Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-13 / 88. szám
MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! DÉL 65. évfolyam 88. szám 1976. április 13., kedd Ara: 80 fillér Megkezdődött a Csehszlovák KP XV. kongresszusa A magyar küldöttséget Kádár János vezeti Prágában, a Július Fucikparki palotában hétfőn megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa, amelynek munkájabán 1 millió 382 ezer párttag képviseletében 1213 választott küldött vesz részt. Meghívott vendégként 86 kommunista és munkáspárt, valamint forradalmi és demokratikus szervezet delegációja érkezett meg. A CSKP vezetői, élükön Gustáv Husákkal, a KB főtitkárával, délután 2 órakor foglalták el helyüket az elnöki emelvényen. A legmagasabb pártfórum tanácskozásait Gustáv Husák, nyitotta meg. A küldöttek a szovjet—csehszlovák barátság éltetésével köszöntötték az SZKP delegációját, amelyet Andrej Kirüenko, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára vezet A résztvevők hosszan tartó tapssal fogadták a szocialista országok testvérpártjai küldöttségeinek az elnökségben helyet foglaló vezetőit, köztük Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, Edward Giereket, a LEMP KB első titkárát Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkárát és Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkárát, továbbá a jugoszláv, koreai, kubai, mongol, román és vietnami testvérpárt delegációjának vezetőit A megnyitó ülésen Vasil Bilak, a CSKP PB tagja, a A KISZ megyei küldöttgyűlése Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a magyar pártdelegáció élén megérkezett Prágába. A repülőtéren Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára üdvözölte. A magyar pártküldöttség tagjai; Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Cservenka Ferencné, a KB tagja, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára KB titkára elnökölt. Javaslatára megválasztották a kongresszus bizottságait, és egyhangúlag elfogadták napirendjét, amely a következő: 1. A CSKP KB beszámolója a két kongresszus közötti munkájáról és a soron levő feladatokról. Előadó: Gustáv Husák, a KB főtitkára. 2. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentése. Előadó: Milos Jakes, a bizottság elnöke. 3. Csehszlovákia 1976— 1980-as ötéves népgazdaságfejlesztési tervének fő irányai. Előadó: Lubomir Strougal, a párt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök. 4. A kongresszusi dokumentumok megvitatása. és elfogadása. 5. A párt új vezető szerveinek megválasztása. F,zt követően a küldöttek lelkes ünneplése közepette Gustáv Husák lépett a szónoki emelvényre és előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját. Gusíáw Husák előterjesztette a Központi Bizottság beszámolóját Gustáv Husák, a párt KB főtitkára a Központi Bizottság beszámolójában megállapította: — A CSKP XIV. kongresszusa óta öt év telt el. A XIV. kongresszussal tetőpontjára ért a pártunk 1969 áprilisi és májusi központi bizottsági ülésein elindított folyamat. Ezek a KB-plénumok kifejezésre juttatták a párt és a nép többségének azt az akaratát, hogy a szocializmus építésének lenini útján haladjunk előre. A kongresszus levonta pártunk történelme egyik legbonyolultabb szakaszának tanulságait, és kidolgozta a szocializmus további, mindenoldalú fejlesztésének programját, amelynek megvalósításánál a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazása, a proletár internacionalizmus alapelvei vezéreltek bennünket. Ezt követően szólt az öt év eseményeiről és hangsúlyozta : — A torzulások éllen folytatott harccal egyidőben egy pillanatra sem vesztettük szem elől az új feladatokat: a fejlett szocialista társadalom építésének konstruktív programjára összpontosítottuk erőfeszítéseinket. A pártkongresszus programjának megvalósítása során a párt felmérte erejét, bebizonyította, hogy képes a dolgozók megnyerésére, és sikeres vezetésére. Ezután ezt mondotta: — Az elmúlt öt évet, a gazdasági és szociális politikában elért eredményeket tekintve a szocializmus csehszlovákiai építése legsikereseebb szakaszának tekinthetjük. Az ötödik ötéves terv igényes feladatait teljesítettük, és több tekintetben túlszárnyaltuk. Népgazdaságunk folyamatosan, dinamikusan és arányosan fejlődött, számottevőbben és átfogóbban bekapcsolódott a nemzetközi szocialista gazdasági integráció folyamatába. Erősödött országunk anyagi-műszaki bázisa. — Az ötödik ötéves tervben Csehszlovákia nemzeti jövedelme a tervezett 28 százalék helyett 32 százalékkal növekedett, volumenében pedig nagyobb volt, mint az első és második ötéves tervben együttvéve. A lakosság pénzjövedelme — a kiskereskedelmi árak szintjének stabilitása mellett — 66 milliárd koronával, vagyis 29 százalékkal emelkedett. Megszilárdult és gazdagabbá vált a belső piac. Az élelmiszer-fogyasztás 23 százalékkal lett nagyobb. 1971—1975 között 614 ezer új lakás épült fel, 114 ezerrel több, mint eredetileg terveztük. Szólt ezután a főtitkár a munkásosztály vezető szerepének szilárdulásáról, eszmei-politikai, szakmai és kulturális színvonaláról, a nemzeti kisebbségek egységéről. A továbbiakban kiemelte az SZKP XXV. kongreszszusának jelentőségét, majd kiemelte: — Pártunk megerősödve és egységbe forrva érkezett el XV. kongresszusához. Népünk a kongresszust széles körű szocialista versenymozgalommal, új munkasikerekkel üdvözölte, majd szólt arról, hogy a hatodik ötéves tervben az ország nemzeti jövedelme 27—29 százalékkal fog gyarapodni. A növekedés legkevesebb 90 százaléka a munkatermelékenységből származik. Számításaik szerint a lakosság fogyasztása 23—25 százalékkal emelkedik majd. A társadalmi fogyasztásra 607 milliárd koronát irányoznak elő, vagyis 38 százalékkal többet, mint a megelőző ötéves időszakban. Egyik fő feladatuknak tekintik a gyermekes családok, fiatal házasok, a tanuló és dolgozó ifjúság és az idős emberek anyagi helyzetének javítását. Üjabb lakások épülnek. A Központi Bizottság főtitkára ezután a csehszlovák ipar és mezőgazdaság fejlesztési irányairól szólva kifejtette: a következő öt évben tovább növekszik az ipar szerepe. Az ipari termelésnek 34 százalékkal kell emelkednie. Tovább tökéletesítik az ipar szerkezeti felépítését. Rendkívül fontos feladat a tüzelőanyag- és energiaigények kielégítése. A mezőgazdasági termelés 14—15 százalékos növelését ütemezik be. A népgazdaság minden ága számára fő követelmény a hatékonyság, a termelékenység és a minőség javítása. — A hatodik ötéves tervben nagy beruházási programot hajtanak végre. A népgazdasági beruházásokra mintegy 800 milliárd koronát irányoznak elő, vagyis öszszegszerűen 31 százalékkal többet, mint az ötödik ötéves tervben. A CSKP KB főtitkára ezt követően a gazdaságirányítás és a szocialista állam és társadalom politikai rendszerének tökéletesítéséről szólótt. Ebben a szakaszban törvényszerűen tovább fokozódott a marxista—leninista párt szerepe. A párt tagjaival és szervezeteivel szemben megnövekedtek a követelmények, mert csak így érvényesülhet maradéktalanul a párt vezető szerepe. A CSKP KB fótitkára befejezésül hangsúlyozta: — A legutóbbi öt év eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy helyes úton járunk. A Központi Bizottság kongresszusi beszámolója a következő évek pártmunkájának és dinamikus fejlődésének programját is tartalmazza. A mérce magas, de a kitűzött feladatok reálisak. Gustáv Husák négyórás, átfogó beszámolóját többször szakította meg a küldöttek tapsa. Elhangzása után Milos Jakes terjesztette elő a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentését. A kongresszus első munkanapja az esti órákban ért véget. Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongreszszusa ma délelőtt folytatja munkáját. (MTI) Csongrád megye 33 ezer ifjúkommunistája képviseletében 150 küldött gyűlt öszsze április 11-én, vasárnap a Csongrád megyei tanács nagytermében, a KISZ megyei küldöttgyűlésére. Az elmúlt évek munkáját elemző, értékelő, s az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatait kijelölő küldöttgyűlés összegezte a megye ifjúkommunistáinak tevékenységét, a lezajlott alapszervezeti, üzemi, vállalati, járási, városi küldöttgyűlések tapasztalatait. A tanácskozás munkájában többek között részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a megye országgyűlési képviselője, Szűcs Istvánné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, az Országos Úttörő Elnökség főtitkára, dr. Németh Lajos, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke, dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára és Szögi Béla, a KISZ Központi Bizottságának tagja, a szegedi járási pártbizottság titkára is. A délelőtti ülésszak levezető elnökének, Szentpéteri Zsuzsannának, Makó küldöttének üdvözlő szavai után Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára fűzött szóbeli kiegészítést a bizottság írásban kiadott beszámolójahoz, a kongresszusi határozattervezettel és a szervezeti szabályzat módosításával kapcsolatos állásfoglaláshoz. Kiegészítése után Varga Katalin, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke tett jelentést a megyei küldöttértekezletnek. Ezután kezdődtek a hozzászólások a KISZ Csongrád megyei bizottságának beszámolójához, a pénzügyi ellenőrző bizottság beszámolójához, valamint a KISZ KB kongresszusi levelének és a szervezeti szabályzat módosításának öszszegzéséhez. A tanácskozáson húsz küldött kapott szót, kívülük szólt a megyei küldöttértekezlethez Győri Imre, Szűcs Istvánné és dr. Németh Lajos is. A délutáni ülésen, melynek elnöki teendőit dr. Vastagh Pál, Szeged város küldötte látta el, először Bódi György foglalta össze a vitát, és válaszolt a hozzászolásokra, majd a KIS'Z Csongrád megyei küldöttgyűlése megválasztotta a KISZ megyei vezetői szerveit, és a KISZ IX, kongreszszusán részt vevő küldötteket. A küldöttgyűlés 17 tagu megyei bizottságot, 11 tagú pénzügyi ellenőrző bizottsár got választott, és 34 küldöttet delegált a KISZ IX. kongresszusára. Rajtuk kívül még öt fiatal vesz részt a kongresszuson, akiket az ezer tagon felül számláló KISZ-szervezetek közvetlenül választottak küldöttnek. A KISZ Csongrád megyei bizottságának tagjai: Bódi György, Bitó Zoltán, dr. Dékáni! Klára, Horváth András, Horváth Lajos, Kecskés László, Ludányi István, Miklós László, Oltványi Lenke, Papp István, Papp Magdolna, Pádár Lászlóné, Sternné Fejér Márta, Szilvási Rozália, Tóth Zsuzsanna, Tóth Jolán, Tóth Zsuzsa. A KISZ Csongrád megyei bizottságának első titkára: Bódi György. Titkárai: Horváth Lajos és Tóth Zsuzsanna. A pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke Bérezi Sándor. Titkára Füredi Jánosné. A KISZ IX. kongresszusán a következő fiatalok képviselik megyénk ifjúságát: Árkus Ida, Bálint Lajos, Bitó Zoltán, Badi György. Cstrpó Géza, Csorba Mihály, dr. Dckány Klára, Erményi József, Földesi Katalin, dr. Frank József, Gruber Etelka, Horváth Zsuzsanna. Jelenffy 'Anna. Kardos Mária. Kádár Zoltán, Kovács Ferenc, Libor György, Matuska Jánosné, Márton Ibolya, Mérai József, Nagy Sándor, Nemes Ildikó, Pádár Lászlóné, Szabó Ferenc, Szögi Béla. Szűcs Istvánné, Takács Sándorné, Tarr Ágnes, Tóth Jolán, Tóth Zsuzsanna, dr. Török Judit, Űjszászi Teréz. dr. Vastagh Pál. Visy Csabáné, valamint az öt közvetlenül megválasztott küldött:' Papp István, Meskó Eszter, dr. Gáspár László. Zákány József és Dohány András. (A KISZ Csongrád megyei bizottságának beszámolóját és Győri Imre, Szűcs Istvánné és dr. Perjési László felszólalását lapunk 3. oldalán ismertetjük.) Ae® 6. Sándor felvétele A resztvevők egy csoportja i