Délmagyarország, 1976. május (66. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-23 / 121. szám
Vasárnap, 1976. május 23." MAGAZIN „Megszűrték" Zákányszéket Köszönet, köszönet, köszönet ... Makra Antal azt mondja, az ö baja 50 évvel ezelőtt kezdődött. Nyolcvan kilós zsák nyomta meg a hátát. Sorozáskor csak 50 kilós volt, külön kérdezték is, akar-e egyáltalán katona lenni. Akart, mert micsoda legény, aki katonának se jó. Megerősödött, 64 kilós lett, és erősen fogadta, nem fog megnősülni: hátha akkor visszajön a baj. Amikor a szűrővizsgálat elkezdődött, semmit nem ellenkezett, minden gyógyszert szabályosan beszedett, csak kísérő italnak választotta tej helyett- a bort. — Arra a félelemre ébredtem rá, hogy hólyagrákos vagyok. Szedtem tovább az orvosságot, helyreállt minden, a félelem is megszűnt. Köszönöm a kezelést. Lajtár Ferenc: — Csak az tudja, mit ér az orvos, aki orvos kezében volt. Teljes lélekkel és odaadással kezeltek, a sír széléről hoztak vissza. Voltam orvos kezében 38-ban is, most is, tudom, mi volt az orvosok fejében akkor, és mi van most. Nagyon szépen köszönöm az áldozatos nagy munkát. Engi Imre: — Akaratos voltam: nincs nekem semmi bajom, hagyjanak békén. Nekik volt igazuk. Elhozták a gyógyszert, megkértek, hogy használjam. Köszönöm a segítséget. •Horváth Józsefné azt kérdezte, szerzett, vagy veleszületett betegségről van-e szó. Válasz: nem öröklődik, aki megkapta, maga szerezte. További rosszabbodásnak útját lehet állni. Kazi Istvánné: — Igen szépen köszönöm. Csányi János: — Hétszer voltam klinikán. Ha jobban vigyáztam volna, ha nem dolgoztam volna annyit egész életemben, ennyi bajom talán nem lett volna. Köszönöm, hogy megint emberré tettek. Sándor Ferenc: — Itt van például az én esetem. Fölvittek vizsgálatra, árra jöttek rá, ami az életembe került volna. Hogy tudom én ezt megköszönni? A betegek zárták ilyen köszönetekkei Zákányszéken a hatodik éve tartó, évenként háromszor ismétlődő szűrővizsgálatot. Tizennégy éves kortól fölfelé mindenkit megvizsgáltak és akit betegnek találtak, gyógyszerrel kezeltek. A világon is egyedülálló ez a vizsgálat. Mit kerestek és mit találtak a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tüdőgyógyászati klinikájának orvosai, kutatói? — Krónikus a»pecúfikus légzési betegségeket. A krónikus szó ismerős az orvosi szóhasználatból, az aspecifikust kell csak megmagyarázni. Olyan légzési betegségekről van szó, amelyeket többféle hatás idézhet elő. A krónikus hörghurut, a tüdőaszt. ma és a tüdőtágulás tartozik ide. — Az évenkénti rendszeres tüdőszűrő vizsgálat ezeket nem észleli? — Nem, és a beteg sem veszi észre legtöbbször. Amikor már érzi, visszafordíthatatlan a beteg. — Miért Zákányszéken folyt ez a vizsgálat? — Külföldön is, nálunk is volt már hasonló, de csak ipari környezetben. Ipari szennyeződésektől és urbanizációs ártalmaktól mentes, mezőgazdasági jellegű falut kerestünk, ahol kevesen dolgoznak iparban, és elvándorlás, illetve bevándorlás alig van. — Föltehető, hogy máshol is találtak volna hasonlót. — Azért esett Csongrád megyére a választás, mert a tüdőgondozó megyei hálózatvezetői kérték. Azért Zákányszékre jöttünk, mert itt várhattuk legnagyobb segítséget a tanácstól. Jólesik mondani, többet kaptunk, mint amennyire számítottunk. — A szűrővizsgálat módszerei? — Először mindenkit kikérdeztünk: szokott-e köhögni reggel, amikor fölkel, ősszel és telén? Napközben, vagy éjszaka? Kifullad-e ha siet? Dolgozik-e poros munkahelyen? Tavasztól őszig permetez-e többet heti két napnál? Mikor kezdett dohányozni? Műszeres mérés következik ezután, azt méri, mennyi levegőt tud beszívni a tüdő. Az úgynevezett fizikális vizsgálatnál az orvos meghallgatja, milyen belső zörejek kísérik a ki- és belégzési. Váladékvétel következik, mikroszkópos vizsgálat céljaira, és végül a kizárásos bizonyításhoz röntgenezés. Jól szervezett apparátus kell ahhoz, hogy mindezek a vizsgálatok úgy kövessék egymást, hogy a beteg ne érezze terhesnek. — Mire voltak kíváncsiak? — Először arra, hogy egyáltalán használható-e ez a szűrési módszer. Bevált, ez tény, a betegség kezdeti tünetei is észrevehetők. . — És az eredmény? — A fölmérés több mint 1 milliós adatának a földolgozása még tart, a tudomány sok részletkérdést szeretne ezek alapján tisztázni. A beteg természetesen nem várhat, amíg a különböző összegezések, általánosítások elkészülhetnek, őket azonnal kezelni kezdtük, és a következő vizsgálatnál már azt mértük, milyen eredményt hozott a kezelés. Az is hamar bebizonyosodott, hogy a szükséges volt. Az ipari szennyeződésektől mentes környezetben is számolnunk kell ezzel a betegséggel ugyanúgy, mint a poros, kormos, füstös városiüzemi kerületekben. Azt rpég nem tudjuk, mennyit adnak ehhez a meteorológiai viszonyok, a levegő, vagy a permetezés. Az orvosok, kutatók válaszai után Miskovits Gusztáv profeszszort a nagyszabású vizsgálatot végzőkről kérdeztük. — Lányi Miklóst keli először említenünk, a szép munka lelkes szervezőjét és szellemi irányítóját. Sajnos, nem lehet már közöttünk, meghalt. Hordós Alajos, Major Tamás, Szitás András, Tóth András, Szüle Péter, Kardos Kálmán, Magyar Pál, Vastag Endre mindvégig kitartó szorgalommal végezte munkáját. Hozzá kell tennem ehhez, hogy a felmérés soha nem látványos, és mindig a jövő orvosának dolgozik, aki résztvesz benne. De szólnom kell az orvostanhallgatókról is, akik mindig szívesen jöttek segíteni. Tavaly ötször többen jelentkeztek, mint amenynyire szükségünk lett volna. Hivatást tanulni jöttek Zákányszékre, sok közülük tüdőgyógyász lett azóta, minden bizonnyal része van ebben az itteni hatásoknak is. Nem udvariasságból említem Rózsa József, Nemes János és Kovács Júlia neve mellett — ők szorgalmazták a szűrővizsgálat megkezdését — Tóth Szilvesztemét, a községi tanács elnökét. Kiemelkedő része van abban, hogy Zákányszéken minden zökkenő nélkül végezhettük munkánkat. Hat év alatt csupán hárman „morzsolódtak le". — Befejeződött a szűrővizsgálat nagy munkaja, mi lesz a betegekkel? — Lelkes tüdőgyógyászok indították el, ők és a nagyszerűen kiépített tüdőgondozó hálózat to>vábbra is gondoskodik róluk. Nem szakad meg azonban a mi kapcsolatunk sem Zákányszékkel, évente egyszer újra találkozunk majd betegeinkkel. Aprólékos, nem látványos, de ' nagyszerű munkát végeztek a /.ákányszéki szűrővizsgálat résztvevői. Munkacsoportnak mondják magukat, és ebbe beszélgetés közben a zákányszékieket is beleértik. Olyan kapcsolat alakult ki beteg és orvos között, amilyen csak a felelősséggel, szorgalommal. hivatástudattal, alázattal, nagy szeretettel végzett és mindig segíteni akaró munkát kísérhet. HORVÁTH DEZSŐ PAPP GYÖRGY: MADARAK VONULÁSA Vándortanyán, méhek között A méheket az ember ősidők óta becsapja. Kezdetben ugyan elpusztította lakhelyüket, lefojtotta, megmérgezte a dolgos állatkákat, hogy munkájuk gyümölcsét, az édes mézet megkaparintsa. Azóta fejlődött a gondolatvilága. Ügymond, finomodott a markolási szándék, mégpedig azáltal, hogy kezelésébe, gondozásába vette az apró szárnyas zümmögőket, sőt csellel újabb munkára és gyűjtésre ösztönözte őket. Mert miről van szó? A méhek szorgalmasak és előrelátók. Amikor a nyári virágpompás nektárkánaán idején pályájukat körözik, gondolnak a télre, a hidegebb, a beszorított életre. Ezért gyűjtenek, raktároznak, emberi szóhasználattal élve, rakosgatnak a szűkebb napokra. És akárhányszor elveszi, „kipörgeti" a furfangos ember a keresetüket, a balga, jámbor szorgoskodók mindig telehordják, pótolják munkájuk ellopott eredményét. Kivetik a feleslegeseket — Tehát azt mondhatjuk, buták ezek a méhek — mondom az egyik mézrabló ismerősömnek, aki éppen a vándortanyáján, az idei akácvirágzás közbeni gyűjtést végzi. Pista bácsi megállította a pörgettyűt: — No, no, ezt azért nem mondanám, hiszen nincs az a jó közösség, ahol ennyire együtt van a család, nem is beszélve a szorgalmukról, érzékükről. Több kilométerről hordják a virágport, és többször fordulnak naponta, hogy összejöjjön a fejadag, amit a maguk építette kamrába, a viaszkeret lyukaiba hordanak. — Mégis csak balgák, mert eltűrik, hogy élősködjenek, jóllakjanak gyűjtésükből a hím méhek, a herék. — A természetük ilyen. Dolgoznak. De azért vigyáznak egymásra. ugyanis, ha sok az élősködő — és ez mutatja, milyen fantasztikusan jó érzékük és megítélő képességük van a méheknek —, megölik, kivetik maguk közül a feleslegeket. A méhe nem csip Amíg a jó akácillat keveredett a cigaretta füstjével, több dolgot kellett megfudnom, ami a méhet megkülönbözteti a többi állattól, rovartól. Mégpedig, a méh az méhe, a méhe nem csíp, hanem szúr, a méhe nem döglik: hanem meghal, a pipere-, a „szagos" dolgokra nagyon allergiás, és a legnagyobb üldözőszere a füst. Szorgalmuk, munkájuk, közösségi életük után úgy beszélünk róluk, mint az élő emberekről. Bizonyára megérdemlik, ennyi jár ls nekik. Mit ad a mai emberének az apró állatka? Legelőször is a mézet, de nem elhanyagolandó, hogy a virágok beporzásából, megtermékenyítéséből is kiveszi részét. De említhetnénk a virágport, a méhpempőt, ami a gyógyászatban keresett, vagy a viaszt, amit a méhészek mellékterméknek hívnak és alapanyagnak használnak a műlépkészítéshez. Egy jól beállt méhcsalád naponta 10 kilogramm nektárt képes behordani, ebből elpárologtatja a vizet, és így készül a méhek legjobban kedvelt, közismert terméke, a méz. 30 kilogramm a tíz év átlaga egy-egy családtól! Közben Pista bácsi feltekerte a pörgettyű orsójára a ragadós, vékonyka kötelet, majd egyenként kiemelte az üres kereteket, hogy az újabb, egyben az utolsó rakományt beletegye a most csendesen, de pár perc múlva kattogva pörgő négyszögletes dróthálóba. Beleillesztette a lefölözötteket, kicsit ellenkező irányba mozdította az orsót, majd erős rántással mozgásba hozta a szerkezetet, amitől a gyors forgásból adódó centrifugális erő miatt csöppekben csapódott a kád falára a folyékony, most barnának tűnő méz. — Ez nagyon régimódi szerkentyű. Ennek modernebb változata a kerékkel hajtható, de az most oda van csináltatni. Elromlott az áttétele. Addig megteszi ez is — mondja Dobó István. Éhen pusztulnának Amiről eddig beszélgettünk, ez volt a méhészkedés eredményekben gázdag oldala. De nemcsak ebből áll a szakma. A szüretnek mindenki örül és szereti látni munkája gyümölcsét, jelen esetben a mézét. De mint ismeretes, rengeteg fáradozást, szabad időt vesz el az emberétől, ősszel kezdődik a nehezebb, a látszatra unalmasabb munka, a teleltetés. Nyáron csak megél a méhecske, de amikor zordra fordul az idő, vissza kell adni a nyári rablásból valamicskét, mert éhenpusztulnának a szegény állatok. Ez igen költséges munka. Sokan tartanának is méhet, ha nem kellene róla télen is gondoskodni. Ezt már kevesebben, csak a „megszállott bogarasok" csinálják. Közben a kellékek, a tollsöprű, a fölözővilla, a fújtató, a méhészsisak, a keretemelő olló, s a doboz cigaretta, mind a helyére kerül, a nagy kofferba. Pista bácsi elmossa a pörgetőt és a kádat, majd az összes szerelés bekerül a vándorbódéba. Az ágy jó ülőhelyül szolgál, míg a méhész elkönyveli a mai bevételt, majd a fényes alumínium kannát lezárva, így summázza a vándortanyás életet — Szabad levegő, nyugalom, csak a madarak csivitelése, a méhek döngése, és ez a jóleső elhagyatottság ... Ez mindennél többet ér. Sokan esküsznek az akácmézre, az a legjobb, főleg akkor, ha megkristályosodik, megikrásodik, és megáll benne a kanál. Hogyan kapnak tiszta akácmézet, ezt kérdezem Dobó Istvántól, a Szegedi ÁFÉSZ méhészeti szakcsoportjának elnökétől. — A legkorábban virágzó gyümölcsfák és a repce után ki kell pörgetni a hordást. Ezt az ÁFÉSZ úgy éri el, hogy árkategóriákat szabott meg. Például a repcemézért 2 forinttal többet, 26 forintot ad, mint a vegyesért. Ez ösztönzi a méhészeket a munkára. Nekik is érdekük, hogy ne keveredjen össze a méz. Egy kis romantika? Még könnyen azt hinné a romantika után vágyódó, érzelemre, szentimentalizmusra hajlamos ember, hogy 'ám, lám, milyen nagyszerű életük van a méhészeknek. Vándorlás, jó levegő, kirándulás a természet legszebb, legpompásabb tájaira, az itt-ott vadregényes vadonba, az , ezer színben pompázó virágok közé. Távol a város zajától élik nyugodt életüket. Valóban szép, így, első látásra, de ha hozzátesszük, hogy mindez rövid ideig tart, olyan, mint a lakodalom. Annak seép, aki csak a vacsorára érkezik. Aki egész héten csülkön állt, dolgozott, valahogy másképp látja az egész dínom-dánomot. A méhészet is ilyen. Szép, szép, de fáradságot és rengeteg szabad időt követel. Jellemző erre Dobó Pista bácsi mondata: „Még soha nem voltam üdülni." Az más kérdés, hogy volt-e rá szüksége. MAJOROS TIBOR