Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-06 / 56. szám

MA G Y A R I A L I S T A M U N KASPÁR T L APJA 66. évfolyam 56. szám 1976. március 6., szombat Kra: 80 fillér Befejezte munkáját az SZKP XXV. kongresszusa *üix A győzelembe veteff HL i szilárd meg­győzfidés legyében Ismét Leonyid Brezsnyev az SZKP KB főtitkára CBueari Aliklos Mint tegnap jelentettük, Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titká­ra csütörtökön az esti órák­ban Szegedre érkezett. Teg­nap, . pénteken ellátogatott a megyei pártbizottságra, fel­kereste a Juhász Gyula Ta­nárképző főiskolát s megte­kintette Öpusztaszeren a ter­vezett Nemzeti Emlékpark munkálatait. Szegedi prog­ramja az Oktatási Igazgató­ságon tartott pártaktíva öles­sel ért véget Látogatásáról lapunk %, oldalán részletes tudósítást adunk. < VILÁG PROLETÁRJALEGYESÜLJETEK! ,4 Kreml kongresszusi palotájában Leonyid Brezsnyev zárszavával és az Internacionálé együttes eléneklésével pénteken, kora délután befejezte mun­káját az SZKP XXV. kongresszusa. Csaknem ötezer szovjet küldött és több mint száz külföldi küldöttség veit részt a tíznapos kongresszus élénk vi'ágvisszhangot keltett tanácskozá­saiban. Pénteken délelőtt zárt ülést tartott a kongresszus, majd az SZKP újonnan megválasztott Központi Bizottsága és Központi Revíziós Bizottsága ülése­zett. Itt kerüli megválasztásra az SZKP KB főtitkára, a KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai a KB mel­lett működő Pártellenórzó Bizottság, valamint a Központi Revíziós Bizott­ság elnöke. A kongresszus ünnepélyes záróülése pontban délután egy órakor kezdődött. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára mindenekelőtt ismertette az SZKP vezető szerveinek új összetéte­lét E szervak megválasztása volt az SZKP XXV. kongresszusának 4., vagy­is utolsó napirendi pontja. A kong­resszusi küldöttek meleg tapssal fo­gadták az ismertetést, különösen nagy ünneplésben részesítették a főtitkári minőségében újjáválasztott Leonyid Brezsnyevet, valamint Alekszej Koszi­gin miniszterelnököt, aki ismét tagja lett a Politikai Bizottságnak. Brezsnyev: a nagy tettek kongresszusaként Ingják számon tartani Áz SZKP XXV. kongresz­szusán mondott zárszavában Leonyid Brezsnyev, a párt Központi Bizottságának fő­titkára biztosította a küldöt­teket, hogy az „új Központi Bizottság, a Politilzai Bizott­ság, és KB-titkárság mindent megtesz majd, hogy teljes mértékben megfeleljen a reá háruló felelősségnek". — Legfőbb feladatunkat természetesen abban látjuk, hogy biztosítsuk a XXV. pártkongresszus határozatai­nak megvalósítását, ami új, nagy győzelmeket biztosit, a kommunizmus és a béke ügyének — mondotta. — A kongresszus összegez­te az előző ötéves terv ered­ményeit, figyelmesen és tárgyszerűen elemezte a ta­pasztalatokat, s megvitatta jövő terveinket. Most jobban latjuk, hogy hol vannak az új források, a további növe­kedés új tartalékai, világo­sabban megértjük a párt előtt álló új feladatokat — hangoztatta Leonyid Brezs­nyev. — A kongresszus megha­tározta a párt elvi politikai irányvonalát az elkövetke­zendő évekre. Kitűzte az új feladatokat az ország erejé­nek további növeléséért, a szovjet emberek életszínvo­nalának emeléséért, az egész társadalmi élet tökéletesíté­séért folytatott harcban. A kongresszus megjelölte az új, konkrét feladatokat külpoli­tikai téren, a békéért és a nemzetközi együttműködé­sért, a népek szabadsagáért és függetlenségéért vívott küzdelemben is. — A kongresszuson jóvá­hagyott tervek nem könnyű­ek, feszítettek, a kitűzött fel­adatok igen komolyak — mutatott ra Leonyid Brezs­nyev —, majd kifejezte szi­lárd meggyőződését, hogy a terveket sikerül teljesíteni, a feladatokat sikerül megolda­ni. Céljuk ugyanis szocialista hazánk további felvirágozta­tásának, a szovjet emberek békés és boldog életének biztosítása. Ezért kétségkí­vül az egész szovjet nép tá­mogatni fogja őket Az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára emlékez­tetett arra, hogy a szovjet emberek nagyszerű szocialis­ta munkavállalásokkal kö­szöntötték a párt XXV. kongresszusát. ,JEz a párt és a nép céljai, szellemi ereje és tettei egységének legerő­teljesebb, leghatékonyabb megnyilvánulása" — hangoz­tatta. Leonyid Brezsnyev s to­vábbiakban szólt arról, hogy a kongresszus címére sok ezer levél és távirat ér­kezett. Aláhúzta, „ezeket ol­vasva, jogosan vagyunk büszkék a szovjet emberre, szovjet hazánk politikailag érett és aktív állampolgárá­ra, az igaz hazafira és inter­nacionalistára". Leonyid Brezsnyev a kong­resszus nevében köszönetét tolmácsolta mindazoknak, akik a párt legmagasabb fórumán felszólaltak, köztük a szocialista és kapitalista államokból, a nemrég füg­getlenné vált országokból ér­kezett külföldi elvtársaknak és barátoknak, valamint azoknak, akik levélben vagy táviratilag köszöntötték a tanácskozást. — A kongresszus munká­jában ,a kommunista és munkáspártok, a nemzeti demokratikus pártok és moz­galmak képviseletében száz­nál több küldöttség vett részt. Külföldi osztály testvé­reink, sok baráti szót intéz­tek az SZKP-hoz, hazánkhoz és népünkhöz. Szóltak a né­pek szocializmushoz és a kommunizmushoz vezető út­ját megnyitó SZKP történel­mi küldetéséről, s a Szovjet­uniónak a világ népei béke­harcában betöltött szerepé­ről. Hálásak vagyunk eze­kért a szavakért, s a magunk részéről biztosítani szeret­nénk a világ különböző or­szágaiban élő kommunistá­kat, munkásokat, a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás harcosait, hogy a Szovjetunió kommunistái és egész népe a jövőben is ma­radéktalanul teljesiti inter­nacionalista kötelezettségeit — hangsúlyozta a KB főtit­kára. — A kongresszus nemzet­közi, köztük burzsoá sajtó­visszhangja kiemelj a szov­jet kommunisták összefor­rottságát, optimizmusát, az SZKP politikájára jellemző szilárdságot és magabiztossá­got. Ügy gondolom, hogy ez­zel az értékeléssel mi is egyetérthetünk. — Legmagasabb pártfóru­maink sorában a XXV. kongresszus megkülönbözte­tett helyet foglal eh A nagy tettek kongresszusaként fog­ják számon tartani, amely a realizmus és tárgyszerűség, a saját erőnkből fakadó nyu­godt magabiztosság, a kom­munista építés nagy ügyé­nek, a szilárd és igazságos világbékáért vívott harcunk­nak újabb győzelmeibe ve­tett meggyőződés jegyében végezte munkáját — fejez­te be L. Brezsnyev. (Folytatás a 2. oldalon.) öpusztaszeren (balról jobbra); Szabó G. lászló, dr. Trog­mayer Otió, Övári Miklós, dr. Komócsin Mihály és Ha tos Mihály Az SZKP Politikai Bizottságának és a KB-titkárságának tagjai Az SZKP XXV. kongresszusán meg­választott új Központi Bizottság pénte­ken megtartotta első ülését. A plénu­mon megválasztották a párt KB-főtitká­rát. Politikai Bizottságát és KB-titkár­ságát Az SZKP Központi Bizottságának fő­titkárává l^eonyid Brezsnyevet válasz­tották meg. A Politikai Bizottság tagjai: Leonyid Brezsnyev, Jurij Andropov, Andrej Grecsko, Viktor Grisin, Andrej Gromi­ko, Andrej Kirilenko, Alekszej Koszi­gin, Fjodor Kulakov, Gyinmuhcimed Kunajev, Kirill Mazurov, Arvid Pelse, Nyikolaj Podgornij, Grigorij Romanov, Vlagyimir Scserbickij, Mihail Szuszlov és Dmitrij Usztyinov. A Politikai Bizottság póttagjai: Gej­dar Alijev, Pjotr Gyemicsev, Pjotr Ma­serov, Borisz Ponomarjov, Saraf Rasi­dov és Mihail Szolomencev. Az SZKP Központi Bizottságának titkáraivá választották Konsztan­tyin Csernyenkót, Vlagyimir Dolgi­hot, Ivan Kapitanovot, Konsztantyin Katusevet, Andrej Kirilenkót, Fjodor Kulakovot, Borisz Ponomarjovot, Miha­il Szuszlovot, Dmitrij Usztyinovot és Mihail Zimjatyint Az SZKP Központi Bizottsága mellett működő Pártellenőrző Bizottság elnöki tisztében megerősítették Arvid Pelsét. Az SZKP Központi Revíziós Bizott­sága Gennagyij Szizovot választotta meg elnökévé. Enyedi Zoltán felvételei Aktívaülés az újszeged! pártiskolán Jugoszláviában járt a SZOT küldöttsége Gáspár Sándornak, a Szak­szervezetek Országos Taná­csa főtitkárának vezetésével március 3-től 5-ig a Jugo­szláv Szakszervezeti Szövet­ség vendégeként Jugoszlá­viában tartózkodott a ma­gyar szakszervezetek kül­döttsége. A küldöttségét fo­gadta Vladimír Bakarics, Ju­goszlávia államelnökségének alelnöke. A delegáció látoga­tást tett a Belgrád közelében levő Pancsován egy vegyi­ipari vállalatnál, és baráti beszélgetésen találkoztak ju­goszláv szakszervezeti funk­cionáriusokkal. A két küldöttség vezetője a hivatalos megbeszélések be­fejezése után, pénteken a ju­goszláv szakszervezetek belg­rádi székházában sajtóérte­kezleten tájékoztatta az új­ságírókat a tanácskozások tartalmáról és eredmenyeiról. A Gáspár Sándor vezette küldöttség pénteken Belgrád­ból visszautazott Budapestre. Ezt követően Leonyid Brezsnyev mintegy htíszperces záróbeszédben vonta meg a pártkongresszus mérle­gét. Tömör, közvetlen hangvételű, lé­nyegretörő beszédét a kongresszus de­legátusai lelkes tapssal és éljenzéssel fogadták. Az SZKP KB főtitkára ezután be­zártnak nyilvánította a kongresszust. Ezután ötezer küldött, a kongresszus külföldi vendégei — mindenki a saját nyelvén — együtt énekelte el az In­ternacionálét. Percekig tartó ismételt tapssal, baráti öleléssel, forró kézszo­rítással vettek búcsút egymástól a tör­ténelmi tanácskozás résztvevői, mara­dandó élményekkel hazájukba vissza­térő külföldi vendégei. t

Next

/
Thumbnails
Contents