Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-05 / 132. szám
2 Szombat, 1976. június 12. SPORT * Izgalmas küzdelem után, tizenegyesekkel Döntőbe jutott UEFÁ-csapatunk Magyarország—Franciaország 1:1 (1:0) Az NB ill-ban SZVSE— P ff ¥ • . fo városi Sütőipar Az NB l-ben MTK-VM— SZEOL Négy forduló, és a labda- szaesésből, a hullámvölgyből rúgó NB Ill-ban is véget ér- kilábalt, s a legutóbbi nyolc nek az 1975—76-os bajnok- fordulóban veretlenül, 11 ság küzdelmei. A délkeleti pontot gyűjtve várhatja a csoportban is ádáz harc fo- hátralevő négy mérkőzést, lyik a bajnoki cím elnyeré- Vasárnap az utolsó előtti Süharmadszor maradt néma... vetően fölé vágta a labdát séért, a Szolnoki MÁV és a tőipar együttesét fogadják. A 61. percben Vinczét Jeannol. Hegedűs berúgta. Szarvas csapata az őszi idény Dini Zoltán, a csapat intézőTokár, illetve Csepregl valtotta fel. Fran- Tusseau lövését Kiss védte, kezdete óta külön küzdelmet je elmondta, folytatni akarcia rohamok a 68. percben Csepregi ismét eredményes vív az elsá helyért. Kettejük ják jó sorozatukat, győzelmet golla ertek: Tusseau be. volt, a francia Lacuesta lö- párharcára jellemző, a 9. for- várnak. Az elmúlt két forduadasat a magyar jobb ka- vése először a kapufáról duiótói hoI az egyik, hol a lóban vidéken biztatóan játpufa tövétől Zenxer fejelte kipattant, de a rendkívül másik együttes állt a tábla- szottak, ha megismétlik a indiszponált es a mindkét zat élén de két-három Szarvas elleni teljesítményt, ért Partjelző altal „felreyeze- pontná] .sohasem volt na- nem lehet kétséges a két Jleder M»troi»nni R.rr-nl 1 ~ úiVTH^ , - Jatekvezető ujrarugat. bb különbség közöttük. pont sorsa. Perget - Ucu«ia Jc^ („Í'M X ,!»?. W ^^ "í"í Természetesen a tabella Tóth. Lajos edző csak va fuorget — Lacuesta, Jean- továbbjutást ll.es rúgások- „talált". Gyimesmek kellett „ . , • -á.n.m nol. Tusseau — Besaz, Me- Val HAntanAi- „í Ki ol rlrtM+Qn irt n rlnnfrvVvA 4«a fno " Üllői út, 5000 néző, vezette: Ljujics (jugoszláv). Góllövők: Zenier. Magyarország: Kiss — Torna, Giron, Fejes, Mater — Gyimesi, Hegedűs, Pörögi — Tokár, Péter, Vincze. a tövétől a hálóba (1:1). Heves küzdelemmel Franciaország: Leclercq — véget a mérkőzés. A labdarúgó NB I 28. fordulójának mérkőzéseit játszszak ma, szombaton délután a csapatok. A SZEOL együttese a Hungária körútra látogat, a 8. helyen álló MTK- ben VM lesz az ellenfele. (Az nol, Tusseau yer, Zenier. A találkozó első félideje már bővelkedett izgalmakban, érdekességekben. Az első percekben még Kissnek WJ*"tÖttf1 *L vzek;e. -í: eldö^enie a döntőbe jutás ^eTte^ó csapatok mérkT toíi''wa^^d^c^patot" ühetetlen izgalmak kozott sorsat! Higgadtan bombáz- — került sor. A magyarok ta a hálóba a labdát, így kezdtek, Giron lövését véd- az ötödik francia 1 l-esre te Leclercq. A franciák el- nem is került sor. Hiszen a zései is bővelkedtek izgal- zenötös keretből: Giltcze, Ltimakban, meglepetésekben dányi kapusok. Czibere, Sánsem volt hiány. Igen örven- dor> Tihanyi B., Timár, Pctsó 11-esét Zenier berúgta, büntetőpárbaj a magyar detes, hogy a jelenleg tizedik nóta"3'Tóth ^akó kovács Z* :2-es győzelmével SZVSE a tavaszi idénv kez- 'mezőnyjáték megszületett a magyar vezetés. Jobb oldali támadás ősszel a kék-feketék Szege- Vjf1 ffHegedűs ..Tok?.r ...elé 6 játszott, es a satoral jaujhevolt munkája távoli lövések Fejes bombája^ utón a háló- csapat 4 védésével, majd a 10. perc- v *" w " den l:0-ra győztek.) A mai találkozó az utóbbi időben jól szereplő hazaiak győzelmét ígéri. A SZEOL-ban nem ba vágódott a labda. Ezt kö- végződött. Szovjetunió—Spanyolország 3:0 (2:0) győzelmével SZVSE a tavaszi idény kez- Bolgár, Gerecz detekor tapasztalt nagy visz- kosok. Üllői út, 1500 Redelfs (NSZK). Góllövő: (3). lyi labdarúgó szép gólt lőtt a francia kapu jobb oldalába (1:0). A 26. percben Reder el kaszálta Pétert a 16060H belül, de a jugoszláv jatszhat a szerdán kiállított játékvezető nem adott 11Kozma Zoltán, helyette Sza- est. A 33. percben ritka esetet lép pályára a kezdő csa- Tény történt: háromszor is _ .. _ . a kapufát találták el a mapatban, amely a kővetkező. gyar "játéko8ok. *orrendben Bencze — Lancsa, Forgács, Péter, Gyimesi és Tokár. Az Szalai, Kádár — Hangai, 53. percben Barral 40 méZámbori, Birinyi — Hágd- ter«. nagy erejű lövését esélyük. ,, , védte szépen Kiss, majd „ mann. Nagy A., Jernex. Cse- Gyim€sj wbát húzták el ls_ • * rek: Nagy L, Vass dr, Csil- mét a büntetőterületen be- Az UEFA-1orna vasárnap lag. lül, a játékvezető sípja már fejeződik be. A NépstadionGarázdaságért — elzárás néző, v.: ban 15 órakor kerül sor a Spanyolország—FranciaorA június 2-i kettős bajnoki optikus budapesti lakost, aki labdarúgó-mérkőzésen a mérkőzés közben sörösüveNépstadionban elkövetett ga- get dobott a játéktérre. HorNasztasevszkij szág 3 helyért folyó mérkő- rázdaság miatt a XIV. kerü- váth Zoltán 20 éves ipari tazésre, majd 17 órakor ren- leti rendőrkapitányság 30 S^^I^'ítlS AzUEFA-torna első elő- dezik a Magyarország— napi elzárásra ítélte Üjvári mert a nézőtéren petárdát Szovjetunió döntőt. András 20 éves betanított robbantott. a spanyolok nem tudtak megfelelő ellenállást kifejteni, egy pillanatra sem volt Szegedi Ünnepi Hetek sportprogramja Olimpiáról olimpiára Magyar vívás olasz mádra Fuchs Jenő, született 1882ben, Budapesten. Három sportág vonzotta, ezért felváltva indult evezésben, szánkózásban és vívásban. Ennek ellenére sportegyesületnek nem volt tagja. Világraszóló eredményeit a kardvívásban érte el, akkor kezdett Versenyezni, amikor nálunk ebben a sportágban négy év előtti olimpia. A próbaversenyre. A Nemzeti nyolcas döntőbe hét magyar Lovardában megtartott verA magyar vívás aranykora 1908-ban, a londoni olimpián kezdődött. Már ezt jelezte a csapatverseny is. Így alakultak az eredmények: MagyarMár csak 50 nap választ es útvonalat összekötő olaj- mellett szorítóba lép a roel bennünket a XVIII. Sze- bányász műút, a 47-es út, mán, jugoszláv és a lengyei gedi Ünnepi Hetek sport- algyői bekötő út, Kastélykert utánpótlás-válogatott is. A rendezvényeitől. A közel út, a forduló a Halászcsárda már 15. alkalommal megrenegyhónapos műsor ismét előtt lesz, vissza végig dezésre kerülő nemzetközi változatos eseményeket ki- ugyanez az útvonal a Lenin kézilabdakupa résztvevői nál. A kilenc sportágban körútig, onnan Takaréktár 6-án kezdenek, a küzdelmek megrendezésre kerülő via- utca és a cél a Széchenyi 8-án fejeződnek be. Auguszdalokra az egész országból, tér. tus 14-én és 15-én nemzetsőt, külföldről is több ver- a szabadtéri játékok k°zi motorcsónakverseny került, kívülük mindössze az senyen Fuchs csalódást oko- senyző és csapat látogat megnyitó napján — 24-én lesz 3 Tiszán, amely egyben olasz Nedo Nadi verekedte zott. Már az előmérkőzése- Szegedre. A fesztivál inté- kezdődik az egynapos az országos bajnokság mábe magát a legjobbak közé. ken kiderült, hogy öregedő ző bizottsága, a városi meghívásos úszóverseny, sodik fordulója is. AuguszFuchs ezúttal még biztosab- fejjel nem bírja az iramot a sportfelügyelőség mindent Egv nappal később nemzet- tus 19-én a Szegedi Volán ban versenyzett, mint annak fiatalokkal. így a döntőben megtesz azért, hogy a vá- közi motocross versenyt ren- rendezésében ismét a salakidején Londonban. Hat győ- már nem is indult. lasztékos programmal vala- deznek szovjet, bolgár, cseh motorosok küzdelmeinek lezelemmel szerezte meg az Pályafutása egyébként ér- mennyi sportrajongó ked- versenyzők részvételével, hetünk tanúi a SZEOL-staaranyérmet Békési Béla és dekes, mert bár két olimpián vébe járjon. Az idei ver- Július 31-től augusztus l-ig dionban. Ugyanezen a senynaptárban öt sportág- pedig a salakmotorosok lép- " trí~*' ban nemzetközi összecsapás- nek a pályára, amely egyra kerül sor. Kettőben a ben az OB I csapatbajnokmagyarok mellett jugoszláv sága is. Négy napig pedig — csapatok is részt vesznek, augusztus 5., 6., 7., 8. — a A versenyek sorát ismét Szegedi Dózsa IV. nemzeta nemzetközi maratoni nyit- közi, I—II. osztályú ökölMészáros Ernő előtt, akik- nyert aranyérmet, itthon nem nagy változások történtek, nek meg kellett elégedniük tudott bajnokságot nyerni. öt-öt győzelemmel, illetve a 1908-ban, amikor Londonban második és a harmadik hely- első volt, a hazai bajnok lyel. Nyomasztónak találták Szántay Jenő lett. Négy esza külföldiek a magyarok tendővel később, amikor egyeduralmát a kardvívás- Stockholmban bizonyult a viban: a stockholmi eredmény lág legjobbjának, az itthoni napon kezdődik a Kisstadionban a hagyományos háromnapos röplabdatoma. Végül a sort az alkotmányunk ünnepén megrendezésre kerülő országos A típusú kajak-kenu verseny és nemzetközi . . . -- „ .^j^uja,,^, CL... ja meg, amely július 24-én ország—ríemetorszag »:«,Ma- megijesztette a vívóvilágot bajnokságot Werkner Lajos 17 órakor rajtol a Széchenyi gyarország Olaszország 11:5, _ t- hoztak olvan döntést, nverte. térről. Az eddigiektől eltéés Magyarország—CsehszloEzután hoztak olyan döntést, nyerte, vákia 9-7 A győzelem kivi- amely a későbbi olimpiákon A viszonylag alacsony tervasában jelentós része volt S^^vX^mil ™etÜ f™bef technikai tudáTóth Péternek és Fuchs Je- indul° versenyzők számat. sát akkoriban egyedülállónőnek. Ezután következet az Szeretett volna Fuchs Jenő nak tartották a szakemberek, egyéni verseny Ez imponáló lenni az 1928-as amszter- Erényei közé tartozott, hogy magyar fölényt mutatott. Az dami olimpián is. Előzőleg higgadtan, hosszú ideig tueddigiektől rően az idén új útvonalon teszik meg a futók a több mint 42 kilométeres távot: Kiss B. utca, Lenin körút, Petőfi Sándor sugárút, Bécsi körút. Április 4. útja. Aradi vértanúk tere, Dóm vívóversenyén nak a nézők. szurkolhat- egyetemi vízilabdatorna zárA magyarok ja. első hat helyezett közé' öt azonban már befejezte sport- dott várni a támadás pilla- té Oskola Tanácsköz— 1 * , • i .. —4 l J .. —.. í .. . — — „ — ,, 4 . , — „ T. Artni w\i tir-rim Sportműsor magyar vívó került. Végűi pályafutását. Barátai azon- natára. Kereskedelmi tisztviholtverseny alakult ki Fuchs ban arra biztatták, hogy áll- selőként tevékenykedett. Jenő és Zulawszky Béla kö- í°n díra edzésbe. Fuchs ele- 1954-ben halt meg Budazött. Ekkor ugyanis mindkét get is tett az óhajnak és be- pesten, magyar vívónak hat-hat győ- nevezett az olimpia előtti Molnár Károly zelme volt. Nagy izgalom keletkezett a vívóteremben, ugyanis a zsűri döntése értelmében a két újra szembenállft versenyző csak egv találatig vívott. Fuchsról mindenki tudta, hogy a legnehezebb helyzetben is meg tudta őrizni hidegvérét, és főleg jó idegzeteinek köszönhette sikereit. Ebben a döntő pillanatban a két magyar sportoló közül ő bizonyult Molnár, nyugodtabbnak, higgadtabb- Üszés: nak, és egy kitűnő, jól előkészített elővágással szerezte meg az olimpiai bajnokságot. Négy esztendővel később Fuchs Jenő ismét részt vett olimpián. társaság útja, József Attila sugárút, Budapesti körút, Lugas utca, Gábor Áron út. Csap utca. Zrínyi utca, Tolbuhin utca, Tápé, a 47SZOMBAT KézUabda: Megyei bajnokság. Férfiak. Szegedi Konzervgyár—Vízügyi SE, Kisstadion. 17. Röplabda: NB L A 7-12. helyért. Nők. Szegedi Spartacus—Bp. Harisnyagyár. Rókusi Tornacsarnok, 16, tWMegyei serdülőbajnokság, szegedi Versenyuszoda, 15. labdarúgás: NB I. MTK-VM—SZEOL, Hungária lcrt., 17. FTC—Csepel. Üllői út, 17. Vasas-Kaposvári Rákóczt, Fáy u.. 17. Haladás VSEÜipesti Dózsa. Szombathely, 17. nl'mnián étnckhnlmlian Videoton—Bp. Honvéd, SzékeSfesz oumpian htocknoimnan bérvár 17 " DVTK-ZTE, DTÓS_ előbb a kard csapatverseny- győr, ,7. Rába ETO-Bekéscsabai ben szerepelt sikerreL Ezút- Eióre-spartacus. Gyór, n. Tatatat a magyar és az osztrák hányat^ Bányasz-SBTC, Tatabácsapat vívta a döntőt. 5:5-ig VB T. Tartalékcsoport. MTKegyütt haladtak az ellenfe- VM-SZEOL, Hungária krt., 15. lek, de ezután a magyarok Su^gvH oszUlv. Sz,vr<-sánniagukra talaJtak. valameny- dorfalva, szAK-páiya. 17 sípos, nyi mérkőzésüket megnyerték. és így végül 11:5-re VASÁRNAP: nyertek. Ezután következett Birkózás: az egvérti küzdelem. Ez a Termeti ifjúsági n. korcsoport magyarok még nagyobb fö- ^^X^n^T^ ienyével végződött, mint a NB TL Közép. Férfiak. DELEP —MMG, Ady tér, 11. Megyei bajnokság. Nők. Sz. Textilművek—Sz. Tanárképző, Textiles-pálya, 9. KSZVSE-Szentesl Kontakta, Kertész u., 9.15. Férfiak. MEZÖGEP-Sz. Volán n., Kislcundorozsma, 10. Röplabda: NB H. Közép. Nők. KSZVSEDunovarsányi TSZSK, Rókusi Tornacsarnok, 11. Megyei lf. osztály. Bordány— Ferencszállás. Bordány. 17, Mólnál". Derekegyház—Algyő, Derekegj-ház, 17. Szekeres. Kistelek—HÖDIKÖT. Kistelek, 17, Sárközi. Sz. Textilművek—Nagymágocs, Textiles-pálya. 17, Bajnóczi, Szentesi VSC-IKV. Szentes, 9. Abranov. Tápé—Sz. Tanárképző. Tápé. 17, Kiss. Szőreg-Szegedi Volán, Szőreg. 17 Dobó. Megyei III. osztály. Domaszék —Kübekháza, Domaszék, 17. KoFérflak: DELEP-Kecskemétt vács Ullés-Mórahalom Ullés 17, SI. Élelmiszeripari Főiskola tornaterme. 11. Üsz&s: Megyei serdülflbajnokság, újszegedi Versenyuszoda, 10. Labdarúgás: NB m. Délkelet. SZVSE-Fővárosl Sütőipar, Vasutas-stadion, 17, Kávai. Bcs.-TASK—Szegedi Dózí;a, Békéscsaba, 17, Tátrai. Megyéi I. osztaiv. MindszentSzentesi Vízmű. Mindszent, 17, Békés m. jv. Klskundorozsma— Alsóváros, Klskundorozsma. 17, Csepregi. Csongrád—Csanádpalota. Csongrád. 17, Zsembery. Apátfalva—KSZVSE. Apátfalva, 17, Mihály. Szentesi Kinlzsl-Fáblánsebestvén, Szentes, 17. Bács m. jv., DÉLÉP—Kinizsi Húsos, Szőregl út, 8.30, Tóth F. Az első csapatok előtt az Ifjúságiak j átszn Y Kun-Szabó. Zákányszék-Balástya, Zákányszék, 17, Száraz. Kossuth SE—Mihálytelek, Vasutas-stadion, 15:30, Takács. Pusztaszer—Sz. Postás, Pusztaszer, 17. dr. WinWer, Tiszasziget-Sz. Ruhagyár, Tiszasziget, 17. Horváth. Baks—Röszke, Baks, 17, Oláh. HÉTFŐ Labdarúgás: Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium pályáján. Irodagéptechnika—AUTÖKER, 13.30. dr. Bánfalvi, KozmoszAlföld t Vendéglátó, 16.30, Molnár. Honvéd SE-SZAK öregfiúk. 17.39, Bolba. Budaprint—Husipari Vállalat, 18.30, Spltzer. Tarján SE-FC ACCY. 19.30, Csiszár. (BUSZ-Tápé öregfiúk, 20.30. Rlmóezy. Teke: öregfiúk-bajnokséga, SZAKpalya, lá. Építők napja 1976 A DÉL-MAGYARORSZÁGI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT értesíti dolgozóit, hogy az 1976. évi központi, építők napja ünnepségét Szegeden, a vállalat SZÖREGI ÜTI SPORTTELEPÉN június 6-án VASÁRNAP REGGEL FÉL 9 ÖRAI KEZDETTEL RENDEZI MEG, melyre családtagjaikkal együtt mindenkit szeretettel meghív. * Egész napos műsor. Térzene, tornabemutató, repülömodell-bemutató, kézilabda-, röplabda- és labdarúgó-mérkőzések, disc joc'cey, tréfás játékok, műsoros tábortűz, tűzijáték. Hideg-meleg ételek, biljé, körhinta, céllövölde. * Az ünnepség színhelye megközelíthető a Volán 60., 61. számú autóbuszjárataival, valamint 8 órától 10 óráig a vállalat Bocskai utcai központja elől induló vállalati járatokkal. Vidéki dolgozóink szállításáról külön történik intézkedés, érdeklődni lehet a munkahelyek vezetőinél. x DÉLÉP-VEZETÖSÉG