Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

Parobek Alajos emlékezete „Szegénység, szükség és sokszor nyomor volt, osztályrésze" — írta róla nekrológjában Dorogi Imre. Nem túlzott: Parobek után annyi sem maradt, hogy a temetésére futotta volna. Pedig pályája reménykeltő és egvenesívű volt a 20-as évek második feléig. Nyolcvan éve. 1896. május 31én született Szegeden. Jelesen érettségizett (1914) a főreáliskolában. az ott helyettesítő Visontay Kálmán rajztanárnak ő volt a legtehetségesebb, legkedvesebb növendéke. 1914 nyarán már Nagybányán tanul. Mesterei Ferenczy és Thorma. ősztől megkezdi önkéntesi évének a letöltését: mint tüzér részt vett a Lovcsen körüli harcokban. (Szolgált itt másik szegedi művész is, a Hildebrand növendék Gergely Sándor, a későbbi aktivista szobrász!) 1915től ismét Nagybányán folytatja tanulmányait. Itt tanult Bernáth Aurél is. aki az Utak Pannóniából című önéletrajzi regényében (Bp. 1960.) emlékezett vissza megismerkedésükre. Tersánszky is említi a nagybányai festőiskoláról szóló könyvében (A félbolond, Bp. 1947.), hogy Ismerte Parobekot. 1915-ben ő nyerte el a legtehetségesebb növendék részére — Szatmár megyei által — fölajánlott ösztöndíjat. A háború utolsó két évében hadifestőként teljesített szolgálatot. A Tanácsköztársaság Idején mozgósító tartalmú rajzokat készített, melyeket baráti körben évekkel később is szívesen mutogatott. Egy plakátterve, melyen a munkásosztály nemzetközi összefogását hirdette, a Móra Ferenc Múzeumba került. $ 1921-től 1924-ig a Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. Mint főiskolás, két ízben is kiállított Budapesten. 1922 januárjában a bicskei művésztelep tagjaként a Nemzeti Szalonban 10 képoel, 1923 szeptemberében az Ernst Múzeum csoportkiállításán 17 olajfestménnyel szerepelt. Első szegedi kiállítását 1925 januárjában rendezte a Kultúra kölcsönkönyvtár helyiségében. A ma is lankadatlan érdekláíésű Lengyel Vilma, a Délmagyarország egykori kritikusa több mint fél évszázada ígv írt munkáiról: „Kompozíciót, figurát egyénítő törekvést látunk, izgató színességét. visszafojtott erők feszülé. sét, mely egyes mozgásokban és színt clrakásokban nyugtalanítóan tör elő." Festői példaképei — Réti hatására — Velázquez, Goya és a németalföldiek voltak. Dorogi Imre szerint „erős meggyőződése volt, hogy a festő legfőbb erénye az ábrázolni tudás, és ezt művészetében ragyogtatnia is kell". Mesterségbeli tudásban, technikai föl készültségben Szegeden a legelsők között állt. 1925-ben ismerkedett meg az egyetemi hallgató József Attilával, aki segített neki Sztrájk című képe eladásában. Ez év elejétől Juhász Gyulával is szorosabb barátságba került. A költő a Dél. magyarország hasábjain (1925. augusztus 9.) a városnak címezve írta le róla, hogy Parobek „még nem kapott semmit se a torony alatt". A következő év májusában a Kass (ma: Hungária) szállóban mutatta be újabb munkáit. A kiállításon Juhász előadást tartott Parobek művészetéről. 1926-ban lefestette a költő — bontásra ítélt — Ipar utcai szülőházát, Juhász viszont Egy ház című versét ajánlotta neki. Második szegedi kiállításán (1926) bemutatott — csepeli ihletésű — Sztrájk című képét a kultúrpolitika irányítói nem tudták „megbocsátani". Most már megjegyezték a nevét. Ha másért nem, azért, hogy ezután se kapjon semmit a torony alatt. Parobek is tisztában volt vele, hogy abban a társadalmi rendszerben nem rendezhet több egyéni kiállítást. Ezt a törést nem is tudta kiheverni. A mellőzés kedvét szegte, életvitele egyre rendezetlenebbé vált. fokozatosan a létbizonytalanság szélére jutott. Volt olyan tél, hogy a várostól bérbe vett üjszegedi szükséglakásban rajzai mellett próbált melegedni. A megélhetés napi gondjai arra késztették, hogy a kispolgári ízlést kielégítő, könynyen eladható tápai zsánerképeket fessen. Tanítványokat is vállalt, hogy néhány pengőre szert tegyen. Ugyanakkor, ha egy tehetséges munkásfiatalt fedezett föl, mint Lacsán Mihályt, vásznat és festéket ajánlott föl a számára, hogy dolgozhasson. Kereste azokat a témákat, amelyekkel kifejezhette a rendszerrel való szembenállását. Többször is megfestette a Sztrájkot, Dózsa kaszás harcosait, vagy éppenséggel Tóni bácsit, a hajléktalan koldust. A szegedi festészet történetében Parobek Sztrájk című képe ábrázolja a legélesebben. Lengyel Vilma szerint (Délmagyarország, 1926. május 28.) „oremier planban" a munkásosztály és az elnyomó hatalom öszszecsapását. 1944 őszén azonnal megbízási kaoott. A fölszabadulást megörökítő képeket festett a rendőrség épületében. Alkotóereje teljében, a lehetőségek kapujában, 1947. június 20-án — agyvérzés után — elhunyt. Legjobb képeit vádiratnak szánta egy letűnt kor ellen. Ma már tudjuk, hogy nyomorúságos, ki nem teljesített élete is az volt. APRÓ FERENC Gutenberg mai örököse A

z ünnepi könyvhét kiadványainak sokasága között mindig külön figyelmet érdemelnek a szép könyvek között is legszebbek, a Helikon Kiadó bibliofil kötetei. A könyv — megszületése pillanatától kezdve — mindig több volt, mint a szellemi javak semleges közvetítője. Már a kezdeteknél, a kézzel írott kódexeknél jelentős hangsúlyt helyeztek az egykori másolószerzetesek az írott szövegek szépségére, az iniciálék mesteri megrajzolására. Gutenberg könyvnyomtató présének feltalálása magában rejtette ugyan az elszürkülés lehetőségét, ám a könyv, a betű és a nyomda újmódi szerelmesei és tudósai a legkorszerűbb nyomdatechnika mellett is megőrzik a könyvek látható varázsát. Szedéstükör és betű, illusztráció és kötés, papírminőség és borítólap, formátum és illat, mind-mind hozzátartozik a konyvélményhez. A Helikon Kiadó művészeti igazgatója, a világszerte ismert, kiváló könyvművész, Szántó Tibor. Vele beszélgetve igyekszünk bepillantani abba a műhelybe, rábukkani arra az összetett tevékenységre, melyet úgy hívunk: könyvtervezés. — Egészen fiatalon, tizenévesen, szerencsémre, olyan emberi közegbe kerültem, ahol a szép könyv és a tipográfia mellett alkalmam volt találkozni a kor jelentős költőivel, íróival, pubilicistáival, előadóművészeivel. Már akkor életem tartalmává és meghatározó céljává vált, hogy tipográfusként szolgáljam az irodalmat, a kultúrát. — Szeretnénk hallant egykori barátairól, azokról a művészekről, akik meghatározóak voltak életének alakulásában. — Tizenöt évesen lettem tagja a nyomdász szavalókórusnak, melynek vezetője Ascher Oszkár volt. Barátságot kötöttem Lukács László költővel, s e barátság végigkísérte kettőnk életét, jóban, rosszban, a bori koncentrációstáborig, ahol egy lágerben éltünk reménykedve egyik napról a másikra, s ahonnan ő már nem térhetett haza. Az ő révén ismerkedtem meg József Attilával és Illyés Gyulával, az utóbbival azóta is tart a tiszteletteljes barátság. 1944-ig a Glóbus Nyomdában dolgoztam, itt tisztelt meg barátságával Pünkösti Andor, s Itt ismerkedtem meg az akkor ifjú újságíróval, Boldizsár Ivánnal. — Ügy tudom, képzőművésznek, grafikusnak készült. Hogyan lett mégis könyvtervező? — Tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem járni Bortnyik Sándor festőművész szabadiskolájába. Három és fél évig tanultam nála grafikát. Oda járt akkor Vásárhelyi Győző, akit Viktor Vasarely néven ismert meg a világ, s a szintén szorgalmas látogatóként festőnek készülő Bálint György felesége révén magával a kiváló publicistával. Hamarosan kiderült, nem vagyok elég tehetséges figuralista. Bortnyik tanácsára és Kner Imre ösztönző támogatásával — neki is megmutattam terveimet, illusztrációimat — kötettem ki véglegesen a tipográfiánál. Húszévesen — a Népszavánál dolgoztam — kétszer is elnyertem az Ipartestület ösztöndíját. — Hogyan alakult sorsa, pályája a felszabadulás utáni években? — A felszabadulás után az első demokratikus tankönyvek fölött bábáskodtam, Ortutay Gyula mellett. 1955-ig nyomdában dolgoztam, s a napi munka mellett, mellékesen foglalkoztam könyvtervezéssel. Akkor, Tevan Andor halála után kerültem a Móra Kiadóhoz, ahol szélesebb horizontok bontakoztak ki előttem. 1962-ben jöttem a Szépirodalmi Könyvkiadó kebelén belül a reprezentatív, bibliofil könyvek szülőhelyére, a Helikon Kiadóhoz. — A könyvtervezés nem elvont. absztrakt tevékenység. A tervező álmának megvalósulása mennyire függ a nyomdák fejlettségétől, felszereltségének színvonalától, a szakemberek felkészültségétől? — Az utóbbi években jelentősen fejlődött a magyar nyomdaipar. Néhány évvel ezelőtt Devecseri Gábor — egyik legőszintébb barátom — első össz-Homéroskiadását a Zrínyi Nyomda kollektívájára bíztuk. Alig hittük, hogy ez a gárda képes lesz a kívánt színvonalon megoldani a feladatot. A könyv azonban önmagáért beszélt. Mondhatom, nagyon jó a kapcsolatunk a könyveinket előállító nyomdákkal, a pestieken kívül elsősorban a békéscsabai Kner és a gyulai Dürer Nyomdával. — Szeretnénk hallani legújabb tervezői munkáiról és a Helikon újdonságairól is. — Jelenleg három könyv tervezésén dolgozom. A magyar nyomdászat történetét feldolgozó köteten, a 800 reprodukciót tartalmazó magyar plakáttörténeten és a Tevan-emlékkönyvön. A Helikonnál új kiadásban, még szebb kivitelben jelenik meg a Biblioteca Corviniána. Több kiadvánnyal emlékezünk a Rákóczi-évfordulóra, megjelentetjük M. S. Mester esztergomi múzeumban őrzött festményeit és a Szépirodalmi Múzeum legszebb szobrait. Az ünnepi könyvhét kiadványa Ferenczy Béni Fák könyve című, verseket és akvarelleket tartalmazó szép kis albuma. Kiadjuk Vörösmarty három nagy versét, a Vén cigányt, a Gondolatok a könyvtárba és a Gutenberg-albumba, egy kötetben. Érdekessége, hogy megjelentetjük az első magyar nyelvű versemléket, az ómagyar Mária siralmat eredeti olvasatban és átfordításban, Szalay Lajosnak, az Amerikában élő kiváló magyar grafikusművésznek rajzaival. — Végezetül: boldog ember? — Boldog vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek, nyugodt körülmények között dolgozhatom, s harmonikus családi köí-ülményeim is segítenek ebben. Sok könyvet terveztem, rengeteg fölött bábáskodtam. Hatvanhárom éves vagyok, de sohasem vagyok elégedett. A legszebb könyvemet még nem csináltam meg. TANDILAJOS A cím fölött Szántó Tibor tervezte könyvborítók. VM. "(Vtw- .S;.^ Í

)> 'Rt" • . • „ JX.XJ.:' ' - • •!'-: V fics •• • x>w«t>r v'- ac. tz. SlOlSr «• . »:<OÍ> >} (C! >:•> <,->;>. fe•>>>>?' v AMOLíymiU* •n? M | ísa&j.íg?*.* 1 % Z-'te'-s- ** <•«»« | «ÖC<J«Í' »< wfrwxt ««« 'XhSff Ü SÍKt-f WÍ<V Áltáttf KÜ^ iívVtftix'Nxi >f* 4 fi íwm> Oé ftfírsfr r.«« :ifa%jtn<» tHy SoíXóAó H<{ ÁiáteSJyX fKtf. AOrlS* »xl<«í>* «»«&> yxíjrW fr>Mf& ff ><&K»f tex* SW idsnuiiU <>» Iwfcr r» " x"oo> Wítto> nx« & 5>-s ixn í-Mtms ssyt* újte '. '/rt •j-fcor w O^OMPO) ««*CJ !%!•»» íox& *Smx<? i#<«M> utá*'*' . fítar £ pm* áürei pftnxs V «tuxrMisc ofy •íi«vüff}» tt«iK<M vr ix& á* iu^ iffMga&yx&t* OVIDIUS t r-