Délmagyarország, 1976. június (66. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-16 / 141. szám
2 Szerda, 1976. június 16* (aaDaiasia Konzultációs tanácskozás A szocialista országok ipari szövetkezeti szövetségeinek elnökei június 14. és 19. között Budapesten tartják soron következő konzultációs tanácskozásukat. A tanácskozáson a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság és a Komán Szocialista Köztársaság ipari mozgalmának képviselői vesznek részt. A tanácskozás résztvevői hétfőn az OKISZ szabadsághegyi üdülőjében megkezdték az érdemi munkát. Abszurd ötlet A R V IZMENTESLTÉSI MUNKÁK Nagyszabású árvízmentesitési munkákat kezdett a Tisza borsodi szakaszán az. Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A folyó felső részén, Zemplénagárd térségében egy kilométeres szakaszon befejeződött a töltések erősítése. Most újabb nagyszabású munka kezdődött Kenézlő és Tiszakarád között, ahol a három kilométeres gátszakasz védelmi képességét fokozzák. Dolgoznak az igazgatóság munkagépei a Tisza dél-borsodi szakaszán, Tiszavalk és Tiszabábolna térségében is. Itt megközelítőleg 60 millió forintos költséggel 20 kilométeres szakaszon másfél méterrel emelik meg a folyó gátjait. Ezzel a töltés magasságát 6 méterre emelik AUTÓS KIRÁNDULÁS A munkalatokat a tervek GYULARA szerint jövőre fejezik be. MAGYAR EPlTKEZÉSEK POZSONYBAN Az öreg, hatemeletes, soklakásos házat egy réggel — előzetes bejelentés után — megszállták a parkettázók. Azzal állítottak be, hogy a lakásokban felszedik a hajópadlót és parkettát raknak le helyette. A lakók már az előző napokon pakolásztak, hogy a két-három szobából egyet szabaddá tegyenek a mestereknek, akik azt ígérték: két nap alatt végeznek egy-egy lakással, két hét alatt pedig az egész házzal, mert annyian vannak a munkához. Bókáék a földszinten laktak kétszoba-konyhás összkomfortban. Rögtön rájuk került a sor. Egy hattagú parkettázócsoport kétfelé vált. Hárman Bókáéknál maradtak, a másik három pedig ment a következő lakásban. Csak úgy égett a kezük alatt a munka. Igaz, hogy Bókáné, aki miattuk otthon rostokolt, mert szabadságot vett ki a lakás korszerűsítése miatt, reggel kupica pálinkával kínálta meg őket, délelőtt és ebéd után pedig kávét főzött nekik. Délután, amikor hazaért a férje, megelégedéssel tapasztalta, hogy a komokba ágyazott gerincekre már szegezik is a parkettát. — Nem fog ez nagyon csikorogni? Mert hogy szegezik és nem ragasztják bitumennel? — reszkírozta meg a kérdést. — Attól ne tartson egy percig sem, mert a fa nem vetemedik el — nyugtatták meg. — A homok is, a léc is száraz, úgy tapadnak egymáshoz, mint a szerelmesek. ösztönzés A szakszerű magyarázat megnyugtatta Bókát. Nyomban mondta is a feleségének: — Mariskám, holnap hozz egy demizson bort a mestereknek, hátha még jobban csipkedik magukat, és hamarabb készen lesznek a munkával. Másnap, ebéd után, amikor a nagyszoba fele volt már csak hátra, aztán jöhetett a csiszolás, Bókáné beállított egy ötliteres demizsonnal, tele jó termelői borral. — Egy kicsit mossák le a torkukról a port — kívánta nekik egészségül. Azon percben letették a szerszámokat, és kértek még három poharat. Bókáné nem tudta mire vélni, minek nekik a dupla pohár. A forintos csak akkor esett le nála. amikor a szomszédból áthívták a csoport másik három tagját. Hatan aztán letelepedtek egy sarokba, és komótosan kóstolgatták a bort, rágyújtottak, beszélgettek. Aznap már nem raktak le egyetlen parkettát sem, nem is szegztek. Bóka az előző napnál hamarabb ért haza. Akkorra üresen állt a demizson, s a mesterek is elmentek haza. Másnap ímmel-ámmal ment csak a munka, s egyre csúsztak vele. A nagyszobára ráment négy nap, miré át lehetett költözni bele a másik szobából. Bóka egyre hümmögött, hogy elszámította magát. A demizsonnal csak akkor kellett volna előállniuk, amikor mindegyik szobával végeztek már. A hatodik emeletről meg is kérdezte tőle Suhamér lakótárs, hogy miként megy náluk a munka, és elégedett-e vele. — Hát, kedves szomszéd, én két demizson borral serkentettem őket, és így patentul ment — lódított Bóka szemrebbenés nélkül. — Ha én bekészítek nekik három liter pálinkát, akkor az is megteszi"? — kérdezte Suhamér. — Minden bizonnyal, sőt... — hagyta rá Bóka. Hetek múltán, amikor végeztek a ház összes lakásával a mesterek, Suhamér nem köszönt Bókának a lépcsőházban, sem az utcán, sem a boltban, ha találkoztak. A fejét is elfordította. Beszélték a házban, hogy mitől állt be közöttük ez az állapot. A három liter pálinka Suhaméréknél úgy megtette a hatását, hogy egy hétig vacakoltak a mesterek a két szobával. Amíg a pálinkából tartott, alig-alig kalapáltak. Sőt — tették hozzá a házból mások — a mesterek cigányzenekart akartak felvinni Suhamérékhoz. Okolták ezt azzal, hogy pálinka mellett jó zenére jobban megy a parkettázás. Lődi Ferenc 29-25° szerda KALIFORNIAI ZÖLDSPARGA A jégtáblák A HOMOKON Várható időjárás estig: Nyugat felől lassan " Nem a Déli-sarkról az valószínűleg nem tartozott megnövekvő felhőzet, előbb Leszedték az első termést Egyenlítő felé úszó jégtáb- „munkaköri kötelezettségéa Dunántúlon, később az az Izsáki homokon megho- Iákról van szó, amelyek a hez", hogy a töltéstől 50 ország többi részén is el- nosított kaliforniai zöldspár- természet törvényei szerint méterre még be is szállítsa szórtan záporral, zivatarral, gaültetvényről. A hatvan- előbb-utóbb elolvadnak és az úszóházba, de még az Időnként megélénkülő déli, hektáros terület betelepíté- elvegyülnek az óceán hul- sem, hogy legalább bekiadélnyugati, maid a Dunán- sét tavaly fejezte be az Izsáki lámaival, hanem a Tisza- háljon: Hé, emberek, megtúlon megerősödő és nyuga- Állami Gazdaság, s az ül- Parti úszóházak előtt süt- hoztam a jeget! Nem, erre tira, északnyugatira forduló tetvény 1977-től folyamata- kérező jégtáblákról. Aki már a szállítónak nem volt szél. Várható legmagasabb san fordul majd termőre, délelőtt 9 óra tájban végig- ideje, mert még sok halasztnappali hőmérséklet: 20—25 Az eddigi tapasztalatok sze- ballag a Felső-Tisza-parton, hatatlan tennivalója volt. fok között. rint jól érzi magát a kali- mé§ gyönyörködhet a nagy- Valószínű- azonban, hogy az forniai zoldspárga a kiskun- jából egészben álló jégtáb- úszóházak gondnokai sem vasárnap kirándulást ren- " j., sági homokon, erőteljesek a Iákban, de már déli ha- tartották érdemesnek a jégAz Autóklub július ll-én, NÉPFRONTÜLÉS dez Gyulára. A vármúzeum ül^Pgnap% kfdden J^j*" tőkék és jó terméssel szá- rangszókor csak a halmaz- táblák érkezéséről tájékameglátogatása, a várfürdő- Né^réonf^zeged* váriét molhatnak a honosítok. Szlovákia fővárosának, Po- ben való strandolás után es- nöksége a városi népfront- RFVÍIFI GINTFZFT zsonynak építéséből alajxv te a várszínházban Keresz- Bzékházban. A testület a la- ™ san kiveszik részüket a tury Dezső Nehéz méltóság kosság részére nyújtott ipari KPL,J Győr megyei Állami Építő- című drámájának megtekin- és kereskedelmi szolgálta- SZÁZHALOMBATTÁN ipari Vállalat dolgozói, tése. Jelentkezés június tás helyzetéről, valamint a Most vállalták el az ötödik 28-ig a klubirodában. KISZ IX kongresszusának „ . . , . . " , inni mert az mée télen sem lenni szálloda építését, amelyhez határozatairól a néofront gei JelenIeS meS a fováros ln"' mert az meg telen ®em le"m- . ... , .„ . , , ' 1, F1VTI FKFRFM naiarozarairoi, a nepiront- . . kellemes. Bizonyara valaki Lehet, hogy az uszoházakA ^otat VCTERANMK bizottságok ifjúságpolitikai szakorvosi rendelőintézetei- elhozta^ leraktavagy in_ ban ezt sem vették észre? ISíih'111* ^ Macwar Nénkörtámasáv feladatairó1 hallgatott meg be járnak kezelésre. A jövő kább ledobta -, de az már Dr. Máriaföldi Márton gyümölcsözőbb múltra tekint A Magyar Nepkoztansasag tájékoztatót és a két témát évben azonban már meata — vissza. Az első megrendelést Minisztertanácsa Veres Mi- mÍrtvitatta evpen azonoan mar megta" . karíthatják azt az utat a SZEGEDI KUTATÓ állapotváltozás bizonyíté- zódni, vagy időnként kinézkait találja. ni, vajon ittvan-e már a Hogyan kerültek oda? várva-várt jég? Nem, mindBizonyára valaki megren- ez nem történt meg, csak a delte, hogy az úszóház ven- jégtáblák soványodtak, fogydégei ne legyenek kényte- tak, egyre csak fogytak, míg Százhalombatta járó bete- lenek nyáron meleg sört végül megszűntek jégtáblák 1972-ben kapták. Eddig két hálynak. a XI. számú Autó500 személyes munkásszállót javító Vállalat nyugdíjasé- KÜLFÖLDÖN és az 1000 személyes Hotel nak a magyarországi felszaBratislavát adták át ren- badító harcokban való részrieltetésének. Ez utóbbit re- vételének elismeréséül a kordidőben, 23 hónap alatt Magyar Partizán Emlékér• építették fel. met adományozta. Anya és fia Itt lakik János? fényképet, amit nó* — Igen, az én lam rendelt, fiam. — Jó kép, ha— Meghoztam a sonlit rá! — De még nem fizette ki. — Ez is rá hasonlít! gyógyulásra várók: a lakóDr. Ilse Schwindetzky pro- telep központjában szakorfesszor meghívására dr. vosi rendelőintézet épül. A Farkas Gyula, a JATE három" épületből álló intézAntropológiai Tanszékének . . . „ „ adjunktusa két hetet töltött menyben 17 szakorvosi munaz NSZK-beli Gutenberg kahelyet letesitenek a felEgyietem Antropológiai In- nőtt és a gyermekbetegek tézetében, ahol előadást tar- kezelésére. Itt lesz majd a tott A Dél-Alföld és Észak- város mentőállomása is. Az Jugoszlávia őskori telepü- új létesítményt a jövő év lései az antropológiai leletek közepén adják át rendelalapján címmel. tetésének. HÜSZ EVE halt meg Hajnal István (7892— 1R5S) történetíró, egyetemi tanár, akadémikus. Erdei Ferenc, az egyik mesterének vallotta. SZEGEDI NEMZETI RZLNHAZ Este 7 órakor: Sziklafal — Odry-bérlet. MOZIK Szabadság: Gyorsított eljárás.' (Színes m. b. olasz, fél 4. báromnegyed 6 és 8 órakor.) Éjszakai előadás 22 órakor: A rendőrség megköszöni. (Csak 18 éven felülieknek, színes m. h. olasz—NSZK.) Ml? HOL? MIKOR? 1S7*. JÜN1US U„ SZERDA - NÉVNAP: JUSZTIN A Nap kel 8 óra 44 perckor, és nyugszik IS óra 43 perckor. A Hold kel 82 óra 24 perckor, és nyugszik 8 óra 34 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 278 cm /apadó). Szőreg, Ojszenttván, Tlszaszt- 18.46 Műkedvelők, get, Kübekháza területén: dr. 20.00 válogatás. Kis Albert állatorvos. Lakása: BEI.GRAD !. Fáklya: Aranyvadászok (szfnes O)szeged. Közép fasor 21. Tele- ig.45 Szkopljei dokumentumfilolasz. "20 százalékkal felemelt ton: nincs, helyárral, fél 3, háromnegyed 8 és 7 órakor.) vörös csillag: délelőtt 18 órakor. délután negyed 4 és fél 8 órakor: A félkegyelmű (m. b. szovjet), háromnegyed 8 órakor: Amerikai éjszaka. (Színes m. b. francia—olasz.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BTiWi BUDAPEST L 9.43 Tevetorna. (Ism.) 9.50 cimbora. (Ism.) 10.3S Delta, asm.) 11.00 Columbo. (lom.) IÍJ0 Játék a betűkkel. (lom.) n.08 Hírek. BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a n. sz. Se- 17.16 Ritmus "IS beszet! Klinika (Pécsi u. 4.) ve- 18.10 A nyelv szl fel. sebészeti ügyeletet az „ .„ I. sz. Sebészeti Klinika tart. _J™st 19.30 Tévétorna. ÁLLATORVOSI ÜGYELET 19.30 TÉVÉHÍRADÓ. Június 19-tg. szombat "őrá- M00X kör négyszögesítésé. tói hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig. Vígjáték. rlsósegély és nehéz ellés esetére Kb.: Té'fin": kerület. Gyálarét. Kis- »•» 3' kundorozsma területén: dr. Mak- 21.40 Családi kór. say Ferenc állatorvos. Lakása: 32.40 Tévéhíradó. 8. Szeged, Szt. László u. 23/A. Telefon: 17-218. BELGRÁD L n. kerület, Algyő, Tápé terüle- rrje Magyar nyelvű U'XjnapOb. lén: dr. Komáromi János állat- „ v^,,., orvos. Lakása: Szeged-Tarjánte- ",<S Hazulról ax te!oo!a*g. lep 610/3, tsa. 3, TúlcXütUk nincs. 1BJ.8 Tudomány. mesék. 19.00 Franc Mihailé. 20.00 Házassag jugoszláv módra. 20.45 Huszonnégy óra. 21.00 Dokumentumműsor. ESKa KOSSUTH 837 A szinháztörténész mondja. 8.42 Verdi: Falstaff. Közben: 1035 Gyermekeknek. 11.31 Csajkovszkij: Vonósszerenád. 12.36 Tánczenei koktél. 1330 Látogatás kutatóintézetekben. 13.40 Népdalok. 14.00 Ezeregy délután. 14.32 Bach: D-dúr szvit No. 3. 15.10 Iskolarádió. 15.48 Polkák. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.10 Népi zene. 18.30 Delly Rózsi és Maleczky Oszkár énekel. 17.05 Tanuljunk tanulni. 17.30 Schubert: Hüttenbreimer változatok. 17.45 Népzenekedvelőlcnek. 18.1S Czlne Mihály könyvszemléje. 19.15 Macska a felségvizeken 19.55 Népszerű flLmdalok. 20.04 Szimfonikus zene. 21.04 Kis magyar néprajz. 21.14 örökzöld dallamok. 22.30 Tíz perc külpolitika. 22.30 A Jannequin kórusműveiből. 22.45 Herakleitosz — a „homályos bölcs". 23.05 A cigányprímás — Részi. 23.30 Magyar szerzők müveiből. 0.10 Táncdalok. PETŐFI 8.05 Fúvószene. 8.33 Tánczene. 9.33 Nóták. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 11.33 A Szabó család. 12.00 Candide - Részi. 12.33 Zenekari muzsika. 13.33 Finn gyerekek énekelnek. 14.00 Kettőtől ötig . . . 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00 II. félidő. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.15 Amerika gazdasága. 19.25 Népdalcsokor. 20.00 Ez ls, az ls ... 22.00 Könnyűzene — hangszerszólók. 22.33 Népi zenekarok műsorából. 23.00 Grieg-művek. 23.30 Gtgliolái Clnquetti. Nlcola di Bari és a Giannlnl együttes felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05 Dávid Gyula: Lakjatok vígan — dalciklus. 14.16 Jandő Jenő zongoraestje. 15.17 XX. századi kórusművek. 15.43 Hangos szöveggyűjtemeny. 16.03 Kárpáti rapszódia — 2. 16.51 Zenekari muzsika. 18.03 Dzsessz Romániából. 18.33 Manón Lescaut — Részi. 19.33 Djetrlch Fischer—Dieska u összes Brahms-dal felvételei - 5. 20.13 Zenélő Nagyvilág. 21.03 Külföldi tudósoké a szó. r 21.20 Furcell-müvek. Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind- kik szeretett halottunk, SZŰCS azoknak a rokonoknak, ismerő- KATALINT utolsó útjára elkísöknek, kik szeretett halottunk, sérték, részvétükkel és vtrágalkLANTOS FERENCNÉ hamvasztás kai mély fájdalmunkat enyhíteutáni búcsúztatásán megjelen- ni Igyekeztek. A gyászoló csatek, részvétükkel és virágaikkal Iád. Római krt. 25. 14 944 mély fájdalmunkat enyhíteni Köszönetet mondunk mindigyekeztek. A gyászoló család, azoknak a rokonoknak, isjnerőJobb fasor 32. 14 825 söknek, kik szeretett halottunk, Mély fájdalomtól megtört szív- NAGV JANOSE temetésén meg^L.1!'^?"1' hogy MARACZY jelentek, utolsó útjára elkisérISTVANNÉ Balogh Maria, a sze- ték és mél fájdalmunkban oszf?-tft,«,eeséK' .testver, rokon, toztak. Köszönetet mondunk to1976. június 13-án súlyos beteg- v4bba az Belklinika orvosaiseg után elhunyt. Temetése 1976. nak és ápol6inak: áldozatos munJunius 17-én 18 órakor lesz a kaJukért. A gyászoló család. Belvárosi temető ravatalozójából. „ „ Gyászoló férje, Püspök u. 9. sz. "" , ^ „ " 'f 12 983 Hálás szívvel mondunk köszöFájdalommal tudatjuk, hogy netet mindazoknak a rokonokBALOGH ISTVÁN nyűg. kertész niík- ismerősöknek kik szeretett életének 69. évében rövid szenve- halottunk, SZANTÖ SANDORNE dés után elhunyt. Búcsúztatása temetésén megjelentek, részvéjún. 18-án 13 órakor lesz a sze- tűkkel és virágaikkal mély fájgedi Belvárosi temető ravatalo- dalmunkat enyhíteni igyekeztek, zójából. Táviratcím: Balogh. A gyászoló család, Remény u. Csengele. 14 948 53. sz. 14 934 Mély fájdalommal tudatjuk. Köszönetet mondunk mlndhogy szeretett édesanyánk, azoknak a rokonoknak, Ismerőnagymama, testvér, és rokon, söknek. munkatársaknak, akik ÖZV. KERESZTELT MATVÁSNÉ szeretett halottunk, SAJTOS Újvári Katalin életének 79. évé- ANDRÁS terhelésén megjelentek, ben csendesen elhunyt. Temeté- részvétükkel és virágaikkal mély se jún. 18-án 14 órakor lesz a fájdalmunkat enyhíteni igyekezBelvárosi temető ravatalozójából, tek. Gyászoló testvérei. 14 931 A gyászoló család. 11 947 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, rokon, KISPETFR JÓZSEF, nyug. fodrászmester, életének 71. évében váratlanul elhunyt. Temetcse jún. 18-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Vasasszentpéter u. 5/B. 14 945 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama. dédmama, MENESI ISTVANNÉ Kiss Ilona életének 87. évében Jun. 14-én hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás utan lesz. A gyászoló család, Pille u. 33. 14 943 Köszönetei. mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó ismerősöknek, a DEFAG fürészüzem vezetőségének és dolgozóinak, Közlemény ARAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1976. június 22-én reggel 7 órától 16 óráig, karbantartási munkák miatt áramszünet les* a Hattyas sor. Csonka u., SzabadSág tér, Nyil u.. Sárkány u.. Közép u., Alsónyomás sor, Majdánl sor. Tompái kapu, Mihálytelekl sor, Ballagltó sor által határolt területen. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DÉMASZ Szeged város Déli kirendeltség. . x DFLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. BajcsyZsilinszky utca 28. — Felelős vezető: Dobó József. — Előfizetési _ díj egy hónapra 20 forint. * Index j 25 051.