Délmagyarország, 1975. október (65. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-05 / 234. szám

Vasárnap, 1975. ok'óbcr 5. 3 Közéleti napló KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT AZ SZVSZ FŐTANÁCSÁNAK ÜLÉSÉRE Gáspár Sándor, a SZOT fótitkára a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodájának és Főtanácsának tagja vezetésével szakszervezeti delegáció utazott szombaton Párizsba, hogy részt vegyen az SZVSZ Főtanácsának 26. egyben jubileumi ülésén. MAGYAR—JUGOSZLÁV KÖZLEKEDÉSI TÁRGYALÁSOK A magyar—jugoszláv közlekedési és hírközlési albizottság szeptember 29. és október 3. között Jugoszláviában tartotta 8. rendes ülését. Az albizottság megtárgyalta a közös vasúti határállomások kiépítésének helyzetét, a drávai hajózást szabályozó államközi egyezmény végrehajtására hozandó intézkedéseket, és a közös folyami határellenőrzéssel kapcsolatos kérdéseket. Az ülésen részt vett magyar küldöttség Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes vezetésével szombaton visszaérkezett Budapestre. ELUTAZOTT A ROMÁN SZOLIDARITÁSI LIGA KÜLDÖTTSÉGE Dr. Stanciu Stoian főtitkár vezetésével, a Magyar Szolidaritási Bizottság meghívására, Budapesten tartózkodott a Román Szolidaritási Liga küldöttsége. A delegáció, amelyet fogadott Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára, és megbeszélést folytatott Harmati Sándorral, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökével, Kiss Károlylyal, a SZOT alelnökével, Hantos Jánossal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával. Sütő Gyulával, áz OBT titkárával — szombaton elutazott Budapestről. (MTI) HAZAÉRKEZETT A NEMZETI BANK DELEGÁCIÓJA A Nemzetközi Beruházási Bank és a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank tanácsüléséről szombaton Moszkvából hazaérkezett a magyar küldöttség, melyet tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vezetett A két bank tanácsa jóváhagyta a bankok 1976. évi hitel tervét, munkatervét. Lovásziból Szegedig — harminc év az út Nézem az arcát, s kutatom a homloka redői között az idő nyomát. Enyhén őszülő hajára rácáfol tekintetének acélosan fiatalos villanása Komolynak tűnő arca mindig kész a nevetésre, tanújaként a kiegyensúlyozott, elégedett, derűs léleknek, ami belül lakik. Szerénységre tanította az idő. Az a harminc év, amit maga mögött tud az olajiparban, Lovászitól Szegedig. Cseke Lajos, gázüzemi művezető, az idei bányásznapon a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatát kapta. — Fiatal gyerekként jelentkeztem szülőhelyemen, Lovásziban, az épülő gazolintelepen, segédmunkásnak. Akkor 1943-at írtunk. Barátomat, aki bevallotta, hogy nincs még tizenhét éves, elküldték. Én se voltam több tizenhatnál, de füllentettem egy évet, s fölvettek. Így kezdődött hát az olajosélet. Hat elemivel segített építeni a telepet, míg egyszer csak a berendezéseket az erdőkbe kellett menteni, a záporozó bombák elől. A háború után folytatták, ahol abbahagyták. Nem úgy Cseke Lajos. Hamarosan megízlelte a tudást, élvezte a tanulás lehetőségét, amit azelőtt megtagadott tőle az élet. Erős akarata — mely-? bői máig sem hamvadt el egyetlen szikrányi se — végigvitte egy sereg tanfolyamon, az általános iskola hiányzó osztályain, majd a gépipari technikum kapuján is belépett, s jó bizonyítvánnyal távozott Akkor már művezető volt. Lovásziban. A helyhezkötött az egy városban egész életüket leélő emberek számára mindig izgató a kérdés: hogyan tudnak mások egyik napról a másikra több száz kilométerrel odábbmenni, s mintha mi sem történt volna, törés nélkül folytatni a hétköznapokat. Erről azt mondja Cseke Lajos, hogy mindez korántsem ilyen egyszerű. Vetnek a kibekkázi határban — Én tulajdonképpen mindig szedettem volna egy helyen maradni. Ott, ahol születtem, ahol mindenkit ismertem, barátaim voltak emberek és fák, minden kő és minden ház az utcán. De dolgozott bennem egy másik erő, a munkám szeretete. Én nem állhatom a nagy szavakat, de higgyen nekem, van hivatástudat Ha az ember megérzi, vagy belátja, hogy másutt nagyobb szükség van rá, akkor odamegy. Így mentem Egerbe, miután tizennyolc évet töltöttem már el Lovásziban, „olajos" munkával. — És Szegedről mit tudott akkoriban? — Hogy Szegedről? Hát, tudtam, hogy egy nagy város, gondolkodás nélkül ráböktem a térképen, de nem foglalkoztam vele. Minek is gondoltam volna rá, akkor ... Akkor Egerben kellett új üzemet indítani, hét év múlva Szánkon, s csak aztán jött Szeged. Mire idekerültem, sok mindent tudtam a városról, de inkább a környékéről. Algyőről, Üllésről. Az új mező mindig vonzó, no, meg az ilyén öreg rókákat hivatalból is odaszippantják, áhol a szakma előtt idegenül álló embereket be kell tanítani, úgyszólván idomítani a kutakhoz, mindenhez. Hát jöttem... S nem idegen helyre jött. Itt találta sok régi, zalai munkatársát, akik akkor már negyedik éve éltek itt, az algyői olajmezőn. Itt találta a fiatalokat, akik a környékről szegődtek az olajbányászát szolgálatába. A fiatalokat, akikről oly nagy szeretettel beszél. Azt mopdja, a harmincéves szakmai tapasztalat nem szülhet fönnhangon szavalt szólamokat, hogy „mit tudsz te erről, én. régi olajos vagyok". Nem szájalással, hanem cselekvéssel, kitartással kell ezt bizonyítani. Nem azt kell fújni, hogyan volt régen. Az ma már nem segít. S hogy a fiatalok igényesek? Legyenek is. Jobb munkakörülményeket akarnak? Akarjanak is. Régen nem volt, ma van lehetőség. S hogy a lehetőség megteremtésében az „öregeknek" is .van részük? Kötelességüket teljesítették. — Érzem, hogy múlnak az évek. Otthonülőbb lettem. Szép, kényelmes lakásunk van, autónk, kiskertünk, jól érezzük magunkat. És szegediek vagyunk. Ide hozott a kötelesség, most itt tart az érzelem. Megszerettem ezt a várost, elégedett vagyok a sorsommal. De ha úgy hozná az élet, hogy szólít egy újabb mező, ismét útra kelnék... I. B. A sokéves tapasztalat megtantotta a mezőgazdaság szakembereit ar a az aranyisazcágra, hogy több termést várhatunk jövőre, ha korán vetjük el a búzát. Az őszi munkákat Irányító munkatervek szerint megyénk gazdaságai e hónap végéig be akarják fejezni a vetést, néhány szövetkezet van csupán, ah?l november első napjaira húzódik át a ha'áridö. Várhat í. hogy ezek a gazdaságok is megbirkóznak a feladattal, ha a hagyominyossá vált szomszélbeli segít'ég most sem marad el. Nagy munkát jelent ez a munkatervben néhány mondattal megfogalmazott feladat, hiszen •» vetésforgó követeli, hogy ne búza után vessék a búzát. Előtte tehát be kell takarítani az őszi termést, szántani kell, és csak utána jöhetnek a vetőgépek. Kihasználja a mezőgazdaság az őszi jó idót. mindenütt dolgoznak az emberek és a gépek. Képünk Kübékbáza határában készült Végei ért a bányászszakszervezet kongresszusa párt kérése: mindenki a maga hatáskörében még nagyobb erőfeszítéssel, hatékonysággal folytassa munkáját a következő ötéves tervben, hogy a fejlődésben ne legyen megtorpanás. A kétnapos vitában felszólalt Timmer József, a SZOT titkára, Karel Slapka, a Bányász Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének titkára és dr. Halász Tibor nehézipari miniszterhelyettes is. A vitában felvetett észrevételekre, bírálatokra és javas'atokra Simon Antal, a szakszervezet főtitkára válaszolt. A kongresszus résztvevői tiltakozó táviratban ítélték el a Franco-rezsim terrorját, megbélyegezték a spanyol hazafiak elleni fasiszta vérbírósági ítéleteket, s hitet tettek a nemzetközi munkásszolidaritás mellett. A kongresszusi küldöttek végül megválasztották a szakszervezet 107 tagú központi vezetőségét, 9 tagú számvizsgáló bizottságát, és azt a 32 küldöttet, aki a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusán képviseli majd a bányászokat. Az újonnan megalakult központi vezetőség megtartotta első ülését, amelyen 19 tagú elnökséget választott. Elnök: Zgyerka János, alelnökök: Havrán István, Komár András, Pothornik József, Varga József, főtitkár: Simon Antal, titkárok: Kun Lajos és La jer László. A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének XXI. kongresszusa szombaton befejezte kétnapos tanácskozását, amelynek széles körű vitájában 31 felszólaló egészítette ki a szakszervezet központi vezetőségének és számvizsgáló bizottságának írásos dokumentumait, szóbeli beszámolóit, véleményt mondott az eddigi munkáról, a tapasztalatokról, és javaslatokat tett a szakszervezeti munka fejlesztésére. Szombaton felszólalt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a párt Központi Bizottságának nevében köszöntötte a kongresszus küldötteit, s rajtuk keresztül a mintegy 170 ezer szervezett bányászt. Nagyrabecsüléssel, elismeréssel mondott köszönetet a megfeszített munkáért, az eredményekért, amelyeket az elmúlt években nehéz feltételek között értek el. Utalt arra, hogy további eredményeink fontos forrása hazánk szocialista tervgazdasága, a munkásosztály és a dolgozók áldozatos munkája, és a szocialista országok közössége, amelyre szilárd hátországként támaszkodhatunk gazdaságpolitikai feladataink megvalósításában is. A következő ötéves tervben előirányzott feladatok teljesítéséhez, az életszínvonal szolid fejlesztéséhez azonban arra van szükség, hogy az eddiginél magasabb színvonalon érvényesüljön e három forrás hatása, hatékonysága. A Csak a pénz beszél? S

zociológusok százai vizsgálják szerte a világon, milyen szerepet játszik a munkabér az emberek társadalmi, munkahelyi közérzetének alakulásában. Többé-kevésbé arra a megállapításra jutottak, hogy ha nem is alapvető a pénz szerepe, mégis meghatározó lehet, többféle szempontból. Az egyéni munkáért fizetett bér mértéke az emberek szemében tükrözi annak a bizonyos munkának a rangját, társadalmi fontosságát. Hosszú ideig — s néhol még ma is — az órabérek formálták a különböző szakmák „presztízsét". A felszabadulás előtti súlyos, kirívó béraránytalanságok olyan rétegeket szültek a társadalomban, amelyeket szakadékok választottak el egymástól. Szocialista jövedelempolitikánkban a kezdetektől olyan törekvések érvényesültek, amelyek ezeket a szakadékokat igyekeztek megszüntetni. Azt is tudjuk, milyen sikerrel. Az idősebbek jól emlékeznek arra, hogy nem is lehetett egyik napról a másikra bekövetkező változást vámi. Több munkáért is csak akkor lehet fizetni, ha van rá pénz. Azt a pénzt először meg kell termelni. S itt a titok nyitja. F. G. felmondóleveléből: „Meg akarom szüntetni a munkaviszonyomat, mert már tavaly ősszel se kaptam órabéremelést. Azóta még kétszer emeltek másoknak, az én pénzem maradt. A jövendő munkahelyemen többet fizetnek." Ezt a levelet lakatos írta, vélt sérelmét hangoztatva. „Mások" valóban kétszer is kaptak ötven fillért, egy forintot az órabérükre, de „mások" dolgoztak is. Adtak valamit valamiért. S előbb adtak, csak azután kaptak. F. G. viszont nem akart többet nyújtani, csak várta, hogy ugyanolyan elbírálásban részesül, mint a többiek. Követelte az egyenlőséget, azon az alapon, hogy ő is munkás. De milyen? A következő munkahelyén nem ismerik, ott megkapja a magasabb bért, de ha "úgy szereti a munkát, mint eddig, írhatja újabb levelét. Persze, hasonlót igen keveset találunk a szegedi vállalatokhoz beérkező felmondólevelek között, Ez azt igazolja, hogy a munkások nagy többsége a másik oldalról nézi az előbb idézett elvet, s csak becsületes munkájáért várja el a megérdemelt bért. Szocialista bérpolitikánk lehetővé teszi — meg is követeli — azt, hogy mindenki érdeme szerint, elvégzett munkája arányában kapjon jövedelmet. Pártunk Központi Bizottságának 1972 novemberi határozata fontosnak tartotta, hogy: „...a munka szerinti elosztás, az anyagi érdekeltség szocialista elve következetesebben megvalósuljon." A határozat szellemében készült el az országos szakmai bértáblázat, központi bérfejlesztési intézkedéseket hajtottak végre. Csongrád megyében a munkások havi átlagkeresete tavaly például nyolc százalékkal volt magasabb, mint 1973-ban. Az idei első félévben pedig majdnem kilenc százalékkal haladta meg az elmúlt év hasonló időszakát. A központi bérfejlesztéssel együtt az ősztönző bérezésnek számtalan formáját alkalmazzák jó néhány szegedi üzemben is. A ruhagyárban évek óta eredményes az egyéni teljesítmények alapján kiadott, a pénztárban azonnal beváltható utalványok rendszere. A textilművekben a művezetők adják a mozgóbért azoknak, akik legjobban megérdemlik. Az egyszeri jutalmazások is azt a cél szolgálják, hogy az emberek tudatában legyenek anyagi érdekeltségüknek. Az egyik szegedi ipari szövetkezet elnöke mondta, hogy jutalmazni nem lehet harag nélkül. Aki nem kap, haragszik- arra, aki kapott. Ez is szemléleti kérdés. Ha igazságos jutalmazásáról van szó, azért helytelen a harag, mert a dühös ember nem önmagában keresi a hibát Nem azt latolgatja, miért nem dolgozott jobban, hogy rászolgáljon a jutalomra. Ha a vezetők túlzott szubjektivitása igazságtalan jutalmazást szül, akkor sem arra kell haragudni, aki érdemtelenül részesült jutalomban. Érje a bírálat azt. aki adta. S éppen ez a bírálat marad el a legtöbbször. Elmaradt annál a szegedi vállalatnál is, ahol a termelésirányítók központi bérfejlesztésének egy részét nem alapbérben adták, hanem beépítették a prémiumkeretbe. A szakszervezetnek egy szava sem volt. Pedig ennél a vállalatnál gyakorta előfordult az évek során, hogy a negyedév végén pénz helyett levél volt a borítékban: prémiumfeladatát nem. teljesítette Most is előfordul, s már oda is a központi bérfejlesztés, amit nem mozgóbérnek szánt a rendelkezés. Egyébként is mire ösztönözhet vajon az az első negyedéves prémiumfeladat, amit márciusban kap meg az ember? S mit teljesítene, ha azt sem. tudja, mi a feladata? Ilyen körülmények között a művezetők, akik egy-egy egész műhelyért viselnek anyagi és erkölcsi felelősséget, kisebb megbecsülésben részesülnek azoknál, akikért felelősek. A jutalmak elosztásakor sok helyütt még mindig ez az elv: a keretből először leveszik az osztályvezetők részét — igen magas összeggel személyenként —, s ami marad, abból részesülnek a „kisebbek". Szerencsére, nem mindenütt van így. Az olajipari tervező vállalat szegedi kirendeltségén például nem törvényszerű, hogy a vezető kapja a legtöbbet Azé a legnagyobb jutalom, aki legjobban megérdemelte munkájával, aki a legtöbbet tette a közös asztalra. Az ilyen anyagi érdekeltség valóban ösztönző, s közel áll a XI. pártkongresszus határozatának megvalósításához: „A kereseti arányok javítása ösztönözzön a termelékenység emelésére, a nagyobb hatékonyságra." Körültekintő bérpolitikával egyre szűnnek az aránytalanságot okozó bérfeszültségek. Eltűntek a szakadékok, s a magas kereset már nem a szakma rangját tükrözi, hanem a munkásét, a kiváló munkás tiszteletre méltó rangját. E

" letszinvonal-politikánk nem Intéz el mindent a munkabérrel, az egyéni munkát díjazó jövedelemmel. A hangsúly inkább a családok jövedelem-színvonalának alakítása felé tolódik. Emelkedett a családi pótlék, kiszélesítettük a társadalombiztosítás körét. A szegedi vállalatok — szinte. mindegyik — rendszeresen segélyezik a nagycsaládosokat az iskolaév kezdetén. A családok egy-egy tagjára jutó jövedelem egyre közelít ahhoz az összeghez, amellyel a gyermektelenek gazdálkodhatnak. Életszinvonalunk ütemesen emelkedik. Aid nem támaszt túlzott igényeket, nem küszködik anyagi gondokkal. Elmondhatjuk, hogy nem csak a pénz beszél. Nem kényszerű'ünk esztetelen pénzhajszolásra, jut időnk észrevenni az élet szépségét, a munka örömet jelenthet számunkra. A pénz nem szakít bennünket ellenséges táborokra. Együtt dolgozunk nemes célokért, még akkor is, ha néhol göröngyös az út. El kell simítani a göröngyöt, józan megfontolással, a szocialista demokrácia eszközeivel. BÁLINT IBOLYA