Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-12 / 111. szám

4 Szerda, 1976. május 12. SPORT Kádár János a nemzetközi sakk­versenyen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára dr. Beckl Sándor ál­lamtitkárnak, az OTSH elnö­kének, Szerényt Sándornak, az MSSZ elnökének és Tóth László nak, az Utasellátó Vál­lalat főigazgatójának társa­ságában kedden megtekin­tette és nagy figyelemmel kísérte a hazánkban megren­dezett, minden korábbinál magasabb színvonalú nem­zetközi női sakkmesterver­seny 13., utolsó fordulójának érdekes és döntő játszmáit. Kádár János gratulált a verseny győztesének, Nana Alekszandrijának, továbbá a második és harmadik helye­zetteknek, Ivánka Máriának, Veröci Zsuzsának és a cseh­szlovák Kveta Eretovának. Kajak-kenu SZEOL­sikerek A Magyar Kajak-Kenu Szövet­ség üj rendszerű versenykiírást hozott létre. Az országot három, nyugati, központi és keleti te­rületre osztotta, ezeken A, B, C típusú versenyeket rendez a Jö­vőben. (A típusú verseny: az I. osztályú és Ifjúsági aranyjel­vényes versenyzők indulhatnak, B ttDUSú verseny: II. és III. osz­tályú, valamint ifjúsági ezüst­és bronzjelvényes versenyzők In­dulhatnak, C típusú verseny: serdülő és úttörő korcsoportú versenyzők indulhatnak.) Ezzel a beosztással azt akar­ják elkerülni, hogy egy időben több helyen azonos kategóriában versenyt rendezhessenek. Az elmúlt hét végén a C ka­tegóriás kajak-kenusok az új­pesti öbölben, a Vasas Izzó ren­dezte versenyen mérték össze tu­dásukat. A versenyre 1000 ne­vezés érkezett. (Ennyi induló a mag var bajnokságon sem volt!) Minden számban négy előfuta­mot és két középfutamot ren­deztek. A versenyen a SZEOL SI fiatal kajak-kenuzől figyelemre méltó, jó eredményeket értek el. Serdülők. Lányok. K II. 500 m: 1. Villám, Bárkányi, 2. Lengvel, Mihály. K. I. 500 m: . .. 3. Villám. Fiúk. PC n. 500 m: 1. Csonka, Szatmári, 2. Bakai, Váradi. (A második helyen a Zomborl, Fe­kete SZEOL-páros futott be, de az ötméteres szabály megsértése miatt kizárták őket a verseny­ből.) PC II. 1000 m: 1. Csonka, Szatmári, ... 4. Zomborl, Fekete. Minikajak. Lányok. 2000 m: i . . 2. Rácz. A lányokat Váradi Márton, a fiúkat Kása Ferenc edző készí­tette fel. Mint elmondták, a Jó eredmények elérésében sokat kö­szönhetnek az iskoláknak, a testnevelő tanároknak, akik tá­mogatják, segítik őket céljaik elérésében. A SZEOL kajak-kenti szakosz­tályából a tavalyi, valamint idei eredményei alapján Viola Ká­roly kenus csütörtökön Lengyel­országban, Korom Ferenc kaja­kos pedig Romániában szerepel a magyar junior válogatottban. Kézilabda MNK A kézilabda MNK-ban hol­nap, csütörtökön férfimérkő­zés lesz. Dorozsmán a ME­ZŐGÉP együttese a Tisza­földvárral, míg a Kisstadion­ban a Vízügyi SE az Újkí­gyós együttesével mérkőzik. A találkozó mindkét helyen délután 4 órakor kezdődik. Húsz éve kezdődőit Glasgow, BEK-döntő Gábriel Hanot, egy Igen népszerű párizsi sportlap fő­nökének agyából pattant ki a szikra, hogy az európai bajnokságok győzteseinek részvételével egy nemzetközi tornát kellene rendezni. Az ötletet tett követte. 1956. június 13-án Párizs­ban az első döntőn a spa­nyolok legyőzték a franciá­kat, a BEK első győztese a Real Madrid lett. miután 4:3­ra végzett a Stade Reims csapatával. 1976. május 12-én immá­ron a huszonegyedik BEK­finálé következik... A Bayern München nem­igen villog a hazai bajnok­ságban. mégis simán jutott el az idei döntőbe. A klasz­szisok ezért klasszisok, tu­lajdonképpen csak az elő­döntőben kéllett igazán meg­harcolniuk a győzelemért. Annál meglepőbb, hogy — a Stade Reims után másfél év­tizeddel, hiszen a Reims nemegyszer került a BEK­döntőbe — a St. Etienne a francia labdarúgás képvise­letében léphet pályára. Túl sokat nem hallottunk róluk, tulajdonképpen szép csend­ben araszoltak előre, mígnem eljutottak az ígéret földjére. Hogy aztán az utolsó lépést is meg tudják-e tenni, át tudják-e lépni a boldogság k'üszöbét, az most szerda es­te dől el. Paul Breltnerre Igazán sok mindent el lehet mondani — hogy kitűnő játékos, hogy ra­gyogó labdarúgó, hogy érde­kes egyéniség —, csak éopen azt nem, hogy két évvel ez­előtti, Münchenből Madridba való költözése után gyakorta dicséri a Bayernt, Neudek­ker elnököt kapitalistának, Beckenbauert szeszélyes pri­madonnának, Schwan me­nedzsert jó szimatú érdek­embernek nevezte, magát a klubot pedig beképzelt új­gazdagok gyülekezetének és így tovább. Hogy mennyi igazsága vagyon, nem a mi dolgunk eldönteni, de hogy egy esetben még ő is csak dicsérni tudta régi klubját, az bizonyos. Még a tavalyi BEK-döntő előtt kérdezték meg tőle Madridban, hogy mennyi esélyt ad a Bayern Mün­chennek az angol Leeds United elleni párizsi mérkő­zésre? — Sokat, nagyon so­kat, sőt kimondom: a Ba­yern az esélyesebb. Azért, mert csak egy mérkőzést kell játszani. Ha Münchenben is és Leedsben is lenne egy­egy meccs, sokkal nehezebb lenne a dolguk. De a Bayern­nél jobban egy-egy mérkő­zésre összpontosítani a világ egyetlen csapata sem tud. Tudjuk: az angolok végig­rohanták és végigtámadták a kilencven percet, de csak a bajorok neve szerepelt a gól­lövőket jelző eredményhirde­tő táblán. Eltelt egy év, a Bavern újra ott a siker kapujában. A St. Etienne — Associa­tion Sportive St. Etienne. — Az iparváros labdarúgói elő­ször 1957 tavaszán nyertek francia bajnokságot, az az­óta eltelt majdhogynem húsz esztendő során már nyolc bajnoki elsőséget és öt ku­pagyőzelmet értek el odaha­za. Ahogy javultak az ered­mények, úgy változott a Geoffroy Guichard-stadion is: egyre többen szurkoltak a csapatnak1, egyre moderni­zálni kellett a létesítményt Nagy hírű, jól ismert, te­hát drága játékost soha nem vásároltak, szerződtettek. A klub kialakította a maga fo­cikollégiumát. A megfigye­lők által kiszemelt majd egy háromtagú szakbizottság ál­tal is heteken át ellenőrzött fiatal kapja csak meg az ajánlatot. Ha elfogadja, a kollégiumi rendszerben szál­lást, ellátást kap, edzési és tanulási lehetőséghez jut — ingyen. És ha itt is, tovább­ra is kitűnik, akkor néhány év eltelte után felkínálják a profiszerződést. A mostani csapat tagjai közül, kettő kivételével, va­lamennyien így kezdték... E kettő: a jugoszláviai Moztartól szerződtetett Csur­kovics kapus — 32 éves, 26 alkalommal védett a jugo­szláv válogatottban —, vala­mint a Buenos Airesből át­hozott, 184 centiméter ma­gas, sokszoros argentin vá­logatott,^ Piazza. A többiek: a román Ko­vács István kétéves kapi­tánysága alatt nem keve­sebb, mint nyolc játékos ke­rült újoncként a St. Etienne­ből a válogatottba. Tizenki­lenc, huszonegy, nemritkán huszonöt évesek', de ami megegyezik valamennyinél — az utóbbi években rendkívül sokat fejlődtek. E nyolc já­tékos — Marchadier, Repel­lini, Sarramagna, P. Reveili, Lopez, Synaeghet, Roche­teau és végül Triantafilos, aiki azonban időközben az FC Metz játékbsa lett. A St. Etienne tavaly a BEK-elődöntőig jutott, ott éppen a Bayern München ütötte el őket a döntőbeli szerepléstől. Most szerdán 20 óra 10_kor érdemes a televízió képer­nyője elé ülni. Ahogy a múlt heti KEK-döntő kitűnő játé­kőt hozott, úgy most is fut­ballparádéban reménykedhe­tünk. Horváth ilstván Irina Rodnyina Lenin-rendet kapott Az Innsbrucki, XII. téli olimpiai játékokon nyújtott magas szintű sporttevékenységéért Irina Rodnyinát, a nyolc­szoros világ- és Európa-bajnok és többszörös olimpiai baj­nok műkorcsolyázópár tagját Lenin-renddel tüntették ki. A Munka Vörös Zászlórend kitüntetésben részesült Alekszandr Zajcev, a páros férfi tagja, s a Ljudmilla Pa­homova, Alekszandr Gorskov jégtánckettős is. ADÁSVÉTEL 601 Trabant de Luxe Igényeknek eladó. írd. • 15 órától. Szekeres u. 26. FIAT 121 eladó. Sreged­Béketelep 74/B. Rács Gyula. Iskolától jobb­ra. x Kitűnő állapotban levő Inter Star televízió, Jo­lán® basszusgitár, MV— 3 eróeltó eladó. írd.: 5 óra után. Budapesti krt. J/A. IX. em. 33. x Gyermek sportkocsi igé­nyesnek eladó. Lengyel U. 23., fszt. 4. ZZ0 voltos htgesztötraíó eladó. Katona u. 8. ­Barna. CZ-a 1000 Skoda íó ál­lapotban eladó. Tarján 205. V. 21. ­Olasz, mély babakocsi Igényesnek eladó. Tar­Ián 410., VII. em. 27. M-gyesl. Z2:t warszawához illés­garnitúra. rugók, fel­nik. féltdobok. lengés­csillapítók, áeé. karb. 12 voltos akkumulátor, stb., alkatrészek eladók min­dennap. Gyöngytyúk u. 7/B. 380 voltos kompresszor, 10 atm., 380 voltos kö­szörű-, csiszoló-, fúró­gép. 220 voltos h-gesztö­trafó eladó. Gyöngytyúk u. 7/B. IE-» Trabant eladó. — írd.: este, Tarján 502/A, X. 30. Chrleanthenum kaollató, ondlne- és blaneMatták, Réti Lajosnál. Salgótar­Ján, Zója körút 16. X kifogástalan, angol me­chantkás, rövid zongora. Igényesnek eladó. Szeged, Zárda u. 18., II. 1. MB 1000 Skoda Igényes­nek eladó. Érdeklődni: Tarján 812. ép. A Ih. I. 5., du. 4-töl. Jó állapotban levő Pan­nónia motorkerékpár el­adó. Fetöfltelep, Löwy S. u. 10. Sikkötőfép, ülőkód. 2 db vasbak eladó. Gép u. 11. IVarszawa Combi eladó. Dorozsmai üt "4. Camping mellett. ALBÉRLET Két egyetemista házas­pár bútorozott lakást bérelne két évre. ármeg­jelölést kérünk. „Szep­tembertől 27 862" Jeligé­re a Saltóházba. Az MTA Szegedi Biológiai Köz­pont üzemviteli osztálya hűtS­gópkezelöt folyamatos műszakba felvesz. Jelentkezni lehet: Odesz­szai krt. 62, Érettségizett fiatal férfi mun­kaerőt végrehajtói állásra fel­vesz a Megyei Bíróság. Szeged, Széchenyi tér 4., I. em. 129. A Csongrád megyei Városellá­tó Közös Vállalat szöregl hús­üzemébe húsipari szakmunkáso­kat és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Brüsszeli krt. 6/B. Nehézgénkezelőket keresünk azonnali belépéssel, EO 26-21-es típusú kiskotróra. Jelentkezés: Szegeti Járási Építőipari Szövet­kezet Szőreg, Maltai út 57. A 21-es sz. Volán Vállalat sze­gedi munkahelyére rakodómun­kásokat vesz fel. Vidékleknek munkásszállás és Ingyenes autó­buszjegyet biztosit, valamint ki­küldetési díjat. Jelentkezni le­het : Szeged, Kossuth L. sgt. 72/B, DÉLÉP munkásszálláson, Nagy Irén forg. szolg.-tevőnél. A Hungária felvesz szobalá­nyokat, londínereket, cukrászo­kat. kézilányt, gépkocsivezetőt, eladókat, segédmunkást, csapost, mosogatót. Jelentkezés: a Royál munkaügyön. Egyetemi tanszék szakképzett vegyészlaboránst és takarítónőt felvesz. Jelentkezés: Rerrich Bé­la tér. 1., n. emelet, Alkalma­zott Kémia Tanszék. Női munkaerőt könnyű mun­kára. egy műszakos időbeosztás­sal Szeged, Huszár utcai és kis­kundorozsmai részlegünkbe fel­veszünk. Felveszünk továbbá Huszár utcai részlegünkbe férfi segédmunkást. Jelentkezni lehet: Szeged, Huszár u. 8. sz. alatt. Takarítónőt ke-cs felvételre a Közgazdasági Kollégium Szeged, Moszkvai krt. 3. Egy műszakra, kedvezményes étkezéssel, azon­nali belépésre. Az AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat felvesz: 16-45 éves ko­rig férfi munkavállalókat ka­rosszéria-lakatos átképzés mun­kakörbe. karosszéria-lakatos, ál­talános lakatos, autóvillamossági szerelő, autókárpitos szakmun­kásokat, anyagmozgató segéd­munkásokat és pénztárost. Jelent­Munka­alkalmak kezés: Szeged, Vásárhelyi Pál a. 4. Munkaügy. A Nagyalföldi Kutató és Fel­táró Üzem, Szegedi Üzemegy­sége felvételre keres fúrómun­kásokat, motorkezelöket, darus, valamint tehergépkocsi-vezető­ket, rakodó és előkészítő mun­kákhoz, segédmunkásokat. Vidé­ki dolgozóink részére Szállást ingyenesen biztosítunk. Jelent­kezés: Szeged, Dorozsmai út 75. Munkaügyi osztály. x Nyugdíjas férfit éjjeliőrnek, női segédmunkást egy és két műszakos munkakörben. kész­áruraktárunkba csomagolót fel­veszünk. Április 4. Cipőipari Szövetkezet Szeged, Cserzy M. U. 30 /B. X A Szegedi Ecset- és Seprűgyár lrodatakaritőt, gépkocsikísérőt, valamint különböző betanított munkakörökbe női és férfi mun­kavállalókat keres felvételre. Jelentkezés: Cserzy M. u. 35. Munkaügyi osztály. x Szeged Megyei Városi Tanács Kórház, Szeged, Kossuth L. sgt. 42. felvesz cukrászt, konyhai betanított munkást, műtőssegé­det. illetve beteghordozót, taka­rítónőt, segédmunkást. Nyug­díjast nyugdija teljes megha­gyása mellett. x Azonnali belépéssel felveszünk szerszámkészítőt, tmk-lakatost, kompresszorkezelőt, kovácsot és fé-fi segédmunkásokat, takarító­nőt. Jelentkezni lehet: Szegedi Szerszámkovács Isz Szeged, Bajai út 3. A Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat Szeged, Vadász u. i/B. Felvesz: újonnan beszerelt, mo­dern gépeinkre keresztcsévélő­nóket. Villanyszerelő szakmunkás és szerződéses gazdasági ügyintézői munkakörbe felvételt hirdet a Rózsa Ferenc Szakközépiskola. — Szeged, Odesszai krt. 38. Az Utasellátó Vállalat Igazga­tósága Szeged, Somogyi Béla u. 11, szám alatti irodahelyiségének takarítására felvesz osztott mű­szakban dolgozó takarítónőt. — Felvételre keresünk még raktá­rost, teljes műszakban és mű­szaki raktárost fél műszakban való foglalkoztatásra. Jelentke­zés : az igazgatóságon. A KSZV Szegedi Jutaárugyára felvételt hirdet fonó, szövő és varroda üzemrészekbe. segéd­munkára. valamint könnyen be­tanítható szakmunkára alkalmaz nőket, férfiakat. Betanítást ide­|ük: 1-3 hét. Kereset: 2300-2900 Ffhó A dolgozó anva gyermeké­nek — szükség esetén - bölcsődei elhelyezést biztosltunk. Bejárók­nak utazási költségtérítést adunk- Vidékieket, akik ideig­lenes lakóhellyel rendelkeznek, 300,- Ft albérleti hozzájárulás­ban részesítjük havonként. Ét­kezés a gváregvségnél 5.50 Ft-os térítés ellenében biztosított. Le­dolgozott évi munka után 750. Ft természetbeni járandóságot és nyereségrészesedést fizetünk. Jelentkezni lehet: Szegedi Ju­taárugyár munkaügvl osztályán. Szeged. Dorozsmai út 18. Felvételre keresünk tmk-laka­tos. szerszámlakatos szakmunká­sokat, férfi, női betanított mun­kásokat és üzemi anyagmozga­tókat. Kéziszerszámgyár Szeged, Rigó u. 38. Munkaügyi csoport. A szegedi Felszabadulás Tsz Juhászt és keverőüzemi fizikai dolgozót keres. Jelentkezés a termelőszövetkezet közpon'Jában (Szeged. Sándor u. 1.1, Gvömbér István állattenyésztési főágazat­vezetőnél. Jó kereseti lehetőséggel kerék­páros, motorkerékpáros távirat­kézbesítőket, felveszünk. Posta­hivatal: Széchenyi tér 1., I. em. 14. Fiatal házaspár 1 gyer­mekkel bútorozott szoba, konyhát keres „Sürgős 502 033" Jeligére a Hir­detőbe. L A K A S Kátsaobáa. összkomfor­tos lakás eladó. Dr. Horváth. Bécsi krt. 20/B, IV. em., du. 5 után. X F.leserélném békéscsabai, Kullch lakótelepi, II. emeleti, 2 szobás, össz­komfortos, tanácsi bérla­kásom. szegedi hasonló­ra. Minden megoldás ér­dekel. Ajánlatokat „Sür­gős 2674/12" Jeligére a Sajtóházba kérek. X 2,5 szobás, gázfűtéses, negyedik emeleti szövet­kezeti lakás eladó. „Ket­tes Kórház mellett ­27 853" Jeligére a Sajtó­házba. Belvárosi, 2 szobás, összkomfortos öröklakás kp. + OTP, eladö. Tele­top: 13-517. X 2 szobás, szövetkezeti la­kás eladó. Érd.: szom­bat, vasárnap egész nap. Mikszáth K. u. 6/B, II. 7. x Főállású. házfelügyelői, komfortos lakásom ha­sonló tanácsira cserél­ném. „Megegyezünk — 532 009" Jeligére a Hir­detőbe. x Garzont vagy másfél szo­bás lakást keresek meg­vételre. „Meg-gyezünk — 450 187" Jeligére a Hir­detőbe. x Budapesti, utcai, nagyon szép, szeparált ezoba, konyha társbérletet cse­ré'ek szegedire. „Sürgős 450 453" Jeligére a Hir­detőbe. Felsővároson, körúthoz közeli, lebontásra nem kerülő, kertes magánhá­zam elcserélném másfél szobás vagy nagyobb tar­jánl lakásra. „Megegye­zünk 27 842" Jeligére a PAHAHA-BA. Felsővárosi, cipőgyárhoz közei fekvő magánházam megegyezéssel tarjánl la­kásra cserélném. Kts gyümölcsöskert 27 843" l-l'gére a saltóházba. Kétszobás komfortosomat garzonra cserélném. — .,Különböze ttéritéssel _ 27 748" Jeligére a Sajtó­házba. Mátfél szobás, tarjánl társasházréaz átadó. — „Árajánlat 27 780" Jel­igére a Saltóházba. Földszintes, egyszobás, belvárosi összkomfortos cserével vagy anélkül vennék 1+2 vagy 2 szo­bás lakást. I. emeletig. „Lift esetén III. emele­tig 27 781" Jeligére a Sajtóházba. INGATLAN Kis magánház mellék­épülettel eladó. Ugyan­ott tégla, faanyag, cse­rép, ajtók ablakok. Ér­deklődni: mindennap. — Sándorfalva, Klshomok köz 18. x Sándorfalva. Csúzdl-díl ö 7. sz. alatti ház, 1200 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Sán­dorfalva, Sövényházi u. 87. X Teréz utcában házrész eladó, gázfűtéses. Érd.: Teréz u. 37. Babarczt. Családi ház eladó. Tá­pé, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. Érdeklődni: Tápé. Tolbuhln u. 27. x Kiskundorozsma, Vitéz u. 2. sz. ház eladó. x fűszereden 200-as telek, lakható melléképülettel, építési engedéllyel el­adó. Postafiók 280. x Másfél szobás házrész sürgősen és olcsón el­adó. Érd.: Zsombolyai u. 2. Du. 2—7-lg, x Ssoba, konyhás, gázfűté­ses. magánházrész eladó, készpénzért. Galamb u. 2/B. Érd.: Hétvezér u. 40. 17 órától. 08-17-lg: 18-429 telefon. X Kétszobás, összkomfortos, földszinti, gázfűtéses társasházrész azonnali lakáaátadással, készpén­zért eladó. Csongrád) sgt. 1—3. A épület, fszt. 3. x 4 szobás, összkomfortos magánház eladó, teljes átadással. Sok mellékhe­lyiség, jutalékos cseréte­lep, és 50 éve fennálló húsfüstölő teljee átadás­sal. Hátsó udvar gaz­dálkodónak ls alkalmas, nagy Istállók és ólak, kert kb. 300 azőgöl. ­Ipari célra is alkalmas. Alsóváros, Szt. Antal u. 8. Ház eladó Mihálytelek, Mikes Kelemen u. 4. — Érd.: 2. sz. alatt. Azonnal beköltözhető, szoba, konyha, kamrás, kertes fél házrész eladó. Kormányos u. 32/B. — Érdeklődni: hétköznap 4— 5-lg. vásárnap 12—5-lg. Megszűnt gepjavitó­mühe'y. 25 m hosszú, 6 m széles, Iroda, udvari, egyszobás, fürdőszobás, előszobás, mellékhelyisé­gekkel bíró, beköltözhető lakással eladó. A mű­helybe 600 voltos kábel van vezetbe. Három db 200 mm-es vasgerenda van építve futó, emelő csigák részére. Partizán u. 23. Kétszobás, kertes családi házat vennék ül, tar­jánl lakáscserével. „Cse­relakás 27 771" Jeligére a Saltóházba. Baktóbao új, kertes ma­gánház családi okok mi­att eladó, OTP-törlesztés 60 000 Ft. Egyszobás, konyhás lakás szükséges, lehet tanácsi is. Érd.: du. 16—18-ig. Bánk bán u. 52. EGYÉB Gyakorlattal rendelke­ző női fodrászt felveszek. „Két műszak 27 825" jel­igére a Sajtóházba. Bőrkabátját most Javít­tassa alakíttassa, vízhat­lan, bőrpuhító festéssel, bőrkabátok bé!éscs»réJo 50 éve fennálló műhe­lyemben. Csordás bőrru­hakészltő mesternél. Szent Miklós u. 7. Fel­sővárosi templom mö­gött. X Külföldi órák Javítása felelősséggel. Krelner órás, Mikszáth 'Kálmán utca. X Kézimunkaüzletemet má­jus l-én megszüntettem. Kérem azon kedves ve­vőimet, akiknek van munkája nálam, legké­sőbb 30 napon belül el­vinni szíveskedjék, továb­bi felelősséget nem tu­dok vállalni. MUller Er­zsi, Lenin krt. 55. X Modern táncok tanítása, különórán, házaspárok­nak. diákoknak kedvez­mény. Kertész Éva, Köl­csey u. 10. X Hosssú, menyasszonyi ru­ha kölesönzése. Lengye] u. 23., fszt. 4. ftekamiék, agybetétek, sealortok átdolgozását vállalom. Ugyanott kötél, afrik és vatta klérus!: ás. Dudás kárpitéi, Vajda u. 1/B. X Parkettázást, csiszolást, lakkozást vállalok, Rácz Oyula Sz-ged-Tarján 330. B. IX. 36. X Este 7 órától pótmama, ságot vállalok. „Megbíz­ható 27 873" Jeligére a Sajtóházba. Finom homlokzati mun­kához Jól képzett kő­művest állandóra felve­szek. „Sürgős 27 888" iellgére a Sajtóházba. (dös személy gondozását, ápolását vállalom. Eset­leg lakásra Járok. „Dél­utánonként 27 848" Jel­igére a Sajtóházba. 100 Ft a Jutalma az I­es klinika környékén el­veszett. Jobbos motoros­kesztyűm megtalálójá­nak. Molnár Vásárhely, Dózsa Gy. u. 31. Belvárosi, 2 és fái és háromszobás, 9 lakásos társasházhoz készpénzzel rendelkező társakat ke­resünk. „Oázfütésés — 502 054" iellgére a Hir­detőbe. x A KÉZMŰIPARI VÁLLALAT Kisteleki Konfekcióiizeme ALKALMAZ SZAKKÉPZETT VARRÓNŐKET! * Szakképzetlen dolgozót betanít és biztcwítja a' szakmunkás-képesítés megszerzését. * A munkarend: két műszakos üzem, minden második szombat szabad szombat. Várjuk a kisteleki és környéki asszonyok, lányok je­lentkezését Kistelek, Rákóczi út 47. szám alatti üze­münkben. Közlemény Turistaparadicsom az Alpok­ban címmel Rlmóczy Károly tart előadást a Postás Művelődési Házban du, 6 órakor. SZOLGÁLTATÁS! SZOLGÁLTATÁS! Felhívjuk a lakosság, közületek, vállalatok és intéz­mények figyelmét az alábbi szolgáltatásainkra: 1. FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS. 2. PARKETTCSISZOLÁS, -LAKKOZÁS. 3. SZŐNYEG- ÉS PADLÖSZÖNYEG-TISZT1TÁS. 4. SZÁLLÍTÁS, RAKODÁS, KÖLTÖZKÖDÉS. 5. GÉPÍRÁS, SOKSZOROSÍTÁS. 6. ROVAR- ÉS RÁGCSÁLÓIRTÁS. 7. TÜZELŐOLAJ HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSA. Áraink szolidak! Forduljon hozzánk bizalommal! Érdeklődés, tájékoztatás, és megrendelések felvétele: Szeged, Gogol u. 28. , Telefon: 13-100, 13-121. Szegedi Üvegipari és SZOLGÁLTATÓ Szövetkezet (volt Universal) x

Next

/
Thumbnails
Contents