Délmagyarország, 1975. november (65. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-25 / 276. szám

Kedd, 1975. november 25. 5 A szülőfalu megemlékezése Landler Jenőről Landler Jenő, a magyarországi és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, a Magyar Tanácsköztársaság belügyi népbiztosa, majd a Magyar Vörös Hadsereg főparancsnoka 100 évvel ezelőtt a Zala megyei Gelse községben született. A centenárium alkalmából nagy fiára emlékezett a szülőfalu. Hétfőn, tegnap bensőséges ünnepség keretében megkoszorúzták a helybeli általános iskola falán elhelyezett márványtáblát. Landler Jenő Itt járt elemi iskolába. Ünnepséget rendeztek Nagykanizsán is a róla elnevezett gimnáziumban. Hajózás a Dunán Hetek óta alacsony vízállás nehezíti a dunai hajózást. Vasárnapra, a hajósok örömére, több mint fél métert áradt a folyó Szigetköznél. Hosszú idő után ismét van elegendő víz a hajózható mederben és újból teljes ten. heléssel közlekedhetnek a hajók. Vasárnap egész nap intenzív hajóforgalom voll ezen a szakaszon. Lunacsarszkij és a magyar kultúra Száz év* született „a forradalom filozófusa és művésze" Naponta hat koncert Szegediek a Zeneakadémián — Beszélgetés Lakatos Évával, az Országos Filharmónia igazgatójával A lenini—gorkiji nagy nemzedéxoői va.ó: azok közül, a<ciK a XX. század győztes szocialista forradalmának élére álliak, és azt művészi formában újraalkották. Október művelődésügyi népb.ztosa (minisztere) több mint 100 köretre rúgó esztétikai életmű és több tucatnyi, máig is játszott színdarab szerzője, nagyhatású szónok, kiváló diplomata. Hamvai Lenin mauzóleumának közelében, a Vörös téren, a Kreml falában nyugszanak. Neve — mint a szovjet koimány' tagjáé — szórványosan már 1917 után fel~ feibukkan a magyar sajtóban. Érdemileg 1919 tavaszán je.enik meg, amikor Verhaerenről elmondott emlékbeszédét közli a Nyugat. Irodalomtörténetünk joggal hozza összefüggésbe a Tanácsköztársaság Verhaerenkultuszát elsó magyarul megjelent tanulmányával. Ismertetésére több lap és folyóirat, köztük a Vörös Űjság is visszatér. Másrészt széles visszhangra lel a Lunacsarszkij-vonatok híre. Ezek agitációs vonatok voltak, amelyeket a szovjet kormány a legveszélyeztetettebb frontszaxaszokra küldött, a harc politikaieszmei támogatására. Közvetlen szerepükön kívül általános kultúrmissziójuk is volt: a klasszikus müvek friss kiadásait ingyen osztogatták. írók, költők szóltak közvetlenül a néphez, színdarabokat mutattak be. „A Lunacsarkaszky.vonatot meg kell indítani nálunk is" — írja a Népszava, a hír hallatára. Krúdy Orosz hangok című írásában is föltűnik, mint a kulturális forradalom jelképe. Juhász GyuVa április 10-én a Délmagyarországban így ír róla: „Szegeden, ahol még nem akarják némelyek, a törpe minoritás, tudomásul venni, hogy ami Moszkvából elindult és Budapesten keresztül a világforradalom Lunacsarszkyvonatán Münchenbe érkezett. hogy diadalmasan előretörjön az egész kontinensen." Az ellenforradalmi korszakban müvei kizárólag a külföldön megjelenő haladó magyar lapok révén jutnak el az olvasóhoz. 1922-ben a kassai Munkásban Mácza János közli A művészet Oroszországban című írását. Gaál Gábor kolozsvári Korunkia a húszas évek második felében k6t tanulmányából is közöl részleteket. Az 1926-ban induló számában — a Neue Rundschau nyomán — Kultúra és művészet Űiorosrorzságban című tanulmányát ismertefi. A téma sokoföalú kire'tése után a szemző tárgvi'agosan. de hatá-oio*tan 'SZÖ<"*TÍ le: „Nem aki"om azt állítani, hogv művészetünknek fénykorát érjük máris. Csak art állítom, hogy ennek a fénykornak az előfeltételei és szükséges elemei adott tényezőkként szerepelnek". 1928-ban a Tolsztoj-centenáriumra írott cikkének egy jelentős részletét adja közzé a Korunk. A következő év elején a Párizsi Munkás közli folytatásokban Marxizmus és művészet című alapvető tanulmányát. 1932 elején Bécsben tartott előadásán Barta Lajos is jelen van. Feljegyzései alapján a pozsonyi Üj szóban ad részletes beszámolót a nagy politikai szenzációnak számító beszédből. A Párizsi Hírlap ugyanebben az évben Goethe és mi című tanulmányát közli. Művei, azok szelleme, behatolnak a haladó magyar irodalmi közgondolkodásba. 1919-ben Kassák Lajos Kun Bélához írt híres nyílt levelében Lunacsarszkij példájára hivatkozik, aki „az új művészeteket nemcsak Oroszországnak propagálja". Magyar Lajos hangsúlyozza, hogy Lunacsarszkij „minden igazi kultúrértéket áthozott a kommünbe". 1920-ban a kassai Munkásban Mácza János Szociális kultúra címmel Lunacsarszkij Proletkult ját ismerteti. Kassák Lajos 1934-ben a Munka hasábjain nekrológjában lelkesen méltatja kultúroolitikusi életművét. Fábry Zoltán 1937-ben Lunacsarszkijt idézve hangsúlyozza, hogy előreveze*ő utunkat csak az egész múlttal összefüggésben tehetjük meg. Rendkívül nagy szolgálatot tett irodalmunknak, amikor 1925-ben — különböző német fordítások egybevetésével — lefordított kéttucatnyi Petőfi-verset, mely még abban az évben az első oro .znyelvű Pe'ő i-kötetként meg is jelent. Itt szólalnak meg először oroszul olyan nagy versek, mint A XIX század költői, az Egy gondolat bánt engemet és mások. Tanulmányából rendszerint egy mozzanatot szoktak idézni: a költőt kora bolsevikjének nevezte. Kijelöli Petőfi világirodalmi helyét a Heine—Lenau—Lermontov—Sevcsenko vonulatban, és nagyságát a megalkuvás nélküli forradalmiság és a derűsen harmonikus életszemlélet egységében látja. Közismert, hogy Károlyi Mihállyal szívélyes viszonyba került külföldi diplomáciai munkája idején, s — jellemző apróság — egyedül ő hívta „Károlyi elvtársnak" azt, akit mindenki Elnök Űrnak szólított, özvegye emlékirataiból tudjuk, hogy amikor 1933 elején Brecht lakásán német írókkal és művészekkel találkozott, ott volt Moholy-Nagy László, a Szegedről elszármazott nagy baloldali művész is. Emlékezésekből tudjuk, hogy Uitz Béláról tanulmányt írt. sok hasznos tanácsot adotí. Zalfca Máténak — amikor az a moszkvai Forradalmi Színház igazgatója volt —, 1928 —29-ben, amikor a Forradalmi Írók Nemzetközi Irodáját vezette, a 26 ország mintegy 200 haladó íróját tömörítő szövetségben Illés Béla volt a helyettese. Mathejka Jánossal együtt szerkesztette a moszkvai Sarló és kalapács Proletárirodalom rovatát. Nekrológján — a szovjet és a forradalmi világirodalom nagyjai mellett — a Pravda hasábjain Illés Béla nevét is olvassuk. A felszabadulás, illetve az utóbbi másfél évtized újrafelfedezése már az egész magyar olvasótársadalomnak elhozta Lunacsarszkij gazdag életművét. Könyvei megielennek nyelvünkön, darabjait színházaink játsszák, életművét egyetemeken és főiskolákon oktatják. A 100 éves Lunacsarszkij ma is elevenen él: gazdag tényanyagon nyugvó biztos ítéletei, elegáns formában kifejtett gondolatai sok, a mában keletkező kérdésünkre is segítenek meglelni az előremutató választ. Fenyvesi István Őszinte, meleg sikert arattak zenészeink szombaton este Budapesten, a Zeneakadémián. Dvorák ritkán hallható — a közönségnek is fölfedezésszámba menő — oratóriumát, az 1870-es évek végén komponált Stabat Matert szólaltatták meg a szegedi szimfonikusok, Vaszy Viktor dirigálásával. A siker titka nem csupán a közönség szimpátiájában keresendő (mely eleve érezhető volt, s valószínűleg korábbi jó koncertek emlékeiből táplálkozik), az elismerés méltán szólt a nagy előadói apparátusnak. Nem először fordul elő, hogy a különleges alkalom különleges teljesítményre ösztönzi a szimfonikusokat, a szólistákat — Karikó Terézt, Lengyel Ildikót, Réti Csabát, Sinkó Györgyöt —, kiváltképp pedig a Zenebarátok 120 tagú kórusát, mely régen énekelt ilyen hatásosan, pontosan és kiegyenlített hangzásvilággal. A rádió harmadik programja élő közvetítést adott a hangversenyről, melynek szünetében Meixner Mihály interjút készített Vaszy Viktorral, s a televízió ls részleteket vett föl az előadásból. Dvorák oratóriumát még Szekszárdon és Veszprémben mutatja be az együttes. Tetszett a szegediek koncertje Lakatos Évának, az Országos Filharmónia igazgatónőjének is, akit előzően munkahelyén kerestünk föl, hogy tájékoztatást kérjünk a zenei élet szervezésének eredményeiről, gondjairól. Abban, hogy (mi tagadás) jóleső szívélyességgel fogadott, s mindannyiszor kifejezte készségét a helyi problémák érzékelésére, támogatásáról biztosította például a helyi művészek szerepeltetésére vonatkozó terveket — nemcsak a szakember, a kultúrpolitikus figyelme tűnt elő. Lakatos Éváról köztudott, sokat fáradozik olyan megcsontosodott hagyományok fölszámolásáért, mint a hangversenykultúra erős fővárosközpontúsága, pontosabban személyesen is sokat tesz a vidéki kezdeményezések, műhelyek fölkarolásáért. Hogy milyen sikerrel, egyetlen adat rá: évente 2330 koncertet szerveznek az országban, ebből 1838-at vidéken, s a terveket készítve, figye'nek a helyi igényekre. Tehát meg'ebetősen komDlikált munkát végeznek, hiszen a programok megválogatása, az egyeztetés kicsit olyan dolog, mintha szénakazalban tűt keresne valaki. — A filharmónia nem egyszerűen hangversenyrendező cég, kereskedelmi vállalkozás, hanem feladata az egész zenei élet szolgálata, tehát kultúrpolitikai intézmény — szögezte le. — Még a hatvanas évek elején elvi szempontokat rögzítettünk, olyan alapvető célokkal, mint a közönségízlés fejlesztése, a magyar művek és művészek népszerűsítése. Ezek a feladataink változatlanul érvényesek, s iránytűnek tekintjük valamennyi évadterv előkészítésénél. Hosszú esztendők során állandó közönségréteg alakult ki, amelyre bármikor számíthatunk, mégsem érhetjük be velük, mert sokan hiányoznak még koncertjeinkről. S miután új helyeken, új közönségcsoportokat akarunk megnyerni a komoly zenének, ilyenkor például népszerű klasszikus, romantikus alkotások megszólaltatására gondolunk. Közművelődési feladatunk a mai ember érzésvilágát kifejező muzsika propagálása, idén már másodszor hirdettük' meg Budapesten a Korunk zenéje sorozatot, kitűnő eredménynyel, jövőre vidéken, Szegeden is tervezzük. Alapelveink ugyanis kitérnek arra, Hobbi vagy passzió? Híre jó — Önkénf, örömmel Volt idő, amikor megmosolyogták, ha a mosónő vagy a lakatos festegetett, esetleg írt, verset mondott. „Uraktól ellesett szokás, úri passzió" — mondták. Azóta eltelt néhány évtized, s a változás nemcsak az esztendők számával mérhető. Jókai Annától hallottuk nemrég rádióriportban: „Nem szedetem a hobbi szót: semmitmondó és elkoptatott. Sokkal érzékletesebb a paszszió kifejezés. Elárulja, hogy önként, örömmel végzett tevékenységről van szó." Igaza van, mindennapi szókincsünkbe visszakerülhetne a passzió. Minél többet használjuk, annál gyorsabban lekopik róla a múltban rátapadt, kiváltságosoktól kölcsönzött jelentés. Ma már mindenkinek lehet passziója, nem gúnyolják: fényűzés. Mégis, mire jó? Megőrzi, fejleszti azokat a képességeinket is, amelyeket a munkában nélkülözni tudunk. Sokrétűvé alakítja az embert, serkenti a kísérletező, újító kedvet, fegyver a besavanyodás, a közöny ellen. Jé? eszköz a személyiség kibontakoztatására. Főként akkor, ha nem magunkba gubózva, szobái.—, gyufaszálból Eiffel-tornyot építve műveljük. Formáljuk, magasítsuk közösen — önálló ötletekkél, egyéni elképzelésekkel — a pálcikacsodát, máris célját érte a passzió. Szegeden már szép eredményekkel dicsekedhet az amatőrmozgalom. Csakhogy — a gyufából építkezés szimbólumánál maradva —gyakran mit sem tud az egyik szálat illesztgető kéz a másikról. Sok középiskolában működik például irodalmi színpad, de az Erkel diákünnepek seregszemléje mellett aligha akad arra alkalom, hogy egymás produkcióit megismerhessék. Külön kis homogén közösségben alkotnak, dolgoznak a diákok és a munkásfiatalok. Nemigen tudnak egymásról. Az Ifjúsági Ház Simon Istvánról elnevezett vers- és prózamondó versenye igazolta, az amatőrök örmmel veszik, ha nagyobb közösségben is bemutatkozhatnak. A 90 jelentkező között a legkülönfélébb foglalkozású fiatalokat találhatjuk. Az elődöntők jó hangulata — és nem utolsósorban jó színvonala — bizonyítja, serkentő a szélesebb közönség. Ha a tervek valóra válnak, a legjobbak, legyenek diákok vagy munkások, együtt hódolhatnak passziójuknak egy rendhagyó — sajnos, még rendhagyó — színjátszó körben. A jó kezdeményezés az első lépés ahhoz, hogy valóban a szélesebb értelemben vett fiatalságé legyen az Ifjúsági Ház. Olyan kultúreentrum, ahol együtt szórakozhatnak, tanulhatnak a fiatalok, foglalkozásra való tekintet nélkül. Vendégeket: amatőr színjátszókat, muzsikusokat, festőket, szobrászokat vagy fotósokat hívhatnak az ország minden részéből. Tevékenységüket megismerve, a tapasztalatokat felhasználva, a velük való beszélgetésekre, vitákra építve formálhatják, fejleszthetik a maguk alkotásait. Felfrissülne, az országos vérkeringésbe kapcsolódhatna a szegedi amatőrmozgalom. Tartalékaink bőven vannak. Csak meg kell tanulnunk felhasználni azokat. Szélesítve az egyes kollektívák vonzókörét, fiatalokat verbuválva az üzemekből és az iskolákból. A hasonló passziónak hódolók ne restelljék megkeresni egymást, igényeljék egymás véleményét. így a nemrég még rossz ízű kifejezések: az amatőrség és a passzió mindennap' szókincsünknek ismét elfogadott, egyenrangú Kamivá válhatnak. , U Zft, I hogy a vidéki zenei életei közelítsük a fővárosihoz. Megint példát mondanék: Debrecenből több mai művet kértek, így a közelmúltban hazánkban járt neves lengyel komponista, PenderecH utazott oda, s maga vezényelt — Gyakran panaszkodnak művészek Szegeden is, hogy fővárosi kollégáikra (közelebb a tűzhöz) több figyelem jut. — Jó művészekre szívesen bízunk filharmóniai koncerteket, a lakóhely nálunk nem jelent kiváltságot. Viszont a működési engedély még nem feltétlen biztosíték, hiszen a felelősséget mi vállaljuk, ugyanakkor nem tévesztjük szem elől a vidéken dolgozó tehetséges muzsikusokat sem. Sőt, éppen azt szeretnénk, ha a Zeneakadémiáról kikerülő fiatal művészek elfogadnák a vidéki állásokat, s ml bebizonyítjuk, hogy kvalitásaikhoz méltóan szerepeltetjük őket Szegednél maradva: Nagy Istvánt szólistának szerződtettük meghatározott koncertszámmal, éppen a napokban lesz szólóestje az újszegedi Biológiai Központban. De másokra is gondoltunk, Bódás Péter tavasszal Bartók III. zongoraversenyét játssza a szegedi színházban, ugyanitt Gyimesi Kálmán Mahler-dalciklust énekel, Kedves Tamás, Török János és Weninger Richárd a szegedi kamarazenekar koncertjén lép föl, s csak Szegeden kétszer is szóhoz jut főbérleti hangversenyünkön a Zenebarátok Kórusa; nem beszélve a karmesterekről, Vaszyróh Pál Tamásról, Szalatsy Istvánról. Pillanatnyilag 54 szólistával és két együttessel van szerződésünk. ám jóval több művészt szerepeltetünk, a helyi igényeknek megfelelően. — Ha jól számolom, a fttharmónia naponta hat hangversenyt szervez az országban. s ha a tényleges szezont, tehát a tíz hónapot tekintjük, ennél is többet. — A koncertek zöme, 1838 vidéken hangzik el: 72 városban és 144 faluban. Legtöbb Szabolcs és Békés megyében, nem véletlenül, ott a helyi intézmények messzemenő támogatását élvezzük — a gyengébb helyek között Nógrád és Csongrád megyét említeném, elsősorban a régi tapasztalatok alapján. Az 1838 hangversenyből 1400 ifjúsági, s ennek azért örülünk, mert fiatalokból nevelhetjük a holnap közönségét. Szegeden két olyan sorozatunk is volt, ahol a jövendő munkásai, szakmunkástanulók, vasútforgalmi szakközépiskolások ültek a nézőtéren — az utóbbiak bizonyítottan, hiszen ez a sorozatunk idén is megy. Országosan 17—18 ezer szakmunkástanuló vásárol bérletet, s felnőtt munkásoknak legutóbb Leninvárosban szerveztünk koncerteket — fontosnak tartjuk viszont el'enőrizni ezeknek a hangversenyeknek hatástokát, nehogy formálisak legvenek. Különösen, mert évi tervünk eleve túlteljesítés, a koncertek többletét anyagi megtakarításokból fedeztük: visszalépni sem szeretnénk, de a pénzt sem adhatjuk ki fölöslegesen. Mostanában éooen a hallgatóság körének bővítésén dolgozunk. Ha történetesen valaki bérletet vásárol, nem biztos, hogy elmegy minden koncertre, s mivel a helyét nem adhattuk el. az érdeklődőknek "dott esetben megismA*'ünk egv-egy hangversenyt. I'vesmit, tervezünk például Sre"edt?n is. a*>ol idén minden ucrletünk elkeli. Nikolényi ktvéa