Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-07 / 235. szám

5 Kedd, 1975. október 7.' Kiállítási napló Megnyílt a Vásárhelyi Őszi Tárlat w Nagyszámú érdeklődő je­lenlétében nyílt meg a Vá­sárhelyi Hetek legjelentősebb kulturális rendezvénye, a 22. Vásárhelyi Őszi Tárlat a Tor­nyai János Múzeumban. (A kiállítás grafikai anyaga a Lumumba utcai Medgyessy­teremben látható.) A megye és Hódmezővásárhely párt-, állami és társadalmi szervei­nek képviselői mellett ott volt a nyitányon az ünnepi eseményekre érkezett francia testvérváros, Vallauris dele­gációja is. Dr. Dömötör Já­nos múzeumigazgató üdvözlő szavai után Kiss István Kos­suth-díjas szobrászművész, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja mondott meg­nyitó beszédet. Szólt a vá­sárhelyi művészet realista ars poétikájának mai szükséges­ségéről, értékelte a kortárs magyar képzőművészet e vi­déki centrumának jelentősé­gét. A tárlat hagyományos díjait dr. Csatordai Antal, a hódmezővásárhelyi tanács el­nöke adta át. A Tornyai­plakett idei nyertese Nagy Sándor szobrászművész. Mun­kajutalmat kapott Ágotha Kiss István megnyitó beszédet mondja az őszi tárlaton Margit és Csohány grafikusművész, Németh József és Kálmán Sándor festőművész. (A kiál­valamint lítás ismertetésére visszaté­Vecsési rünk.) Picasso-grafikák Századunk minden bizony­nyal legnagyobb hatású mes­terének, a nemrégiben el­hunyt Pablo Picasso nak linó­metszeteit hozta el Hódme­zővásárhelyre a francia test­vérváros, Vallauris küldött­sége. Egy termékeny, kísér­letező évtized — az ötvenes évek, közepétől a hatvanas évek derekáig — művészi és nyomdai erőfeszítéseinek eredménye az Arnera nyom­dász házaspár magángyűjte­ményéből bemutatott linóso­rozat. A negyvennégy mű a lenézett linómetszet rehabili­tálásának stációit kíséri vé­gig a fekete-fehér nyomatok­tól a több színben pompázó lapokig. Picassóról, századunk ki­emelkedő képzőművészéről háromne­szinte ál­Tovább élő népművészet Soha jobb, hasznosabb di­vatot — sóhajtottunk, ami­kor szó szerint divat lett a hajdani cserepek gyűjtése, a régi hímzések új ruhákon való felélesztése, az egykori tárgyak összegyűjtése szobá­inkban. A népművészet for­rásai soha nem buzogtatták ily intenzitással az élet vi­zét, mint napjainkban. Nem­csak az egykori tárgyakat gyűjtjük rendületlen szorga­lommal, de örömmel szem­lélhetjük: nem hiába adták át szerszámaikat, összegyűj­tött tapasztalataikat és tiszta gondolataikat mai unokáik­nak a múlt mesterei. A vá­sárhelyi fazekasság régi di­csősége sosem volt pompájá­ban virágzik. Ezt elsősorban a Mónus testvéreknek kö­szönhetjük. A három, közös gyökérből táplálkozó, s mégis más-más utakat taposó népi iparművésznek. A Sajtóház Művészklubjá­ban Mónus Sándor kerámiái­ból nyitott meg gazdag kiál­lítást dr. Dömötör János, a vásárhelyi Tornyai János Mú­zeum igazgatója. A bemuta­tott kerámiaanyag széles ská­lája bizonyítja, hogyan köze­ledhet alkotó módon a ma embere az évszázados hagyo­mányokhoz. Láthatunk alig díszített, anyagában égetett lekvárosszilkét, de nagymé­retű figurális kompozíciókat is. Közös vonásuk a régi technikai fogások alkalmazá­sa, a mester kezenyomának ottléte minden négyzetcenti­méteren, az egykori funkció sejtetése, a dekoratív elemek felfokozása és a tiszta népi szemléletmód. Nem lehet vi­tás, hogy változik, mai éle­tünkhöz hasonult a népmű­vészet is. Mónus Sándor lép­tékben változó, funkcióiban alakuló, díszítésében gazda­godó, színeiben bővülő tálai, tányérjai, edényei, készletei a ma emberének megannyi szép környezetalakító, ízlés­formáló és a múltból is üze­netet hozó tárgya. Szinte ki­fogyhatatlan leleménnyel, motívumgazdagsággal, lenyű­göző mesterségbeli tudással, kulturált színhasználattal formálja-díszíti használati edényeit és dísztárgyait. Tandi Lajos rengeteget írtak, gyed századon át landó szereplője volt a mű­vészeti életnek éppúgy, mint az újságok, magazinok ha­sábjainak. Most ne is az al­kotóról essék szó, inkább az eredeti művekkel való sze­mélyes találkozás élményeit idézzük. Mert ritka esemény szinte tapintható közelségbe kerülni Picasso alkotásaival. Most, a hódmezővásárhelyi kiállításon, a művelődési ház második emeletén módunk­ban áll látni és élvezni e nyomatok minden szépségét: az egymásra nyomott dúcok parányi domborulatait, a fes­ték szemcséinek pici faktúra­játékát, a vonalakat kísérő hornyokat, a különböző szí­nű-sűrűségű-telítettségű fes­tékeken más-más módon megtörő fények játékát. Mű­helybe pillanthatunk be aszó kettős értelmében — az al­kotóművész mindig újat aka­ró, teremtő, kísérletező vilá­gába és a nyomdász présgé­pei közé, ahol mesterművek­ké lettek a faragott dúcok, s mely közös munka évei a nyomdász számára „azért voltak feledhetetlenek, mert az önmagunkat-meghaladás fogalmának teljességét reve­lálták". FIIEC­kongresszus Hétfőn a Magyar Tudomá­nyos Akadémián megkezdte munkáját a Nemzetközi Gyógyfürdő és Éghajlatügyi Szövetség (FITEC) kong­resszusa. Az ötnapos tudo­mányos tanácskozás részt­vevőit dr. Shultheisz Emil egészségügyi miniszter és Guy Ebrard, a nemzetközi szövetség elnöke üdvözölte. A tanácskozáson csaknem valamennyi európai és szá­mos tengerentúli — közöt­tük több latin-amerikai or­szág — több mint kétszáz szakembere, orvosok, mérnö­kök, közgazdászok, idegen­forgalmi szakértők és szocio­lógusok vitatják meg a gyógyvizek hasznosításával és az éghajlattal összefüggő időszaki gyógyászati, építé­szeti, idegenforgalmi szakmai kérdéseket. Az orvosi és fel­sőoktatási bizottság szekció­jában az ivókúrákkal kap­csolatos gyógyászati kutatá­sok tapasztalatairól tartanak előadásokat. A gazdasági szakemberek a betegek gyógyfürdőkúra utáni reha­bilitációjával járó gazdasá­gi előnyökről cserélik ki vé­leményüket. A műszaki ta­nácskozások központi téma­köre a különféle típusú gyógyhelyek létesítésének kérdései, a szociális-balneo­lógiai bizottság szekciójában pedig a társadalombiztosítási szervezeteknek a gyógyhe­lyek állandó, folyamatos ki­használásában betöltött sze­repéről tárgyalnak. Mementó o .któber hatodika immár szimbólummá vált a ma­gyar történelemben, a véres önkénnyel í.zem­beni hősies áldozatvállalás, a hazaszeretet, az embernek önmagához hűen következetes, forradalmi kitartásának szimbólumává. Aradon, 126 évvel ezelőtt egy levert forradalom és szabadságharc tizenhárom hós tábornoka esett áldozatul Haynau terrorjának: Aulich Lajos. Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Lei­ningen-Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, Pöl­tenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vé­csey Károly. S ugyancsak 126 éve dördült el az a sor­tűz, amely Batthyány Lajosnak, az első felelős ma­gyar kormány miniszterelnökének életét oltotta ki. yértanúk voltak, a győztes ellenforradalom, az összefogott nemzetközi reakció áldozatai. Tábornokok, akiknek katonához méltatlan és szégyenletes halált szánt az akasztófán Haynau. Olyan halált, amely nem­csak egyszerű kivégzés volt, hanem egy fegyverrel el­nyomott polgári forradalom és szabadságharc hőseinek emberi kitartását is meg akarta törni, elrettentő pél­dával szolgálva nemcsak a magyar forradalom hívei számára, hanem az európai forradalmi erőknek is, s mindazoknak, akik — mint például Marx — kiálltak a magyar forradalom, s egyben Európa népeinek ha­ladó törekvései mellett. Vértanúk voltak az aradi áldozatokr de nemcsak a magyar ügy, hanem az európai népek szabadságvágyá­nak vértanúi. Hiszen magyarok, németek, osztrákok, s a szerb származású Damjanich, egyaránt vállalták sor­sukat, amelyet Haynau terrorja szánt nekik. Vállalták, mint azóta már annyiszor a fegyverrel levert forradal­mak hősei, Európában és világszerte. És a hősök ha­lála értelmet nyert a jelenben, tetteik és áldozatuk nem volt hiábavaló. A nemzetközi reakció szent szö­vetsége csak közjáték lehetett a történelem porondján, amelyen a vereségek, az ellenforradalmak véres dühe ellenére, a nemzetközi reakció összefogásával szemben is végül mindig győzedelmeskedett a forradalom ügye. a szocialista társadalmat építünk, békében és M szabadon' élünk, mint Európa népeinek nagy része. Tisztelettel emlékezünk azokra a vérta­núkra, akik forradalmi és internacionalista szellem­ben áldozták fel életüket, származásuktól és nézeteik­től függetlenül. Hiszen tetteik, kitartásuk egyértelmű­en vall róluk, máig is élő tanulsággal szolgálva minden korszak ellenforradalmi dühe és embertelensége szá­mára, az emberi haladás győzelmének bizonyossága­ként. Sz. t A mosoly országa Operettbemutató a szegedi színházban Hogy Konfuciusz, a híres bölcselő, milyen családi kö­telmeket írt elő a kínai mi­niszterelnökök háztartására, nem tudhatjuk pontosan. Mindenesetre Szu-Csongnak, A mosoly országa ban, négy feleséget — amiért az ötödik, az igazi, száműzetett a pa­radicsomból. Az önérzetes Liza, európai lévén, maga sürgette a válást, ezért aztán Lehár Ferenc örökbecsű ope­rettje rendhagyó módon ér véget: nincs happy end, a primadonna távozik, s magá­ra marad a szubrett is. (Sze­gény Konfuciuszra rossz idők járnak, manapság a hivatalos kínai politika feketebáránya — bár alig valószínű, hogy A mosoly országa szövegírói­nak, Ludwig Herzernek és Azok a különös arcok Bajuszos, szakállas, torzonborz vagy éppen gondosan fésült, pedáns külsejű, magabiztos, megalázkodó, gőgös és tétova arcú: a gyorsfénykép merev, mosolyfagyasztó pózában megörökített figurák néznek a képkeretből. Arcban, testtartásban és öl­tözetben különbözők, valójában mégis hasonló kisemberek Csehov arcképcsarnokából. A vasárnap este vetített szovjet tévéfilm szerzőpárosa: Iljinszkij és Saakov merevítette őket a képkeretre, hogy azután életre keltse, szóra birja vala­mennyit. Rendre meg is elevened­nek, előlépnek a cirádás ke­retből, a novellás kötet lap­jairól: hajlonganak, hatal­maskodnak, csetlenek-botla­nak. S ahogy egymás után tő humorral veszi célba a csinovnyikok életvitelét, a világtól és a feljebbvalótól reszkető félelmét. Csehov a társadalomról készített kór­diagnózist Rögzített minden bemutatkoznak, még nyil- jellemző tünetet, feltárta vánvalóbb: nemcsak arcuk, jellemük is hasonló. Jelleg­zetesen csehovi csinovnyi­kok. Nevetségesek és tragi­komikusak. Látásuk nem kelt a nézőben megmosoly­gással összefonódó együttér­zést, mint Gogol figuráinál. Csehov a dosztojevszkiji iro­nikus ábrázolásnál is tovább egymáshoz való viszonyukat, megvizsgálta a „betegséget" kiváltó okokat is. A részletes társadalomrajzot látszólag jelentéktelen, ám sokatmon­dó, érzékletes utalásokkal helyettesítette. A tévéfilm egyik legna­gyobb érdeme, hogy az álta­lános érvényűség kedvéért lépett; elítélő) mcgscmmlsi- sem toldotta meg a novellák eredeti szövegét: Csehov jellegzetes figuráin keresztül sikerült felelevenítenie a csinovnyikokat „termelő" kort. A kissé felnagyított, karikírozott jellemek kieme­lésével a szerzők azt is elér­ték, hogy egységbe, egyetlen nagy, sok-sok színnel, ár­nyalattal megfestett képpé formálódjanak az epizódok pillanatfelvételei. A hat no­vellát összekötő kapocs sze­repét a közbe-közbe szóló, cinkosán a nézőre kacsintó író töltötte be. Igor Iljinszkij játszotta — csakúgy, mint a film minden figuráját —, kár. hogy olykor anekdotázó­vá szelídítette az írói indula­tot. Hangjának, szavainak tolmácsolásával Lalinovits Zoltán bizonyította: a kivá­ló színészi képességek a szinkronban sem nélkülözhe­tők. Sk Zs, Ács S. Sándor felvétele san körmönfont Katona András Csangja, finoman re­zignált Marosi Gábor tábor­noka, s bejön a taps Her­czeg Zsolt főeupuchjának is, bár alkatilag nem a legsike­resebb választás. Az idei évadra primadonnává előlé­pett Török Vera szépen da­lol, és előkelően közlekedik a színpadon, Szabady József Szu-Csongja pedig kellően visszafogott játékával és a nagyhatásúan megszólaltatott énekszámokkal vívta ki a publikum zajos elismerését. A tűzrőlpattant elsőbálozók (Ménesi Gabi, Kovács Kata­lin, Kovalcsik Eva, Ábrahám Anna), a két inas (Szalay Zsigmond, Sziklay Tibor) és a követségi titkár: Bognár József tette teljessé a deko­ratív bemutatót, ahol Uglyai Ilona szólójával ismét meg­villantotta képességeit az ör­vendetesen lábadozó balettkar, Pethő László vendégművész attraktív koreográfiájára. Vayer Tamás díszletei és Szász Károly jelmezei ar­tisztikus foglalatát adták a romantikus emlékeket föléb­resztő és ízléssel elvállaló előadásnak. N. L Liza — Török Vera, mikor énekel Fritz Löhner Bedának vajmi köze lenne hozzá.) A szombati bemutatón Várady Zoltán zenei vezeté­se és Szász Károly arányai­ban gondosan kidolgozott, látványos megoldásokban bő­velkedő rendezése ismét si­kerre vitte Lehár romantikus nagyoperettjét. A darab gaz­dag melodikáját, míves zenei vonalát ezúttal szerencsésen egészítette ki a komédia (mely harsány szereplők aj­kán oly gyakran emészti föl a színpadot). Most is szelle­mes. elszólásaival kacagtató Király Levente Ferije, ének­ben-mozgásban elsőrangú Mi Oszvald Marika, a jó humo­rú Décsy Györgyi (Hardegg bárónő) mellett huncut gróf Kovács Gyula, gzertartáso­Megvéleire keresünk kifogástalan állapotban levő 130, vagy ZH, 130 G típusú tehergépkocsit. Cím: Miskolci Mélyépítő Vállalat Miskolc, Partizán ut 2. Ui.: telefon: 13-505. x

Next

/
Thumbnails
Contents