Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-28 / 125. szám
Péntek, 1976. május 28. 5 ma délután folytatják a szakmai tanácskozást (a Juhász Gyula művelődési központban ezúttal Gábor litván újságíró vezeti a vitát, 3 órától), este pedig a pécsiek lépnek föl: Breitner Tamás veN. I. A varázsfuvola A debreceni operatársulat bemutatója a szegedi találkozón Zsúfolt nézőtér előtt A va- bölcsessége olykor a tempót- látták vendégül a debreceni rázsfuvolával mutatkozott be lanság, levegőtlenség veszély- operistákat a színház emeleti a szegedi operai találkozón helyzeteinél vet horgonyt. SS^^iadáSbSi'lídl* vendégszereplő debreceni tár- Ami azért is furcsa, mivel hatta a közönség vántus Istsulat. A megkülönböztetett létnlvalóan a debrecenleknek ván operáját, az Aranykoérdeklődés szólhatott a sze- sincs azonos értékű szólista- porsót. Az operai találkozón gedi operajátszás nagy múl- juk valamennyi szerepre, tetú Mozart-hagyományainak hát éppen a frissebb, eleve(mást ne mondjunk, a Cosi nebb ritmus segítene. Marsay kivételével teljes itt a reper- Magda Paminája szép szötoár, az Idomeneót e falak vetű, kellően hajlékony és között fedezték föl a hazai plasztikus, Györgyffy József operakultűrának, s az idei Tamlnója, ha meggyőzőbb, ^nylY"a 8"zínházban "w'éberri évad közönségsikere is Mo- karakteresebb fölső hangok- {,ŰUÖÍ vadász című operáját, zart, a Figaro házassága) — kai is győzné, kellemesen motíe a ritka alkalomnak is. zartos tenor ígérete. HasonMegismerni égy hozzánk ha- lóakat mondhatunk Hegyes sonió körülmények között — Góbiról (az Éj királynője), tehát vidéken — dolgozó tár- akinél a koloraturák sápadsulat munkáját, éppen a leg- tabbak, egyébként ideális fontosabb állapotában: elő- szoprán. Hazai pályán is tuudásából. dott bizonyítani a szegedi A debrecenlek bemutatóját Zámbó Géza: Papageno árlkitüntető rokonszenvvel fo- áit föltűnő biztonsággal, zegadta a publikum, jóllehet az neileg szinte kifogástalanul a bizonyos „művészi benyo- szólaltatta meg — a prózája más" (amit például a kor- viszont kellemetlenül deklacsolyaversenyeken külön pon- máló, az üresben lebeg, tóznak) eléggé vegyes képet vagyis pillanatnyilag beszédad. Sándor János rendezése gyakorlatokra szorul. Pallos » meaevilág tisztaságát su- Gyöngyi papagenája kellegalija, Langmár András mes jelenség, Tóth József Sanagyvonulú és szemnyugtató rastrója viszont erőtlen, Oláh díszleteiből viszont oly kirí- György Monostatosa pedig a vó naturális ötletek zavar- szerepjátékban merül kl. Az nak, mint a madarásznak előadás legjobb pillanataihoz beöltöztetett, zaibáruanak kl- tartozott a hölgyek tercettje tollasított Papageno-jelmez. (Perel Irén, Varga Magda, Szabó László zenei vezetésé- Tibay Kriszta). vei a kitűnő megoldások mel- * lől nem hallgathatjuk el, A szerdai bemutatót kővehogy a mondandó filozofikus tőén baráti összejövetelen A munkáslakás-építés vállalati támogatása Ülést tartott a Csongrád megyei NEB A könyvhét szegedi műsora Tegnap, csütörtökön délután ülést tartott a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Napirendjén többek között szerepelt — dr. Dáni Sándor vizsgálatvezető és dr. Bus Aladár munkabizottsági tag előterjesztésében — a fizikai dolgozók, fiatal házasok és nagycsaládosok lakásigényének megoldása vállalati támogatással, illetve az ezzel kapcsolatos tapasztalatok összegezése. Lakáspolitikánk legfőbb célja továbbra is az emberek együttélésének módját, életformáját alapvetően meghatározó lakásépítés, vagyis a dolgozók lakáshoz juttatása. A párt és a kormány 1970. áprilisi határozata előremutat a lakásépítés fejlesztésében végzendő feladatokra. Ennek figyelembevételével Csongrád megyében is előrelépés történt. A NEB tegnapi ülésén ben. Megvizsgálták 22 válmegállapította, hogy 1973 és lalatnél az utóbbi 1975 között 5 ezer 395 ál_ évben lakásépítésre laml és 8 ezer 112 magán- tott alapot: megállapították, lakást építettek a megyé- hogy ennek az alapnak 47,7 . százalékát központi támo. t Harmincévi az úttörőmozgalom Gazdag program a gyermeknapra A Magyar Üttörők Szövet- talnak részvételével vasár- nak a többi megye és Budasége az idén ünnepli meg- nap délelőtt 10 órakor. Az pest legjobb úttörőőrseivel, alakulásának 30. évforduló- ez évi gyermeknapnak ez a valamint a vendégként megját. Ezekben a napokban, a legérdekesebb és legszebb hívott szovjet, jugoszláv és gyermeknap közeledtével színfoltja. A Széchenyi té- lengyel pionírokkal. A juffllnd több rendezvényen ren rendezendő felvonulás bileumi nagytábor egyik emlékeznek az úttörőmozga- és díszszemle alkalmával legfontosabb állomása és lom történetére, szerveznek adják át a legmagasabb út- egyedüli országos rendezvéünnepségeket, szemléket, törő-kltüntetéseket a ki- nye a közelgő budapesti Jukiállításokat, kulturális és emelkedőén dolgozó veze- bileumi úttörő-találkozónak, sportrendezvényeket, túra- tőknek és pajtásoknak. A . nroűram sokat.! táborozásokat. kisdobosok színes karneváli * Az úttörőszövetség Szeged felvonulást szerveznek, s ™n " , városi elnöksége az évfor- részt vesznek a programban Pusztaszer történelmi szereduló tiszteletére jubileumi a Szegeden vendégszereplő pét, megtekintik az ásatáúttörőnapokat felidéz május űttöfő művészeti csoportok sokftt, részt vesznek aka29-én, szombaton és 30-án, és sportolók ls. dályversenyen, honvédelmi Gazdag kulturális és szemlén, kulturális díszbesportprogram várja a gyere- mutatón. A tábor díszszemkek szazait a varos minden ,, . . „ ... level es uttorovezetok találvasárnap. Szombaton dél után 3 órakor a rókusl ál talános iskola udvarán kévÜu^n^i8 admLsL£ pontién. Lesz térzene, villanyfényes _ mérkőzések könyvkorn<5vál( és vetélke- kozójával ér véget. dő, aszfaltrajzverseny, filmvetítés és bábműsor, jubileumi játékverseny, s a vidám gyermeknapi program befejezéseként az üjszegedi erarfúíi Bertalan-emlékműnél vasárBUiciasi nap 7 órátó, jubileum| játszására is alkalmas lygt, az évforduló tiszteletére közös összefogással, társadalmi munkában készítetté több szegedi üzem, vállalat szocialista brigádja KISZ-fiatalJa. Az ünnepség után gyermeknapi kézilabdatornát rendeznek, mélyen a szegedi és megyei csapatokon kívül részt vesznek a szabadkai pionírok kézilabda-válogatottja ls. Ugyancsak szombaton délután 4 órakor az üjszegedi szabadtéri színpadon a népi kultúra és a néptánc népszerűsítése érdekében a békéscsabai Balassi népténcegyüttes úttörőcsoportja, a szabadkai pionírok nemzetiségi együttese, a deszkl úttörők délszláv táncosai, vaAz idei ünnepi könyvhét- Munkásőr zenekar. A könyvre, mely május 29-től június hét alatt a Kárész utcában e.ig tart, a kiadók és ter- felállított könyvpavllonok jesztók Ismét sok szép, ér- között irodalmi színpadok dekes és hasznos kiadvány, és énekkarok adnak műsort, nyal lepik meg a vásárló- Ugyancsak szombaton nyíkat. A szegedi megnyitóra, lik a Somogyi könyvtárban egyben a könyvutca ünne- Relch Károly grafikusműpélyes megnyitására szóm. vész Illusztrációinak kiállibaton délelőtt 11 órakor, a tása. Kárász utcán levő Móra ..'L . , ,., ___ tiszteletére könyvkarnevált könyvesbolt előtt kerül sor. rendeznek a könyvutcában Megnyitót dr. Grezsa Fe- levő gyermekpavllonnál, renc tanszékvezető főisko- majd rajzversenyre és hetelai docens: mond. A programban közreműködik Nagy Hótf(5n efite 7 6rakor ke. Zoltán színművész és a rül sor a könyvhét központi rendezvényére, az ünnepi irodalmi estre a Bartók Béla művelődési központban, mely egyben a könyvünnep megyei megnyitója ls. A program vendége Sötér István és Tóth Béla író. velük Bodnár György kritikus beszélget. A műsorban kiváló előadóművészek működnek közre. Ugyancsak hétfőn délelőtt 10 órakor Tóth Béla 600-as Szakmunkásképző Intézet fiataljaival találkozik. A könyvhét, során jonéhány dedikálást, irodalmi műsort, vetélkedőt és íróolvasó találkozót szerveznek. Június 1-én, kedden délelőtt 10 órakor a Zeneműkiadó pavilonjában Fauer Mária és Pál Tamás, délután fél 5-kor Vargyas Lajos dedikál. Este 6 órakora Somogyi könyvtárban Vargyas Lajossal találkozhatnak a zenekedvelő olvasók. Közreműködik Jancsó Adrienn és Faragó Laura. Többek között a könyvhéten a szegedi olvasók vendége Kertész Ákos, találkozik olvasóival Dér Endre és Mocsár Gábor. gatásból, míg 52,3 százalékát gyáregységi, intézményi képzésből teremtették meg. Az állam csupán a káslakások esetében Vizsgálták a vállalati kölcsön visszafizetésének ütemét is. A kölcsön visszafizetésének gyors ütemét igazolja például a Taurus Gumiipari Vállalatnál, hogy a 25 ezer forintos vállalati kölcsönt három, a Minőségi Cipőgyárnál a 10 ezer forintos kölcsönt egy-kettő, a Tisza Bútoripari Vállalatnál a 40—80 ezer forintos kölcsönt öt, a Szegedi Konzervgyárban pedig a 10—20 ezer forintos kölhárom csönt három-négy esztendő íordí- alatt kell visszatéríteni. A magánlakások építésére folyósított vállalati kölcsönök visszatérítésének időtartamát a NEB is rövidnek tartja. Szegeden és Hódmezővámun. sórhelyen is megvizsgálták több a munkáslakásépítést. Megmint 17 millió forint támo- vizsgáltak 17 egységet és gatást nyújtott a vizsgált megállapították, hogy mind. időszakban, a teljes összeg egyiknél n munkáslakást fipedig a vállalati alapokkal zikai dolgozók kaptak, ame61 millió 232 ezer forint. A lyek túlnyomó többsége fiavállalatok dolgozói, a kol- lal házas. Ebben az akciólektívák jelentős mértékben ban a többgyermekes vagy járultak hozzá munkatár- gyermekét egyedül nevelő saik lakásgondjainak meg- dolgozók arányát is megfeoldásához. lelőnek találták. A közlekedés biztonsága Közérdek a közlekedés szabályozza. Tegnap, csütörbiztonságának fokozása, hi- tökön délután az Egészség, szen a társadalom nem hagy- ügyi Minisztérium, és az Orhatja figyelmen kívül, hogy szógos Orvosszakértő Intéévente másfél ezer ember zet főigazgatósága konzulfámeghal az utakon, baleset clós megbeszélésre hívta őszmiatt. A tragédiákat ele- sze Szegeden a városi renmezve kitűnik: a balesetek delőintézetben azokat a meokai olyan jelenségekre ve- gyei szakorvosokat, akik a zetbetők vissza, mint a fi- vezetői alkalmasságot elbígyelmetlenség, közlekedési rálják, valamint a köziekeszabályok be nem tartása dés szakembereit. A tanácsstb. De a biztonság nem kozáson dr. Bohánszky Feképzelhető el anélkül sem, renc. az Egészaégügyi Mihogy a Jármüvek vezetői nisztérlum osztályvezetője' és egészségesek, a vezetésre al- dr. Karsai Gyula, az Orszákalmasak ne lennének. gos Orvos-szakértő Intézet A közlekedés biztonságé- megbízott főigazgatója az új nak további fokozását segíti jogszabályok egységes értelelő az a közelmúltban életbe mezésére hívta fel a figyellépett minisztériumi rende- met. Ugyanis az űj rendelet let és utasítás, amely a jár- csak akkor lesz hasznos, ha művezetői alkalmasság or- a jogszabályokat egységcsen vosi elbírálásának kérdéseit hajtják végre. tábortűz lesz. Várja a gyerekeket a vidámpark is. Egyenruhás kisdobosok és úttörők — tagsági könyvük felmutatásával — mindkét napon díjmentesen utazhatnak a város területén közlekedő autóbuszokon és villamosokon. A harmincéves évforduló tiszteletére Opusztaszeren, az. Árpád-emlékmű környékén a megyei és a városi úttörőelnökség jubileum I nagyidbort és megyei úttölamínt az ÉDOSZ-egyjittes rótalálkozót rendez május utánpótlás csoportjai bemu- 31. és június 4. között. A talóvat egybekötött találko- nemzeti emlékparkban felBőt rendeznek. állított sátraknak a megyéJublleuml üttörő-disz- bői 2500 úttörővendége lesz. szemle lesz a város csapsz Ezek a pajtások Itt találkozA Bartók korsós sikere Ujabb Szép sikert köny- A Bartók gyermekkórus E sűrű program előtt részt velhet el a Juhász Gyula Június 21. és 30-a között vesznek az 1. számú gyaTanárképző Főiskola I. szó- Csehszlovákiába utazik korló Iskola immár hagyomú gyakorló általános Isko- hangversenykörútra, a Ube- mányos májusi koncertjén. Iájának Bartók gyermekkó- reci Severócek gyermekké- melyet május 31-én, hétfőn rusa, melynek vezetője Er- rus meghívására. Fellépnek este 6 órakor rendeznek a dős János. Három év múl- többek között Sumperkben, Tlszn Szálló hangversenytán, most másodízben nyer- felvételt készít velük a Po- termében. A hangversenyen ték el a Magyar Rádió zsonyl Rádió, s a körút, zá- fellép az Iskola mindhárom Éneklő Ifjúság című soroza- róhangveraenye Galántán énekkara; a Kodály gyertának nagydíjét. Ennek lesz. mekkórus Slnkó Györgyné eredménye, hogy az ének- Eddigi eredményei alap- vezetésével, a Mozart gyérkor június 8-án Budapesten ján a kórus meghívást ka- mekkórus dr. Bárányi Alhanglemezfelvételen vesz pott a debreceni nemzetközi bertné vezényletével, a Barrészt, majd a zánkai úttörő- kórusversenyre, melyet jú- tók gyermekkórus, valamint városba jutalomüdülésre Ilus 5. és 10. között, bonyo- az Ifjú Zenebarátok kamautaznak. Zánkán lesz az lílanak le, három világrész- rakórusa, mely a Bartók kóEneklő Ifjúság ez évi dísz- W érkező, 53 énekkar rész- rus voU tagjaiból toborzóhangversenye is'Június 11- xx! "művek gyér- dott' A koncerten dr. Riesz én, melyet a Rádió egyenes mekkarí versenykategóriájá- Béla főigazgató-helyettes adásban közvetít. ban indul. mond megnyitó beszédet. fájértekezlet a családvédelemről A népesedéspolitikai ha- szerű a csecsemőgondozás^ tározatokból adódó feladatok hoz, a gyermekneveléshez aejelentősen módosították a gítaéget. nyújtani a közel családvédelmi munkát. Ma 750 ezer gyermekgondozási már nemcsak a veszélyezte- segélyen levő édesanyának, tett körülmények között élő Nőtt a család- és nővédelmi gyermekekkel, idősebbek- tanácsok tevékenységi köre kei kell nagy figyelemmel is' Közismert az is hogy _ . csak átgondolt, komplex törődni Rendszeres eloada- gondozói munkával lehet sokkal, tanfolyamokkal cél- eredményesebben dolgozni. Ennek jegyében tanácskoztak a családvédelmi tájértekezlet risztvevői tegnap, csütörtökön délelőtt Szegeden. Négv megye — BácsKiskun. Békés. Csongrád és Szolnok — járást, városi és megyei vöröskeresztes titkárai, csalódvédelmi felelősei vitatták meg a teendőket, a már eddig ls beVált módszereket. Az ankéton megjelent dr, Aczél Györgyné, a Vöröskereszt országos vezetősége mellett működő családvédelmi munkabizottság vezetője, dr. Végh Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa, dr. Hős Erzsébet, a mefeyel tanács Vb egészségügyi osztályának helyettes vezetője is. Dr. Vidosfalvy Magda, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese köszöntötte a résztvevőket, majd Torna Éva vezető védőnő, a családvédelmi munkabizottság tagja tartott előadást, melyet vita követett. v