Délmagyarország, 1976. február (66. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-22 / 45. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 66e évfolyam 45. szám 1976, február 22., vasárnap Árat 1 forint Miiár liiis vezetésé? üiiipr párüfliittsii Az orvostudományi egyetemen:. nnepi tanácsülés Huszonöt éve vált önállóvá a SIOTE A szegedi egyetemek központi épületének aulájában tegnap, szombaton délelőtt nyilvános ünnepi tanácsülést rendezett a Szegedi Orvostudományi Egyetem — önállóvá | válásának 25. évfordulója alkalmából. A tanácsülés elnök­ségében foglalt helyet dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságinak első titkára, dr. Ferjési László, a megyei tanács elnöke, Török József, a városi pártbizottság első titkára és Papp Gyula, a városi tanács elnöke. Ez alkalomból látogatott Szegedre dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes és dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes. Az elnökség tagja volt továb­bá dr. Vtraub F. Bruno akadémikus, az MTA elnökségi tagja, (C*. Szőkefalvi Nagy Béla akadémikus, a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke, dr. Török Judit, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa, Bodnár Árpidné, az Orvos-, Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének titkára is. Részt vettek a jubileumi tanácsülésen a külföldi tést­véregyetemek — a Greiswaldi Ernst Moritz Armdt Egye­tem, a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem, az Odesszai Orvosi Akadémia és az Ó'mütz-i Egyebem — képviselői. Ott voltak a hazai felsőoktatási intézmények és a társszervek delegátusát Kádár Janosnak, az M62/MP Kozpontt Bizottsága első' .titkárának vezetésével szombaton elindult Moszkvába a . Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá-' gának küldöttsége, amely részt vesz a Szovjetunió Kommunista Pártja február 24-én kezdődő, XXV.' kongresszusán. A küldöttség tagjai: Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gyenes And­rás, a Központi Bizottság titkára és Ka­pai Gyula, a KB tagja, a Magyar Népköz­társaság nagykövete a Szovjetunióban, aki Moszkvában csatlakozik a küldöttséghez. A pártküldöttséget a Nyugati pályaud­varon Biszku Béla, Lázár György, Loson­czi Pál, Óvári Miklós, az MSZMP: Politi­kai Bizottságának tágjai; Úyőrl Imre, áz 'MSZMP Központi Bizottságának titkára, BrUtyó János, az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottságának elnöke, Benkei András belügyminiszter, Púja Frigyes külügymi­niszter, a Központi Bizottság tagjai, Rö­dönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter és dr. Berecz János, a KB kül­ügyi osztályának vezetője búcsúztatta. Je­len volt B. D. Sevikin, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Érkeznek a testvér­pártok delegációi Első oldalon, széles szalag­címekkel számolnak be a szombat reggeli moszkvai lapok az SZKP Központi Bizottságának pénteken meg. tartott plenáris üléséről, me­lyen egyöntetűen jóváhagy­ták a kedden összeülő XXV. pártkongresszus két fő be­számolóját. A Központi Bi­zottság beszámolóját a meg­nyitás napján Leonyid Brezsnyev ismerteti. A tize­dik ötéves terv tő irányairól szóló expozét Alekszej Ko­szigin tartja a tíznaposra tervezett tanácskozás máso­dik napján. Szombatig több mint harminc testvérpárt de­legációja érkezett meg Moszkvába, összesen több mint száz külföldi küldött­ség lesz jelen a Kreml kong­resszusi palotájában, hogy tanúja legyen e világtörté­nelmi kisugárzású tanácsko­zásnak, mely a külföldi pártvezetők nyilatkozatai szerint nemcsak a legna­gyobb szocialista ország bel­és külpolitikáját határozza meg a következő öt évre, hanem — s ezt bizonyítja az előző szovjet pártkongresz­szuson elfogadott és a két kongresszus közötti időszak­ban sok tek'ntetben sikerrel végrehajtott békeprogram — erős és jótékony befolyást gyakorol az egész nemzet­közi helyzetre is. Dr. Petri Gábor egyetemi tanárnak, a Szegedi Orvos­tudományi Egyetem rektorá­nak megnyitó szavai után felolvasták Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa elnökének a jubileum alkalmából az egye­tem rektorához intézett leVe­lét. Dr. Medpe László ünne­pi köszöntője után dr. Hu­szúfc István egyetemi tanár, az önállóvá vált egyetem első dékánja emlékezett az intéz­mény múltjára. Ezt köve­tően dr. Petri Gábor tartott rektori expozét. Vázolta az elmúlt negyedszázad fejlődé­sét, elemezte az oktató-neve­lő munka, a tudományos és kutatótevékenység eredmé­nyeit, és szólt az elkövetke­zendő időszak feladatairól. A jubiláló szegedi egyete­met ezután . köszöntötté a megyei és városi párt- és ál­lami szérvek nevében Török József. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Elnökségé­nek üdvözletét dr. Straub F. Brúnó tolmácsolta. Köszön­tötték az eevetem kollektívá­ját a külföldi és a hazai lestvérintézmények képvise­lői is. A SZOTE önállóvá válásá­nak 25 éves jubileumán a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanács kitüntetéseket adományozott, melyeket dr. Medve László nyújtott át. A Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést kapta dr. Berencsi György tanszékve­zető egyetemi tanár, rektor-, helyettes és dr. Cserháti Ist­ván tanszékvezető egyetemi tanár. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát dr. Domon­kos Jenő egyetemi docens­nek, a Munka Érdemrend bronz fokozatát Csejtei De­zsőné főelőadónak adta át a miniszterhelyettes. Az egész­ségügyi miniszter az Egész­ségügy Kiváló Dolgozója ki­tüntetést adományozta Ren­get Béla vegyésznek, Mészá­ros Erzsébet osztályvezető ápolónőnek, Tomik János csoportvezetőnek, Paksi Zol­tánná főgyógyszerésznek, Du­dás Ferenóné főszakácsnak, Kádár Istvánná szakácsnak, Vörös János szakmunkásnak, Kalmár Sándorné takarító­nőnek. Az egészságügyi mi­niszter dicséretben" részesítet­te az egyetem kilenc dolgo­zóját. Ezután dr. Medve László átadta az egészség­ügyi miniszter ajándékát az önállóvá vált egyetem első dékánjának, dr. Huszák Ist­vánnak, és a jelenlegi rek­tornak, dr. Petri Gábornak. Dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes az Oktatásügy Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést adta át dr. Kedvessy György tanszékve­zető egyetemi tanárnak, a Gyógyszerésztudományf Kar dékánjának, dr. Minker Emil tanszékvezető egyetemi ta­nárnak, dr. Lázár György egyetemi 'docensnek, dr. Ko­vács László egyetemi do­censnek, dr. Mari Lajos egyetemi adjunktusnak, és dr. Hódi Miklós egyetemi adjunktusnak. Az egészség­ügyi miniszter a jubileum alkalmából 179 egyetemi dol­gozónak emléklapot adomá­nyozott; akik á SZOTE ön­állóvá válása óta az egyete­men" dolgoznak, munkájuk­kal hozzájárultak annak fej­lődéséhez. Dr. Petri Gábor emlékla­pot és emlékérmet nyújtott át azoknak a párt-, állami és társadalmi szervezeti veze­tőknek, akik az elmúlt ne­gyedszázad alatt segítették az egyetem munkáját. Ugyan­csak emléklapot és emlékér­met kaptak azon kórhazak orvosi karai és gyógyszertári központok gyógyszerészkol­lektívái, melyek közremű­ködtek az orvos-, fogorvos­és gyógyszerészhallgatók gya­korlati oktatásában. A nyilvános ünnepi tanács­ülés egyik emlékezetes pil­lanata volt, amikor a Szege­di Orvostudomány: Egyetem Tanácsa dr. Baló József pro­fesszort, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tag­ját az orvosképzés, valamint a tudományos kutatás terén nemzetközileg is kiemelkedő murikássága elismeréséül, az egyetemhez fűződő kapcsola­tainak erősítéséül „Honoris causa" doktorrá avatta. A díszdoktori diplomát az idős professzor meleg szavakkal köszönte meg. A Szegedi Orvostudományi Egyetem önállóvá válása 25 évfordulója tiszteletére doku­mentumkiállítást rendeztek a központi épület I. emeleti fo­lyosóján. A kiállítás bemu­tatja az egyetem fejlődését, bepillantást enged az oktató­nevelő, a tudományos kutató és gyógyító munkába, a hall­gatók életébe. Az ünnepség elnöksége. Dr. Medve László beszedet mondja S KGST-tagországok gazdasági politikájának sikere Az ADN hírügynökség adatai szerint a KGST-tagországók ipari termelése a világ ipari termelése 35 százalékának felel még. A KGST-tagországokban 362 millió ember él. A Föld lakosságának 6,4 százalékát magában foglaló Szovjetunió ipari terme­lésé a világ ipari termelésének 20 száza­lékát képviseli. Két évvel ezelőtt, 1974­bén a KGST-tagórszágok a világ ipari termelésének egyharmadát állították elő. A szocialista Országok 1951 és 19'T4 kö­zött évenként átlagosan 10,1 százalékkal növelték ipari termelésüket. A tőkés ipari országok termelése ugyanakkor csak 5,2 százalékkál növekedett. A KGST-tagországok a következő évek­re is á termelés állandó növekedését irá­nyozzák elő, ami előfeltétele a lakosság életszínvonala emelkedésének. Igv például a Szovjetunióban az ipari termelés, amely az elmúlt ötéves terv során 43 százalékkal emelkedett, 1976 és 1980 kőzött további 35—százalékkal emelkedik. A íÍGST-tagországok nemzeti jövedel­me 1Ö71 és 1975 között az eddig legna­gyobb arányban emelkedett Dr. Baló József átveszi dr. Petri Gábortól a díszdoktori diplomát Török József köszöntője

Next

/
Thumbnails
Contents