Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

Kedd, 1976. július 13. 3 Szervezett munkával Mostanában gondot kell fordítani az aratás megszer­vezésére is. A szemek gyors betkarításához, a gabona mielőbbi raktárba, malomba szállításához szükség van a tervszerű, szervezett, össze­hagolt munkára. A szegedi Móra Ferenc Termelőszövet­kezetben ezt jól megoldották, hiszen hét kombájn vágja egyszerre a gabonát. Szili Antal, a téesz elnöke el­mondta, hogy egy kombájnra 130 hektár aratni való jut, így nemsokára végeznek a munkával. De a kombájnok ezután sem pihennek, ahol a szükség úgy kívánja, segí­teanek más közösségeknek is, hogy minél hamarabb be­kerüljön a földekről az idei termés. Képünk a repülőtér melleti táblában örökítette^ meg az aratást. Acs S. Sándor felvétele Otthon — Es engedjék meg, hogy kitüntetésükhöz szívből gratuláljak, munkájukhoz erőt és egészséget kívánjak önöknek, akik az egészségügynek nemcsak e kitüntetés révén kiváló dolgozói . Kézfogások, pohárköszöntök, aztán vége az ünnepség­nek. A sötét ruha fölé fehér köpeny kerül, s a nap ettől a perctől kezdve ugyanúgy telik, mint a tegnapi vagy a holnapi, a tizenöt vagy huszonöt évvel ezelőtti vagy ez­utáni. Számolatlan telnek az évek Az épületegyüttes neve 1928-ban Boroméi Szent An­tal Irgalomház volt, ma egészségügyi gyermekotthon. Ez így nem sokat mond. Tes­ti és szellemi fejlődésükben visszamaradt, 3—18 éves ko­rú, beteg gyermekek bentla­kásos otthona — valahogy így kellene fogalmazni, ha nem csattanna azonnal a til­takozás : — Nem betegek! A mi fo­galmaink szerint nem azok. Akkor betegek, ha megfáz­tak, ha lábuk tört, ha láza­sak, ha a szokástól eltérő ápolásra szorulnak. A szokásos ápolás. Az ásotthalmi gyermekotthonnal együtt összesen 250 gyerek, járni nem tudók és beszélni tanulók, ágyhoz kötött ka­maszok és éveik számánál fiatalabb nagylányok ápolá­sa, tanítgatása, gondolataik ellesése és családi otthonuk pótlása, a napnak mind a huszonnégy órájában — ez a szokásos ápolás. A kívül­álló számára elképzelhetet­lenül fárasztó. — Két-három évvel ezelöt­tig mégsem volt munkaerő­gondunk. Azóta sokan el­mentek nyugdíjba, szakkép­zett gondozónőt keveset, szakképzetlent csak rövid időre tart itt a munka, ami­nek ők az árnyoldalát veszik észre. — A jelentkezőt az első órá­ban körbevezetjük az osztá­lyokon. Ha szemében a ré­mület, ha a gyerekek láttán zavarba jön, már tudjuk, legfeljebb néhány hétig ma­rad. Még az a jobbik eset, ha azonnal megmondja, nem így képzelte el... Elienoéldának itt van Ró­zsika, aki fél évig „állt sor­ba" — igaz, tizenöt évvel ezelőtt —, mire nővérke le­hetett. És Inci, akit három­szor küldtek el, létszámfelet­ti lévén, aztán síró arcára emlékezett és egy nap meg­kereste a főnővér: gyere vissza, ha még mindig aka­tf " ~ i IS rod. Etike életében is szá­molatlan telnek az évek, mióta szakácsnőnek jelent­kezett — „nagyon szerettem főzni" — és kikötött a nagy­fiúk — „a fiaim" — termé­ben. Az aranygyűrűbe aa azóta eltelt huszonöt évet véste az ékszerész. Az inté­zetvezető főnővér, Pannika, nem a kitüntetésére büszke. A gyerekarcokra, a moso­lyokra, melyek körülveszik, ha odaül egy-egy ágy szélére. Vigyél haza, nővérke — El kell kerülnünk aa érzelmes szavakat, a szívhez szóló kifejezéseket, a hatá­sos kérdéseket. Hogy mibe kerül ez a társadalomnak és hogy áldozat, lelkiismeretes­ség, gyerekszeretet. Az ókori Taigetosz és hogy ma lám, nincs felesleges ember. En­nek nem lenne sok értelme. Ha a munkánkról beszélünk, nem azért tesszük, hogy az embereket megindítsuk, könnyezni lássuk. De kell, hogy tudjanak rólunk, a gyerekeinkről, akik közül nagyon kevesen lesznek egészséges, teljes értékű fel­nőttek, de akik mégis itt él­nek majd közöttünk, akikről mégsem mondhatunk le. No tessék, újra a nagy szavak. S hogy mégsem eredményte­len a munkánk, tíz év alatti 105 gyereket rehabilitáltunk. Reménytelenek voltak és ál­talános iskolába, gimnázium­ba iratkozhattak be, néhá­nyan olyan foglalkoztató in­tézetbe kerültek át, ahol munkájukkal eltartják ma­gukat, s mentek tőlünk gyógypedagógiai iskolába is, vagy haza, a családjukhoz. — Amíg az otthon lakói a gyerekek, nem mehetnek haza? — Látogatóba, néhány nap­ra, ha a szülök kérik. A kapcsolatuk egyébként ál­landó, minden hónap első vasárnapja a szülőké. Hoz­hatnak, küldhetnek ajándé­kot, édességet, de a gyere­kek. ruháiról, étkeztetéséről a gyermekotthon gondosko­dik. Nem is akárhogyan: sa­ját varrodánk van és min-> denkjnek külön játéka, az ünnepnapokat jobban isme­rik, mint a korosztályuk­beliek, a primőröket hama­rább kapják, mintha otthon élnének. — És akihez nem jön sen-i ki? — A munkatársaim meg( sem várják a kérést: vigyél haza, nővérke. Ilyenkor én is elnéző vagyok. Hadd vi­gye. Kitűnő bizonyítvány Lakkozott kavicsból béke, tejfölös pohárból mikulás, maradéli fonalból subapárna, falevelekből kép — olyan a terem, mint egy kiállítás. A foglalkoztatóban Sári terítőt hímez, s míg kitűnő bizo­nyítványával dicsekszik, á keze folyton jár. — Melyik osztályba jársz? — kérdezném, de gyorsan visszaszívom, hátha meg­bántom a „jársz" szóval. Aztán Feri versesfüzete. Felvesz majd egy lányt az autójába. Soha nem vezet­het autót Aztán a „hallgass meg engem" — vers. Azl igazgató-főorvosnő odasúgja, azóta ez a kérés már telje­sült. Az övék a gyermekott­hon első szerelme. Zsófi még biztosan nem olvasta a Tombol a holdat. Inkább raj­zol. „Szeretettel Ferinek, Szeged, 1976. június." — A tévé rajzfilmjei az öt­letadók. Ha nincs tanítás, folyton rajzol. — Tanítás? — Ugyanaz a tananyaguk, mint a többi általános isko­lának. Csak idegen nyelvből és tesnevelésből kapnak fel­mentést. És nagyon szorgal­masak. A gyermekotthon zártságát oldani szeretnénk minden eszközzel. Az óvodás­korúak verset tanulnak, a tizenévesek fizikát, földraj­zot. — Hogy jut pénz minderre a nyolcmillióból? Tavaly 150 ezhf forintot takarítottak meg nekünk a szegedi vállalatok. És még kicsi is ez a szám ahhoz ké­pest, amit a társadalmi mun­ka kifejezés összegez, s nem annak forintban megmond­ható értéke. * Elkerülhetetlen számok. Az egész országban hatezer, Sze­geden és Asotthalmon 250 gyerek, évente 8 millió fo­rint. Nyolcmillió osztva két­százötvennel, az 32 ezer fo­rint. A szülők keresetüknek egyötödét adják ehhez. Egy gyűrű*'felirata: 25 év. Egy kitüntetés: az Egészség­ügy Kiváló Dolgozója. Az­tán vége az ünnepségnek. A sötét ruha fölé fehér köpeny kerül, s a nap ettől a perc­től kezdve ugyanúgy telik, mint a tegnapi vagy" a hoL­napi, a tizenöt vagy huszon­öt évvel ezelőtti és ezutáni. Pálfy Katalin Közéleti napló PAPP LAJOS AZ NDK-BAN Dr. Papp Lajos államtit­kárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével hétfőn — az NDK minisztertanácsa taná­csi hivatalának meghívására — küldöttség utazott a Né­met Demokratikus Köztársa­ságba. KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT CARACASBA Török István külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­zetésével hétfőn delegáció utazott Venezuelába, Cara­casban megnyíló önálló ma­gyar ipari kiállításra. A ma­gyar küldöttség előrelátha­tólag tárgyalásokat folytat kétoldalú gazdasági és keres­kedelmi kapcsolataink to­vábbi fejlesztésének lehető­ségéről, és látogatást tesz többek között egyes vene­zuelai állami szervek és ke­reskedelmi kamarák vezetői­nél, valamint a caracasi vá­rosi tanács elnökénél. NŐKÜLDÖTTSÉG SZOMÁLIÁBÓL A Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására egyhetes látogatásra szomá­liai nőküldöttség érkezett ha­zánkba Zahra Ali Elmi, a szomáliai nőszervezet alelnö­kének vezetésével. A delegá­ciót hétfőn a MNOT buda­pesti székházában Vándor Vera, a nemzetközi osztály vezetője tájékoztatta a ma­gyar nők helyzetéről. Új tizem Kazincbarcikán Hat hónap helyett hat hét alatt fejeződött be Kazinc­barcikán a több mint tizen­egy milliárd forintos költség­gel épülő PVC II gyárban a monomer üzem desztillációs és mosó kolonnáinak szere­lése. A négy, egyenként 50 mé­ter magas acél tornyot kü­lönleges járműveken szállí­tották Angliából Kazincbar­cikára. A több mint 70 ton­na súlyú ..„óriás szivarok" hegesztését és szerelését a helyszínen végezték. Így csaknem tizennyolc hetet ta­karítottak meg a szerelés­nél. A négy torony helyére ál­lítását Csehszlovákiából ér­kezett autódaru végezte, mindössze négy nap alatt. A nagy figyelmet és pontos­ságot követelő munkál hét­főn fejezték V>e. Ezt követően megkezdődött a gyár mo­nomer üzemében az össze­kötő csővezetékek és egyéb gépek szerelése is. Amire nLcs törvény E l tudjuk mi rendezni nagy és fontos dolgainkat oko­san, közmegelégedésre. Közösségi sorsunk, ügyeink bevált törvények gátjai között hömpölyögnek. Ha­nem annál több a gondunk, bajunk és vitánk azzal és ar­ról, amire nincs törvény. Amiben nem igazít el paragra­fus, abban világnézetünk, erkölcsünk, politikánk, szokása­ink rendje és rendszere dirigálhat bennünket. Szocialista társadalomban nem elég a törvények sze­rint élni. Egyetlen rendszer sem tűri a sorsát, létét veszé­lyeztető cselekményeket; mindenütt büntetik az élet ellent vétséget; behajtják az adót és becsukják a tolvajt — de a rendszer természetétől függ, hogy miként ítélik meg a ja­vak megszerzésének egyéni módját; az emberek egymás­hoz való viszonyának normáit; a közösség milyen elvárá­sokkal él az egyes emberrel szemben. Vagyis azzal, hogy nem károsítom meg az államot, nem sikkasztom el a munkások fizetését, nem robbantom fel a gyárat és ren­desen megfizetem a lakbért meg a villanyszámlát és nem hajtom haza a téeszből a borjút — azzal még nem válha­tok a szocializmus államrendjének tisztes polgárává. Ez a minimum, ezzel éppen csak a törvények közötti közleke­dés alapszabályainak teszek eleget. Márpedig törvénnyel nem lehet mindent szabályozni, csak az alapvető elvárá­sokat. Így sokkal több olyan dolgunk van az életben, amit nem ír elő, nem parancsol meg paragrafus. Azt hiszem, ezekre is nagyon-nagyon illendő vigyázni. Ezek ugyanis többet elárulnak az emberről. Mindenki is­mer olyan figurát, aki nem ült ugyan még egyetlen napot sem — de emberi tisztességét többszörösen kiárusította. Az ilyen mindig tudja, hogy hol állnak a törvény tilalomfái és nem hajt nekik, hanem kiszámított rafinériával kerülge­ti őket. A törvényszegőkre nem sok figyelmet szentel a kö­zösség. Megfogják és megbüntetik őket, s ebben meg­nyugszik a társadalom lelkiismerete. Annál jobban bor­zolja a társadalmi igazságérzetet a „legális" ügyeskedés, meg az így ügyeskedők szemérmetlen szemtelensége. Ked­vezményeket járnak ki maguknak és ezek halmazatából anyagi várakat raknak; mindig tudják, hol és mihez lehet olcsón hozzájutni; érzik, mikor mibe kell pénzt fektetni, s hogyan fial az majd pár év múlva három annyit. Közben pedig a szemébe nevetnek annak, aki az anyagi boldogulás főutcáján ballag. Ezer példát kínál az élet. Szociális megfontolásból, vállalati érdekből, fontos ügyek előmozdításának szándé­kából, egy-egy társadalmi réteg tudatos megsegítésének el­véből gyakran kínálunk kedvezményeket, előnyöket. Van­nak, akik mindegyikre rá tudnak kapaszkodni. Egyszer telket vagy kertet lehetett előnyösen vásárolni, máskor se­lejtes vagy felhalmozódott építőanyagokat megszervezni, harmadszor bontásra ítélt házak anyagához lehetett hozzá­jutni ... — az ügyeskedők mindenből kivették a részüket! És én ezekről beszélek. Ezekről: akik minden tehenet megfejnek! A törvény pedig felmenti őket, mert nem bű­nöztek. Számáljuk, papírjuk, engedélyük van mindenről, évekre visszamenőleg! Számla van róla, hogy a vállalat faházát tizenkétezerért megvették; jegyzőkönyv igazolja, hogy a gyárnak már nem volt rá szüksége, mert felépült az új irodaház; gazdasági érdek diktálta, hogy eladják, E jóllehet hatvanezerért vették, időközben az értékcsökke­nés levitte az árát... Újsághirdetés igazolja, hogy fölkí­nálta az üzem eladásra „elfekvő készletéből" ezt vagy azt az anyagot — tanú nincs rá, hogy nem azért került-e a listára az anyag, mert valakinek nagyon kellett... Ismerjük már ezeket a fogásokat is, mégis sokan meg­játsszák őket az orrunk előtt. A párt ugyan óriási figyel­met és energiát fordít az erkölcsi kérdésekre és tagjainak szigorú normákat diktál, legtöbbször maga az üzemi, intéz­ményi pártszervezet is már csak kész helyzetekkel talál­kozik. Nem jelenti ez azt, hogy tehetetlen, hiszen magam is tudok példát, példákat, hogy a jogtalanul szerzett anya­gi előnyt erkölcsi felelősségrevonás során a párt „vissza­perelte" az államnak. Mégis a megelőzés hatásosságára kellene mindenütt nagyobb figyelmet fordítani. A közösség éber ellenőrzésére lenne szükség, s az ellenőrzés lehetősé­gének megteremtésére. Gondoljunk végig egy egészséges ügymenetet! Mond­juk, hogy kishibás parketta, cserép, padlószőnyeg, mozaik­lap van eladó egy vállalatnál... Erről ne csak három em­ber tudjon! Kitűnően alkalmas lenne a szakszervezeti bi­zottság, hogy rendszeresen meghirdesse, mi van eladó ma­gánépitkezésen fáradozó dolgozóknak, s ítélkezni is tudna a jelentkezők között: kinek van több gyereke, kinek ala­csony a jövedelme, ki dolgozik ott régebben és így to­vább ... Szociális alapon kellene a lehetséges kedvezmé­nyeket elosztani, nem pedig összeköttetések csatornáin. Mert emberséges, igazságos és céiszerű azon a munkáson, hivatalnokon, technikuson segíteni, aki sok-sok küszködés­sel fészket rak népes családjának — de méltánytalan a segítség egy luxus víkendházhoz, amíg más dolgozó embe­rek alapvető életfeltételeik biztonságáért fáradoznak és ta­karékoskodnak szigorúan. Amíg nem így járnak el a le­hetséges kedvezmények elosztásában, néhány bennfentes szerez meg magának mindent, s lehetőségeit meg is is­métli újra meg újra, s lesz papírja is mindenről, békesség­ben is marad a tövénnyel. A mire nincs törvény — nálunk van erkölcs! Nincs ugyan valamiféle kódexbe szedve, de széles körben ismertek a szocialista életmód erkölcsi követelmé­nyei. Hivatkozunk is rájuk eleget, csak éppen valamiféle álszemérem gátol bennünket abban, hogy számon is kér­jük. Mármint hogy konkrétan. Pedig a XI. pártkongresszus ismét megadta ehhez a biztatást, jól ismerve a diagnó­zist: „...Miközben fokozatosan erősödik az új, a szocia­lista emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialis­ta emberre jellemző gondolkodás és erkölcs, a szocialista tulajdon átérzett tudata, — olvashattuk a KEB elnökének beszámolójában —, helyenként még hat a régi, a vissza­húzó szemlélet és gyakorlat is. Ennek tulajdonítható, hogy a növekvő lehetőségeket egyesek önző módon a közös tu­lajdon rovására, saját vagyonosodásukra próbálják ki­használni, ügyeskedésekkel, a törvények kijátszásával jog­talan vagy indokolatlan előnyökhöz jutnak ... Félreérthe­tetlenné kel! tennünk, hogy aki a közösségi érdek ellenére juttat indokolatlan előnyhöz bárkit, az éppoly erkölcstelen és hibás, mint az, aki elfogadja". Tisza beszéd. Felhatalmaz és kötelez mindenkit, hogy ne csak panaszolja, ha ilyet Iát, tapasztal, hanem akadá­lyozza meg, tegye szóvá, ítélje el. Hiszen nemcsak arra kell figyelnünk, ami büntetendő — arra is, ami társadal­munk erkölcsét sérti. SZ. SIMON ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents