Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-27 / 74. szám
6 Szombat, 1976. március 27. SPORT Kézilabda MNK Fővárosi csapatok az első napon Ax NB Hl-ban Sz. Dózsa— Fővárosi O i. . rr • Sütőipar A labdarúgó NB III 25. fordulójában a szegedi csapatok közül a Dózsa játszik itthon. Ellenfele a 15. helyen álló Fővárosi Sütőipar csapata lesz. A lila-fehérek ősszel Budapesten 2:0 arányban győztek ellenük, most is ők az esélyesebbek a két pont megszerzésére. A Dózsa nagyszerűen rajtolt a tavaszi idényben — a harmadikok a táblázaton —, három mérkőzésen öt pontot sikerült „begyűjteniük", holott dr. Reményik László edző, figyelembe véve az ellenfeleket, csak négyet tervezett. Biztató szereplésüket — evés közben jön meg az étvágy! — természetasen folytatni szeretnék, mindenképpen győzelemmel akarják folytatni jó sorozatukat. Madarász Mihály, a csapat technikai vezetője elmondta, á kiadós esőzés ugyan megviselte a Hunyadi téri pálya talaját, de ettől függetlenül mérkőzésüket olt rendezik meg, amire, ha az idő is kedvezően alakul, bizonyára sok labdarúgást kedvelő kilátogat. Dr. Reményik edzó a jól bevált összeállításon nem kíván változtatni, csupán az kérdéses Nagy I. vagy Nyári kezdjen a balszélen? A tervezett csapat: Tóth — Ződi, Emódi dr., Bíró, Csanádi — Pikó, Pócsik, Csomor — Kozma II., Veres, Nagy I. (Nyári). Cserék: Nagy M., Héger dr. Akárcsak A kézilabda MNK női mezőnyének B-csoportja tegnap, pénteken Újszegeden, a Sportcsarnokban kezdte meg döntő mérkőzéseit. Ezúttal hat csapat — Goldberger, Csorna, Híradótechnika, Borsodi Bányász, Csepel, Pécsi MSC — küzdöttek körmérkőzésen a csoportelsőségért. Amint az várható volt, a fővárosi csapatok szerepeltek legjobban az első napon. Eredmények: Goldberger—Üsorna 14:9 (5:3). Vezette: Balogh, Fekete. Goldberger: Kun — PÉTERNÉ (4), Magyariné (2), Hrivané, Farkasné (2), Pazsitka (1), Kazi (2). Cs.: Bősze, Bertók (1), Szendi (2), Berzsenyi, Kovács. Csorna: Szabó — Drexler (i), Horváth, Némethné (1), VARGA (4), Arpásiné (3), Szalai. Cs.: Gulyás, Németh, Potyondi, Kovács, Major. A rutinosabb csapat szerezte meg a győzelmet. Híradótechnika—Borsodi Bányász 13:12 (9:7). Vezette: Éliás, Banai. Híradótechnika: Pintér — I.ACZKÓ (3), Dobján, MAGYAR (4), Spacsek (2), Szabadfi, Nagy (2). Cs.: Bonyhádi, Wappler, Szalag, Solti, Mogovszki (2). Borsodi B.: Bozó — Bertus (2), CSIPKE (4), Szabó (1), Nagy J., Zsuponyóné, BODNÁR S.-né (5). Cs.: Joó, Bodnár J.-né, Orosz, Kovács, Smalkó. A Híradótechnika az utolsó pillanatban lőtt góllal szerezte meg a győzelmet. Csepel—Pécsi MSC 27:18 (13:8). Vezette: Kiiment, Papp. Csepel: Majsitzné — NAGY I. (10), Szűcsné, HARANGI (7), BARÁTHNÉ (6), Sóbujtó (1), Kébel (3). Cs.: Komoróczy, Csákány, Gál, Racz. PMSC: Jelenszkv — Boóz, Tóth (3), PÁLVÖLGYINÉ (9), Peresné, Balázsné (4), Rákos (1). Cs.: Lukács, Káró, Iván (1), Gutrai. Bruckner. Nem egy „súlycsoportban" volt a két csapat. Az MNK küzdelmei ma, szombaton délután 4 órakor folytatódnak. Cz. Z. EBRfl Rajt a vízilabda OB l-ben Idegenben kezd a SZEOL tavaly Ragyogó futóteljesftménynyel fejezte be szereplését a franciaországi Auchban megrendezett nemzetközi öttusa idénynyitón a magyar válogatott, s megszerezte a végső győzelmet. Az egyéni összetettben a világbajnok szovjet Lednyev vitte el a pálmát, s így pontosan ugyanaz az eredmény született, mint a tavalyi mexikói világbajnokságon. Ma délután a margitszigeti Sportuszodában egy fehér, meg egy fekete sapkás egyén a kamikázék elszántságával fog sprintelni a medence közepén ringatózó sárga színű labda irányába. A gyorsabbik hátrapasszolja társainak, és... És elkezdődik az 1976. évi vízilabda-bajnokság. Az első másodpercek forgatókönyvét különösebb jóstehetség nélkül is papírra lehet vetni, de hogy azután milyen eredmények kerülnek a jegyzőkönyvek ma még fehér lapjaira?... A nyitány előtti utolsó edzésen a játékosok a bemelegítő hosszakat rótták a medencében, miközben mi a parton mesterüket, Koncz Istvánt a nyitány és az elkövetkező hónapok várható eseményeiről kérdeztük. — Sikeresnek mondható-e az együttes felkészülése a bajnokságra, várhatóan az eddiginél is kiélezettebb küzdelmeire? — Technikai és taktikai téren elmaradunk riválsainktól. Megfelelő létesítmény hiányában ugyanis nem tudtuk gyakorolni például az emberelőnyös, emberhátrányos játékot, és sajnos, még „dadog" a labda a fiúk kezében. Bár a klub vezetősége, a fővárosi és a szolnoki edzőtáborok megszervezésével, mindent elkövetett e hiányosságok pótlása érdekében, el kell mondanom: vendégként nekünk kellett alkalmazkodnunk a házigazdákhoz. —Milyen összetételű keret utazik Budapestre? — Az Esztergomi, Horváth (kapusok), Max, Lutter, Zámbó, Szittya, Borzi, Vezsenyi P., Kiss dr., Kovácshegyi, Banka, Lengyel (mezőnyjátékosok) összetételű keretből közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki a kezdőcsapatot. Sajnos, összeállítási gondjaim vannak, mert mindössze nyolc NB l-es szintű játékost tudok vízbe küldeni. A többiek szorgalmasak, tehetségesek, de tudja, hogy van; a hazai első osztályú bajnokság medencéi eléggé „mélyek". — Sót, a tavalyihoz képest még „mélyültek" is. — Valóban. Az Eger és a V. Izzó jobb játékerőt képvisel, mint tavaly, a Szentes pedig ma már rutinos középcsapatnak számit. Ráadásul az első négy találkozót — Újpest, OSC, Eger, Izzó — kénytelenek vagyunk Idegenben játszani. — Szóval, nehéz lesz megkapaszkodni? — No, én azért optimista vagyok. A csapat küzdőszelleme, valamint néhány kulcsjátékosom — Esztergomi, Max, Vezsenyi P., Kiss dr. — jó formája miatt bízom a 10. hely megszerzésében. Ha tavasszal nem szakadunk le túlságosan, akkor a második fordulóban már nem érhet meglepetés bennünket. — Mire számit a szombati Újpest és a vasárnap OSC elleni mérkőzéseken? — Tisztes helytállásra. Az Újpest és az OSC nagyobb játékerőt képvisel nálunk, ezért egy soványka ponttal is nagyon elégedett lennék. Mi is... T. I. Az OB I serdülőbajnokságában szereplő SZEOL pólós „palántái" holnap, vasárnap délelőtt az újszegedi versenyuszodában játsszanak Hérakor, ellenfelük a Bp. Honvéd csapata lesz. A szegedi fiatalok eddig három mérkőzést játszottak, a következő eredményeket érték el: SZEOL— Újpesti Dózsa 4:2, KSI— SZEOL 6:3, Szentesi Vízmű —SZEOL 3:2. A SZEOL serdülőcsapata három forduló után a hatodik helyen áll a táblázaton. 1976. MÁRCIUS 27., SZOMBAT — NÉVNAP: HAJNALKA A Nap kel 5 Ura 33 perckor, és nyugszik 18 óra 06 perckor. A Hold kel 3 óra 50 perckor, és nyugszik 15 óra 09 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 450 cm (apadó). SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Délután 3 órakor: Aranykoporsó. - VH-Vni. Diákbérlet. Este 7 órakor: La Mancim lovagja — Egressy-bérlet. MOZIK Szabadság: Az ördög és a bábjátékos (színes, m. b. NDK, léi 4 és háromnegyed 6-kor), A gejzirvölgy titka (színes, m. b. szovjet. 8 órakor). Fáklya: Ostromállapot (14 éven felülieknek, m. b. színes francia, fél 3. háromnegyed 5 és 7 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: A gejzírvölgy titka (színes, m. b. szovjet), délután negyed 4, fel 6 és háromnegyed 8 órakor: Váltságdíj (színes angol, 50 százalékkal felemelt helyárral). Postás Mozi: A gyanú (csehszlovák, 5 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.) i Lopakodó Hold (színes amerikai kalandfilm, 14 éven (elül. 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz (13/57-esl este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi (el, sebészeti ügyeletet az I. Sebészeti Klinika tart. ALI.ATORVOSI ÜGYELET Aprllts 3-lg, szombat 13 órától hétfő reggel 8 óráig, hétköznap este 8 órától reggel 6 óráig, elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Gyál.rét, Klskundorozsma területén: dr. Maksay Ferenc állatorvos. Lakása : Szeged. Szt. László u. 23/A. Telefon: 17-218. n. kerület. Algyö. Tápé területén: dr. Krajesovics László állatorvos. Lakása: Szeged-Petőfitelep. Göndör sor 23/B. Telefon nincs. 8.27: 8.40 9.05 9.33 10.05 10.53: 12.20 12.30 12.45: 13.30: 14.05: 14.23 14.55 15 30 16.00 17.30 18.15 18.40 19 30 19.50 20.53 21.28 22.15 22.50 23 35 0 10 8.05 8.20 8.33 9.15: 9 33 10.00 13.00 nntíi 8.03 8.25 8.30 9.00 9.45 10.4(1 13.23 14.20 15.00 15.05 18.15 16.45 17.05 17.40 19.30 20.00 20.05 22.50 15.10 17.05 17.45 18.45 20 00 20.30 18.45 19.00 20.00 BUDAPEST 1. Iskolatévé: Osztályfőnöki óra Tévétorna (lsm.) Kuckó (lsm.) Látókör (lsm.) A flamandok titka (lsm.) Művészeti magazin (sm.) Palacsintás király I. r. (lsm.) I.együnk barátok Hírek Pergő képek Felejthetetlen április 5-tusa Panoráma MagyarországArgentína labdarúgőmérközzés. A szünetben: Cicavízió Tévéhíradó Tévétorna Shakespeare: Otelló Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. Labdarúgó-mérkőzés Síverseny Ügyesen — szerencsésen Humoros adós Fellegyzések Miért enged el a papád egyedül? — amerikai vígjáték BELGRÁD 2. Hét tévénap Caplin: A bankban Valami negyedik: Közben: Huszonnégy óra. Utána: Sportszombat 12.33: 13.05 13.33 14.00 15.00: 15.08 15.25 15.33 16.33 17.40 18.33 19 01: 20.00 20.38: 21.31: 23.19: 23 35: 8 08 8.34 9.23 10.05 10.19 12.20 13.30 14.05 14.50 15.20 Kb. 16.33 16.38 17.00: 18.03 18 20: 19.33: 20.40 21.32; KOSSUTH Romantikus kórusok Lányok, asszonyok Három Vlvaldi-concerto A magyar nyelv hete Bartók Béla zongorázik A Rádiószínház bemutatója. Budapesti krétakör Zenei anyanyelvünk Magyarán szólva ... Melódlakoktél Kellemetlen beszélgetések Népdalok Szerkesztőségi beszélgetés UJ Zenei ÜJság A cárevlcs — részi. 160 óra Bartók: Concerto Színházi világnap Közvetítés a magyar ligaválogatott Argentína labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről Kuruc dallamok Történelmi rlportmüsor TT. Rákóczi Ferenc életútjáról Bach-múvek Verbunkosok Sportkövetités A beat kedvelőinek Massenet operáiból Melódiákoktól. PETŐFI Normann Luboff kórusa énekel Bulgáriai beszélgetések Sullivan—GUbert: A mlkádó — részi. Válaszolunk hallgatóinknak Nóták Szombat délelőtt Az 1975. évi Drezdai Nemzetközi Dlxlelandfesztlvál felvételeiből Zenekari muzsika Vita a vakok foglalkoztatásáról (lsm.) Puccini: A Nyugat lánya Napraforgó Glazunov: Raymonda — Nagykerlngő Versek világa Orvosi tanácsok Magángyűjtemény Ötórai tea Közvetítés a magvar ligaválogatott Argentína labdarúgó-mérkőzés I. félideiéről Bordalok operettekből Kri mlked velőknek Népzene Slágerműzeum Cornellus: A bagdadi borbély Néodalkórusok Tánc-ene 3. MŰSOR Láng István: Brácsaverseny Két Chopin zongoraszonáta Ptlar Lorengar és Flaviano I.abo énekei Duane Eddy gitározik Két szimfónia A Magvar vanósnégyes felvételeiből Évfordulók nyomában GUnka: Ivan Szuszanyln — részi. Franciaország dzsesszfesztiválok műsoraiból Délutáni hangverseny Ajánlás fiataloknak Mozart: D-dúr fuvolaverseny Három király — 3. (bef.) r. Kander: Kabaré — részi. Századunk mestermúveiből Múvészlemezek ÜJ operalemezeinkből Haydn-művek Á hétvégi műsor SZOMBAT Kézilabda: Az MNK női dőntől. B-esoport, újszegedi Sportcsarnok: Csepel—Hlradótechnlka, 16. Pécsi MSC—Goldberger, 17. Borsodi Bányász—Csornai SE, 18. Április 4. torna. Kisstadion, 14 20-tól 18 óráig. Röplabda: NB I Nők, a 7—IS. helyért. S'Ogedi Spartacus—MTK-VM. Rókusi Tornacsarnok, 18, Léderer. Vízilabda: . OB I. ÜJ pesti Dózsa—SZEOL, Bportuszoda, 17, Gyerő. Labdarúgás: Válogatott mérkőzés Magyarország—Argentína. Népstadion. 17 45, Menegall (Baldart. Zanehetta, mindhárom olasz). Megyei I. osztály SZAK— DÉLEP. SZAK-pálya, 14.30. Sárközt. H. PorcelAn—Sándorfalva, Hódmezővásárhely, 15, Kiss. Tollaslabda: Megyei nőt és férfi bajnokság. Apáthy kollégium tornaterme, 10. Tömegsport. Kooogó-futó nap. A körtöltés Tarján loo-ns épületek mögötti szakaszán, 15-től 17 óráig. VASÁRNAP Atlétika: Szeged város gyermek és serdülő B korcsoport mezei (utóbajnoksága. körtöltés Tölgyes Utcai szakaszánál, 0. Kézilabda: Az MNK női döntői B-csoport. újszegedi Sportcsarnok: Goidbergeg—Hlradótechnlka. 8. Borsodi Bányász—Csepel. 10. Csornai SE—Pécsi MSC, 11. Aprllts 4. torna. Kisstadion, 8.20-tói 12 óráig. Kosárlabda: NB II. Nök. Kelet. SZEOL— Egyesült Gyógyszer. újszegedi Sportcsarnok, 14. Férfiak. SZEOL —Csőszerelő. újszegedi Sportcsarnok, 15.30. Sakk: Országos csapatbajnokság, TI. osztály. Keleti csoport: SZVSE —Szentesi Spartacus. Vasútállomás, 9. Vízilabda: OB I. OSC—SZEOL. Sportuszoda. 17. Somóczi dr OB I. Serdülő-merkőzés: SZEOL—Bp. Honvéd, újszegedi versenyuszoda, 11. Labdarúgás: NB III Délkelet. Szegedi Dózsa—Fővárost sütőipar. Hunyadi ter. 15, Nyári. HMSE—SZVSE, Hódmezővásárhely, 15, Győri. Megyei I. osztály. Kinizsi Húsos SE—Fáblansebestyén, Cserepes sor, 9.45, Kiss. Alsóváros— Apátfalva, Szabadság tér. 15, Bacs m Jv. Makói SVSE— Csongrád, Makó, 15. Bács m. Jv. Szentesi Vízmű—Klskundorozs-' ma. Szentes. 15, Békés m. Jv. Mindszent—KSZV SE. Mindszent, 15. Botba. Csanádpalota—Szentesi Kinizsi. Csanádpalota. 15. Gerendell. Az első csapatok mérkőzése előtt az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály. Bordány— Szegedi Textilművek. Bordány, 15. Derekegyház—Nagymágocs, Derekegyhaz. IS. Kistelek—Algyó. Kistelek, lá. Szentesi VöCFerencszállás, Szentes, 9. Tápé —IKV, Tápé, 15. Sz. Tanárképző— Szőreg, repülőtér, 15. Sz. Volán—HODIKÖT, Textilművekpólya, 15. Megyei III. osztály. Sz. Postás —Domaszék, Juta-pálya, 10 30. Mihálytelek—Mórahalom, Mihálytelek, 15. Asotthalom—Üllés, Asotthalom, 15. Balástya—Kübekháza, Balástya, 15. Baks— Tiszasziget. Baks, 15. Zákányszék—Pusztaszer, Zákányszék, 15. Sz. Ruhagyár—Röszke, repülőtér, 9.30 Járási bajnokság Gyálarét— Opusztaszer, Gyálarét. 15. Domaszék—öttömös, Domaszék, 10. Szatymaz—Rúzsa, Szatymaz. 15. Mórahalom—ÜJszentlván, Mórahaiom, 15. Országos ifjúsági bajnokság, Tisza-csoport. SZVSE—Orosháza, Vasutas-stadion, 11. NB-s tartalékbajnokstg. SZVSE —Orosháza. Vasutas-stadion, 9. Tollaslabda: Megyei női és térti bajnokság, Apáthy kollégium tornaterme, 10. HÉTFŐ Labdarúgás: Radnoti-hétfők. Kispályás labdarúgó-mérkőzések a gimnázium pályáján. Alföldi VendéglátóKárpitos Ktsz. 14 óra 30, Bíró. Szegedi Nyomda—Irodagéptechnlka. 15 óra 30, Molnár J. Vízmű—SZAK Öregfiúk, 16 óra 30. Kiss Akos. Kozmosz—NKFV, 17 óra 30, Bolba. Gyufagyár—FC, ACCY, 18 óra 30, Keresztúri. Ingatlankezelő Vállalat—Mentők, 19 óra 30. Rtmóczy. ATTV1ZTG— Móra Tsz. 20 óra 20, Csiszár. Mezőgazdasági tsz-ek, kiskerttulajdonosok részére megvételre felkínálunk burgonyacsírázta tás, zöldség-gyümölcs tárolás es céljára alkalmas rekeszeket: 10 kg-os 7,- Ft/db, ^ 5 kg-os 3.- Ft/db egységáron. Megvásárolható: Csongrád megyei MEK Klrendeltsege Szeged. Dorozsmai út 41. Telefon: 15 448. A KŐOLAJVEZETÉK ÉPlTÖ VÁLLALAT felvesz változó munkahelyre: nehézgépkezelő, kotrómester, villanyszerelő, kábelszerelő, niérötechnlkus. betanított munkás, segédmunkás munkakörbe dolgozókat Jelentkezni lehet: Siófok, Tanácsház u. 7. Munkaügyi osztály. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat felvesz: hegeszti)!, 'akatost, csőszerelőt, gépszerelőt, Vidékieknek ingyenes szállás. Szakmunkássá átkéozés. Külföldi , kiküldetés. Jelentkezés: a Gyár- és Gépszerelő Vállalat algyői munkahelyén, 6701 Szeged, Pf.: 553 postai címen, a Nagyalföldi Kőolajipari Vállalat területén. IPARI VÁLLALAT ÜDÜLŐJE ELADÓ Válasz: „Sárga 459 738" jeligére, a Hirdetőbe. FIGYELEM! KERTBARÁTOK! FIGYELEM! A gazdagabb, értékesebb termelés érdekében gyümölcsfák permetezését, vetés előtti vegyszeres gyomirtását VÁLLALJA A SZEGEDI ÁFÉSZ NÖVÉNYVÉDŐ SZOLGÁLATA, Szeged, Szt. István tér 3. Megrendelhető: x a 12-848 telefonon. 7 l