Délmagyarország, 1976. február (66. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-15 / 39. szám

6 MZDMJEEESM ' \M SÜ"' W 1® Vasárnap, 1976. február 15.. 5 „Művész elvtárs" \ közművelődés közügy. A fejÍr' , octalista társadalom építé•k egyik, az élet minden tehetőt átszövő kulcskérdése. A ;zockilista életmód tudati, műveltségi tényezője hangsúlyos probléma napjainkban. Rég fel• mert, de igazán csak most tudaisult-tudatosított a befogadók és lkotók elválaszthatatlan egységéick szükségessége, a művészet és közművelődés kézszorítása. E kérü skör lényege, hogy a művészek kerüljenek közelebb a tömegekhez, a tömegek a művészetekhez. Egy mágnes két pólusa közül kell tehát kiiktatni az akadályozó tényezőket, felhúzni a zsilipeket, hogy azután ebben az aktív erőtérben mind közelebb kerüljenek egymáshoz. Mik ezek a taszító-elvélasztó tényezők? Nézzük meg először e mérleg egyik serpenyőjét. A művészettörténeti-esztétikai ismeretek manapság is „apróbetűs" tananyagok. A hiányosságokat nem pótolhatja az ismeretterjesztés, egy-egy tévésorozat, az alkalomszerű műteremlátogatás és tárlatvezetés, az albumlapozgatás. Az elmaradások pótlásának, az alapvető ismeretek megszerzésének a szándékon túl tán leggyümölcsözőbb módja a művészek és kisebb-nagyobb közösségek (klubok, szocialista brigádok, üzemek, gyárak, vállalatok) személyes és állandó kapcsolata. Az ebből a kapcsolatbői adódó vérátömlesztésre a művészeknek éppúgy szükségük van, mint a munkástömegeknek. A közönségkontaktus hat a készülő alkotásra, értékek születését Inspirálhatja. elméleti „papír ismereteket" tudatosíthat, igazolhat. íme, máris a másik versenyző indoka: szükséges az új közegben való megméretés, de a másik oldalnak, a közönségnek is fel kell adni, a bástyátt: Arany János után nincs költészet, Munkácsy Mihály után nincs festészet... Sajnos, a művészek nagy része nem abból indul ki, nem azt t.flri kl célul, hogy mindenekelőtt ő mara művészete, minden egyes alkotása hasson az emberekre, egész személyisége, minden munkája legftM ízlésük fejlesztését, műveltségük gyarapodásé4. Ezt az alapvetően fontos feladatot sokan másokra akarják hárítani. Pedig a művek mellett elhangzó okos és szép szavakkal, elemzőfeltáró ismeretnyúj lássa'., érvelő vitával bizonyára jelentős eredményeket lehet elérni. Ám, ha valakit valahová el akarunk vinni, elÓRzör találkoznunk kell az illetővel. Ez nem a művészi elvek feladása, hanem a közös alapok keresése. Napjainkban az emberek „nagykorúak". Pedagógusra van szükségük, dadára nincs. Tehát nem udvarolhatunk a túlhaladott ízlésnek, az illúzióknak, a hamis szépségnek, a mesterségesen felinjekciózott áldrámáknak, a hamis derű üres káprázatának akkor, amikor új, az eddiginél fejlettebb, szocialista tartalmú életmód, műveltség, ízlés felé Igyekszünk. A művészi alkotások élvezéséhez nem szükséges egyetemi diploma, de még érettségi bizonyítvány sem. Am feltétlenül szükséges az emberi érettség és a művészi alkotások tisztelete. Manapság hazánkban a képzőművészek döntő többsége meglehetős elszeparáltságban, a valódi társadalmi-gazdasági-politikai mozgásoktól elszigetelve dolgozik. Gyakran hangoztatják is, 'hogy napi elfoglaltságuk és művészi alkotómunkájuk mellett még a magánéletre is kevés idejük jut, nemhogy a közéleti-politikai tevékenységre, vagy egyegy társadalmi réteg, csoport életének mélyebb megismerésére. Talán ebből következik, hogy n tematika is egyre szűkül, s vagy teljesen hiányzik vagy csak nyomaiban lelhető fel például a mai árnyalt és mélységében megfogalmazott munkásábrázolás. Ha néha-néha tematikus vagy évfordulós pályázatok sikerreménye felcsillan a művészek előtt, munkásalakjaik. ipari környezetábrázoló műveik felszínesek maradnak, klisékhez, sémákhoz kapnak. A már meglevő művészi eszköztárból kölcsönöznek,-s nem teremtenek új eszközöket. Nem is tehetik, hiszen munkásokkal, munkáskörnyezettel, munkásélettel jószerével csak televíziós riportokban, újságcikkekben közvetítések útján, másodlagos élményként találkoznak. Ki tegye hát meg az első, közeledő lépést?! Hiszem, hogy mindkettő közös, őszinte és tiszta szándékára van szükség. Szinte jelképként is felfoghatjuk: ezekben a napokban, hetekben jónéhány szegedi művész lépte át a gyárak-, üzemek kapuit. 3. A szegedi városi tanács évek óta fáradozik azon, hogy megteremtse a szocialista meeénásság egyik új, tartalmas, mindkét fél számára hasznos formáját. Ügy tűnik, az első lépések sikeresek. Ez év első heteiben már több szegedi üzem, és vállalat Kötött szerződést Szegeden élő képzőművészekkel. A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat három gyárában Cs. Pataj Mihály, Nóvák András és Zoltánfi István Ismerkedik az emberekkel, a munkával. A Szegedi Ruhagyár Zombori Lászlóval kötött szerződést. Hasonló szerződés készül a Volán 10. sz. Vállalat és Fontos Sándor, valamint az Állatforgal-. mi és Húsipari Vállalat és Dér István között. Felvetődik a kérdés; mi ezeknek a szerződéseknek a tartalma? Az üzemek, vállalatok ösztöndíját élvező képzőművész tanácsadói minőségben meghatározott ideig dolgozik. Tanácsadói feladatot lát el, igyekszik az üzem belső, általános esztétikai szintjének fejlesztésében segédkezni, megtervezi a vállalatok ünnepi dekorációit. Megismerkedik a gyár életével, munkásaival, alkotásaiban művészi igénnyel be ls mutatja azokat. Szakterületén segíti a szocialista brigádmozgalmat, képzőművészeti ismeretterjesztő előadásokat tart, múteremlátogatásra invitálja a munkáskollektívát, kiállítást szervezrendez a vállalat területén, A városi tanács jó néhány szegedi vállalatot felkeresett, s kérte ezt a mindkét fél számára hasznos ösztöndíj-rendszer bevezetését. Volt olyan üzem, mely még erre a tálékoztató megbeszélésre sem küldte el képviselőjét. Bizonyára úgy gondolták, hogy a közös nagy perselyből ne herdáljuk holmi szénelgő művészekre a forintokat. Pedig a gazdaságot nemcsak a perselyben levő forintok, hanem a fejekben levő mind több ismeret, műveltség is jelenti. Jó néhőny kiaknázatlan lehetőség is akad még a városban. Ha a DÉLÉP az előbbiekhez hasonló szerződést kötne, gyakorlatban próbálhatnák ki annak a néhány évvel ezelőtt oly nagy lelkesedéssel megalakult, ám a kezdeti kudarcok után széthullott városdekorációs bizottságnak hasznos és esztétikus ötleteit. Vagy van-e művészi megörökítésre méltóbb, fontosabb terület, mint az algyői olajmező szokatlan, mégis megragadó világa?! A művészeket általában „múvészurazzák" az emberek. A benfentesek esetleg „múvészkém"mel szólítják meg őket. Ritkább azonban a művész elvtárs megszólítás. Azon az ünnepi aktuson, ahol a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat vezetői és a három szegedi képzőművész írta alá a szerződést, így szólították meg a festőket.' Művész elvtárs — e kifejezés valódi tartalma egész múvészetpolitikai, közművelődési céljainkat kifejezi. Hiszen valamennyien egy célért dolgozunk a magunk felkészültsége, tehetsége szerint. sajátos eszközeinkkel. „Kj kalapáccsal, ki tollal, ki gépek mellett, ki ecsettel vagy a szoborállvány körül. A munkásművelődés fokozása — hangsúlyozta ezen a beszélgetésen Marosi János, a KSZV vezérigazgató-helyettese — valamennyiünk számára nagyon fontos feladat. Itt a vállalatnál is mind jobban szükség van az emberi felkészültségre, az intelligenciára, az érzékenységre. E szerződés kétoldalú. Kifejezi a munkásság mecénáló szerepét, feladatát, új igényeit, de utal a művészek élőtt álló szocialista tartalmú tennivalókra ls. A személyes kapcsolatok, a művészek folyamatos jelenléte az üzemcsarnokokban, az emberek között színesíti a vállalati életet, segíti a kölcsönös alkotó tevékenységet. TANDI LAJOS Pincérből lett tehenész A tudás forrásai Olvasmányélmény Romantikus elvonulás is lehet az állatok megkülönböztetett szeretetében, de akiről most szó van, nem sokat törte eddig a fejét a romantikán. Nagy hírű Illat* barátok. mondták is, írták is, hogy aki az állatot szereti, az az embert is szereti, vagy fordítva: aki az embert nem becsüli, az hasba rúgja kutyáját-macskáját. üti-veri marháját, habosra dolgoztatja csupaideg két jó lovát; ahelyett, hogy vaslapáttal agyonütné a patkányt, mert kért tesz neki és egyébként se való a házba, megfogja Inkább és tüzes vassal sütögeti a szemét. Igaz, vagy nem, döntse el magában akárki, de tartsa föl a kezét, aki édesgyermekét odaadná csak két hétre is ezek közül valakihez. Folytathatnám a példálózást, de tartok tőle, célzatosságot olvasna kí belőle valamelyik jó ismerősöm, és azt hinné, hogy a szobaebek — illetve gazdáik — eddigi csipkedéséről akarok átevezni a túlsó partra, és felvételemet kérem az állatvédők népes seregébe. Tehenészről akarok én írni, nem állatokról, de olyanról, akit nem a vak sors lökött oda a jászlak tájékára, hanem a jól megfontolt, sajáf akarat. Szereti az állatot és szeret dolgozni. És nem csudabogár. Amikor a téesz alakult Bakson, Süli László 14 éves volt, éppen elhagyta az iskolát, és eszébe se jutott, hogy a szövetkezet küszöbét átlépje. Még az iskola ablakából látta a kerítésépítő kőműveseket, azt gondolta, beszegődik hozzájuk ipari tanulónak. Jó pénz van benne, és nincs munkaegység. Nézegette is őket egészen addig, amíg legeltető gulyás nem lett belőle, munkaegységre. Később előre lépett, fejőgulyássá. Erősen Ingadozott akkoriban a munkaegység ára, fogta magát a család, elment Tömörkénybe. Velük ment, beállt pincérnek a fejőgulyás is. Ügy gondolkozott, a sör habja meg a borravaló hoz annyit, mint itt a munkaegység és ráadásul még fizetés is van. Teljes nyolc hónapig bírta — vagy inkább csak tűrte — a pincérséget, ha tehette, vissza-viszszanézett az istállóba. Ilyeneket gondolt; — Mit vergődjem én azzal a sok részeg emberrel? Szolgáljam ki, mert az a dolgorjn, aztán viseljem el ostoba handabandázásalkat, sőt örüljek is neki, mert annyival is több a bevétel? Igaz, ott a hétfő szünnap, de a többi napon az első pálinkázók már talpra parancsolnak és záróráig nincs megállás. Van, aki keserűségében iszik, engem ugráltatna, hogy szűnjön a szomorúsága, a másik örömében, de a végállomás nála is ugyanaz. A részeg embert egy életre meggyülöltem. Szólhatna a mese, hogy az emberektől megcsömörlött ember visszamegy az ő szeretett állatai közé, és békében él, amíg meg nem hal. Csakhogy ez nem mese. Aki ezt hiszi, még filmen sem látott tehenészt. Megvadult bikák és elszabadult marhák ls vannak a világon. A-bika tíz mázsán felüli, kiszakad a karika az orrából és semmiféle áldó szózatra nem jönne vissza sót nyalogatni. Bika rugaszkodván — nemcsak a Toldi-béli pesti utcán rémítő, Bakson is fölforgatná két szarvával a világot. A részeg embert kl lehet lökni a csárda ajtón, de most ugorj „pincér", fogd meg a bikát! Tízmázsás, ha a kiskörűiével lép. csak rá, akkor is véged van. Máskor meg tehén ugrik meg a másik majorban, és a vasvillával áll elé valaki, nekimegy annak is. Jött a sürgős üzenet, gyere Laci, nagy baj van. Ha másik majorból ide jönnek érte, akkor fogalmazhatunk így ls: nagy a szakmai tekintélye Süli Lászlónak. Talán még állatoknak szóló „pedagógiai elvei" is vannak. — Adottság kell hozzá — gzt mondja a szakértőként megkérdezett szakmai felettes, a főállattenyésztő Kovács István. Az állat ért a szóból, bár nem a szót érti. Kiérzi belőle a szándékot. Dáma, Róka, Fattyú, Hattyú, Madár, Rigó, Rámás, Sári, Szilaj, Bíbor, Szürke, Csákó — mind hallgat a nevére, a lUU-as istállóban, ha szépen beszélnek vele. Névről szólítják őket, bár számuk is van. — Hogy jönne az ki: menjen arrébb a 416-os! Legföljebb viszszanéz, hogy mondjam még egyszer. Ha azt mondom, na Dáma, lépi odébb, mindjárt més. Az alapelvek legfőbbike tehát, hogy a marhával is szépen kell beszélni. Mert tejet várunk tőle. Aki gorombán beszél, vagy próbálgatja, hogyan lehet vasvillával végigvágni rajta, magának árt legtöbbet. Elvadul az állat. A másik alapelv, hogy a 106 szarvasmarha között kettő se egyforma. Tudni kell, melyik milyen indulatú. Elvárja, hogy tudják. ARámást nem lehet Párnának szólítani, mert nem illik rá. A név tulajdonság. Külső és belső. A Fattyú kicsi, gyenge, törékeny jószág, a Rámás nagy alkatú, csontos. Leginkább tejjel fizet a jó pedagógiáért a tehén, a tehenész bére pedig egyedül attól fügR, mennyit fej, ennélfogva, ha ba] van n tejellátásunkkal, meg kellene győzni a tehenészeket, becégzessék, simogassák jobban a Szürkét, meg a Sárit, tejeljen úgy legalább, mint a Róka, és ők is jól járnak, meg mi i«. Bakson csak 2470 liter az állag egy fejési időszakban. Jó takarmány is kellene a simogató szó mellé. Szidnák tehát a növénytermesztőkel, miért nem adnak jobbat, de hiábavaló a szidás. A rétek, Jegelők, vízben álltak, pusztult a lucerna. Ha jó takarmányt kapnának, ugyanezek a tehenek legalább ezer literrel adhatnának többet. Száz tehénnél százezer liter! Ennyit a közgazdaságtanról, meg annyit, hogy fajtakeresztezéssel is próbálkoznak — de térjünk vissza a tehenészek dolgaira. Azt mondta valaki hivatalos helyen a napokban, ha valóban több tejet akarunk, és több húst, vissza kell állítani az illattenyésztést — és állattenyésztők! — rangját. Magyarul: kevesen választják azt a pályáiamelyiket a közhit lenéz, és azt mondja: az ott, a tehenek faránál? Szakszerű választ adhat erre Süli László. — Nincsen bajom vele. Még nem érzem, hogy alávalóbb lennék tehenészként, mint voltam pincér koromban. Nem is mutogatnak rám sehol, el se húzódtak tőlem az emberek. — Mikor volt bálban? — Nagyon régen. Elvadul az ember, leszokik az Ilyesmiről. Idő sincs rá, meg ki is nőtt a bálozók sorából. — Merre járt az országban? — Elmentem hegyet nézni az Északi-Középhegységbe, voltam Pesten, a vásárban. Szabadságom van, de akkor se megyek, mert otthon ls van néhány jószág. Itt nincs se karácsony, se új év, se szabad szombat, se vasárnap. Ezt be kell kalkulálni a szakmába. — Váltás sincs? — Van, de mégsincs. Ha beteg valaki, beáll a váltós, és rögtön nincs váltás. Most éppen öt betegünk van. Tavaly talán egy olyan hónap volt a tizenkettőből, amikor váltogathattuk egymást. — Ezért akart elmenni? — Nagy mehetnékem támadt tavaly. Mert elúszott a 20 százalék. Azért csörög az én fülemben háromnegyed kettőkor mindig a vekker, hogy még azt se kapjam meg, amiért megdolgoztam? Elmegyek kubikosnak, reggel busszal visznek, este busszal hoznak, szabad szombat, vasárnap, karácsony, húsvét, jó fizetés. Rábeszéltek, Itt maradtam. Meggyőztek, nem nekem való a kubik. — A feleség? — A végén ő is azt mondta, maradjak. — Bánja? — Aki megszokja, annak nehéz elmenni. Csinálni is nehéz, menni még nehezebb. Volt egv' aki pályát módosított, állítólag megbánta az is. HORVÁTH DEZSŐ