Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-11 / 87. szám

A szépség kertésze Kellenek-e a városrésznevek? Felsőváros úl része = Tabán Északi városrész = = Frandchegy Szaporodnak a botanikus kertek a világon. Honnan tudom? Egyre több küldi el katalógusát a szegedi egyetem füvészkertjébe, fölajánlva benne, hogy ilyen és ilyen magot adna szívesen, és kér cserébe másfajta magvakat. Hatalmas fák, apró cserjék vagy hajszálnyi virágok magját hozzaviszi a posta. Aki kézhez kapja es kézből adja, dr. Király László, a füvészkert nyugdíjas vezetője. Nem tudnom megmondani, hányszor adott már rövidebbhosszabb tájékoztatást a kertről, belvíz idején is végigtopogtuk az egész „birodalmat" gumicsizmában most azzal fogad, hogy nem mondhat semmit, nem ő az illetékes nyilatkozni. Mondom, nem nyilatkozatért jöttem, csak beszélgetni támadt kedvem, vele és róla. Teljesen rosszkor jöttem, ez a válasza. Semmiféle „alkalmat" nem lát arra, hogy bekerüljön az újságba. Évforduló? A kert kerek évfordulója is elmúlt, az övé is, de megsérteni a világért se akarna, ha beszélgetni akarok, beszélgessünk. — A régi és az új .füvészkert? Mintha nem is egy városban lenne a mostani a régivel, annyi a különbség. Nagyobb, szebb, rendezettebb. — Félbeszakad a lelkesedés, nehogy megsértse az előtt valókat: — De komoly munka folyt akkor is! — Ez a kert valóságos csoda. Ha hozzáértő idegen beteszi a lábát, mindig ezzel kezdi: az Alföldön ilyen létezik? Arról aztán fölváltva beszélgetünk, mi a legszebb benne. A fák és a cserjék? A fenyők? Az, hogy hazai földön termet magból kelt ki a mammutfenyő? ölében vitte földlabdástól, amikor végleges helyére került, vigyázva, mintha apró gyermeket vinne. Sopronból jött a mag, Gáli k József vetette el, Váradi Jó• zsef öntözte — ez is szép benne, meg az is, hogy Süli József hajnali háromkor kelt föl Algyőn, minden áldott nap gyalog jött be Szegedre, át a városon, ki a sáros úton, dolgozott egész nap, és gyalog ment haza. — Ilyenekről sokat tudnék beszélni. összegyűjtögettem a kert törtenetét is apróra, ha valaki jött a régiek közül, kikérdeztem mindenről. Föl is írogattam mindent hátha sikerül egyszer egy külön kis füzetben megjelentetni. Sok az érdeklődő, talán el is olvasnák. Amióta szabadtéri van, valósággal ömlik hozzánk a nép. Ha egy ember jön a városba, ha teheti, minket is meglátogat. Szeretik az emberek a zöldet, a jó levegőt, az is jön, aki nem kíváncsi rá, milyen fa alatt milyen tábla áll. Még soha nem kérdeztem meg tőle. mit szeret a kertben az. aki akár mindennap láthatja. Itt az alkalom. — Bámulatosan szép dolog ez! Elnézem az embereket, akik saját kertecskéj ükben nagy gyönyörűséget találnak, és megértem őket. Örülök is neki, ha ital helyett., dohány helyett ásót fognak. Képzelje el ezt a gyönyörűséget legalább hatvanszoros méretben ! — Saját kert? — Van az is, de az egészen más. A cédrusok, calocedrusok, cupressusok, agathisok, diófenyők, duglászfenyők. sárga lótuszok és más szépnevű fák-bokrok tájékáról már átugorhatunk oda is, amiért igazándiból jöttem. — Sokféle kertész van a világon, mind többre jutott az öreg biciklinél. — Nem baj. Én elégedett ember vagyok biciklivel is, autóra nem is vágytam. — Más. Sokszor megesik, hogy nyugdíjba megy valamilyen igazgató, és minden kaocsolata megszakad munkahelyével: iskolával, üzemmel, akármivel. Ezer oka lehet mindnek, számítsuk ide azt is, hogy egyik-másik nyugdíjba menését alig várták az utána jövők. — Értem a kérdés minden szálát. Én nem voltam igazgató, nyugdíjasként se tehetek úgy, mintha az lettem volna. Mindig haragudtam, ha régi munkatársakat csak ünnepségeken, jubileumokon láthattam. Régen elhatároztam, akármi lesz, én tartom a kapcsolatot a kerttel. Jól esik, hogy tarthatom. Eszembe jut, hogy ennek is hagyománya van. A tanszék, ahová a füvészkert tartozik, szigorúan őrzi a hagyományt. Ábrahám és Greguss professzor is bejár dolgozni, folytatni azt a munkát, amit folytatni érdemes, és most mondja Horváth Imre professzor is, ha egyszer nyugdíjba megy, így szeretne elmenni ő is. — Kétszer jövök egy héten, hivatalosan, de akkor úgy érzem itt magam, mint régen. Suttyomban oltogatok is, hozok valamilyen növényt, cserélek is, hadd fejlődjön tovább a kert az én munkám révén is. Nem a nagy szavak törnek elő belőlem, de úgy érzem, az Alföld fölemelése is benne van ebben a kertben. Ha ezen a rossz talajon, ahol ráadásul évről évre belvizek sanyargatják a fákat, enynyiféle növényt meg lehetett honosítani, akkor van értelme minden hasonló munkának. Azokat sajnálom csak, mert igen kicsi az emberség bennük — fenét sajnálom, rettenetesen haragszom rájuk —, akik kezet emelnek a más munkájára. Nem úgy, hogy lecsípnek egy kis ágat, vagy elfelejtik. merre visz a jó út, és rálépnek valamilyen értékes növényre is, hanem fogják, kiássák, hazaviszik. Kevés az ilyen, de meg tudnám verni őket Mintha madarat szednének ki a fészkéből. Tudván tudják, hogy úgyis elpusztul, semmire nem mennek vele. mégse hiszik el, hogy ott a legszebb, ahol van. — Mit szól a fák szerelmese a város fáihoz? — Ha a forgalom és a közbiztonság kedvéért nyúlnak hozzá a fához, nem szólhatok semmit, első az ember. Sajnálom csak, hogy kevés van. Azt is sajnálom, hogy kivágás előtt nem kérdezik meg, aki ért hozzá. A sétány fái közt. az iskola sarkánál volt egy-két hársfa. Hársfánk akad bőven, be az egyik az a magyar-hárs volt, amiből nincs még egy az országban, és tudtommal sehol a világon. Az a fajta, amelyik nem tudja elröppenteni a magját. Ha előre tudjuk, hogy ki kell vágni, legalább átoltottunk volna róla egy ágat. Szép az újszegedi liget is. de volt már szebb is, és lehetne újra szebb. Jólesik látni viszont a Honvéd tér új, kedves kis parkját. Látom, Tarjánban is sok fát ültetnek, kis ligeteket még szívesebben látnék. Gyönyörű házak köré gyönyörű parkokat tennék. A biológiai központ köré a legszebb fajtákat. A központi egyetem és a Béke-épület elé botanikusok ültették a fákat, ma is szépnek látom őket. Az ígért zöldövezetet örömmel várom. Minél nagyobb lesz, annál jobb. Azon sokszor eltűnődöm, tudják-e a tervezők, az a fasor, amelyik éppen útban van valakinek vagy valaminek, hogyan került oda. Ha tudnák például, melyiket ültették gyárbajáró aszszonyok társadalmi munkában, sok evvel ezelőtt, talán más megoldást keresnének. — Utolsó kérdés: milyen érzés nyugdíjasnak lenni? — Mese az hogy a nyugdíjas összeroppan. Eszembe se jutott eddig, hogy nekem össze kellene roppannom. Jó éltformá ez, a íelszabadultság érzésével tölt el. Kapcsolatot tarthatok a szakmával, dolgozhatok, nyáron beiktathatok egy kis utazást is, az otthoni kertben is dolgozhatom soha nem aggódtam, mi lesz velem, ha nyugdíjba megyek. Még a Somogyi-könyvtárba se juthatok be annyiszor, ahányszor szeretnék, nem érek rá. — Recept is lehetne mindez. — Azt nem! Akkora bátorság soha nem volt bennem, hogv recepteket adogassak. Nekem sikerült megtalálnom azt a munkát, ami tele van gyönyörűséggel. Az egész füvészkert tele van. HORVÁTH DEZSŐ A

Magyar Közlöny március 15-i száma közölte a Minisztertanács Tanácsi Hivatal elnökének rendezését az utcanév és településrésznév megállapításának általános szabályairól. A rendelkezés több olyan elvet leszögez, amelyet Szeged megyei városi tanács végrehajtó bizottságának 1972. november 30-án tartott ülése 309/1972. sz. határozatában már kimondott, s amely azóta városunkban gyakorlattá vált. így a rendelkezés egyebek közt ezt mondja: „Utcanevet csak különösen indokolt esetben szabad megváltoztatni." „Élő személyről utcát elnevezni nem szabad." „A fővárosi kerületben, a városban, a községben azonos nevű utcák nem lehetnek." „Üj utca nevét közvetlenül a terület kisajátítását, illetve közterületként való lejegyzését követően kell megállapítani." „Az utcanév megállapításakor figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre és a nyelvhelyességi követelményekre." „Az utcanévjegyzék közhitelű nyilvántartás." Ismeretes az is, hogy Szeged megyei városi tanács végrehajtó bizottsága 1974. augusztus 15-i ülésén a városhoz csatlakozott öt község (Algyő, Gyálarét, Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé) párhuzamos utcaneveit figyelembe véve már rendezte Szeged" utcaneveit, s nevet adott Odessza és Tarján addig névtelen utcáinak, tereinek is. A jövőben tervszerűen nevezik el az új utcákat, és 1979-ig, a Viz centenáriumáig fokozatosan visszaállítják azt a néhány régi, Víz előtti utcanevet, amely történelmi vagy nyelvi értékénél fogva ezt megérdemli. Az említett rendelkezés külön szól a városrészek neveiről is. „A nagyobb összefüggő, belterületi városrész, lakónegyed, községrész stb. (településrész) — az utcanévadási szabályok értelemszerű alkalmazásával — elnevezhető." Továbbá: „Községek (város és község) egyesülése esetén a megszűnő község településrésznévként akkor kell meghagyni, ha külön elnevezés fenntartása indokolt." Szegeden négyféle városrésznév éL Az első fajta a várostörténetének legősibb időszakába nyúlik vissza. Szeged valaha három önálló település volt, három sziget a Tisza kiöntései közt: Palánk, Alszeged és Felszeged vagy Felsősziget, azaz a mai Belváros, Alsóváros és Fölsőváros. A 18. században keletkezett Rókus (eleinte Újvárosnak, Rókusvárosnak. Kukoricavárosnak emlegették), a múlt században Móraváros. Századunk első éveiben keletkezett a mai Béketelep (eleinte Családi Otthon, 1924-től Aignertelep), és a Horthy-korszak képére és hasonlatosságára születtek meg a többlek, mind a körtöltésen kívül: a mai Petőfi (Somogyi)-, Hattyas (Klebelsberg)-, Ságvári (Kecskés)-telep stb. E telepek jelentik tehát a második típusú városrészneveket. A harmadik csoportot a fölszabadulás utáni városfejlesztés hozta létre. Egyelőre két név tartozik ide, s e kettő is különbözik egymástól. Odessza lakónegyed (1962) az egyik, Tarján (1967) a másik. Az előző új elnevezés, az utóbbi a régi határrésznév tudatos, hagyományőrző felújítása. Végül a negyedik csoportot az 1973-ban csatlakozott, már fölsorolt községek nevei jelentik. Érdekes megfigyelni, hogy e nevek nem egyformán élnek a mindennapi gyakorlatban. Az a természetes, hogy a három évvel ezelőtti községek nevei még változatlanul használatosak, noha azt már nem tarthatjuk természetesnek, hogy pl. a postai szolgáltatásban még mindig nem tekintik Szegednek Szőreget. Ha pl. címemre úgy jön levél, hogy rajta 6771 Szeged, Szegfű u. 27. szerepel, jóllehet az utcanévrendezés éppen azért történt, hogy Szegfű utca csak egy legyen egész Nagy-Szegeden, a posta kijavítja a címzést; áthúzzák Szegedet, s ráírják kék ceruzával: Szőreg. A Posta Központi Hírlap Irodája a folyóiratokat SZECED-SZOREG címzéssel látja el; gyakran itt is törlik — már Szegeden — az első tagot. Holott éppen a postai címzésben megtakarítható volna a városrésznév, tehát itt a Szőreg. Sokkal kevésbé másutt. Ti. a mentők, tűzoltók, de az ideérkező idegenek tájékozódását is jobban szolgálná, ha a várostérképen és a közbeszédben használnánk a városrészneveket. A régebbieket is. Az idő egy részüket kirostálta már. Pl. a régi József főhercegtelepet hiába keresztelték át József Attila-teleppé, úgy látszik, nem használták, nem volt rá szükség, kiveszett. Az 1968. évi várostérkép még föltüntette, 1970 óta nem szerepel raituk. Viszont fordítva: Fodor-telep 1942 óta nincs a térképen, mégis emlegetik, olykor újságcikkben, apróhirdetésben is találkozni vele. Nyilván azért, mert tájékoztató értékű: az utcanév önmagában nem ad fölvilágosítást arról, hogy a város melyik részén található; merre is induljon, aki keresi. A városrésznév ezt a tágabb eligazítást adja meg. Régen volt Somogyi-telep és Űj-Somogyi-telep: a kettőt a mai Acél utca választotta el. (Még régebben Nagyszillér és Kisszillér volt.) Hivatalosan ma nincs Új-Petőfi-telep, olykor azonban mégis szükség mutatkozik a kettő megkülönböztetésének, s ekkor kénytelenek használni. A többször idézett rendelkezés javasolja a városnak, hogy az utcák és városrészek megállapításának részletes szabályait tanácsrendeletben határozzák meg. Helyes volna Szegeden is ilyet készíteni, es figyelembe véve a lakosság igényeit, amelynek tolmácsolására a Délmagyarorszáij is hivatott, lerögzíteni az életképes és hasznos városrészneveket is. Ebben ki lehetne mondani azt is, hogy ahol lehet, a „lakótelep" vagy „telep" utótagot mellőzzük. (PL Tarján, Hattyas, Odessza.) Kiskundorozsma nevéből a Kiskun ugyancsak elhagyható. A község ugyanis fönnállásának túlnyomó többségében csak Dorozsma volt: első említésétől, 1237-töl egészen 1903-ig. Holott közben, 1838 és 1872 között a kiskun kerület egyik városa volt! Csak akkor kapta a kiskun jelzőt, amikor már régen nem volt kiskun. Igaz, valaha a Kiskunsághoz tartozott, de lakói a török után már nem kunok, hanem ide telepitett jászok és palócok voltak. A község történetében fönnmarad majd egykori kiskun múltja, de fölösleges legutolsó, alkalmi, hoszszadalmas nevének megőrzése. Szebben illeszkednék a szegedi városrészek névsorába (Hattyas, Szőreg, Tarján stb.), ha csak ismét Dorozsma lenne. Szükségessé válik továbbá a most épülő új városrészek megkülönböztető elnevezése is. Tarján építkezése jelenleg befele halad, a városrész felé, a Tarján szélén innen. Ezt a régi nevet éppen azért újítottuk föl, hogy településtörténeti emléke maradjon a régi határnak. Fölsővárosnak azon a részén, ahol most az új házak emelkednek, föl lehetne újítani a környék/ régi nevét, a Tabánt (talán helyi változatban, Tobán, Tobány alakban). Ez a török korból a múlt századig fönnmaradt név az itt, a Tiszához közel dolgozó tímárok, cserzőműhelyek emlékét őrizte, s őrizhetné tovább is; egyszersmind gyakorlati célú, megkülönböztető, irányt adó szerepet is tölthetne be. Igaz, a régi Tobány kissé arrébb, délkelet felé esett, de bizonyára a városfejlesztés is tovább terjed ebben az irányban. Hasonlóképpen a most épülő ún. Északi városrész régi dűlőneve Franciahegy volt: ez a vezetéknévi eredetű határrésznév ugyancsak alkalmas fölelevenítésre, tájékoztató szerepre. Idéztük a rendelkezést: az új nevet közvetlenül a terület kisajátítása után kell adni. Tehát már megkéstünk. De nem annyira, hogy most még ne tudnánk pótolni, és hogy a lakosság ne szokhatná meg ezeket a régi-új neveket, mire az új városrészek teljesen kiépülnek. PÉTER LÁSZLÓ »