Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
Keiád, 1976. ápriTis 13. 3 Tanácskozott a KISZ megyei küldöttgyűlése A KISZ Csongrád megyei bizottságának beszámolója a VIII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról összegezve megállapítja, hogy az 1975. március 8-án tanácskozott megyei pártértekezlet beszámolt arról, hogy a párt ifjúságpolitikai határozata és az Ifjúsági törvény megvalósítása megyénkben szélesedő társadalmi összefogással megkezdődött. Ebböt a fontos társadalmi folyamatból jelentősen kivette részét a megye minden KISZ-szervezete, miniden iíjúkommunistája. A beszámolási időszakban több fontos fórum elemezte, vizsgálta a megye KISZ-fiataljainak tevékenységét, munkájának eredményét, hatékonyan orvosolta a felmerülő problémákat. Az ifjúsági szövetség munkáját befolyásoló tarsadalmi légkört jól segítették elő azok az együttműködési megállapodások, s azoknak végrehajtása, melyeket a KISZ Csongrád megyei bizottsága a megyei tanáccsal, a Hazafias Népfront megyei elnökségével, az SZMT-vel és más szervekkel kötött. Ezek is segítették a társadalmi munkamegosztás szélesítését, az ifjúsági mozgalom lehetőségeinek bővüléséi, az adottságok gyümölcsöző kiaknázását. Eredményesen dolgoztak az iffjűkommunisták Győri Imre beszéde A megye ifjúságának, elsősorban a közel 35 ezer KISZ-tagnak nagy szerepe van abban, hogy eredményesen teljesítettük CsongraH megye IV. ötéves tervét, hogy gyarapodtak javaink, s új szellemi alkotásokkal gazdagodtunk. A KISZ-tagok nemcsak becsülettel teljesítik mindennapos kötelességeiket a munkában és a tanulásban, jelentős részük ennél többet is vállal és teljesiti. A KISZ gazdaságpolitikai feladatait a megye gazdasági szerkezeteben végbement változások es célkitűzések határozták meg. Az ifjúsági munkában is érződött az ipari termelés arányának további növekedése, a KISZ-tagok jelentős feladatot vállaltak' a fontos beruházások és rekonstrukciók megvalósításából. Védnökséget vállaltak a Szegedi Kőolaj- és Földgázipari Létesítmények építése, a szegedi szalámigyár és a textilipari üzemek rekonstrukciója felett Az itt vállalt és teljesített feladatok az elmúlt időszak legkiemelkedőbb munkasikerei. Számában és arányában is növekedett a beszámolási időszakban a fiatal szakmunkások tevékenysége. Az előző küldöttértekezlet óta folyamatosan emelkedett a szocialista brigádmozgalomban részt vevő fiatalok száma. Ma már a közel 600 ifjúsági brigádban mintegy 20 ezer fiatal dolgozik. A megye 16 vállalatánál a KISZszervezetek hasznos segítséget nyújtanak a Dolgozz Hibátlanul! munkarendszer elterjesztéséhez, ám kevés helyen valósult megaz Ifjúsági Radarakció. A brigád- és egyéni versenyformák fellendüléséhez jelentós inspirációt adott a hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára és az MSZMP XI. kongresszusának tiszteletére indított munkaverseny. A politikai cél jelentősége és széles körű elterjedése nagyszerűen ötvöződött a fiatalok tenniak'arásával, akciókészségével. Az 1974-ben meghirdetett Alkotó Ifjúság pályázatokon 'és kiállításokon csak részben demonstrálta tehetségét és felkészültségét megyénk fiatalsága, ám jséldamutató, szép sikerként könyvelhető el, hogy az 1975. évi országos mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon kiosztott fődíjak- 40 százalékát Csongrád megyei fiatalok nyerték. A középiskolások, szakmunkástanulók, egyetemi és főiskolai hallgatók legfőbb munkája a tanulás. A megyében közel 20 ezer fiatalt érint ez. Az elmúlt években megszületett oktatáspolitikai határozat serkentő hatással volt a fiatalok tanulási kedvére, ám több felsőoktatási intézményben még ma sem megfelelő a tanulmányi fegyelem. A tanulóifjúság termelőmunkában való részvételeinek egyik fontos területe a társadalmi munkaakciók sokasága, valamint az építőtáborok sora. Nemcsak' statisztikai adatok bizonyítják e munkaakciók eredményességét., hanem e munkaformák népszerűsége, nevelő hatása is. Az eltelt négy évben a megye ifjúsága több alkalommal bizonyította, hogy nehéz időszakokban lehet rá számítani. Tettrekészségüknek többek között tanújelét adták az árvíz- és belvízveszély elhárításában is. Ehhez a témához kapcsolódva Bódi György szóbeli kiegészítésében arra hívta fel a megye ifjúkommunistáit, hogy vállaljanak védnökséget a megye komplex belvízvédelmi programjának megvalósítása fölött. A KISZ tömegpolitikai munkájának legfontosabb feladata a párt politikájának ismertetése, terjesztése, a megvalósítására történő mozgósítás. Az eltelt négy év egyik legfontosabb eredménye, hogy a KISZ előrelépett a személyre szóló politizálásban, különösen a kiemelkedő politikai, társadalmi évfordulók nyújtottak erre lehetőséget. Üj tartalmi és formai jegyek érvényelsülnek a forradalmi ifjúsági napok évenkénti rendezvénysorozataiban, melyek a KISZ-szervezetek egyik legaktívabb időszakát is jelentik. A megoldatlan problémák között említi a beszámoló a szakmunkástanulók körében végzett tömegpolitikai tevékenységet. Bár az utóbbi két évben a politikai képzés hatékony eszköznek bizonyult, a lehetőségek máig kiaknázatlanok. A beszámoló megállapítja, hogy következetesebben éltek az elmúlt időszakban párttagépítő kötelezettségükkel és lehetőségükkel, fejlődött a párttaggá nevelő és ajánló tevékenység. Az összes párttagfelvétel 74 százaléka KISZ-tag, közülük' 85 százalék ajánlója a KISZ-alapszervezet volt. A KISZ 1974. áprilisi határozata óta a KISZ tagjai nagyobb lehetőségekhez és aktivitáshoz jutottak a közélet minden területén. Megnövekedett a fiatalok száma a párt-, állami és társadalmi szervezetek választott testületeiben, az ifjúsági törvény megvalósítása során hatékonyabbá vált érdekvédelmi tevékenységük, az ifjúsági parlamentek' rendszerével új közéleti érdekvédelmi rendszer teremtődött, és tudatosultak, elmélyültek azok a munkaformák, amelyekkel ifjúságunk környezetének, szellemi és anyagi arculatának megváltoztatásában részt vehet. A KISZ-szervezetek és -szervek aktív munkával segítették a fiatalok művelődési és sportolási lehetőségeinek bővítését A közművelődési tevékenységben fontos szerepet és jelentős feladatot kapott az ifjúsági klubmozgalom — a klubok számának és tartalmi munkájuk' színvonalának emelése. Bódi György az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésben szólt a mozgalmi munkát meghatározó társadalmi és gazdasági körülményeinkről, a politikai nevelő munka erősítésének kérdéséről, a kongresszusi felkészülés tapasztalatairól, a kongresszusi dokumentumok megyei vitájáról. Dr. Perjési László hozzászólása kapták. A tanulás, továbbta nulás feltételei javultak. Az elmúlt öt év alatt sok gondot okozott megyénkben az ár- és belvízveszély. A károk elhárításában jelentős szerepet vállalt a KISZ, figyelem- amiért a megyében élők: nevében köszönetet mondott. A következő ötéves tervidőszakban készülő létesítmények közül azokat emelte ki a megyei tanács " elnöke, amelyek elősegítik a fiatalok életkörülményeinek' további javulását. Szegeden és Hódmezővásárhelyen felépül a szobabérlők háza, amely A küldöttgyűlésen Győri Imre, a párt Központi Bizottságának titkára, Csongrád megye országgyűlési képviselője tolmácsolta a KB és a megyei pártbizottság üdvözletét, és elismeréssel szólt megyénk fiatalságának igyekezetéról, a KISZ-szervezetek róL Kijelentette: — A KISZ jól betöltötte szerepét, mert a párt politikája vezérelte, és mert szervezeti kereteit túlhaladó tömegekre hatott. Eredményesen segítette a negyedik ötéves terv teljesítését, ott volt legnagyobb létesítményeink építésén, s helytállt a nehéz időkben is. KISZfiatalságunk jó munkájával hozzájárult ahhoz, hogy közvéleményünk másként tekint ma az ifjúságra, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt. kér az ország, a párt ebben a munkában. A megyei küldöttgyűlés beszámolója említette az ifjúsági parlamentek jelentőségét, s hogy a fiatalok jelzéseit nem mindig vették figyelembe, sok kérdés válasz nélkül maradt. De a jó munkájá- ügyért nem elég csupán felszólalni, hanem a konfliktusokat is vállalni kell, ez a szocialista építés velejárója. Segítsük elő a munkahelyi demokrácia erősítését, mert enélkül hazánk boldogulását, felemelkedését nem lehet előbbre vinni. Ez mélyreható — politikai és társadalmi kérdés. Országunk gazdasági előrehaladásával, helyzetünk további javulásával ez szorosan összefügg. Nem utolsósorban ezen múlik, hogy a közepesen fejlett országok sorából a fejlettek közé lépünk-e. Tény, hogy e téren a történelmi hátrány már nagyaz Olyan közszellem alakult ki a párt politikája alapján, mértékben csökkent, de amelyben az ifjúság megbe- is tény, hogy még sok a csülése jobb, a fiatalság eré- tennivalónk. Márpedig a nyei érvényesülhetnek, len- gazdasági fejlődésben todülete, tenni akarása kibon- vábbhaladva lehet előbbre takozhat. A tettek, az eredmények bizonyítják: ifjúságunk látja, hogy számítanak rá, komolyan veszik, és éppen ezért megfelel a bizalomnak. Beszélt arról ls Győri Imre, hogy ilyenkor, kongreszszus előtt a távlatokat is jutnunk a többi területen, az oktatásban, a közművelődésben, az életkörülmények javításában. Az ifjúkommunisták ebben vállaljanak részt, és erősítsék a szocialista demokráciát, ahol a jogok és a kötelességek egységben vannak. A jogtalan számba vesszük. Mi lesz itt igényt utasítsuk vissza, de 15—20 év múlva, az ezredfordulón? A mai 15—20 évesek akkor lesznek harminc-negyven évesek, s élvezik majd a hasznát mindannak, amit a párt XI. kongresszusa a fejlett szocializmus építésében kitűzött, és ami akkorra megvalósuL A mai ifjú generációk viszik majd tovább az ügyet, amelyért az idősebb nemzedékek hosszú, nehéz harcot folytattak. harcoljunk azért, ami jogos. A . forradalmiság kérdése ma sokat vitatott kérdés. Ez éppen a mindennapi feladatok jó végrehajtásának kérdése. S a helyes, ha tetteinket mindig a távlatokhoz mérjük. Nem kevésbé romantikus és forradalmi tett ma helytállni a hétköznapokban, mint amit a korábbi feladatok végrehajtása jelentett. Vegyük figyelembe azt is, hogy nem volt itt mindig olyan kedvező a légkör a dolgozók, a fiatalok érvényesüléséhez, a szocialista demokrácia érvényesüléséhez, mint napjainkban. Ugyanakkor, ha a mindennapok forradalmi feladatait megvalósítjuk hazánkban, a fejlett szocializmus építésében kitűzött célokat elérjük, akkor ez messzemenő internacionalizmus is. Ezzel a helytállással vehetünk részt legeredményesebben abban a világméretű harcban, amely a haladásért, a békéért, a szocializmus győzelméért folyik. Erősítse a KISZ ezt a szellemet az egész ifjúságban. Szűcs Istvánné felszólalása MaSzűcs Istvánné, Természetesen helyes táv- Úttörők Sietségének főtitkára a KISZ KB neveifDr. Perjési László, a me. gyei tanács elnöke a tanács és végrehajtó bizottsága üdvözletét tolmácsolta. Majd arról szólt, hogy a fiatalok' e fontos eseményét a megye felnőtt lakossága is megkülönböztetett mel kíséri. Az elmúlt időszakban — hangsúlyozta a megyei tanács elnöke — a tervek teljesítésében jelentős részt vállaltak az ifjúkommunisták. Egyetérve a beszámolóban foglaltakkal, megállapította, hogy az ifjúság élet- és több száz fiatal számára munkakörülményei is jelen- nyújt otthont, úgy, hogy letősen módosultak. Utalt ar- hetőség nyílik a saját lakásra, hogy a felépített 22 ezer hoz szükséges előtakarékos- lést a következő öt év alatt 346 lakás egyötödét fiatalok ságra is. Felépül a szegedi és kielégíteni. latokban gondolkodni, de ugyanakkor még fontosabb részt venni a jelen mindennapi munkájában, a XI. kongresszuson 1 jóváhagyott program megvalósításában, amelyet egész dolgozó népünk a magáénak vall. Ezen az alapon válik mind erősebbé a népi, nemzeti egység. Kétségtelen, hogy feladataink megvalósításának politikai feltételei nagysze•Túek. Ugyanakkor a gazdasági feltételek megteremtése ben üdvözölte a megyei j úkommunisták küldöttgyűlését Jelentős esemény ez a mai — mondotta —, hiszen egy eseményekben, eredményekben gazdag fél évtizedet zárhat le Csongrád megye 33 ezer ifjúkommunistája. Eg>» olyan időszakot, amikor jelentős változáson ment keresztül a megye gazdaságitársadalmi élete is, és amelyek meghatározóan hatottak az itt élő fiatalok mindennagy erőfeszítéseket követel, naP3aira is. A IX. kongresszust követően új feladat jelentkezik számunkra: meg kell jelölni azokat az irányelveket. ame< lyekből mindenki tudja, ml lesz a tennivalója. szentesi ifjúsági haz, a mártélyi úttörőtábor, a makói kultúrközpont. Végezetül a reális tervezéshez tartozóan arról is szólt, hogy nem tudnak minden igényt, elképzehiszen ismeretes, hogy bizonyos külgazdasági tényezők nehezítik helyzetünket. Kedvezőbb körülményeket teremteni a mi feladatunk. Napjaink nemzeti programja ez. Jelenleg az ötödik ötéves terv megvalósításának abban a szakaszában vagyunk, amikor az országos tennivalókat illetően egyetértünk. Most tehát az a fő, hogy megteremtsük az egyetértést a konkrét helyi teendőkben is. A KISZ-szervezetek feladata is ez most mindenekelőtt. Érjük el, hogy a fiatalok álljanak a jó ügy mellé, amikor több munkáról, a munkaidő jobb kihaszná- e—„ . , ^ , lásáról, új gépek beállításé- egyetemi-főiskolai rétegta- SrötZr' A£ ról van szó. Harcos kiállást nács elnöke, Taiuli Lajos tal (Szentes). Húsz küldött mondott véleményt A küldöttek hozzászólása- (Szeged), Papp Magdolna ikban felölelték az ifjúsági (Szeged), Tarr Ágnes (Csongmozgaiom tevékenységének rád), Ladányi István (szenszinte minden területét. Fel- tesi járás), Papp István szólalt Révész Istvánné (Sze- (Szeged), Mary Ildikó fMaged), Szitvási Rozália (Ma- kó), Tóth Ferenc, a mezőké), Padár Lászióné, a me- gazdasági rétegtanács elnöke, gyei úttörőelnökség elnöke, Tenk László, az Ifjú Gárda Erményi József, az ifjúmun- megyei parancsnoka. Árkus kás rétegtanács elnöke, Ger- Ida (Hódmezővásárhely), le Margit (Hódmezővásár- Felwagner Petemé, a középhely), Pusztai Erika (Sze- iskolai és szakmunkás réged). dr. Vastagrh Pál, ar tegtanács elnöke, dr. Gáspár