Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-30 / 76. szám

I.C.' , O vk W VILÁG PROLETÁRJÁT,EGYESÜLJETEK! 66. évfolyam 76. szám 1976. március 30., kedd Ára: 80 fillér M A G Y A R SZ O C I A L IS T A M UNKÁSPÁR T L A P J A Tavasz a földeken Fagyok, havak, esők után megkezdték az 50 hektáros végre meleget is, napsütést almás vegyszeres növényvé­is hozott a tavasz. Kicsit ké- delmét is. A balástyai Móra sett a jó idő, a mezőgazda- Ferenc Termelőszövetkezet­ság gyorsabban kapja most ben legtöbben a szőlőben a leckét, mint más tavaszo- dolgoznak, kon szokta. Legjobban sür- Ritka tavasz, hogy a mély geti az idő a gyümölcsösök- fekvésű Tisza—Maros szög­ben dolgozókat. Igaz, a met- letben belvízzel ne kelljen szés régóta tart már, de még küszködni. Bár az utóbbi mindig van metszenivaló. napokban 30 milliméter csa­Amíg hideg volt, a perme- padék hullott, összefüggő tezéssel várni kellett, most vízterület nem akadályozza pedig az a veszély fenyeget, most sehol a munkát. Tisza­XI. kongresszusa Kádár János vezeti a magyar küldöttséget hogy a melegben hamar pattannak a rügyek, a lemo­só permetezés tehát elsőren­dű föladattá lépett elő. Nagyüzemi gyümölcsösökben szigeten ültetik a hidegfólia alá a karalábét, a retek he­lyére paprikát palántálnak. Az őszi vetések tavaszi mű­trágyázását 2 -ezer 500 hek­és a kiskertek fái között táron befejezték, a gépek szombat-vasárnap óta min- többsége most kukorica alá denütt a vegyszeres növény- készíti elő a talajt a Tisza—­védelem. munkásai dolgoz- Maros-szög Termelőszövet­nak. Régi tapasztalat, hogy kezetben. Vetik a zabot is, sok későbbi pusztítást lehet kicsit késve, hiszen az eddigi elkerülni a rügyfakadás kedvezőtlen idő hátráltatta előtti szakszerű permetezés- ezt a munkát is. A háztáji sel. gazdaságok kedvelt terméke Zákányszéken, a Homok- a korai újkrumpli, elsősor­kultúra Szakszövetkezet ban Űjszentivánon és Tisza­őszibarackosában tegnap fe- szigeten, ültetik tehát az elő­jezték be a permetezést, és re csíráztatott gumókat. t)j Rába—Steiger traktorral készítik elő a talajt a tava­sziak alá a dorozsmai termelőszövetkezetben Hétfőn délelőtt a szófiai Universiade csarnok kong­resszusi termében — ame­lyet Leninnek, a bolgár pár­tot megalapító Dimiter Bla­goevnek és Georgi Dimit­rovnak az arcképeivel díszí­tettek fel — megkezdte mun­káját a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusa. A ta­nácskozáson 1575 küldött vesz részt, mindegyikük fél­ezer kommunista képvisele­tében. Todor Zsivkov meg­nyitó szavai után Sztanko Todorov, a Politikai Bizott­ság tagja, miniszterelnök a kongresszus külföldi vendé­geit üdvözölte; a tanácskozás ünnepélyes megnyitásának oillanatában már 94 ország 103 kommunista és munkás­pártjának, forradalmi és de­mokratikus szervezetének delegációi voltak jelen. A magyar küldöttséget Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezeti. A kül­döttség tagjai: Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, Varga Gyula, a Központi Bi­zottság tagja, a Zala megyei pártbizottság első titkára és dr. Szénási Géza, hazánk szófiai nagykövete, aki abol­Külföldi tistvérpártok vezetői a BKP megkezdődött kongresszusán. Balról: J. Ce­denbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára. (Telefotó: BT A—MTI—KS) gának, szerkesztő bizottságá- lókról és a soron következő kára lépett a szónoki emel­nak stb. — megválasztása feladatairól. Ezt követően a vényre, s megkezdte beszá­után a küldöttek egyhangú­lag jóváhagyták a péntekig tartó tanácskozás napirend­jét. Eszerint Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságá­nak első titkára — a napi- . , ,, rend első pontjaként - elő- szerveinek megválasztasa. Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottság beszámolójára kerül sor, amelyet Sztojan Karadzsov, a bizottság elnö­ke ismertet. Utolsó napiren­di pont lesz a BKP vezető gár fővárosban csatlakozott terjeszti a Központi Bizott­a még Vasárnap megérkezett ság beszámolóját a párt X. küldöttséghez. mólóját. A délutáni ülesen hangzott el Fjodor Kulakovnak. az SZKP KB Politikai Bizott­sága tagjának, a KB titká­rának. a szovjet delegáció vezetőjének felszólalása. A küldöttség vezetői — a bolgár párt vezetőivel, a bol­gár munkásosztály képvise­lőivel együtt — az elnökség­ben foglalnak helyet, közöt­tük Kádár János, Fjodor Ku­lakov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és mások. A kongresszus vezető szer­veinek — titkárságának, mandátumvizsgáló bizottsá­A XX. kongresszus napi­rendjének megerősítése után (A beszámolót és a felszó és XI. kongresszusa közötti , Todor Zsivkov, a BKP Köz- latost lapunk 2. oldaton is időszakban végzett tenniva- ponti Bizottságának első tit- mertetjük.) Készülődés felszabadulásunk évfordulójára Koszorúzások, megemlékezések Legnagyobb nemzeti ünnepünk, április 4-e, felszabadulásunk 31. évfordulója meg­ünneplésére készül az ország. Mindenütt ünnepségeken emlékeznek meg a szabad­ságért elesett hősökről, és visszatekintenek arra a hősi korszakra, amelyet 1945-től napjainkig ível át történelmünk. Már napokkal áorilis 4-e előtt megkez­dődnek a megemlékezések, s hagyománya­ink szerint sor kerül irodalmi és művé­szeti díjak adományozására, szombaton pedig a Parlamentben azoknak nyújtanak át kitüntetéseket, akik kimagasló eredmé­nyekkel járultak hozzá a szocializmus épí­téséhez. Az ünnep számos programja közül ki­emelkednek a koszorúzási ünnepségek. Országszerte megkoszorúzzák azokat a szovjet, bolgár, román, jugoszláv, angol és amerikai hősöknek emlékműveit, akik a hazánk feisozabadításáért vívott harcok­ban estek el. Április 2-án az MSZMP Köz­ponti Bizottsága, a Minisztertanács, vala­mint a Hazafias Nénfront Országos Taná­csa rendez koszorúzási ünnepséget Buda­pesten, a Szabadság téri szovjet hősi em­lékműnél és a Hősök terén, kegyelettel emlékezve a felszabadulást hozó szovjet katonákra. A rádióban április 3-án délután 6 órakor Sarlós István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Hazafias Népfront fő­titkára mond ünnepi köszöntőt, a televí­zióban pedig 19 óra 15 perckor hangzik el Sarlós István köszöntője. Csongrád megye városaiban és közsé­geiben, igy Szegeden is, mindenütt meg­emlékeznek az évfordulóról. A társadalmi és allami szerveknél, vállalatoknál, intéz­ményekben bensőséges ünnepségeken mél­tatják felszabadulásunk történelemformáló jelentőségét, a szocialista építésben elért eredményeinket. Április 2-án a Szegedi Nemzeti Színházban az MSZMP Csong­rád megyei és Szeged városi bizottsága, a Csongrád megyei és a szegedi városi ta­nács, valamint a Hazafias Népfront me­gyei és szegedi bizottsága díszünnepséget rendez délután 3 órakor. Dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. Az ünnep napján, április 4-én pedig az MSZMP Sze­ged városi bizottsága, a városi tanács, s a Haza'ias Népfront városi bizottsága ko­szorúzási ünnepségeket rendez a Széche­nyi téri, valamint a Dugonics-temetőben levő szovjet hősi emlékműveknél, és a Belvárosi temetőben levő román hősi em­lékműnél. * Felszabadulási emlékkiállítást rendezett az MSZMP Tarián körzeti alapszervezete Csongor téri székházában. A tegnap meg­nyílt kiállításon 1919-es és 1945—43. kö­zött készített plakátokat, a kerület párt­tagjai által gyűjtött fényképeket tekint­hetnek meg a látogatók. program Neolit kori település volt Tiszasziget helyén Idén korán kezdték a sának lehet igen fontos bi- feltárását, szerepel a tervben munkát a szegedi múzeum zónyítéka. Hozzákezdtek a szőregi kolostor területé­régészei a kutatóárkokban, Csongrád megye régészeti nek úgynevezett „megszon­számos tudományos érdekes- térképének elkészítéséhez, dázása" is. A kutatóárkok séget máris szolgáltattak az dűlőről dűlőre bejárják te- döntik majd el, érdemes-e ásatások. A szegedi ballagi- hát a községek, városok ha- tovább folytatni a munkát, tói kora Árpád-kori temető tárát, és mindent feljegyez- Pusztaszeren a több éve feltárásáról rövid tudósítás- nek, ami régészeti szempont- tartó ásatás befejeződött, a ban már január második he- ból figyelemre méltó. Ilyen tereprendezés van csupán tében mi is hírt adtunk, dr. „bejárás" közben akadt rá hátra. Folytatják a székku­Trogmayer Ottó, a múzeum Matuz Edit a homokbánya tasi avar temető feltárását igazgatója most másik ket- edénycserepeire. A szakszerű . , . ... . ... feltárást máris megkezdték. 1S' és értesülésük szennt a* Májusban folytatják az al- eperjesi és felgyői ásatasok győi honfoglaláskori temető is folytatódnak. ben-tőről is tájékoztatott niinket. Továbbra is élvezik a ré­gészek a lakosság támogatá­sát, egy-egy lelet előbukka­násakor — bejelentési köte­lezettségüknek eleget téve — azonnal értesitik a múze­um dolgozóit. Így találtak rá Mindszenten az óvoda ud­varán egy bronzkori urnasi­ros temetkezési helyre. Tíz urnás sírt sikerült feltár­niuk. Bár a hamvasztásos temetkezés érdekes emlékei­vel viszonylag gyakran ta­lálkoznak régészeink, ezek a középső bronzkor végéről származó urnák olyan spe­ciális típust képviselnek, amiből eddig igen keveset találtak, és a Duna forrás­vidékéről délkelet felé ván­dorló törzsekre utalnak. Fel­tételezik a kutatók, hogy még találnak hasonlót a Ti­sza vonalán Tiszasziget mostani neve is utal rá, hogy a Tisza—Ma­ros-szög egykor mocsaras te­rületéből emelkedett ki a földje. Régóta lakott hely, számos régészeti emlék a bi­zonyíték rá. Most olyan kő­korszakbeli leletre bukkant a homokbányában Matuz Edit egyetemi hallgató, ' amely két kultúra találkozá­Somogyi Károlyné felvétele A három bronzkori urna Mindszentről került a sze­gedi múzeumba

Next

/
Thumbnails
Contents