Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-28 / 177. szám
f VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 177. szám 1976. július 28., szerda Ara: 80 fillér M A G Y A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Kedvez az időjárás Szaporodnak a másodvefések Finis az aratásban — Gyümölcsátvétel A nyári es5 mindig a legJobbkor jön, de ha a mos- •• tani, zivataros időjárás egy héttel később köszön ránk, bizony már komoly gondokat okozhatott volna a mezőgazdaságnak a szárazság. Hétfőn éjszaka megint a gazdálkodók kedvében Járt az idő,, bőséges csapadékkal áztatta a földeket. Sajnos, Kiszombor. Derekegyház és Szentes környékén a jégeső jelentős károkat okozott. Errefelé annyi csapadék esett, amitől a növények újból életre kaptak. Felüdült a határ, és a téeszgazdák bizakodva végzik további teendőiket Határjárásunkor mindenfelé szorgos kezek munkálkodtak, Űjszentiván és Tiszasziget határában harmadszorra kaszálták a lucernát többfelé vetették a tarlóburgonyát A szőregi Tisza— Maros-szög Tsz asszonyai újból a palántázógép nyergébe ültek, hogy földbe tegyék a káposztapalántákat Az öntözőbrigád embereinek az eső után is akadt munka, műtrágyázták a legelőket Szépen fejlődik, hiszen rájár az idő a közősség szabadföldi kertészeti növényeire, köztük a pritamin- és a fűszerpaprikára, húsz hektáron ígéretes termésre van kilátás. A kollektíva kombájnosai kedden délelőtt még nem arattak, de ahogy az idő engedi, újra hozzáfognak még a talpon álló gabonatermés betakarításához. Nemcsak az eső szakította meg az eddigi tervszerű munkájukat, az aratás menetét, hanem a Szovjet pártmunkásküldöttség hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására kedden, tegnap szovjet pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba N. A. Petrovicsevnek, az SZKP KB póttagjának, a Központi Bizottság pártszervezési osztálya vezetője első helyettesének vezetésével. (MTI) Tiszaszigeten a szárított gabonát szállítják a raktárba Az UNESCO főigazgatója Budapesten Púja Frigyes külügyminiszter meghívására kedden Magyarországra érkezett Amadou-Mahtar M, Bow, az UNESCO főigazgatója. Púja Frigyes külügyminiszter és Amadou-Mahtar M, Bow, az UENSCO főigazgatója kedden tárgyalást folytatott a Külügyminisztériumban. (MTI) Geográfusok szont teljes erővel dolgoztak a gépek, az emberek, hogy nagyobb területekről tudjanak majd ősszel zöldséget betakarítani. Zákányszéken, a Május 1. Szakszövetkezetben a téli káposztát ültették, amelyből tíz hektárról várnak termést. Az idén még öt hektáron termesztenek zöldbabot is. Megnövekedett a forgalom a gyümölcsátvevő-helyeken. Domaszéken, az ÁFÉSZ felvásárlótelepén két nap alatt 63 mázsa barackot, 11 mázsa almát, 4 mázsa paradicsomot, 4 mázsa főzőtököt vett át Koza Istvánné, kétszeresét az egy héttel korábbinak. A zsombói begyűjtőhelyről vasárnap 240, hétfőn 150, kedden 200 mázsa gyümölcsöt küldtek a szatymazi tranzittelepnek, ahonnan a hét elején 21 vagon árut indítottak útnak az ország különböző részeibe. kongresszusa Első ízben rendezik szocialista országban a Nemzetközi Földrajzi Unió — soron következő XXIII. — kongresszusát. Moszkvában július 27. és augusztus 3. között ülnek össze a világ csaknem valamennyi országának geográfusai, akik a mai idők földrajza kérdéseinek széles körével foglalkoznak majd. (MTI) szárítóberendezés meghibásodása is. Nem tudják üzemeltetni, műszaki hiba miatt a tiszaszigeti szérűn az egyik szárítót Ez nemcsak a meglevő raktározási gondjukat növeli, hanem bizonyos mértékben hátráltatja a betakarítás ütemét is. Leálltak a tarlóletakarítási munkákkal, mert a közösség területére hullott 15 milliméteres csapadék ezt parancsolta. Vizes a szalma, nem lehet kazalba rakni, mert összefüllik. A kedd reggeli adatok szerint búzából már majdnem 100 mázsát betakarítottak. Kisegítették a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatot, amikor embereket, gépeket irányítottak a gyons rakodás elősegítésére a magtárakba. Szükség van a szervezett munkára, mert az idő szeszélye kiszámíthatatlan. Senki sem garantálhatja, \ hogy a csapadékos időt hoszszan tartó meleg követi. A kalászosokat a lehető leggyorsabban be kell takaritaA szegedi határban egyre fogy az aratnivaló; a nagy munka finiséhez érkeztek. A szegedi Móra Tsz hétfőn, a szegedi Felszabadulás Tsz pedig tegnap végzett az aratással. A Móra Tsz-ben gyorsították a másodvetést, karalábét ültettek, és teljes erővel öntöznek. Eső után, kedden délelőtt leálltak a kombájnok a homoki gazdaságokban. yiFiatalok helyzete a mezőgazdaságban A népi ellenőrzés vizsgálata A népi ellenőrök arra kerestek választ, hogy miképp hajtották végre az ifjúságpolitikai határozatot a téeszekben, szakszövetkezetekben; hogy értékelik a mezőgazdasági üzemekben az ifjúság helyzetét, és milyen intézkedéseket tettek a fiatalok továbbképzésének elősegítésére, szabad idejük hasznos eltöltésére. Nem utolsósorban arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen az erkölcsi és anyagi megbecsülésük. A vizsgálat tapasztalatait tegnap, kedden délután Szegeden, a városi tanács épületében tartott ülésén Kalmár József elnökletével összegezte a Szeged Városi és Járási Népi Ellenőrzési Bizottság. A népi ellenőrök nyolc szegedi járási, szegedi termelőszövetkezetet és két szakszövetkezetet kerestek fel. A mezőgazdasági üzemek az ifjúsági törvény végrehajtása érdekében elkészítették az intézkedési tervet, s azok az előírásoknak megfelelnek. Érdekes módon azonban a fiatalok erről a tervről néhol nem tudnak, és nem mindenütt ismerik. A népi ellenőrzés behatóan foglalkozott a fiatalok szakmai, politikai képzésével, munkahelyi beilleszkedésével is. Általában képzettségüknek és végzettségüknek megfelelő munkakört töltenek be a kezdő szakemberek. A munkahelyi körülményekkel azonban nem mindenütt elégedettek. Előfordul, hogy nem tudnak hol étkezni vagy öltözni, munka után fürdeni. A KlSZ-szervezetek kezdeményezésére — több helyen — a felvetett problémákon a gazdasági vezetők segítettek, öltözőt építettek és jobb körülményeket biztosítottak a munka végzéséhez. Asotthalmon példásan segítik az otthonteremtőket. Négy kezdő szakember szolgálati lakást kapott. A fiatalok többsége hamar beilleszkedik a közösségbe, de több téesznél előfordul, hogy a munkakörülményekkel nem barátkoznak meg. Kisteleken például az okoz gondot, hogy a fiatalok, miután megszerzik képzettségüket, egy részük más munkahelyre megy. Röszkéről inkább Szegedre jönnek munkát vállalni, a város elszívó hatását itt erősen érzik. Sok helyen a gondokat, problémákat és az örömöket is a KISZ-taggyűléseken tárgyalják meg. Azonban a véI leménynyilvánítás fórumait nem használják ki. A brigádgyűléseken, ifjúsági parlamenteken kevés fiatal tesz érdemi javaslatot, pedig véleményükkel elérnék, hogy érdekeik érvényesüljenek. A munkahelyi vezetők általában rendszeresen adnak tájékoztatót az üzemi eredményekről, nehézségekről. A komoly kérdések megoldásánál gyakran kérik a fiatólok véleményét, segítségét. A különböző szakképzettségek megszerzésére tanfolyamokat (traktoros-, növényvédő-, kertész-, hegesztő-) szerveznek. A forráskútiak négy tanfolyamot indítottak. A politikai képzésben is mutatkoznak eredmények. A marxista középiskolába például Bordányból tizenhát fiatal jár. A szegedi Üj Élet Tsz-ben különböző politikai képzéseken 93-an vesznek részt. A Szeged Városi és Járási NEB a tapasztalt hiányosságok felszámolása érdekében több intézkedést ajánl a vizsgált termelőszövetkezetek vezetőinek figyelmébe. Elsősorban az lenne a hasznos, ha a mezőgazdasági üzemekben a fiatalok utánpótlási gondjá megoldódna. Hajnali jelentések Montrealból Hői tőrcsapatunk a legjobb négy között A vívóbajnokság utolsóelőtti száma, a női tőrcsapatok versenye tegnap, kedden délután elkezdődött. Tizenhárom ország válogatottja lépett pástra, Magyarország csapata Japánnal és az NSZK-val került egy csoportba. Tordasiék a távolkeletiek ellen biztosan, 12:4 arányban nyertek, a nyugatnémetekkel szemben viszont fölényes vezetés utón igencsak meg kellett küzdeniök a 8:6-os győzelemért. A legjobb 4 közé jutásért NagyBritannia együttese ellen vívtak lányaink. A Maros, Bóbis, Kovács, Rejtő négyesünk 9:2 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél, elsőként került a négyes döntőbe. • Férfi kardozóink Románia csapatóval vívtak a harmadik helyért. A remélt bronzérem, sajnos, elmaradt, a magyar együttes 9:4 arányú vereséget szenvedett és a negyedik helyen végzett. A négy magyar győzelmen Gedővári és Kovács osztozott, Marót mind a négy csörtejét elvesztette. ökölvívóink közül Botos András a szovjet világbajnok Vaszilij Szolomin ellen lépett szorítóba. A találkozó kilenc perce kiegyenlített küzdelmet hozott, a pontozók azonban 5:0 arányban Szolomint látták jobbnak. A közönség még a Cutov—Kolev mérkőzésen is tüntetett a pontozók ellen. Utolsó versenyben maradt versenyzőnknek, Nagy Józsefnek a kubai Aldama volt az ellenfele. Kiegyensúlyozott első menet utón a második menet közepén Aldama, állj után, a padlóra küldte a magyar fiút. A vezetőbíró, bár megintette a kubait, helytelenül ítélt, mivel a szenvedő fél roggyant állapotban folytatta a küzdelmet. Papp László nem engedte tovább öklözni tanítványát, és bedobta a törülközőt. A négyes döntőnek tehát nincs magyar résztvevője. • Gyengén rajtoltak a magyar szabadfogású birkózók. Helyi idő szerint délelőtt az alsó öt súlycsoport mezőnye lépett szőnyegre az első fordulóban. A magyarok' öt mérkőzés közül csupán ketten arattak győzelmet, háromban pedig az ellenfelet hirdették ki győztesnek. 48 kg: Gyulai Mihály—Takahashi (kanadai) pontozásos vereség (10:4). 52 kg: Gál Henrik—Niebler (NSZK) kétvállas győzelem. 57 k'g:Klinga László—Ramos (kubai) pontozásos győzelem (13:6). 68 kg: Fodor Mihály—Giray (NSZK) pontozásos vereség (6:4). 68 kg: Kocsis János— Zsekov (bolgár) pontozásos vereség (9:4). • Kedden éjszaka a Velodrome-stadionban felállított tatamikon a 93 kg legjobbjai kezdték meg versenyüket. Ipacs László az A ágon ellenfél nélkül jutott túl az első fordulón. Másodikban a nyugatnémet Schabellel mérkőzött, egyik oldalon sem volt értékelhető akció, a döntés tehát a bírákra maradt. A két oldalzsüri véleménye megoszlott, a vezető bíró pedig a nyugatnémetet látta aktívabbnak. Ipacs ezzel hamar búcsút mondott, kiesett. Az A ág döntőjét a szovjet Harsiladze nyerte, a B ág döntőjének győztese Ninomiya (Japán). • A vízilabda utolsó két mérkőzésének eredménye: Románia—NSZK 5:3, Hollandia—Olaszország 3:3. A végeredmény: 1. Magyarország 5 4 1 - 30:24 9 pont, 2. Olaszország 5 2 2 1 21:20 6 pont, 3. Hollandia 5 2 2 1 18:17 6 pont, 4. Románia 5 1 3 1 26:25 5 pont, 5. Jugoszlávia 5 - 3 2 21:24 3 pont, 6. NSZK 5-14 15:21 1 p. A vízilabdasport nemzetközi szakértői összeállították az Olimpia válogatottját: Kyoömh (holland) — Faragó, Csapó — Ghibellini (olasz) — Sudár, De Magistris (olasz), dr. Szívós. • Bromonkban rendezték meg a díjugratás olimpiai bajnokságát. Aranyérmes Schockemöhle (NSZK-beli) 0 hp. 2. Vaillancourt (Kanada) 12 hp. 3. Mathy (Belgium) 12 hp. • Az Ontario állambeli Kingstonban 5 hajóosztályban már eredményt hirdettek. A Tempest hajóosztály olimpiai bajnoka: Albrechtson, Hansson (svéd) 14,0 pont, 2. Mankin, Akimenko (szovjet) 30,4 p. 3. Conner, Findlay (USA) 32,7 p. • A magyar férfi kézilabdaválogatott a hajnali órákban játszotta le mérkőzését az 5—6. helyért, Jugoszlávia ellen. Félidőben 12:10-re déli szomszédaink vezettek, és végeredményben is Jugoszlávia győzött 21:19-re. Ezzel Jugoszlávia az 5., Magyarország a 6. lett. • Labdarúgásban kedden került sor az elődöntőkre. A Montrealban játszott Szovjetunió—NDK találkozó első félidejében egyik csapat játékosainak sem sikerült a hálóba találni. Szünet utón élénkült valamit a színvonalasnak éppen nem mondható játék. Az 57. percben Dörner 1 l-esből vezetést szerzett az NDK-nak, (1:0). Majd a 65. percben védelmi hiba utón Kurbjuweit növelte az előnyt, (2:0). A befejezőn előtt öt perccel Kolotov 1 l-esből szépített (2:1). Így az NDK együttese bekerült a döntőbe, ahol a brazilokat 2:0 arányban legyőző lengyelekkel küzdenek az aranyéremért. • Kosárlabdázásban a férfitorna bronzérméért a müncheni olimpia győztese, a Szovjetunió válogatottja mérkőzött Kanada csapatóval. A szovjet együttes a 3 —4. helyért vívott találkozón 28 pontos, biztos győzelmet aratott, Bjelov csapatkapitány állhatott a dobogó harmadik fokára. Az eredmény: Szovjetunió—Kanada 100:72 (49:38).