búzát hoz. — Az előbbi már a malomba Vitte az új, előkészített búzát. Amit most hoznak, azt még kezelnünk, tisztitanunk kell. Mindennek megvan a maga rendje. A molnár Nem kell tudomány hozzá, hogy valaki megállapítsa: ha a molnár dinnyét eszik a malomablakban, kis erkélyre kifelé lógatva a lábát, akkor jól dolgoznak a gépek. Alapterületre nem nagyobb a szegedi Tisza-malom, mint egy ma épülő családi ház, mégis 1500 vagon lisztet ad egy év alatt. Egy műszakban négy ember kell hozzá, hogy simán menjen minden. — Bemegy a búza. kijön a liszt, ami közte van, az a szép a molnárságban. Mikor lesz molnár a molnár? Amikor belép a malomba, az első perctől kezdve az. Ha szíve van hozzá. Akit érdekel, mindig figyel, mindig kérdez, az molnárnak való. Ha erre a munkára „ráutálnak" valakit, itt se marad meg. ösi szakma ez, ki tudja, mióta szállt szelesmolnártól vízimalmokba-szárazmalmokba vagy fordítva, amit Thelnesz Géza, a szegedi malom főmolnára mond: amit a molnár készít, mindenki megeszi. A koldus is. király is. Majdnem negyvenféle liszt csorog le a szitákról, idő kellene elősorolni, melyikből lesz kenyér, kifli, kalács, ostya, töltelék a májpástétomba, vagy ragasztó a gyufagyárban. Bemegy a búza, megy a koptatóba. Rosták rázzák először, kiszedik a rögöt, a követ a vasszeget, a benne felejtett anyacsavart, a bicskát, a szorult szemű búzát és a .,macskatalpat". Konkolyozóba kanyarodik innen akkor is. ha konkoly a mai búzában talán, nincs is. Aki szérűn forgatott búzát lát, sokszor megrémül: hogy lesz ebből tiszta liszt? Ne aggódjon senki, súrolóba lép minden szem, verőlécek verik szét rajta még az üszöghuppancsokat is. Még mindig maradhat valami a búzán, olyan is, amit meg nem ennénk kenyérben. Mosógépbe buktatják, tisztítják és áztatják. Megvizsgálják, ivott-e annyi vizet, amennyit szomjúsága kíván. A vízre se bíznak mindent, hámozógép áll a sorban, ha innen is kijön a búza, olyan a bőre, mintha háromnapos szakálla nőtt volna. Megkefélik szemenként, mehet húsz henger zúgó-morgó birodalmába. Emeletekkel följebb lesz csak liszt belőle. A moLnár hozzá se nyúl. — Füllel, szemmel, foggal, orral is molnár a molnár. Nem dobál mázsas zsákokat, zsákkal nincs is dolga. Minden gepnek hangja van, ha elromlik valami, hallani kell, ha gyantát kiván a szíj, szagáról érezni. Tudni kell, hová nyúljon, ha baj van, enynyi a molnár dolga. És kijavítani, amilyen gyorsan csak lehet, és amilyen jól csak lehet. Közben? Söpröget, törülget, ha, van mit. Az igazi muzsikus azt mondja, megérzi, ha egy nap nem vesz hegedűt a kezébe. A molnár is megérzi, ha egy nap nem jön be. Szabadság után minden furcsa, minden hangot újra tanulni kell. Itt szabvány ír elő mindent, laboratórium ellenőriz, és ha rossz liszt kerül a boltba, fizet a molnár. Huszonöt éve dolgozik a malomban Thelnesz Géza. Most „lisztesedik" a haja. — Ilyen a fajtám. Apám is hamar őszült. Apja is főmolnár volt a Tisza malomban. A pék A pék fehér kötényt, fityulát visel és — képzeletünkben legalábbis — férfi. Aki az élesztős csomagokat bontja, a pirosan, zölden kacsingató gépszemek előtt, szoknyát visel és kék kendővel köti hátra búzakalász-színű, hosszú haját. Jókora kerülővel horgonyzott le ennél a szakmánál Fülöp Jánosné. Tizennégy évesen — mert kellett a családnak a pénz — nem volt idő a gondolkodásra, elment szövőnőnek. Néhány esztendő alatt ért meg a gondolat: a sütőipari szakmához lenne kedve. A kenyérgyárban két évig tanulta a szakmát, míg bizonyítványt adtak a kezébe. — Hogy a kenyérkészítés menynyire szép munka, csak akkor tudtam meg — mondja —, amikor a kezemmel lépést tudott tartani az eszem járása is: a miértekre válaszoltak biológiai, kémiai ismereteim. Két évig dagasztottam. Tíz csésze előttem — csupa izgalom volt akkor a veknik születése — egyformák lesznek-e, szépek lesznek-e. Lehet, elkoptatott, amit mondok, de így igaz: a kenyér — élet. A kovász a fejlődés. Aki nem csinálta, nem érti ezt. Régi, nyolc évvel ezelőtti idők* re emlékezik a fiatalasszony, s a jelenbe egy kapcsolómozdulat ránt vissza bennünket. Felhördül az élesztőoldó készülék, s akár a mosógépben a víz, keveredik a massza. — Amióta az űj gyár gépei között dolgozom, úgy érzem, újból „átképeztem" magam. Egy kicsit műszerész is itt az ember. A nehéz fizikai munkát szellemi tevékenység váltotta fel, s fáradságot legfeljebb a megfeszített figyelem okoz. Amikor először láttam széket a gép mellett, és először mondták, üljek le bátran, azt hittem, viccelnek. Később is, ha valamelyik főnök betoppant és én ültem, úgy éreztem magam, mint akit lazsáláson kaptak. Egy valamit azért sajnálok: ezért a kényelemért feladtuk tulajdonképpen a kenyérkészítés varázsát. Munkánk végeredményét, a kész vekniket olykor-olykor, ha megnézzük a raktárban, vagy odahaza az asztalon. A születés szépségét vesztettük el. Pék létemre gépek gazdájává lettem. A vezérlőben beállítom az adatokat, azután ellenőrzöm, megfelelően halad-e a munka, nem került-e valami szennyeződés — egy kihullott csavar — az automatába. Az igazság azonban az, hogy egyre inkább meg. bizonyosodom róla, az ember sütőipari szaktudása nélkül a gépek csak nem tudnának kenyeret sütni. Ez a tudás maradt a vigaszom. És ebben is talál az ember valami érdekeset, sőt szépet is. A szakma hagyományos fortélyai azonban mégsem merülnek feledésbe. Fülöp Jánosné ugyanis nemcsak péknő, hanek pékné is: férjével éveken keresztül együtt léptek be a gyárkapun, és együtt indultak haza. A gépek elszólították ugyan az asszonyt a nap nyolc órájára, de cserébe hagytak neki több energiát az otthoni beszélgetésekre. S mi sem természetesebb, ha gyakori téma a kéz dagasztotta avagy a gép sütötte kenyéri A boltos A Tavasz utcai kenyérbolt ve* vőköre jókora Rókuson. — Még távolabbról is, a másik városrészből, sőt a Belvárosból is vannak vásárlóim — mondja Kisznyér Sándorné, az üzlet eladója. Azért talán, mert itt jobb, ízletesebb ugyanaz a kenyér, amely egyazon kemencében sül ennek és sok más üzletnek? — kérdeztem tőle. — A jó kenyér titka — teszi hozzá Kisznyérné — nemcsak abban van, hogy megadják a módját a dagasztástól a sütésig. Abban is talán, hogy utána miképpen bánnak vele. Ha egymásra zsúfoljuk, elveszti szépségét, amely pedig legalább olyan fontos, mint az íze, foszlóssága, a sütés pirossága. A rókusi kenyérbolt eladójánál aligha ismerhetjük jobban mindennapi kenyerünket. Nem ma vagy tegnap kezdte megismerni a jó kenyér tulajdonságát, esztendők óta eladó. Annak idején pékmester kötötte be a fejét, aki mellett — a megélhetésükért — meg kellett tanulni a dagasztást, a kemencébe rakást és a kiszedést. — Ezt ma már gépek végzik el helyettünk — bök az üzletben maga mögé Kisznyérné mosolyogva. Mögötte ugyanis az új kenyérgyár áll, amelynek termékeit árusítja, a gyárban pedig ott a férje, aki üzemvezető. Ebből ered hát magabiztossága. Mert a kenyeret tudni kell szeretni azon túl, hogy megszokott mozdulattal vesszük kézbe, amikor vásároljuk, otthon megszeljük és harapjuk vagy törjük. Egy szelet kenyér is lehet a munka szimbóluma, ha benne érezzük a vetést az aratásig, a hullámzó búzatengert az őrlésig, a lisztté finomodást a piros cipóig. Volt időszak, amikor jegyre mérték a kenyeret, amelyben kevesebb volt a tiszta búza és több a kukorica, a burgonya és más nem bele való. Az ilyen kenyeret is kidekáztálc felnőttnek, öregnek, gyereknek egyaránt. Nemzedékek sora nőtt fel azóta és nem tudják, hogy valamikor kenyérből sem volt elég. Kisznyérné jól emlékezik még erre az időszakra, s talán innen leledzik, hogy náluk, öttagú családjában, soha egy falat kenyér sem megy kárba.' veszendőbe. — Én azt tartom ma is — suniázza véleményét —, hogy kenyeret kidobni vétek még akkor is, amikor már nem kell vele szűkölködnünk, amikor elnevezése szerint annyiféle között válogathatunk, a zsúrkenyértöl a tartósításra celofánba csomagoltig, hogy felsorolni is sok. Minden másnap reggel öttől este hatig áll a pult mögött Kisznyérné. Az üzletből mégis átlátja a vállalata egészét, a termelés menetét.. Tudja, hogy a Maros utcai sütödében készítik a kis brióst, a kuglófot, a diós, a mákos, a túrós, az almásrétest, a mákoskockát, a krémeslapot, a kakaós csigát, a sajtos kockát és sok más süteményt, amely üzletében ugyancsak keresett és kapós áru. Újságolta, hogy hamarosan megjelenik az üzletben legújabb termékük, a teflonkenyér, amelyet edényben sütnek, kerek lesz, magas és szép piros.