Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-26 / 73. szám

Péntek, 1976. március 26. 5 Vita a kisvasúiról Mm van re médf mentsük Nekünk. alsótanyaiaknak Károly* a MÁV szegedi igaz- harmincas években, amikor különösen fáj ennek a vas- gatója, hogy egyik sem va- senki nem járt be rajta Sze­útnak az elvesztése. Ügy lósítható meg, és a végén gedre dolgozni, és a paraszt­érezzük, mintha a legköze- hozzátette; különben is a ember sem szállt föl a vo­lobbi hozzátartozónkat vesz- kisvasút berendezései már natra minden pityre-potyra, tettük volna el. Annyira nem a MAV, hanem az ille- csak nagyon indokolt eset­szerves része volt életünk- tékes községi tanácsok tu- ben, főleg ha piacra kellett nek, hogy hozzá igazítottuk lajdonában vannak. Mit szól- mennie, de oda is nagyon az óránkat. Ez volt az a vé jon a KISZ és az Úttörő- sokan inkább kopival jár­na, amely az élet lüktető szövetség? Nekik sincs tak? Mi még a háború alatt áramát szállította hozzánk, pénzügyi fedezetük, techni- is gyalog jártunk Szegedre, és amely összekötött ben- kai fölkészültségük és appa- és gyalog mentünk Alsóköz­nünket a külvilággal. For- rátusuk egy vasút fönntartá- pontra (Mórahalom) a köz­galmának megszünetése nagy sára és üzemeltetésére, port vert föl és mindannyi- Nem rakhatunk minden unkát foglalkoztatott. terhet a különféle vállalatok De mit volt mi tenni: el- szocialista brigádjainak a sirattuk. Mindannyiunk aka- nyakába sem, s különben is ratával és támogatásával ta- véleményem szerint egy vas­lálkozik: meg kellene men- utat társadalmi munkában diilt föl a kisvasút forgal­teni a kisvasutat, nemcsak a fönntartani és üzemeltetni ma, és volt olyan virágkora gyerekeknek, hanem nekünk, nem lehet. S egyáltalán az ötvenes években, amikor felnőtteknek is. Nagyszerű megvannak-e még ennek a Szeged-Átrakót alig lehetett tett volna és igazi örömet vasútnak a kocsijai, mozdo- a sok utastól megközelíteni hozna számunkra. De tény- nyai és egyéb szerelvényei? és örült az ember, ha a vo­leg volna még rá lehetőség? E levéllel — amelyet az natnak a lépcsőjére föl tu­Hogyan? Mi módon? És ki egész domaszéki, tanyai la- dott kapaszkodni. Csak be­vállalná a feltámasztó cso- kosság nevében írok, csak járó diákból volt egy egész dadoktor szerepét? Hiszen arról szeretném Önöket biz- kocsira való. Kétségtelen, megmentésére korábban is tosítani, hogy az ügy támo- hogy ezekhez az évekhez vi­történtek kísérletek — siker gatásra méltó, és ha lehet szonyítva a kisvasút forgal­telenül. Ha jól tudom, még még valamit tenni, ml — mában az utóbbi időben visz­a megszüntetése előtt föl- ezt megint sokunk nevében szaesés mutatkozott, de sze­ajánlották többféle szervnek, írom — meg is adunk ehhez rintem — bár statisztikai köztük az Idegenforgalmi minden tőlünk telhető tá- adatok nem állnak rendel­Hlvatalnak is, de senkinek mogatást. kezésemre — még most is sem kellett Később is föl- Hogy miért és hogyan }u- volt annyi utasa, mint merült többféle ötlet és ja- tott a kisvasút erre a sorsra, azokban a harmincas évek­vaslat, de neki nincs, aki azt egy tanulmányban hosz- ben, legalábbis nálunk, Do­kézbe vegye az ügyet vállal- szasan lehetne fejtegetni, maszék területén, ja a szervező szerepét vagy Miért vált gazdaságtalanná A félóránként vagy még kinyissa a bukszáját. A MÁV, ez a kisvasút mo6t amikor sűrűbben közlekedő autó­némileg érhetően, igyekszik a rajta rendszeresen bejáró buszok is nagyon sok eset­rendet teremteni a saját munkásokon kívül a fölsza- ben üresen, vagy csak egy­portáján, és az ilyen sál- badulás utáni jobb helyzet a langvasútaktól minden áron magánutazók számára is szabadulni akar. A javasla- több kedvet és nagyobb uta­tokra a Délmagyarorazágtwn zási lehetőséget teremtett és válaszolva jelentette ki Kiss miért volt gazdaságos a Lódzl ellátási kirendeltséghez, köz­vetlenül az állomás mellől, mert a vonatra nem tellett, és akkor nagyon sokan így voltak. A felszabadulás után len­a JATE-n Szegeden tartózkodik a lódzi egyetem hattagú párt­ós szakszervezeti delegációja A JATE-n tegnap, csütör­tökön dr. Rácz János egye­temi tanár, oktatási rektor­helyettes fogadta a testvér­egyelem küldötteit, köztük dr. K. Michalewski egyetemi párttitkárt, a delegáció veze­tőjét. A JATE párt- és szakszer­vezeti bizottságának munka­társai részére a lengyel ven­dégek több előadást tartot­tak, egyebek között a párt­irányítás szerepéről az ifjú­ság nevelésében. A szakszer­vezeti bizottság tegnapi ülé­sén a két egyetem kapcso­latának kibővítéséről is szó esett. A testvéregyetem delegá­ciója holnap, szombaton uta­zik haza Szegedről, miután meglátogattak néhány Békés, megyei mezőgazdasági üze­met. Tájházak Tájházakká alakítják Győr­Sopron megye községeiben azokat az öreg házakat, me­lyek a Kisalföld népi építé­szetének jellegzetességeit vi­selik magukon. A győri Xan­tus János Múzeum szakem­berei felkutatták a megyé­ben a néprajzi szempontból értékes házakat. ülést tartott a KISZ megyei bizottsága Elemző viták a kongresszusi dokumentumokról Ismeretterjesztés a kSzség ben Önáí!, ílí-szervezet alakú! Zákányszéken Mórahalom, Asotthalom, Kistelek és Sándorfalva után Zákányszéken is önálló TIT­szervezet alakul, hogy segít­séget • nyújtson a községben folyó ismeretterjesztő mun­kához. TIT-csoport eddig is mű­ködött a községben, jó mun­káját szép eredményei iga­zolják. Szabó István, a mű­velődési ház igazgatója is­mertette velünk a követke­ző. adatokat: 1974-ben 56 elő­adást tartottak Zákányszé­ken, 2 ezer 248 hallgató volt kíváncsi ezekre az előadá­sokra. Tavaly már 86 elő­adás hangzott el, 3 ezer 20 hallgatóról tudnak az előadói jelentőlapok. Idén, mindösz­sze két és fél hónap alatt 55 ismeretterjesztő előadást tar­tottak — csupán eggyel ke­eredmények jól szervezett munkát Igazolnak, várható-e még eredményesebb tevé­kenység? A TIT-csoport eddig 18 tagot számlált, a TIT-szerve­zetbe 30-an kérték felvételü­ket Párt- és tanácsi veze­tők, tanácsi dolgozók, peda­gógusok, agronómusok, orvo­sok és állatorvosok, szövet­kezeti vezetők vállalják, hogy rendszeresen tartanak elő­adásokat A község értelmi­ségét fogja össze ez a szer­vezet egy meghatározott cél érdekében: a tudomány ered­ményeit igyekszik a lehető legszélesebb körben terjesz­teni. A korábbi tapasztala­tokból az a következtetés vonható le, hogy több érdek­lődőt vonzanak az előadá­sok, ha egy-egy munkahely két utassal közlekednek. Azoknak a járattatása vajon gazdaságos? Nem egészen bízom én annak az utas­számlálásnak a tökéletessé­gében, ha egyáltalán volt ilyen, vagy ha az, akkor miért nem rövidítették le a vonalat, és miért nem hoz­ták Szegedhez közelebb a végállomást addig, ameddig lett volna utas? Vagy miért nem szüntettek meg egyes üres járatokat? Még abba is szívesen beleegyeztünk volna, hogy felemeljék a viteldíjat. Mindebből az a tanulság hogy amennyiben van még rá lehetőség, föl kell támasz­tani a tetszhalálból, és visz­sza kell hozni azt a kisvo­natot, hogy döcögjön tovább is, mindnyájunk javára és örömére. A domaszékiek ne­vében tisztelettel: Ábrahám Gyula Domaszék, tanya 60 vesebbet, mint 1974-ben egész dolgozóinak speciális igényei évben —, és a hallgatók szá- hez igazodnak. A fizikai dol­ma is 17-tel kevesebb csak, gozók körében végzendő is­mint akkor volt: 2 ezer 231. meretterjesztésnek igen jó Igen erős fellendülés tanúi lehetőségei vannak bent. a vagyunk tehát ebben áz év- községben, és a tanyavilág­ben. Figyelemre méltó tény, bun is, elsőrendű feladata az hogy az előadások jelentős új szervezetnek, hogy ezt a része a falu központjától tá- lehetőséget felelősséggel ki­voii tanyai területeken hang­zott el. A Május' t. és a Homokkultúra Szakszövetke­zet évek óta élenjár a ta­nyai ismeretterjesztés szer­használja. Az új TIT-szervezet ma, pénteken este tartja alakuló közgyűlését a Mikszáth Kál­vezésében. Ha az eddigi mán Művelődési Házban. Segítség a háztájinak javításéra A húsellátás hasznos kezdeményezés, el­határozás született a horvát zsidányi Jurisich Miklós Tsz­ban a tagoknak adja el a közös gazdaság, s egyidejű­leg szerződésben vállal köte­lezettséget arra, hogy a majd ben. A közgyűlés a vezetőség 110—120 kilóra gyarapodó ál­javaslatára úgy döntött, hogy latokat — állami értékesítés egyelőre 30 anyakoca szapo­rulatát a piaci árnál olcsób­céljára — átveszi gazdaságoktól. a háztáji Tegnap, csütörtökön dél­előtt Szegeden ülést tartott a KISZ Csongrád megyei bi­zottsága, amelyet Padár Lászlóné, a megyet úttörő­elnökség elnöke vezetett. A tanácskozás munkájában részt vett Oláh Miklós, a megyei pártbizottság és Frank Iván, a KISZ KB munka társa. Három írásos beszámoló szerepelt az ülés napirend­jén, amelyhez szóbeli kiegé­szítések hangzottak el. Bódl György, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára elő­terjesztésében a KISZ Csong­rád megyei bizottsága kül­döttgyűlési beszámolójának javaslatával; Horváth Lajos megyei titkár előterjesztésé­ben az ifjúsági szövetség IX. kongresszusa határozat-ter­vezetének és a kongresszusi dokumentumok megyei vitái­nak tapasztalatairól: Tóth Zsuzsanna megyei titkár elő­terjesztésében a kongresszus megyei előkészítésének ta­pasztalatairól folyt a vita. Mint ismeretes, a KISZ KB előzetes kongresszusi dokumentumokat tett közzé, amelyeket megyénkben is minden alapszervezetben megvitattak. A taggyűlések résztvevőinek mintegy 40 százaléka mondott véleményt e dokumentumokról. A ki­alakult vélemény pozitív, megfogalmazásukat a KISZ­tagok nagy része vélemény­nyilvánításra serkentőnek tartja. A viták során meg­nyilatkozó aktivitás általá­ban tükrözte az alapszerve­zetek korábbi mozgalmi te­vékenységének színvonalát. A Szervezeti Szabályzat módosításának szükségessé­gével egyetértenek a fiata­lok, az új megfogalmazást egyszerűbbnek, közérthe­tőbbnek tartják. Ogv vélik,' jól rögzíti a KISZ KB 1974. áprilisi határozata nyomán beállt szervezeti változáso­kat. A vita során felszólalt: dr. Vastagh Pál, Hadobás Kata­lin, Szabó Gáspár, Ludányi István és illés Tóth István. A KISZ Csongrád megyei bizottság kuldöttgyűlési be­számolójának javaslatát és a szóbeli kiegészítéseket a me­gyei bizottság egyhangúlag elfogadta. Feltörni a diót Martin Márta vígjátéki szerepéről és önálló estiéről Négy éve már, hogy a fő­iskola befejezése után tős­gyökeres pesti lány létére a szegedi színházban találta magát. Négy szezon, 16 be­mutató, tizenhat, jórészt fő­szerep. Címszavakbein ennyi Martin Márta színészi pá­lyája. Ennyi a kezdet, ám a pályakezdés első sors- és perdöntő éveiben Thália ifjú szolgája bizonyított tehetség, szorgalom, emberség dolgá­ban. Elsősorban színpadon láthattuk őt, de arca néha fel-felvillant a mozivászna­kon, ám igaz, hogy jelentős film- vagy tévészerepet alig kapott. Nem mintha nem hívták volna, de szinte min­den este színpadon volt. So­kat foglalkoztatott művész. vágyta a megértést, a szere­tetet, de nem értette a meg­szerettetés fogásait. A korról is igyekszem figyelmeztető­ként szólani, hogy a mi ko­runk is levonhassa a maga anulságát: jobban tisztelje, oecsülje, védelmezze az al­íotó-teremtő embert; ne az utókornak kelljen nagytaka­rítást végeznie, s a lomok között talált értékeknek szobrot emelni, leleplezési ceremóniákat szervezni... Nem a költő előtti tisztelgés­nek szántam a Keserű neki­fohászkodást, választ keresek saját művészi gondjaimra, örömeimre, a mai alkotók égető kérdéseire is. Nem ti­tok és nem szeméremsértés, ha elmondom, a művészek­lányalakja megfontol­tabb, gondolkodóbb, töpren­gőbb lett. Képernyő Legendák nem akármi­lyen tettekről és emberekről születnek. Átlagon felülinek, tos képi megfogalmazása tet­te rendkívülivé, tanulságos­sá. A német—.magyar koop­tulajdonságalban kiemelke- rodukcióban készült alkotás dőnek kell lenni annak, aki­ből az emlékezés szépítő kö­dén át legendás figurává vá­lik. Sós György kedd este képernyőre tűzött tévéjáté­kának főhősei nem ilyen em­berek. Hétköznapi lények, dolgoznak, élnek, mint má­sok, nem tesznek mást, mint ami feladatuk. Vagy mégis? A Félix lAszló rendezte Köznapi legenda azt sugall­ja, hogy mai, rohanó éle­tünkben a megértés, az ön­zetlen segítőkészség már­már csak elbeszélésekből — úgy is mondhatnánk, legen­dákból — ismert. A tévéjá­ték mégsem valamiféle tár­sadalmi jelenség, vagy em­beri magatartás ostorzása. A humánusan intézkedő bíró­nő, a paragrafusokban, hiva­tali dolgokban járatlan pa­pírgyári udvarlakaritó törté­nete ha nem is tipikus, da hiteles: az élet gyakran pro­dukál hasonlót. Megírása, finom, bangula­főszerepét Helmut Qualtin­ger játszotta, igen érzékle­tesen. Kifejező, árnyalatok­ban gazdag magyar hangja Máriás József színészi alakí­tását dicséri. Sós Györgyhöz hasonlóan Fenákel Judit is korán fel­fedezte: a hétköznapi embe­rek is érdekesek. Nemrég megjelent. Dokumentumok U. M—ről című könyvébe „lapozott" a televízió szer­dán este a Nyitott könyv adásában. Az írói módszerhez hűsé­gesen fiktív dokumentum­film kerekedett a műből. Mihályfy Sándor rendező megbízott az írott szövegben, nem próbálta tévére „fordí­tani" a könyv nyelvét és mondandóját Elképzelése igazolódott, Fenákel Judit gondolatai minden változta­tás nélkül megállták a tele­vízió próbáját. Az idei szezonban mind­össze két darabban láthat­Négy'év nem" nagy idő," ám Megannyi dráma után a nek "nag^T szükségük van a az első szerepek lobogó, Ián- Bolha a fülbe cimu bohozat- szeretetre, a megértésre, a goló lányalakja megfontol- ban komikai kepessegeit is közönség segítő-megértő tá­megmutatta. mogatására. Ennek jegyébert - Bebizonyosodott szá- is született a József AltUa_ momra, hogy egy ilyen sodro est lendületű, feszes ritmusú ' _ mért é Józíef M. vígjátékban nehezebb a szí- tila költészetét választotta, nesz feladata. Minden veg- mit jelent számúra múvél szónak, mozdulatnak, a mú- szeie? sodpercek töredékének jelen- _ Az élet> a munka gond­tosege van -- csak így „ül ^ keserűséieit, ^meit f • Igy jön be a neve- keU ^„„^ valaki_ tés. Mert nevettetni éppoly vek kis döntések, komoly és nehéz feladat, elhatározások elJ£ tanicsokI mint megdöbbenteim. Az ra vágyunk, Nekem Csehoa ilyesfajta szerep tobb szak- és József AUi]a akikheJS _eSÜlt?bb bármikor fordulhatok, akik­,ge" nek műveiben megértést ta­lálok, akik mindennapi ol­vasmányaim. Eddig megta­Az több szak­mai tudást, technikai felkészülést nyel, ugyanakkor fegyelme­zettebben kell játszani, ne­hogy bohockodassá váljon a írásaikban a megér­felszabadult komédiázó kedv. ^ kérdéseimre a v;Ua^20. örömmel leptem színpadra a kat' Néhá e p Bolha a fülbe cimu darab- kezdtem gondolkodni, ban jólesik néha megmár- h lehetne elmondan XLS ^ másoknak is ezt a bensósé" meiyvtofiDen. ges élményt, hogyan kellene — Rcgota keszul első on- _ feltörni ezt a diót, « megta­álló estjére, melynek irodai- Iáim a teremtő kapcsolatot mi anyagat József Attila kol- József Attila és a közönség tészeteból állította össze, között, az én közvetítésem­Most zajlanak a Keserű ne- mel. önmagam megméretése kifohászkodas első párbajai ls egy üyen est Nemcsak a kozónseggel. azért, mert komplex feladat — Az elmúlt szezonokban — válogatás, szerkesztés, a rengeteg fellépés miatt rendezés, színészi munka — nem tudtam összekovácsolni hárul rám, de azért is, mert önálló estem anyagát. Most eldől, képes vagyok-e egye­volt időm alakítgatni, for- dül. minden kísérő és segítő málni, érlelni a műsort. A közreműködés nélkül lekötni versek válogatásánál, a mű- a közönség figyelmét, elő­sor összeállításánál arra tö- adásomon keresztül teljes rekedtem, hogy József Attila szépségében kiteljesíteni a kevéssé ismert portréját raj- költői gondolatokat, érzése­zoljam meg. Arról a művész- ket. ttöi igyekszem sgólni. abj ^ T. L. j

Next

/
Thumbnails
Contents