Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-06 / 261. szám

5 Csütörtök, 1975. november 6. felavatták az Ml-es áj szakaszát Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes szerdán ünnepélyes külsősé­gek között felavatta az Ml-es autóút Tatabánya-Új­város—Komárom közötti új szakaszát. A 29 kilométer hosszú, 15,5 méter szélességű, kitűnő minőségű autóút épí­tése mintegy 600 millió fo­rintba került. Az ünnepség után a vendégek — a beru­házók, a tervezők, az építők kíséretében — panorómabu­szokkal végigutaztak az új útszakaszon, ezt követően Gép segít a tanárnak Régóta fáradozik az okta- volt- és ampermérőkhöz a tás hatékonyságának foko- megfelelő kivezetések kerül­zásán a 624-es számú Ipari jenek, a tanulók előtt — az Szakmunkásképző Intézet áramforrás bekapcsolásával két tanára. Mihály Béla és — élővé, szemléletessé vál­Vörös Endre. Már segíti a nak az áramkörökben leját­tanítést az a készülékük, szódó folyamatok. A készü­amelynek segítségével a ta- lék — amely minimálisra nulók villamoskapcsolóval cssökkenti az órai előkészü­választják ki a helyesnek leteket —, az elektrotechnika vélt feleletet a tanár kér- majdnem minden ágának a désvarlációi közül. Néhány bemutatására akalmas. nappal ezelőtt olyan beren- A Szakoktatási Pedagógiai dezés született meg a két pe- intézet munkatársai tavasz­dagogus jóvoltából, amellyel szal megtekintették a terve­elektronikai alapáramköröket ket, s a berendezést hasznos lehet bemutatni, illetve mér- tanári eszköznek minősítet­ni. Az eszköz lényege: dia- ték. A szakvélemény elké­vetítővel olyan képernyőre szítésére Kiss Tibort, a Sze­sugarozzak az áramkörök gedi Tanárképző Főiskola kapcsolási rajzát, amely fő- adjunktusát kérték meg. A lé mérőműszereket építettek jelentést november végéig nyitották meg hivatalosan az be- M>V«1 az ábrákat éppen utat a forgalom számára. úgy rajzolták meg, hogy a Vendégszereplés Szabadkán Bár nem lengenek a főté- kaiméból megjelentetett ren zászlók, nincsenek óriá- színházi lappal együtt oszto­si, díszes transzparensek, aki gatták. Az előadás nemcsak Szabadkára érkezik, mégis a vendéglátók, hanem a könnyen észreveszi: ünnepel marosvásárhelyi színészek a város. Eleinte csak plaká- körében is nagy sikert ara­tokon tűnt fel a jubiláló tott. A romániai magyar Népszínházat köszöntő társu- színművészek elismerően latok neve, később már száj- nyilatkoztak a szegedi mű­ről szájra terjedt a hír: az vészek produkciójáról, ország különböző városaiból, A jó hangulat csak foko­külföldről is érkeznek ven- zódott, amikor Szabó Cseh dégművészek a fesztiválra. Mária a Szabadkai Népszín­Vidámság, szórakozással teli ház nevében vörös szegfűk­izgalom költözött a városba, kel teletűzdelt virágkosarat Az október 28-án kezdődött, és ajándékot adott át Giricz tíz napon át tartó előadás- Mátyásnak, a nézők ünneplő sorozat estéről estére vonzza tapsa kíséretében köszönetet az érdeklődőket. mondott a bemutatóért a A megalakulásának 30. szegedi művészeknek. Elő­évfordulóját ünneplő Sza- adás után a vendéglátók fo­badkai Népszínház reprezen- gadást adtak a szegedi és a tatív kiadvánnyal köszöntöt- marosvásárhelyi társulatok te a születésnapot. Képek ben, írásos visszaemlékezé­sekben elevenítik fel az el­múlt három évtized esemé­nyeit, a horvát és a magyar népszínház megalakulását, az első premiereket. Vitomir Ruzic színigazgató (gy emlékezett a két társulat egyesülésére: — 1951-től a színház két nyelven működik, a színmű­vészet fejlesztése, népszerű­sítése mellett a népek és a nemzetiségek közeledését, testvériségének erősödését ls szolgálja. Tevékenységünk elismeréseként nemrég vet­tük át Tito elnöktől a Test­vériség és Egység ezüstko­szorús érdemrendjét^ A Szabadkai részére. L. Zs. kell eljuttatni az intézetbe, s akkor döntenek, miként juttatják el az eszközt az ország többi iskolájába. A minap Szegeden járt a Szak­oktatási Pedagógiai Intézet két szakembere és megtekin­tette a televízió formájú ké­szüléket. Elismerően nyilat­koztak a két szegedi pedagó­gus munkájáról, s megálla­pították, hogy a többi hasz­nos tulajdonsága mellett azért is jó az eszköz, mert kisméretű alkatrészeivel egész szertárt helyettesít. Elmon­dották, hogy hamarosan Bu­dapestre szállítják, s miután alaposan megismerték, köny­vecskét írnak róla. Az isko­lák pedagógusai ebből, va­lamint a havonta megjelenő Szakmunkásnevelés című folyóiratból ismerhetik meg a készüléket. Tervezik, be­mutatókat ls tartanak a me­gyék székhelyein, ahol a szerzők mondják el, hogyan kezelhető a berendezés és milyen előnyei vannak. Jö­vőre — az igényeknek meg­felelően — megkezdik a so­rozatgyártást Sz. J. Szovjet filmek fesztiválja ftS Új aiko'ások, felújítások a mozik műsorán A szovjet filmművészet aV zonnyal folytatódik az a si- geden ls több filmjét tűzik kotásai meghatározó mídon kersorozat, melyet az elmúlt műsorra. A második alko­járultak hozzá e modern Időkben a Szállnak a dar- tás, melyben színészi képes­művészeti ág megszületésé- vak, a Tiszta égbolt, a Ham- ségeinek legjavát nyújtja, 8 hez, és közel évszázados fej- let, a Rubljov, vagy a Fe- mely film forgatása közben lődéséhez. A filmtörténet ki- kete tollú fehér madár pél- érte a tragikus halál, Solo­törölhetetlen alkotásai dázott legmagasabb művé- hov mindeddig befejezetlen Elzenstein, Dovcsenko, Po- szí színvonalon. háborús regényéből készült, duvkin filmjel, s immár film- A mostani szovjet filmek A hazáért harcoltak című történeti jelentőségűek Mi- fesztiváljának fájdalmas kétrészes film. A művet hail Romm, Szergej Gera. mementója Vaszilij Suksin- Szergej Bondarcsuk rendez­szimov, s a harmadik gene- nak rendezése és szerepei. A te. s ő játssza az egyik fő­ráció. Bondarcsuk, Csuhra), tavaly, 45 évesen elhunyt szerepet is. Mellette Suksln­Tarkovszkij, Suksin alkotá- rangos író, kiváló színmű- nal és Tyihonovval találkoz­gat. A szovjet kultúra nap- vész és a legjobbak közül hatnak a mozinézők. A szov­jaihoz kapcsolódva ország- való filmrendező két új jet filmek fesztiváljának hu­szerte megrendezik ezekben filmnek is alkotó részese, mórban, gegekben bővelke­s napokban, hetekben a Ma, csütörtökön mutatják be dő alkotása az olasz—szov­szovjet filmek fesztiválját, a filmszínházak utolsó film- je{ kooprodukcióban készült melynek keretében az új al- jét, a Vörös kányafa című filmkomédia Az olaszok hí. kotások mellett mintegy 45 alkotást, melynek írója, ren- [ , , í 0]ay4°K szovjet filmfelújítás kerül a dezője és főszereplője egy- hetetlen kalandjai Lenin­mozinézők elé. Minden bi- személyben. Tiszteletére, Sze- grádban című film. Napirenden: H közérdekű észrevételek intézése A közérdekű bejelentések jelentésekkel, a lakossági pa- nácstagi beszámolón elkez­sorsának jelentősége nem naszokkal a közigazgatási dődik, mivel a tanácstag vá­szorul különösebb magyaré- szervek hivatalból kötelesek laszt tud adni, hogy a kel­zatra. Hiszen egy-egy kör- foglalkozni. Hogyan és ml- lő anyagi lehetőséggel ren­zetben, lakinegyedben alig ként? A megyei tanács jo- delkezik, vagy nem a tár várják az emberek, hogy gi és igazgatási bizottságé- nács. Természetes, hogy az észrevételeiket, kéréseiket, nak tegnapi ülésén — ame- anyagiak határt szabnak e. javaslataikat elmondják. A lyet Szegeden tartottak — a lakosság kéréseinek és sok­bejelentések meghallgatásra hatósági munka e területén szor jogos igénynek is. Ilyen találnak a tanácstagi, ország, tapasztalható módszereiről és esetben a panaszosoknak be gyűlési választásokat meg- jelenségeiről tanácskoztak. kell látniuk, hogy a felveteti előző jelölő gyűléseken, ta- Nem kedvező a staliszti. kérés nem időszerű, és le nácstagi beszámolókon, fa- ka, mert évről évre növek- kell venni a napirendről. Arr lugyűlésen, üzemi találko. szik a bejelentések, és kü­zón és a tanácskozási köz­pontokban. Az emberek nem­legtöbhször beaványok. beje­lönösen a névtelen panaszok lentések, feleslegesen végig száma. Pedig a közéleti de- járják a számba jövő ösz­mokratizmus, különösen an- szes fórumot A megnőve. panaszhalmaznak A lakcímbejelentést kötelezettségről Ügyintézés: a tanácsnál csak a véleményüket mond- „ak fejlődése, egy ellenke- kedett hatják el ekkor ts. az Igaz. ző tendenciájú folyamatot nemegyszer ez a folyamat gatási munkáról, hanem kellene, hogy magéval hoz- is oka lehet. Ugyanakkor az zon. A panaszok tartalmuk- is igaz. hogy az adminíszt­ban és jellegükben évről év­re hasonlóak és ez azt je­egyéb problémáikat is fel­vethetik. A közérdekű be­ratív munka emelkedő meny. nyiségének a pontosabb ér­Sokan — tájékozatlanság- lyük fenntartása mellett egy adja, vagy használatra át ból — még mindig a ideiglenes lakcímet jelent- nem engedi; a 14 éven aluli rendőrkapitányságokra men- hetnek be, nek el. amikor bejelentke- Az ideiglenes lakcím beje­zésüket akarják elintézni, lentésének kötelezettsége alá Népszínház akár állandó, akár ideigle- esik az olyan helyiség, ahol gyermek, valamint az isko­tai tanulmányait folytató személy, ha az állandó la­kóhelyén való tartózkodása nemcsak a hazai társulatok- | nes lakásba, ugyanis nincs valaki — állandó lakóhelyé- a három hónapot nem ha­kal alakított ki szoros kap- (tudomásuk arról, hogy hol nek fenntartása mellett csolatot, évek óta vendégül látják a szegedi és a román marosvásárhelyi színházat is. A kölcsönös vendégszereplé­seket rendező- és darabcse­rékkel szeretnék a jövőben kiegészíteni. A szegedi és a szabadkai színház közötti együttműködés nem újkele­tű. A szegediek november 7-i vendégjátékára ünnepi külsőségek között került sor A lobositzi csata egyike volt a jubileumi fesztivál elő­adássorozatába kapcsolódó bemutatóknak. Előzőleg a szabadkaiak szerb-horvát és magyar társulata állt közön­ség elé. A marosvásárhelyi színház magvar társulata két, a belgrádi, a zágrábi és az úividéki együttes egy-egy előadással szerepel. A Giricz Mátyás és Hor­váth Zoltán vezetésével Sza­badkára érkéző művészeket délelőtt Vitomir Ruzic, a Szabadkai Népszínház fő­igazgatója és Szabó István, a magyar társulat igazgatója fogadta. A szegediek e<ke fél 8-kor kezdődő vendéglátó­kéra sokan voltak kíváncsi­ak. Már az előadást megelő­ző sürgés-foreás is elárulta­a szénen felúú'tott.. rendkívü' hangulatos színház nézőte­rén egyetlen hely sem ma­radt szabadon. A jegyszedők a Szegedi Nemzeti Színház műsorfüzetét a jubileum al­intézík a lakcímbejelentési munkavégzés, tanulás, üdü­ügyeket. Ezzel kapcsolatban lés, gyógykezelés, illetékesek a következő tájé' koztatást adták: A lakcímbejelentéssel kap csolatos ügyeket 1974, de cember 1-től országosan egy ségesen a tanácsi szervek in tézik. ladja meg. Az újszülött első lakcímé­átmeneti nek bejelentését a születést jellegű kényszerelköltözés, bejegyző anyakönyvvezető vagy látogatás miatt 15 nap- hivatalból teljesíti. nál tovább tartózkodik, Ami a határidőket illeti : Az állandó és az ideigle­nes lakcím változása esetén a lakcímet, illetőleg megvál- más-más bejelentőlapot kell használni, s ugyancsak más és más a bejelentőlap a 14 toztatását (megszűnését) a be- vagy kiköltözéskor, de Erről belügyminiszteri ren- legfeljebb az ezt követő 48 éven aluli és felüli szemé­delet intézkedett. Ennek ér- órán belül kell bejelenteni, lyeknél is. A bejelentőlapo­telmében a Magyar Népköz- Az ideiglenes lakcímet a be- kat a postán lehet megvásá­társaság területén állandó költözést követő 48 órán be- rolni, jelleggel tartózkodó minden 1U1 kell bejelenteni. Az ide- A lakcímek és megváltó­magyar allampolgar köteles iglenes lakcím bejelentesé- fásának bejelentése alkal­az állandó vagy ideiglenes vei az állandó lakcím nem „vúitani- a lakóhelyre történő bekőltö- szűnik meg. Ha a 14 éven maval De i;e" nyuJUml' 8 zéskor, illetőleg onnan kiköl- aluli gyermek ideiglenes la- bejelentőlapot és a személyi tözéskor a lakcímét, vagy kóhelyén törvényes képvise- igazolványt, a 14 éven aluli annak megváltozását a lakó- lője nélkül tartózkodik, őt gyermeknél, valamint a cse­hely szerint illetékes városi, csuk három hónapon túli lekvőképességet fővárosi, kerületi tanács vég- ott-tartózkodás esetén kell rehajtó bizottságának igaz- szállásadójának bejelentenie, gatási osztályánál, a megyei Az ideiglenes lakcím meg­vár0*1 kerületi hivatalnál, il- változását (megszűnését) be bejelentéssel foglalkozó letőleg a községi tanács vég- kell jelenteni, ha az újabb „ácsi szerv a lakcímet rehajtó bizottságának szak- ideiglenes lakóhelyen lak­igazgatási szervénél nyilván- címbejelentési kötelezettség tartás céljából beie'enteni. áll fenn. az állandó lakóhe­Az állandó lakcím beje- lyen való tartózkodás a 30 lentésének kötelezettsége alá 'napot meghaladja, illetőleg, lapra bejegyzi. Hasznos tud esik az olyan helyiség, ahol ha az ideiglenes tartózkodás njValó • helységnév utcanév valaki tartós ottlakásra ren- megszűnt. Mindhárom eset­dezkedett be és ténylegesen ben mentes a bejelentési kö­ntt lakik, vagv ahová ideig- telezettség alól: a tulaldo­'enes lakóhelyéről rendszere- nában levő sen, ille'óleg kényszerű tá- építménnyel volmaradásának megszűnése rendelkező személy és hoz­után véglegesen visszatér. zátartozója mindaddig, amíg A lakcím bejelentésére kö- az építményt egy évnél telezettek állandó lakóhc- hosszabb irit-g bérbe nem kizáró gondnokság alá helyezettnél a személyi lapot. A lakcím­ta­és megváltozását a bejelentőlap alapján a személyi Igazol­ványba, illetőleg a személyi házszám változása miatt be­jelentést teljesíteni nem kell. idényjellegű ilyenkor a lakcímváltozást .í"ya;al^val) az Illetékes bejelentő szerv — hivatalból, vagy kérelem­re — bevezeti a személyi igazolványba' (MTI) lenti, hogy nem csökken az demi ügyintézéssel elejét le. elintézetlen ügyek száma, az het venni. emberek kérésükre orvoslást nem eléggé találnak. A megyei tanács jogi és igazgatási bizottságának teg. A bejelentések döntő több- napi ülésén többen felvetet­sége az építés, a közlekedés, ték, hogy a lakosság panasz­8 a vízügyi ágazatra vonat­kozik, kisebb, de jelentős bályozása ma már számban érkezik panasz a rűtlen. Ezért csak ügyei intézésének jogi sza­korsze­a köz­kereskedelemhez, egészség- ponti intézkedések után vár­ügyhöz. Nem számottevő az ható lényeges változás az oktatással. népműveléssel, ügyvitel további javításában, szociálpolitikával kapcsola- Természetesen a tanácsok tos bejelentések száma. Ezek eddig is sokat tettek, hogy közismert társadalmi problé- a közérdekű bejelentések lá­mákat jeleznek. A javasla- tézésében az államigazgatási tok nagy többsége kommu­nális jellegű és szinte nincs olyan tanácstagi beszámoló, ahol ne szerepelne az út, és munka eredményességét fo­kozzák. A tanácsi dolgozók ugyanis tudják: az ügyek törvényes és határidőben járadépítéssel kapcsolatos történő intézése a lakosság felvetés. Így intézésük a ta- véleményét formálja. Rákóczi-emlékbizottság alakult Tóth Ferenc, az MTI tu- Népfront Országos Tanácsá­dósítója jelenti: nak elnöke; alelnöke Köpe­Jövőre, március 27-én lesz czl Béla, a Magyar Tudomé­II Rákóczi Ferenc — vagy nyos Akadémia főtitkárhe­ahogyan népünk szívében és lyettese; titkára Juhász Ró­az évszázadok hagyományé- bert, a Hazafias Népfront ban él: a kuruc vezérlő fe- Országos Tanácsának osz­jedelem — születésének 300. tályvezetője; tudományos évfordulója. A hazafiság, a titkára Hopp Lajos, a Ma­függetlenség és a társadalmi gyar Tudományos Akadémia haladás összefüggéseit feltá- irodalomtudományi intézeté­ró, méltó megemlékezések nek osztályvezetője lett. előkészítésére és megszerve- Az aJakuló Qlésen kido,. zésére Rékóczl-emlékbizott- gozták _ főbb prograrnpont. ^f atá,?atin" jalban körvonalazták _ a mi tudományos, kulturális megemlékezések tervét. A mtb^^SLST^JSSP'T 300' ^forduló alkalmából K ló tarto"ák ,az központi emlékünnepséget és alakuló ülést a Hazafias koszorÚ7ást rendeznek Buda­Népfront Országos Tanácsá- -esten Eevebek között nem­nak Belgrád rakparti szék- " nem házában. zetközi tudományos üléssza­Az emlékbizottság elnöké »«>t tartanak Sárospatakon. Kállai Gyula, A Hcuuxias (MTP

Next

/
Thumbnails
Contents