Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
Vasárnap. 1976. m^rc'us 7. 11 Rendelet az emeletráépítésekről és a telőlér-lieÉpItéseiiíől Az építésügyi- és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter új intézkedésben nvódosította az emeltráépítésekről és a tetőtérbeépítésekről szóló korábbi rende'kezéseket. A változtatás lehetővé teszi, hogy új formával, tehát az emeltráépítéssel és tetőtér-beépítéssel is bővüljön a vállalati lakásépítés lehetősége. Kitnondja ugyanis az úi jogszabály, hogy az építtetői — beruházói — fe'adatot a tanácsi házkezelősági szervvel kötött megállapodás és vegyestulaidon esetében a tulajdonosi hozzájárulás a'anján a dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló rendelkezésekben meghatározott munkáltatói szervezet is elláthatja. ha az illetékes tanács végrehajtó bizottságától megszerezte a bérlő-kivá'asztási jogot az érintett tanácsi bérlakásokra. Az új intézkedés kedvez a vállalatoknak, mert a ráépítés és a tetőtér-beépítés esetén előnyösebb a bérlő-kiválasztási jog megszerzésev mint a teljesen új éptiteteknél. A válla'atnál dolgozó leendő bérlőnek is előnyös az új megoldás, mert az építés költségeire OTP-kölcsönt és váíte'ati támogatást kapnak, s ugyanakkor a tanácsi bérlakás kiutalásakor nem kell fizetniök lakáshnszná'atbavételi díjat. A korábbi jogszabályoknak megfelelően ped'g az új bérlőkre jutó építési költségek 75 száza'ék'g terjedő részére bérbeszámítási jogot kapnak, ennélfogva e költségek megtérüléséig lényegesen kevesebb lakbért ke'l fizetniük. Előnyös az is, hogy annak a válla'ati dolgozónak, aki a munkáltató bérlő-kiválasztási jogán kapott kiutalást, nem kell szerene'nie a tanácsi lakásk'uta'ási névjegyzékben, tehát hamarabb kerülhet sor lakás'gényéiek kielégítésére. Kedvező még. hogy a korábbitól eltérően — a tanács és a házkezelési szerv hozzájárulásával — a munkáltató az egész épület felújításától függetlenül is elvégeztetheti az emeletráépítést és a tetőtér-beépítést. A módosító jogszabá'yok rész>íesen , meghatározzák a ráépítés tervelte éve! kapcsotetos teendőket, a pénzügyi forrásokat, a költségek megoszlását, az OTP-kölcsön feltételeit és mértékét, továbbá más fontos szabályokat A módosításról szóló együttes rendelet a kihirdetéssel hatályba lépett A szabadtéri és a kukorica ' A Pozsonyban megjelenő Szabad Földműves február 14-i száma terjedelmes öszezeállítást közöl csehszlovák szövetkezetek, illetve állami gazdaságok és a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet kapcsolatáról. A tornóci, a dlóspatonyl, a nagykövesdí és a nagyidal gazdaságok vezető szakemberei írják le a cikkben, hogy olyan kukoricafajtákat kerestek, amelyek korán érnek, még az őszi fagyok előtt betákaríthatók anélkül, hogy külön szárítani kellene. Búzához jó elővetemény a kukorica, fontos a korai érés azért is. hogy földjét fölszántva, időben vethessék a kenyérgabonát, és természetesen legalább ennyire fontos szempont, hogy a szlovákiai hidegebb talajokon is bő termést adjon. Kolecsanl Dezlder, Kalmár János, Szalma Ferenc és Smaida József arról számol be, hogy a szegedi nemesítésű hibrid kukoricák beváltották a hozzájuk fűzött reménveket. Két idézet a cikkből: „Eredményeink arról győztek meg bennünket, hogy érdemes a szegedi korai hibridek termesztése, ezért Idén már a kukorica vetésterületének mintegy 35 százalékán termesztjük ezeket" Csini-porral A súlytöbblet ellen A legújabb történet szegedi: A jó: tyűkpaprlkás. halpaprikás. gulyás, halászlé. Receptjei a szegedi éttermek szakácsaitól, a Tisza-parti halászoktól származnak. A nélkülözhetetlen fűszert, a paprikát, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat készíti. A jobb: ha recept és fűszír akad, miért ne lehetne készételt ls gvártani? Az említett é+elklválóságok tartósítás' módszerét is kidolgozták. Ez=k közül nem egv a találrfrinv rangláte emelkedett. Pé'dá'ü a halászlékocka. Felfedezték ugyan's. hogv a fűszer-anrika és a makói vöraah"<r",ma rn^obotáro-ntt ará-vü adego'á'ával o'yan baktéri-möiő h»tás érkötő el, am»'v meggátol H a febé-iebomlást A tartósított tyúkClpőfelsőrész-készítő szakmankl-,t női segédmunkásokat egy é: két műszakban, vala-n'nt lakatost és varrógép-műszerészt felveszünk. Április 4. cipőipari Szövetkeze'. Szeged. A ICSZV SZEGE M JUTAARUGYARA felvételt hirdet géplakatos. vasesztergályos, villanyszerelő, asztalos és gltkazánfűfő szakmunkák-a. Jelentkezni lehet: szegedi Jutaárugvár munkaügyi o-ztálvin. Szeged, Dorozsmai út IS. A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat az alábhi munkakörökbe felvesz szak-, betanított és segédmunkásoltat: kőműves, ácsáilvánvozó, tetőfedő. bádogos, h-irkolő, aszmlos. lakatos, villanyszerelő. fe'tő-mázoló, valam'nt gépkocsivezetőt és rakodót. Jelentkezés: termelési osztály. Szeged. Jóslt'a u. 21. A Szegedi Ingatlankezelő villalat felvesz: parkgondozókat, valam'nt Jirda'akarftókat. Je'en'kezés a házkezelési osztályon, Szeged. Petőfi S. sgt. 3. Ipari VÜlalM Ipari gyakorlattal rendelkező dolgozót vesz fel vállalati Jogtanácsosi munkakörbe. Jelentkezéseket részlo-es *néleTaJzzal eg- Ott a hódmezővá-á-he!>d FTrdetőbe. „10 000 — 12? 513" Jeligére ké-Jítlr. A Minőségi Clnőcvár Szegedi Ováregv-ége felvételre keres cipőfelső-ésrkészttő, etnőgvá-tő szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat, valamint takaMunkaalkalmak rttőkat. Jelentkezés: Szeged, Római krt. 21. Munkaügy. A Makói Szövőipari Szövetkezet felvételre ke-es műszaki munkakörbe gyakorlattal rendelkező textilipari technikust. Felveszünk S év feletti szakmai gyakorlattal rendelkező tmksrlllanyszerelőt, génlakatost, továbbá anyagmozgatókat és »avazókat. Jelentke-és: Tömegcikk Készítő Ipari Szövetkezet, Sre-zd. zíkáov n. 14. Pályázati felhívás! Iparvállalat pályázatot hirdet Jogügvl előadói munkakör betöltésére. Jelentkezhet 1—2 éve végzett, vagy az lt)75*7€-os oktatási évben Jogi egyetemet végző fiatal. A pályázattal e felédben részle-es önél—-a|zot kérünk a szegedi pi-de'őbe, ..vdatal Jogász 512 759" J-ltgére a H'rdetőbe. Azonnali belépéssel felverünk rmk-lakatozokat, kováesokat, férfi segédmunkásokat. Je'cntke-ni lehet; a Szegedi Szerszámkovács Isz, Szeged, Bajai út 3. sz. alatt Közgazdasági technikumi végzettséggel Bnálő munkaka-be alkalmazunk 1 fő muukae-őt azonnali belépéssel. „Egész.séeflrv — 2375/12" Jeligőre a Sajtóházba. Közlemények „Ma már Igényesek vagyunk a nagyüzemi termesztésre kerülő fajták kiválasztásánál. 1875-ben hét kukorica vetőmagját szereztük be Szegedről." MI köze van mindennek a szabadtéri játékokhoz? Azt már Itt íudtvk meg, hogy néhány éve fiatal üzemgazdász jött a vágturnóci szövetkezetből az intézetbe, ismerősre hivatkozva kérte, segítsenek jegyet szerezni a Dóm téri színpad egyik előadására. Segítettek, ha már olyan messziről Jött, és természetesen beszédbe elegyedtek vele. Itt derült ki, régóta keresik azokat az előnyös tulajdonságú fajtákat, amelyekkel a szegedi kutatók rendelkeznek. A következő év tavaszán néhány hibridből magot küldtek, próbálják kS, tartsók be a termesztés előírt föltételeit és számoljanak be az eredményekről. Rá egv évre már bemutatót tartottak a környékbeli gazdaságok szakembereinek is. Természetesen csak a kapcsolatok felvétele köszönhető a szabadtéri játékok iránti érde'-lődésnek, ázmár a nemesítők sikere, hogy évente közel 2 ezer tonna vetőmagot szállítanak tőlünk Csehszlováklába. FELHÍVÁS Ertealtlük a szülőket, horv Szeged város területén az általános lsiro'ák 1. osztályába s beiratkozások március lt—12-én 3-től 17.*0 óríSte Tesznek. Minden olyan gyermeket be ke'l Íratni a lakóhelv szerint Illetékes általános Iskolába, aki 197S i-eolemb-r l-ig betölti a 6. életévét. \ beíráshoz a következő okmányok szükségesek: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a gyermek 1skoIaére*tsé»t tanúsító leazoiás. a szfllő va-v gondviselő személy! igazolványa. Az óvodába Járó "ve-mekek Isko's érettségi Vizsgálatát az óvodákban vé<rr<k Az óvodába nem Járó gyermekek vizsgálatával kanc-oíatos teendőkről az á'talános iskolákban adnak ftfvUágoaitíst. Tarján és Felsőváros területén lakók beírását a következő általános iskolákban végzik: Tarján városrész: 103-es épület Gera Sándor Általános Iskola. 100-as, í£0-a«, eoo-as épületek Tarját! X. ZS. Ajt.. Iskola300—406—500-as' épületek Tarján ö/lmjal István Alt. Iskola. 801—502—503, áOt-től 0'0-lg. «25 és 333-as épületek Gedói Alt. Iskola. 310-től a -32í-1g éc a 400-től a 113-ig épületekből a Szlllérl sgt.—1 Alt. Iskola. 300-as épületek a Dózsa György általános Iskola. Felsőváros területéről: 101-től m-lg épületekből: Dózsa György Alt. Iskola. 115-től lSS-ig épületekből: Dugonics Alt. Iskola. 285—206 212-től 210-ig épületekből: SzlUérl sgt-1 Alt. Iskola. Szeged meg vei városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya FELHÍVÁS! A Szeged megyei városi Tanács V. B. Pénzügyi Osztálvn felhivla a lakossáei adók beftzetésére kötelezettek figye'mát, hogy az 1976. I. félévben esedékes adótartozásukat 1976. március hó 15-ig fizethetik be adópótlék mentesen. Késedelmes fizetés esetén meg kell fizetni a havi 1 százalékkal számítandó adópőtlékot és az esetleg felmerü'Ő behattási költ-égeket ls. Azok az adózók, akik korábban már hsvl adófizetésre kaptak enge-lélvt. továbbra is minden hó l5-'g fizethetik a havonként esedékes részleteket. Az adóbefizetéshez szükséges postai beüzetésl lapot az l'letékes kerületi hivatalok adócsoportjánál. valamint az Ügv'élsrolgá'aJJ Irodánál (Szeged. Széchenyi tér 11.) lehet beszerezni. Szeged megyei városi tanács V. B. Pénzügyi Osztálya (x) Rígl pénzelt, emlékérmén stb. értékesítheti k'ubu-k árverésén" március ' T-éri délelőtt 9 órától. Vörösmarty n. 5. Juhász Gyula Művelődési Központ. (x) Szabás-varrás tanfolyam Indul kezdők részére a Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty utca 3.) április hónapban. Jelentkezni lehet a mflvelődési központ portásánál. — Részvételi dfl 353.-' Ft. Taníolyamvezető: Tóbiás Lajosné. XI. SZÁMÚ AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT MAKÓI ÜZEME VÁLLALJA CRRPIITI típusú tehergépkocsik FflDARABCSERÉS felűiítősdt MAKÓ, VÖRÖS HADSEREG ÚTJA. paprikás Is kitűnő minőségű: a konzervdoboz a szakács kondérjának tekinthető. A baj: a tartósított ételek fogyasztása évről évre növekedett. s eüvúttal növekedett a fogyasztók súlya is. A fölösleges súlytöbblatfői megszabadulni kívánókon ismét csak a súlytöbbletet okozó vá'l alattiak kellett segítenie. A segítség: telén emlékezve na Amolett-kekszre, öszszettlítonák a Csini-nort. Ebből kőyáskanélnvit k«V vízben o'dont. az ita' kellemes citromízű lesz. megduzzad a pvomorban. a taltség érzetét kelti. Gvártásét — hol is rná«--tt? — a nagyszerű naorikés ételeket készítő gvárban bemarosau mÁg^a-z-i'k. A ktjr bezárul: Szeged pömbö'vít — és Szeged karcsúsít bennünket Vásártartási hirdetmény! A Városi Tanács Szolgáltató Üzeme közhírré teszi, hogy a KJSKUNDOROZSMAI VÁSÁRTÉREN 1976. MÁRCIUS 14-ÉN országos állat- és kirakodóvásárt tart Saját szükségletünkre, vállalati költségen, kezdő jelentkezők részire SZEMÉIT- ÉS TEHERGÉPJÁRMŰ-VEZETŐI tanfolyamot szervezünk Szegeden. A tanfolyam ideje alatt segéd-gépjárművezetői illetményt biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN IO. SZÁMÜ VÁLLALAT, SZEGED. BEM UTCA 10. Z Az AGROBER Csongrád megyei Kirendeltsége pálvá-atot hirdet építészmérnök éa statikusmérnök részére csoportvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezés Írásban, vagy személyesen Szeged, Bceskai u. 5. az. alatt. Felveszünk könnyű f1z*kal munká-a 1 műszakos munkaidővel 3 fő fé-fi segédmunkást, valamint szőrmehulladék előválogatásra nyugd'Jas ről munkavállalókat. Jelentkezés: Pannónia ÜL Gyár, Szeged, Attila u. 17. Azonnali belépéssel felvételre keresünk karbanfa-tó és szerszámiakatpsokat. kérdő v'i'auvsze-előt. üze-n' anyagmozgatókat. Teljes'tménvhé-e munkára kovács. ön'tVdemöh-'vfl-kbc srakés be'anított férfi, női dnlcoTŐkat. Kéz'szerszámgvár Szeged, Rigó n. 33., munkaügyi esoue-t.. F'atal muukae-őt roau—lüs-j felveszünk. Je'entke-és: Sze-e-1. Madách u. 11., udvarban, 7-15 óráig. G--akor!a*taI rendei"ező mezőgazdasául géuszere'öt és au-Aszerelőt felves'üuk. Üzemi konyha. munkásszállás rende'krzésre áll. Je'eutk-zés a munkahelyen, a Szegedi Állami Gazdaság ' öthalmi üzemében. (Gumigyár utáni autóbuszmegálló.) Az SZBK B'okémlal Intézete szerződéses állásra laboránst keres. Jelentkezni lehet: Odesszai krt. 62. 315. szoba. Felveszünk keverőüzemi fts rakodómunkásokat, valamint pénztárosnak női munkaerőt. Jelentkezés: Csöng-á a megvet Gabonaforgzlml Vállalat Tiszamalom, VAm tér 6. Tervező vállalat pályázata* hirdet osztályvezetői munkakör betöltésére. éuf:észmém«K! végzettség szükséges. A pályázatokat ..K>mulmc éniílefiervezés Akategóíla 2163/ir' Jeligére kérjük a ge l< óházba. S-állodai portást felveszünk, kedvező fizetést és munkabeosztást biztosítunk. PA1 vázatokat; „Sürgőn 2330/12" Jeligére, a Sajtóházba. A Magyar Alumíniumipart Tröszt Ilórtmezővási-helyi Fémipart Vállalata felvételt hirdet távlati fejlesztési osztálvá-a gépészmérnöki. épltészrpé-nakl. V6gvé- rmérnökl. génésztechnlkuvl m-'nkakflrökre. Felvesz továbbá műszavt rajzul ót. E16n--ben részesülnek szakmé-nökl. termelésszervezői képesítéssel és gyakorlattal rendelkezők. Feltételek a munkaköröknek megfelelő tekéit' vég-ettség és szakmai gsmknrlat. t-'eptk-zés a váFalat központúban. Vásárhely, Szántó Kováea János n. 162. s-ám alatt, a személyzeti előadónál. ADÁSVÉTEL kifasásfca'SB iltspotban lezö PolaM FIAT 1500ag eladó. A így:. Oésa u. 21. ÍM W-g, super Solo Marthall és 00 W-o> baoez erísltöbererirteré, eladó. Sajtos Szűcs László, 6721 Szeged, József Attila sgt. 27. M:kaler olejká'yhe telsz-relées'-'., lestett 2 ajtóé szekrény, faljpolc, tv-aaténne, ab'aJt-TeDttllátor, tekete mü márványlap e'.adó. Érd klödnl: vasárnap 2-tól 5tg. Hóblárt basa utca 36.. I. emelet. Vennék EF a gámzelisrf készüléket. Sárvárt Endre u. 6. Szankáné. Faipari géprk eledét eze'.erfflrészsépek 300as'ól 706-as!g minden méretben, egyengető gyalugépek. yastagságt-gépek. kombinált gépek, marógépek, körtüréezgép... gyetutengely, szupport. forrasztó Vétel te 8z.-né, Hor-tzky J.. 1041. Budapest IV.. 01pest. Templom u. 4. sz. Szombaton sátva. ZA fehér Zs'r-'S átadó. Karikás Frigyre u. 11. Wazeaava 223 se, rendszám né'kfll eladó Fer-hceaA!lás. Felgzabadulás u. 217. fsa Titörü b-tonkevvö gép. H1 agara azlvattyű eladó. Búzavirág u. 4A>. LAKÁS Bn<Up-etl komfortos lakán ca-rélek az-ged'.re. .acllngl csere 512 705" Jeligére a Fbde'Sbe. Társasház építéséhez társakat keresek. trdöklödül: Tóth, Algyó. Bertók Béla u. 20/1. 12 óra után. INGATLAN Jánoggzálláal vasútállomásnál 407 négyszögöl megosztható hétvégi kert e'adó „Oyűmölcafákkal 512 753" jeligére a Hirdetőbe. Kistelek. Petőfi u. 58. szám e'attf 312 négyszögöl. lakótelek ez E5öe út m-llett szabadkézből eladó. Brdéfclödnt lehet Kistelek. Árpád ú. 3.. Ulstve Sándortalva, Felaaabadulás ú. 0.' CJseegeóen. a Für] u. Sí. sz. a'att 2x200 n-í' telek eladó. Érdeklőd-,I a FtlrJ ú. 67. KShekhiee. F5 «. *L számú magánház 3 családnak ls megfelelő. 406 n-ól t-lekkel azonnal eladó beköl tózhatöen. »rdeklödnl lfj. Bálán József, Kílbekbáaa. Fó «. 40. X Betegség miatt ház sladó. Doroaama. Kun n. 18. arám. 200 n-«! kerttol. Érdeklődni vasárnap X HÁZASSÁG Volt maszek fe'eség, lakásra'. rend-tett anyagiakkal, férjhez menne lehetóleg kzresk-dó vagy ehh-z kapcsolódó ezekmájú férfthee. 45 évezlt. „üzleti érzék 35 790" — '-ligára e Saltóhárisa. 40 éves, független, gyerm ktelen ttrfl megismer. kednr házesság céljából hasonló korú elvált, egyszerű, de csinos növel. Lakás megoldható. Lehetőin fénykép-s lev-leket kérek. J"hönli 26 831" Jeligére a SaJtóháiba. EGYÉB ^H^P^^H áajsmaaak, gépkocsi jogosítvánnyal • rendelkezők •lönyben. Sáóregl út 13. Kápeslayekai . . .. gyűltök Novl Sadrő! ÜOJvtdék). az 1950 előitl Időkből. A 'elentkazők-t ..Oyflltő — 26 881" jel'gére váram a Sajtóházba. MAGÁNOSOK. KÖZÜLETEK. FIGYELEM! Motorkerékpár-, robogó-, moped-, személy- és kistehergépkocsialkatrészek elfekvő és rsktártöbbletehikbdl kiárusítással egybekötött börzenapot rendezünk GÉPJARMUJAVTTÖ IPARI SZÖVETKEZET, Cserzy Mihály utea 4. Telefon: 13-394. 1976. március 9-től 9—14 óra között. A DÉL-MAGYARORSZÁGI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI FŐOSZTÁLYA felvess a raktáraiba férfi reszortfelelősöket és segédmunkásokat • Jelentkezni lehet: Szeged, DÉLÉP I-«s telep. Dorozsmai út 35., Farh .. János raktárgazdálkofási csoportvezetőnél, 1976. március 8-tól. 7 órától 13 óráig.