Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

MAGAZIN 6 Vasárnap,' 1976. Június <>." Sz. Lukács Imre Gyár a mezőn A gyár évek óta dolgozik, nekem mégis valószínűtlennek tűnt, hogy igazi nagyüzem van Kunhegyesen. Az elmúlt három évtized valamirevaló mozdulataira jól emlékszem, csak az utóbbi évek teremtettek ipart a Kunság szikkadt földjein, igaz, felszabadulás után mindjárt az Alföldiműhely kisajátításával megvetette lábát a vízgépészeti vállalat, ahol tisztes kenyérhez jutottam évekig. Aztán a munkásosztály lalun nevelődött tagjai gépállomást teremtettek. Két üzem Kunhegyesen, a hősi időkben — több mint falusi modell. Amikor egyik húgom munkába állt a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kunhegyesi telepén, természetesnek fogadtam a hírt. Aztán másik két húgom is ott kért munkát Akkor már nem térhettem ki az emlékeim elől. Az ötvenes évek utazó faluját láttam magam előtt a szegénység éjszakai szerelvényelt, a faládák rejtette elemózsiás csomagokat. I. Ez az üzem Pestről települt Kunhegyesre. A hajdani Nagyerdő közelében, túl a vasúton épült fel a hatalmas műhelycsarnok, irodaépületekkel. Fehérre festett falak, mozaiklapos folyosó, fehér padok a pihenőn, bent fehér-kék köpenyes asszonyok, lányok ülnek a munkapadok mellett Az égetett cínkönynyű füstje száll. 1970 tavaszán bizottság vizsgálta. hol lenne alkalmas hely a BHG-nak. Rövidesen falusi lányok, asszonyok csoportja utazott a fővárosba, és április 6-án már megkezdték a termelést 2. Dienes Erzsébet 17 esztendős múlt Alacsony, szőke, ápolt arcú és mozgékony. Negyedik éve dolgozik az üzemben. Elvégezte a nyolc általánost, a BHG-be jelentkezett. Most betanító. Húga követte példáját, még nincs egy éve sem, hogy szintén a gyárban keresi kenyerét. A munkapadok mellett forrasztanak a lányok. Színes világ. Fehér köpeny, kék köpeny, színes kábelek milliói, azokat tűzik a megadott műszaki rajz szerint a sávon, kék-zöld-piros kábelek dzsungele látszik, szigetelik, fogóval szorítják és a pákával forrasztják a szálakat, az előírt technológia szerint. Készülnek a Crossbar rész-gépegységek, a tszlelefonközpontokhoz a sávok, gépegységek, amiket innen Budapestre szállítanak és ott szerelnek össze. A Szovjetunióba. Lengyelországba, Csehszlovákiába, Olaszországba exportálnak. Kétműszakos a termelés. Művezető, három csoportvezető irányítja a brigád vezetőket műszakonként. A minőségi színvonal, az esztétika, követelmény. A kereset a brigád teljesítményétől függ, de dolgoznak egyéni elszámolás szerint is. Az évi termelési érték 80 milliós. 400 fős a telep, de 1975 végére újabb nagycsarnok, 1978-ra pedig egy harmadik csarnok is elkészül. Akkor nemcsak részmunkákat vállalhatnak, de a telefonvonalak készítésének egész folyamatát is, az alkatrészgyártástól kezdve. A kis Dienes Erzsi a munkapadnál magyaráz néhány kezdőnek. Mutatja a forrasztást. Könynyű keze van, jó szeme. — A családban én keresek legtöbbet, s 2500 forinton mindig felül van — mondja vidáman. — Édesapám a vízgazdálkodási társulatnál dolgozik, anyu otthon. A pénzt hazaadom, meg cuccokat veszek, tegnap éppen jersey-kabátot kaptam. Gyűjtök is, le<C en, ha férjhez megyek. A tanulást nem csíptem, inkább dolgozok. Szüleim szerették volna, bárhol tanulok, de én ezt szeretem, örülök, amikor szépen leforrasztjuk a sávot, ami a telefonközpontboz szükséges. A főnök bízik bennem. Barátnőmmel jöttem ide, egyenesen a suliból, ő egyszer elment, aztán visszajött, most éppen nem dolgozik. Ezt a gyárat nekem találták ki. Húzom is a fiúkat, kevesen dolgoznak itt, fizetéskor orruk elé dugom a borítékot: — Ide nézz öcsi, ez a valami. Ha ennyit keresel, komázhatunk. — Boldog vagy? — Az. Én a múltat nem ismerem, hállomásból tudom, hogy tek a szüleim. Itt minden a kedvemre van. Nem fáraszt a munka, nem tudnék innen elmenni új helyre, minek — mondja és erősen kihúzott szemöldöke rándul —, ha rosszul érezném magamat, nem hívtam volna a húgomat is. Engem még főnök nem szólított meg, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. Járok a KISZ-be, olvasgatok, az indiános könyveket szeretem. A tévét nem nagyon nézem. Nem hinném, hogy valami hiba lenne az életemben. El tudom képzelni a gyerekeim életét is ebben a gyárban. Mit várok a férjemtől? Ne legyen részeges, közös szimpátia alapján kerüljünk össze. Volt egy srác, nyolc hónapig jártunk együtt, de rosszul lépett. Nálam ilyet nem csinálhat. Idővel két gyereket szeretnék és építkezni, és olyan boldognak lenni, mint a szüleim. — ök boldogok? — Azok. Négyen férünk az asztalhoz és mindig megvárjuk egymást — Miért hívnak Picurnak? — Nem haragszok érte. összesen 156 centi vagyok. Azzal cukkolnak a fiúk, hogy amikor keresztelni vittek, azt hitték, disznótoros kóstoló vagyok. Műszakváltás. Kitódulnak a lányok, asszonyok, az öltözőkben szépítkeznek, csinosodnak. Várja őket a falu. 3. Péter Erzsébet, Felső Pétemé elérte a csúcsot. Az alapítók közé tartozik, íorrasztónak tanult, művezető lett. Példa. Tanulságos a karrierje, akik megtanultak küzdeni, elviselik a tisztes szegénységet, előbb-utóbb boldogulnak. Erzsi barna hajú, kék köpenyes és feltűnően optimista. — A kunhegyesi gimnáziumba jártam, érettségi után kereskedelmi szakmát tanultam, áruházi előadóként dolgoztam. Másfél évig jártam Szolnokra, 1969-ben szereztem meg a szakmunkasképesitést Aránylag sokat talpaltam kevés pénzért, J200—1300 forintért havonta. Nem kényeztetett el a fiatalságom. Az ÁFÉSZtól nehezen engedtek el, de tudtam, nem vallhatok szégyent, amikor Pestre mentünk tanulni, és azt is tudtam, hogy a jövőmért utazok. Forrasztónak tanultunk. és betanítóként érkeztem vissza. Akartam. Nem mindenkinek sikeredett ilyen fényesre, néhányan még minőségi ellenőrként vizsgáztak, a. többiek pedig megtanulták a forrasztást. Az újonnan belépett dolgozókkal szemben mindössze hat hét előnyünk volt. és azzal a tudással kellett a hátuk mögé állnunk, szóval vezetősködni. Az üzemben hozzáértés és szorgalom mellett ennyit elérhet bárki. Fiatalok vagyunk, gyerekkorában a gyár, óriási a lehetőségünk — beszéli könnyedén és lelkesen. . Felső Péterné sorsa a hatvanas évek közepén volt válságos. Még gimnáziumba járt, amikor odahaza napirenden veszekedett vele édesanyja, lépten-nyomon szidta, mocskolta igazságtalanul. Vasárnap délután elment a lány szórakozni iskolatársaival, azonnal kitört a zivatar. Máig sem érti, hogy édesanya hogyan lehet szívtelen a gyermekéhez. — Nem tudom megmagyarázni magamnak, mivel érdemeltem ki, hogy végül elűzzön a szülői háztól. Próbáltam másokhoz viszonyítani magatartásomat, és nem találtam kivetnivalót. Udvarolt Péter, a férjem, őt is ellenezte, hirtelen felindulásaiban addig pocskondiázott, hogy kívánsága szerint eltakarodtam a háztól. Ez 1968-ban történt. Akkor sem voltam temetői hangulatban, bár sokáig bántott — mondja a fiatalasszony. — Albérletbe költöztem, a szülőfalumban, és elhatároztam, soha senkinek a szalmazsákja nem leszek. A lehető legtisztességesebben élek. Édesanyám legtöbbször azt vágta a fejemhez, szakmád sincs,. mit kezdel a világban? Mondtam, jó, érettségi után fodrásznak tanulok. Azt nem engedte. Elmentem kereskedőnek. Eltitkoltam, amit csak lehetett, nem vették észre rajtam, hogy mennyire bánt mindaz, amit el kellett viselnem. A legrosszabb ruhámban zavart el, végül feljelentettem, ügyvédi felszólításra elküldte a ruhakészletemet. Ennyit kaptam útravalóul. Hétvégeken a keresztanyjáéknál ebédelt. Jó ideig 320 forint volt a keresete, mint tanuló, abból 150 forintos lakbért fizetett, 25 forintért ebédelhetett egy hónapban, a reggelit vacsorát nagyvonalúan . elfelejtette, és akkor száz forintja is maradt élni, ruházkodni, szórakozni. Később, a forgalom után javult a keresete, könnyebben élt — Aztán ők elköltöztek innen, rajtuk is nyomot hagyott a szakítás. Édesapám írt levelet; fiam, mit csináljak? — kérdezte —, két gyerekem van. ö sohasem ütött, csak tűrte. Szerencsére, a környezetem segített, munkatársaim, első percektől a mai napig. Megtanultam a közösséggel örülni és benne feloldódni. Ez az optimizmusom forrása. Férjem, akivel a gimlben együtt jártunk, Szarvason végzett* 1971-ben házasodtunk össze. — Könnyű falun munkásnak lenni? — Nehéz. Az üzembe kerülni nem gond, az ittmaradás már igen. A munkához jó kézügyesség, jó szem, ösztön és nyugalom kell. Sok konfliktusom volt eleinte, nemcsak a gyárunk fiatal, hanem néhány kivételtől eltekintve valamennyien, az átlagéletkor 23 év. Előfordult, hogy nem értettek egyet velem. A kollektíva magán viseli a környezetet, jöttek közibénk háztartásbeliek, az általános iskola padjaiból, termelőszövetkezetekből, állami gazdaságokból, más falvakból. Meg kellett szokni a rendet, a folyamatos termelés követelményeit, nem akkor ebédeltek, amikor kedvük támadt, nem akkor ülhettek félre beszélgetni, a pihenőn, amikor akartak. Mondtam az egyik munkatársnőmnek, menjen át a másik asztalhoz, más munkán kell dolgoznia. Megsértődött, fellátott, nem megy, mert nincs jóban azzal, aki mellé ülnie kell. Haragszik rá. Hiába kérleltem, inkább elrakta a szerszámait, s az előcsarnokban, a pihenőn tanyázgatott. Sokáig. Olyan viszont megint nem lehet, hogy rontsa a munkafegyelmet, pulykavörösen figyelmeztettem, ha nem akar dolgozni, akkor inkább menjen haza. Hazament. Másnap a reggeli műszakban már az új helyére ült. Ahány ember, annyi szemlélet, magatartásforma. — Elérte célját? — Igen. Férjem a Közép-tiszai Állami Gazdaságban dolgozik, havonta 3000 forintot keres. Én 2500-at viszek haza. Ebből tudok olyan boldog családi környezetet teremteni, amelyikből a szeretet sem hiányzik. Olyat, amilyet én nem kaptam meg. Részleteket törlesztünk, nagyjából mindenünk megvan, vagy meglesz. Nemrégen jöttem vissza szülési szabadságról, a kislányom, Andrea 20 hónapos múlt. Két gyereket vállaltunk, jövőre költözhetünk a szoba-konyhás albérletből, elkészül a magasföldszintes szövetkezeti lakás. Elégedett vagyok. — Munkásnak érzi magát? — Természetesen. Az érettségi nem zavar. Akadnak mások is érettségivel munkapadok mellett. A munkásság nem zárja ki az értelmességet, ellenkezőleg, nagyon is — ellenkezőleg. Nem mindenki születik vezetőnek, munkásnak. A példa és a nevelés jó iskola. Az utánpótlással a KISZ-esek foglalkoznak, elvállalták, hogy az általános iskolákban szakköröket szerveznek és vasárnaponként a szakmára tanítják a gyerekeket. A gyár várja a falut Helyébe sietett, Ritka műértékek, rejtett festmények A múzeum kincseiből G. R. DONNER: ÜLÖ FÉRFI A szegedi múzeum látogatói között akadnak, akik azokra a festményekre is kíváncsiak, amelyek hosszú idő óta nem szerepeltek kiállításainkon. Vagyis amikről úgy vélik, hogy raktárban porosodnak és okkal vagy anélkül „elrejtjük", nem mutatjuk be őket. Főleg az idősebb muzeumbarátok fájlalják, hogy miért kell nélkülözniük olyan reprezentatív, nagyméretű képeket, mint például Csók István Báthory Erzsébet című (400X605 cm) alkotását, vagy Hegedűs László elgondolkodtató Rabiga (211X308 cm) kompozícióját, illetve Margitay Tihamér Párbaj után-i jelenetet ábrázoló tekintélyes (205X 307 cm) szalonképét, — hogy csak néhány olyan kedvelt festményt említsünk, melyekre vendégeink egy része még gyakran hivatkozik. Válaszunkat nemcsak e három kiragadott művel kapcsolatban szeretnők megadni. De egyben azokra a század elejétől Szegedre került alkotásokra is utalnunk kell, melyek — mint Csókképe —, a háború alatti ún. „menekítés" közben sajnos elpusztultak. Csók és Hegedűs szóban forgó festményei ugyanis kölcsönadott „állami letét"-ként szerepeltek a szegedi múzeumban, melyeket több ideiglenesen itt levő művet (Madarász Viktor Zápolya Izabella, Bihari Sándor: Elhagyatva, Kernstok Károly: Öszi munka és még más képekkel) együtt 1941-ben Budapestre visszaszállították. Itt rekedt ugyanakkor jónéhány olyan „műcsarnoki divatfestő"-től való képünk — mint a Margitay-féle vászonóriás is —, melyek bár kétségtelenül látványosak, azonban vajmi kevés muzeális értékkel bírnak. Ezért, ha nem is „rejtegetjük, de túlságosan dicsekedni sem lehet velük, őszintén szólva sajnáljuk tőlük azt a rendelkezésünkre álló kevés falfelületet, melyet az igazán értékes alkotások számára igyekszünk biztosítani. Mert látható a Móra Ferenc Múzeumban több olyan kiváló, soha meg nem unható festmény, melyeket még műtörténet írópunk is leltárba vett. Gondoljunk csak — többek között — Munkácsy felejthetetlen Honfoglalas-ára. vagy Mednyánszky László Virágzó fák című egyik természet sugalló főművére, továbbá Koszta József fiatalkori Vízhordók-jára, melyet a Nemzeti Galéria épp úgy szerepeltetni szokott egy-egy nemzetközi tárlatán, mint Fényes Adolf kimagasló alkotását, az öregasszony című megható emberábrázolását. De még — a több ízben említett — Csók István briliáns piktúráját sem kell hiányolnunk, mert. itt gyönyörködhetünk az 6 vénuszi alkatú Magdolná-jában, melyet egykor a párizsi Sálon nagydíjával tüntettek ki. Folytathatjuk a sort még a — jelenleg ki nem állított külföldi régi mesterektől származó alkotásokkal. Ezeket tényleg kívánatos lenne nemcsak egyes alkalmakként (mint a Szegedi Galéria utóbbi években történt, megnyitásakor) bemutatni, hanem állandó jellegűen is a nyilvánosság elé tárni. Hiszen a Szépművészeti Múzeum — mint illetékes szakmai szerv — velünk együtt féltve tartja számon e műveket. Közülük a Toszkánai iskola (XV. sz.): Mária koronázása; G. A. Bazzi il Sodorna iskolája (XV—XVI. sz.): Szent család; A. Bronzino vagy köre (XVI. sz.) -.Angyali üdvözlet; Bolognai festő (XVI. sz.): Szent Jeromos; N. B. Tyssens (1660— 1719): Táj férfi-alakkal és G. Ph. Rugendas id. (1666—1742): Csatakép című festményeket említjük meg. Rajtuk kívül még több mint negyven barokk rajzunk is van. Köztük olyan neves mestereket is találunk, mint C. F. Sambach, akitől kilenc vázlatot, G. R. Donner és F. A. Maulbertsch rajzai közül pedig kettő-kettőt őrzünk. A múzeum foglalkozik a Szegedi Galéria termeit kicserélő, új átrendezési tervével. A közeljövőben több értékes — eddig talán „rejtettnek" tűnő — alkotással kívánjuk a Galéria anyagát felfrissíteni, gazdagabbá tenni, hogy a Móra Ferenc Múzeum közönségének növekvő művészeti igényét mind teljesebben kielégíthessük. SZEL ESI ZOLTÁN