Délmagyarország, 1975. december (65. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-30 / 304. szám
Kedd, 1975. december 30. 5 Bővített szolgáltatások Január 1-től újfajta lakás-, vagyon- és módosított utasbiztosítás Az Állami Biztosító folyamatosan felülvizsgálva szolgáltatásait, a követelményeknek megfelelően módosítja, bővíti azokat. Január 1-én is egész sor változás lép életbe, két újfajta biztosítást vezetnek be, s módosítják az utasbiztosítást. Erről tájékoztatott Mészáros Jánosné, az Állami Biztosító Csongrád megyei Igazgatóságának vezetője. Újfajta lakásbiztosítási rendszerrel bővítik a szolgáltatások körét. Ezen belül külön köthető biztosítás bérlakásokra, családi házakra, szövetkezeti és öröklakásokra, valamint nyaralókra. Ezenkívül kiegészítő biztosításként anyagi védelmet nyújtanak orvosi rendelőkre, műtermekre, kincsekre, garázsokra is. Az újfajta biztosítás kiterjed a lakás épületszerkezeti elemeire, a beépített bútorokra, a belső vakolatra, a festésre, a padlószőnyegre stb. Ezentúl fizet a biztosító akkor is, ha a vihar megbontja az épület tetőszerkezetét, a amiatt a beömlő eső megrongálja a berendezést. Ugyancsak jár kártérítés, ha felhőszakadás önti el az épületet vagy lakást. Az árvízbiztosítás ezentúl nemcsak az épületekre, hanem az ingóságokra is kiterjed, s az árvíz miatti kényszerkiköltözéskor az eddigi 2 ezer forint helyett 3 ezer forint segélyt fizetnek. A kockázatok közé felvették a vízvezeték-hálózatra kapcsolt készülékekből — mosógép, bojler stb. — kiömlő víz okozta károkat is. A lakás- és a nyaralóbiztosítás alapján nemcsak a betöréses lopásból eredő károkat térítik meg, kifizetik a betörő által megrongált holmi, felszerelés, berendezés értékét is. Lényeges eltérés a kártérítési rendszerben: a lakóépületek, a lakások, a bútorok kárait — az elhasználódás mértékét nem tekintve — utápótlási, vagyis új értékben, illetve beszerzési áron fizetik ki. A nagyobb anyagi védelmet nyújtó új lakásbiztosítás díja bérlakásoknál 4—8 forinttal, 1, 2 és 3 szobás családi házaknál, szövetkezeti és öröklakásoknál átlagosan 35 százalékkal magasabb. Az állami vállalatok újfajÁ lottó decemberi tárgynyereményei Az 51. játékhét szelvényeire sorsolták Hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság budapesti. Münnich Ferenc utcai szikházában kisorsolták a lottó december havi tárgynyereményeit — az SL hét szelvényeire. Az alábbiakban közöljük a szegedi ioté-lottó körzeti iroda területén vásárolt és nyéreméjinyel kisorsolt Sl. heti szelvények számát és a nyereményt. 3 745 058 Utalvány. 3 754 323 vány. 55 717 041 „Terül" konyhafelszerelési utalvány, utalvány. 55 729 177 utalvány. 3774 552 sztereó rádió, szte- 55 736 169 utalvány. 55 744 260 reó magnetofon és utalvány, üdülőtelek Balatonszabadi3 798 346 textil- Sóstőn faházzal és 10 000 Ft3 799 309 tv. os garanciamegváltással. 61 003 303 tv. 61 022 807 ki mit választ utalvány. 61 023 934 „Tetőtől talpig 3 783 173 tv. utalvány. 3 804 944 utalvány. 3 847 073 táskarádió. 3 882 411 hűtőgép. 3 905 620 textilutalvány. 3 905 742 tetőtől talpig felöl, felöltözhet" utalvány, tözhet utalvány. 3 921 778 61024 791 utalvány. 61026196 utalvány. 3 926 398 utalvány, utalvány. 61 057 807 utalvány. 3 997 444 textilutalvány. 4 029 459 utalvány. 4 031 415 utalvány. 4 051 028 textilutalvány. 4 092 412 utalvány. 4 105 452 utalvány. 4 119193 utalvány. 4 127 951 tv. 4 131 922 színes tv. 4 133 527 textilutalvány. 4 165 669 textilutalvány. 4 184 842 utalvány 4199 205 tv. utalvány. 4 206 939 utalvány. 4 227 680 61 063 383 utalvány. 61 071 471 üdülőtelek BalatonszabadiSóstón faházzal és 10 000 Ft-os garanciamegváltással. 61 073 093 sztereó rádió, sztereó magnetofon és utalvány. 61084 701 színes tv. 61 085 848 „Tetőtől talpig felöltözhet" utalvány. 61 088 939 utalvány. 4 206 914 61 113 992 táskarádió. 61 122 142 tv. 61126 223 utalvány. 61 126 847 utalutalvány. 4 228 604 ki mit vány. 61 158 794 konyhafelválaszt. 4 229 218 utalvány, szerelési utalvány. 61 160 251 4 248 737 táskarádió 4 268 054 utalvány. 61 173 094 utalvány, rádió. 4 312003 tv. 4 326 993 61 192 235 utalvány. 61 199 224 magnó és utalvány. 4 346 343 hűtőgép. 61 225 524 utalvány, utalvány. 4 358 987 táskará- 61 244 346 utalvány. 61 252 650 dió. 4 405 484 tetőtől talpig textilutalvány. 61 261 749 felöltözhet utalvány. 4 429 894 utalvány. 4 431 598 tetőtől utalvány. 61 311 030 utalvány, talpig felöltözhet utalvány. 61 333 030 utalvány. 61 334 599 4 441 674 hűtőgép 4 463 397 utalvány. 61 342 362 utalvány, utalvány. 4 470 404 textil- « 371 621 utalvány. 61 375 677 utalvány. 4 475 747 textilutal- textilutalvány. 61 383 828 textilutal- utalvány. 61 387 258 utalvány, utalvány. 61 392 315 utalvány. 61 405 462 utalvány. 61 412 767 utalvány. textilutalvány. 61 430 638 tv. Tetőtől talpig utalvány. 61430 799 tv. 61 441 020 rádió. 61 452 565 utalvány. vány. 4 475 763 vány. 4 477 763 4 487 358 ki mit választ. 4 491 148 utalvány. .44 783 943 61 423 585 sztereó rádió, sztereó mag- 61 423 732 tv. netofon és utalvány. 61 430 638 > 44 480 020 textilutalvány, felöltözhet' 44 717 500 utalvány. 44 732 518 tetőtől talpig felöltözhet utalvány. 44 734 429 tetőtől Cl 456 732 textilutalvány, talpig felöltözhet utalvány. 61 467 818 utalvány. 61 470 101 44 748 625 magnó és vány. 44 762 971 tv. 55 497 972 sztereó sztereó magnetofon és utalrádió. 61 484 982 utalvány. 61 472 340 magnó és utalrádió, 63 990 541 textilutalutal- vány. A nyertes sselvényeket 1976. január 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz <1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás ntán készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalónk. ta vagyonbiztosítása — amelynek bevezetését a gazdasági szabályozók módosítása is indokolta — bővítette a kockázatok körét. Az úgynevezett alapbiztosításban megfizetik például a hőtechnikai és elektromos berendezésekben, az áram okozta tűzkárokat, a villámcsapás, a vákuumhatás okozta robbanáskárokat, a viharral, a csőtöréssel együttjáró beázási károkat Kiterjed az új biztosítás az árés belvíz-, a felhőszakadás, a földrengés, a földcsuszamlás, a föld- és kőomlás okozta károkra is. Módosult az állami vagyon kártérítési rendszere is, amennyiben a teljesen megsemmisült állóeszközöket, épületeket, gépeket eredeti állapotuknak, rendeltetésüknek és kapacitásuknak megfelelően utánpótlási értéken térítik meg. A javítható károknál a helyreállítás költségét fizetik ki. Ax alapbiztosításon kívül kísérletképpen speciális kiegészítő biztosításokat is bevezetnek. Ilyen a belföldi szállítmánybiztosítás, az építésszerelés, a tűz- és üzemszünet, a géptörés és a számítógép biztosítása. Ax állami vállalatok vagyonbiztosításában — amelynek díjai jobban alkalmazkodnak a vállalatok tényleges kockázatához — több díjosztályt vezettek be, és kedvezményt nyújtanak, ha a vállalat teljes vagyonát biztosítják. Ma már szinte mindenki igénybe veszi az utasbiztosítást, s ez tette lehetővé, hogy azonos díjtételek mellett nagyobb kockázatot vállaljon a biztosító. A balesetből eredő betegség, munkaképtelenség esetén naponta 50 forintot fizetnek minden károsultnak. A poggyászká rokat 8 ezer forint helyet: 12 ezer forint értékig téri tik meg. A poggyászokra vállalt anyagi felelősség bel földön a balesettel kapcsola tos károsodásra érvényes külföldön akkor is, ha a poggyász elvész, vagy ellopják. Külföldi utazásnál a balesettel kapcsolatos gyógykezelési költségekre az eddigi 5 ezer forint helyett 10 ezer forintig térítik meg a kiadásokat, új szolgáltatásként a hirtelen betegség gyógykezelési költségeit is vállalja a biztosító. A résztvevők „felállása" pontosan olyan, mintha igazi tárgyaláson lennének a bíróságon. A különbség annyi, hogy a helyszín a szegedi megyei bíróság reprezentatív kollégiumi terme, amelynek pódiumán — szemben a bíró-, az ügyész- és az ügyvédjelöltekkel — a zsűri fog. lal helyet: dr. Marótí László, dr. Mathiász Tivadar, dr. Maráz Vilmosné, dr. Kere6zty Béla, dr. Bárdosi Istvánné, dr. Szűcs Ferenc, dr. Nagy Zoltán — a bíróság, az ügyészség és a Szegedi Ügyvédi Kamara képviselői. A hallgatóság — kivéve néhány családtagot — sem egyszerű kíváncsiskodó, figyelve ax itt lezajló polgári és büntetőperek kimenetelét, hanem szintén szakmabeli: bírák, ügyé. szek és joghallgatók, akik szurkolnak a versenyzőknek. Rájuk még várni kell. JUDICTUM nem siettetik őket Egy oldalsó szobában készülnek fe! a versenyre, amelynek győzteseit ugyan díjazzák is, de nem a pénz a legfontosabb tét A feltételezett és fiktív szereplőjű perek levezetésében a zsűri — túl a jogi felkészültségen — pontozza a fellépést az előadói és logikai készséget az átfogó és gyors Judiciumot S ebben nem tesznek kivételt a tizenkét versenyző nő és férfi között noha számszerűen nőké a fölény, mert két bíró — négy ügyész — és egy ügyvédjelölt startol öt férfi mellett A hallgatóság sorából egy előttem ülő férfi kesernyésen meg is súgja szomszédjának, hogy lassan ez a pálya is elnőiesedik. Tovább nem folytatta, mert megkezdődött az első polgári peres ügy. A felperes egy mezőgazdasági téesz, az alperes pedig egy téglagyári főmérnök. Ügy kerültek kapcsolatba, hogy a téesz téglagyártásra akart berendezkedni. Az ahhoz szükséges gépeket a főmérnök vállalatától szerezte be úgy, hogy azokat bár használhatóak voltak, „kiselejtezte" az alperes, miután a téesz felkérte a gépek beállításához „szakmai tanácsadódnak. Ezért 25 ezer forint ütötte a főmérnök markát, amiből 23 ezret felvett, 2 ezret a téesz adó címén levont tőle. Az ügyet először büntetőeljárás követte a társadalmi tulajdonú gépek indokolatlan kiselejtezése miatt Mind a téeszre, mind a főmérnökre büntetést szabott ld a bíróság, továbbá kötelezte a főmérnököt: fizessen meg az államnak 23 ezer forint vagyoni előnyt A büntetőper után a téesz selőjének előterjesztését éti ax ügyész indítványát, mert a fiktív ügyben megannyi, jogi buktató van elrejtve. A felperes arra alapítja keresetét, hogy az alperes bűncselekmény útján jutott a per tárgyát képező 23 ezer forinthoz. Közöttük azonban szerződés jött létre a kiselejtezett téglagyári gépek beállítása, üzembe helyezése végett A Polgári Törvénykönyv szerint semmis az a szerződés, amely törvénybe ütközik. Egy másik paragrafus értelmében azonban a szerződéskötés előtti helyzetet kell visszaállítani, illetve a visszajáró szolgáltatást részben vagy egészben az állam javára lehet elvonni. FIZET AZ ALPERES Ai oldás kulcsa abban KERESET. INDÍTVÁNY vezetősége felperesként lépett fel a főmérnök ellen, hogy a neki kifizetett 23 ezer forintot visszakaphatná-e. Ezt a keresetet terjeszti elő a perbeszédversenyen dr. Vasas János ügyvédjelölt A perben fellép az ügyész, dr. Szekszárdi Zsuzsanna, és indítványt tesz a bíróságnak, hogy milyen büntetést hozzon. Szűcsné dr. Csucsl Olga bírónak nem könnyű a feladata, amikor mérlegeli a felperes képviMunkások továbbképzése a mezőgazdaságban A mezőgazdaságban Idén meghaladta a 900 ezer hektárt a termelési rendszerek területe, az állattartók a IV. ötéves terv időszakában mintegy 250 nagytízemi telepet vettek át — s a műszaki, technikai korszerűsödéssel együtt a jól képzett szakemberek iránt is fokozódott az igény. A mezőgazdasági egyetemek, főiskolák a tervidőszakban fokozták a képzést, 1975-ben csaknem 2000-en fejezték be a felsőoktatási intézményekben tanulmányaikat. De legalább ennyire jelentős volt az elmúlt években a MÉM Irányításával működő szakmunkásképző intézetek tevékenysége, amely a korábbinál lényegesen nagyobb mértékben segítette a fizikai dolgozók szervezett továbbképzését. Az új technológiákkal közvetlen kapcsolatban levő dolgozók szakmai tudásának elmélyítésére ,a legújabb ismeretek átadására a minisztérium illetékes főosztályának irányításával az ország különböző vidékein 12 intézményben szerveztek tanfolyamokat, előadássorozatokat. A tanfolyamon, a továbbképzés során 1971—75 között több mint 55 ezren sajátíották el a korszerű műszaki-biológiai ismereteket. Különösen eredményes volt a fizikai munkások továbbképzése a legutóbbi tanévben. A szakmunkásoknak kétféle továbbképzést szerveztek. A képesítést adó tanfolyamokon a korábbinál lényegesen több hallgató vett részt; míg 1974-ben 700 volt a résztvevők száma, az idén már az elsó félévben több mint ezer dolgozó tanult. Különösen nagy volt az érdeklődés a másik oktatási forma, az úgynevezett céltanfolyamok iránt; ezeket azért szervezték, hogy az üzemi szakemberek a lehe tő leggyorsabban, szinte so ronkívül ismerkedhessenek meg a legújabb technológiákkal, egyebek között az iparszerű termelési rendszerek gépsoraival, valamint az állattelepek kiszolgáló berendezéseivel. A tanfolyamokon az idén a tavalyinál mintegy 7000rel többen, összesen 18 ezren kaptak bizonyítványt. A vállalati helyi tanfolyamok is népszerűek. Ezeken ugyan képesítést nem kapnak a továbbtanulók, de az elsajá tított ismereteket jól felhasználhatják a mindennap' gyakorlatban, és ennek előnye — közvetett módon — keresetük növekedésében is megmutatkozik. (MTI) van, hogy a jogtalan előnynek a büntetőbíróság által! történt elvonásával a felek egymás közötti polgári jogviszonyát nem lehet végéra vényesen rendezettnek tekinteni. A várható eseti dö»« tés a jogszabály kijátszása miatt meghatározott összegű „tandíjat" ró az alperesre. A polgári pereket „színesítő" büntetőügyekben ugyancsak jól állták meg a helyüket a jelöltek, közöttük kezdő bírák, ügyészek is. Szűcsné dr. Csucsi Olgának például ez volt a főpróbája, mert az új évet kész bíróként kezdi meg Makón. A perbeszédversenyt rendező igazságügyi KISZ-szerveat titkára, a versengésben szintén részt vevő dr. Bálint Gyula szerint Szegeden ez az első olyan rendezvényük; amely egy-egy valóságos tárgyalást tükrözött. Ax eredményhirdetéskor a zsűri elnöke, dr. MaróU László, a szegedi megyei bíróság elnökhelyettese együtt örül a győztesekkel, mert itt minden résztvevő az. Mielőtt a „mély vízbe" kerülnének, bizonyítják elméleti és gyakorlati felkészültségüket, oktatóik odaadó, jó munkáját Nem véletlen, hogy hosszú esztendők óta Szegeden nem bukott meg a vizsgákon egyetlen bíró-, ügyész- és ügyvédjelölt sem. Lődl Ferenc Vasútkorszerüsités Nyugat-Magyarország vasúti fővonalain automata biztosító berendezéseket szerelnek fel. Ezeken a vonalakon naponta mintegy 100 000 utast és 40 000 tonna árut szállítanak. Elsőként a Celldömölk—Székesfehérvár vonal korszerű automata biztonsági rendszere készült eL L l