Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-05 / 132. szám
8 Szombat, 1976. június 5. aSEDEHIB Könyvhéti események A könyvhét eseményei nek sorában középiskolás színjátszók várják ma, szombaton a közönséget a könyvutcán. A vasútforgalmi szakközépiskola irodalmi színpada délelőtt 10 órakor, a Ságvári Endre gyakorló gimnázium kisegyüttese délután 4 órakor mutatja be „utcaszínházi" produkcióját. Holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a tápéi népi együttes felvonulásának színhelye lesz a könyvutca, az Oroszlányi Bányász Zenekar ugyancsak délelőtt 10 órától ad a Széchenyi téren térzenét. Az SZMT oktatási központjában (Tolbuhin sugárút 14.) június 7-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel megrendezendő irodalmi esten a Tiszatáj koré csoportosuló alkotókkal találkozhat a közönség. Többfelé eső, I « •• • f huvos ido Várható időjárás szombat FÜRTSZAMLALAS Csongrád megye legjelentősebb szőlőtermelő nagyüzeme a Szegedi Állami Gazdaság. Szakemberei a napokban bejárták a területet, több helyen fürtszártüálást estig: Keleten is felszakadovcgeztek előzetes termés- z,k "donkent a felhőzet, de becslésként Ennek alapján továbbra is lesz szórványomegállapították, hogy a 452 s<m eső. «»poreso. Elénk, hektárt felölelő ültetvénye- többfelé erős marad az északi ken a szokásosnál nagyobb szél. Folytatódik a hűvös idő. károkat okoztak a tavaszi Várható legmagasabb nappali fagyok. A gazdaságban most hőmérséklet szombaton: 16— .fokozott erőfeszítéseket 21 fok közölt, tesznek, hogy a megmaradt termésfürtöket megóvják az esőzések után fellépő peronoszpóra veszélytől. A pusztamérgesi, a rúzsai és az ásotthalmi telepeken tizennégy nagy teljesítményű permetező berendezést „vetettek. be". Tanyás gazda A viharvert, rogyadozó tanya, amelyből öreg, régi gazdája bemenekült a városba a fiaihoz, nem volt messze az autóbusz-megállótól. Ezért is vette meg potom tízezerért Talyigás Péter és azért, mert 300 négyszögöl föld meg 50 lépésnyi fenyőerdőcsík is tartozott hozzá. Ügy szái mított a feleségével, hogy Szegedről addig kijárnak busszal, oda-vissza megteszik a 30 kilométert, amíg kéz alól vehetnek egy használt autót. Aztán pedig, lévén kőműves, felhúznak a tanya helyén egy biztonságosabb fedelet, egy-két szobával. Tavaly termőre fordultak már azok a gyümölcsfák is, amelyeket ők ültettek el: jonatán alma, őszibarack, téli körte és két sor borszőlő. Egy vasárnap szinte repesett a felesége szíve, amikor a kis fák egyikéről leszakított egy szem érésbe hajló őszibarackot. Simogatta, babusgatta. A kezében maradt selymes szöszöket boldogan fújta le és nagyot harapott az öklömnyi gyümölcsbe. — Ide nézz, Péteri — mutatta kincsét a férjének. — Kicsit még kemény, de édes, magvaváló. A jövő hét végén annyira megérik, hogy tudok eltenni belőle befőttnek. Majd kijössz, és hazahozol egy kosárral. — Nem is tudom, hogyan érek rá, mert vállaltam egy kis maszek munkát szabad szombaton — szabadkozott a megbízatástól Péter, aki arra gondolt, hogy akkor fuccs a kuglizásnak, sörözésnek, amit a haverokkal terveztek el. — Többet ér a gyümölcsös, a sok zöldségféle, mint a te bizonytalan maszekol ásod, a kosár barack meg különösen biztos pénz. — Szívecském, te is szabad szombatos leszel a jövő héten, és kiugorhatsz azzal a kosárral, a busz elbírja — erősködött Péter. — Nekem a brigádommal képkiállitásra kell mennem, mert benne van a vállalásunkban. — Ez a nyomorult tanya a te ötleted volt, és most csak én kulizzak benne! — Ugyan, ne heveskedj! Most bizonyíthatod, hogy mit tudsz itt teremteni, többet, mint a maszekolásbót — vágta el kedveskedve a vita fonalát az asszony. A másik héten, szombaton reggel úgy történt minden, ahogy az aszszony akarta. Kezébe nyomta férjének a piacos nagykosarat és egy puszival útnak bocsátotta a tanyájukra. Péter búsan ballagott a buszhoz, a pályaudvarra, amelynek szomszédságában van a hetipiac is, közte pedig egy-két talponálló. Egyiknél megállt fél deci szíverősítőre nagy bánatára. Alig horgonyzott, le, amikor valaki hátba veregette. — Hát te, öcsi! De üres még a kosarad! — fordította magával szembe Szepi bácsi, a kuglipartik és nagy sörözések öreg bajnoka, s egyben Péter szaktársa is, szintén kőműves. Ügy ahogy, Péter gyorsan elsírta bánatát az öregnek, aki elmosolyintotta magát. — Ide azt a kosarat, és gyere velem! Te csak fizess, a többit bízd rám. Egy sort se mentek végig a piacon. Megálltak a legelső kínálatnál és telemérették Péter kosarát őszibarackkal. — Eredj, vidd haza, aztán gyere! így Szepi bácsi. — Nélküled csak nem kezdhetjük el a partit? így is történt. És ismétlődött mindannyiszor, amikor Péter kezébe adta felesége a kosarat, hogy hozzon be a tanyáról zöldséget, répát, paprikát, zellert, hagymát, krumplit, mindig azt, aminek éppen ott volt az ideje. A felesége ritkán járt ki vele a tanyára, nélküle meg egyáltalán nem. így Péter zavartalanul és ráérősen bevásárolhatott a piacon mindannyiszor, s mellette annyit kuglizhatott, amennyit csak akart. Hálás is volt az ötletért Szepi bácsinak, akit többször is jóllakatott értq sörreL Igaz, hogy mellékkeresetei elapadtak, illetve elcsurogtak a piacolásokra. . — Nem baj, fiam — nyugtatta a felesége —, legalább mindig van itthon, ami a konyhára kell, és nem kerül pénzbe. — Igazad van, mégiscsak jó az a tanya — hagyta rá Péter, miközben karjára kapta ismét a kosarat, és ment szokásos útjára. Lődi Ferenc üsl 'átható? EGYMILLIÁRD TONNA FOSZFORIT Kazahsztán területén megkezdték egy új foszforit lelőhely ipari hasznosítását. Több mint egymilliárd tonna értékes nyersanyag található itt mindössze 1—1,5 méteres mélységben. A Kazah Köztársaság az elmúlt ötéves tervben jelentősen növelte a műtrágya és a takarmánypótló termelését. Az itteni üzemek állítják elő a Szovjetunióban termelt elemi foszfor csaknem 90 százalékát. Az Amu-Darja és a Szír-Darja medencéinek gyapot- és rizsföldjeire, valamint az élelmiszertermelő Észak-Kazahsztánba szállítják a terméshozamokat fokozó értékes anyagot. Árengedmény áru nélkül? SZEGEDI TUDÓS KÜLFÖLDÖN Dr. Martonyi János, JATE állam- és jogtudomáAUTÓS TÜRA AZ NDK-BA Az Autóklub autós túrát „ , -- . , ... . ,,„ indít NDK-ha június 15— Újsághirdetés: Jelentós ár- szenet a „nagytuzepnel , üres 21-ig. Részvételi díj, teljes kedvezménnyel vádolhatja udvart talált, majd a Jdsellátással, szállodai eihelye- téh tuzelőjéL SŐt, akik tuzépnél' probalkozott, ahol zéssel 1150 forint. Jelentke- a munkahelyükön kérnek tu- ott al t kupacokban az ohajzés a klubirodában június ^őutalvanyt, még hathavi tott isza^zém De mellbe7 ig kamatmentes hitelben is ré- vagta a kijelentes: — Mi B* szesülhetnek. Minden bi- nem kaptunk engedélyt a zonnyal nem jótéteményről kedvezményes árakra, van szó, hanem reális gaz- Egy telefon a központi tedasági megfontolás is közre- lepre, mitévők legyenek. A játszik abban, hogy az év válasz — bár bizonytalan minden szakában, tehát a volt —, ha nincs engedélyük, nyt karának tanszékvezető meleg nyári hónapokban is akkor nem adhatják olcsóbegyetemi tanára részt vett vásároljanak a TÜZÉP-tele- ban a hazai szénfajtákat. Aka Nemzetközi Közigazgatás- pékről, s ne torlódjék össze kor minek reklámozzák? — tudományi Intézet által má- se a készlet, se a vevők se- kérdezett vissza elkeseredetjus végén, Dubrovnikban rege a borongos őszi napok- ten F. I. nyugdíjas. Joggal, rendezett konferencián. A ra. Az ilyen és ehhez hasonló tanácskozáson kijelölték a Különben a fatelepek egész precedensek egyáltalan nem jövő évben tartandó nem- évben nyitva vannak, a bá- hasznainak a kereskedelem zetközi közigazgatástudamá- nyák sem állnak le a nyári í° hírének, megbizhatosagányj kongresszus fő témáit: szezonra. Logikus a megfon- nak. Sot, mivel a tuzeloanyaa pénzügyi eszközök keze- tolás: csalogassuk a vásár- g°k nyári eladasa kétoldalú lésének ellenőrzését a köz- lókat, adjunk számukra ár- előnyöket jelent szorgalmazi igazgatásban, a közhatóságok engedményt. Az engedmény m dleriek minden latelepen és a közületi vállalatok ve- egyébként jogos, hiszen a ve- f bőséges készletet Vonatzetőinek feladataival kap- vő átvállalja a raktározás kozik ez minden településre, csolatos kérdéseket. költségeit, s pénzét is hóna- hl"en V£"?"ak meg k,skere" somogyi Karolyné felvétele pókon át heverteti olyan ter- ««tfi e^tedok ^ alacsony cnnnTt.nerlcznv mékben, melyre csak később nyugdíjas idos hazasparok. A varosban vajon hol található a képünkön bemutatott »rUKlMUBóflS«lR lesz szük:sége. Jól jár tehát " *• szeméthalom, amely bőven tartalmaz bomló hulladékokat SZERENCSÉJE a tüzelőt értékesítő kereskeis? Ne törje a fejét rajta a kedves olvasó. Eláruljuk, Sze- Az idén élénk harcsajárás delem, haszon a népgazdageden van, a KÖJÁL házatáján. Több kommentárt nem is van a Tiszán. Ezt bizonyít- ságnak. Természetesen a forfűzünk a tényhez ja, hogy a tápéi komp fö- dítottja is érvényes e tétellötti folyószakaszon, különö- nek. sen az úgynevezett „ötlyuk" Akinek sok a pénze nem kornyékén többen fogtak ot igen figyel föl az ilyen hírkilón felüli harcsát. A leg- detésekre. Ellenben a kisebb szerencsésebb horgászok kö- jövedelműek, különösen azok zé tartozik Szénási Béla a nyugdíjasok, akik kénytenyugdíjas gépkocsivezető, ]enek számon tartani minden önkéntes vízi rendőr, aki 9 fülért, nagyon is odafigyelA Sportfogadási es Lotto kiló 60 dekás szürkerablót nek az árengedményeket közIgazgatosag kozlese szerint a akasztott meg és 40 perces lő híradásokra. Csongrád váTarcalon megtartott 23. heti fárasztás után — harmincas rosában is számolgatni és kordját állította fel egy "pá- címmel 3 napos tanácskozást I^S't^kAi^rl^ ÜSfií?1™ A~~ K"^ TRÓ?™NI KEZDTEK 5 TÜZÉP viai fodrász. Kereken 83 tartottak a Magyar Tudomá- ™"kat huzUk 5' 28' ®zakba ,e™elm- .. \ har«f hirdetése nyomán, de sajnos 56. 88. hossza 115 centimeter volt. keserű szájízzel fordultak ki , , . rr a fatelepekről, mert elutasí Geologusok a ,,Kincses hegyen Jó férj — Rohanok haza, meg kell főznöm az ebédet az asszonynak. — Beteg? — Nem. Éhesl A napszemüveg öltöztet FIGARÓ-REKORD A hajvágás új világreFÉNYCSÖVEK ' Az Egyesült Izzó váci gyárában jelenleg percenként 40 fénycsövet' készítenek. VÉGET ÉRT A BIOFIZIKAI TANÁCSKOZÁS A „Biofizika perspektívái" A lottó nyerőszámai, 1, 5, 28, 56, 88 órán át megszakítás nélkül nyos Akadémián az UNESvágta 200 önkéntes páciens CO, az MTA és a Francia haját, míg az olló és a fésű Biofizikai Társaság közös kiesett ^cTéből. Az olasz rendezésében. A rendezvémester így három órával nyen 16 ország 22 tudósa megjavította azt a rekordot, vett részt, s megvitatta a amelyet eddig egy brit lod- biofizika legfontosabb kérrasz tartott. N déseit. Darhantól, az új mongol nek érekincsét a KGST-oripari központtól 170 kilómé- szagok geológusainak segítséternyire fekszik a legendák gével kutatták és tárják fel övezte „Kincses hegy", amelytották őket. F. I. nyugdíjas panaszolta, hogy hiába kereste az olcsóbb pécsi iszapMte&'.-J* Kék kő Gyászközlemények 8-án 14 órakor les? a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Juhász Gy. ti. 6. 14 769 Tudatjuk, hogy AGOCS ANDII As hamvasztás utáni búcsúztatása jún. 7-ón 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Árpád ter 3. 11 764 _ Tudatjuk, hogy VANCSURA nagymama, ós testvér, NAGY- TSTVANNE hamvasztás utáni IVÓN FERENONE Frank Mária búcsúztatása jún. 8-án 15 órakor nájából. A gyászoló család, Guélcténck 72. éveben rövid szén- lesz az Alsóvárosi temető rava- tenberg u. 8. 14 776 védés után hirtelen elhunyt. Te- talozójából. A gyászoló Engl esa- Mély fájdalommal tudatjuk, metése jún. 7-én 15 órakor lesz Iád, Dobó u. 35. 14 757 hogy szeretett fiú, testvér és sóaz Alsóvárosi temető kápolnája- Köszönetet mondunk mind- gor, VAJDA EASZLO életének ból. A gyászoló család, Tálfi u. azoknak a rokonoknak, jobará- 50. évében hosszú szenvedés után 33. Sz. 14 774 toknak, a MAV Nevelő Intézet elhunyt. Temetése jún. 5-én 11 5fe.lv fájdalommal tudatjuk, dolgozóinak, növendékeinek, ls- órakor lesz a Dugonics temető hogy KAKU8ZI LASZLÖNÉ ham- merősöknek, kik szeretett ha- ravatalozójából. A gyászoló rsa•s osztás utáni búcsúztatása Jun. lőttünk, DR. ZÖLLEI ANDRÁS Iád. 14 7JÍ Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek. Jó barátoknak, kik szeretett férjem, SZŰCS SÁNDOR hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesege. 12 97? Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama , dédnagymama, KRAJKO ANDRASNE Laczl Erzsébet életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése június 8-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 12 973 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 14 762 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, kik szeretett férj. edesapa, es nagyapa, HODERMÁRSZKY TIHAMÉR temetésén megjelentek, részvélükkej és viragaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Tímár u. 3/C 14 759 Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZEPFALUSI JÁNOS életének 33. évében váratlanul elhunyt. Temetése jún. 7-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápola mongol szakemberek. Az ércet a szovjet segítséggel A drágakőnek számító za- ibolya sugár számára átlátépülő réz- és molibdénkom- firt kék kőnek is nevezik. A szók. A kék követ ezért saébinát dolgozza majd feL Az mesterségesen előállított za- les körben alkalmazzák a új nagy ipari objektum kö- íírékszerek kedvelőinek va_ mikroelektronikában, az opré város épül: Mongólia leg- lószínű, hogy fogalmuk sincs likában, a kvantum-elektroifjabb városa, Erdenet. A az alumíniumoxid csodálatos nikában és a hangoptikáhegy kincséről már régen tulajdonságairól. A zafír mo- ban is. tudnak, kiaknázására azon- nokristályainak olvadáspont- A Szovjet Tudományos ban csak most nyílt lehető- ja magas, vegyileg ellenál- Akadémia Szilárdtest Fizikai ség. Erdenet a világ tiz leg- lók és mechanikai szilárdsá- Intézetében különleges hennagyobb réz-molibdén leló- guk nagy. A zafír egykristá- gersort hoztak létre zafírhelye közé tartozik. 1973-ban lyok az infravörös és ultra- egykristályok előállítására, kezdődött meg a munka, és 1973-ra várják a nagyüzem első „lépcsőjének" üzembe állítását. Akkor 16 millió tonna ércet dolgoznak majd fel a kombinátban, amely 1982-ben készül el teljesen. Az új városkában jelenleg tizenháromezren laknak, 1976-ban 40 000 négyzetméter lakóterületet építenek és adnak át az új lakoknak. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10 - Telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadó: KOVÁCS LASZEO — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. BajcsyZsilinszky utca 28. - Felelős vezető: Dobó József. - Előfizetést dJj egy hónapra 20 forint. - Indexi « 053. 1 I