Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-09 / 135. szám
Szerda, Í976. június 9. Megújhodott tartalmában és formájában A könyvhét szegedi mérlege \Jtáadástcent" ugyan még konkrét példák sorából: a vidám, játékos műsor — pélhirdet néhány író-olvasó ta- 600. lálkozót a műsorfüzet, a képző könyvutca pavolinjai azon- nokat sz. Ipari Szakmunkás- dául színjátszó együttesek Intézetben új pavilo- bemutatója, a Tápéi Népi készítettek, a szállí- Együttes felvonulása, az ban már raktárba kerültek, tásban a szőregi Tisza—Ma- Oroszlányi Bányászzenekar a könyvhét rendezői a ta- ros-szög Tsz segédkezett. Az térzenéje — tarkította, egépasztalatokról beszélnek. A külső szemlélő is meggyőződhetett róla, külsőséíró-olvasó találkozók propagálását, előkészítését nem egy helyütt a szocialista brigászítette ki az irodalmi estek, iró-olvasó találkozók sorát. qeiben, tartalmában egyaránt dok vállalták, sok pavilonmegújhodott a könyvünnep ban szocialista brigádtagok szegedi rendezvénysorozata, kínálták a köteteket. Idén a Az előkészítés időszakában fiataloknak is1 több szerep elhangzott ígéretekből szinte minden megvalósult, a törekvéseknek megfelelően a könyvhét eseményeinek tervezése és támogatása közüggyé vált. A megyei és a városi taA kedvező tapasztalatok mellett a könyvünnep „szépséghibájáról" is szólnunk kell. A rendezvények népjutotfa mint bármelyik"előző szerOsítésére készült ugyan könyvhéten. Alig telt el nap, egy elegáns, rendkívül tethogy valamilyen formában szetos műsorfűzét, de onmane léptek volna közönség elé. &aban kevesnek bizonyult. Elég, ha a gimnáziumok, Jövőre mindenkeppen haszszakközépiskolák és szak- nos 'enne, ha legalabb a munkásképzö intézetek iro- Széchenyi tér és a Kárasz nácsok művelődésügyi osztá- dalmi műsoraira, a Minerva utca feltűnő helyein nagylyai, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, az SZMT, a Hazafias Népfront könyvbarát bizottsága, a könyvtászinpaö fellépéseire gondo- méretű transzparensek tájéjunk koztatnának az aznapi eseA könyvhét idejére eső. s menyekről. Megfontolandó az az eseményekbe tudatosan is- a következő évben érdeta a rak és a művelődési ottho- belekomponált gyermeknap mes-e kitartani a Művelt nok egymással karöltve sajátos színt és hangulatot NéP Könyvterjesztő Vállalat igyekeztek a sikerért minden kölcsönzött az ünnepnek. S országos központjának untaAz noha az idő nem kedvezett sa mellett, miszerint kűlöntúlságosan, az eredeti elkép- féle tematika köré csoporzelések zöme valóra vált, a tőlük telhetőt megtenni, eredmény: a szegedi könyvhéten — közreműködőként. nézőként vagy vásárlóként program változatos, sokrétű — a legapróbb kisiskolástól az idős emberekig minden korosztály érdekelt volt. A volt. Külön említésre méltó. tosítva, s nem a kiadók cégére alatt kínálták a könyveket. (Az idei megoldás a hogy az idei könyvhéten az vásárlók -számára ugyancsak ———a tájékozóeddiginél több mozgalmas. Divatbemutató Tegnap délelőtt Szegeden, a Tisza Szálló koncerttermében a Magyar Divat Intézet, a DÉLTEX és a Tiszántúli Cipőkereskedelmi gyors változása sok feladatot ró az öltözködési iparra, hiszen társadalmunkban a divat szerepe, hogy változásával mindig a jobb és ké Vállalat közöeen rendezett nyelmesebb élet megteremdivatbemutatót a kereske- tésére ösztönöz, delmi szakemberek részére. Ennek a követelménynek A ""BérkereskéÜélmT és a eleget tett a tegnap beKönnyűipari Minisztérium mutatott több mint száz kezdeményezésére a Magyar férfi-, női és gyermekmoDivat Intézet ezután min- delijeivel a Magyar Divat den esztendőben két alka- Intézet. A kereskedelmi lommal mutatja be divat szakemberek ízelítőt kaptak irányító kollekcióját. Mos- abból, hogy milyen lesz a tani rendezése is ezt tük- divatirány 1977 tavaszán és rözte már. A divat állandó, nyarán. megnehezítette dást.) A kötetek persze így is gazdákra találtak. Legtöbben Lakatos Menyhért Füstös képek cimú regényét, Moldova György novelláskötetét, a Kovács Margit kerámiáit bemutató albumot, Tóth Bela Álarcban és Ördögh Szilveszter-Koponyák hegye című kötetét, a magyar mondákat és a magyar népdalokat összefogó gyűjteményeket keresték. A féláron árusított Körkép. Rivalda, Szép versek már egy nap után hiánycikkek lettek. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat elkészítette mérlegét: a könyvhét ideje alatt közel 1 millió 200 ezer forint értékű könyvet forgalmaztak. 22 százalékkal többet, mint tavaly. Ladányi Zsuzsa A múzeumok közművelődési munkája Kétnapos országos tanácskozás kezdődött kedden Szombathelyen, a Tanárképző Főiskolán a múzeumi népművelők, a közművelődési és kulturális intézmények szakembereinek részvételével. A tanácskozáson több vitaindító előadás hangzott el a múzeumok közművelődési munkájáról, szerepéről, jelentőségéről. Az előadók .rámutattak, hogy a múzeumok közművelődési munkája az utóbbi években sokrétűbbé, menynyiségben és minőségben összetettebbé vált, ugrásszerűen megnőtt a közművelődéssel foglalkozó munkatársak száma. Jelenleg mintegy 130 népművelő dolgozik a múzeumokban. A felmérések szerint azonban sem az országos. sem a megyei szervezetekben nem alakultak még ki mindenütt azok a keretek, amelyek a hatékony múzeumi közművelődési munka előfeltételei lehetnek. A múzeumi népművelők foglalkoztatottsága sem megfelelő, túlzott mértékű az adminisztratív jellegű feladatuk és az úgynevezett rutinmunka. A múzeumi közművelődés fontos feladataként jelölték meg, hogy meg kell ismerni azokat az embereket, akiknek a műveltségét növelni kívánják. Minden ember bizonyos műveltségi szinten áll, s ennek megfelelően kell alakítani, szervezni a munkát. Borsó a falra Árrésnek mondják azt a ezt ugyancsak tíz és kilenc pénzt, amit a vevő a ke- forintért vették volna at reskedelem szolgálataiért a termelöktől, ha ilyen fizet. Azért, hogy beszerzi szemmellátható árkülönba portékát, szállítja, őrzi és ségre valaki hozott volna, eladja. Ügv áll a holt. hogy Amit minderről mondaa termelő eladja például a ni tu(junk, azt elmondtuk frissen szedett zöldborsót tíz forintért — ha szerződött. és kilenc forintért — ha nem szerződött —, a kereskedelem pedig tovább adja huszonkettőért. Itt az árrés a vételárnak több mint a duplája! A termelő tavaly is, tavalyelőtt is, sőt három évvel ezelőtt is, a korai salátától kezdve az őszibarackig. Azért mondtuk, mert minden egészséges észjárású embert hallatlanul bosszant, ha akárki, munka nélkül, érdemazért a kilenc-tíz forintért telen haszonhoz jut. Azért földet szántott vagy ásott, bosszantja, mert az ő roelőtte trágyázott, vetett, vásara megv egyedül a jáönözött, galambokat rioga- ték A kereskedelemnek is tott. sokat hajlongva borsót van erre saját szava, tiszszedett, biciklin betolta az tességtelen haszon a neve. átvevőhöz korán reggel, és Akkor mondják, ha árrés azt mondja, nagyon jól támad a tisztességen. Hiájárt — a kereskedelem pe dig arrébb tette körülbelül 25 méterrel. Igaz, ezt már a szabad ég alatt cselekedte. amikor akár eső is eshetett volna. Ezért a 25 méterért számít 12 forintot kilónként. ba emeltek ez ellen szót párt- és kormányhatározatok? Minden intézkedés falra hányt borsó lesz, ha [ jön a korai zöldborsó? Sok szempontja lehet egy kereskedelmi vállalatnak, | de olyan szempont nem le- > Senki ne higgye, hogy a het. hogy a helyébe vitt; levegőbe beszélünk, ezeket árut igy adja tovább. Ed-: a számokat tegnap délelőtt dig csak magunkban do-' a MÉK újszegedi átvevő- hogtunk évről évre, mostj telepének fekete táblájáról szívesen közölnénk illetí-i olvastuk le, a 22 forint kesek minden elfogadható pedig ugyanennek a válla- magyarázatát. Olyat, amc 1 latnak kerítésen belül nyi- iyik állni tudja a fölhábe-; tott kis zöldséges boltjában rodás és a higgadt logika, illegette magát, a zöldbor- kacskaringok nélküli vitá-j só tetején. Húsz forintért ját. j adták az újkrumplit is, H. n. Májusi csapadékhiány Az elmúlt május időjárását a hőmérséklet gyors, szeszélyes változásai és az ország túlnyomó részén számottevő csapadékhiány jellemezték. A hónap eleji naannak helyenként másfélszerese esett. Nagyobb kiterjedésű csapadékgazdag területek csak északkeleten, a Bükk és a Zempléni hegység térségében alakultak ki, ahol a A divatirány szerint a kabátok, szoknyák takarják a térdet A j5vő évi cipőüjdonságok színesek, talpúak Acs S. Sándor felvételei de egyaránt vékony Nyárköszöntő Kedves ünnepségre került sor a Tisza-parti Gimnázium és Óvónői Szakközépiskolában: az énekkar adott házi hangversenyt Nyárköszöntö címmel. Az időjárás ugyan egyáltalán nem volt nyárias, mégis mindenki érezte, itt a nyár, a vakáció, A hangversenynek kettős célja volt: bemutatni a szülőknek az egész évben kialakított . repertoár legjavát, és összegezni saját maguk számára az eddig tanultakat, felmutatni az elért eredményeket. Szülők, tanárok, ismerősök, jó barátok ültek a feldíszített tornateremben. Amikor a lányok felsorakoztak a dobogón, nem lehetett tudni, az ő szívük vert-e izgatottabban, vagy a szülőké. Gazdag és változatos programot állítottak össze. Szerepelt a teljes énekkar, egyegy csoport mutatta be tudását, duettet énekeltek, furulyáztak, hegedültek. Népdalokat, klasszikusokat és mai szerzőket szólaltattak meg. Régi magyar táncok — részletek a Kájoni kódexből és a Lőcsei tabulaturás könyvből —, Mozart, Rameau. Smetana remekei és természetesen Kodály kórusai V-tltak műsoron. Egymás után csendültek fel az igényesen megszólaltatott művek, és az éneklökben vagy azokban, akiknek alkalmuk volt többször hallani őket, sikeres előadások emléke villant fel. Petrovics—Aprily: Oszvégi kicsi dalát a Mai magyar zene estjén énekeinappali felmelegedés csúcsértéke. 13-án erós északnyugati széllel hideg sarkvidéki levegő árasztotta el KözépEurópát, s hazánkban a hőmérséklet ismét 4—5 fokkal gyon hideg napok és fagyos az évszaknak megfelelő szint hónap végi ismétlődő kiadós éjszakák után 4—12-e között alá süllyedt. A május 14-ről zivataros esők következtében hirtelen nyárias melegre íor- 15-re virradó éjszakán orszá- 150—200 százalékos csapaduit az idő, és országszerte gunk jelentős részén, első- déktöbblet jelentkezett. 24—28 fokig emelkedett a sorban északon és északke- A Dél-Alföld túlnyomó régijgiMmmmmtmleten újból talajmenti fagyok szén közepes mértékű csapaI léptek fel, ezek kártétele dékhiány alakult ki, amint | azonban szerencsére már el- azt a következő adatok igamaradt a hónap eleji fagyok zolják: Bácsalmás 41 mm mögött. A 17—21-e közötti (61° 0), Kiskunhalas 55 mm néhány meleg, verőfényes (87%), Kiskunfélegyháza 9! nap után, amikor a hőmér- mm (154%), Kistelek 48 mm séklet csúcsértékei Alföldün- (71%), Szentes 60 mm (92%), kön 27—30 fokig is emelked- Szeged 50 mm (78%), Makó tek, a hónap utolsó dekádját 36 mm (48%,), Mezőhegyes 61 ismét hűvös és most márcsa- mm (92%), Orosháza 39 mm padékosabb időjárás jelle- (54%). Kiskunfélegyháza kimezte. Ez a kellemetlenül ugróan magas havi csapahűvös, esős idő június első dékmennyisége a 20-án és napjaiban is folytatódott. A 21-én lezúdult két nagy hehőmérséklet havi középérté- lyi zápor következménye, P kei a Dunántúlon 0,5—1 fok- két napon ott összesen 6? kai, míg az Alföldön 1—2 mm-t mértek. ték a Tisza Szálló dísztermében. A nagykállói és a makói kórustalálkozót idézi Tornyos—Juli ász: Béke című szép alkotása. A Szegeden megrendezett Éneklő Ifjúság seregszemlén Smetana Csillagok cfmű alkotása szerepelt, amelyet több számmal együtt a rádió is felvett Az amerikai munkásdal-feldolgozások a veszprémi Vándor Sándor fesztiválra és a televíziós felvételre emlékeztettek. A műsorszámok igényes kiválasztása és betanítása dr. Hofszang Józsefné munkája. Időt, energiát nem kiméivé fáradozott az énekkar összekovácsolásán. Sok nehéz próba után csendülhetnek fel ilyen tisztán, biztosan a nehéz müvek. A kórus sokat fejlődött az év folyamán: egyre árnyaltabban és kifejezőbben adják elő a gyakorlottabb együtteseket is igénybe vevő számokat. Minden feltétel adott, hogy az energikus, igényes karvezető irányításával jó énekkara legyen az óvónőképző szakközéDiskolának. Harmonikusan egészítették ki az ének- és zeneszámo! a a versbetétek. Az iskola irodalmi színpadának tagjai — dr. Kováts Zoltánná betanításában — jó érzékkel, felkészültséggel adták el a stílusosan kiválasztott költeményeket. Hangulatilag előkészítették, kiegészítették az énekkari számokat F. A. fokkal a sokévi átlag maradtak. alatt Szegeden a hőmérséklet havi középértéke 14,9 C-fok A hónap csapadékmérlege f^J^L^ az ország C-fokkal alacsonyabb. Városunkban a legmagasabb hőmérsékletet, 27 fokot 20-án, a legalacsonyabbat, 0 fokot 1-én jegyezték fel. A napsütéses órák havi összege 249 közötti esőt. ami csupán fele ™U> mindössze pár órával _ o vz™ kevesebb a májusi atlagnal nagyobbik részén kedvezőtlenül alakult. Elsősorban a Dunántűi keleti fele és az Alföld nyugati peremvidéke kapott nagyon kevés, mindössze 20—40 milliméter — egyharmada a szokásos májusi csapadéknak. A Duna—Tisza köze déli felén is a Tiszántúl nagy részén ezzel szemben alakult a csapadékellátottság; itt sok helyütt elérte vagy kevéssel meg is haladta a lehullott eső mennyisége a májusi normált, sőt egyes kisebb záporgócokban (258 óra). A csapadékszegény májusi időjárás miatt a talaj vízzel való telítettsége a kedvezőbben ^1-Alföldön a hónap végére a 0—50 cm-es talajrétegben általában 50—60%. az 50— 100 cm-es talajrétegben pedig csak 30—40% körül mozgott. Dr. Péczely György egyetemi tanár automatizálás az építőiparban Az Építéstudományi Intézetben kedden sajtótájékoztatón számoltak be azokról az eredményekről, amelyeket az intézet kutatói, tervezői értek el az építőipar automatizálásában. Többek között automatizált betongyárakat terveztek. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki és budapesti üzeméhez, a főváros negyedik házgyárához pedig a betonpanelek érlelését oldották meg automatizálással, es így a gyártás meggyorsult, javult a minőség t t • 4