Délmagyarország, 1976. július (66. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-24 / 174. szám

VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG magyar szocialista munkáspárt lapja 66. évfolyam 174. szám 1976. július 24., szombat Ara: 80 fillér Megnyílt a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásár Borbély Sándor beszéde — Jugoszláv és finn vendégek a kiállításon — Kiosztották a vásári dijakat Tegnap, pénteken délelőtt 10 órakor ünnepélyes kere­tek között megnyitották a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásárt. A vásárváros „főterén" a Munkásőrség zenekara eljátszotta a Himnuszt, majd dr. Csikós Ferenc, a szegedi városi tanács vb. titkára köszöntötte a megnyitón részt­vevőket, Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megye párt- és tanácsi vezetőit, a kiállító vállalatok képviselőit, Szeged jugoszláviai és finnországi testvérvárosainak delegációját, a szabadkai és a turkui vendégeket. Ott volt a megnyitón dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bi­zottságának első titkára. Török József, az MSZMP Sze­ged városi bizottságának első titkára, Papp Gyula, a sze­gedi városi tanács elnöke és dr. Paczuk István, a megyei tanács elnökhelyettese is. A köszöntő után Borbély Sán­dor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osz­tályvezetője mondott megnyitó beszédet. Beszéde elején a KB psztályvezetője méltatta a vásár százéves múltját, a hagyományokat ápoló jele­nét, majd így folytatta: — A vásároknak, termék­Iciállításoknak mindig fon­tos gazdasági jelentőségük, céljuk volt és van ma is. Minden vásár alkalom arra, hogy a szakemberek lemér­jék. hol tartunk. Hasznos találkozó hely a vállalatok, szövetkezetek a kereskede­lem és fogyasztók részére. Lehetőséget nyújt arra, hogy felmérjék a termelői, és lakossági fogyasztók igé­nyét, s így a kereslethez kö­zelebb hozzák a kínálatot, rugalmasabban kövessék a mindinkább fokozódó igé­nyeket. Feladatukat igazán akkor töltik be, ha vonzó, korszerű, minden piacon el­adható termékeivel ösztön­zést nyújtanak a hazai ipar, és kereskedelem fejlődésé­hez, ha gazdaságpolitikai céljaink megvalósulását szol­gálják. E célokat és feladatokat jelölték meg a rendezők és kiállítók a tegnap meg­nyílt Centenáriumi Szegedi Ipari Vásáron, amely hosszú hónapok szer­vező és tervező munkája eredményeként megnagyob­bodott kiállítási területen fogadja a vállalatok bemu­tatóját, az érdeklődő láto­gatókat. Csongrád megye és Sze­ged idei vásárával termé­szetesen többet akar és töb­bet ts tesz, mint a centená­riumot ünnepelni és emlé­kezni róla. Számot kíván ad­ni, hogy a negyedik ötéves terv sikeres befejezéseként, az ötödik ötéves terv célki­tűzéseinek ismeretében ho­gyan fejlődött és változott az egész Dél-Alföld gazdasá­ga, illusztrálja e tájegység­nek népgazdaságunk egészé­be betöltött szerepét és sú­lyát Méltó keretek között mu­tatja be, mit kínál e tér­ség ipara, mezőgazdasága és kereskedelme a fogyasz­tóknak. A vásár regionális jelle­gének ellenére nemcsak Dél­Alföld gazdaságát szemlélte­ti; jelen van itt az ország csaknem minden jelentős vállalata, s ezeken túlmenő­en a szomszédos Jugoszlávia és a finn testvérváros, Tur­ku is képviselteti magát. A jelszó, amellyel a rendezők a vállalatok és szövetkeze­tek figyelmébe ajánlják a termékbemutatót, tanúsítja a centenáriumi vásár gazda­ságpolitikai jelentőségét: „A jobb áruellátásért, — a kor­szerű technikáért". A vásárokon kiállító vál­lalatok, szövetkezetek és mezőgazdasági üzemek min­dig vizsgáznak is a fogyasz­tók előtt. Vizsgáznak abból, miként kívánják végrehajtani pártunk Központi Bizott­sága határozatait a ter­mékszerkezet átalakításá­ról, a nemzetközi színvonalat mindjobban megközelítő, vagy elérő termékek előál­lításából. És vizsgáznak ab­ból is, hogy korszerű ter­mékeik bemutatásával ho­gyan tudják formálni a köz­ízlést. Jó hagyománya a sze­gedi vásárnak, hogy meg­rendezi a Kiváló Áruk Fó­ruma délmagyarországi pá­lyázatát. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeznünk arra, hogy 100 évvel ezelőtt a dí­jak odaítélésénél ilyen kri­tériumokkal találkozhatunk: „Jelességért, kitűnőségért", „Haladásért és műízlésért", „Versenyképességért". Mint­ha csak ma fogalmaztuk volna ezeket a jelszavakat, hiszen olyan feltételek ezek, amelyeknek megfelelni ma is csak e jól szervezett, kö­rültekintően gazdálkodó vál­lalataink képesek. El nem hanyagolható nemzetközi jelleget ad a Hajnali jelentések Montrealból Magyar olimpiai bajnok Kulcsár Győző bronzérmet nyert Acs S. Sándor felvételei Borbély Sándor megnyitja a vásárt A Pécsi Kesztyűgyár pavilonjánál: Borbély Sándor, dr. Komócsin Mihály és Török József társaságában Szegedi Ipari Vásárnak a baráti Jugoszlávia válla­latainak részvétele. AzzaJ, hogy ily jelentős számba jöttek 'el Szegedre, számottevő mértékben, hoz­zájárulnak a határmenti árucsereforgalom fokozásá­hoz, a két nép hagyományos kapcsolatainak és barátságá­nak további szélesítéséhez, elmélyítéséhez. Hagyományai közé tarto­zik Szeged és Csongrád me­gye vásárának az is, hogy a kiállítási napokban ipari,1 tudományos ' konferenciát rendeznek. így lesz ez az idén is. S ezzel tartalma­sabbá válik a Dél-Alföld' gazdaságának e seregszem­léje. A Szegedi Ünnepi Hetek időszakában sok ezren láto­gatnak Szegedre. Szerte az országból érkeznek egyéni­leg és csoportosan üzemi dolgozók, fiatalok, de szá­mosan látogatnak ide kül­földről is. A kiállítók nagy száma és a növekvő érdek­lődés együtt megbízhatóan igazolja a .vásár jelentősé­gét és fontosságát. Mindez arra mutat, hogy Szegeden olyan vásárt rendeznek, amely élet­erős, érdemes a tovább­fejlesztésre, mert jelentős szerepet tölt be a hazai gazdasági vásá­rok és kiállítások rendsze­rében, a gazdasági együtt­működés fejlesztésében. Ez­ért érdemli meg ez a vásár, 'hogy pártunk Központi Bi­zottsága is figyelmet fordít­son rá. Kívánom, hogy legyen a Centenáriumi Szegedi Ipari Vásár népgazdasági céljaink megvalósításának segítője és szolgálója, járuljon hozzá az életszínvonal emelkedésével együttjáró növekvő igények mind jobb kielégítéséhez. A magyar és külföldi kiállí­tóknak pedig sikeres, ered­ményes tárgyalásokat kívá­nok — fejezte be vásármeg­nyitó beszédét Borbély Sán­dor elvtárs az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály­vezetője. * A megnyitó beszéd utár» a vendégek megtekintették a kiállítást, több vállalat termékbemutatójánál hossza­san elidőztek, majd Borbély Sándor nyilatkozott lapunk munkatársának* a Váfcá/«AL (Nyilatkozatát holnapi, va­sárriapi számunkban ismer­tetjük.) Délután a Tisza Szálló koncerttermében került sor a vásári díjak kiosztására. Előbb dr. Kallós ödön, a Magyar Kereskedelmi Ka­mara elnöke adta át' a ka­mara által alapított nagy­dijat a Csongrád megyei .Ál­latforgalmi és Húsipari Vál­lalatnak sikeres exporttevé­kenységéért, termékeinek a világpiacon is kivívott éi nagyrabecsült minőségéért. A többi díjakát dr. Csikós Ferenc adta át. A Csongrád megyei Tanács nagydiját nyerte el a Pécsi Kesztyű­gyár kiváló férfi és női kesz­tyűiért és a HÓDGÉP „Tol­di—14" típusú pótkocsijáért. A szegedi városi tanács nagydíját kapta ja. Gabona­termesztési Kutatóintézet őszi búzájáért és hibrid ku­koricájáért, a Műszeripari Kutatóintézet tűzvédelmi automatikájáért, a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat újfajta kelméiért, a Csong­rád megyei Fémtechnikai Vállalat teleszkópos ajtóiért és a Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat színvonalas termékeiért. A vásárigazga­tóság nagydíját a Kőbányai Textilművek, a Szegedi Ru­hagyár, a Szegedi Paprika­feldolgozó Vállalat, a Kon­takta Alkatrészgyár, a Sze­gedi Konzervgyár, a Békés­csabai Kötöttárugyár. a DEFAG és az Alföldi TÜZÉP Vállalat kapta. A zsűri különdíjában részesült a Kéziszerszámgyár, a Békés megyei Vegyesipari Vállalat, a Magyar Posztógyár, a Kő­bányai Gyógyszerárugyár, az Alföldi Nyomda, a Szentesi Vetőmag- és Kutatóállomás, valamint megosztva a Csong­rád megyei tanácsi Építő­ipari Vállalat, a Csongrád megyei tanácsi Tervező Vál­lalat és az ÉTI (Budapest). Hatvanhét kiállítót tüntet­tek ki Centenáriumi Vásár­díjjal. Gratulálunk Zoli! Hat na­pot kellett várni erre a cso­dás bajnoki győzelemre. Megvan az első. hogy a töb­biek követhessék! tgy kell ezt valahogy csinálni, remél­jük példát vesznek rólad a többiek. Bizonyára elnézik olvasóink, hogy egy kicsit a szivünk is diktálta e soro­kat, de higyjék el, olyan bol­dogok vagyunk. Be kellett már, hogy jöjjön a tippünk, hát el kellett már kezdeni az olimpiai bajnoki címek; gyűjtését is. És Magyar Zoli nem hagyott, bennünket cser­ben. Önöknek írjuk, akik a napi megfeszített munka után nem tudták ki­várni Zoli lólengés gyakor­latát Önök helyett örültünk! most mi „egyenesben", hogy szombaton olimpiai bajnoki címmel köszönhessünk. Jó reggelt valamennyiüknek. A férfi szerenkénti torna­versenyben a lólengésben vi­lágbajnok Magyar Zoltán a tőle már megszokott biztos gyakorlatával nyerte első aranyérmünket A Magyar Vápdor és az'Orsó hibátlan bemutatásával imponáló ver­senyaésael győzött. Első he­lyen került a kiváló magyar tornászunk a döntőbe. Nagy­szerű sorozatát" — 1973 óta nem vesztett világversenyen — tovább folytatta, s a mün­cheni egyéni összetett 26. he­lye után bravúrral nyert olimpiai aranyat, az elsőt Montrealban! Második a ja­pán Kenmocu. harmadik a szovjet Adrianov. • Gyűrűn a szovjet Andria­nov szerezte meg az olim­piai bajnoki címet, Donáth Ferenc a nagyon értékes ne­gyedik helyen végzett. Lóugrásban Molnár és Ma­gyar holtversenyben 5—6. lett . . . Gedó György a legjobb nyolc között óriási megle­petések papírsúlyban — ezek voltak a hírek a péntek esti ökölvívó-mérkőzésekről. Gedó György olimpiai, két­szeres Európa-bajnok a mongol Serdambá Batsukh ellen győzött 5:0-ás ponto­zással. Gedó szereplése előtt három „menő" szenvedett vereséget, mégpedig a szov­jet Tkacsenko, a lengyel Sredniczki és az NDK-beli Geilich. Női röplabda-csapatunk újabb győzelmet aratott és bekerült a négyes döntőbe. Magyarország—Peru 3:1. • A magyar lányok 0:1-ről nyer­tek. A női tőr egyéni döntőjé­nek két magyar résztvevője is lesz, Bóbis Ildikó és Tor­dasi Ildikó személyében. A 800 méteres férfi sík­futás előfutamában állt rajthoz Zemen János'. 1:47,4 mp-es teljesítménye azonban nem volt elegendő a tovább­jutáshoz, miként a nők ugyanezen távú versenyén Lázár Magdolnának sem si­került továbblépnie. mmm. Magyar Zoltán Kulcsár Győző Párbajtőrvívásban dr. Osztrics kikaparta a holt­versenye® döntő lehetőségét Kulcsárnak, miután 5:l-re legyőzte a svédek világbaj­nokát Edlinget. A hármas holtversenyben Pusch lett az első, Kulcsár Győző pedig a bronzérmet szerezte meg. A 20 km-es gyaloglás olimpiai bajnoka: Bau Lista (mexikói), . 2. Reimann (NDK), 3. Stadtmüller (NDK). A női távolugrás döntőjé­ben Szabó Ildikó az ötödik helyen végzett. Versenyző­nőink közül Bruzsenyák Ho­na nem jutott a tizenkettes döntőbe. Milassinné 622 cm­rel, Szabó Ildikó pedig 642 cm-es teljesítménnyel ke­rült tovább. A legjobbak vetélkedője végig izgalmas küzdelmet hozott. Olimpiai bajnok: Voigt (NDK) 672,2. McMillan (USA) 666, 3. AJ­fejeva (szovjet) 660... 5. Szabó Ildikó 657 cm. A szabadfogású birkózók között Réczi László a haj­nali órákban lépett szőnyeg­re a szovjet Európa- és vi­lágbajnok Dávidján ellen és 4:2-es pontozással győzött, így a legjobb három közé került. Vízilabdában: Magyaror­szág—NSZK 5:3.

Next

/
Thumbnails
Contents