Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-28 / 75. szám
Vasárnap, 1976. március 28. 61 Háromszáz éve született IL Rákóczi Ferenc Űgy látták: megérett az idő Háromszáz éve, 1676. március 27-én szülelett II. Rákóczi Ferenc. A kurucok részvételével az általa vezetett szabadságharc kimagasló helyet foglal el a magyar nép függetlenségi harcainak sorában. A küzdelem betetőzése volt a XVII. századi Habsburgellenes nemzeti küzdelmeinknek, amelyek kiemelkedő vezetői Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós voltak. A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc sok tekintetben előfutára az. 1848—49-es forradalomnak és szabadságharcnak. Hősi példája ma — háromszáz év távlatából — is lelkesíti népünket hazánk szeretetére. szabadságunk és függetlenségünk megvédésére, a hagyományok tiszteletben tartására és ápolására. I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és Zrínyi Hona fiát, Thököly Imre nevelt fiát, az ország legnagyobb birtokosát ifjúkorában Lipót császár és tanácsadói szerzetessé akarták neveltetni. Céljuk az volt, hogy a Rákóczicsalád és egyéb főrangú családok tagjaiból az udvarhoz hű, jámbor katolikusokat neveljenek, akik kiszolgálják a Habsburgokat, támaszai legyenek a kiépülő központosított monarchiának, ha kell, nyújtsanak kezet saját osztályos főnemesi társaik és a nemesi osztály önállósulási rendi törekvéseinek elnyomásához.' Az ilyen politikát sikerrel alkalmazták az 1620-ban a fehérhegyi csatával leigázott Cseh- és Morvaországban, ahol a rendi függetlenségért harcoló főúri családok sarjait vagy kiirtották, vagy Habsburgpártivá tették. Rákóczi Ferenc tizenhat éves volt, amikor a család nagykorúsította, tizenhét, amikor a császár Rómába küldte tanulni, tizennyolc, amikor elvállalta a főispánságot Sáros megyében. Erre az időre a Habsburg-abszolutizmus terhei és az országot a török megszállás alól felszabadító bécsi udvar katonaságának garázdálkodásai megérlelték az elnyomott nép felkelését. Először 1697-ben Hegyalján lobbant lángra a parázs. Ezt a kuruc felkelést, amelynek élén Thököly egyik volt hadnagya, Tokaji Ferenc állt, a császári csapatok rövid idő alatt leverték. 1703 tavaszán érkezett el az újabb kedvező alkalom, mert a bécsi udvar a spanyol örökösödési háborúban való részvétele miatt katonasága nagy részét kivonta Magyarországról. A kuruc szegénylegények vezetői, a tarpai Esze Tamás és társai, úgy látták: megérett az idő, csak vezetőjük nem volt. így esett a választásuk a Lengyelországban bujdosó Rákóczi Ferencre. Itt kereste fel ól Esze Tamás az üzenettel: a nép csak jeladásra vár, hogy felkeljen a császári uralom ellen. Rákóczi ekkor huszonhét éves. Eliut hozzá a hír: addig kell a támadást megkezdeni, amíg a fegyverfogható magyar és más nemzetiségű jobbágyokat ki nem viszik az országból. A nyílt levél, a pátens, amit Rákóczi ekkor (1703. máius) átadott Esze Tamásnak, páratlan történelmi pillanat volt — összefogott a jobbágyok megbízottja az ország legnagyobb birtokosával. Rákóczi 1703. június 16-án lépte át (Magyarország határát, 500, gyengén felfegyverzett, de elszánt parasztkatona élén. Az első hónapokban egész Bihar megye, Debrecen, Nagykálló, Nagybánya, s az esztendő végére az ország jelentős területei a kurucok kezén vannak. Bercsényi lovasai ugyanakkor már a Vág és a Morva folyók vidékén portyáznak. Félelemből és számításból jó néhány főnemes is csatlakozik, az ország nemzetiségi lakóiból pedig tízezrek, szlovákok és románok, ukránok siettek a Rákóczilobogók alá. A megyei nemesség először idegenkedett, majd különösen a szegényebbek, akiket a német és az idegen katonák beszállásolásától nemesi kiváltságaik sem mentettek meg, tömegesen csatlakoztak. A szegénylegények előtt a mozgalom népszerűségének oka az volt, hogy Rákóczi még a küzdelem elején megígérte, hogy harcosait a fegyveres szolgálat fejében örökre felszabadítja a földesúri függés alól, s a közösen felkelt helységeknek hajdúvárosi kiváltságot ad, azaz önkormányzatot, a nemesektől való függetlenséget. Rákóczi a nemeseket és a főurakat is meg akarta nyerni, ezért a nem katonáskodó jobbágyokat szigorúan kötelezte a földesuraknak járó szolgáltatások teljesítésére. Erre a nemesek is tömegesen csatlakoztak. amire kialakult a szélesebb társadalmi összefogás körvonala. Rákóczi következetesen arra törekedett, hogy a táborában jelentkező társadalmi és vallási ellentéteket mérsékelje. A szabadságharc kezdetén így fogalmazta meg céljait: „Megkezdtem hazám fölszabadításának művét saját magam és a nyomorult nép szenvedéseitől indíttatva..." A későbbiek során azonban a birtokos osztály saját érdekei, rendi előjogai védelmében a harc számos vezető funkcióját átvette, és egyúttal igényt tartott az otthon maradt és a küzdelem terheitől amúgv is súlyos nehézségekkel küzdő jobbágyok szolgáltatásaira. A diadalmas hadjáratok megvívói a néptömegek voltak, a hadvezetést is akkor koronázta siker, ha abban a döntő szót olyan — a népből kiemelkedett — vezetők kaphatták, mint Esze Tamás, vagy Vak Bottyán. Béri Balogh Ádám és mások. Mivel azonban a tábornokok főnemesek voltak, jórészt képzetlenek, és nem egy esetben árulók is akadtak közöttük, a szabadságharc katonailag sem tudott a kezdet nagyszerű színvonalán maradni. Főnemesi tábornokainak gyengeságét a fejedelem maga is elismerte. Rákóczi arra' törekedett, hogy a felkelés ügyét a Svédország és Oroszország között folyó északi háború érdekkörébe kapcsolja be. Törekvése eredményeként I. Péter cár és Bercsényi orosz—magyar szövetséget írtak alá Varsóban. Ebben a cár segítséget ígért Rákóczinak. A szövetség realizálására azonban nem került sor, mert XII. Károly svéd király támadása meggátolta a cárt a segítségnyújtásban. Egymást követték 1707 után a csatavesztések, 1710-ben XIV. Lajos francia király az addigi támogatást is beszüntette, s 1711-ben a fejedelem egyik tábornoka, a2 ő beleegyezése nélkül megkötötte a szatmári békét. Ez ugyan egyrészt kiszolgáltatta az országot a Habsburgoknak, és így könnyebben építhették ki nagyhatalmi helyzetüket Európában, másrészt a rendi alkotmány bástyái mögött a nemesek kiszopolyozhatták a jobbágyságot. Annyira elmélyült azután a jobbágyság kizsákmányolása, hogy azt még a Habsburg királynő, Mária Terézia is megelégelte, és hogy maradjon valami az államnak is, szabályozta a jobbágyság terheit 1767-ben kiadott rendeletével, az urbáriummal. Szabadparaszti, városi, polgári szabadságról, annak következtében a feudális viszonyok közötti tőkés fejlődésről' nem lehetett szó. A vallásszabadságot ugyan kimondották, és a felkelés zászlóját odahagyó nemesek birtokaikat megtarthatták, de mint tudjuk, ezt Rákóczi — és néhány párthíve — nem fogadta el, a meghódolás helyett száműzetésbe vonult, és Rodostóban. Törökországban halt meg, ötvenkilenc éves korában, huszonnégy évi hontalanság után. Nemzetközi garanciákat nem sikerült elérni, hiszen a mozgalom nemzetközileg elszigetelődött. , Hiábavaló volt a küzdelem? A szabadságharc eredeti célkitűzései ugyan csak korlátozottan valósulhattak meg, de Magyarország nem jutott Csehország sorsára. Rendi intézményei fennmaradtak, igaz ugyan, hogy nemességének életformája megrekedt, de belül, ha lassan is, érlelődtek, a felvilágosodás hatására, a változtatás szándékai, amelyek az újabb fegyveres harc kirobbanásához vezettek 1848—49-ben. A szegénylegények éneke ! (Részlet) i Nincsen becsület! a katonának, Mint volt rcgentén a kurucoknak. Vájjon vagyon-é hírével a méltóságnak, Hogy sok vitézek, Próbált legények Rossz becsben vannak? Szegénylegénynek olcsó a vére: Három réz forint szegénynek bére. Azt sem kiiltheti el szegény végtére, Melyért méreg. Kínzó féreg Forr a szívére. Igen kedveltük a kurucságot, Oly igen kaptuk, mint egy újságot. Nyerünk, gondoltuk, oly szobadságot: Oltalmazzuk S szabadítjuk Szegény hazánkot. . J. Egy szegénylegény volt Esze Tamás, Magát megvonó jó Bóné András. Uruk mellett voltának ők, mint egy lelki más. Jánki Péter, Zöld Demeter Voltak, mint darázs. Legelsőbben is Munkácsra jutánk. Az udvarházhoz, urunkhoz szátlánk, Mnntikukuli hadától bészoríttatánk. De Karafát, Német generált Halálra adánk. De vájjon ki volt mind Bécs aljáig. Ki nyargalódzott Ausztriáig? Szegénylegény, nem úr lova, futott mindaddig! Nosza vitéz, No kardra kéz, Légy hű halálig! • • • IL Rákóczi Ferenc Manifesztuma, 1704 (fent) és Érsekújvár egy XVII. századbeli metszet után A híres Rabufin Kassa városát. Sűrűn lőtteti Forgács bástyáját. Kegyelmes urunk beküldé szegény szolgáját: Esze Tamást, Mert nem más Tartá meg Kassát. Győr alatt sok szép hada marada, Akit Forgács pénzen elada. Mely pénzt is nagy esküvéssel el is tagada. Kit Simonnak, Barátjának Raka vállára. Ha valaholott voltanak csodák. Mind kívül-belül estek szép próbák: Szegénylegények magokat frissen forgaták. Csak szegények, S nem úrfiak Véreket onták. > rru&ritM i t ! Yr..\Rákóczi FK.RK.NCZ. Krgvdines Urunk álral: NfcmMtftfftlK* . ii<:s Haránt! • f,, a Sr/r" Nemret éegYCtlfr- Ural, k , VtaVriut, hailatlan m<« r.yuma. rs!!Caií>->,">ie» Mú'«••-»>: .* W roiajíwAwfjr oMUUM (Wívíátiíjil, . ti At /tfjirmi Ház íról'iiliOsStodisa iM »•)>> f«i ftabaduláac/t (of«»t Ma firgvwiT eruiUiuígiiút,u .egeu Scrvfrtycn Vilogtnfc etette iáett>rt MJNtFEHU M. r.t>z miiUMíNv na)., ify Vt .t, mtP.in Mtfjer tw», ü^mtéH Mmitfft letnttt. A . r-t*,i 1' • fVf ' - Y • .. - . '. ' • • : » >:; ».K :!:'•'•:•-< •.,, .l-le H •• ••"'. < t'» :'•>•'* ' : (Cfí'.i •.»••.<-• : n> "<• i tyr . MVíert •* 1 j tfxlotl Ue» . tl 4 -:í:<* I i > Í'S : atsivtifc'íl *i'"' 1 .' '• '' hfcvY ep Rrt.'.re tf'ii •' ' »* > l«<fóem. levyvwtx •'•' tarra U aítxMGK -: ;:: f: > •.-....-•.• ...!'.' 6rfcjn« v::r .:::•••,: l.V' f. IIV- 1 msv. revett. S ••, i U ' V » t) »• meg »«•>(<* :»>•», • >•< e> .(*,;;> Ii'.r IteM 1 frix.el rrn.t . 'k ,i,í ti/ttixu'Aral «••<).' • « (!;., Nemzet. s«»> i4fcfc.lv »• ers-M v.Uoz»*(i*<i&t6íiV,<naf«i »• vIlii < aieilya, *»!•. *•«• e.tamatl.á vtte •«<• letett litvvnifdgel vSJUi)A, 'ó" selekeátdél. nem ta4*«» »' 4 Aií.iyitok ettirrJelmcti^t útJalmiir t luV tt p>«»léijnlicill, «» (dljebb r;>::<(n elmilkeieftttd . In-3S . r)