Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-12 / 111. szám

Szerda, 1976. május 12. 3 DE EDD Az országgyűlés honvédelmi bizottsága harcászati gyakorlatot tekintett meg Az országgyűlés honvédelmi bizottsága Pap Jánosnak, az MSZMP Veszprém megyei bizottsága első titkárának, a honvédelmi bizottság elnökének vezetésével kedden megte­kintette a magyar néphadsereg egyik dunántúli alakulatá­nak éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatát. A vendégeket Kálazi József vezérőrnagy, miniszterhelyettes fogadta. A képviselők elismeréssel szóltak a gyakorlaton részt vett személyi állomány felkészültségéről, helytállásá­ról 19—24° Várható időjárás: nappali felhőképződés, elszórtan zá­porral, zivatarral. Mérsékelt napközben megélénkülő vál­tozó irányú szél. Zivatar idején átmenetileg szélerősö­dés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 19—24 fok között. MINISZTERI KITÜNTETÉS — A ÜKIG ADNAK Tegnap, kedden délután adták át a hódmezővásárhe­lyi Vörös Csillag Tsz Petőfi Sándor szocialista brigádjá­nak a megtisztelő miniszteri kitüntetést — elnyerte a szakma kiváló brigádja cí­met —, és a vele járó pénz­jutalmat. BÉKEGYŰLÉS RÓKUSON A Hazafias Népfront Ró­kus körzeti bizottsága ma, szerdán 17 órai kezdettel békegyűlést rendez a Dugo­nics moziban. Ünnepi beszé­det mond Hajdú Istvánné városi békebizottsági tag, a Kállai Éva leányotthon igaz­gatója. IRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ Csörsz István fiatal pro­zairóval találkozhatnak az érdeklődők a DÉLÉP mun­kásszállodájának könyvtárá­ban (Kossuth L. sgt 72/b) ma, szerdán este fél 7 óra­kor megrendezendő író-olva­só találkozón. Hazai példa Meglepő eredményre ve­zetett egy amerikai felmé­rés: az autóversenyzők nem vezetnek biztonságosabban, mint az egyszerű autósok. Gyakrabban okoznak balese­tet, többször megsértik a közlekedési szabályokat, pe­dig az autóversenyzők ki­képzése tudatosabb vezetési módot követel. Szóval a Forma l-es ver­senyző hazamegy kis falujá­ba cs behajt a tilosba. Olyan ez éppen, mint az egyszeri autós, aki lámpa nélküli ke­rékpárra cseréli fel a masi­náját, s nem érti, miért bünteti meg a rendőr. P. K. MEGEMLÉKEZÉS ERDEI FERENCRŐL Erdei Ferenc sírjánál Ma­kón, halálának 5. évforduló­ján elhelyezték koszorúikat a Hazafias Népfront, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia és a Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa képviselői. Lerótta kegyeletét számos testület, barátja és tisztelője, makó város tanácsa, nép­frontbizottsága ünnepi elő­adáson emlékezett meg Er­dei Ferenc munkásságáról. VÁNDORKIÁLLÍTÁS Tegnap, kedden Szegeden, a Textilművek ebédlőjében nyitották meg a Vöröske­reszt városi szervezetének közreműködésévef a Rajzzal, képpel a káros szenvedélyek ellen elnevezésű vándorkiál­lítást, ahol félszáznál több tablón, plakátok, színes áb­rák hívják fel a figyelmet az alkoholizmus és a dohányzás káros hatására. A kiállítás — az üzemegészségügyi hó­nap rendezvényeként — egy hétig tekinthető meg. Elfogadnám borravalónak azt az összeget, amit szerzőtársa­im a borravalóról írt cikkei­kért az utóbbi öt évben kaptak. Gondolom, a derék Don Quijote is elfogadná seregének ezt a hatalmas hadat, amely éppoly reménytelen harcot ví, mint őlovagsága. Elmondom, mi a legújabb divat, mi az, ami újfent fölháborított. Jó ideje figyelem, hogy a távolsági autóbuszokon egy-egy előkelőbb úr vagy hölgy elegánsan legyint, ami­kor a kalauz ismert kis táskájában matat, már-már azzal a rutinnal, mint némely pincér, úgyszólván je­lezve, hogy abból a kényelmetlen fránya táskából igen nehéz ám ap­rópénzt elővarázsolni. Az efféle szo­kás persze gyorsan terjed. Legutóbb már én éreztem kényelmetlenül ma­gam, mert a szomszéd öreg néni — talán mert jó piacot csinált — ke­vésbé elegánsan, de egyértelműen szólt: — Marad az apró, Esztikém, hagy­ja csak... Nem. korántsem kívánom, hogy a taxiban, a vendéglőben, a fodrász­nál megjelenjenek a kis és nagy táblák: öntudatos dolgozó nem fo­gad el borravalót. Fogadja csak el, aki megérdemli: a taxisofőr, ha el­értük véle a vonatot, a pincér, ha nem volt rágós a flekken, a borbély, ha megmaradt a fülünk stb. Szolgál­Gavalléria tatásért, jól vegzett (nem könnyen írom le: a megszokottnál jobb) szol­gáltatásért járna valójában a borra­való. Nálunk nem így van. nálunk bizonyos helyeken jár. akármilyen kiszolgálásban volt részünk. Így van, nyugodjunk >>ele. Hanem azért ez a távolsági autóbuszdíj mégis különös. Mert miféle szolgáltatást nyújt a kalauz mondjuk a helyi autóbuszjá­ratok perselyéhez képest? Ilyen ala­pon a helyi buszon js le kellene pengetnünk a plusz ötven fillért a gépkocsivezetőnek, mert szíveske­dett letépni a jegyet. De ne is mond­jam, mert holnap valaki már elkez­di. Kezdje. De akkor szolgálok újabb ajánlásokkal is. Ha már az autóbuszon tíz forint jár a nyolchetvenes jegyért, akkor például a pesti gyorsra nem het­venegynéhány, hanem száz forintot illik fizetnünk. Egyik ok, hogy a MÁV jóval öregebb, patinásabb cég, a másik, hogy Pest messzebb is van Szegedtől, mint mondjuk Klárafal­va. De folytathatjuk: ha már az autóbuszon szolgálatot teljesítő ka­lauzt megilleti a borravaló, mert a szabott árért kiszolgáltatja a jegyei, ugyanígy megilleti a borravaló az élelmiszerbolt pénztárosát is, hiszen ő ennél jóval nagyobb összeget vesz át tőlünk, hozzá még az összeadás­sal is bajlódik, esetleg finom papír­ba göngyöli a kényesebb árut. No­de: mivel alábbvaló a postáskisasz­szony, mint az ABC-áruház pénztá­rosa? Na, ugye! Ő havonta több száz forintunkat veszi el törlesztés, takarékbetét, vagy más egyéb címén. Borravalót neki is! Jó, ha a telefon­számlát is megtoldjuk néhány fo­rinttal, például lanyhább hónapban öt-hat interurbánok esetén tíz-húsz forinttal. Illik többet fizetni a tv-díj lerovásakor is: lelkesebbek olyankor, amikor tetszett a műsor, kajánok abban az esetben, ha leég az adóto­rony. Ki-ki ízlése és vérmérséklete szerint, de fizessen! A meccsjegyért például föltétlen, olyankor is, ami­kor nem kérnek olimpiai hozzájáru­lást. Folytathatnánk, de minek. Kínál­kozik egy egészen egyszerű megol­dás. Mert ki érdemli meg igazán a borravalót, ha nem a vállalat pénz­tárosa, aki nekünk elsején-másodi­kán-harmadikán egy eláírás ellené­ben — némi adó és egyéb levonás után — pénzt ad? Na, ugye, Aki ad, az érdemli meg igazán a borravalót! El is határoztam, hogy legközelebb az egész „bérjellegű juttatást" visz­szasöpröm Katikának. Próbálja va­laki ezt a gavallériát hajazni! Annus József Milyen igaz! — Az orvostudomány szerint az alkohol nem gyógyítja az influenzát. — Lehet, de az or­vostudomány sem! KOMMUNISTA MŰSZAK A KISZ IX. kongresszusa tiszteletére kommunista mű­szakot szerveztek a Csong­rád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. A fia­talok kezdeményezésére meg­hirdetett munka-akcióban 1500 dolgozó vett részt. Az általuk termelt értéknek megfelelő teljes pénzösszeget felajánlották az új ifjúsági ház építésére. — A vállalat dolgozói bekapcsolódtak a Tiszta, virágos Szegedért mozgalomba is. Az E—5-ös úton található régi hizlalda elhanya|olt környezetét „va­rázsolták" rendessé, tetsze­tőss,é. NÉPDALEST A Bartók Béla Művelődé­si Központjában holnap, csü­törtökön este 7 órakor Csoó­ri Sándorné, Marosi Júlia énekel csángó, székely és széki népdalokat. A MŰSZAKI IIONAP ESEMÉNYEI Tegnap délelőtt Szegeden, a Technika Házában a tár­sadalmi tulajdon védelméről tartott ankéttal folytatódott a műszaki hónap esemény­sorozata, majd a Magyar Agrártudományi Egyesület rendezésében dr. Szeberényi Sándor, a TESZÖV főmun­katársa az Ágazati önelszá­molási rendszer bevezetésé­nek lehetősége, feltételei a mezőgazdasági nagyüzemek­ben címmel tartott előadást Délután a Magyar Hidroló­giai Társaság közreműködé­sével A víz, mint felszínala­kító tényező a Duna—Tisza vízrendszerében címmel dr. Andó Mihály szakmérnök számolt be néhány érdekes kísérletről. Ugyancsak teg­nap, kedden Csongrádon a Tisza Bútoripari Vállalatnál Dómján Gyula, az új gazda­sági szabályzók bevezetésé­nek népgazdasági jelentősé­géről adott információt MŰVÉSZETI DLJAS VONÓSNÉGYES A szakmunkástanulók és az üzemi dolgozók körében kifejtett zenei ismeretterjesz­téséért, hangversenyeiért a művészetek és a dolgozók kapcsolatának fejlesztéséért a Kecskemét Vonósnégyest művészeti díjjal tüntette ki a Szakszervezetek Bács-Kis­kun megyei Tanácsa. Az együttes, mely évről évre résztvesz a Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának komplex továbbképzésein, a kaposvári IV. országos zene­iskolai tanári kamarazene fesztiválon lép többek kö­zött közönség elé. UJABB TIT-SZERVEZET Ismét megszaporodik a diákok TIT-szervezeteinek száma. A JATE természet­tudományi kara hallgatóinak TIT-szervezete holnap, csü­törtökön este S órai kezdet­tel tartja alakuló közgyűlé­sét a TIT Kárász utcai szék­házának klubjában, t A VÖRÖSKERESZT RÉSZVÉTTAYTRATA A Magyar Vöröskereszt táviratban fejezte ki együtt­érzését az Olasz Vöröske­resztnek és az országot súj­tó földrengés áldozatai hoz­zátartozóinak. Egyidejűleg közölte, hogy folyamatban van segélyküldemény össze­állítása a katasztrófa sújtot­ta terület lakosságának a megsegítésére. MI OKOZTA AZ ÁRAMSZÜNETET? Tegnap, kedden kora del­előtt a klinikák kertjében az építőmunkások egy szondát vertek a földbe, amely elta­lált egy középfeszültségű villanyvezetéket. A zárlat áramszünetet okozott a bel­város egyes részein. A sze­relők csak nehezen tudták elhárítani a hibát, így közel másfél óráig áram nélkül maradt a környék. PRÓBAÜZEMELTETÉS Rövidesen megindul a ter­melés a Csongrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat új szalámifeldolgo­zó üzemében. A „premiert" megelőzően a napokban si­keres „főpróbát" tartottak: a részlegesen üzemeltetett fel­dolgozó csarnokban már minden munkás a számára kijelölt helyen dolgozott. Értesítjük tisztelt Ügyfe­leinket, hogy a 146. számú Totó-lottó Kirendeltség (Szeged, Marx tér) átépítés miatt 1976. május 11-től ideiglenesen nem működik A szelvényárusítást ez idő alatt a csarnok melletti területen biztosítjuk. Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatósága Mély megrendüléssel tudatjuk a volt munkatársakkal és nö­vendékekkel. hogv DK. ZOLLEf ANDRAs MAV-főtanácsos. az. oktatásügy kiváló dolgozója, a Szegedi MAV Nevelőotthon nyu­galmazott Igazgatóhelyettese, aki életét a magyar vasutas dolgo­zók gyermekeinek nevelésére szentelte, május 9-én 61 éves ko­rában tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Emlékét szivünkben meg­őrizzük: a MAV Net előotthoii tanárai, dolgozói és növendékei. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BELOVA1 JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Köszönetet mondunk továb­bá a kezelőorvosának, kórházi kezelőorvosának és ápolónölnek áldozatos munkájukéri, a ter­melőszövetkezet vezetőségének és dolgozóinak. Gyászoló felesé­ge és családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv a szeretett férj, édesapa, nagvapa, após, GYOM MIHÁLY éleiének 69. évében rövid szén­Gyász­közlemények védés után elhunyt. Temetése május 13-án 13 órakor les/ a Dugonirs-temetü ravatalozójából. A gyászoló család — Liszt u. 23. 14 633 Tudatjuk mindazokkal. akik ismerték és szerették, hogy sze­retett édesanyánk, NACSA AN­TALNÉ Tergulicza Viktória ham­vasztás utáni búcsúztatása május 14-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család - Teleki u. 7/B. 14 610 Hálás köszönetet mondunk mindazon rokonuknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, KOCSIS JA­NOSNÉ temetesén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, és mély fájdalmunkban osztoztak. — A gyászoló család — Tiszaszigét. József A. u. 1. 14 620 Köszönetei mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, a volt munkatár­saknak, akik szeretett halottunk, FODOR F. DEZSŐ temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Alöra u. 39. 14 604 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretet' halottunk, OROSZ JÖ­ZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló esalád — Felliő U. l/A. 14 616 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett nővérünk, CSÉCSEI IMRÉNÉ Vecsernyés Erzsébet életének 80. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása május 13-án 14 óra­kor lesz a Belvárosi temető ra­vatalozójából. A gyászoló család. 14 635 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretelt kisfiunk és testvér, MOLNÁR DOMIKA elhunyt. Te­metése május 14-én 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalo­zójából. Gyászoló szülei - Lehel u- i 14 633 EXPRESS TÁRSASUTAZÁSOK Üdülés a bolgár tenger­parton, Primoskóban. Június 5—12-ig, 8 nap. Utazás: repülőgéppel. Irányár: 3410,-Ft + költőpénz. Korcsula. Szeptember :;—13-ig. 11 nap. Utazás: repülőgéppel és autóbusszal. Elhelyezés szállodában. Trányár: 4300,— Ft + költőpénz. Erdélyi körutazás. . Július 7—11-ig. 5 nap. Augusztus 11—15-ig. Augusztus 29—szept. 2-ig. Utazás: autóbusszal. Irányár: 1490,-Ft + költőpénz. Mariánské Lázne—Prága. Július 3—11-ig, 9 nap. Utazás: vonattal. Irányár: 1780,— Ft + költőpénz. Jelentkezés és felvilágosítás: EXPRESS Utazási Iroda Szeged. Kigyó u. 3. Telefon: 11-792, 11-093. Ml? HOL? MIKOR? 1976. MÁJUS 12. " SZERDA •» NÉVNAP: PONGRÁC A Nap kel 4 óra 11 perckor, és nyugszik 19 óra 10 perckor, A Hold kel 17 óra 41 perckor, és nyugszik 3 óra 09 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 419 cm (apadó). SZÁZHATVAN ÉVE halt meg Szabiik István (1746— 1816) szegedi születésű fizikus, piarista tanár, 1783-ban, röviddel a Montgotfler testvérek kísérle­tei után, léggömböt készített, s 1784-ben nagy tömeg jelenlété­ben fölbocsátotta. Kísérletét 1785-ben Szegeden is megismé­telte. SZEGEDI NEMZETI SZtNHAZ Este 7 órakor: La Mancha lo­vagja. — Juhász Gy.-bérlet MOZIK Szabadság: A dublőr. (Színes bolgár, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Fáklya: A kőszívű ember fial. I-n. rész. (Színes magyar, dup­la helyárral, fél 3 órakor.) A fekete farkasok üvöltése. (14 éven felülieknek, színes m. b, NSZK. 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: A rivális. (Szí­nes m. b. francia.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) esté 6 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. . BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti ügyeletet az I. sz. Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. hüt/J 8.00: 8.05: 9.55: 10.20: 12.00: 12.30: 12.55: 13.05: 17.28: 17.35: 18.05: 18.20: 19.10: 19.20: 19.30: 20.00: 20.10: 22.10: 17.10: 17.45: 18.15: 18.45: 20.00: 22.10: 22.25: 18.45: 19.00: J9.20: 20.00: 30.25: 22.15: BÜDAPEST L Tévétorna (ism.) Iskolatévé: Orosz nyelv Német nyelv Delta (ism.) Attila - riportfilm (ism.) Játék a betűkkel (Ism.) Uszty Ilim hétköznapjai — szovjet dok.-fllm Iskolatévé: Orosz syelv (ism.) Hírek Életút - lengyel rövidfilm Postafiók 250. A nyelv világa Esti mese Tévé torna Tévéhíradó Róbert Capa képei — filmetűd Bayern München— St. Etierme labdarúgó BEK-döntő mérkőzés Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. Magyar nyelvű tévénapló Gyermekhíradó Tudomány Szórakoztató zenei adás Válogatás szerdán Labdarugó bajnoki kupa döntője Dokumentumadás BELGRÁD 2. Skopljei dokumentum­filmesek "Művelődési műsor Tudtáik-e? Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki Hoffmann — amgol játék­film Huszonnégy óra EBRI KOSSUTH 8.27: Lakodalmak zenéje 8.47: Róbert Casadesus felvételeiből 9.34: Zenés ébresztő 9.49: Verseit elmondja* Csoórí Sándor 10.05: Nyitnikék 10.40: Válaszolunk balga tóinknak 10.55: Zenekari muzsika 12.35: Tánczenei koktél jgj 13.20: Czine Mihály könjasí v szemléje 13.30: Nóták 14.00: Ezeregy délután 14.30: Tardos Béla dalaiból 14.37: Operarészletek 15.10: Iskolarádió 15.50: Indulók 16.00: A világgazdaság hfrel 16.10: Három tavasz - rész. 16.29: Beszélgetés az új formájú gimnáziumi tagozatokról 16.44: Magyar szerzők kórus­műveibő! 77.05: Fogyasztók fóruma 17.30: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó utánpótlás EB­mérkőzés - H. félidő 18.15: Miért igen,, miért nem? 19.15: Gondolat 20.00: Népdalok 20.27: Kis magyar néprajz 20.32: Cimarosa: A titkos házasság Közben: 20.20: Tíz perc külpolitika 23.34: Nóták PETŐFI 8.05: Kirsten Flagstad énekel 8.33: Zenés játékokból 9.23: Délelőtti torna 9.33: Üj magyar fúvószene 10.00: A zene hullámhosszán 11.33: A Szabó család (isin.) 12.00: Az éló népdal 12.10: Félix Slovaeek szaxofonozik 12.33: Chopin-lemezeinkből 13.33: Zengő május 14.00: Kettőtől ötig..; 17.00: Gálaest a Madách Színházból 18.00: Egy kis figyelmet kérek? 18.10: A Moszkvai Rádió népzenei felvételeiből 18.33: Rossini összes nyitányai — 6. 19.30: Az Apostol és a Sprint együttes hangversenye 20.33: Don Jüan dédunokája 21.22: Sanzonok 21.45: A hamis vasalónő - riport 22.00: Daljátékokból 22.33: Egy óra dzsessz 23.33: Saint-Saens: h-moll hegedűverseny 3. MŰSOR 14.06: Látogatás a Supraphon dzsesszarehívumában — 6. 14.20: Bozai Attila: Malom 14.43: Anna Seghers írásai 15.03: Századunk zenéjéből 16.03: Egy lány az új házakból 16.51: Szvjatoezlav Richter zongorázik ­18.03: Nicolol Gedda orosz áriákat énekel 18.30: Magnósok, figyelem! 19.15: Iskolarádió 19.33: Hangfelvételek felsőfokon 20.49: Madrigálok 21.08: Rádiószínház: Infarktus DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Tanácsköztársaság út­ja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy­Zsilinszky utca 28, - Felelős vezető: Dobó József. - Előfizetési dil egy hóaa»c* 20 lódat, w Index; 25 05*.

Next

/
Thumbnails
Contents