Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

Vasárnap, 1976. június 20. HC DM MAGAZIN „Messzire való" gondolatokról A gazdasági élet okos szigora nem igen kedvez az álmodozás­nak. Most éppen olyan időket elünk, amikor gvakran elő kell Jiapni a logarlécet, hogy a leg­bölcsebben beosszuk, amink van es a legértelmesebben osszuk majd el, amink lesz Lehet ugyan, hogy máskor is ez volt a gazdál­kodás elve — miért is lett volna egyéb? — csak most már na­gyobb és tudatosabb a gazda fe­gyelme és előrelátása- Mert kü­lönben nem vagyunk szegényeb­bek, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, nagyobbra törő terveket, sum­másabb nemzeti feladatokat fo­galmazunk inkább. Miért tűnik mégis úgy, mintha zabiázni kel­lene elképzeléseinket? Régóta figyelem: valósággal rá­rontunk arra, aki egy kicsit' is el­engedi a fantáziáját. Kioktatjuk, hogy nncs realitásérzéke... Lég­várakat fest... Mondja meg, mi­ből!... Csak arra apellálhatunk amit megtermelünk ... De még mindig nem ez lenne a nagyobbik baj. Minden kornak megvoltak, megvannak a lehető­ségei, azokat átugrani nem le­het. De minden kornak megvol­tak a maga dédelgetett álmai is. Miért temetnénk éppen most, ed­digi lehetőségeink csúcsán közös­ségi elképzeléseket? Mire gondolok tulajdonkép­pen ? Egy kétszázötvenezres nagy­városra, benne a szocialista élet valamennyi adottságával. Ké­nyelmes lakások, gyors közleke­dés, egészséges környezet, mo­dern gyárak, híres intézmények, a művelődés templomai, a szóra­kozás meleg fészkei, patent szol­gáltatás ragyogó városkép ... Nem az én lázas elképzelésem ez: kö­zösségi terv. Írva van, testületek sát. Hanem amikor a zenész azt és közvélemény adta rá az áldá­pongeti; hogy méltó koncertte­rem kéllene .. „ amikor a festő képzeletében fölcsillan egy pom­pás kiállítási csarnok képe.. „ amikor a sportember uszodákat telepít gondolatban a városba..., amikor a színház barátai meg­óhajtanak Tháliának egy nagy­szerű szentélyt.. „ amikor a zsú­folt villamosról leszédelegve a mérnök belvárosi kéregvasút esz­méjét pödzi..., amikor a szedő tágas, egészséges nyomdáról ál­modozik ..„ — szóval amikor ..., amikor..., mert hosszú lenne ez a sor — miért húzzuk mindjárt a fejére a goromba józanítás vi­zeslepedőjét? Egyszer magam te megkaptam keményen, nyilvánosság előtt, mikor azt szorgalmaztam, hogy készüljön fel a város egy jövőjé­hez méltó kultúrpalota építésé­re: „Terv, fantáziából kelt ké­rés éppen elég van!" Pedig csak azt sem mondtam, hogy az ez­redfordulóra. Éppen csak szeret­tem volna belopni a gondolatot a köztudatba, elismertetni egy szükségszerűséget, hogy netalán­tán illő helyet hagyjunk a vá­rosban, hadd rakhassák fel uno­káink ... Hány és hány tervet, elgondolást hagytak ránk az előt­tünk járó nemzedékek! Csupán példának hozom én ezt is — ar­ra, hogy ez esetben meg sem mérte senki a szót, csak odébb lökte. Miért is fárasztom ilyes­mivel, mikor a napközis kony­hákban kétannyi gyereknek főz­nek, mint amire az engedély szól... De mondhatom mások esetét ls. Nekem például végtelenül rosszul esik, amikor tervezőmér­nökeinket itt is, ott is keményen Iskolázzák: nagy rátörő munkákat adnak ki, mindenki meg akarja tervezni soron levő megbízatásá­ban élete fő művét, nem törőd­nek a költésgekkel, az anyagi te­herbírással, meg egyéb. Rosszul esik, mert én pár forint ára pa­píron megírhatnám Nobel-díjas regényemet, ha spirituszom len­: ne hozzá — nekik a praktikusat szépre, a jót kényelmesre, a mát holnapra kell igazítaniuk, acél­ból, cementből, üvegből. S egy­szerűen nem lehet igaz, hogyne. kik a költség mindegy volna. Valami szigorú törvénye van en­nek, olyasféle, hogy cipőt egy nyárra veszünk, épületeket meg száz esztendőre meg még többre rakunk. Lehetetlen a jövő szük­ségleteit kifelejteni! Sokan megrótták már a város vezetőségét is, mert élni hagyott bizonyos álmokat. Tíz év — tíz medence... — nem frázis, már­már program. Pénz nem igen ju­tott rá ebben az Ötéves tervben. De azért a gondolat nem szemét­re való! Legyen belőle négy vagy liat! Megemlíthetem a könyvtár­levéltár épületének reményét is. A helye már szabad, most lehet dohogni, miért kellett - úgy igye­kezni yeíe, ha megtorpan az ügy! Ná'gyratörő erdősítési prog­ramot is megszavaztak a torony alatt, s nem halad éppen úgy, mint kívánatos lenne. Csak el ne ejtsük a kezdet nehézségei miatt. Azért, mert társadalmilag sür­gősebb és fontosabb dolgokat so­rol előbbre az élet; azért, mert nem fér el minden vágyunk egy­két belátható ötéves terv polcán — kár lenne őket elhagyni. Annyi minden bizonyít: végte­lenül szegények és kopottak len­nénk, ha elhajtottunk volna ko­rábban is ilyen gondolat-magza­tokat. Gyakran idézzük Balázs Bélát: 1946-ban cikkezett a Sze­tásáért. Vajon ez volt a mi igazi gedi Szabadtéri Játékok felújí­nagy gondunk a felszabadulás második évében? Egy 6zűkhom­lokú hivatalnok ledöfhette, kine­vethette volna érte, hiszen még gépeket foltoztunk és téglát ka­partunk. Lám, Balázs Bélát Iga­zolta az idő meg azokat, akik nem húzták ki az álomlistáról ezt az „időszerűtlen" ötletet. Vagy itt van a játékok édestest­vére, az ipari vásár. Egyszer ép­pen kikelt magját elmosta a nagy víz, odébb sodorta háború és fehér terror, megakasztotta a várost szorongató igazságtalan­ság — s lám, az idén centenári­umot ünnepel. Megemlíthetem azonban a város legújabb nagy szellemi vállalkozását is, mely­nek dajkálói éppen eleget voltak az értetlenség pellengérén egy időben. Megkezdődtek mégis Sze­ged történeti monográfiájának előmunkálatai. Mennyi munka, mennyi pénz — s jó beosztással 8—10 év alatt meglesz! Igaz, van valami félelmetes abban, hogy közvéleményünk hajlamos sürgős számonkérések­re. Éppen csak kibomlik burká­ból egy javaslat, s éppen csak létjogosultságának félhivatalos el­ismeréséig jutunk el — máris a tervezés rangjára emeli a közön­ség és utána tehetetlenséggel, tu­nyasággal vádolja a vezetést, ha nem mozdul megfelelően az ügy. Ez a satu igen-igen szorongató. Különösen olyan helyzetben ne­héz elismerni messzibbre szóló álmok létjogosultságát, amikor a fejlődés, a növekedés hatalmas iramában napi szükségletek ki­elégítésére hivatott intézmények maradnak el. Mégse öljük le napi prakticiz­mussal a varos jövőjébe ülő el­képzeléseket, terveket vagy azok lehetséges sejtjeit. Az emberek, többsége különbséget tud tenni ma, holnap és távolabbi jövő kő­zött. És a történelem megadja az elégtételt az életképes gondola­toknak. A legelevenebb példét hozom. „Messzire való gondola­tok ezek, azt mondják tudóim so­kan ..." — így kezdte nekifo­hászkodását Vedres István „A Tiszát a Dunával ö6zve-kaptsoló ujj hajókázható tsatorna" tervé­nek leírásakor, 1805-ben. S mit hallottam a múlt hónapban e messzire való gondolatról a szol­noki rádiós sajtókonferencián? Az Országos Vízügyi Hivatal ve­zető szakemberei szerint még ez a szazad elégtételt ad a „hites szegedi földméresznek", alapgon­dolata megvalósításával. Számos szép elgondolás lapul ma is a napi valóságos szükség­letek sűrűjében. A fejlődés logi kája jzerint azonban egyszer ezek lepnek a soron levő tenni­valók sorába. Jó hát számontar­tani, megbecsültén fölleltározni és készenlétben tartani őket — nem pedig asztal alá lökni. A szocializmus energiái nem apad­nak, hanem gazdagodnak, s ami má meg igen „messzire való", a közeli holnapokban igen idősze­rű és nekünk való lehet. SZ. SIMON ISTVÁN Szembesítés a jövővel A kenderipar ötéves terve Az utóbbi évek fejlődése alap­ján intep-ált magyar kenderipar jelentős t vékenysége az a ter­vező munká, amelynek során szembesíteni kell a vállalatban rejlő adottságokat a népgazdasá­gi lehetőségekkel. Abból a meggondolásból Indu­lunk ki, hogy melyek az állami erőforrásból számbaveendő fej­lesztési lehetőségek, és melyek azok az adottságok, tartalékok, amelyek a vállalatban testesül­nek meg. Ebből a szempontból alapvető volt az a minisztériumi tervzsüri, amely ez év március közepén eldöntötte: a mintegy 1 milliárd forintot kitevő ún. leg­optimálisabb elképzelésekkel szemben — a vállalati saját erő­források és állami lehetőségek mérlegelésével — az összes fej­lesztésre számításba vehető pénz­összeg nem több, mint 600 millió forint L A következő fő feladatokat ha­tározza meg a végleges vállala­ti tervkoncepció: a hazai ken­dernek, mint nyersanyagbázis­nak a megszilárdítása az iparsze­rű kendertermeltetési rendszer megszervezésével, valamint a vál­lalatnál 1973. évben megkezdett rostipari rekonstrukció teljes be­fejezésével, illetve gazdasági rea­lizálásával ; a munkaerő-vándor­lás ellensúlyozására — a rendel­kezésre álló anyagi erőforrások legjobb felhasználásával — új nagy termékenységü berendezé­sek munkába állítása, illetve a meglevő technológiák korszerű­sítése; az elsősorban Szegeden és Pécsett tapasztalható erőteljes munkaerő-csökkenés pótlására a vállalat vidéki bázisain a — vá­rosokban koncentrált — ki nem használt, termelőberendezéseket munkába állítani. E körülmények között sem csökkenhet a belföldre irányuló árutermelés, különösen azokban a speciális cikkekben nem, ame­lyek a mezőgazdaságot és az ipar továbbfeldolgozó vállalatait érin­tik. Ezzel elő kívánjuk segíteni az ipari kooperáció javulását. Je­lentősen növekednie kell a mind­két relációjú exportnak, de kü­lönösen — a népgazdasági szem­pontból, de a fejlesztési politika realizálása érdekében is — ki­emelten fontos tőkés értékesítés­nek. A terv fő célkitűzéseiben meg­találhatók a XI. pártkongresszus határozatai, a Központi Bizott­ság aktuális döntései csakúgy, mint a Csongrád megyei pártbi­zottság e ciklusra szóló állásfog­lalasa. A vállalat a belső szer­vezettség, a vezetési színvonal to­vábbi javulásával a rendelkezés­re álló, az elképzelhetönél lénye­gesen szerényebb anyagi erőfor­rások figyelembevételével le akarja gyúrni a textüipar súlyos nehézségeit, meg akar felelni a népgazdasági elvárásoknak, 6 ugyanakkor jövedelmező, a dol­gozó kollektíva számára is elfo­gadható alternatívát keres. En­nek a nehézsége abban áll, hogy a vállalat 1965, óta az ipari át­lagot meghaladó teljesítmény­szinten dolgozott, tehát a tovább­lépés — különösen a IV. ötéves tervben az MT—SZOT Vörös Zászlóval fémjelzett teljesítmény után — nem kis vállalkozás. A vállalati terv átlagosan 9 százalékos veszteséggel számol a fizikai dolgozók állományában. A nagyvárosok üzemeiben ennek közel kétszeresére lehet számíta­ni, míg a vidék ebből a szem­pontból biztatóbb képet mutat. Nemcsak megnyerni, megsze­rezni kell a dolgozókat, hanem megtartani is: a vállalat eddigi teljesítményeihez hasonló mun­kavégzésre kell megtartani őket. Fontos ezért a fiatalok iskola­rendszerű szakmunkásképzése, az idősebb szakmunkások tanfolya­mi-rendszerű továbbképzése. Emellett éppen a vezetés színvo­nalának javítása érdekében —a mintegy 2 százalékos nem fizi­kai állományú létszámcsökkenés mellett — gondoskodni kell az elméleti tudás emeléséről. A létszámgondok csak úgy old­hatók meg, ha a vállalati légkör, az üzemi klíma jó, és ez megfe­lelő jövedelemnövekedéssel páro­sul. A vállalat e tervciklusban a bérszínvonalát legalább 27,4 szá­zalékkal kívánja növelni, mely­nek révén a személyi jövedelem 25,8 százalékkal emelkedik. 3. A vállalat mint a magyar ken­deripar profilgazdája, társadalmi és erkölcsi felelősséggel tartozik a kenderrost gazdaságos felhasz­nálásáért. Ezért nagyon lénye­ges, hogy emellett kellő mérték­ben érvényesüljenek a modern technológiákban alkalmazott mes­terséges szálak, mintegy segítsé­gül szolgálva a természetes szá­lasanyagoknál jelentkező nehéz­ségek ellensúlyozásában. Ezért a •vállalat anyagmérlege beszédesen bizonyítja a hagyományos tech­nológiából megőrzendő lehetősé­gek mellett az újra való törek­vést, amint azt a következők bi­zonyítják : a természetes szálas anyagokból a kender és lenrost mennyisége nő, a juta és egyéb rostanyagoké egyharmadára csök­ken, a pamutfonal földolgozása erőteljesen nő. A mesterséges szálak közül polietilén 75 száza­lékkal. a szintetikus selyem 70, a szintetikus szalag 10 százalék­kal emelkedik, mig a cellulóz­rost változatlan mennyiségben marad. A tervezett alapanyagfelhasz­nálás belső szerkezeti változasa, amely az időszak végén mintegy 24 millió kilogramm anyagot fog­lal magában, erőteljesen mutat­ja a modern technológiák és anyagok felé való orientálást. A vállalati termés összetételé, ben három kategóriát lehet meg­különböztetni: csökkenni fog a termelés a kevert- és jutazsákok, csomagolóanyagok körében, ma­rad a termelés mennyisége a fo­nalgyártásban, zsineg- és kötél­gyártásban, a készszövet terme­lésben és a préselt bútorlap gyár­tásában. Jelentősen növekszik a kenderrost, a kötött és hurkolt termékek, a tűzött nemez, a varr­vanurkolt termékek és a polieti­lén csomagolozsákok termelese, 4. A jövedelmező gazdálkodásra való törekvés a vállalati tevé­kenység hatékonyságának növe­lese fontos kérdéssé teszi a ter­melési struktúrán belül a kor­szerű gyártmányok keresését és a hagyomanyos cikkek korszerűsí­tését. Ilyen bő áruprofil mellett szánté fel sem lehet sorolni azo­kat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni. Csakis így lehet elérni a szérianagysá­gok növelését, s ennek nyomán a nyereségnek a ciklus alatti 20 százalékos javítását. Ez az alap, mondhatni minimális program, amely előfeltétele a tervkoncep­ció megvalósításának. Egyúttal azonban ezek túlteljesítése tá­gíthatja mind a fejlesztési erő­forrásokat, mind a személyi jö­vedelem növelését. A tervkoncepció tengelyében az a felismerés áll, hogy az anya­gi erőforrások fontosak ugyan, de a legdöntőbb termelő erő ma­ga a dolgozó ember. Ezért az egyéb fejlesztések mellett szá­mottevőnek tűnő, de a meglehe­tősen decentralizáltan elhelyez­kedő vállalatnál mégis csak a minimális feladatok teljesítésére elegendő 40 millió forint szociá­lis beruházás ugyancsak minimá­lis keret. Ehhez hozzá kell még számítani, dolgozóink önkéntes felajánlásából, valamint az álla­mi gondoskodás nyújtotta lehe­tőségekből adódó feltételeket, amelyek erőteljesen javítani fog­ják, különösen a területfejleszté­si elképzelésekben érintett gyá­rak, telepek szociális színvona­lát. 5. A tervkoncepció kidolgozása már évekkel ezelőtt elkezdődött, és különféle fázisokon és fóru­mokon átjutva nyerte el végle­ges formáját. Hozzászólhatott minden vállalati dolgozó. Párt-, szakszervezeti és vállalati fóru­mokon merültek fel olyan gon­dolatok, melyek során megszüle­tett a középtávú szervezés-fej­lesztési terv, vagy az egész ma­gyar népgazdaságban újdonság­nak számító vállalati minőség­szabályozási rendszer. Ez utóbbi jelentősége abban van, hogy nem­csak az áruminőséggel foglalko­zik, hanem minden funkcionális területen megjelöli azokat a ten­nivalókat. A tervezés demokra­tikus folyamat eredménye, ab­ban a dolgozók, a szocialista bri­gádok véleménye éppúgy tükrö­ződik, mint a vezetők elgondolá­sai. Éppen ezért a vállalati párt­bizottság közelmúltban megtar­tott ülésén kellő megértésben és pártfogásban részesült ez a terv. A vázlatosan ismertetett prog­ram a tervkoncepció szembené­zés önmagunkkal, saját felelősse­günkkel. Latolgatása mindazon lehetőségeknek, amelyek a szoci­alista társadalom építésének kö­zel három évtizede alatt felhal­mozódott vállalatunkban. Ezért a feladatok sohasem voltak még ennyire egyénre szólóak, konkré­tak és világosak, mint most. En­nek bizonyítéka, hogy vállala­tunk ott szerepel azok között, amely egységek felhívással for­dultak Csongrád megye vállala­taihoz, dolgozóihoz az V. ötéves terv célkitűzéseinek maradékta­lan megvalósításáért, a fejlett szocialista társadalom építéséért. MAROSI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents