Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-11 / 264. szám
e Kedd, 1975. november 11. Uifa <ta tranzisztorok Kapuzárás előtt sötét volt a lépcsőházban. A folyosókat a televízió hangja töltötte meg, de a fiú és a lány óvatosan, lábujjhegyen lépkedett a kockaköves lépcsőn. Belebotlott a lány a második emeleten az ajtó előtt hagyott cipőbe, s mind a ketten megijedtek a zajtól. A fiú megszorította a karját. — Pszt —' súgta —, nehogy észrevegyenek! Felszabadultan sóhajtottak, amikor becsukták maguk mögött a harmadik emeleten *z ajtót. — Megígértem a havernak — magyarázta a fiú —: senki sem tudja meg, hogy feljöttünk. Így máskor is ideadja. Tapogatóztak a sötét előszobában, amint beljebb kerültek, a fiú hirtelen mozdulattal átkarolta a lányt, és csak az óra ketyegése szakította meg lihegésüket. — Te, nagyon meleg van — súgta a lány. — Ne törődj vele — és még jobban magához húzta a fiú. Kis idő múlva kibontakozott a lány az ölelésből, az ablakhoz ment, kinyitotta. — Kár volt — mondta a fiú, de a válaszra már nem hagyott időt. Egyszerre kapták fel a fejüket, Vallomás amikor a szemközti házban egy női hang sikoltotta: — Te szemét! A szobában világosság gyúlt, és jól lehetett látni, amint egy ötven év körüli asszony hasonló korú férfihoz közeledik. A lány és a fiú riadtan figyelte a szemközti ablakot. Mivel az utca keskeny volt, minden mozdulatot észre lehetett venni. A férfi megállt az előszoba közepén. Az asztalba kapaszkodott. Kihúzta magát. Egy pillanatra két fejjel nőtt felesége fölé. Nézte, nézte az asszonyt, nem szólt, az pedig hevesen gesztikulálva közeledett felé. Hangosan kiabált. — Nem megmondtam, ilyenkor már ne gyere haza. Maradj ott, ahol eddig voltál. Hirtelen abbahagyta kiabálását, és zokogni kezdett. — Tönkretettél! Mi lett belőlem?! Egy roncs! Legalább a gyerekekre lennél tekintettel. Kikaparom a szemüket, ha olyan gazemberek lesznek, mint az apjuk. A férfi továbbra is csöndben maradt. Most már két kézzel fogta az asztalt. Lehajtotta a fejét, és félhangosan mondta. — Hallgass! Fogd be a szád, Rózsi. Nem érted, ne csináld a cirkuszt! — En csinálom? — tüzeli a nő. — Ki jár mindig haza éjfélkor? Ha én nem lennék, mi volna a gyerekekkel...? Semmi, olyan nullák lennének, mint te. — Té, semmi — és megrántotta a férfi ingujját. Ekkor az hirtelen egyensúlyát veszítve a székre zuhant. A nő ismét zokogott, kezével dobolni kezdett férje hátán. Az a fejét az asztalra hajtotta, és mély álomba zuhant az egyforma ütesektől. Majd az asszony letörölte a könnyeit, leoltotta a villanyt, s viszszament a másik szobába. Hirtelen csend lett. A lány még szorosabban a fiúhoz simult, erősen magához szorította. — Te — súgta a fülébe, és kérdőn a fiú szemébe nézett. A fiú felkapta a fejét. — Ugye, mi nem leszünk ilyenek? — mondta a lány, s úgy érezte, mintha a fiú egy kicsit megrázkódott volna. Egy pillanatra maga elé nézett, aztán a lányra. — Nem, mi nem — suttogta, és még jobban megszorította. Halász Miklós 6—11° Gyöngyösön, az Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyárában megkezdték a germánium tranzisztorok mellett, az úgynevezett szilícium planár tranzisztorok gyártását is. Jelenleg csak egy típus készül, ezeket a tranzisztorokat rádiókba, magnetofonokba, hangerősítőkbe, stúdióberendezésekbe építik be. Előnyük, hogy nagy az erősítési tényezőjük, kevés zaj keletkezik bennük, és kevéssé érzékenyek magasabb hőmérsékletre. A gyárban évente 20—25 millió új típusú tranzisztort gyárthatnak. ELHUNYT LÁNYI SAROLTA A Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya mély fájdalommal tudatja, hogy november 10-én, 84 éves korában elhunyt dr. Czóbel Ernőné született Lányi Sarolta kétszeres József Attila-díjas író, a Munka Vörös Zászlórendjének kitüntetettje. Temetéséről később intézkednek. AUTOMATA AZ ÜVEGGYÁRTÁSBAN Nagy teljesítményű csiszoló és fényező automata berendezést állítottak munkába az Ajkai Üveggyárban. A gépsor segítségével megkönnyítik a nehéz kézi munkát, és jelentősen növelik a termelékenységet az új berendezéssel: óránként csaknem 900, káli üvegből készülő kehely csiszolását, fényezését végezhetik. Az ólomkristálytermékeken továbbra is Irízi csiszolással alakítják a mintát IMPORT HELYETT HAZAI PAPÍR A Lábatlani Vékonypapírgyárban rövid idő alatt megoldották több olyan különleges papír előállítását, amelyet eddig importálni kellett. Ezek közül talán a legjelentősebb a nyomdák részére kikísérletezett hani famentes bibliapapír. A Lábatlani Vékonypapírgyár az idén összesen 800 tonna famentes bibliapapirt készít. TETTEN ÉRT AUTÖTOLVAJ Lopás miatt eljárást indított a Szeged városi és járási rendőrkapitányság Bogár István 19 éves, Sándorfalva, Petőfi utca 54. szám alatti lakos ellen, aki ittas állapotban Szegeden, a Mérey utcában több, ott parkoló kocsit kísérelt meg kinyitni. Egyik személygépkocsit kl is nyitotta és el akarta vinni, amikor a kocsi tulajdonosa tetten érte. Bogár István ügyét átadják vádemelésre az ügyészségnek. REJTVÉNYFEJTŐ VERSENY A Szegedi Rejtvény kedvelők Klubja haladó és mesterfokú rejtvényfejtő versenyt rendezett. A haladók között Kónya István szerezte meg a győzelmet Tóth Andrásné és Dér Gyula Vilmos előtt. Mesterfokon első Házi László, 2. Szakáll Antal, 3. dr. Ti szava ry Ernő. A helyezettek a Juhász Gyula Művelődési Központ által felajánlott értékes vásárlási utalványokat nyerték. A rejtvényeket készítette és a versenyt vezette Maytinszky László. RAKTÁR — ÖSSZEFOGÁSSAL Győrött nemcsak a várost, a megyét, hanem egész ÉszakDunántúlt kiszolgáló kereskedelmi vállalatok működnek. A raktárgondok enyhítésére hat vállalat összefogott és 148 millió forintos költséggel óriási raktárházat építtet. A 24 ezer 200 négyzetméter alapterületű nagycsarnokhoz még további 9 ezer négyzetméter területű, különböző rendeltetésű épületek tartoznak. Épül továbbá vasúti és közúti rampa, híd, süllyesztett tolató és rakodó iparvágány. Az áruk ki- és berakása úgy történik, hogy a targoncák be is járhatnak a vagonokba. LETARTÓZTATTAK A TÁMADÓT Letartóztatta a Szeged városi és járási rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak miatt Gonda József 31 éves, Sándorfalva, Petőfi utca 77. szám alatti lakost, akit eddig garázdaság miatt három alkalommal ítéltek el. Utolsó büntetéséből ez évben szabadult. Italozó és közösségellenes életmódjával továbbra sem hagyott fel. Ittas állapotban tévedésből a Mihálytelekre menő autóbuszra szállt fel. A községben egy szolgálatos határőr igazoltatni akarta, s eközben Gonda rátámadt, megütötte a határőrt. Gonda József ügyét átadják vádemelésre az ügyészségnek. Várható időjárás kedd estig: túlnyomóan felhős idő. Elsősorban a déli és nyugati országrészben többfelé újabb eső. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő déli. délkeleti széL Az évszaknak megfelelő hőmérsékletek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 6—11 fok között, FÖLD ALATTI GAZTAROLÓ A Zala megyei Puszta ed erics határában hatalmas föld alatti gáztárolót alakítanak ki egy kimerült gázmezőben. A nyári; hónapokban az alföldi lelőhelyekről érkező földgázt kompresszorok segítségével sajtolják a mintegy másfél kilométer mélységben levő tárolókba, ahonnan szükség szerint lehet kitermelni. A pusztaedericsi természetes tárolókban máris hatvanhatmillió köbméter földgázt tartalékolnak. Az érkező földgáz fogadására néhány, úgynevezett besajtoló kutat kell fúrni a természetes tárolóterületen. Az egyik ilyen kút mélyítése közben nagy meglepetés érte a kutató fúrósokat: olajat találtak benne. A Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakemberei azóta próbatermelést végeztek: a kút naponta ötven köbméter jó minőségű olajat ad. A föld alatti gáztároló folyamatos kialakítása mellett most hozzáfogtak a lelőhely módszeres kutatásához. Féltékenység — Mi történt a papagájoddal? — Megnősültem, és a papagáj bánatába belehalt. — Csak nem volt féltékeny a feleségedre? — Nem, de szóhoz sem tudott tőle jutni. HANGVERSENY SZOCIALISTA BRIGÁDOKNAK A múzeumi koncertek sorozatban, a szovjet kultúra napjai keretében tegnap, hétfőn este 6 órakor a Móra Ferenc Múzeum és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozata hangversenyt rendezett szocialista brigádok tagjai részére a múzeum képzőművészeti galériájában. ELŐADÁS > LUKACS GYÖRGYRŐL Ma, kedden este fél 8-kor a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Április 4. úti dísztermében Görgényi Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályánál: igazgatója előadást tart A Lukács György életművével kapcsolatos mai nemzetközi és hazai viták címmel A BAROKK SZÍNHÁZ Az egyetem művészeti kollégiumának, a Collegium Artiumnak képzőművészeti szekcióján dr. Belitska-Holz Hedvig művészettörténész tart előadást ma. kedden este 8 órai kezdettel a Béke épület nagytermében. Előadásának címe: A barokk színház szcenikája. RÉGÉSZETI LELET A szovjet régészek a tadzsikisztáni Leninabad területén az időszámításunk előtti IV. századból származó település maradványait tárták fel, amelyet macedóniai Nagy Sándor alapított. Ismeretes, hogy Nagy Sándor hatalmas, félmillió főt számláló hadseregével az i. e. 329. év tavaszán behatolt a mai Tádzsikisztán területére, s eljutott a Szir-Darja bal partjáig. Az ősi krónikák szerint az uralkodó várost alapított a folyó partján. A pontos helyet azonban a tudomány nem ismerte, s a régészek korábban eredménytelenül próbálták felfedezni maradványait HALÁLOS FAVÁGÁS Pest megyében, albertirsai lakásának udvarán egy fát vágott ki Tomasoczky Pál 22 éves géplakatos, és a fa rádőlt A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt Reklám Téli szállás a bivalycsordának A Nagykanizsai Állami Gazdaság „gondnoksága alatt" a sávolv-csikósousztai majorban, a Kis-Balaton közelében levő rezervátumban tanyázik hazánk egyetlen bivalycsordája. Az Európaszerte kiveszőben levő, egykor nálunk is igázásra használt lomha járású fekete jószágok jól érzik magukat a Kis-Balaton zsombékos legelőin. A bivalycsorda erőteljesen megfiatalodott, megszaporodott ezen a nyáron. Egvetlen évben sem volt ilyen A gyógyszeripar és a mezőgazdaság újfajta kapcsoiaia nagy a „borjúáldás" a rezervátumban. Az 50—60-as létszámú csorda 26 fekete kisborjúval gyarapodott. Az igénytelen, szívós, az időjárás viszon'ag ágait jól tűrő állatok részére — éppen a nagyarányú sza-vorodás miatt — új té'i szállást építenek a gazdaság kápolnapusztai üzemegységében. Az istálló még a tél beállta előtt elkészül, s mire a hidegebb idő bekövetkezik védett helyen lesz a természeti védettséget élvező bivalycsorda. Az Iparszerű nagyüzemi állattenyésztés továbbfejlődésének egyik kulcskérdése a takarmányozás minőségének, hatékonyságának javítása. Nem mindegy, hogy ez milyen gazdaságos lesz. hiszen a takarmányozás a termelési köPségek 60—65 százalékát jelenti. Ugyanakkor nélkülözhetetlen a magasabb szintű állategészségügy megteremtése is. Ezeknek a feladatoknak a megoldására jött létre a mezőgazdaság és a gyógyszeripar újszerű kapcsolata: a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát. a Chinoin Gyógyszer. és Vegyészeti Termékek Gyára, valamint a Kőbányai Gyógyszerárugyár BCR néven premixtermelő társulást hozott létre. A premixek, a győgytápok a hozamnövelő és más speciális hatóanyagok előállítása és forgalmazása mellett folytatják takarmányozási és állategészségügyi kutatásaikat. Hasznosítják a gyárak és a gazdaság gazdag tapasztalatait, amelyek az utóbbi években felhalmozódtak. BÖGYÖS GYÜMÖLCSÖK FERTŐDRŐL 1980-ra az ország összes faiskoláját ellátja a bogyós gyümölcsök központi törzsültetvényeiből származó törzsanyaggal a Kertészeti Kutatóintézet fertődi kutatóállomása. A kutatóintézet a bogyós gyümölcsök magas biológiai értékű, vírusmentes szaporítóanyagát állítja elő, amelyet a központi törzsültetvényekből nyernek. A központi törzsültetvényből telepítik át az árutermelő faiskolák az üzemi törzsültetvényeket. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város' Bizottságának napilapja. Főszerkesztő' F NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ SIMON ISTVÁN Szerkesztőság és kiadóhivatal: 6140 Szeged. Tanácsköztársaság űt. la 10. — Telefon: 13-535 13-003 — Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. — A tápot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. BajcsyZsilinszky utca M. — Előfizetési dU egy hónapra 20 torta! Index: ti Ul,